2018-05-16

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Nemcsak a hírműsorokban, de a mindennapjainkban is átéljük, hogy az amerikai és az európai kultúra furcsa erőegyensúlyban van az élet különböző területein. Így van ez az egyházi életben is. Fiatalok jönnek-mennek, és utazásaikból hazahozzák azokat az egyházi tapasztalatokat, amelyeket más országokban, más földrészeken látnak. Észre sem vesszük, milyen erősen hat ránk az az egyházfelfogás, amely az Amerikai Egyesült Államokban jellemző. Következő beszélgetésünk célja az, hogy ezen gondolkodjunk együtt. Nem szeretnénk eldönteni, hogy mi lenne a helyes megoldás arra nézve, hogy identitásunkat megőrizzük, de a kérdést legalább tegyük föl! Aaron Stevenst hallják, aki a budapesti Skót Misszió gyülekezetének lelkésze.

Aaron Stevens: Hogy látom ma a keresztyénséget Amerikában? Nagyon érdekes kérdések, viták vannak, mert egy kicsit hasonlít az amerikai politikához. Nagyon politizált a hangulat. Szerintem a politika hozzá is járult, ahhoz, hogy az egyházban ilyen legyen a közérzete, mert vannak olyan úgynevezett evangelikál vezetők, akik támogatják Trump elnököt.
Fekete Ágnes: Itt a konzervatív erőről van szó? Arról, hogy ezek a kisegyházak nagyon konzervatívak valami miatt?
Aaron Stevens: Vannak a mainline churches-hez tartozó hagyományos, erősebb, nagyobb egyházak, amelyek nem annyira konzervatívak. De nem is azt mondanám, hogy nem konzervatívak. Az egyházakban vannak konzervatív mozgalmak, csak ezekben a nagy egyházakban van egyfajta teológiai sokszínűség. Egy egyházon belül is van konzervatív és van liberális hozzáállás. A kisebb egyházakban nincs meg ugyanaz a teológiai sokszínűség, és ha kisebbek, kevesebben vannak, és nagyjából egyetértenek, akkor ez inkább egyfajta konzervatív hozzáállást szokott képviselni. Bár a Southern Baptist Convention, a Déli Baptista Egyház, amely nemcsak délen van, elég nagy egyház, de ugyanakkor konzervatív is. Tehát nem lehet mindig azt mondani, hogy csak a kisebbek a konzervatívak. Evangelikál vagy evangéliumi egyházaknak nevezik magukat némely szabad egyházak, kisegyházak és kisebb mozgalmak. Megkérdőjelezném ezt a címkét, de a címkék mindig kérdéses dolgok. Eddig, általában a politizáló egyházak, vagy a politikában résztvevő hívek valóban inkább konzervatívak voltak. Különösen a republikánus párt szólította meg és toborozta őket, azonban a nyolcvanas-kilencvenes években ők azt mondták, hogy nem fogunk a templomban politikáról beszélni, de most annyira erős a helyzet, sok egyházi vezető is nyilvánosan részt vesz a politikai véleménynyilvánításban. Az a teológiai akadémia, ahova Richmondban jártam, szintén részt vett tüntetéseken. A politizálásnak megvan a maga rizikója, hiszen éppen emiatt tudnak címkézni az emberek, és általánosítanak, hogy a presbiteriánus egyház, az demokrata egyház. Abszolút nem erről van szó. Csak tényleg bonyolult összefüggéseket hoznak föl. Szerintem ezért van az, hogy sokan azt gondolták, biztonságosabb, ha nem szólalunk meg, hanem mindenki a saját környezetében őrzi a magánéletét, és úgy szavaz, ahogyan gondolja. Most egy kicsit más a helyzet, mert ha elhallgatnak, mintha az is üzenetet hordozna.
Fekete Ágnes: Azt tapasztaltam, hogy Amerikából jött az a fajta vallási felfogás, hogy az én kis közösségem jelenti számomra az egyházat, és voltaképpen ennek nincs túl nagy jelentősége.
Aaron Stevens: Egy ideje ez teljesen így van. Az, hogy valaki baptista, metodista, presbiteriánus, evangélikus vagy akármilyen más felekezet tagja, az nem jelent számára identitást. Amerikában többet költöznek az emberek, mint itt. Munka, házasság, vagy a egyetemi tanulmányok miatt, más államba mennek, de ha úgy gondolják elmennek ismét egy másik államba. Én Georgia államban születtem, de Dél-Karolinában nőttem föl, mert három éves koromban apukám állása miatt oda költöztünk. Az ikertestvérem már Észak-Karolinában lakik, a bátyám most újra Dél-Karolinában él, de eddig Texasban és más államban is lakott. Szóval ott nagyobb a mozgás, és azt jelenti, hogy gyakrabban merül föl a kérdés: Hová fogok templomba járni? Ha valaki református, akkor mindenképpen megnézi a református templomot, de ha az az igehirdetés vagy az éneklés nem tetszik neki, vagy ha senki sem szól hozzá, esetleg ha húsz évvel fiatalabb, mint bárki más, vagy harminc évvel idősebb, mint bárki más, akkor nem fog ottmaradni csupán az egyház neve miatt. Tehát nagyon sok szempontot figyelembe vesz, és ha éppen egy baptista gyülekezetben hall egy értelmes igehirdetést, és kialakul egy kötődés az ottaniakkal, akkor oda fog járni. Emlékszem, amikor Amerikában presbiterré avattak két társammal együtt, ők másik egyházból jöttek én pedig abban a gyülekezetben nőttem fel. Főleg a baptista és a presbiteriánus egyház között van az "ingázás". A nagymamám baptista volt, mindkét szülőm baptista családban nőtt föl, de presbiteriánusok lettek. Így nevetek minket, de a bátyám most baptista gyülekezetbe jár. A mi régiónkban ez a két legnagyobb egyház, és helyi közösség a meghatározó.
