2018-07-04

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Manapság kicsit félve nyúl az ember tudományos témákhoz, mondván: nem értik az emberek, nem elég könnyű, nem elég emészthető. Most igyekszünk átugrani ezeken az akadályokon, és egy tudományos konferenciára látogatunk el. A korai egyház irodalmával foglalkoztak Vácon a "Nyelv, beszéd, nyelviség az ókeresztény korban" című konferencián. Halljuk majd először Kendeffy Gábort, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárát, és Patrisztikai Társaság elnökét, majd Székely Tamást, aki a konferencia szervezője volt, doktorandusz, majd Heidl György beszél arról a mondatról, amit alaptalanul Augustinusnak tulajdonítanak, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. Most egy kérdőjel kerül majd emögé az egyébként is rosszul idézett mondat mögé.

Kendeffy Gábor: Látom, hogy nagyon inspirálta témánk az előadókat. Az előadók pedig inspirálják a hallgatókat, mert a szokásosnál is nagyobb, hevesebb viták voltak. Minden évben máshol tartunk konferenciát, ugyanis ez egy vándorkonferencia, ahol a helyszín attól függ, hogy melyik intézmény hív meg minket. Voltunk már Pécsen, Nyíregyházán és a Sárospataki Kollégiumban is.
Fekete Ágnes: Tehát református helyszín is volt már.
Kendeffy Gábor: Igen. Most a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola hívott minket. Amikor eljöttem és láttam, hogy milyen gyönyörű hely, örömmel elfogadtuk a meghívást.
Fekete Ágnes: Patrisztikának mondják ezt a tudományágat, amelyet itt művelnek. Kevesen tudják, hogy a közös keresztyén gyökeret jelenti, és hogy Kálvinnak is ez nagyon fontos volt.
Székely Tamás: Így van! Keresztyén atyák örökségét gondozza az a kutatócsapat, akik patrológiával, azaz az atyák teológiai örökségének fordításával, magyarázatával, értelmezésével foglalkoznak. Ez a reformáció idején is nagyon fontossá vált. Komoly kritikával illették azt a skolasztikus teológiai örökséget, amelyből egyébként ők maguk is kiindultak tanulmányaik során, de visszanyúltak azokhoz a legbiztosabb gyökerekhez, amelyek a keresztyénséget, az igaz krisztushitet a lehető legpontosabban definiálhatják. Az egyházatyák öröksége megkerülhetetlenné vált. Kálvin főműve is tele van egyházatyáktól származó idézetekkel.
Fekete Ágnes: A Biblia után meg kellett akkor fogalmazni a hit tartalmát, hogy itt, és most mit jelent?
Székely Tamás: A Biblia az élet minden fontos területére kínál válaszokat. A lelkiismereti kérdéseinkre válaszol, a világ megismerését is megparancsolja nekünk, munkaetikát fogalmaz meg, elmondja, hogy mi az ember célja, ha Krisztus követőjévé válik. Ezek klasszikus filozófiai kérdések. És a filozófusok fel is vetik a problémát, hogy hogyan lehetséges az, hogy valaki meghirdet valami teljesen új tant anélkül, hogy tanulmányozná Platónt? A gondolkodó emberek a filozófiai örökséget is ápolják, és új köntösbe öltöztetik. A társadalom által felvetett problémákra készítettek el válaszokat. Nagy tanulság az, hogy itt nem két világ van! Pedig még igehirdetésekben is szoktunk mondani, hogy van "a világ" és vagyunk "mi". De az ókeresztény korban az volt a gyönyörű, hogy a társadalmat szólították meg a maga formanyelvén. A teológia nem valami elvont, elméleti tudomány, hanem nagyon is gyakorlati tudomány, az életre ad válaszokat. Persze, ehhez, úgy kell megfogalmazni, hogy az közérthető és befogadható legyen. Nyilván a lelkészeknek ez nagy felelőssége, és a tudománynak is meg kell találnia az utat. Abban reménykedem, hogy ehhez hozzá tud járulni mindaz, ami ezen a konferencián is elhangzott.
Fekete Ágnes: Elhangzott az a mondat, amelyet rosszul is idéznek, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik.

