2010-01-20

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Ma egy ember meséli el az életét. Zsembery Barna jelentős sportteljesítményeket tett le az asztalra, csapatban Európa-bajnok is volt. Sokan ismerik azok közül, akiknek a motorozás az életük fontos része. Két éve lebetegedett. Most arról vall, hogyan értelmezi lassan újra az életét.

Zsembery Barna: Hatéves korom óta szinte megállás nélkül versenyszerűen sportoltam. Úsztam tíz éven át a hargitai csapatban, én voltam a legfiatalabb. A ’76-os olimpiára történő válogatás előtt beteg lettem, nem jutottam be a válogatottba, mivel nem engedték meg, hogy egy másik alkalommal ússzam a kijutásért. Magam mögött hagytam ezt a sportágat egyik napról a másikra. Egyik nap még ott voltam edzésen, a másik nap pedig már elkezdtem motorozni.

Fekete Ágnes: Az úszás jól ment volna egyébként?

Zsembery Barna: Szerintem, nem szabad a "mi lett volna, ha" kérdésen gondolkodni, de a legjobb időmmel be tudtam volna jutni a döntőbe. Miután abbahagytam az úszást, 23 éven át egy karcsapásnyit nem úsztam, vízzel csak a pohárban találkoztam. Viszont elkezdtem motorozni, és húsz éven át űztem ezt a sportot. 1997-ben már versenyzőket készítettem fel. Az egyikük a csapat-világbajnokság előtt egy hónappal eltörte a kulcscsontját. Nem volt emberünk, aki beállhatott volna a helyére. Az volt életem utolsó tét-versenye. Én álltam be helyette.

Fekete Ágnes: Hogy sikerült?

Zsembery Barna: Tizennegyedikek lettünk csapatszinten, én az életemért küzdöttem, annyira elfáradtam. Ez a verseny hat napon át tartott a legnehezebb terepeken. Olyan fáradt voltam, hogy lefeküdtem a motorom mellé, és úgy éreztem, hogy soha többé nem tudok felállni. Aztán persze minden nap sikerült továbbhajtani, így hozzá tudtam járulni a csapat eredményéhez. Nagy próbatétel volt a számomra.
A mozgást, a sportot mindig is komolyan vettem: futottam, úsztam, negyven felett is csúcsformában maradtam. Ennek ellenére egy délután iszonyatos fájdalmak törtek rám, és fogalmam sem volt, hogy mi okozhatja őket. Korábban egyszer eltört a bokám az erdőben, nyílt törés volt, rettenetesen fájt, de az a fájdalom össze sem volt hasonlítható ezzel az ismeretlen eredetűvel. Másnapra már mozdulni sem bírtam, be kellett vinni a kórházba. A mentősök lepedőben tettek át a hordágyra, így vittek be, és ettől kezdve két hónapon át ugyanígy mozgattak. Senki nem tudta megmondani, hogy merre tart az állapotom.

Kiderült, hogy összeszedtem egy bakteriális fertőzést, ami az egész szervezetemet elgennyesítette. A tüdőtől kezdve a vállizületeken át a csípőizületekig hatalmas, gennyes tályogok keletkeztek, majd két hónap után elkezdtek felszívódni. Ennek köszönhetően életben maradtam, de a két csípőmről nem szívódtak fel a gennyes gócok, hanem egészen egyszerűen megették a csípőizületeimet. Amikor kijöttem a kórházból, nem tudtam menni, mert mind a két ízületem tönkrement. Augusztusban beültettek baloldalra egy csípőprotézist, most decemberben pedig egy jobboldalit. Most próbálom az életemet újra fogalmazni, újra definiálni. Korábban nem telt el úgy egy nap, hogy valamilyen sporttal kapcsolatos tevékenységet ne végeztem volna, most pedig már két éve járok mankóval. Ha egy kilométert gyaloglom, el vagyok fáradva. A lelkemet is edzenem kell, hogy ehhez hozzá tudjak szokni. Említettem már, hogy a motorozást is abbahagytam, és ezért újra elkezdtem úszni, a szenior-úszókhoz jártam. 2005-ben a 45-49 évesek korosztályában sikerült megnyernem az 50, a 100 és a 200 méteres pillangót. Ez egy jó érzés, újból el tudtam ide jutni. A 200 méteres pillangó szerintem, a világ legnehezebb száma, ahhoz levegő kell. Nem hiszem, hogy nekem lesz valaha megint ennyi levegőm, de akkor majd nem úszom 200 méteren pillangót. Majd felfedezek magamnak valamilyen más sportágat, amihez nem kell annyi levegő. Ez a betegségem története.

