2018-08-22

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Augusztus 20. ünnepe után vagyunk. Kevesen teszik ezt meg, hogy elgondolkodnak ünnepeinken. Pedig érdekes rétegei vannak a megemlékezéseknek. Általában egy-egy jeles nap egyrészt természeti hagyományokhoz kötődik, másrészt igazolja a hatalmat. 1771-ben Mária Terézia tette országos ünneppé Szent István napját, és a Szent Jobbot a domonkos szerzetesektől elhozatta. Ezzel kifejezte azt, hogy ő katolikus magyar király. A vallási és nemzeti hovatartozás mindig különös módon kerülgették egymást. Ez ma sincsen másként. Vajon mit jelent számunkra most az, hogy hittel szeretjük a hazánkat? Erről Hidán Csabát, a Károli Gáspár Református egyetem történész oktatóját kérdeztem.

Hidán Csaba: Ez egyik népdal azt mondja: "Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza." A Tisza vize édesebb bármely más víznél. Megmagyarázhatatlan a hazaszeretet, de létezik. Ragaszkodunk a szülővárosunkhoz, a családunkhoz, régi templomainkhoz, a temetőinkhez. A hazaszeretetre sok régi példa van, gondoljunk csak az ókori görög katonákra, akik Marathonnál vagy Thermopülénél harcoltak a hazáért. Kevés esélyük volt a győzelemre, de nem azon gondolkoztak, hogy hogyan mentessék fel, vagy hogyan húzzák ki magukat. Pedig a közönséges baka közvetlenül ugyan nem sokat nyer, de mégis mindent nyer, ha megvédi a hazáját.
Fekete Ágnes: Ezt hogy érted?
Hidán Csaba: Mindent nyer, amikor nem kell átneveznie az őseit, nem kell, idegen neveken hívni a településeit, mert a város ugyanaz maradt. Ha közvetlenül, nem is nyer semmit, de mégis mindent nyer.
Fekete Ágnes: Isten adja nekünk a saját életünket, a családunkat…
Hidán Csaba: Persze, hiszen az igazi bátorság szeretetből és hitből fakad. És a szeretet az Krisztus tanítása. A kereszténységet a szeretet vallásának is nevezik. Ha mi szeretjük a hazánkat és az Istenünket, akkor az természetes, hogy nem a felekezetét nézem a társaimnak, hanem ugyanolyan embernek tartom őket is, mint magamat. Az igazi bátorság nem az erővel, az ügyességgel való kérkedés, nem erőfitogtatás, nem "macsóság". Az igazi bátorság valakiért, valamiért van. A szeretet pedig Isten ajándéka. Ember nem tudja azt megmagyarázni, ugyanúgy, mint a hitet sem, mert az is Isten ajándéka.
Fekete Ágnes: Egyszerűen szeretjük azt a területet, azt a hagyományt, amiben megszülettünk, amiben megtanultuk a nyelvet.
Hidán Csaba: A hazaszeretet nagyon ösztönös, megfoghatatlan, de pont ebben látszik az isteni erő. Hiszen, ha ezt lehetne mérni, lehetne vegyelemzést végezni, akkor lehetne befolyásolni is. Akkor be lehetne adni a tablettát, hogy ezentúl szeressétek a hazátokat. Számtalan példa van arra, amikor az ember szenved a hazaszeretetéért, és mégis mindent megtesz érte.
Fekete Ágnes: Az első világháborúban kezdődött ez az ideológia, hogy béke van, menj haza, megkapod a kis házikódat, "kolbászodat".
Hidán Csaba: Igen ez az ideológia, hogy keresd a saját egyéni boldogulásodat, és ne törődj a közösséggel, valahol az első világháború előtti évtizedekben jelent meg, mert a szélsőséges kommunista és liberális eszmék egymásra találása nagyon erős volt az első világháború előtt. Az első világháború után először a népköztársaság, majd a kommün, a tanácsköztársaság jött létre, és a második világháború utáni időszakban is ugyanaz volt, hogy a közösséget le kell bontani egyénekre, ahol az egyén védtelenné, sérülékenyebbé válik. Ugyanakkor egyszerre volt a fenyegetés és a mézesmadzag. A Kádár korszakban elterjedt módszer volt, hogy magadnak gyűjts, magadnak szerezz, mindegy, hogy hogyan, ne törődj a közösséggel! Akkoriban kezdték bebörtönözni azokat a lelkipásztorokat, papokat, akik körül közösség formálódott.
Fekete Ágnes: Az önvédelmi reflexet megpróbálták kiszedni az emberekből, amikor odamentek és azt mondták: ne védjétek meg magatokat! Nem ez történt akkor a Keleti pályaudvaron is?
Hidán Csaba: Egyszerűen, a parasztbakának azt mondták, hogy menj haza, mert földosztás lesz. Természetes, hogy hazament, hiszen szegényparaszt volt, viszont ezáltal védtelenné vált. Egyénileg és csoportosan is. Addig ott volt a szakasz. Megpróbálták elhitetni velük, hogy ha ügyeskednek, akkor jobbra fordul a sorsuk. Száz emberből két-három embernek sikerült is meggazdagodni, de kilencvenhét rosszul járt. Az első világháború végére katonailag, emberileg és gazdaságilag kimerült mind a két fél. A közvetlen ellenségeink, a cári Oroszország összeomlott, Románia különbékét kötött, Szerbia kapitulált. Ennek ellenére a háborút nem a frontokon harcoló katonák veszítették el, hanem a hazaárulók készítették elő a háború elvesztését. Az osztrák-magyar főparancsnokság letétette a fegyvert a saját katonáival huszonnégy órával a fegyverszünet érvénybelépése előtt. Az olaszok ezt ki is használták. Ez a majd félmillió katona meg tudta volna védeni a határokat. Nem lehet felhánytorgatni egy bakának, hogy elment haza 1918-ban, hisz négy évet töltött a világháborúban. Most nincs mögöttünk négy év világháború, az információ is jobban elér hozzánk, és a képzettségünk is jóval nagyobb, mint egy első világháborús bakának. Ő még jobban hitt a szólamoknak, a különböző jelszavaknak, mint a mai ember. Mert a mai ember több információval rendelkezik ugyan, de ez akár össze is zavarhatja. Viszont a lehetősége is nagyobb a tisztánlátáshoz. Azóta eltelt száz év, egyet-mást tapasztaltunk, és tudjuk, hogy mi ment végbe a huszadik században, amelyekről 1918-ban még nem tudtak az emberek.