Heidl György: Van egy ilyen Ágostoni idézet, hogy "aki szeret, az énekel", a másik pedig egy közmondás, amely latinul így van: Bis orat, qui cantat. Eleve furcsa az a gondolat, hogy aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik. Merthogy lehetséges az is, hogy egyszeresen sem.
Fekete Ágnes: Meg aztán, mi az, hogy szép…?
Heidl György: Igen. Pontosan ez a kérdés. Engem például ez érdekelt, hogy Ágoston szerint mit jelent a szépen éneklés? Kiderült, hogy személyes tapasztalata van arról, hogy a megtérésekor az egyházi énekek, himnuszok és a zsoltárok éneklése olyan elképesztő megtisztító hatást jelentett az életében, hogy a régi embert képes volt levetni, és egy új embert fölölteni.
Fekete Ágnes: Kifejezetten az éneklés volt ebben eszköz?
Heidl György: Igen. Itt a múlandóság és az örökkévalóság küzdelméről van szó, amelynek a metszéspontjában történik meg a megtérés. Ez azt jelenti, hogy meg kell szabadulni ezektől a fantazmáktól. Szétszóródottságból összeszedetté kell válni, és koncentrált lesz az ember, intenzíven előre figyel, és az érzései nem rángatják ide-oda, ez az örökkévalóság a stabilitás, és az isteni igazságosság. Ágoston tapasztalata szerint, az egyházi énekek képesek arra, hogy a hangjai a fülbe behatolva, befolyva, a lélekben mintegy letisztulnak, mint ahogyan a bor. Ebből a letisztulásból megindul a pezsgés, mint a must-fázisban, és akkor elkezd forrni bennünk ez az újbor. Ez a pezsgés a Szentlélek tüze. Aztán kicsap az emberből, és ez a kicsapás a szemben megjelenő könny. Gyönyörű, nem? Elképesztően szép kép. Nem is találkoztam máshol ezzel az annyira ágostoni képpel. Megjelenik a bor, és a hordó tetejéről kiloccsan.
Fekete Ágnes: Az éneklés teszi ezt? Tehát valahogyan az éneklés és a Szentlélek munkája összefügg?
Heidl György: Igen, nagyon is! De csak azok az énekek, amelyek helyes istentiszteletről szólnak. Nem az énekre igaz önmagában, nem bármilyen énekre, hanem azokra az énekekre, amelyek dicséretek. Ez az Isten-dicséret kifejezetten a szeretet növelésére történik. A szeretet, Isten, a Szentlélek indítja el ezt bennünk. Mást nem tudok dicsérni, csak, amit szeretek. A számukra tanulságos lehet ebből még az, hogy milyen hangszereket szabad használni? Mai kérdés: Mi legyen a gitáros zenével? Az a fajta ujjongó ének, amelyik már a szavakat is elhagyja, egy jóváhagyott éneklési mód volt. Hangszereket nem szerettek használni, de nem azt látjuk, hogy a korai egyházban nagyon szigorú kötődés lett volna bizonyos zenei formákhoz. Ágoston beszél arról, hogy az igazi ujjongás az, amikor már nem is értelmes szavakat mondasz.
Fekete Ágnes: Tehát a szón, a nyelven túli állapotot hoz el az ének?
Heidl György: Igen. Azért, mert Isten meghaladja a mi szavainkat. Ágoston arra hivatkozik, hogy ott vannak az aratók, a szüretelő munkások és elkezdenek énekelni egy dalt, amelynek a végén már csak laláznak.
Fekete Ágnes: Van egy pont, ahol az ember néha azt érzi, hogy itt már a szavak nem működnek.
Heidl György: Tehát hogy Istennel akkor is beszélünk, ha azt mondjuk, hogy nem tudunk róla beszélni. Ha valamiről be tudod látni, hogy nem Isten, akkor az azt jelenti, hogy csak azért tudtad ezt, mert valamiképpen mégiscsak megérintetted azt, ami Isten.
Fekete Ágnes: Mintha nem nagyon működnének a szavak…