Fekete Ágnes: Ez nem semmi. Tényleg újra kell értelmeznie az életet.

Zsembery Barna: Így van. Én eddig azt mondtam, hogy történjen velem bármi, a fizikai erőlétemnek köszönhetően a családomat mindig el tudom majd tartani. Pontosan 180 fokot fordult a világ. Nem vagyok képes felemelni egy két kilós csomagot sem a földről. Most azért küzdök, hogy ezt egyszer majd megint meg tudjam tenni. A legkisebb gyermekem két és fél éves. Mindennap kér, hogy vegyem fel, és egyszerűen képtelen vagyok rá a mankóim és a súlya miatt. Korábban minden évben egy hetet Mátraházán töltöttünk, ott volt az edzőtáborunk. Minden gyakorlatot végigcsináltam, szembementem az idővel: míg mások a korukra, és ezzel összefüggésben az erőnlétükre panaszkodtak, én úgy láttam, hogy minden csak elhatározás kérdése. Azt gondoltam, ha a fejemben rend van, mindenre képes vagyok. Az egyik osztálytalálkozónkon úgy éreztem magam, mintha nyugdíjas összejövetelre mentem volna. Meg voltam rémülve attól, hogy valamikor én is úgy nézhetek ki, mint néhányan az osztályunkból. Ez a betegség egy olyan arculcsapás volt, amely észhez térített. Az idővel senki nem tud szembemenni.

Jelen pillanatban még egy motorra sem tudok felülni, mert nem tudom átemelni az ülésen a lábam.

Fekete Ágnes: Nagyon érdekelne, hogy a hit, Isten hogyan segített ebben a helyzetben.

Zsembery Barna: Nagyon sokat.
Én úgy látom, hogy ezt az országot a hit hiánya teszi tönkre. A legtöbb ember nem tudja meghatározni, hogy milyen hittel rendelkezik, de sokuknak nem is kell. Azt viszont tisztáznunk kell a magunk számára, hogy hit nélkül nem lehet élni. Ahhoz, hogy egy embernek egészséges meggyőződése legyen, minden nap meg kell kérdeznie, hogy mi dolga a világon. Azt vettem észre, hogy az emberek már ki sem merik mondani a problémáikat, annyira sunnyognak, menekülnek, hogy már fel sem teszik a kérdést. Persze az is baj, ha valaki nem talál válaszokat a kérdésekre, de ha meg tudja fogalmazni a kérdéseit, az már jó. Sokan már a kérdést sem teszik fel. Csak növünk, mint a dudva vagy a kóró, és nem tudjuk, hogy mi végre. Nyilván nem lehet mindenki olimpiai bajnok, kiváló eredményeket elérő sportember, de kiváló sportember bárki lehet. Az igazi tisztelet nem annak jár, aki a dobogó legtetején, a reflektorok fényében áll. A tisztelet annak is jár, aki csak a tizenhatodik lett, mert ő is ugyanannyit edzett, mint az, aki az első lett. A legtöbb embernek kötöttek az izületei. A legtöbben nem olyannak születnek, mint amilyen Michael Phelps, akinek ideális a testfelépítése. Nem is csoda, hogy ezzel a testtel olimpiai bajnok. Az az érdekes, és engem mindig annak az embernek a lelkivilága érdekelt, aki még soha nem jutott be a döntőbe, pedig már harmadszorra vesz részt az olimpián. Soha nem jutott be, de még mindig van akaratereje, ambíciója. Ha szabad ilyet mondanom: sokkal nemesebb a lelke, mint annak, aki a siker fényében tündökölve eredményeket tud elérni. Az eredmények nyilván ösztönöznek. Annak, aki nem sikeres, mindig az árnyékban áll, és ennek ellenére még mindig részt vesz, köszönhető a mezőny. Valaki azért tud első lenni, mert a száztizenhatodik is részt vesz az elődöntőkön.