Fekete Ágnes: Az élet, a föld iránti elkötelezettség ma az emberiség megmaradásának a kérdése. Orosz Katalin pszichológus református lelkészcsaládból származik, és az ökológia iránt is mélyen elkötelezett. Hallgassák meg vallomását!

Orosz Katalin: Én egy református papi család, többszáz éves történetének vagyok az egyik kis ágacskája. Megvan a családfánk egészen a prédikátorokig, és ez engem kötelez. Ez nem valami, ami volt, hanem ez valami, ami most is van. A nagyapám egy gazdálkodó családból származó fiatalember volt, akinek az egész családja már meghalt, amikor beiratkozott a sárospataki teológiára. Ott első éves korában súlyos tüdőbeteg lett. Egy évet töltött szanatóriumban. Nagyon mélyen megérint az, hogy ő túlélte ezt is, és én az ő leszármazottja vagyok. Ezzel a nagyapámmal volt személyes kapcsolatom. Három gyermekük volt, és náluk nagyon jól lehetett élni, kipróbálni a dolgokat, vidámnak lenni. Végtelenül szegények és elesettek voltak már abban az időben, amikor én megszülettem.
Fekete Ágnes: Hol volt ő lelkész?
Orosz Katalin: Tiszasason kezdett 1916-ban. Amikor a két fia tízéves lett, Mezőtúrra az alsóvárosi templomba kerültek, ahol ugyan továbbra sem volt jövedelmük, de a gyerekek ingyen járhattak a mezőtúri gimnáziumba. Édesanyám a nyíregyházi Kálvineumban vált tanítónővé. Tizenkilenc évesen, amikor végzett, teljesen természetes volt, hogy egyedül elment több faluval odébb, és ott tanított. Ötven gyerek volt az osztályában. A családom abban erősített meg, hogy az életet "élni lehet". A fényképek tanúsága szerint vidámak voltak. A háborús években pedig egyszerűen a túlélés kellett. A nagyapám börtönben volt három évig 1947 és 1950 között. Ezekről az évekről azt hallottuk, hogy nagyapám megtérített két börtönőrt, meg egy pár rabot a szolnoki fogházban.
Fekete Ágnes: Miért került oda?
Orosz Katalin: Nem lehet pontosan tudni, hogy miért. Népbírósági határozat volt. Őt nem is rehabilitálták, ami nagyon fájt az édesanyámnak. Ez egy ilyen időszak volt. 1945-ben, amikor Mezőtúr mellett volt a felvonulási hadiútvonal, a nagyapám előre számított dolgokra, és megszervezett egy hadikórházat. Nagyjából ez volt a bűne, és az, hogy leírta azt, amit sokan mondtak is, hogy jön a vörös rém.
Egyszerűen jó volt ott lenni náluk. Lehetett vidámnak lenni, gyereknek lenni, és nem fogtak vissza. Szabad volt a templomban úgy üldögélni, ahogy az nekem volt jó, olyan ütemben haladni a nyiladozó kis értelmemmel, ahogy tudtam. Kovács Bálint bácsi, aki 1956-tól Budapesten, a nyolcadik kerületi Salétrom utcai templomban szolgált, eljött hozzánk, és ott a lakásunkon tartott titkos bibliaórákat gyerekeknek. Az ő áldása is védelmet jelentett nekem. Tőle kaptam azt az Igét, amely az egész életemet végigkísérte: "Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem egyedül a könyörülő Istené." (Róma 9,16) De hogy mit jelent ez? Hát, az nekem sok fejtörést okozott. Az, hogy futok és akarok az nagyon fontos, mert ez az én erőm. De aztán meg kell szemlélni az eredményeket. Otthonról azt kaptam, hogy a legfontosabb az a szeretet, amelynek van egyfajta bölcsessége, érettsége. Szabad kitörni, szabad próbálgatni a saját erőmet, és őszinte visszajelzéseket kérni az emberektől. Mindannyian a magunk helyén írjuk a történelmet. Egy ember a gyárban azt mondja, hogy barátságosan nézek rád, aki mellettem vagy, és nem irigykedek, hogy gyorsabb a kezed. Ez is történelmet formál. Ezekből az apró, pici mozzanatokból állnak össze azok a közösségek, amelyeknek megtartó erejük van.
Fekete Ágnes: A közösségekre még nagyobb szükség van, mint valaha.