Kendeffy Gábor: Igen, manipulálunk a szavakkal. Végülis arra valók-e, ahogy Ágoston mondja, hogy tényleg átvigyük a gondolatunkat a másiknak az elméjébe, vagy inkább, hogy ösztönözzük a másikat valamire, vagy befolyásoljuk valahogyan, vagy elleplezzük az igazságot? Az biztos, hogy a nyelv nálunk most egy erős eszköz, erős fegyver, mert mindent el lehet leplezni a kifejezőeszközök segítségével.
Fekete Ágnes: Az ember néha sokkolódik ebben a reklámvilágban, mintha a nyelv nem arra lenne, hogy átadjam a gondolatomat.
Kendeffy Gábor: Hanem valamit mutatni, valamire rábeszélni, manipulálni.
Fekete Ágnes: Ágoston mit gondol erről?
Heidl György: Sok mindent, például azt gondolja, hogy az igazi szó, amely tényleg megérdemli ezt a nevet, az igazából nem a hangzó szó, hanem az úgynevezett belső szó, amely az, amikor valamit tudsz is, és gondolsz is rá. Tehát valamit tudok, megvan bennem a rejtőzködő tudás, és amikor rágondolok, akkor megfogan bennem ez a belső szó, egy valóban meggondolt gondolat. Amikor ez hangzó formát ölt, az kicsit kevésbé érdemli meg a szó elnevezést. Az már nyelvi. Ez a belső szó nem nyelvi, hasonlít arra a mintára, amikor az Atya kimondja az Igét.
Fekete Ágnes: És az Ige testté lesz…
Kendeffy Gábor: Az meg egy következő kommunikáció. Ágoston ezt valahogy úgy fogja fel, hogy az Atya kommunikálja az Igét, és aztán a kommunikációnak egy újabb fázisa, amikor az Ige testté lesz. Tehát a kommunikációnak egy alaptípusa az, amikor az Ige megszületik, mert az Igében tényleg nincs semmi más, mint ami az Atyában, az teljes mértékben kifejezi, nincs benne sem hiány, sem fölösleg. Ehhez képest nyilván az emberi, belső szó sohasem tudja megtenni, hogy tényleg átgondoljuk, és csak arra gondoljunk, amit tudunk. Hanem általában a legnagyobb hiba az, hogy mindig hozzágondolunk valamit, amit nem tudunk.

Fekete Ágnes: Debrecenbe látogatunk el. Az elmúlt hétvégén volt egy izgalmas rendezvény: a Mesék Éjszakája. Következő heti műsorunkban részletesen beszámolunk róla. Számos mese hangzott el. Kustárné Almási Zsuzsanna egy legendamesét adott elő bábokkal. A mese valahogy így kezdődött: "Mikor Jézus Krisztus még a földön járt, egyszer, amint utazgatott gyalog Szent Péterrel, nagyon elfáradt, és megéhezett. A nagy pusztaságon nem láttak csak egy tanyát se, ahova betértek volna.
Mentek, mendegéltek, egyszer elértek egy karámot; hát csak egy szegény juhász lakott ott, őrizgette a gazdája birkáit. Beszédbe ereszkedett velük. De urunk már nagyon éhes volt…"
Gyakran kezdődnek így ezek a legendamesék, amelyeket a Fabula et Figura Műhely feldolgoz. Éppen gyerekek nézegették az előadás után a bábokat, amikor Kustárné Almási Zsuzsát erről kérdeztem.

