2005-07-27

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Ünnepi műsor a mai. Az elmúlt hét Csillagpont Országos Ifjúsági Találkozójáról számolunk be. Ez a második ilyen nagyszabású rendezvény, melyen több ezer fiatal megfordult az un. "kálvinista Rómában", Debrecenben. Csillagpont. Mintha ezzel a névvel is ellensúlyozni szerették volna korunk magányos csillagainak hullását. A csillagok valójában pici fények, akik találkozni szeretnének. Farkas Orsolya riportjaiból készítettük összeállításunkat, melynek végén Taracközi Gerzson miskolci lelkész igehirdetését hallják.

Dr. Bölcskei Gusztáv: Isten hozott benneteket ebben a templomban, legyetek egymásnak útitársai és érezzétek és tapasztaljátok meg, hogy most nektek mondja egyen-egyenként valaki: Azt kérded: ki vagyok? Én veled vagyok.

Moderátor: Engedjék meg, hogy bemutassam azt a személyt, akit szerintem nem is kell bemutatni, Szabó Magda írónőt, Magdi nénit.

Szabó Magda: Az életet úgy kellett elfogadnom, hogy megpróbáljam kivédeni azok elől, akiket szeretek azt, ami bánthat, ami sérthet, ami veszedelmet hozhat rájuk. Nagyon sok beteget ápoltam halálig. Nagyon sokszor telt el a nyaram úgy, hogy nem láttam semmit külföldből, azután azt hiszem, hogy a jó Isten mindezt felírta magának és a Jó Isten azt mondta, hogy eddig nem utaztál sehova, na, utazz már el. Azóta le sem szállok a repülőgépről. Valahol ez úgy van, gyerekek, hogy nem tudja az ember megtervezni a saját életét. Az élet megterveződik, mert a jó Isten megtervezi helyettetek.

Az enyémet úgy tervezte meg, hogy áldott szülőket adott, akiktől csak jót tanultam. Mit gondoltok, hova vitt ma az első utam? Nem is kell nektek mondanom. Hát, persze, itt vannak a temetőben. Először mentünk oda, aztán jöttünk hozzátok.

Nagyon nehéz volt az élet, mert egyszerűen így szabta a jó Isten. Nyilván tudta, hogy meg kell engem erősíteni komolyabb feladatokra. Ebben a pillanatban, aki veletek beszél, az a Református Anyaszentegyház "curator generalis"-a, örökös főgondnok. Azt meg kellett szolgálni. Boldogan tettem, ugyanazzal az alázattal, mint aminek a riadalmát a konfirmáció napján éreztem. Olyan furcsa volt az. Amikor játszottam otthon apám íróasztalán – apám Debrecen kultúrtanácsnoka volt, sok látnivaló volt az íróasztalán – és az iratok között láttam a házasságkötésről szóló hivatalos papírt. Nagyon érdekelt, hogy mi volt az ige, amivel eskették őket. Apám rögtön mondja: "Nem azé, aki fut, nem azé, aki akarja, egyedül a könyörülő Istené". Nagyon tetszett nekem. Akkor emeltem fel a fejemet, amikor a konfirmáción mindenki megkapja a maga igéjét, és azt mondja nekem Szele nagytiszteletű úr, hogy: Magdolna, magának úgy is mindig szívszerelme volt Pál Apostol, úgyhogy az igéje a: Korinthusbeliektől van. Cserben ne hagyjon már, amikor kérdezzük az Úr asztalánál, akkor tudja legalább elmondani. Mit? – kérdeztem. – Hát, azt, hogy nem azé, aki fut, nem is azé, aki akarja, hanem egyedül a könyörülő Istené. Ez volt a második alkalom, amikor ez az ige szólt nekem. Gondolhatjátok, hogy én is ezzel mentem férjhez. Futhatok én, ha Isten nem segít, és dolgozhatok én, amennyit akarok, bármit. Akarhatok én, ha Istennek nem ez az akarata, akkor abból nem lesz semmi. De, ha én nem akarom, és ő akarja, akkor biztosan úgy van jól, mert én buta vagyok, ember vagyok, és úgy gondolkodom, mint egy kis buta lány. Isten viszont Isten – mindannyiunk örömére. Jobban tudja alakítani az én életemet.

Dányi Zoltán református lelkipásztor vagyok és lelkigondozó.

