2004-06-09

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják. Műsorunk hívható telefonszáma: 06(30)-333-111-8.

Ezekben a napokban azt hiszem, sokunkat foglalkoztat az a kérdés, vajon hogyan gondolkodjunk az Európai Unióról. Kevesebben vannak azok, akik teljes lelkesedéssel mennek szavazni, többen a kétkedők. Vajon milyen világ lesz ez? Az egyik újdonság, amivel meg kell barátkoznunk, az a vallási spaletta, ami jelenleg Európa nyugati országait jellemzi. A hugenották hazájában, Franciaországban például több muzulmán él, mint protestáns. Vajon hogyan lehet ebben a helyzetben békében élni, ugyanakkor keresztyén gyökerekből táplálkozni? Hogyan lehet megőrizni ennek a szónak az értelmét, hogy "keresztyén Európa"? Ezekről a kérdésekről beszélgettem Németh Pál, Budapest-pestszentlőrinci lelkésszel, aki egyben az arab nyelv tanára is. Abból az alkalomból kerestem meg, hogy az elmúlt héten volt a – főképpen református lelkészeket és értelmiségieket tömörítő – Théma Egyesület konferenciája, ahol erről beszélgettek.

Az egyik előadó Németh Pál volt, először azt kérdeztem tőle: Magyarország látószögéből hogyan gondolkodhatunk az iszlám terjedéséről?

Németh Pál: Magyarországon ez nem jelent problémát. Van egy arab diaszpóra, nagyrészt magas értelmiségiek, vagy pedig kereskedő réteg – tehát az itt élő arabok. A magyar népesség felé komoly missziói tevékenységet még nem folytattak, illetve, ha folytatnak, nem túlzottan sikeres ez. Magyarországnak különleges helyzete lesz itt Európában ilyen tekintetben.

Fekete Ágnes: Mégis össz-európai szinten újból és újból feltevődik ez a kérdés, hogy keresztyén-e ez a kontinens?

Németh Pál: Mi az, hogy keresztyén? Ez a kontinens másképp nem képzelhető el Európának, csak, ha keresztyén. Ha nem keresztyén, akkor nem lesz Európa sem. Azért, mert a "keresztyén Európa" nem vallási megfogalmazás, hanem kulturális. Van itt egy keresztyén civilizáció, keresztyén műveltség, művelődés, kulturális élet. Tehát az, ami egy értékrendszert ad, ami az egész társadalmat áthatja, a szekularizáció, az keresztyén produktum. Vegyük például a marxistákat. A marxisták nem mondták magukat keresztyéneknek, sőt ateistáknak és az egyház ellen harcoltak, Krisztus ellen és a szeretet ellen – és mondhatnánk sorban -, mégis ösztönösen keresztyéni módon moralizáltak. Az egész propaganda gépezet mindig keresztyén értékeket pengetett meg.

Fekete Ágnes: A Szovjetunióról is mondják, hogy egy sor liturgiai elem átment a mindennapokba a keresztyénségből az ateizmusba.

Németh Pál: Igen. Egészen nevetséges helyzeteket lehetett látni. Szemtanúja voltam egy ilyen esetnek, amikor egy nagyon szép Lenin szobrot néztünk – márványból volt kifaragva -, láttunk egy idős nénit, aki a Lenin szobor előtt keresztet vetett. Az illető, akivel együtt voltam, nem volt vallásos és mondtam neki, hogy: Lám, mi ez a vallásos tisztelet? Hát, csak egy öregasszony volt. Igen ám, csak az a probléma, hogy az öregasszony már valószínűleg a Szovjetunióban született.

Fekete Ágnes: Tehát, lehet azt mondani, hogy az ilyenfajta ateizmus, szekularizmus nem is létezhet más vallásban, csak a kereszténységben?

