2018-06-13

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Hamarosan vége van a tanévnek. Ezekben a napokban számos kirándulás, vagy a tanévet levezető félig-meddig már szünidős program van az iskolákban is és a gyülekezetekben is. Most Tiszavasváriba látogatunk el, ahol vasárnap szervezték meg az első gyülekezeti családi napot. A kötélhúzás hangjai után Hamvasné Nagy Annamária hitoktatót hallják, majd Szvoren Attila lelkészt.

Hamvasné Nagy Annamária: A gyerekeken keresztül tudjuk elérni a szülőket, ezért meghirdettünk egy családi napot, amelyet most tartunk, és örvendezünk ennek. Körülbelül ötszáz gyermeket tanítunk az iskolában a hittanoktatás kapcsán.
Fekete Ágnes: A jövő héten lesz a hittanévzáró is.
Hamvasné Nagy Annamária: Hálás vagyok, mert itt vannak. Mégiscsak elértük őket, és hozták a szüleiket is. Rengeteg cigánygyermeket is tanítunk a városban. Hozzájuk is elindultunk valamilyen úton. Helybe megyünk a telepre, és ott tartunk háromnapos bibliai tábort. Egy másik telepen pedig családlátogatáson voltunk. Az idén konfirmáltak nyolcadikos cigánygyermekek is. Ezek mind olyan dolgok, amelyekért hálaadással tartozunk az Istennek.
Fekete Ágnes: Szóval, sok nehézség van a hittannal, de igazából meg lehet azt tanulni, hogy az ember kicsit félretegye.
Hamvasné Nagy Annamária: Én már abbahagytam a panaszkodást. Az elején nagyon sokat panaszkodtam, mert nagyon sok nehézséggel szembesültünk. De tesszük a dolgunkat a tiszteletes úrral együtt úgy, mint sokan mások ebben az országban.
Fekete Ágnes: Annakidején a panaszaidban a rossz körülményeket emlegetted?
Hamvasné Nagy Annamária: Nagyon nehéz volt az iskolának elfogadni azt, hogy be kell engedni az egyházat, helyet és eszközöket kell biztosítania. Beiratkozáskor itt is igyekeztek másfelé terelgetni a szülőket és a gyerekeket. Volt olyan, hogy az öltözőteremben kaptunk helyet a hittanórára, és a tornateremben, hason fekve töltötték ki a gyerekek a munkafüzetet. Voltak ilyenek, de nem baj! Mert azok a gyerekek is most itt vannak, megvannak, nem vesznek el.
Fekete Ágnes: Egyébként ez egy tanulási folyamat is lehet. Sokszor a nehéz körülmények között lesz az ember lelkileg mélyebbé.
Hamvasné Nagy Annamária: Igen, így van! Jó a kicsiből kezdeni, és megtapasztalni, hogy az Úristen terve válik valóra, nem az enyém. Én az eszköze vagyok.
Fekete Ágnes: Többféle szemlélet van a hittanórákkal kapcsolatban. Neked mi a célod vele?
Hamvasné Nagy Annamária: Az, hogy a gyermek ismerje meg Istent, hogy van Valaki, aki irányítja az életet, és hogy próbáljon meg bekapcsolódni a gyülekezetbe. Hívjuk őket ezekre az alkalmakra és a vasárnapi gyermekistentiszteletekre is. Az elején sokszor mentem az előre elkészített percre pontosan kidolgozott óratervvel úgy, ahogyan a teológián megtanultam. Nem sikerült úgy sosem, ahogy elterveztem, mert nem ez a lényeg. Aztán ezt elengedtem, és a gyermekek igényei szerint haladunk, mert van, amikor egy lelki beszélgetés fontosabb, mint a konkrét tananyag. Van, amikor engedem, hogy ez egy olyan óra legyen, ahol elmondhatják a lelki gondjaikat. Érezzük jól magunkat, és legyen ott az Úr!
Fekete Ágnes: Szinte egyetlen más órán sincs lehetőség arra, hogy elmondhassák, ami bennük van.