Fekete Ágnes: Az számít, hogy hogyan érzi magát valaki az adott közösségben?
Aaron Stevens: Igen, tudniillik a különbségek nem akkorák. Egyszer hallottam ezt a kifejezést, hogy "ízlésgyülekezet".
Fekete Ágnes: A költözésekkel egyfajta összprotestáns identitás alakul ki?
Aaron Stevens: Nincs olyan, hogy református keresztelő, mert amikor más templomba, vagy más felekezethez megyek, akkor nem keresztelkedem újra, mert egy keresztség van.
Fekete Ágnes: A keresztség az valóban közös.
Aaron Stevens: Honnan jön tehát az identitásunk? A keresztségből. Egyszer egy református közösségben kérdezték, hogy mitől vagyunk reformátusok? Ilyen válaszok jöttek: mert nálunk nincs gyertya, nincs ikon, mert nálunk nő is lehet lelkész. Tulajdonképpen csak azt mondták, hogy nem vagyunk olyanok, mint a katolikusok. Ha azt kérdezzük, hogy miben különbözik a református az evangélikustól, akkor azt mondjuk: hát, ők kicsit hasonlítanak a katolikusokhoz. Van összehasonlítás, de azért az identitás az erős szó lenne erre. Nemcsak arra érdemes rákérdezni, hogy milyen az amerikai identitás, hanem arra is, hogy milyen itt a református identitás.
Fekete Ágnes: Mit jelent számodra ez az összprotestáns identitás?
Aaron Stevens: Nem mondanám azt magamról, hogy "összprotestáns" vagyok. Keresztény vagyok. Krisztus által vagyok kapcsolatban Istennel. Kálvin tanításai, John Knox, skót reformátor és Jonathan Edwards hatottak rám. Egy keresztség van. Mi is megkereszteljük a csecsemőt is, és két sákramentum van. Azért tudjuk elfogadni Isten kegyelmét, mert Ő választott minket először. Ezek eléggé református alapok. Ezeket tanítom. Csak nekem sokkal fontosabb az, hogy Krisztus mit tett értünk, mint az, hogy a református úrvacsora miben különbözik az evangélikus úrvacsorától. Nem azt mondom, hogy jelentéktelenek, de én nem azt élem át, hogy azon múlik az én identitásom.
Fekete Ágnes: Csak arra akartam célozni, hogy ez az egyházfelfogás, az amerikai stílus, amely kialakult, egyfajta individuális elképzelés.
Aaron Stevens: Erősen benne van az amerikai kultúrában, hogy ha ahhoz van kedvem, akkor presbiteriánus vagyok, de ha akarom, akkor metodista leszek.
Fekete Ágnes: Létezik ennek egyfajta kritikája?
Aaron Stevens: Nyilván van kritikánk az individualizmussal szemben, de nem zavarja az egyházakat az, ha valaki a presbiteriánus gyülekezetbe jár, majd öt év múlva egy metodistába. Sokkal nagyobb baj az, ha nem talál valaki olyan gyülekezetet, ahová tartozhatna.
Fekete Ágnes: Mintha az egyházak körök lennének, és az identitásunk koncentrikus körökben lenne értelmezhető.
Aaron Stevens: Isten teremtő, Jézus megváltó. Ez az alap. Ahhoz képest a többi elég kicsi részlet.
Fekete Ágnes: Szerintem, emiatt a problémakör miatt van például az, hogy jobbára etikai kérdések választják szét az egyházakat, mert lehet, hogy amit én elfogadok, azt a másik nem fogadja el.
Aaron Stevens: A nagyobb egyházakban, ahol van mozgástér bizonyos kérdésekben, az etikai kérdések egyfajta válaszvonalakká váltak.
Fekete Ágnes: E mentén hasadnak az egyházak?
Aaron Stevens: Igen. Az egyházban vannak konzervatív és vannak liberális emberek, azonban a konzervatív identitás nem feltétlenül az egyházban való nevelésen múlik, hanem azon, hogy milyen környezetben nőtt föl valaki. Amikor felmerül egy kérdés, akkor úgy fognak a kérdéshez hozzáállni, ahogy a neveltetésük kapcsán hozzáálltak. Úgy élik ezt át, mintha ez a hitük kifejezése lenne. Tehát ha lenne egy egészségesebb hitbeli identitásunk, akkor az nem jelentené azt, hogy minden kérdés egyszerű lenne, de legalább nem mosnánk össze a hitünket másfajta véleményeinkkel. A reformáció idején, ha valaki azt mondta, hogy református vagyok, ez nem egy tudatlan döntés volt. Kockázat járt vele. Így volt ez a korai egyházban és jelenleg is így van ott, ahol üldözött egyházak vannak. Vállalják a hitüket, akkor is szenvedni kell érte. Nagy kérdés, hogy miért vallod meg a hitedet, azért, mert ez a hitbeli meggyőződésed, vagy azért mert ez kényelmesebb neked?