Farkas Orsolya: Itt ebben a táborban elég nehéz egy csendes zugot találni.

Dányi Zoltán: Igen, ezt jól érzékeli, mert valóban ez a tábor nem arról híres, hogy itt a csend uralkodik, hanem bizony itt szólnak a hangfalak. A csendhez sokszor mi kellünk, jó esetben ez a sátor tudja az ide látogatóknak megadni. Többnyire keveset szólunk, mert nem az a célunk, hogy itt mi nagyon sokat beszéljünk, és jó esetben megszólalhat Isten is ebben a csendben.

Farkas Orsolya: Milyen problémákkal keresik fel ezt a sátort?

Dányi Zoltán: Önértelmezési, létértelmezési kérdésekkel, párkapcsolati kérdésekkel, hogy hogyan viszonyuljunk valakihez, vagy éppen önmagamhoz. Jönnek olyannal, amikor Isten megismerése a kérdés. Érzik, érzik, tudják, tudják, mégis valahol nem elégedettek azzal az Isten- kapcsolattal, amivel most rendelkeznek és szeretnének egy kicsit mélyebbre jutni. Kicsit érettebbek, akik házasságra készülnek. Szembenéznek azzal, hogy mennyiben fog megváltozni a kapcsolatuk majd például a szüleikkel. Vagy egyszerűen csak azt érzik, hogy végre megértett valaki, ami pedig nagyon sok esetben hiány, ezt tapasztalom a beszélgetések során. Sokszor elbeszélünk egymás mellett, és nem értjük meg egymást úgy, ahogy vagyunk. Ha már ezt tudjuk nyújtani, az is nagyon nagy élmény. Egy megható pillanatban jött ez elő egy bent ülőnél, hogy most valahol érzem Isten jelenlétét. Ez a csoda, mi lenne más.

(Ének: Szeretlek, Uram…)

Farkas Orsolya: Itt a Közös Pont sátránál állunk. Miben keresitek meg másokkal a közös pontot?

Fiú: Ez a Közös Pont Misszió arról szól, hogy a katolikus, református és evangélikus egyházban lévő fiatalok egy része gondolt egyet 2000 nyarán és kimentünk a Szigetre, hogy ott az egyházaknak tért szabadítsunk fel egy ilyen fesztiválon. Ez odáig fejlődött, hogy most, 2005-ben a Szigeten kívül már voltunk a VOLT Fesztiválon is, és a Hegyalja Fesztiválon. Idén az EFOTT-ra jutottunk el, kolozsvári teológusok is beszálltak ebbe a közös szolgálatba, a Félsziget Fesztiválra mentek el Erdélyben, illetve Tusnádfürdőn a szabadegyetemen képviselnek bennünket. Egyfajta felvilágosító szolgálatnak nevezném ezt, mert vagy nagyon rossz dolgokat tudnak az egyházról, hiszen a médiumok nem nagyon támogatják az egyházaknak a jelenlétét és a szolgálatát, vagy nagyon keveset. Sok fiatal van, aki egyáltalán semmit nem tud, nincs is megkeresztelve. A szülők, a nagyszülők semmit nem tudnak, vagy nem akarnak elmondani nekik az egyházakról, és ez egy fehér folt számukra. Itt tényleges információt kaphatnak arról, hogy mi ez az egész, illetve bemutatjuk nekik, hogy az egyház az egy nagyon is élő dolog, hiszen az egyház mi vagyunk, és nem az, amit a fejükben elképzelnek. A Csillagponton azt szeretnénk elérni, hogy minél többen megismerjék ezt a szolgálatot. Lehetőség van az érdeklődők számára, hogy jelentkezzenek ebbe a misszióba. Ha valaki szeretné kipróbálni saját magát, hogy hogyan tudja egy ilyen rendhagyó környezetben megvallani a hitét, vagy meghallgatni egy számára teljesen idegen környezetből jövő fiatalt, akkor erre itt lehetőséget kap.

Farkas Orsolya: Legyen olyan kedves, mutatkozzon be. Itt a Teleki Pál Baráti Kör sátránál állunk.

Csere Mátyás vagyok. Moldvába járunk, moldvai csángó gyerekeket tanítunk magyarul iskolán kívül. Azt kell tudni az ő helyzetükről, hogy nagyon nehéz volt az utóbbi években, és még mindig az, hogy az anyanyelvükön oktatást kapjanak. Szeretnénk ebben segíteni.