Hamvasné Nagy Annamária: Valóban. Sokszor azt veszem észre, hogy ez a panaszóra. Persze kell őket irányítgatni, hogy ne hatalmasodjon el ez felettük.
Szvoren Attila: A család évét ünnepeljük ebben az esztendőben, és mi is erre akartuk felhívni a figyelmet, hogy a közösség áldását éljük meg a gyülekezet nagy családjában is.
Fekete Ágnes: Gondolom, itt is gondot jelent, hogy nagyon sok tört család van.
Szvoren Attila: Igen, nagyon sok tört család van. Számomra is megdöbbentő élmény volt azzal szembesülni, hogy a hittanosok fele elvált szülők gyermeke, és például a karácsonyt egyik évben az egyik szülőnél, a másik évben a másik szülőnél töltik. Nekik ez már természetes. A mi gyülekezetünkre is igaz az, hogy kevés olyan család van, amely teljes egészében jelen van egy-egy istentiszteleten, mert vagy csak a gyerekek, vagy csak az édesapa, vagy csak az édesanya, vagy csak a nagyszülők vannak. De nagy öröm, hogy a gondnokunk családjából négy generáció van jelen.
Fekete Ágnes: Mi az, ami jó itt?
Szvoren Attila: Tiszavasvári a lelki munka szempontjából egy nehéz múltú város. Az előző rendszer nagy bástyája volt, és ennek a lelki hagyatéka itt van elültetve az emberek szívében. Például nagyon kevés a keresztelő, az egyházi házasságkötés, vagy az egyházi temetés. Mégis, olyan nagy ajándéka az Úristennek, hogy akik vannak, azokra nagyon is lehet számítani. Ezen a mai családi vasárnapunkon is lehet látni azokat a szolgáló lelkű asszonyokat, akiknek nem is kell mondani, mert bennük van, és jönnek, csinálják, érzik, hogy mi az, ami szükséges, mi az, ami kell. Más gyülekezetben azzal küzdenek, hogy koordinálni kell, erőltetni, kérni, mondani kell, és rossz szájízzel jönnek segíteni. Itt azonban, ebben a hitetlennek tetsző tengerben mégis van egy kis mag, egy kis sziget, akikre lehet támaszkodni. Nagy örömünk, hogy a kihívások közepette van egy olyan háttércsapat, amelyikre mindig számíthatunk.
Fekete Ágnes: A Vegyi Művek miatt volt ennyire távol a lelki dolgoktól a város?
Szvoren Attila: Tiszalök is itt található mellettünk, ahol a vízi erőmű van. Amikor az is felépült, nagyon sok értelmiségi embert telepítettek be erre a környékre. Azonban lassan leépült az alkaloida gyár. Egy részük itt maradt ugyan az embereknek, de nagyon sok értelmiségi elköltözött, és a mérnökök helyére a kisebbség tagjai költöztek be.
Fekete Ágnes: Cigányok?
Szvoren Attila: Így van. Ez egy nagy kihívás a gyülekezetünknek is, hogy mit kezd ezzel a helyzettel? Nem szeretnénk homokba dugni a fejünket, ugyanis látjuk, hogy most már a három vasvári iskolából kettő teljesen cigány, és a harmadikban is lassan kezdenek túlsúlyban lenni. Velük is próbáljuk felvenni a kapcsolatot, és ott is hirdetni az Isten Igéjét. Több telep is található itt, Tiszavasváriban. Végezzük a hitoktatást, nyáron kimegyünk hozzájuk a telepre és ott tartunk egy néhánynapos gyerekfoglalkozást. Ez egy nagy kihívás volt számomra is. Ugyanis, hiába hirdetnénk meg bármilyen alkalmat számukra itt, a város közepén, úgy sem jönnének el. Viszont egészen más az, amikor kimegyünk hozzájuk, az ő körülményeik közé, és odavisszük hozzájuk az evangéliumot. Közben érezzük az ő befogadó szeretetüket.
Fekete Ágnes: Befogadó szeretet van?