Fekete Ágnes: Ma a kultúra egyik legfőbb hordozója a film. A legnagyobb hatású filmek azt hiszem, Amerikában készülnek. Vajon hogyan tükrözi az amerikai egyházi valóságot a film? Erről Hirsch Tibor filmesztétát kérdeztem.

Hirsch Tibor: Az őskezdetben az amerikai film, egyszerűbb és rövidebb volt. Akkoriban a leggyakrabban földolgozott téma a bibliai történetcsoport volt, de nem azért, mert az 1900-as években a bevándorló közönség vallásosabb lett volna, mint később, hanem bizonyos lineáris élőképsort könnyebb volt megalkotni. Ennek később is maradt nyoma. Az első igazi nagyszabású vallásos film D. W. Griffith Türelmetlenség című filmje volt az első világháború kitörése után. Vannak benne élő, képszerű elemek. Többek közt például Jézus keresztútja is. Lazán, és gyakorlatiasan protestáns felfogása az, hogy a bigott hit az nem hit, és hibákat és bűnöket okoz, és ezek a bűnök pedig további bűnök forrásai lesznek. Szóval ezeknek a párhuzamát mutatja meg. A jellegzetes amerikai, igazi hollywoodi filmnarratíva az, amelyben szerepel valamilyen fajta vallásosnak tekinthető fordulat.
Van egy világi történet, általában egy világi hőssel, aki közelít bizonyos nevelési, fejlődési folyamaton keresztül a hithez. Ez az egyik változat.
A másikban pedig van egy vallásos ember, aki valahogy ráébred a történet a végére, hogy a vallásosságát nagyon szépen össze tudja egyeztetni a világiság megkövetelte pragmatizmussal.
Van egy harmadik is, amely talán most a legdivatosabb, hogy egy poszt-apokaliptikus világban vagyunk, tehát túl vagyunk valamilyen nagyon rosszon, és utána új életet kellene kezdeni, és ennek az új életnek jó alapja lehet a Biblia, az az örökség, amit a romok alól is érdemes kibányászni. Ezek a filmek éppen Amerikából jönnek, mert ott van pénz arra, hogy megalkossák, fölszereljék őket.
Fekete Ágnes: Tehát, hogy valamiképpen a jó és a rossz küzdelmében értelmezzük az egész életet és az emberi rossz az nagyon rossz és azt valahogy ki kell iktatni, és a nagyon jót meg be kell engedni.
Hirsch Tibor: Olyan történetek kellenek, amelyben a hitet meg kell szerezni, vagy a hit alapján tudni kell a földön élni. Az első világháború után erősen lazultak az erkölcsök, elsősorban szexuálerkölcs, az egyre népszerűbb, egyre hatalmasabb és befolyásosabb Hollywood erre reagált. Nagy szabadság, megkurtuló szoknyák, új táncok, új életstílus, sztártípusok, sportos lánykák jelentek meg a filmekben. Erre erős ellenhatásként bizonyos vallásos körök a városokban, esetleg egész államokban korlátozhattak filmeket már a tízes években. Az első perben veszített a filmvállalat, amelyet Ohio állam ellen folyt. No, de vajon miért? Azt mondták: a film, mint olyan az egy mutatvány, ugyanolyan, mint a kardnyelő vagy az oroszlánszelídítő tevékenység, ergo a szólásszabadság nem alkalmazandó rá. Ennek megfelelően lehet cenzúrázni, ahogy a kardnyelőt is lehet tűzbiztonsági és egyéb módon szabályozni. Ennek semmi köze a demokráciához. Onnantól kezdve viszont állandóan lebegett egy kard Hollywood feje fölött, hogy