Ez úgy kezdődött, hogy a barátaink, akik mintegy tíz évvel ezelőtt Moldvába járogattak, először néprajzi érdeklődésből keresték fel az eldugott falvakat, ahol barátaik lettek. Sokat beszélgettek a helyi fiatalokkal, akikről lassacskán kiderült, hogy leginkább itt szeretnének dolgozni, de ha átjönnek a határon, akkor lerománozzák őket. Ők is bizonytalanul érzik magukat, a kiejtésükről azonnal megismerni az idegenségüket, feliratokat nem tudnak a saját anyanyelvükön elolvasni, mert sohasem volt lehetőségük ezt tanulni. Ezután vittünk könyveket, tanítgattuk őket. Összegyűjtöttük a gyerekeket. Az első, un. tantermünk egy pad volt egy fa alatt. Most már működik egy pedagógus egyesületük Moldvában, és néhány helyen az iskolában magyarórákat tartanak. Ahol ezek a képek készültek, az Lábnyik nevű falu, a Szeret patak mentén. Gajdárba is ebben az évben kezdtünk járni tanítani. Rendkívül lelkesen tanulnak meg bármit. Számunkra elképzelhetetlenül egyszerű és szegény körülmények között élnek. Ha egy füzetet kapnak tőlünk, nagyon nagy a lelkesedés. Bármit játszunk velük, új dolgot tanítunk nekik, bibliai történeteket dolgozunk fel együtt, kirándulni megyünk, csupa olyan dolgot teszünk, ami az ő életükből eddig kimaradt. Ezek a gyerekek nagyon sokat dolgoznak már egész kicsi koruktól kezdve. A napi megélhetéssel küszködik mindenki gyakorlatilag ezekben a falvakban, úgyhogy minden segítségnek nagyon örülnek.

Farkas Orsolya: Gondolom, hogy ez a Csillagpont találkozó, ahol ennyi lelkes fiatal összegyűl, egy jó alkalom lehet arra, hogy talán valaki kedvet kap és kimegy ezekhez a gyerekekhez.

Csere Mátyás: Igen, ezért is vagyunk itt, hogy munkatársakat toborozzunk. Mindig kellenek újabb emberek, akik a lelkesedésükkel, szeretetükkel képesek szolgálni ezeknek a gyerekeknek. Szükségünk van sok egyéb támogatásra is ezen kívül, saját zsebpénzünket szoktuk erre gyűjtögetni egész évben. A gyerekeknek ajándékokat viszünk. Az ottani körülmények mindig megdöbbentik azt, aki először jár ott. Nincs pénz gyakorlatilag ezeknél a családoknál otthon, tehát az alapvető élelmiszereket vagy megtermelik, vagy amit nem tudnak beszerezni, abból nagy örömmel várják és fogadják, amit mi viszünk.

Farkas Orsolya: Reméljük sikerül segítőkézre találni.

Csere Mátyás: Igen, ebben bízunk.

(Ének: Énekeld, szeretlek, Jézus…)

Farkas Orsolya: Itt, a Cigánymisszió sátránál doboltok, énekeltek, és gitároztok.

Jónás Zsolt vagyok. Szolnokra járok egy középiskolába, most végeztem. Gyöngyösön a református gyülekezetbe járok.

Én Drabik Rózsa vagyok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Vajáról, és a Debreceni Teológiára járok.

Én Kovács Gyula vagyok, Medgyasszóról jöttem.

Kovács László, Medgyasszóról jöttem

Farkas Orsolya: A többiek menekülnek. A zene hozzátartozik a hívogatáshoz?

Fiú: A keresztény hitvilágban a romák az elmúlt tíz év során rengeteg keresztény, ritmikus cigányzenét hoztak létre. Fontos, hogy énekeljünk. A zene az mindig is közel állt az emberhez. A zene fellazítja a mi kemény szívünket.

Drabik Rózsa: Szerintem ez egy jó példa, hogy én magyar vagyok, ő cigány, és együtt tudunk énekelni. Ezért is vagyunk hídépítő misszió, mert azt valljuk, hogy tényleg hidat alkotva, Jézus szeretetével tudunk együtt énekelni, együtt munkálkodni. Vegyes a csapat, a vezetőnk, Búzás Irén magyar származású. Én szeretnék a jövőben ebben a misszióban lelkészként dolgozni.