Kustárné Almási Zsuzsanna: Ez egy magyar legendamese, amelynek a végére behoztam a bibliai történtet.
Fekete Ágnes: Ez nincs benne az eredetiben?
Kustárné Almási Zsuzsanna: Ez így, ilyen formában nincs az eredeti mesében. Igyekszünk ötvözni a bibliai történeteket és ezeket a meséket, mert nagyon szépen összeérnek. Itt dolgozom a Hittudományi Egyetemen, a Katechetikai Központban. Valláspedagógiával, katechetikával foglalkozom. A doktori értekezésem témája is az, hogyan lehet a bibliai történeteket bábjátékkal feldolgozni és előadni. Van is itt a Hittudományi Egyetemen egy hatvanórás, akkreditált képzésünk, amelynek a címe: Báb és dráma a hitoktatásban. Ott óvónőknek, hitoktatóknak, vallástanároknak próbáljuk átadni azt, hogy hogyan dramatizáljanak egy bibliai történetet. Van benne bábkészítés, kis dramaturgiai tanulmány illetve a bibliai történetek elemzése.
Fekete Ágnes: Hogyan jött az ötlet, hogy a legendameséket feldolgozzátok?
Kustárné Almási Zsuzsanna: Bábkészítéssel indult, babakészítést tanultam, és egyszer megkért valaki, hogy játszak el valamit. Én is elvégeztem ezt a Báb és dráma a hitoktatásban kurzust, és akkor belevágtam. Pontosan ez volt az első mese, amit feldolgoztam. A férjemet, a családomat sikerült bevonni ebbe a dologba.
Fekete Ágnes: Mit csinál a férjed?
Kustárné Almási Zsuzsanna: A férjem vallástanár és rajztanár. Református általános iskolában tanít.
Fekete Ágnes: Ő segít megvalósítani az előadásokat?
Kustárné Almási Zsuzsanna: Igen. Együtt játszunk már évek óta. Hála Istennek elég sok helyre eljutottunk már.
Fekete Ágnes: Akkor ez egy együttes? Mi a nevetek?
Kustárné Almási Zsuzsanna: Fabula et Figura Műhely. A mai napig is főleg gyülekezetekbe, egyházi iskolákba, óvodákba megyünk, de volt már rá példa, hogy máshova is hívtak. A Múzeumok Éjszakáján is szoktunk játszani. Mindig örömmel megyünk.
Fekete Ágnes: Kívülről azt éreztem, hogy az előadás próbál mai lenni, de tradicionális is egyben.
Kustárné Almási Zsuzsanna: Igen. Ezek a bibliai történetek és a legendamesék is önmaguktól szólnak. Nyilván a bábok hozzáadnak egy vizuális élményt, de arra törekszem, hogy ez soha ne legyen didaktikus, hanem mindenki maga módján tudjon azonosulni bármelyik főhőssel, és azt vigye magával, amit abból megértett. Ha hároméves, akkor lehet, hogy csak a halacskákat kedvelte benne, de lehet, hogy egy felnőttnek már egész más üzeneteket tartogatnak ezek a történetek. Csodálom ezeket a legendameséket, hogy a régiek mennyi bölcsességgel tudtak egy-egy bibliai üzenethez hozzányúlni, és hogy micsoda hihetetlen egyszerűséggel tudták azt megfogalmazni. Igyekszem ezeket hitelesen továbbadni. Ez nem egyszerű, de szép feladat.

Fekete Ágnes: Van annak jelentősége, hogy nem kesztyűs bábokkal játszotok?
Kustárné Almási Zsuzsanna: Igen. Többnyire asztali bábokkal játszunk, ahol látszunk mi, bábosok is. Van, amikor ez jó, és van, amikor kevésbé. A kesztyűs bábnak van egy sajátos tulajdonsága, hogy sokkal gyorsabb mozgásra képes, és a játékokhoz talán alkalmasabb.
Fekete Ágnes: Itt a szövegnek nagyon nagy súlya van.
Kustárné Almási Zsuzsanna: Valóban, annak is nagyon nagy jelentősége van.
Fekete Ágnes: Így jobban hallják?
Kustárné Almási Zsuzsanna: Ez a típusú báb egy kicsit méltóságteljesebb mozgású. Jó, hogy a bábok vannak előtérben, de óhatatlan az, hogy az ember benne legyen, tehát valamennyire látszunk és érzékelnek bennünket.