bármikor országos cenzúrával korlátozhatják. Így aztán a húszas évek közepén a filmgyártó vállalatok hozták létre az olyan önkéntes cenzúrát, amelynek vállalták, hogy alávetik magukat. Ez a cenzúra erősödött a harmincas éves közepétől, majd egyre erőtlenebbé vált az ötvenes években. Végül – jellegzetes amerikai paradoxon -, hogy a legfelsőbb bíróság az ötvenes évek végén megállapította, hogy a film, mint olyan, mégiscsak alkalmas a gondolatok kifejezésére. Magyarul betiltották a cenzúrát. A védekezésnek egy formája volt az öncenzúra. Másik viszont az, hogy egyházi tematikájú filmeket kell csinálni. Ezekhez nagyon jól passzoltak ókori témák, és így jöttek létre az első igazi nagy szuperprodukciók, az első Ben Hur. Egy igazán vallásosnak számító sok Oscar-díjas film Howard Hawks, York őrmester című filmje, amely egy valóságos személyről, egy első világháborús hősről szól, akinek nincs más módja, hogy életek százait megmentse, mint az, hogy használja a fegyverét. A katona vagy háborúban lévő figura ezekben a filmekben sosem valamilyen fajta bonyolult militáns elv miatt háborúzik, hanem van valamilyen speciális cél, például az emberélet megmentése, vagy egy barát megtalálása. És ezt a privát célt egyesíti a háború megnyerésének, győzelemnek a céljával. Tehát az ilyen filmekben van egy olyan blokk, amelyik kiszolgálja azt a nézőt, aki az erőszak, vagy a harc kedvéért ül be a moziba, és természetesen kiszolgálja azt, aki kvázi vallásos dilemma megélése kedvéért. Van olyan néző, aki erre is, arra is vevő. Elég hosszú a film.
Fekete Ágnes: A hatvanas évek Jézus filmjeiben nagyon erősen megjelent az, hogy az amerikai identitást azonosítják Jézus személyével.
Hirsch Tibor: Több olyan kis egyház is van, amely szeretne Amerikában gyökereket találni saját magának, és az az állítás, hogy Krisztus járt néhány napot Amerikában, így egy ókori, ószövetségi múltja is létezik Amerikának.
Fekete Ágnes: Megalkotjuk az újvilágot, de nagyon keressük a gyökereket?
Hirsch Tibor: Így van! Tehát ez a bizonyos én-keresés, a gyökérkeresés nagyon fontos, és az, hogy nekem vannak nyilvánvaló földi dolgaim, sőt földi szorongattatásom, ambícióim, és ezeknek találkozni kell a hitemmel. Egy olyan példát szeretnék látni és olyan mintákat, ahol vagy a hitemet közelítik ehhez az élethez, vagy pedig a földi életemet igazolják, hogy az megfelel a hit foglalatának.
Fekete Ágnes: Ebbe tartozik bele az, hogy két Jézus film végén is láttuk, amint New York jelenik meg, és Jézus ebbe a New York-i felhőkarcolós világba támad fel.
Hirsch Tibor: Igen, azt hiszem, ezek valóban fontos képek. Azért is fontosak, mert azt az amerikai földön gyökérkereső Jézust tudják látni.
Fekete Ágnes: Szerintem ez nagyon furcsa csúsztatás!
Hirsch Tibor: Ha bemegyek egy szórakoztató moziba és jó filmre megyek be, akkor azt fogom érezni, hogy jó úton járok, ha úgynevezett művészfilmre megyek be, annak a végén össze vagyok zavarodva, rossz kedvem lesz. Tehát nem biztos, hogy ezért megyek be a moziba. Hollywood nem ez utóbbi filmeket gyártja.