Farkas Orsolya: Hogy lehet megtalálni ezt a hidat?

Fiú: Az oktatás nagyon fontos lenne, mert ma a romák nagy százaléka nem igazán jut el a tanulás, a szocializáció olyan szintjére, amely a nagyobb társadalmat is jellemzi. Orián Géza, a Noé Bárkája Egyesületnek a vezetője, ő egy magyar ember, aki családunkba szociális munkásként jött el. Beszélt Jézusról és nem utolsó sorban bevezetett egy református ifjúságba Gyöngyösön. Itt szinte egész Magyarországon egyedülállóan befogadó és szeretet másoknak adó emberekkel találkoztam. Kaptam Istentől bizonyságot. Igazából ott mozdult meg bennem a kő, hogy mit is akarok az életemmel. Cigizem, vagy iszom, több barátnőm van, és ez nem Istentől való. Meg kell térni Istenhez, mint a tékozló fiúnak, vissza kell menni az Atyához. Így ismertem meg az Urat.

Farkas Orsolya: Gondolom, ezt teljes szívvel és örömmel tovább is adod, hiszen a cigány emberhez mégis a cigányokon keresztül vezethet az út. Ez a dal is kétnyelvű volt.

Fiú: Így van. Egy egyesületet hozunk létre, amelynek Regionális Interkulturális Roma Misszió a neve. Szeretnénk munkát adni, az oktatásban segítséget nyújtani a fiataloknak, a családoknak. Olyan táborokat szervezünk, ami a cigány zenével foglalkozik, autentikus cigány zenével, de ugyanakkor a hitvilággal is. Az egységet magyar és cigány között megélni Magyarországon mostanában nagyon nehéz, de mi megéljük. Ez mindig is élmény számomra.

Drabik Rózsa: Nemcsak sablonosan használjuk azt az igét, hogy aki másokat felüdít, maga is felüdül, hanem tényleg megtapasztaljuk.

(Ének: Az Úrhoz kiáltok…)

Farkas Orsolya: Min mentetek itt keresztül a Láthatatlan Színházban?

Lány: Be volt kötve a szemünk, irányítottak minket. Az érzékszerveinkre kellett hagyatkoznunk. Kicsit szokatlan volt, hogy nem láttunk semmit.

Lány: Ráfeküdtünk egy asztalra, letakartak minket egy lepedővel, elkezdtek minket formálni.

Lány: Elmondták, hogy megszülettünk és elkezdtek minket irányítani. Fogták a kezünket végig, mintha anyukánk lett volna.

Lány: A gondok, az élet nehezebb oldala egy kő volt. A szeretet, a gondoskodás, az egy kendő.

Lány: Kivették a kezünkből és elindítottak minket a tengeriken keresztül.

Farkas Orsolya: Merre felé mentetek?

Lány: Isten felé.

Farkas Orsolya: Hogy jöttetek ki, mi volt az utolsó stáció?

Lány: Amikor felkeltünk a sírból, mert Isten segített rajtunk.

Lány: Utána beültünk egy székbe és azután jöttünk ki. Még a székben is fogták a kezünket.

Farkas Orsolya: Ennyire lehetett tudni, hogy Isten segített rajtatok?

Lányok: Igen. Annyira lehetett érezni. Jó volt nagyon.

Farkas Orsolya: Mindenki meg van hatódva, csendesen ül itt, még emészti a történteket.

Lány: Éreztük, és hallottuk, hogy egyre közelebb kerültünk a hanghoz.

Lány: Szokatlan volt, hogy a szemünket bekötötték.

Lány: Nagyon tudták, hogy mit kell csinálni. Meg lehetett bennük bízni.

Farkas Orsolya: Tehát biztonságban éreztétek magatokat.

Lány: A Láthatatlan Színház szervezői csapata úgy állt össze, hogy mindannyian a MEKDESZ-nek, a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetségnek vagyunk a tagjai. A születéstől kezdve végigvezetjük a meghalásig, sőt! A feltámadást is belevettük. A feltámadás zárja le az egész életutat. Azután egy összefoglalás van, hogy Isten akkor is ott van, amikor formálódunk, az anyaméhben és akkor is, amikor már meghaltunk és utána feltámadunk. Ez volt a célunk, hogy ez egy bátorítás legyen és egy rádöbbenés arra, hogy mit jelent az, hogy Isten velünk van, valamint gondolkozzanak el azon, hogy amikor nehézségek vannak, próbák vannak, akkor is ott van Isten jelen, még akkor is, ha mi azt gondoljuk, hogy nem.