Szvoren Attila: Igen, nyitottak. Egyben ez egy kicsit a nehézségünket is jelenti, mert mindenféle kisegyházak felé is nyitottak, és ha mi nem vagyunk elég bátrak, és nem értjük az idő jeleit, akkor ők szívesen fogadják mástól az Isten evangéliumát. Csak akkor az egy másik irányba megy el. Szerintem, ezt nekünk nem kellene hagynunk.
Fekete Ágnes: Nem tudnak különbséget tenni a felekezetek között?
Szvoren Attila: Nem nagyon. Mindegyik hozza a szeretet evangéliumát. Ők pedig sokszor nem érzik a határokat. De eljönnek olyan pillanatok, ahogy mostanában is hallottam, hogy már kisebb szakadások vannak az ottani közösségben, mert érzik, hogy talán ez már nem a Biblia szerint van. Sajátos múltja ennek a városnak az, hogy Szögi Lajos, az olaszliszkai lincselés áldozata tiszavasvári születésű volt, és itt volt tanár. Ez egy nagyon nagy fájdalom, sérelem, amely a mai napig ott él az emberekben. Amikor egy cigánygyerekre ránéznek, akkor nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy akár te is tehetted volna.
Fekete Ágnes: Tehát általánosítás van emiatt?
Szvoren Attila: Nagyon nehéz megértetni a gyülekezettel, hogy fogadják el a cigány konfirmandusokat.
Fekete Ágnes: Az általánosítás egyébként is a társadalom egyik betegsége.
Szvoren Attila: Időnként én is megszégyenülök. Karácsonyra például külön műsorral készültünk a cigánygyerekekkel. Sokkal ügyesebbek voltak, mint a magyar gyerekek. Számukra a templom igazán szent, és a bennük lévő spiritualitás, az Isten iránti nyitottság sokkal élénkebb, mint a többi gyermekben, vagy felnőttben. Éppen ezért nagyobb átéléssel készültek, és nagyobb megtiszteltetésnek vették, hogy itt szolgálhatnak. Nagyon megtanulták az előadandókat. Sok gyülekezeti tagunk könnyes szemmel jött ki a templomból, és azt mondta, hogy ezt nem is gondoltam volna. A központi magyar iskolában a hetven elsős közül a fele halmozottan hátrányos. Végezzük közöttük a szolgálatot, de ők nem lesznek rendszeres egyházfenntartói járulékot fizetők. Teljesen más közösséggé, meg cigánygyülekezetté formálódnak majd egyszer. Ne akarjuk rájuk erőltetni azt, amiben soha nem is tudnának meglenni, mert ők máshogy szocializálódtak. Meg kell találnunk, hogy a mi reformátusságunkban hol van a kapcsolódási pont.
Hamvasné Nagy Annamária: Amikor a cigánygyerekek közé mész, egy kulcsszó van: a szeretet. Ők pillanatok alatt megérzik rajtad, hogy hogyan mész oda. Ha tudod őket szeretni, ha elfogadod őket, akkor nagyon sokat kapsz tőlük. Ha már elfogadnak, és megvan az a bizalmi légkör, akkor már mindegy, hogy éppen Illés történetével mész vagy más bibliai történettel, mert azt is hallgatják, és a hittanórán jól érzik magukat.
Fekete Ágnes: Mit jelent az, hogy szeretni őket? Az nem olyan egyszerű dolog.
Hamvasné Nagy Annamária: Az, valahogy belülről jön. Ők különösen fogékonyak arra, hogy megérezzék azt,amit sugárzol magadból.
Fekete Ágnes: Elfogadást?
Hamvasné Nagy Annamária: Azt is. De megmondom őszintén, én szeretgetem is őket.
Fekete Ágnes: A testi érintés is fontos.
Hamvasné Nagy Annamária: Nem tudom megmagyarázni, ezt az érzést, hogy bemegyek, és jól érzem magam közöttük. Ahogy meglátnak, örülnek nekem, és ennyi elég. Igazán fantasztikus érzés, hogy amikor meglátnak, azt mondják: De jó, "áldásbékességóra" van!