Németh Pál: Az a fajta szekularizáció, amit mi annak nevezünk, tehát ez az igazi elvilágiasodás olyan dolog, ami keresztyén értékekként indul el, mégis szembefordul a vallással, az egyházzal. Ez keresztyén jellemző. Ha az iszlám világban nézzük ugyanezt, ott is van vallástalanodás, de ott mindig nacionalista jellegű. Nem olyan világiasodás, amely hedonista, fogyasztói színezetű, hanem egy másik érdek mentén szekularizálódik a muzulmán társadalom, tehát nacionalistává válik. Például úgy mondják arabul, hogy a vallás az Istené, azzal nem muszáj foglalkozni, de a haza az mindenkié. Ilyenkor a nacionalista érzelmek dominálnak a társadalmi életben, szemben az iszlámmal. De, azért ez mindig megfordulhat bármelyik pillanatban. A kereszténység nagyon toleráns. Nos, ez a fajta tolerancia, amit Németh László úgy fogalmazott, hogy: Aki türelmes a más vallása iránt, nem sokra becsüli azt, amiben az övé a másétól különbözik. Tehát, ez inkább indifferens mentalitása a közömbösségnek, a türelmességnek. Az, hogy nem érdekes. A vallás nem olyan lényeges dolog, hogy amiatt két ember között különbséget kellene tenni. Annyit nem ér az egész vallásosság. Ez egy borzasztó nehéz kérdés. Odáig jutottunk, hogy a vallási türelmességet az érdektelenség motiválja inkább, mint emberbaráti szeretet vagy valami aktivitás. Az elvtelenség is megjelenhet, mint türelmesség, de nem biztos, hogy ez pozitív dolog. Az iszlámban abszolút hiányzik ez.

Fekete Ágnes: Tehát, mondhatjuk, hogy Európa egy kicsit el is veszíti önmagát ebben a nagy toleranciában?

Németh Pál: Szerintem nagy probléma lesz az iszlámmal a közeljövőben. A muzulmánok nem találtak még magukra Európában. Európa szívesen látná, ha a muzulmánok magukra találnának, csak az a baj, hogy akkor Európa már elvész, kényszeredetten iszlamizálódni fog. Nagyon érdekes, hogy a keresztyén misszió odáig jutott, hogy személyes meggyőzéssé válik. No, most a muzulmánok persze baráti vitákban próbálják az iszlámot propagálni, de az igazi iszlám misszió az, ha a tudományos életet tudják iszlamizálni. Az iszlamizációnak az iránya: felülről lefele. Az európai társadalomnak előbb-utóbb súlyos problémái lesznek – már most is vannak, de egyre több fog kiütközni. Ha lesz egy olyan elementáris probléma, amire az iszlám választ tud adni, akkor elindul egy folyamat. Amíg nem történik ez meg, addig nem lesz semmi.

Fekete Ágnes: Az is tapasztalható, hogy sok ember fél az iszlámtól, a különböző szélsőséges mozgalmak miatt. Vannak, akik azt mondják, hogy menjenek haza a muzulmánok és mi, "keresztény Európa" – mi legyünk önmagunk.

Németh Pál: Most azt mondják, hogy ha Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz, az Európai Unió nem lehet ugyanolyan, mintha Magyarország nem lenne benne, ugyanaz az Európa. Ahol az iszlám komolyan jelen van, nem ugyanolyan Európa, mintha nem lenne jelen. Ez különböző indulatokat vált ki. Holland reformátusok kifordultak emberi mivoltukból, amikor a muzulmánok eszükbe jutottak, mert látják, hogy itt teljes esélytelenségre vannak kárhoztatva a keresztyénség képviselői. A nyugati társadalmak úgy rendezkednek be, hogy a "más"- nak kedvez, nem önmagának. Az iszlám valami más, azt a mást támogatni kell, pozitív diszkriminációban kell részesíteni, és annak kedvezni kell… stb. Ők természetszerűleg visszaélnek ezzel és természetesnek veszik, hogy nekik ilyen meg olyan jogaik vannak és élnek is vele. Amikor a nyugatiak látják, hogy ez milyen veszélyes rájuk, akkor elkezdenek gyűlölködni. Ez egy rendkívül nehéz kérdés. Nagyon bután szoktak reagálni a nyugatiak, amikor iszlámellenes lépéseket tesznek. Nem itt kellene keresni a kulcsot.

