2017-10-25

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az egész éves reformáció-ünnepi nagy készülődés utolsó lépéseinél tartunk. Jövő héten, kedden lesz a nagy ünnep. Budapesten a Pap László Arénában lesz délelőtt 10 órától. A számos ünnepélés között egy nagyon érdekes volt az a disputa, amelyet a Budapesti Református Teológiai karon rendeztek meg. Erdő Péter bíboros és Bogárdi Szabó István püspök beszélgettek a reformációról. Most a két bevezető előadásba hallgatunk egy kicsit, majd a beszélgetés hangulatát is meghallhatjuk.

Erdő Péter: Reform vagy reformáció? Amikor az idén a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára emlékezünk ökumenikus összefüggésben joggal mondjuk, hogy az évforduló inkább megemlékezés, mint ünnep, inkább a múlt eseményeinek tanulságait kereső jövőbetekintés, semmint az elmúlt kor eseményeinek puszta megelevenítése. A mai köznyelvben a reformáció méltán kapcsolódik össze a protestantizmus klasszikus nagy vezéralakjainak, Luthernek majd Kálvinnak a nevével. A maga korában azonban, ötszáz évvel ezelőtt a kifejezés egyáltalán nem számított újdonságnak, hiszen akkor már több mint száz esztendeje újra és újra szó volt a szükséges megújulásról, az eredetekhez való visszatérésről, amit annak idején reformációnak neveztek. Szinte jelszóként ismételték újra és újra egyházi körökben a "Reformatio in capite et in membris"-t, azaz a főben és a tagokban való reformálás szükségességét. A Konstanzi zsinatot, majd a Basel-Ferrara-Firenzei zsinatot reformzsinatoknak is nevezték. De mi volt a helyzet, ami a nyugati egyházban újra meg újra ezt a gondolatot előtérbe állította? Elsősorban az a jelenségsorozat, amit úgy nevezhetnénk, hogy az egyház intézményes összefonódása a feudális társadalommal. Már VII. Gergely pápa mozgalmát is reformpápaságnak nevezték. Tény az, hogy a közép- és észak-európai népek keresztény hitre térésekor az egyház szervezetének kiépítésében döntő szerepet játszottak az uralkodók. Ennek a rendszernek az alapja a földbirtok volt, amely adományozásánál fogva hűbéri jellegű függéseket eredményezett.
Szabó István: A reformáció korában azért lehetett egyáltalán disputálni – még ha olykor rossz szenvedéllyel és felelőtlen indulatokkal is -, mert a tizenhatodik századi európai keresztyénség mindenestől közös alapon állt. Ez leginkább abban mutatkozott meg, hogy egységes világképe volt a vitatkozó feleknek mindegyik oldalon egyaránt. A keresztyénség Krisztusból veszi a nevét, khrisztiánoszok vagyunk. Tudjuk jól, hogy a tizenhetedik század közepe óta, amikor a Wesztfáliai Béke lezárta a Harmincéves háborút, – azt a háborút, amelyről nehéz eldönteni, hogy vallásháború volt-e, vagy Európa területi átrendezése – több száz évig, ki-ki a maga felekezete kapszulájába került, és anélkül, hogy kinek-kinek párbeszédet kellett volna folytatnia, elmondhatta a maga meggyőződését úgy, hogy a másik meggyőződésén csak a cáfolás művészetét gyakorlatoztatta. Tudjuk, ennek volt olyan vetülete is, amit Illyés Gyula írt meg. Történetesen, a plébános és a prédikátor vasárnap a maga templomában elmennydörögte a szemben levő templomban ülő eretnekek, illetve pápista elnyomók fölötti jeremiádját, majd a templomból kijőve átmutattak egymásnak ujjukkal jelezve, hogy kinél és hánykor lesz délután a kártyaparti. Ezt az ökumenét kívánjuk a legkevésbé. Ha egységünket keressük, akkor azt Jézus Krisztus ígéretei felől kell néznünk. Azt kell meglátnunk, ahogy azt a Szentszék Hittani Kongregációjának Dominus Jesus nyilatkozata érzékelteti, hogy éppen úgy, ahogy a tizenhatodik században, ma is, és éppen ma, a keresztyénségben bárhol történik bármi, az minden keresztyént érint. És ha Isten kegyelmes hozzánk, akkor ez a mindenkit érintő minden, nem őrült vitatkozások tárgya lesz, hanem a testvéri könyörgésé, egymásért való közbenjárásé, az Ő országára tekintve.
Erdő Péter: Katolikus körökben ma, két nagy gondolkodási irányzat rajzolódik ki, amely gyakorlati és morális. Az egyik, amelyik úgy érzi, hogy a világnak a jelenségei között szabadon el kell kezdeni filozofálni, de alapvetően az elsődleges ismeretforrásunk a világ, ahogyan azt ma tapasztaljuk. A másik nagy irány az, hogy Jézus élő személyéből kell kiindulni, és mindent, amit az új korunk új kihívása kapcsán fölmerül, azt az ő személye, tanítása, műve tükrében és a vele való személyes kapcsolat alapján kell megközelíteni. Azt hiszem, hogy ez az, amit az imádság köteléke, a kegyelemkapcsolat jelent.