Fekete Ágnes: Szabó István püspök sokszor hangsúlyozta, hogy a gyülekezetek, a kis közösségek élete a legfontosabb az egyházban. Néhány hete Nyárlőrincen templomszentelés volt, ahol szintén ezt hangsúlyozta Bogárdi Szabó István püspök. Hegedűs Márk járt a helyszínen.

Szabó István: Az egyház a gyülekezeteiben él, azokban a közösségekben, ahol, mint itt most Nyárlőrincen megújul a kultuszhely. Gyönyörű templom lett az egykori kis imaházból. A római katolikus plébánossal beszélgettem itt az előbb egy pár szót, aki azt mondta, rendkívül boldog, mert úgy gondolja, úgy való, hogy két templom legyen itt Nyárlőrincen, ahol római katolikusok és reformátusok élnek békességben, összefogva. Méltó helyen kell az Urat dicsőítenünk, és természetesen sokféle helyiség, szoba, gyülekezeti terem áll rendelkezésre. Az a minősített hely, amely kizárólagosan a szent cselekmények, az Ige és a sákramentumok számára tartunk fenn, az sajátos módon áll egy közösség életének a középpontjában, így az egész egyház életének a középpontjában is.
Tormási Jenő (a nyárlőrinci gyülekezet gondnoka): Elég sok építésben részt vettem, de ennyire leterhelni még nem terhelt le semmi sem. De azért örülök, hogy minden flottul ment úgy, ahogyan elképzeltük.
Hegedűs Márk: Elhangzott az istentiszteleten is, hogy amikor ennek a templomnak az elődjét építették, édesapád is ott volt az építők között.
Tormási Jenő: Nagyon nagy örömmel tölt el, és nehéz szavakat találnom rá, hogy apum munkáját tudtam folyatni. A hátsó rész bővítése az viszonylag egyszerű volt, és a torony volt a legbonyolultabb. Nem egyszerű az, hogy mindenki után minden úgy működjön, ahogy kell, az hogy kőműves után jön az ács, az ács után a villanyszerelő… Isten segítségével mindig sikerült összeállítani ezt a dolgot.
Kókai Géza (a Lakitelek-Nyárlőrinci Református Társegyházközség lelkipásztora): Kicsi volt az épület és már úgy tíz éve egyre kevésbé fértünk el. Ez a templom különleges lett, mert egyszerre hagyományos, régi, és mégis modern. A múltból gyökerezünk, és a jövőbe nézünk. Nagyon különleges volt, amikor legelőször tartottuk a templomban a gyerekistentiszteletet. A gyerekek annyira kíváncsiak voltak, hogy egyszerűen nem tudtak leülni. Persze, nem is nagyon akartam leültetni őket, mert annyira érdekelte őket minden, ami a templomban van, hogy minden zegét-zugát szerették volna végignézni, körbejárni, kívül és belül. Akkor éreztem azt, hogy igen, ez a templom nekik épült, hogy tizenöt év múlva itt mondják majd ki párjukkal a boldogító igent, vagy húsz év múlva itt kereszteljük meg az ő gyerekeiket.

Fekete Ágnes: Nemrég egy, a mi szempontunkból különleges rendezvény volt az Országos Széchenyi Könyvtárban. Új könyvek a Reformáció könyvespolca címmel jelentettek meg egy kötetet, és ennek a bemutatója volt a múlt héten. Pojjákné Vásárhelyi Juditot, a kiadvány szerkesztőjét, a könyvtár munkatársát hallják, aki szinte egész pályáját Szenczi Molnár Albert kutatásának szentelte.