Fekete Ágnes: Hanem hol? Valószínűleg saját gyökereinkben?

Németh Pál: Meg kellene érteni a keresztyén értékeket, például: mit jelent az, hogy szeresd ellenségedet? Tényleg, mit jelent? Mert ez olyan szépen hangzik, de a szeretet az egy aktív dolog, az "eltűröm" meg egy passzív magatartás. Egyszerűen a kérdéseket frissen, újra fel kell tenni. Azt a kifejezést, hogy keresztyén kultúra, igazából nem volt szabad használni. Amikor a keresztyén társadalom kifejezést meglátták, azonnal fel voltak háborodva az akkori egyházi nagyjaink és a cenzúra azonnal működésbe lépett. Újra fel kell tenni ezeket a kérdéseket. Persze, most már tudjuk, hogy igenis van keresztyén kultúra, igenis, ha Jókait olvasom, akkor megtanulok református módon érezni, értékelni, gondolkodni – anélkül, hogy ezt akarnám. Mindmáig van, de mára azért érzékelhetően romlik, pusztul és tűnik el. Érezzük, hogy erre szükség lenne, ugyanis a keresztyénség nem egyszerű személyes kapcsolatokon keresztül és a személyes bizonyságtételen keresztül adódik tovább, hanem a kultúra teljessége és az plántálja tovább. Karácsony Sándor fogalmazta meg emlékezetesen ezt, hogy: "Az a keresztyén, akinek az unokája is keresztyén." Ezzel nem mondott semmi mást Karácsony Sándor, csak azt, hogy az ember életébe beletartozik a gyermeke is, az unokája is és ameddig az Isten élteti, esetleg a dédunokája is, valamint az elődei is. Tehát, az életünk nem egy elszigetelt dolog a következő generációktól és az elődeinktől, hanem a nagyapám imádságai az én életemre nézve elhangozhattak és lehet, hogy az Úr Isten pont a nagyapám imádságát hallgatta meg rám nézve. Nem úgy van az, hogy én egyedül vagyok és a gyerekemhez már semmi közöm nincsen. Az egyháznak nagyon komolyan kellene foglalkozni azzal, hogy a családomon belül mit jelent, amikor beszélek az egyetemes papságról. Nem azt jelenti, hogy felszaladok a szószékre, leküldöm a papot és én is pap vagyok, hanem azt jelenti, hogy a családomban felelek a gyermekeimért, az unokáimért és ott pap vagyok a családi asztalnál, amikor én kezdem az imádsággal az ebédet. Régen, amikor az öreg "Szikszait" vacsorakor elővettét és abból felolvastak, az egy papi funkció volt és azt a legidősebb férfi tette, aki a legnagyobb tekintélynek örvendett – például a nagyapa -, az unokák pedig tátott szájjal hallgatták.

Fekete Ágnes: Hallottuk, a keresztyénség nemcsak személyes síkon értelmezhető valóság, nemcsak az én-te kapcsolatban létezik. Ennek a másik szintnek a másik megjelenési formája az, amikor az egyház intézményeket tart fenn. Különös példája a krisztusi szeretet társadalmi megjelenésének a Bethesda Gyermekkórház, amely a mai magyar egészségügyben sziget szeretne lenni. Velkey György igazgatóval Hudy Gabriella beszélgetett a Bethesda Kórház nevének eredetéről, a Bethesda tónál meggyógyult béna ember történetéről.

Velkey György: A beteg, aki régóta vár arra, hogy valaki segítsen neki, azt mondja Jézusnak, nincs emberem, aki bevigyen a tóba, hogy meggyógyuljak. Igazából a küldetésünket talán így tudjuk leginkább megfogalmazni, hogy emberei szeretnénk lenni a rászorulóknak.

Hudy Gabriella: A kórházat – ahogy említette – 150 évvel ezelőtt alapították. Milyen céllal, hogyan jött létre a kórház?