Fekete Ágnes: Így a történet átadója is fontossá válik.
Kustárné Almási Zsuzsanna: Maximálisan azonosulni kell. Nem lehet ezt bohóckodássá, attrakcióvá változtatni. Fontos, hogy a történet, az üzenet kerüljön a központba. Ehhez a bábok is, meg mi is eszközök vagyunk.

Fekete Ágnes: Ugyanott találkoztam Oláh Istvánnal a debreceni Nagytemplom lelkészével, aki a nemrég megrendezett gyülekezeti napjukról mesélt.

Oláh István: Minden évnek van egy vezérigéje és egy témája, ami köré szervezzük az év programjait, alkalmait. Az idén Jézus Krisztus kettős parancsát választottuk vezérigének: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, teljes erődből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat." Eköré építjük a programokat, alkalmakat, mert azt szeretnénk, ha a kapcsolat évében, elmélyülne a gyülekezeti tagok hitélete, az Istennel való kapcsolata. Hisz ez az elsőrendű, a legfontosabb számunkra, hogy a Vele való kapcsolatot minél intenzívebben éljük meg, és tapasztaljuk meg. Ehhez kapcsolódott nemrégiben a Nagytemplomban kialakított imaszoba megnyitása is. A nagytemplomi gyülekezetről tudni kell, hogy sokan vagyunk, több mint ezerötszáz hivatalos gyülekezeti tagunk van. Egy-egy gyülekezeti napon körülbelül ötszázan szoktunk együtt lenni, kicsik, nagyok, idősebbek, fiatalabbak. Már régóta igény az, hogy jobban megismerhessék egymást a gyülekezethez tartozók. Én is szeretném a gyülekezeti tagokat lelkipásztorként jobban megismerni, bár ennyi embert nagyon nehéz számon tartani, de úgy gondoljuk, hogy mégsem lehetetlen, ezért is vágtunk bele a gyülekezeti nap szervezésébe, hogy ezen az emberek leülhessenek egymással beszélgetni. Azt akartuk, hogy a beszélgetésben egymás felé tudjanak fordulni. A gyülekezeti napon, mint általában a református alkalmakon énekléssel, áhítattal kezdtünk, majd azt követően kiscsoportokra bontva tizenöt-tizenhat csoportban beszélgettünk. Minden csoportnak volt egy előzetesen felkészített, nem lelkipásztor csoportvezetője, aki a kiadott tematika alapján vezette a beszélgetést. Jöttek a baba-mama klubra járók is, akik jobban szeretik, ha édesanya-gyermek klubnak nevezzük a csoportjukat. Ők is próbáltak beszélgetni, bár azt mondták, ez a csoportbeszélgetés nem volt olyan sikeres, mert a gyermekek állandóan elszaladgáltak, és a szülők meg mentek utánuk. Na, de jól érezték magukat!
Fekete Ágnes: Ez is az élet része.
Oláh István: Így van! Ez is hozzá tartozik. A nagytemplomi gyülekezet életében amúgy is jelen van az, hogy csoportok élnek, és szeretnénk azt elérni, hogy minél több csoport alakuljon. Körülbelül húsz csoportja van az egyházközségnek, amelyek rendszeresen hetente találkoznak. Fiatalabbaknak, idősebbeknek van bibliaóra, bibliaiskola. De nem mindenki tartozik csoporthoz, pedig azt szeretnénk, ha mindenki tartozna valamilyen kisebb közösséghez is a gyülekezeten belül, mert a vasárnapi istentiszteleten öt-hatszázan vagyunk együtt, és ott nincs arra lehetőség, hogy az emberek egymáshoz közelebb kerüljenek. Azonban akik egy csoporthoz tartoznak, akár ottmaradnak, beszélgetnek az istentisztelet után is.
Fekete Ágnes: Tehát azt szeretnék, hogy egy kicsit személyessé legyen a hit, és ne csak fogyasztói módon üljön be valaki a templomba?
Oláh István: Így van! Szeretnénk, hogy a hétköznapokon is gyakoroljuk a gyülekezeti életet. Egyébként nagyon érdekes dolog, hogy amikor így leülünk beszélgetni egymással sokszor a csoportvezetőknek nincs is különösebb dolguk, feladatuk, mert az emberek maguktól mondják gondolataikat, érzéseiket, vagy éppen kérdéseiket, hiszen az emberek vágynak arra, hogy elmondják a dolgaikat, és vágynak arra, hogy valaki pedig meghallgassa őket. Ha valaki megtapasztalta ennek az áldását, akkor utána reménység szerint, csatlakozni fog egy csoporthoz. Illetve minden évben indítunk Alpha kurzust, ahol hitünk alapvető dolgairól beszélgetünk. Az is a célja egy-egy Alpha kurzusnak, hogy az odajelentkezők utána csoportként működjenek tovább.
Fekete Ágnes: Hogy "Bétává" legyenek?
Oláh István: Így van, így is lehet mondani, hogy legyen folytatás!