Szabó István: Igen hálásan köszönöm Bíboros úrnak, hogy emlékeztetett bennünket arra, hogy a reformáció szót nem ötszáz évvel ezelőtt találták ki. Sok és egyre több nekilendülés volt, és már bűvös szó lett a reformáció. Szoktuk magunknak újra meg újra mondogatni: semper reformanda. A "mindig reformálódni" parancsa helyett inkább javasolnám, hogy mondjuk azt: Mindig Krisztus! Ha ezt akarjuk, akkor nem a régieket fogjuk számon kérni azért, amit nem tudtak végbevinni, – egyébként jelzem én a Mohácsi csatát biztos, hogy megnyertem volna, – merthogy visszatekintve mindig tudjuk, hogy akkor hogyan és mit kellett volna tenni. A feladvány most van! A mi nemzedékünknek, most kell a krisztuskövetést megvalósítani.
Erdő Péter: Azt hiszem egy magas labdát kaptam a megigazulás témájával. Mert miről beszélünk? Olyan fogalmakról, amelyeket a mai ember egyáltalán nem érzékel. Tehát itt Magyarországon, saját környezetünkben kérdezzük meg: Mi az, hogy megigazulás? Miért kell megigazulni? A bűntől. Milyen bűntől? Hát az áteredő bűntől. Az micsoda? A saját hitünket meg kell próbálni átadni a kor emberének, akinél az a különös közös alap, amit a püspök úr említett az előadásában, az a közös kulturális alap, már nincs meg.

Fekete Ágnes: A legnehezebb talán az, hogy hogyan hozhatjuk a gyerekekhez közel mindazt, ami ötszáz éve történt. Az Oktatási Minisztérium és a Reformáció Emlékbizottság egy vetélkedő megszervezésével igyekezett ezt elősegíteni. A Budafoki Demjén István Református Általános Iskola általános iskolás csapata a korosztályukban nyertes lett. A diákokat és hitoktatójukat, Ábrahám Angélát hallhatják. Simai Soma, Szikra Domonkos, Szíjj Boróka, Gulyás Johanna, és Petőcz-Nemessányi Anna Evelin először színházi kellékeiket mutatták meg.