Velkey György: Az 1800-as évek második felében Budapesten nagyon gyors fejlődés indult. Sok szegény telepedett be akkoriban a fővárosba és a Németajkú Gyülekezet az ő ínségüket fedezte fel, és hozott létre egy, a református gyülekezethez kapcsolódó kórházat, amit német nyelvű diakonisszák Magyarországra hozatalával tudott elindítani. A háborúig ez a diakonissza egyesület látta el a Pesten lévő szegény betegeket. A II. világháború után egy államosítási időszak következett, amikor gyermekkórházzá alakult, majd most már lassan tizenkét évvel ezelőtt kapta vissza a Református Egyház a Bethesdát és vált most már a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház intézményévé.

Hudy Gabriella: Miért fontos az, hogy református gyermekkórház, mit jelent ez?

Velkey György: Közép-Európában az egyetlen református és egyházhoz kötődő gyermekkórház vagyunk, de Magyarországon is csak néhány egyházi kórház van. Mi mindenképpen azt szeretnénk, hogy valóságosan élet legyen ez a szó a nevünkben, ne csak – hogy úgy mondjam – cégér, hanem egy olyan alternatíváját tudjuk bemutatni a gyógyításnak, amivel valóban túlmutatunk az egészségügyi szolgáltatáson, megjelenítjük a gyógyító Jézust az által, amit mi teszünk. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ebben nagyon kevesek vagyunk, de amit ehhez hozzá tudunk tenni, azt tisztességesen szeretnénk.

Hudy Gabriella: Tehát, akkor van olyan, hogy református orvostudomány?

Velkey György: Nincsen református orvostudomány – van orvostudomány, amit magas szakmai színvonalon kell mindenkinek végezni, aki betegekhez nyúl. Az orvostudománynál a rászorulók megsegítése, gyógyítása egy kicsit több vagy szélesebb igényeket kell, hogy kielégítsen. Nemcsak a betegnek a közvetlen gyógyszerekkel vagy műtéttel való meggyógyítása a cél, hanem ilyenkor szükséges például a szociális vagy pszichológiai, vagy a spirituális, – egész egzisztenciális, minden igényének a kielégítése. Az ilyen, nagyobb rétegekben feltett kérdésre már önmagában az orvostudomány nem tud válaszolni meggyőződésünk szerint.

Hudy Gabriella: Az, hogy református, ez azt jelenti, hogy itt csak református orvosok dolgoznak?

Velkey György: Nem. Azt gondoljuk, hogy minden jószándékú és a céljainkkal egyet érteni tudó, azért tenni tudó kollégára, orvosra, nővérre szükségünk van. Sokan reformátusok közöttünk, de katolikusok, evangélikusok és felekezethez nem tartozó orvosok, sokan nem hívők is dolgoznak köztünk, akik ebbe a gyógyító közösségbe be tudnak illeszkedni és annak céljaival azonosulni tudnak.

Hudy Gabriella: Mi az, ami a kórház számára nagy kihívásokat jelent?

Velkey György: Jelenleg az egészségügy alapgondolata egy kicsit üzletszerűvé vált. Egy szolgáltatásban gondolkodik mindenki, ahol megvásárolható a gyógyítás, mintha egy boltba mennénk be. Mi azt gondoljuk, hogy a gyógyítás valójában ennél sokkal több. Sok rétege sérül egy beteg embernek és a családjának – mondjuk a mi esetünkben leginkább a szülőknek, az édesanyának Nagyon nagy a jelentősége a személy személy közötti kapcsolatnak a gyógyításban és annak, hogy csapatban történjen a gyógyítás, amiben nemcsak az orvos és a nővér, hanem pszichológus, szociális munkás, lelkész, játékterapeuta is szerepet kell, hogy kapjon. Az a tendencia, amerre manapság az egészségügy megy, az nem az emberek valóságos igényére adja meg a választ. Nyilvánvaló, hogy mi is ugyanazon feltételek között élünk, de azt gondoljuk, hogy igazából sokkal nagyobb kérdésekre is meg kell találnunk a választ.