Orosz Katalin: A tizenkilencedik század közepére megszűntek a falusi paraszt közösségek. Csányi Vilmos kifejezése az, hogy egyszemélyes csoportokból álló társadalomban élünk. Ez azt jelenti, hogy minden csoportnak megvan a maga identitása, és egy kicsit küzd más csoportokkal, hiszen a saját csoportjában lévő közösségben van otthon. Na, de ha én egyszemélyben vagyok csoport és közösség, akkor hogyan tudnék együttműködni a másik emberrel, akire némi gyanakvással kell, hogy nézzek.
Fekete Ágnes: Amikor az emberek ülnek egymás mellett és a telefonjukat nyomogatják, ez azt jelenti, hogy önmagukban alkotnak egy közösséget?
Orosz Katalin: Az ilyen embert egy virtuális embercsoport veszi körül, akikre mondhatjuk azt, hogy közösség, mert megtörténhet, hogy tényleg közösséggé alakulnak. Azt nem állíthatjuk, hogy egyáltalán nincsenek közösségek, mert vannak közösségek ma is, de sokkal kevesebb, mint amennyire szükségünk lenne.
Fekete Ágnes: Pszichológus-hitvallásod egyik lényege a közösség, hogy mennyire tudnak egymáshoz kapcsolódni az emberek?
Orosz Katalin: Igen. Én egy picit megfordítanám a dolgot. Azok az emberek, akik nem túlságosan magas stressz-szinten élnek képesek arra, hogy nyugodt perceikben tényleg kapcsolatban legyenek egymással. Ugyanis az intim megnyilvánulásokhoz alacsony stressz-hormon szint tartozik. Ha túl magas a stressz, akkor csak arra tudunk figyelni, hogy elég ügyesek legyünk, elérjük, amit akarunk, meg ne szégyenítsenek, jól teljesítsünk, vagyis önmagunkba záródunk be. A stressz-szint a közös nevező, hogy megértsük, miért történik mindez.
Először fel kell készíteni az embereket arra, hogy jobban legyenek, és ehhez kell csökkenteni a stresszt, amely kifejezetten testi, biológiai folyamat.
Fekete Ágnes: Tehát, meg kell tanulni a stresszt letenni. Ez egy tanulási folyamat?
Orosz Katalin: Például, a biztonság hiányától többszörösére ugrik a stressz-hormonszint. Ha egy kisbaba pici korában nincs biztonságban, mert elviszik az édesanyjától, akkor ennek a babának a stressz-szintje kondicionálódik. Ezek a hormonszintek eléggé stabil egységben működnek.
Fekete Ágnes: A mai világ még erre rárak egy jó nagy lapáttal…
Orosz Katalin: Még egy csomót rárak, tehát csökkenteni kell a stresszt az emberekben, és utána csak kísérni kell őket a problémájuk megértésében és feloldásában. Nekem semmit sem kell megmondani nekik. Az emberek kreatívak, törekszenek a boldogságra, tele vannak jóindulattal, sőt az emberek igen jelentős része keresi azt, hogy hogyan tud egy olyan erővel találkozni, amit mi úgy hívunk, hogy Isten. Mostanában ezt spiritualitásnak nevezik, amelynek több leágazása is van. Mi emberi akaratból próbálunk valamit megcsinálni, amit kapnunk kellene. Ha valaki nem tud elcsendesedni, ha nem tudja a stressz-szintjét csökkenteni, akkor nem is hallja meg, azt a halk hangot. Ma a modern világban kulcskérdés, hogy egészen pici kortól kezdve óvjuk a gyermekeinket mindenféle "kütyüktől", mert azok a stresszt fokozzák, és nem segítenek a gyerekeknek megérteni azt, ami körülöttük van.
Fekete Ágnes: Tehát, más az, amikor a stressz már egy állandó "zizegés", más az, amikor én merek nemet mondani?