Pojjákné Vásárhelyi Judit: Kezünkben tartjuk A Reformáció könyvespolca című kiadványt. Alapja egy olyan konferencia, amelyet a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója alkalmából rendezett az Országos Széchényi Könyvtár hasonló címmel. Célja az volt, hogy összefogja a koraújkorral foglalkozó könyvtörténészeket, és számot adjunk arról, hogy milyen könyveket helyeznénk el a reformáció virtuális könyvespolcán, illetve milyen könyveket emelnének le ők a saját gyűjteményükből. Több síkon történt meg ez a konferencián, és ebben a kötetben is. Egyfelől Luther és Kálvin műveinek jártunk utána, hogy milyen kiadásokban, kiknek a birtokában, és hogyan kerültek ezek a mai gyűjteményekbe? Másfelől kerestük azokat a műfajokat, amelyek a reformációt jellemzik. Különböző gyűjteményekről van szó. Gondoljunk a Debreceni és a Sárospataki Református Kollégium Könyvtárára, amelyek már a tizenhatodik századból veszik eredetüket. Sárospatak 1531-ben, Debrecen pedig 1568-ban alapított protestáns iskolát. De a jóval fiatalabb Széchényi Könyvtár is, amely kétszáztizenhat esztendővel ezelőtt, 1802-ben alapíttatott, szép Kálvin és Luther gyűjteménnyel is rendelkezik. A könyvgyűjtőknek megvolt az a jó szokásuk, hogy sajnos kivágták az előzéklapokat, és szépen bekötötték a köteteket, azonban ennek következtében nagyon sok információtól elesett az utókor. A régi századokból kerültek ide könyvek, de újabb könyvgyűjtők kezéből is. Van például Thurzó György nádor könyvtárából lévő könyvünk, amely egy Lutherhez közelálló reformátor kiadványa volt. Sikerült még a határon túlra is kitekintenünk, ugyanis a Szlovák Nemzeti Könyvtár két jeles munkatársa, Klara Komorová és Helena Saktorová is tartott előadást a konferencián. Egyikük a mai Szlovákia területén lévő gyűjteményekben található Luther kiadványokat vette sorra, a másikuk pedig Thurzó György nádor könyvtárát próbálja rekonstruálni, amely szétszóratott az idők folyamán. A Kolozsvári Gyűjtőlevéltár munkatársa Ősz Sándor Előd is itt volt a konferencián, aki azt a küldetést vállalta, hogy a történeti Magyarország területén lévő Kálvin köteteket katalogizálja. Az Erdélyben található kötetek sora már meg is jelent. A konferencián a budapesti gyűjteményekben lévő Kálvin kiadásokat vette számba. Nagyon sok Institutio kiadás, bibliakommentár, vitairat van. Nemcsak a bejegyzésekre figyel, hanem a könyvek tetején az úgynevezett supralibrosokra is, amely egy monogram. Nagyon sok esetben nem is tudjuk a könyvből, hogy ki volt a könyv tulajdonosa, de a könyvkötésen levő monogramból kiviláglik. Azonban ehhez nagyon otthon kell lenni a tizenhat-tizenhetedik századi világban, hogy például egy GK-t, Georgius Kakasnak föl lehessen oldani. És még nagyon-nagyon sok ilyen példa van. Ezeket a rébuszokat fejti ő meg, és így jutunk nagyon érdekes és eddig föltáratlan kutatási eredményekhez.
Fekete Ágnes: Mi a saját tanulmánya?
Pojjákné Vásárhelyi Judit: Szenczi Molnár Alberttel foglalkozom. Próbáltam számba venni mindazokat a zsoltárkiadásokat, amelyek Szenczi Molnár előtt megjelentek már a világban. Spanyol fordítástól kezdve az angol fordításig, mert bizony ebben a tekintetben egy picit lemaradtunk, hiszen 1562-ben jelent meg a genfi zsoltárgyűjtemény és 1607-ben jelent meg a teljes zsoltárkönyv fordítása. Természetesen zsoltárparafrázisok a köztes időszakban is jelentek meg. Annak próbáltam utánajárni, hogy mik voltak a Molnár-fordítás előzményei.
Fekete Ágnes: Gyorsan készítette, mert nagyon nagy szükség volt a zsoltárokra.
Pojjákné Vásárhelyi Judit: Igen, de tulajdonképpen a fejében megvolt már talán évtizedekkel korábban is, hiszen heidelbergi diákként 1593 és 1596 között, szinte minden napját zsoltárénekléssel kezdte. Fennmaradt a naplója, amelyből tudjuk, hogy zsoltárt énekelt latinul, németül és magyarul. Ezért megdöbbentően rövid idő, pár hónap alatt fordította le a százötven zsoltárt, amely óriási teljesítmény volt, hiszen százharminc különböző versformára íródtak ezek, és ragaszkodott az ének dallamához.
Fekete Ágnes: Miért kellett ragaszkodnia hozzá?
Pojjákné Vásárhelyi Judit: A genfi zsoltárkönyvben a Bourgeois illetve a Péter mester dallamát követték. Azt a genfi zsoltáréneket akarta visszaadni, azon a dallamon, ahogyan az eredetiben Kálvin szellemében 1562-ben megszületett.
Fekete Ágnes: Ez akkor már valami európai identitás volt?
Pojjákné Vásárhelyi Judit: Igen. Ez európai identitás volt. Így hangzott a spanyoloknál is, ugyanígy hangzott Németországban is, és ma is a genfi istentiszteleten, ha részt vesz az ember, ugyanezt éneklik, csak rettenetesen gyors tempóban.
Fekete Ágnes: Prozódiailag ez nagyon nehéz feladat volt.
Pojjákné Vásárhelyi Judit: Persze. Ráadásul nem franciából fordította, hanem németből szerette volna visszaadni. Megfigyelhető az, hogy mint a Vizsolyi Biblia kiadója, nagyon tudta a bibliai zsoltárok szövegét, ezért nagyon sokszor átüt a vizsolyi Biblia egy-egy formulája. Szerette volna az egyéb keresztény nemzetek vívmányait magyar nyelven közvetíteni. Tehát van ebben valami egyetemesség. És lehetne mind e mai napig, ha sokat énekelnénk a zsoltárokat. Fölolvasom a hozzá írt üdvözlő vers végét. A régi nyomtatványok mindig úgy jelentek meg, hogy üdvözlőversekben köszöntötték a szerzőt. Ez történt meg Szenczi Molnár esetében is. Filiczky János így méltatta:
"Csak magyar nép volna ez versek nélkül,
Használni akarván ő nemzetinek,
Segedelméből az kegyes Istennek,
A zsoltárt magyar versekben formálta
És az franciai nótákra szabta,
Kit tőle végy jónéven hív olvasó,
Hogy Istentől néked adassék sok jó."