Fekete Ágnes: Bizonyára hallották, hogy az elmúlt héten református egyházi vezetőket sértegettek a Kossuth téren, amikor az Országházból mentek el éppen. Tegnap Áder János köztársasági elnök bocsánatot kért a tüntetők nevében. Fekete Zsuzsa összeállítását hallják.

Fotó: MTI
Áder János: Nincs az a sérelem, amely igazolhatná, hogy Magyarországon jó szándékú embereket, vallási vezetőket, egy tiszteletben lévő tudóst, egy ötgyermekes édesapát ilyen méltatlan támadás érjen. A véleménynyilvánítás szabadsága Alaptörvényben biztosított alapjog, amely mindenkit megillet, de ennek a szabadságnak minden demokráciában világos határa van. Ez a határ ott húzódik, ahol a kinyilvánított vélemény durva agresszióba, fenyegetésben ölt testet, sérti a másik személyes szabadságát, emberi méltóságát.
Fekete Zsuzsa: Hatalmas megtiszteltetésnek tartja a köztársasági elnök bocsánatkérését Szenn Péter a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke.
Szenn Péter: Az, amikor az embert bántás éri igazságtalanul, akkor mindig az őszinte gesztus az, ami erősít.
Fekete Zsuzsa: Gér András a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa provokációnak tartja a múlt keddi incidenst, de hangsúlyozta, hogy nem haragszanak senkire.
Gér András: Főgondnok úr első megnyilatkozása, miszerint személy szerint senkire sem haragszik, úgy gondolom, hogy példaértékű valamennyi állampolgár részére, ugyanis itt nem személyes haragról van szó, hanem arról van szó, hogy elítéljük a rossz cselekedetet, azonban az azt elkövető személyeknek pedig megbocsátunk. Semmilyen jogi vagy nem jogi eljárást nem indítunk azok ellen, akik ezt elkövették velünk szemben, illetve a rendőrökkel szemben.
Fekete Zsuzsa: Huszár Pál a Református Egyház Zsinatának világi elnöke a köztársasági elnök együttérzése mellett megköszönte a sok aggódó üzenetet és sms-t is.
Huszár Pál: Az Úristen kegyelméből úgy jöttem ki az akcióból, hogy lelkileg sem sérültem meg. A testi sérüléstől megvédtek bennünket a rendőrök. Legyen nekik köszönet. Nagyon korrektül viselkedtek. Őszintén, nem kívánom senkinek sem ezt az eseményt. Átadta püspök úr, az elnöktársam a zászlót a köztársasági elnök úrnak, annak az a felirata: "Akik Istent szeretik, minden javukra van." Mondtam, hogy ez a mi esetünkben is bejött, mert azért kényelmetlen, kellemetlen volt ez az incidens, de utána annyi együttérző nyilatkozatot kaptam én magam is, nyilván a társaim is. Köztársasági elnök úr azt mondja: ugye, nem is gondolta, hogy ennyi barátja van? Kétségtelen, jólesett az, hogy testvéregyházak, személyes jóbarátok valóban arról biztosítottak, hogy együttéreznek velem. Ez tulajdonképpen sokkal többet jelent, mint az, ami ott történt.
Fekete Zsuzsa: Nagy alázatra vall a köztársasági elnök részéről, hogy bocsánatot kér a felelősök helyett – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István a zsinat lelkészi elnöke.
Szabó István: A köztársaság elnöke az első ember Magyarországon, aki minden állampolgár békességéért, tisztességéért, az egymás iránti megbecsülésért felelős, és erre a felelősségre emlékeztet bennünket is. Föl lehet uszítani embereket arra, hogy ilyen cselekményeket kövessenek el. Azok a felelősek, akik az ügyből ürügyet csináltak. Hiszen az, ami velük történt, az én elnöktársammal, püspöktársammal, zsinati tanácsossal az voltaképpen csak ürügynek tekinthető. Nagyon szeretnénk, és kívánjuk és imádkozunk is azért, hogy ilyen ügyek ne legyenek Magyarországon.