Ezt a társadalmat tudatosan, szándékosan tönkretették. Egy eltört gerincű társadalom csak a hit segítségével tudna talpra állni. Nincs más esély.

Fekete Ágnes: Most akkor fel van adva a lecke, mert a hit segítségével kell talpra állni.

Zsembery Barna: El szoktam gondolkodni azon, hogy ez-e a feladatom, hiszen most már más kihívás nem nagyon ér. Az ember elkezd öregedni, persze a szenior-kategóriában még úszhat, és törekedhet arra, hogy évről évre jobb legyen. De ez nem az igazi kihívás. Én, úgy érzem, megkaptam az igazi kihívást. Jelen pillanatban rokkantnyugdíjas vagyok, ami havonta 71 ezer Forint jövedelmet jelent. Amikor kiengedtek a kórházból, és elkezdtem észhez térni, abban reménykedtem, hogy mindent ott folytathatok, ahol abbahagytam. De rá kellett jönnöm, hogy minden megváltozott: már nem volt munkahelyem, se pénzem, fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Minden megváltozott. Már nem lehetséges az, hogy ha valamit kitalálok, rögtön meg is valósítom. Nem tudok elmenni a műhelyig, nem tudok tárgyalni, nem tudok boltba menni.

Fekete Ágnes: Kemény dolgok ezek. El tudná mondani a személyes hitvallását? Mit jelent a hit a személyes életében?

Zsembery Barna: Kamaszkorom óta nem gyakoroltam a vallást. Mivel a nagymamám sokszor elvitt a templomba, a kezdeti lépéseket megtettem, de később abbahagytam, mert kikerült ez a kérdés a fókuszból. A kamaszkoromat eléggé lendületesen és viharosan éltem át, önbizalomnak és határozottságnak nem voltam szűkében. Ilyenkor az ember hajlamos elfelejteni minden más egyebet. A dolog ott válik pikánssá, amikor az élet elkezd más, nem várt visszajelzéseket adni: hiába gondolom azt, hogy meg tudom csinálni, amikor nem vagyok rá képes. De a hit mindig ott van. A lelkem mélyén így fordult át ez a kérdés.
Nagymértékben segített a hitben való növekedésben, hogy a feleségem egy gyakorló katolikus családból származik. A házasság sajnos egy kellően elcsépelt dolog, nincs már súlya és tartalma. Amikor jegyesoktatásra jártunk a házasságkötésünk előtt, elmentem, részt vettem, bár sejtelmem sem volt arról, hogy mit tudnának ott mondani nekem. Pedig tudtak, csak úgy kapkodtam a fejem. Hazafelé menet is azon gondolkodtam, amiket ott hallottam a hűségről, a házastársi elköteleződésről. Az ember arra ébredt rá, hogy egészen más ember lett belőle, és ez egy nagyon jó folyamat. Örülök, hogy az életem és a családom visszaterelt, megajándékozott az Istenbe vetett hittel. Az erős hit isteni hit, ez biztos, csak esetleg az ember nem látja. Szerintem, ha engem 16-20 éves koromba elkezdenek győzködni ezzel, nem tettek volna jót velem. Be kellett járnom ezt az utat. Mindent meg akartam tapasztalni, és semmit nem fogadtam el az életben készen. Mindig neki kellett mennem a falnak, és vissza kellett pattannom róla, vagy át kellett törnöm. És ha ebben nekem lett volna egy megszokásból kialakult istenhitem, az nem lett volna hiteles.