Tényleg úgy látom, hogy ő valósította meg a reformáció összes vívmányát: nemzeti nyelven Bibliát adott ki, zsoltárt fordított, ezzel lehetővé tette azt, hogy magyarul istentiszteleteket tartsanak. Tehát egy olyan komplex életművet hagyott hátra, amelyben mindennek nagyon-nagyon fontos funkciója van, és mindennek a haszonélvezői a mai protestánsok. Ő, aki Németországban élt, a németországi protestáns istentiszteletek magyar megvalósítását tette lehetővé. Kiadta például a heidelbergi főprédikátor posztilláit, minden vasárnapra rendelt prédikációit. Figyelemmel kísérte a reformáció százéves évfordulóját, amit megélt 1617-ben Heidelbergben. Lefordította Scultetusnak a prédikációját, Kálvin Institutio-ját. Ezért tisztelem és szeretem őt, és szeretem énekelni a zsoltárait is.
Fekete Ágnes: Ráadásul nem itt élt.
Pojjákné Vásárhelyi Judit: Nem is itt élt, külföldi mecénások segítségével tudta mindezeket a műveket megjelentetni. A zsoltár is tulajdonképpen IV. Frigyes pfalzi fejedelem és Móric esseni fejedelem támogatásával jelent meg. Magyarországon abban az időben nem talált olyan mecénásra, és nem volt olyan nyomda, amelyik kiadhatta volna ezeket a nagy műveket egészen 1613-ig, amikor Bethlen Gábor lett az erdélyi fejedelem, aki már egyengette Szenczi Molnár Albert útját.