Orosz Katalin: A szeretet egy erő, amikor egy anyának hatalma van a gyermek fölött, akkor ezzel a hatalommal lehet bölcsen élni, és azt mondani, hogy most maradj itt mellettem, mert piros a lámpa. A gyerek ezzel a hatalomgyakorlással biztonságban érzi magát, és ez csökkenti a stresszt. Nem engedhetjük el a gyerekek kezét, akkor, amikor elkezdenek kamaszodni, és tíz évig kamaszodnak. Nagyon fontos, hogy a gyerekek vissza tudjanak térni, és újból el tudjanak menni, és szabadjon a szülők tapasztalatát meghaladni. Nem jó, amikor a kétéves gyerektől azt kérdezik, hogy "milyen gombóc fagyit kérsz?" Az akarat korlátlanul kiterjed. De ebből nagyon sok probléma is származik, ezt alakítgatni kell, és legfőképpen összekötni az érzelmi oldalakat. Az egyházban is azt látom, hogy van egy újító, fiatal, kreatív nemzedék, akik jót akarnak, kipróbálnak új utakat, és nem rosszindulatból hajlanak erre vagy arra, hanem egyszerűen keresik, azt a módszertant, ahogyan a stressztől meg tudnak szabadulni.
Mit jelent az imádkozás? Tizenhárom évesen a körülöttem lévő jó sok lelkésznek föltettem a kérdést, hogy mit csináljak, ha nem akarok a pokolba kerülni? És azt mondták: legyél jó! Na, de mikor vagyok jó? Ez nem volt jó módszer. Pár évvel később azt kérdeztem: hogyan kell imádkozni? Nem kaptam rá jó választ. Azonban láttam a nagyanyámat, aki hajnalonta üldögélt az ágya szélén és dúdolta az egyházi énekeket. Szemmel láthatóan imádkozott minden reggel vagy húsz percet. Érinthetetlen volt, mégis valahogy egy voltam vele. Ma vannak csendeshetek, amelyek segíthetnek. Járnak hozzám fiatal lelkészek, akik engem megkérdeznek, és tanulnak. Én az életemet tettem fel erre, és a hatvannyolc évemmel, a sok tapasztalatommal nyilván tudok segíteni, de valahogy nem érzem azt, hogy erre szükség van.
Fekete Ágnes: Módszertan kontra spiritualitás. Azért van egy veszélye ennek… Tényleg kellenek módszerek, ugyanakkor, ha ez túlburjánzik, akkor az egy kicsit megöli a lelket.
Orosz Katalin: A túlburjánzás abból a hiányból fakad, hogy nincsen, aki ott legyen, és tudja az emberi oldalt. Kellene minden gyülekezetbe egy pszichológus is, aki a beszélgetések emberi oldalának vezetésében segítene. Nincs szó semmiféle túlburjánzásról, hanem egyszerűen módszertant kell tanulni, azonban valóban nem mindegy, hogy melyik pszichológiai irányzattól. Két dolgot tehetünk, amikor ott állunk egy helyzet előtt, vagy annyi erőt szedünk össze, hogy megváltoztassuk a helyzetet és jobb irányba fordul a dolgunk, vagy pedig megváltoztatjuk a helyzethez való hozzáállásunkat. Ha az egyházakban nem tudnak olyan helyzeteket, jelenlétet, közösségi élményt kínálni, ami ezt ténylegesen nyilvánvalóvá teszi az embereknek, akkor egy csomó ember nem az egyházat választja, hanem olvasgat mindenfélét, meditál, különböző helyekre megy… Így az egyház elveszíti a kereső embereket, a potenciális híveket.
Fekete Ágnes: Túlzásba lehet vinni a pszichológiát?
Orosz Katalin: Szerintem nem lehet túlzásba vinni, de a körülötte lévő dolgokat igen. Nem a pszichológia hibája, hanem azé a társadalomé, amelyik a stresszt fokozza és embertelen társadalmi működésben marad és tart bennünket. Mert egy óriási hazugságra épül az egész rendszer. Nem piacgazdaságban élünk. Ez egész egyszerűen megtiporja a társadalom önszerveződését és megöli a kiscsoportok működését. És nem nagyon létezik olyan erő, amely ellene szólna. Egyre jobban belaktuk a földet, egyre nagyobb a versenyhelyzet és éppen most számoljuk fel magunk alatt ezt a Föld nevű bolygót. Ha nem változtatunk életformát, akkor az unokáinknak gyakorlatilag már alig marad víz, és ha a méhecskék kipusztulnak, akkor enni sem lesz mit.
Fekete Ágnes: Egyébként neked az ökológia a szíved csücske?
Orosz Katalin: Igen. Ökológiai projektekben veszek részt, sőt 1989 óta aktívan részt veszek Magyarországi Ökofalu Mozgalomban, most már egy saját csoportot is alapítottam. Ökoközösségben élek: vályogházban, a hagyományos körülményeket messze-messze magam mögött hagyva. Sokan furcsán néznek rám emiatt, de nem kell abbahagyni.