Hírek
Mit tehet egy diák a fenntarthatóságért? címmel tart előadást Victor András május 16-án, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Múzeum utca 7. szám alatti Kossuth Klubban.

A Protestáns Tavasz rendezvénysorozat keretében Cipszerek jövője Európában címmel műhelykonferenciát és kiállítászárót rendeznek május 22-én, kedden 17 órakor Budapesten, a Hold utca 18-20. szám alatti református templomban.

Inkluzív református iskolák címmel tartanak műhelynapot a hátrányos helyzetű és a roma tanulók református oktatási intézménybe való befogadásáról május 22-én, kedden 10 órától Budapesten, az Abonyi utca 21. szám alatti Zsinati Hivatal tanácstermében.

A Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete, a Generális Konvent május 23. és 25. között ülésezik Miskolc-Lillafüreden.

Gazdagság és szegénység a világban és Krisztusban egy életpálya példáján. Ezzel a címmel tart előadást Somody Imre május 19-én, szombaton 15 órakor Debrecenben a Református Kollégium Dísztermében.

A Református Egység Napjához kapcsolódva az idén már tizenötödik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált, ahol előadásokkal, hangversenyekkel, találkozókkal, beszélgetésekkel várják az érdeklődőket május 24. és 27. között Budapesten, a Ráday utcában és környékén.

Pünkösdi vesperást, énekes-zsoltáros istentiszteletet tartanak a Kálvin Kórus szolgálatával május 17-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.
Ugyancsak pünkösdi vesperás lesz a Debreceni Egyházzenészek közreműködésével május 20-án, pünkösdvasárnap 17 órakor Debrecenben, a Kistemplomban.

Ajtony Csaba és a Zeneakadémia művészeinek hangversenyén a csend különböző formáit ismertetik meg a kortárs szóló- és duódarabok között, visszhangjukból készült térbeli hanginstallációban május 17-én, csütörtökön 19 órakor Budapesten, a Hold utcai református templomban.

Egyházzenei estet tartanak Tóka Szabolcs orgonaművész és Dávid Andor brácsaművész közreműködésével május 22-én, kedden 18 órakor Szegeden, a Kálvin téri református templomban.

A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál keretében a németországi German Brass rézfúvós együttes ad koncertet május 16-án, azaz ma este 19 óra 30 perctől a Debreceni Református Nagytemplomban.

Ravasz László püspök életéről nyílik emlékkiállítás Literáty Zoltán előadásával május 17-én, csütörtökön 18 órakor Szóládon, a református templomban.

A Biblia színei címmel nyílik szabadtéri kiállítás a Múzeumi Világnapon, május 18-án, pénteken 16 órakor a kecskeméti Kálvin téren, a Kálvin szobor mellett.

Türk Péter életmű-kiállításához kapcsolódva Művészet-tudomány- hit címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést május 19-én, szombaton 16 órától Budapesten, a Ludwig Múzeumban.

Gavrucza Tibor nyugalmazott esperes akvarelljeit mutatják be Tépén, a református templomban. A képek június 15-ig tekinthetők meg.

A Biblia növényvilágáról tart előadást Tóth Imre április 17-én, csütörtökön 17 órától Szegeden, a Kálvin téri gyülekezeti teremben.

A Hirdesd az Igét! programsorozat gyülekezeti felnőttképzés keretében a misszióról tart előadást Gonda László május 19-én, szombaton Nagyrábén.