Olvasok, bambulok, meditálok, nagyon sok minden történik velem fejben, és ehhez hihetetlen erőt ad egy újra értelmezett és átélt istenhit.

Fekete Ágnes: Ez hogyan működik a gyakorlatban?

Zsembery Barna: Például minden reggel és este automatikusan eszembe jut, hogy imádkozzam. Soha nem mondták, hogy csináljam, mert ha mondták is volna, nem tettem volna így. Direkt az ellenkezőjét csináltam mindig annak, amit mondtak. Édesanyám mindig megkérdezte, hogy miért megyek télen motorozni. Azért mentem, mert meg akartam tanulni csúszós úton motorozni, és mivel nyáron nem csúsznak az utak, kénytelen voltam télen megtenni. Mindenki ostobának tartott. Abban az időben még nem lehetett speciális védőruhákat kapni, újságpapírt dugtam a farmer alá, hogy a szelet fogja. Sokféleképpen megpróbáltak lebeszélni, de nem tudtak.

Fekete Ágnes: Azért Isten nagyon vigyázott.

Zsembery Barna: Igen. Mai fejjel persze én is azt mondom, hogy vigyáztak rám. Ha az ember már két hónapja fekszik kórházi ágyon, és nincsenek fogódzkodók, mert nem biztatják azzal, hogy meg fog gyógyulni, az nem egy túl jó érzés. Az orvosok nem néztek a szemembe, mert nem tudtak segíteni, de nagyon drukkoltak nekem. Hát, ettől sem éreztem magam jobban. Fogódzkodókat kerestem. Ilyenkor nyílik ki az ember lelke, és ezek fontos pillanatok, mert nem mindig van nyitva. Sokszor jó is, ha be van zárva, mert sok támadás és rossz hatás ér bennünket az életünk során. De a kórházi ágyon töltött két hónap után, ami alatt szinte semmilyen biztatást nem kaptam, természetszerűleg kinyílt a lelkem. Az ehhez hasonló esetekben az ember igenis megtalálja a fogódzkodót, ami nem lehet más, mint az istenhit. Mi más lenne? Feküdtem az ágyon, néztem a plafont, és azon kaptam magam, hogy összefonódtak a kezeim, és szorítom őket egyre jobban. Aztán egyszer csak elkezdtem mondani a Miatyánkot, hiszen azt még én is tudtam. Jó volt, megkönnyebbültem. Elmondtam este is, és másnap reggel is, és könnyebb lett. Éreztem, hogy valami történt velem, bár nem tudtam volna megmondani, mi. Pedig egyébként nagyon szörnyű volt az az időszak, már felfekvéseim is voltak a két hónapos fekvés miatt, fájt a derekam, a csípőm, kiderült, hogy három csigolyám is összecsúszott, és kialakult a környékükön is egy tályog.

Az a meggyőződésem, hogy minden embernek végig kell járnia az útját, ehhez viszont nagy erő és hit kell. Meg kell élni jó és rossz dolgokat is, és így rakódik össze az igazi pálya. Nincs két egyforma istenhit. Nekem egy kiizzadott, megszenvedett istenhitem van, de ez az enyém.

Fekete Ágnes: Ha jól értem, akkor most egy lelki sportpálya előtt áll.

Zsembery Barna: Ahogy az ember élete útján gyalogol és öregszik, szinte törvényszerű, hogy egyre jobban belekap a világ spirituális oldalába. Érnek különböző hatások mindenkit, ezeket át is lehet lépni, le lehet passzolni, nem kell feltétlenül foglalkozni velük, de bízom abban, hogy az emberek zöme nem tesz így, hanem elgondolkodik rajtuk. Keresi ezeknek a történéseknek a magyarázatát, okát. Amikor 50 éves korában az ember felteszi magának a kérdéseit, közel találja az istenhitet, amellyel ezekre a kérdésekre zömmel választ lehet kapni. Az, aki nem tudja felülbírálni önmagát, aki nem vesz tudomást arról, hogy eltelt újabb húsz év, nagyon nehéz helyzetben van. Fel kell tenni kérdéseket az életről, és ez sem egyszerű.