Csapattag: A lányok ebben mosták le a lábukat, ezeken a kis sámlikon ültek, és ebből a lyukas vödörből öntöttük a vizet.
Fekete Ágnes: Milyen történetet lehetett választani?
Ábrahám Angéla: Tóth-Máthé Miklós Pecúrok című regényét kellett elolvasni, és abból az egyik részt kiválasztani, majd forgatókönyvet írni belőle, és a forgatókönyv alapján, négy perces színdarabban előadni. Minden műsorszám időhöz volt kötve.
Fekete Ágnes: Miről szól ez a regény?
Csapattag: Egy fiú bekerül egy internátusba, ahol nem érzi jól magát. Sokat piszkálják a nagyok. Ezért a társaival kitalálja, hogy megszöknek, elmennek Amerikába tutajjal. Ketten el is indulnak, de a vasútállomáson találkoznak a főszereplő apukájával, aki visszaviszi őket.
Csapattag: Az Óváraljai Angol Internátusba.
Ábrahám Angéla: A sárospataki diákok életéről szól ez a történet. Közelebb szeretné hozni a mai gyerekekhez azt, hogy régen egy egyházi iskola kollégiumába a falvaktól a fővárosig mindenhonnan bekerültek gyerekek. Az a jelenet, amelyet kiválasztottunk, pontosan ezt a nehézséget dolgozza föl.
Csapattag: Drága jó barátom, Soma volt a szobafőnök, Csitári Győző, aki szigorú tekintettel figyelte a pecúrokat, akik éppen lábmosást gyakoroltak ebben a lavórban.
Csapattag: Igazi vízzel, mert eredetileg úgy terveztük, hogy hanggal fogjuk alámontázsolni a vízcsobogást, de jobb döntés volt, élő vízzel eljátszani a jelenetet. Vita alakult ki két gyerek között, és a végén föllökték egymást. A városi megkérdezte, hogy…
Csapattag: Mi az az olimpia?
Csapattag: Azt válaszolta a vidéki gyerek, hogy persze, tudja, az egy fogkrém, mert még soha életében nem hallott az olimpiáról. Emiatt persze kinevették a többiek, és a falusi fellökte a másikat.
Csapattag: Csitári Győző a szobafőnök ezután kioktatta őket. Városit is kérdőre vonta, hogy mi az a guzsaly, merthogy ő meg ezt nem tudja, a másik meg nem tudja, mi az az olimpia. Végülis, íróként voltam jelen. Én vezettem be, és én zártam le, mint egy másik szobafőnök, aki megdicséri, hogy milyen ügyesen leszidta őket. Bravó Csiti, nagy voltál!
Csapattag: Fogasok voltak. Törölközők. A csempék is nagyon jól meg voltak csinálva a díszlet.
Csapattag: Segített nekünk a felvázolásban a rajztanárunk.
Ábrahám Angéla: Középdöntőben Kálvin téri templomot mutatták be a gyerekeknek. Utána ketten is beállították a telefonjukon háttérképnek a református címert anélkül, hogy ezt mondta volna bárki nekik. A szószékre is felmehettek. Ez egy élmény volt. A csapatunk öt tagja négy felekezethez tartozik. Evangélikus, görög katolikus, baptista és két református tagból áll. Merthogy az is szempontunk volt, hogy együtt építsük, folytassuk a reformációt.
Fekete Ágnes: A többiek idősebbek voltak?
Csapattag: Nagyrészt csak nyolcadikosok voltak, meg egy-két hetedikes.
Fekete Ágnes: Ti voltatok korban is, meg vallásban is a legvegyesebb csapat.
Ábrahám Angéla: Igen, igen.
Fekete Ágnes: A csoport milyen erős tud lenni?
Ábrahám Angéla: Azt gondoltuk, hogy nem jutunk tovább, de kiderült, hogy továbbjutottunk. Örültünk, azonban eszünkbe jutott, hogy ez mivel jár. Egy újabb kihívás, és a feladatokban mindenkinek megvolt a maga területe.
Csapattag: Háromszáz csapat indult el ezen a vetélkedőn, és zseniális, hogy mennyi mindent ki lehet hozni egy ilyen versenyből. Soha nem gondoltam volna például, hogy kisfilmet fogok csinálni, és színdarabokban szerepelek.
Csapattag: Ezelég nehéz dolognak tűnt elsőre, de rengeteget tanultunk.
Ábrahám Angéla: Tizenkét protestáns hithős életrajzát kellett megtanulni a gyerekeknek. Kérdések formájában dolgoztam fel, és mobiltelefonokkal játszottuk, úgy válaszoltak a kérdésekre. Jó zene is van mellé, hogy jobban megmaradjon sok olyan részlet is, amelyet egyébként nehéz lenne egy sima teszttel megjegyezni. Egymást is kikérdezték. Egy kérdés például: Wittenbergben tanultam és Luther Márton tanított.
Csapattag: Négyen tanultak Wittenbergben.
Ábrahám Angéla: Ki volt az?
Csapattag: Károli Gáspár.
Ábrahám Angéla: Vagy egy másik állítás: Otthon apámmal készítettünk fából bútorokat. Szenczi Molnár Albert a megoldás, de csak annyi információ volt a könyvben, hogy faragómolnár az édesapja.