Hírek
A Békés-tarhosi Zenei Napokhoz kapcsolódva az idén is megrendezik a Szép magyar beszéd olvasótábort 13-16 éves fiatalok részére június 17. és 21. között Tarhoson a Kastélyparkban.

Hálaadó istentiszteleten Szabó István püspök igei szolgálatával veszik birtokba az elkészült gyülekezeti házat június 16-án, szombaton 16 órakor a csömöri reformátusok, az Emlékmű köz 4. szám alatt.

Hálaadó istentiszteletet tartanak a parókia belső felújítása után Csomós József püspök igehirdetésével június 17-én, vasárnap 15 órakor a Kazincbarcika-Alsói Református Egyházközségben.

Negyven éve indult el a Dunamelléki Református Egyházkerület gyermek- és ifjúsági táborainak sorozata Tahiban. Ebből az alkalomból ünnepi találkozót tartanak az egykori részt vevők és szolgálók számára június 16-án, szombaton Tahiban, a Sion Hegye Konferenciaközpontban.

Petrőczi Éva Metafora című kétnyelvű verseskötetének bemutatóját tartják június 14-én, csütörtökön 17 óra 20 perctől Budapesten, a Ráday Könyvtár Olvasótermében.

Mali Katalin ad orgonahangversenyt a Kelenföldi Barokk Esték sorozat keretében június 16-án, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti református templomban.

Jótékonysági koncertet ad a Tabulatúra Régizene Együttes a felvidéki, Ipoly- és Garam-menti kis református gyülekezetek támogatására június 18-án hétfőn 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

16. századi énekes istentiszteletet tartanak a Debreceni Egyházzenészek szolgálatával június 17-én, vasárnap 17 órakor a debreceni Kistemplomban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Hát, ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket. Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg" 2Korinthus 7,8-9