Hudy Gabriella: Ma már nagyon sok olyan embert és gyermeket meg tudnak menteni akár a halál küszöbéről is, akit tíz vagy néhány évvel ezelőtt nem tudtak. Az orvosnak az elsődleges kötelessége az élet megmentése, de a másik oldalról nagyon sokan úgy gondolják – akár keresztyéni gondolkodásból kiindulva -, hogy az életnek a megmentése, és utána egy puszta fizikai létre való helyezése nem igazán cél. Ön erről mit gondol?

Velkey György: Valóban az orvostudomány nagyon sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben. A mi kórházunkban is több olyan szakterület van, ami nagyon technika-igényes. Gondolok itt az Országos Égéscentrumra vagy az intenzív osztályra, a gyermekneurológiára. Ennek a fejlődésnek mindenképpen örülni kell. A rászoruló betegeket teljes aktivitásunkkal és minden lehetséges gyógyszer, gép és műtéti eljárás bevetésével meg kell gyógyítanunk. Ugyanakkor azt is világosan kell látni, hogy a gyógyításnak nem vagyunk urai, hanem csak szolgák vagyunk, akik a rendelkezésünkre álló eszközöket felhasználhatjuk, de a gyógyítás ura az Isten. Sem aktívan, sem passzívan nem határozhatjuk meg az élet elejét és az élet végét. Nagyon határozottan ki kell mondanunk, hogy az eutanáziának semmilyen formáját nem tartjuk elfogadhatónak. Nyilvánvaló, hogy vannak gyógyíthatatlan betegségek, amelyeket a tudomány mai állása szerint lehetetlen gyógyítani, de mindent el kell követnünk azért, hogy a beteg emberhez méltó körülmények között távozhasson a világból. Nagyon sok tennivaló van ma – azt hiszem – az orvostudományban. Jelenleg is sok mindenki kicsit magára hagyatottan, gépek között kell, hogy távozzon innen közülünk. Azért azt hiszem, hogy számtalan olyan kezdeményezés van, ami előremutató. Például már évek óta tartó szokásunk, hogy nagypénteken az előző években meghalt gyerekek szüleivel együtt leülünk egy imaórára. Nagyon sokan el is jönnek, és szívesen veszik a meghívásunkat. Megpróbáljuk egy kicsit Isten elé helyezni a saját, a szülők, a gyerekek szenvedéseit.

Fekete Ágnes: Minden gyerek és fiatal számolgatja a napokat mostanában, hátha attól hamarabb vége lesz a tanévnek. A felvételizők pedig már a jövő évért izgulnak. A Zsinati Ifjúsági Iroda is már a 2004-2005-ös tanévre tervezget egy ifjúsági vezetőképző tanfolyamot.

Bereck Eszter: Bereck Eszter vagyok és az Ifjúsági Irodán a Zsinaton dolgozom.

Fodorné Ablonczy Margit: Fodorné Ablonczy Margit vagyok, kecskeméti intézeti lelkész, vallástanár.

Bereck Eszter: A legnagyobb örömünkre az ifjúsági szervezeteink összefogásában fog megvalósulni ez az ifjúsági vezetőképzés szeptembertől. Reméljük és várjuk, hogy a fiataljaink nemcsak lelkes ifivezetők, hanem csiszolt szakemberek is lesznek majd a képzés által.

Fekete Ágnes: Miért van erre szükség?

Fodorné Ablonczy Margit: A fiataloknak speciális módszerekre van szükségük. Nem elég az a fajta gyülekezeti gyakorlat vagy istentiszteleti közösség, hanem sokkal több foglalkozást igényelnek. Választékosabb együttlétet a kirándulásoktól elkezdve a szilveszteri együttlétekig, aminek a szervezése néhány speciális ismeretet is igényel.

Fekete Ágnes: Általános tapasztalat, hogy a fiatalok sok esetben nem mennek el a megszokott, liturgikus alkalmakra és ha nincs más keret, akkor kimaradnak az egyházi életből.