(Ének: Benned bízom én…)

Taracközi Gerzson, miskolci lelkipásztor: Mennyei Édes Atyánk, engedd meg, hogy most eléd álljunk! Hadd kérjük a te jelenlétedet. Szentlelkedet bocsásd ki ránk, szükségünk van rád. Ámen.

Isten szavát olvasom Mózes 2. könyvéből, a 19. fejezet első hat verséből:

"Refidimből útnak indulva megérkeztek a Sinai pusztába és tábort ütöttek a pusztában. Mózes fölment Istenhez, az Úr pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Ezt hirdesd Izrael fiainak. Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. Papok királysága és szent nép lesztek."

Kedves Testvérek! Amikor a mai napon elindultam ide, Debrecenben több helyen próbáltam tájékozódni, hogy jó irányba jövök? Nem tértem le sehol az útról? Ez mindig úgy történt, hogy visszanéztem, hogy hol haladtam el. Ha ezt nem tettem volna, hanem hagyatkoztam volna csak úgy a haladásra, több mint valószínű, hogy nem értem volna ide. Valami hasonló történik Isten népének is az életében – elindulnak. Elindulnak Egyiptomból Kánaán felé, és egy ponton az Isten megállítja őket. Mégpedig azért állítja meg őket, hogy visszatekintsenek, megértsék mindazt, ami a hátuk mögött van, ezt átéljék ott a szövetségkötés helyén és meglássák azt az utat, ahová az Isten vezetni akarja őket. Isten népe az úton átéli azt, hogy része Isten cselekvésének. Nem a saját erejéből, hanem Isten cselekedett valamit, s ennek következtében most ott állnak. Mózes, ahogy felmegy Isten elé, Isten rábízza ezt az üzenetet.

Mit kellett Isten népének ezen az állomáshelyen meglátnia? Először is meg kellett látniuk, hogy hogyan hordozta őket Isten. Az, hogy most ott állhatnak majd Isten színe előtt, hogy megerősítsék a szövetséget – ez az Isten munkája. Nem mindegy, hogyan telik egy útszakasz. Ez a nép időnként hordoztatta magát. Olyan sokszor nyafogtak. Azt mondták, hogy most nincs vizünk, most éhesek vagyunk, most meg egymással vannak problémáink. Ezért kell Jetro tanácsára Mózesnek felügyelőket állítania. Azt mondja az Isten, hogy itt most álljunk meg. Tekintsetek vissza, lássátok meg mindazt, ami a hátatok mögött van és beszélgessünk a jövőről. Hogyan szeretnének tovább menni? Hova szeretnétek eljutni? Mert, az úgy nem működik, hogy én egy irányba vinnélek benneteket, ti pedig minden erőt arra fejtetek ki, hogy a másik irányba menjetek.

Valahol, első üzenetként ez fogalmazódott meg a szívemben: nekünk is most ezen a ponton vissza kell tekintenünk, ennek a közösségnek. Megállított egy igehirdetés, megállított egy előadás, megállított egy ének és azt mondta: tekints vissza! Isten elvégzett mindent ahhoz, hogy mi vele mehessünk tovább, hogy minket elengedjen az, ami fogva tart. Ugyanakkor, amikor visszatekintünk, azt is meg kell látnunk, hogy mi sem vagyunk különbek az Isten népénél. Hányszor szoktunk nyafogni különböző nyomorúságaink miatt. Valóban éhesek vagyunk, valóban szomjasak vagyunk, valóban problémáink vannak egymással, csak nem mindegy, hogy hogyan kezeljük ezeket a kérdéséket.