Csapattag: Ez a budapesti Kálvin téri református templom rajza. Az volt a cél, hogy interaktívan mutassuk be a templomot. Ehhez szolgálnak ezek a templomból kihúzható fülek is. Ezen a fülön például Roth Miksa üvegfestményei láthatók. Itt a látszik a templom felülnézetből.
Fekete Ágnes: Ha kinyitjuk a templomajtót?
Csapattag: Ott a templom belsejét ábrázoló képeket láthatjuk. Szintén üvegablak részletek, vagy az orgona.
Fekete Ágnes: Kik vannak itt a fényképen?
Csapattag: A versenyzők. Itt vagyok én.
Fekete Ágnes: Ez ugyancsak a Kálvin téri templom makettje.
Csapattag: Igen, azt ábrázolja.
Fekete Ágnes: Hogy csináltátok ezt?
Csapattag: Polisztirolhabot használtunk
Fekete Ágnes: Az mi?
Csapattag: Lábazati hőszigetelő anyag. Ebből lett kifaragva a torony és a templom alja is.
Csapattag: Meg a Kálvin szobor.
Fekete Ágnes: Ez egy szétszedhető makett.
Csapattag: Szerettük volna valamilyen szinten megjeleníteni a környezetet.
Fekete Ágnes: Milyen feladatok voltak még?
Csapattag: Énekelni is kellett.
Fekete Ágnes: Mit énekeltetek?
Csapattag: A Jézus világ megváltója kezdetű éneket.
Csapattag: Meg kellett tanulni életrajzokat, és abból kaptunk tíz kérdést, ami elég szigorú volt, mert úgy volt, hogy ha elsőre, egy információból válaszoltál rá, akkor hét pontot kaptál, de ha elrontottad, akkor hét pontot vesztettél.
Fekete Ágnes: Mondtad, hogy elején és a végén kellett nagyon izgulni. Miért?
Csapattag: Annával csak most kerültünk be a döntő előtt, és mi még nem egészen tudtuk, hogy milyen lesz.
Csapattag: Meg a végén izgultunk még nagyon az eredményhirdetés előtt, mert láttuk, hogy a másik csapatnak az egyik feladat jobban ment.
Fekete Ágnes: Melyik volt az a csapat?
Csapattag: A győriek.
Fekete Ágnes: Mi ment jobban nekik?
Csapattag: A protestáns hősök.
Fekete Ágnes: Melyik hősöket kellett megtanulni?
Csapattag: Nekem a Kőrösi Csoma Sándort, Bethlen Gábort, Lorántffy Zsuzsannát és Kossuth Lajost.
Csapattag: Nekem Heltai Gáspárt, Károli Gáspárt, Méliusz Juhász Pétert és Arany Jánost.
Csapattag: Nekem Apáczai Csere Jánost, Szenci Molnár Albertet, Árva Bethlen Katát és Ráday Pált.
Csapattag: Én a makett- és kisfilmkészítésben vettem részt.
Fekete Ágnes: Milyen kisfilmet készítettetek?
Csapattag: A régió bemutatásához lehetett mozgóképes filmanyagot készíteni.
Csapattag: Az óbudai és a Szilágyi Dezső téri templomot, és még
Csapattag: a Budavári evangélikus templomot tettük bele. Én csináltam a szónoklatot.
Fekete Ágnes: Miről szónokoltál?
Csapattag: Erőszak erőszakot szül címmel beszéltem a videojátékokról. Ebben a fordulóban személyessé tettük ezt a szöveget, sokkal inkább valódivá.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy te nem játszol videojátékot?
Csapattag: Nem. Én egyáltalán nem szoktam.
Csapattag: Nem érünk rá.
Csapattag: A Szilágyi Dezső téri templomban fölmehettünk a padlásra, és ott ki lehetett nézni a toronyból egy kis ablakokon. Azt mondták, hogy direkt ki volt hagyva egy tégla, és így be lehetett nézni a templomba. Pont az egyik rózsaablakra lehetett rálátni. Nagyon jó kilátás nyílt a Dunára.
Ábrahám Angéla: Ez egy országos, komplex műveltségi vetélkedő volt, a reformáció ötszázadik évfordulójára.
Fekete Ágnes: Ki rendezte?
Ábrahám Angéla: Az Oktatási Minisztérium és a Reformáció Emlékbizottság közösen. Háromfordulós volt. Az online feladattal kezdődött az első forduló tavaly. Gyakorlatilag egy éven keresztül nagyon sokat készültünk. Még nyáron is bejöttek a gyerekek az iskolába, hogy a templomokról kisfilmet forgassanak. Végig feladatokat oldottak meg. Nagyon sok munka van benne. Számunkra is meglepő volt, hogy mennyire otthon vannak a gyerekek ezekben a mostani modern technikákban. Hat részből állt a vetélkedő: irodalom, egyháztörténelem, zsoltáréneklés, színdarab bemutatása, szónoklat és a nagy protestáns személyiségek nagyon részletes életrajza. Nem is tudtuk, csak csapatban, több tanár segítségével felkészíteni őket. A második fordulóban is bejutottunk a hat legjobb iskolába, és így a döntőbe. Lehetett volna, hogy egy-egy ember áll ki és bemutatja a templomokat, a kisfilmet, vagy a makettet. Nekünk azonban az volt a célunk, hogy mindenki mindenben vegyen részt, és csapatként vegyünk részt a versenyen. Úgy érzem, meg ők is úgy érezték, hogy ez jól sikerült.
Fekete Ágnes: Nektek is jó volt ez a csapatmunka?
Csapattag: Szerintem összeállt a csapat.