Fekete Ágnes áhítata:

"Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!" János 7,24

Ezen a héten egy egynapos műtéti beavatkozással megoperálták a lábamat. Együtt feküdtem néhány óráig egy idős nénivel, akinek nem volt telefonja. Nagyon kedves volt, tényleg jól elvoltunk a szobában. Megkért, hogy hívjam már föl a lányát, hogy megmondhassa neki: Jól van. Nem vette fel a telefont. Aztán próbálta a másik lányát. Közben beszélgettünk megkínált sütivel, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Mondta, hogy rettenetesen fáj a lába, vajon én hogyan érzek. Mondtam, hogy nekem is fáj, de azért elviselhető. Aztán felsóhajtott, milyen jó lenne, ha korábban jönnének a lányai, mert lassan haza is lehetne menni. Így beszélgettünk, majd megszólalt a telefon, valamelyik rokona hívta vissza. Csak ennyit hallottam a beszélgetésből: Jaj, dehogy, minden rendben van, nem is fáj a lábam. Aztán meg a következő: Nem, dehogy, nem kell sietnetek, tudjátok, én ráérek, itt várlak titeket. Nagyon vicces volt, egy kedves jelenet. Nyilván kedvezni akart a lányainak. Nem akarta őket elkeseríteni, és ezért mindent kicsit jobb színben tüntetett fel. Nem mutatta meg igazi vágyát, igazi valóját, mert ő is jónak és elfogadhatónak akart látszani, és terhet sem akart jelenteni.
Azt hiszem, hogy valami módon mindenkinek ismerős ez a történet. Szinte táncolunk egymás mellett a szavainkkal, mert megbántani sem akarunk senkit, mégis azt szeretnénk, ha vágyaink teljesülnének. És a szavaknak ebben a táncban teljesen el tudunk távolodni a bizalomtól, szívünk igazi mélységétől. Elfelejtjük a nyíltságot, és a szeretet.
Ezért fontos Jézus tanácsa: Ne ítéljetek látszat után! Ne a látszatban éljétek az életeteket. Jézust egyáltalán nem zavarta az, hogy valaki nyilvánvaló bűnt követett el. Őt sokkal jobban zavarta az, hogy valaki úgy tett, mintha tökéletes lenne. Jézus szeretne látszatéletünk, látszatbeszélgetéseink, látszat imádságaink, és mindenféle látszat mögül kihívni bennünket: Ádám, Éva hol vagy? Azt hiszed, hogy fügefalevelednek a látszata engem becsap? Az ember Isten szeretete, a benne való gyermeki lét helyett a jó és a rossz tudását választotta, az ítéletet választotta.
De mi is az ítélet? A magyar nyelvben általában egy képet látunk szavaink mögött. Az ítél szó állítólag az ejt szócskából ered. Amikor ítélek, átejtem egy rostán a másik embert, a másik véleményt, és az illető vagy átmegy, vagy nem. De a lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy a rosta Isten kezében van. Nem véletlen az sem, hogy a magyar hiedelemvilágban megvolt az úgynevezett rostaforgatás szokása, mágikus eszköznek tartották a szitát, ami megmutatja például azt, hogy ki a tolvaj. Ezért van a mondás: Átlátok a szitán. Azaz, meg tudom ítélni, hogy a másiknak mi van a szíve mélyén. Csakhogy ezekkel a dolgokkal egyre jobban a másik fölé keveredünk, egyre kevésbé történik meg az, hogy részesedünk Isten szeretetében. Eltávolodunk szívünk igazi mélységétől. Ne ítélj, mert Isten adta azt a valakit melléd, akit megítélsz. Az ítélet látszata mögött az van, hogy magát Istent ítéled meg, aki melléd adta felebarátodat
A mi biztonságunk és ítéletünk is egyedül Isten kezében van. Minél jobban elveszítjük ezt a biztonságot, annál jobban ítélkezünk. Tehát nem arról van szó, hogy ne legyen véleményünk, hanem arról, hogy fürdessük meg Isten szeretetében a véleményünket. Ehhez az átmosáshoz adjon erőt és jó kedvet nekünk az Isten. Ámen.
ÁLDOTT, SZÉP PÜNKÖSDÖT KÍVÁNUNK!