Jó lenne most visszatekintve őszintén megvallani ezt Isten előtt egyen-egyenként mindegyikőnknek. Köszönöm Uram, hogy hordoztál. Annak köszönhetően vagyok itt, te erőt adtál, te ide hoztál. Ha ezeket meg tudjuk az ő színe előtt őszintén, a szívünk teljességéből fogalmazni, megláthatjuk azt, hogy most mit szeretne az Isten. Ezzel folytatódik a történet. Most mondd el ezeket: Mit szeretne az Isten ezen a találkozón velünk? Így fogalmaztam meg egy mondatban: Szeretne a szívünkre beszélni. Nem akar többet foglalkozni a múlttal, mint amennyit feltétlenül kell. Nem szemrehányóan közeledik hozzánk, mert ő a szeretet. Amikor visszamutat, és azt mondja, hogy: "nézd meg, mit tettem érted", nem kérkedve mondja ezt, hanem szeretetből. Nem bántani akar, amikor emlékeztet bennünket nyomorúságainkra, elesettségünkre. Nem mi váltjuk meg a világot – ő hordoz bennünket. Ha nem ezzel a lelki élménnyel megyünk tovább, olyan zsákutcákba juthatunk, amilyenekbe Isten népe nagyon sokszor bele is jutott. Szeretne megáldani bennünket. De ahhoz, hogy ezt átvegyük, nekünk beszélgetni kell vele. Azt mondja Isten: mondd meg nekik, hogy ha engedelmesen hallgatnak szavamra és megtartják parancsolataimat, akkor megmutatom, hova megyünk. Először is: hallgatni az ő szavát! Elképesztő, hogy mennyi hang járja át a fülünket és a szívünket. Hányfelé megoldásokat kínálgatva hívogatnak bennünket. Isten azt mondja: Légy csendben. Halld meg az én szómat. Hadd kerüljön elő a Szentírás. Lásd meg az akaratomat! Ismerj meg engem! Ismerd meg az utat, amin járhatsz, ami az áldásra, a békességre és a boldogságra vezet. Én ezzel szeretnélek megajándékozni. De, ne csupán hallgass, mert ezt is nagyon jól tudjuk: egyik fülünkön be, a másikon ki – mintha mi sem történt volna. Isten azt mondja, hogy engedelmesen hallgass az én szavamra. Csak így tudlak vezetni. Egyébként a másik irányba mész. És mi a cél? Azt mondja Isten, hogy ti királyi papság lehettek. Az enyém az egész föld, minden ember, de ti, akik engedelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok parancsolataimat, ti lesztek valamennyi nép közül az enyémek. Szeretném, ha rátok ragyogna az én dicsőségem.

Fel kell tennünk a kérdést magunkban: Vágyakozunk-e arra, hogy az Isten dicsősége beragyogja az életünket, hogy fent nép legyünk. Az Isten számára elkülönített nép legyünk. Az a feltétele, hogy hallgassunk. Mégpedig engedelmesen az ő szavára és járjunk azon az ösvényen, melyen a szövetsége, az új szövetsége vezet bennünket. Teljesen szívemből kívánom, hogy ez a megálló, amikor most visszanézünk arra, ami a hátunk mögött van, egészen a keresztig, meglátjuk életünk keletkezését, alakulását mindezidáig, akkor lássuk meg benne, hogy milyen az, amikor ő hordoz. Ez a látvány gerjessze fel a szívünkben azt a sóvárgást, hogy csak teveled! Isten népe, amikor hallotta ezeket az igéket, egyöntetűen azt válaszolta, hogy hallgatunk. Készek vagyunk veled tovább menni.

Kívánom teljes szívemből, hogy ez a pont egy ilyen pont legyen az életünkben. Csillagpont, amikor kimondjuk és válaszolunk Isten szavára és elmondjuk neki, hogy: Igen Uram, köszönöm mindazt, amit eddig tettél értem és bocsánat, hogy oly sokszor ellened rugódoztam, most kész vagyok veled tovább menni. Szeretném teljesen az életemet a te kezedbe odatenni.
Ámen

(Ének: Ne félj, ne aggódj…)

Énekajánló – 2005. augusztus 21.

Énekválasztás és énekrend

Több mint egy éve olvashatók énekrendek a Reformátusok Levele oldalain. Kántorok elektronikus fórumán az utóbbi hónapokban élénk eszmecsere alakult ki e téma körül. Az alábbiakban Fekete Csaba hozzászólásaiból adunk közre hetenként egy-egy érdekes gondolatot.