Fekete Ágnes: Most Mátészalkára látogatunk el, ahova éppen beérkeztek azok a futók, akik ReforMaraton névvel körbefutják a Kárpát-medencét. Az Erdélyből érkező maratonistákat Zsoldos Barnabás kérdezte.

Nagy György (a Kertvárosi gyülekezet lelkipásztora): Mi is szerettünk volna bekapcsolódni ebbe a nagyszerű kezdeményezésbe, amikor néhány székelyföldi lelkipásztor azt vette a fejébe, hogy az egész Kárpát-medencét körbefutja. A kezdeményezés arról szól, amelyet a jelentkező gyülekezetekhez eljuttattunk, hogy legalább ötszáz métert tegyenek meg a helyi gyülekezet tagjaival futva. A templomnál ők kiszögezik azt a kilencvenöt tételt, amelyet Luther Márton fogalmazott meg annakidején. Közel ötvenen gyűltünk már most össze, hogy mi is együtt fussunk ezekkel a fiatal lelkipásztorokkal. A mai nap azt szeretnénk a gyermekekben, fiatalokban elültetni, hogy a reformációból ők hogyan vegyék ki a maguk ötszáz méterét, a maguk részét, hogyan tudják megtalálni.
Zsoldos Barnabás: Ez a futás megmozgatta a gyermekek fantáziáját is.
Nagy György: Nem véletlenül. Ez volt a szándékunk, hiszen a gyerekeknek, a fiataloknak már most a szívükbe kell ültetni azt, hogy keressék a megújulás útját, hiszen ők lesznek a jövő egyháztagjai.
Zsoldos Barnabás: Mátészalkát Szatmárban a reformáció kapujának is nevezik.
Torma Tamás (alpolgármester): A város szívében van a Kálvin szobor, amely ennek a nemes alkalomnak, szimbolikus, emblematikus alakja.
Bardócz Csaba (lelkipásztor): Szeretettel köszöntünk mindenkit itt Mátészalkán. Szaladtunk. Megtettünk legkevesebb ötszáz lépést itt a reformáció érdekében. De lehet, hogy valaki azon gondolkozik, hogy mi köze lehet a szaladásnak a reformációhoz? Ha rám néztek, látjátok, hogy én egy kicsit megizzadtam. Amikor az ember megizzad, akkor a méreganyagok kimennek a szervezetéből, megtisztul. A reformáció is pont erre hívja fel a figyelmet, hogy megtisztuljunk. Észrevesszük azt, hogy az életünkben vannak olyan dolgok, amelyek nem odavalók, olyanok, amiket Jézus Krisztus és az Úristen, a ti nyelveteken fogalmazva nem nagyon lájkolna. Akkor, amikor az ember erre rájön, akkor szükségét érzi annak, hogy visszamenjen az Úristenhez és újra és újra megtisztuljon. A reformáció erről szól. Nem egy olyan esemény, ami ötszáz évvel ezelőtt megtörtént. Luther Márton a munkát elvégezte, mi ötszáz év után letöröljük a homlokunkról az izzadságot, hogy milyen jó nekünk, mi csak élvezzük ennek a hatásait. A reformáció ma is történik. A kilencvenöt tételt ide, a mátészalkai harangláb aljára ki fogjuk szegezni. Kettős célt szolgál ez a kis sárga lap itt a kezemben. Akik futballoznak, azok tudják, hogy aki rosszul teljesít vagy valami hibát követ el, az kap egy sárgalapot. A másik oldalán viszont egy meglehetősen nagy értéket képviselő lenyomat van, ami a hitelesítő pecsétje ennek a kilencvenöt pontnak, amit Wittenbergből hoztunk el. Tiszteletes úrnak át fogjuk adni, és kérni, hogy őrizzék meg jó sokáig, minimum ötszáz évig, ugyanis 2517-ben megint vissza fogunk jönni egy újabb kilencvenöt tétellel. Addig pedig áldja meg a Jóisten önöket, áldja meg a gyülekezetet. És most kérünk önkénteseket, akik segítenek fölszögezni ezeket a tételeket ide a falra.
Zsoldos Barnabás: ReforMaraton 500 címmel indították el ezt a futást.
Juhos Gábor: A fogadtatás felülmúlja minden képzeletünket. Futásunk célja valójában nem is a kilométerek mennyisége, hanem az a közösségi élmény, amelyet át tudunk élni a gyülekezetekkel, mint ahogy ezt Mátészalkán is tettük. A településtáblától egészen a templomig futva, ott kiszögeztük a kilencvenöt pontot. Úgy terveztük, hogy minden egyes elszakított területre eljussunk, ahol magyarok élnek a Kárpát-medencében. Isten segítségével úgy néz ki, hogy holnap még Kárpátalja, azt követően már átmegyünk Erdélybe. Félig-meddig már teljesítettük azt, amit vállaltunk, és nem ütköztünk különösebb akadályba, hála Istennek. Én maraton futó vagyok, Bardócz Csaba barátom pedig lelkipásztor. Most éppen Paposról jöttünk ide, és Nyírmeggyesre tartunk.
Zsoldos Barnabás: Isten segítse az útjukat!