Fekete Ágnes: Hasonló esetekben a legtöbb ember azt a kérdést tenné fel, hogy Isten miért engedte meg, hogy ezek történjenek.

Zsembery Barna: Ezt a kérdést én is megfogalmaztam magamnak. Hol hibáztam akkorát az életben, ami ezt a mértékű vezeklést indokolná? Végiggondoltam, hogy mik lehetnek az életemben olyan mértékű bűnök, amelyeknek ez lehetne a jogos büntetése.

Fekete Ágnes: Mi történt ezzel a kérdéssel?

Zsembery Barna: A kérdést igyekeztem megválaszolni. Nem hiszem, hogy életem során akkorát hibáztam volna, ami indokolná azt, ami bekövetkezett. Egy idő után elvetettem ezt a kérdést. Nem gondolom, hogy minden történést az életünkben megérthetünk, nem lehet mindent megérteni, ez nem adatott meg nekünk. Vannak dolgok, amiket egyszerűen el kell fogadnunk. Nem baj, ha valamire nem tudunk válaszolni, sok ilyen kérdés van, de nem kell görcsölni rajtuk.

Fekete Ágnes: Én is sokszor észreveszem, hogy az emberek ehhez hasonló zsákutcában találják magukat.

Zsembery Barna: Az is művészet, ha az ember különbséget tud tenni a kérdések között, és tudja, hogy mire kell feltétlenül választ keresnie, és min kell túllépnie, elfogadnia. Az élet talán egyszer mégiscsak válaszol. Apám szerette mondogatni, hogy nincs olyan probléma, amely három napon belül meg ne oldódna. Lehet, hogy a három nap három év, de a mondás lényegét tekintve igaz. Ha nincs azonnal válasz, az nem túl nagy baj.

Fekete Ágnes: Akkor most várakozásban van?

Zsembery Barna: A két csípőműtét után tele vagyok optimizmussal, tervezgetem, hogy márciusban síelni megyek. Nagyon sokat edzem a lábaimat, hogy megint izmosak legyenek. Hogy ez mozgásban milyen szabadságfokot fog biztosítani, az a jövő titka.

Fekete Ágnes: Most hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Előző adásunkban elmondtuk, hogy ez a hét az ökumenikus, azaz egyetemes imahét. Szinte minden egyházközösségben tartanak imádságokat. Következő heti műsorunkban beszámolunk az imahét eseményeiről.

A Magyar Református Szeretetszolgálat országos gyűjtést hirdet a bajba jutott haiti túlélők, főleg a gyermekek megsegítésére. Aki segíteni szeretne, műsorunk után hívja a 3331118-as budapesti számot, illetve a 06-30-3331118-as mobiltelefonszámot, és munkatársaink tájékoztatják a Szeretetszolgálat számlaszámáról.

Január 22-én ünnepeljük nemzeti himnuszunk születésének 187. évfordulóját. Ebből az alkalomból a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola tanárai és diákjai felkérnek minden diákot és nevelőt, hogy ezen a napon
az első tanítási órát megelőzően mondják el a teljes verset, és énekeljék el nemzeti imádságunkat!
Erkel Ferenc 1844-ben zenésítette meg a költeményt, és 1903-ban vált törvényileg is a magyar nemzet himnuszává.

Somogyi Endre Út című kiállítását január 21-én, 19 órakor nyitja meg K. Pintér Tamás építész Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Csillaghegyi történet címmel vall életéről és szolgálatáról Deák Zoltán nyugdíjas lelkipásztor január 27-én, 18 órától Budapesten, a III. kerületben, a Vörösmarty u. 2. szám alatt.