Nem merő valláserkölcsi iskolás tanulságok említése kedvéért vannak szertartásaink, hanem a közösség hitvallásos életének ábrázolására és megpecsételésére is valók. Nem hanyagolható el büntetlenül egyik oldal sem, és nem zárható ki a képzelet, érzelem, művészet sem, mert a teljes személyiség cselekvő részvételét kívánja a mi Urunk a nagy parancsolatban. Ezért az énekelt liturgia: visszaható jelenség; nem merő tanulás, nem is merő kiábrázolás, hanem mindkettő. Tanul és épül is vele a gyülekezet, a kántor és énekkar, hálaáldozat és válasz a Teremtőnek és megváltónak a csak mondott imádság, és az imádkozás ékes alakja, az ének. Az énektudás és tanulás sem megy mester és vezetés nélkül, az éneklés sem. Ezért kellene, hogy istentiszteleti énekkara minden gyülekezetnek legyen. Czeglédy Sándor professzorom történeti kutatásra és a szakirodalom ismeretére meg hosszú pedagógiai gyakorlatra támaszkodó áttekintését kevesen veszik komolyan. Az Antikrisztus táncoltató miséjéhez alkalmazott orgona (Articuli majores, Debrecen, 1567, 18. cikkely) elvetését vallották eleink sokáig. "Csakhogy Geleji Katona István még a deákok énekkarára támaszkodhatott, vagyis a középkori liturgiai hagyomány folytatásaképpen a mi egyházunkban is megmaradt egy darabig a kötött szertartási éneklés egy begyakorolt énekes csoport közreműködésével […p.jpg” />. Később azonban a hatásos vezetés nélkül maradt gyülekezeti éneklés rendszerint elromlott, amint ezt a mi időnkben is láthatjuk olyan gyülekezetekben, ahol az éneklést hangszer nélkül vezetik" (Liturgika, Debrecen, 1996. 27.)

Ma van orgona, de nem mindenütt van igazi kántor; és általában hiányzik az énekkar. Ha van, akkor meg nem mindig a gyülekezeti éneklés a fő gondja, vagy ezt mellőzi, holott ez elhivatottsága lényege. Nem is csupán, sőt egyáltalán nem "szereplés" a tennivalója, hanem az istentisztelet énekes vezetése. Olvasnivaló ehhez Kövendi Dénes bátyánk évi előadása a Zsoltár XI (2004) 6-12. oldalán "Értelmesen énekeljünk!"

Hivatásához méltó szertartási énekkar ha van, akkor nem gond, hogy vajon tudják-e ezt vagy azt az éneket. A választást tehát nem korlátozza a nemtudás teológiai rangra emelése. A felelgetős éneklés gyakorlása magától értetődik ilyen helyen, az úrvacsorás szertartást sem néma nézegetés kíséri. Az éneklés kérdéseire vonatkozóan általában, meg az egyes istentiszteletekre szóló jó énekválasztás azt jelenti, hogy az egyház és a helyi lelkész is igent mond a szertartási énekkarra, az énekkar és a kántor liturgusi funkciójára.

Énekrend – 2005. augusztus 21.

A Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap az irgalmas samaritánus történetén (Lukács 10,23-37.) keresztül Isten törvényéről szól. Az evangéliumban megszólal a nagy parancsolat – ezt követi maga a példázat -, az epistola (Galata 3,1-22.) pedig a törvény és az Ábrahámnak adott, de Krisztusban beteljesedett ígéret viszonyát magyarázza. Mindezekben a törvényhez igazodás, a szeretet és az irgalmasság, valamint ennek isteni-emberi kettőssége vonja magára figyelmünket. Jézus ugyan elsődlegesen az emberi-felebaráti viszonylat értelmezésére mondta el a történetet, ugyanakkor az irgalmas samaritánusban őt magát is szemlélhetjük, aki szeretetét és irgalmasságát mindannyiunknak személy szerint is adja, bekötöz, meggyógyít, de ez után is gondoskodik rólunk és egyházi-gyülekezeti közösségbe helyez.

Énekrend a Szentháromság utáni 13. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 378,1-2. Adjunk hálát mindnyájan

Derekas (fő) ének: 211. Meghagytad nékünk, Úr Isten… vagy 473. Emeld fel szíved, füled nyisd meg

Igehirdetés előtti ének: 478,1. Ó, irgalmas Isten

Ráfelelő ének: 493,4-5. Adjad, hogy erős hittel…

Záró ének: 379. Emlékezzél Úr Isten, híveidről