Hírek
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az Október a Reformáció Hónapja című programsorozat zárásaként istentiszteletet tart az Újpesti Baptista Imaházban október 29-én, vasárnap 17 órakor, valamint reformációi megemlékezést október 31-én, kedden 17 órakor Budapesten, a Városligeti fasori Reformációi Emlékparkban.

A reformáció emlékművének avatását és koszorúzását tartják október 31-én, kedden 16 órakor Debrecenben, a Nagytemplom és a Református Kollégium közötti Emlékkertben.

A reformáció örökségében élve címmel rendeznek tudományos konferenciát a reformáció teológiai oktatásra gyakorolt hatásáról október 26-án, csütörtökön 9 órától Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Ravasz László születésének 135. és a reformáció 500. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítás nyílik október 27-én, pénteken 17 órakor Leányfalun, a Móricz Zsigmond út 113. szám alatt.

Hitünk fundamentumai címmel szerveznek konferenciát október 25-én, azaz ma este 18 órától Pátyon, a református templomban.

Tanítható-e a hit? Ezzel a címmel tartanak könyvbemutatót és pódiumbeszélgetést a hit-és erkölcstan tanításáról október 31-én, kedden 18 órakor Budapesten, a Múzeum utca 7. szám alatt, a Kossuth Klubban.

Nyilvános hitvitát rendeznek reformáció korabeli hangulatban Debrecenben, a Kossuth tér – Múzeum utca sarkánál lévő Líciumfánál, rossz idő esetén a Karakter 1517 Kávézóban.

Hetedik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjelt gyülekezetenként más- más időpontban és programmal október 27-én.

Református Iskolai Napok Gáláját rendezik meg, amely a tiszáninneni református oktatási intézmények reformációi zárórendezvénye lesz október 26-án, csütörtökön 17 órakor Miskolcon, a Művészetek Házában.

A reformáció emléknapja alkalmából rendezett kiállításon tárlatvezetést és ünnepi koncertet tartanak október 31-én, kedden 14 óra 30 perckor Budapesten, a Ferenciek tere 6. szám alatti ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárában.

Velünk élő reformáció címmel tartanak beszélgetést, és végigjárják az Erdélyi Emlékkertet, majd úrvacsorás istentisztelettel ünnepelnek október 31-én 17 órától az Erdélyi Gyülekezetben, Budapesten, a Reménység Szigetén. Ugyanott november elsején az Erdélyi Halottak Napját tartják napszaki áhítatokkal.