Hírek
Nyári hittanos táborokat szerveznek országszerte. Többek között ezen a héten napközis tábort tartanak Káposztásmegyeren és Sárospatakon, angoltábort pedig Fehérgyarmaton és Szadán. A következő héten, 9-től a Dunántúli egyházkerület konfirmált fiatalokat vár Balatonfenyvesre; a Szentírás Szövetség angol nyelv gyakorlásával tart hittanos táborokat Érsekcsanádon, Pócsmegyeren, Siklóson és Szendrőn.

Keresztyén családi napot szerveznek LelkesítŐ címmel július 7-én, szombaton 9 óra 30 perctől Abaújváron. Istentiszteletekkel, koncertekkel, előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal valamint Levente Péter és Döbrentey Ildikó családi színházával várják az érdeklődőket.

Szabadtéri evangélizáció lesz Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökének szolgálatával július 8-án, vasárnap 11 órától Boldván.

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Református Énekek hangversenyt a Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus szolgálatával július 7-én, szombaton 19 óra 30 perctől Budapesten, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A Régi Zenei Napok Fesztivál zárókoncertjén Bach h-moll miséjét adja elő a Capella Savaria és a Purcell kórus Alois Glaßner vezényletével július 7-én, szombaton 20 órakor a váci székesegyházban.

A harmadik Perkupai Operafesztivált rendezik meg július 6-án, és 7-én, pénteken és szombaton. A nyitóhangversenyen a Honvéd Férfikar és a Budapesti Stúdió Kórus énekel pénteken 19 órakor a perkupai református templomban. Az operagála szombaton 19 órakor kezdődik ugyancsak a református templomban.

Matthias Wamser baseli orgonista ad hangversenyt július 8-án, vasárnap 17 órakor Budapesten a Kálvin téri református templomban.

Adrian Plass, Ezüst nyírfák című könyvének bemutatóját tartja a Harmat Kiadó július 6-án, pénteken 18 órakor Budapesten, a Wesselényi utca 53. szám alatti baptista imaházban.

Fekete Ágnes áhítata:

"Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!" Jónás 2,4

Különös, mi minden válhat templommá az ember életében. Egy erdei tisztáson sokszor éreztem magam úgy, mintha templomban lennék. De akkor is ezt éltem át, amikor csecsemő gyermekeimet szoptattam. Jónás pedig a halban volt úgy, mintha templomban lett volna. A hal gyomra az imádság helyévé lett. Már az Ószövetség embere számára is igaz volt, hogy nincs a világon olyan hely, olyan helyzet, amely ne lenne szent, és ezáltal ne lenne az ima tere. Nincs istentelen űr ebben a világban. Minden, ami van, amit a földön láthatunk, csupán edénye valaminek. Bekeretez minket, de a létünk, életünk annak a tartalma. Ha belegondolunk abba, hogy mennyit foglalkozunk a keretekkel, a körülményekkel, akkor megdöbbenünk. Azután egy szép napon vagy így, vagy úgy bekerülünk a hal gyomrába. Ezerféle módon, de az élet elhozza az átalakulás idejét. Talán betegen, talán magányosan, de kiderül, hogy a körülmények teljesen mellékesek. Ennek az adott helyzetnek kell templommá válnia! Teljesen mindegy, hogy mi van mellettem és fölöttem.
Ez az átalakulás talán a legfontosabb üzenete Jónás imájának. Képzeljük el azt, ahogyan egy ember, aki nem tud levegő nélkül élni, a tenger mélyére kerül. Fuldoklik. Aztán megtalálja az egyetlen olyan helyet, ahol túlél a partraszállásig, és ez egy hal belseje. Burok a burokban. Ebben a furcsa helyzetben van lehetősége másként ránézni mindarra, ami történt vele. Az egész kép egy csavarodás: A vízben vagyok, és valami vízi élőlény átment a vízen túlra. Hasonló lehetett a tékozló fiú számára az, amikor a disznók ételének evésével emlékezett az otthoni vacsorákra. Van ennivaló, még élek, de valami furcsa és idegen kalickában vagyok ahhoz képest, ami az igazi otthonom volt.
A mesék visszatérő képe ez. A gonosz szörny elragadja, bezárja vagy elvarázsolja a főhőst, aki más emberként, átalakulva, de visszatér eredeti formájában szép lányként vagy hős vitézként.
Hogyan is kezdődik az átalakulás? Úgy, hogy a mélységbe jutunk.
Mi sokszor kérdezzük meg: Hogyan engedhette ezt meg az Isten? Ösztönösen is arra gondolunk, hogy mivel Isten az ura mindennek, Ő a mindenható, ezért a rossznak is tőle kell erednie. A földi adok-veszek mintára úgy látjuk, hogy az egész világ egyfajta cserekereskedelem, és mindent meg kell, és meg lehet magyarázni. De a gonosz, a rossz valóságát valójában a hal gyomrából látjuk helyesen. Amikor majdnem elveszve, de mégis életben meglátjuk, hogy mi most menekülünk Istentől, igazi hazánktól. Ez egyfajta dimenzió-, vagy látószögváltás: Meglátom, hogy nem tudom megmagyarázni az életet, és rendcsinálás helyett elkezdek imádkozni.
Az átalakulásban mindig benne van az, hogy feladom a küzdelmet. Még a kicsi királyfi is úgy győzheti csak le a szörnyet, ha más módszerhez folyamodik. Valami váltásra van szükség. Jónás győztes-vesztes játékot játszott az Istennel. Én ezt akarom – te azt akarod. A hal gyomra az a hely, ahol megszűnik a győztes-vesztes játék, mert csak vesztes és csak győztes van egyszerre. Azt hiszem, mindannyiunk életében van ilyen átfordító pillanat. Ekkor kiderül, hogy még a mélységet is pillérek tartják, annak is van támasztéka. Az ember egy másfajta harmóniára bukkan felfele nézve. Ezt fogalmazza így Babits Mihály Jónás szájába adva a szót: "és Egyetemed fenekébe hulltam, a világ alsó részeibe szállván, ki fenn csücsültem vala koronáján!"
Most, ahogy elmondom ezeket a gondolatokat, nem tudom elkergetni életem képeit. Amikor például magányosan kóboroltam úgy húszévesen, utaztam a metrón, de már nem tudtam pontosan honnan hova megyek, mert elhagyott valaki. Aztán a szolgálatomba, a munkámba belemagányosodva lementem a ház pincéjébe, és ott sírva imádkoztam. Ha most visszagondolok ezekre a képekre, mindig valami jobb, valami igazabb kezdődött akkor, amit nem láthattam előre. Egyetemessé válik a világ akkor, amikor a gödör mélyén vagyunk. Valami átalakul, kitágul, de egy másik síkon. Adja meg Isten mindannyiunknak ezt a nézőpontváltást! Ámen.