Hírek
Ők jönnek, mi megyünk? Bevándorlás/ elvándorlás/ átvándorlás. Ezzel a címmel rendezik meg a Reformátusok Szárszói Konferenciáját augusztus 23. és 26. között Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria Családi Hotel és Konferenciaközpontban.

A Molnár Mária Külmissziói Alapítvány missziói napot tart Krisztus Afrika forró szívében címmel augusztus 25-én, szombaton 10 órától Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban. A nap folyamán Afrikában szolgáló misszionáriusok számolnak be az ottani szolgálatukról.

Az OrgonaPont fesztivál keretében Mészáros Zsolt Máté orgonaművész és Zemlényi Eszter énekművész ad hangversenyt augusztus 27-én, hétfőn 19 órakor Miskolcon, a Belvárosi református templomban.

Szotyori Nagy Gábor ad orgonahangversenyt augusztus 26-án, vasárnap 18 órakor Tuzséron a református templomban. Ugyancsak Tuzséron a református templomban evangélizációs hetet tartanak augusztus 27. és szeptember 1. között minden reggel 7 óra 45 perctől illetve minden este 18 órától.

A Magyar Református Szeretetszolgálat iskolatáskákat és tanszereket gyűjt augusztus 31-ig az ország több pontján, hogy a rászoruló gyermekeket támogassa.