Ünnepi istentiszteletet tartanak és leleplezik a Somogyi reformátorok szoborcsoportját október 29-én, vasárnap 10 órakor Kaposváron, a református templomban.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar emlékhangversenyt ad a reformáció ünnepe alkalmából október 31-én, kedden 17 órakor.

Kurkó Csaba fotóiból nyílik kiállítás október 27-én, pénteken 10 órakor Budapesten, az ADNA Caféban. A tárlatot Szabó István püspök igeszolgálatával nyitják meg.

Fekete Ágnes áhítata:

"És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek." 1Korintus 2,3

Egészen különleges az az őszinteség, amivel Pál apostol leírta ezt a mondatot: Nagyon féltem, amikor köztetek voltam. Az ember ezt általában nem szokta bevallani sem magának, sem másnak. A félelem menekülésre serkenti az embert. A félelem miatt az ember szeretne minden szégyellnivalót eltakarni. A félelem kimondhatatlanná teszi a dolgokat, és nem arra ösztökél, hogy előálljak ezzel a mondattal, hogy féltem tőletek. A legtöbb ember magának sem vallja be, hogy fél. Egészen erős bizalomra van szükség ahhoz, hogy az ember ezt ki merje mondani. Sajnos nagyon kockázatos vállalkozása az embernek feltárnia önmagát. De megéri.
Sajnos, a legtöbbször azt súgja nekünk környezetünk, hogy mutasd magad erősnek, és ne mond ki félelmeidet. Sajnos hátrányba kerül az az ember, aki őszintén elmondja félelmeit azokkal szemben, akik jól játsszák a hatalmasat. Azonban hosszú távon ez mégsem így van. Aki igazán legyőzte szíve félelmeit, aki igazán mert szembe nézni önmagával, az válik hitelessé. A félelem lehet egyfajta üzemanyag is az ember életében, ha képes arra, hogy átalakítsa a félelmét erővé. De valljuk be, legtöbbször csak annyit teszünk, hogy nem engedjük be a félelmet a szívünkbe.
Emlékszem, amikor egy vidéki parókián éltem, és vihar készülődött. Csak azt hallottam, hogy itt is-ott is csapódik egy ablak. Egyedül voltam, és egészen furcsa zajok jöttek minden felől. Akkor az segített, hogy az eszemet hívtam segítségül. Mennyire valószínű az, hogy éppen egy viharban, a széllel együtt egy ember rám támad? Semennyire. Utólag visszagondolva, az ész is nagy segítségemre volt sokszor. Amikor azonban egyszer megtámadtak, és ott álltam szemben egy férfival egyedül, egy kietlen helyen, az eszem semmit sem segített. Akkor nem volt más lehetőségem, mint hogy imádkoztam. Vannak az ember életében ilyen nagyon mély imameghallgatások, amiket nem felejt el. Ez is ilyen volt.
Ott álltam, vártam, néztem, … és vártam, és nem szóltam semmit. Elkezdtem sikoltani, de akkor az illető befogta a számat. A félelemnek ezek azok a pillanatai, amikor csak Isten van. Semmi, de semmi más esélyünk nincsen. És akkor arra jött két ember. Miért pont akkor? Mi történhetett? Nem tudom, csak azt, hogy megszabadultam. Olyan különös az, hogy életünknek ezek azok a pillanatai, amiket senkinek nem mondunk el, pedig ezek azok, amik a hitünk igazi alapjai. Félelem és rettegés volt bennem, és ez a félelem alakult át igazi hitté. Most, ha visszagondolok erre a nagyon régi történésre, erőt kapok arra, hogy megbízzak Istenben. Erőt kapok arra, hogy ne az emberi erők összjátékának lássam az életet, hanem Isten tervének.
Amikor a reformációra emlékezünk, akkor a régiek bátorságából meríthetünk erőt. A bátorság hitben megtartotta Luthert, és sok-sok más embert, akik csak Krisztust akarták követni, és nem az emberi viszonyok kuszaságában keresték a helyüket. De ez a váltás a hit irányába csak akkor lehetséges, ha szembe nézünk szívünk félelmeivel, és ezekkel szemben Isten erőforrását keressük. A félelem bezár, a félelem önmagunk körül forgókká tesz bennünket, Isten élete pedig kinyit, és látóvá tesz. Adja Isten az őszinteséget és a bátorságot életünkbe, hogy ne féljünk, pontosabban, hogy félelmeinket feltárjuk neki! Ámen.