Minél barátibb közösséghez tartozunk, minél gyakrabban találkozunk, annál valószínűbb az, hogy a társaságból valaki meg fog sértődni. Azt tapasztalom, hogy egyre több ma a sértődött ember. Talán magunknak sem valljuk be, de a másikhoz hasonlítjuk magunkat, és ha valaki nem azt teszi, ami számunkra méltó lenne, akkor megsértődünk. Van egy elképzelés a fejünkben, hogy a másiknak hogyan kellene viselkednie, hogy nekünk mi jár. Ha jók vagyunk, akkor jóság legyen a válasz! Ha mégsem ez történik, akkor ez leteper bennünket, és sértve érezzük magunkat.
A napokban itt vendégeskedett nálunk egy értelmileg akadályozott lány. Azt tapasztaltam nála, hogy nem tud megsértődni. Ha bármit mondtam, abból mindig a jót hallotta meg. Együtt aprítottunk valamit a konyhában. Valaki kivette a kezéből a munkát. Megkértem őt, hogy ne csinálja, hadd dolgozzon! De ez a lány csak legyintett, és azt mondta, Ági hagyjad, ha szeretné, csinálja, majd én addig válogatok. Bárhova mentünk, mindenkihez odabújt, megszeretgette.
Ez elsőre jónak tűnik nekünk. Talán még irigykedünk is rá, milyen jó lenne ennyire szeretetteljesen élni. Ha mindenki olyan lenne, mint ő, akkor béke lenne a földön. Csakhogy az ő sorsa azt mutatja, hogy állandóan kiszolgáltatottá vált emiatt. Nem vette észre azt, amikor valaki nem akart jót neki. Megszeretgette azt is, aki jó volt hozzá, de azt is, aki nem volt iránta tisztelettel, és nem futott el akkor, amikor erre lett volna szükség. Sok helyzetben ez gyengeség, erőtlenség! És a végeredmény az lett, hogy először férjhez ment valakihez, aki gondját viselte, majd elrakták egy intézetbe az ország másik felében. Nagyon fájdalmas volt végighallgatni sorsát: Túlzott jósága teljesen védtelenné tette.
Őt figyelve arra jutottam, hogy a sértődés olyasmi mibennünk, mint egy érintésvédelmi relé a villany hálózatban. Ha valaki megfogja, ha egy emberi test belenyúl a rendszerbe, akkor automatikusan kikapcsol, a Fi relé leold. Valahogy így kapcsol be egy láthatatlan rendszer a lelkünkben azért, hogy megvédjük magunkat, az egyéniségünket, autonóm döntési lehetőségeinket akkor, amikor valaki erőszakosan belép az életünkbe. De sajnos abban a környezetben, amelyben az embereknek folyton azt magyarázzák, "te vagy valaki", "te megérdemled", "te vagy a világ közepe", "te győzöl", és így tovább, az emberekben általában túlműködik ez a kapcsoló. Akkor is leold, amikor nem kellene. Folyton megsértődnek az emberek, és szinte lehetetlen közösséget életben tartani, lehetetlen kooperálni. Számos közösségben bizonyos dolgok elhallgatása, tabuvá tétele fontos, és ezzel együtt az emberek sértődésének a kezelése lesz a fő tevékenységük. Számomra egészen megdöbbentő volt az a tapasztalat, hogy egyházi közösségekben is apró emberi sértődések és súrlódások alapján hozunk döntéseket.
Itt segít nekünk sokat Pál apostol, akire megsértődtek a korinthusiak. Ma azt mondanánk, hogy ilyen esetben a vezetőnek kutya kötelessége bocsánatot kérni. Meg kell bocsátani, el kell engedni a dolgokat. De Pál nem ezt teszi. Sőt, azt mondja, nem bánom ezt a sértődést. Mert a közösség javára volt. Pál nem kezd el magyarázkodni, hanem a jövőbe mutat. Az a kérdés, hogy mindaz, ami történt hova vezet. Kiderült, hogy ez egy próbatétel volt, amelyben világossá vált az, hogy a Korinthusiak számára igazán fontos Pál apostol személye!
Pál leírja a sértődés egész folyamatát: Először védekeztek: Nem, mi nem vagyunk hibásak. Aztán bosszankodtak. Aztán megnőtt bennük a félelem: Mi lesz velünk most már, kihez tartozunk? Aztán rájöttek, hogy szeretnék mégiscsak Pált meghallgatni. Aztán elkezdtek neki írni. Aztán bosszút akartak állni ezen az egész folyamaton, talán a felbujtókon. Ezt szó szerint leírta Pál, és nem moralizált velük. Nem mondja nekik azt, hogy "nem szabad dühöngeni, nem szabad bosszankodni, legyetek jók!", hanem meglátta a történet végét, és a bizalom megerősödött.
Pál apostol korszakában még nem a fogyasztói világ uralkodott, talán ezért is volt lehetséges az, hogy az önző megsértődöttségből a cél felé, a jövő felé, a belső formálódás felé tudta terelni az emberek figyelmét. A megsértődés valóságos életvédelmi reléként működött, ami akkor oldott le, amikor erre szükség volt, de nem távolodott el végképp a belső energiaforrásoktól. Ha azonban valaki sokszor, szinte minden konfliktusban megsértődik, lezár, akkor nem tud élni azokkal az erőforrásokkal, amelyektől a kapcsolatok egészségesen működnek.
Adja Isten, hogy ebben a sértődékeny korszakban képesek legyünk odaállni egymás mellé, és bölcsen visszajelezni azt a célt, ami felé együtt tarthatunk. Ámen.