Fekete Ágnes áhítata:

"Ezután láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt volt; és a tenger nem volt többé." Jelenések 21,1

Nemrég tengerpartra utaztunk családunkkal. Sokat ültem a víz partján, és néztem a hullámokat. Sokféleképpen csapódik a hullám a partra. Az ember csak annyit lát, hogy jön egy erős vízáram, de pontosan nem lehet tudni, hogy mit hoz el. Ha a víz közepén figyeljük meg a magasodó vízfalat, az olyan, mint amikor egy árnyékból kell megállapítanunk, hogy a mozgó fekete folt minek a leképeződése. Az óriás víz hömpölyög a part felé, elmos mindent, de ennek az erejét csak utólag láthatjuk. Az óceán, a tenger az ember egyik legősibb jelképe és alapélménye. Talán a pici gyerek az anya hasában is úgy érzi, mintha egy tengerbe született volna bele. Egy olyan térbe, amely zárt és mégis végtelen, hiszen a vízben az ember nem érzi a szorításokat, a határokat.
Sigmund Freud beszél az óceáni érzésről. Ez az örökkévalóság sejtelme. Ady Endre versében pedig az értől az óceánig tart az út:
"… ha rám dől a szittya magasság,
Ha száz átok fogja a vérem,
Ha gátat túr föl ezer vakond,
Az Oceánt mégis elérem."
Minek a helye is a tenger?
Ez az a hely, ahol minden tarajos hullám visszahúzódik, és kiegyenlítődik. A tenger partja az a hely, ahol minden érdes szikla gömbölyűvé lesz, minden óriás kő kavicsokká alakul át. Az út minden esetben a nagyból a kicsi felé vezet. A kiegyenlítődés, a megértés és ezért az alázat helye.
Másrészt ez a hely a küzdelem helye. Rengetegszer szerepel a Jelenések könyvében a tenger szó. Egyszer fél lábával rááll egy angyal. Véres lesz minden víz. Az ítélet megtestesítője ez a hely. Ezt tapasztaljuk is napjainkban, amikor a Csendes-óceánon egy kezelhetetlen szemétsziget úszik, cunamik árasztanak el lakott területeket, olvad a jég, és nő a tengerszint magassága. A mai emberi életről szóló ítéletek ezek a jelenségek. Ráadásul mindez messze van tőlünk. Látszólag nincs hozzá közünk. De a világunk erejével való visszaélések következményei hullámként eljutnak hozzánk. Mert minden mindennel összefügg. Bennünk, a szívünk mélyén is ugyannak az önzésnek a hulláma söpör végig, mint ami az óceán szennyével történik. A saját egóm növesztése éppen ugyanannak a hullámzásnak a része, mint ami a tőzsde piacon történik. És amikor Krisztust elárulták, megverték, akkor ugyanabban a történetben voltak benne, mint ami most történik.
A hullámzó tenger ennek a nagy összefüggés rendszernek a helye is. Ez a világ, az Istentől eltávolodó hullámokban él. De ezek a hullámok mégis az Isten utáni sóvárgás erejében vannak. Itt a földön valami véget nem érő ritmusban milliónyi és milliónyi parton sodródnak kifelé a hullámok, mormolják az imát, azaz fohászkodásunkat egy olyan világ felé, ahol már nincs hullámzás. Életünk minden érzése, minden véglete az Övé. Isten után vágynak boldog, magaslatokat látó perceink, és mélységesen mély pillanatai is. Őhozzá tartozik az, hogy egyszer fent vagyunk, egyszer pedig lent. Földi óceáni érzésünknek, múló pillanatainak a lenyomata ez. Isten jelként adta lelkünk hullámait, mert utána szomjazik bennünk minden.
Éppen ezért furcsa, hogy a Jelenések Könyvének végén ott áll ez a mondat: Nincs tenger többé. Amikor Isten elhozza az Új eget és az Új földet, amikor ez a teremtett világ visszakapja eredetét Istentől, akkor nem lesz tenger. Az Isten országában nincs hullámzás többé. Nincs sejtelem, nincs víz, amiben meglátjuk önmagunkat, nincs hullám, amely kiegyenlít mindent, és letompítja az éleket, hanem Isten lesz a Minden. Lesz föld, lesz ég, de nem lesz tenger.
Eljön majd az az Ország, ahol nem lesz fent és lent, nem lesz semmiféle tenger, hanem csak szilárd és biztos föld lesz, ahol Isten lesz minden. Ezt a világot nem tudjuk elképzelni, csak vágyakozásunkból fakadó sejtéseink vannak róla. Annyit tehetünk, hogy ráfekszünk ezekre a hullámokra, mert egészen biztosan Istenhez vezetnek. Engedünk lelkünk szomjúságának, mert Krisztushoz vezet ez a szomj. Ezzel a mélységesen mély Isten utáni vágyakozással ajándékozzon meg bennünket az Úr. Ámen.