A Budapesti Történeti Múzeumban lép fel a szabadszállási Szász Károly Református Kórus. A hangverseny január 24- én, vasárnap fél háromkor kezdődik, a belépés ingyenes.

Alföldy-Boruss Csilla ad hangversenyt Johann Sebastian Bach műveiből január 23-án, 17 órakor a kelenföldi református templomban.

A Tabulatúra Régizene klub január 25-én, 19 órakor nyitja meg legközelebb kapuit Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt. Vendégeik lesznek a Mare Temporis táncosai.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol kolossebeli gyülekezetnek írott első leveléből, a 13. verset!

"Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába… (Kol 1:3)"

Tegnap temetőben voltunk. Tiszta fehérbe öltözött minden. Ahogy a sírokat beborította a fehérség, mintha Isten tisztasága jelent volna meg minden élet felett. Mi beborítjuk virággal a sírokat. Igyekszünk az életnek, ennek a természetnek a pompáját odahelyezni a porra, a földre, amivé mi is leszünk. De Isten sokkal pompásabban befehérít mindent, betakar, mint egy tiszta és meleg paplannal.
A bűnbocsánat jelképe lett bennem ez a fehérség. Ő mindent és mindenkit betakar bocsánatával. Mint egy filmben, amikor a rendőrök halálra keresnek valakit, de egy asszony betakarja az üldözöttet, és nem viszik el. Ott van a bűnünk, ott van ennek az életnek minden mocska, de Jézus szeretete felülírja a mi szándékainkat.

Gyerekek módjára mi is belemegyünk a hóba, játszunk vele, a hidegről tudomást sem veszünk. Fiaink hányszor hátravetik magukat, és angyalt formáznak testükkel a hóban. Semmi nem számít, mert jó megfürödni a fehérségben. Ilyen önfeledt ajándék Isten bocsánata. Nem méricskélős egy-két centiliter lötty, hanem túláradó, mindent beborító kegyelem. Méricskélős szemlélettel, kifogásokat keresve meg sem közelíthetjük a lényegét. A havas táj azt kéri, tegyünk egy önfeledt pillantást Isten tisztaságot sugárzó ajándékára!

Mégis, mi felnőttek sokszor elkerülnénk a havat. Csak takarítani kell, balesetet okoz, a bajnak van. Akadályoz a rohanásban. Nem teszi elég kényelmessé az életet.
Sokan pontosan így viszonyulnak Isten kegyelméhez is. Megoldom én magam, az élet elvárásai és tempója szerint intézem az ügyeimet. Minél praktikusabban, minél egyszerűbben… Vakok vagyunk arra, hogy abban, amit Isten ad, meglássuk az örömforrást. A fehér temető számomra valami pompázó szépséget, megfehérített életeket, túlcsorduló kegyelmet jelentett. A dolgok a helyükre kerültek. A foltok megtisztultak. Az a sok kereszt és alatta, aki hordozta, megtalálta az egyetlen és igazi keresztet, a megváltás titkát.

De ahogy hazafelé baktattunk, az autók forgatagában azzal kellett szembesülnöm, hogy létezik fekete hó is. Ez a városok csúnya szüleménye. Az ember képes arra, hogy oda is piszkítson, ahova nem gondolnánk, hogy lehetséges. Az ember még Isten tiszta, bűnbocsátó kegyelmét is képes az ellenkezőjévé alakítani. Tehát nem vagyunk képesek arra, hogy megtartsuk tisztának azt, amit Isten tisztának adott. Képtelenek vagyunk arra, hogy megőrizzük Krisztus ragyogását. Nincs más segítségünk, csak a bizalom. Nincs más, csak az, hogy reménykedünk, hiszünk abban, hogy Isten minden földi mocskot betakar, hogy megszenteli az emberiséget. Nem azért, mert megérdemli.
Ahogyan a hó betakarja a temetőt, kifehérít mindent, úgy fehéríti ki mégiscsak az életünket.

Adja meg Isten ezt a bizalmat nekünk, mert az Ő kegyelme mindent elrendez! Ámen