Fodorné Ablonczy Margit: Így van. A képzés célja feltétlenül az lenne, hogy az egyházba bekapcsoljuk a fiatalokat és megtaláljuk azokat a hidakat, amelyek a gyülekezetekhez vezetnek. A tantárgyak között szerepelni fog: etika és bevezetés a különböző teológiai fogalmakba. A gyakorlati képzés terén szeretnénk, hogy ha ezek a fiatalok képzettek lennének a csoportdinamika és a rendezvényszervezés, jogi kérdések, adminisztrációs feladatok terén, de ugyanúgy helyet kap majd a zenei képzés, az énektanítás, a gitáros és a hagyományos énekek terén is.

Fekete Ágnes: Meddig és ki jelentkezhet erre a vezetőképzésre?

Fodorné Ablonczy Margit: Várjuk azokat, akik 18. életévüket már betöltötték és aktívak a csoportvezetés terén, illetve azokat is, akik eddig még nem végeztek hasonló munkát, de szeretnének ebbe belevágni.

Fekete Ágnes: Ki fizeti ezt a képzést?

Fodorné Ablonczy Margit: A legnagyobb részét a Zsinat fizetné és lesz önrész. A résztvevők számára ebben a pillanatban még nem tudjuk, hogy ez hogyan alakul majd.

Fekete Ágnes: Hol lesz a tanfolyam? Aki nagyon messzi faluból szeretne jelentkezni, hogyan fog eljutni és az útiköltséget neki kell vállalni?

Fodorné Ablonczy Margit: A 2004. szeptemberétől kezdődő tanfolyam Budapesten zajlana. Szeretnénk, hogy ha a gyülekezetek vagy egyházmegyék felvállalnák ezeknek a fiataloknak a költségeit, vagy az útiköltséget, vagy a képzéshez való hozzájárulást. Pontosan annak fejében, hogy ezek a fiatalok már eleve a gyülekezetben szolgálnak. Presbitériumoknak, lelkészeknek is meg kell mozdulni és nemcsak a fiataloknak. Összesen nyolc találkozás lenne hétvégéken, ahol az este is benne foglaltatik a programba, ami nagyon sok beszélgetésre, ismerkedésre és másfajta ismeretek megszerzésére is alkalmas lenne. Azt szeretnénk, hogy ha egy év múlva ez már egy hivatalos, államilag bejegyzett képzés lehetne.

Bereck Eszter: 1989 óta a KIE és a REFISZ szervezésében is nagyon sok ifjúsági vezetőképzés indult, ugyanakkor azt látom, hogy a fiatalok nagyon sokszor elakadnak, belefáradnak a munkába, nincs igazi inspiráció és nem jutnak el a gyülekezetig, tehát a gyülekezeti tagságig. Megkeserednek, elfáradnak. Újabb és újabb lendületre van szükség. Ha ezt országosan tudjuk adni, akkor sokkal gazdagabb a tárház, lelkiségében, emberei adottságaiban is. Azt remélem, hogy ez elmozdulást fog eredményezni.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol Római levelének 6. részéből a 20. verset:

"Mert amikor a bűn szolgái voltatok, az igazságtól szabadok voltatok."

Az egyik nap nagyobb fiunkat nem találtuk sehol. Már indultunk keresésére, amikor megláttam biciklijét az egyik szomszéd házban. Bekopogtattam. Éppen egy harcolós számítógépes játékkal játszottak. A lakásban három tévé és két számítógép volt bekapcsolva. Csak a gyerekek voltak otthon. Hazamentünk és jött az ilyenkor szokásos prédikáció; nem szabad szó nélkül eltűnni, meg nem jók ezek a játékok. Ő pedig befogta a fülét és hangosan mondta, de én egy számítógépet akarok, és ilyen játékokkal fogok játszani! Mint a víz a viaszos vászonról, úgy peregtek le róla szavaim. Valami félelmes tehetetlenség lett úrrá rajtam. Hogyan magyarázzam el neki, hogy mi a rossz, hogy miért rossz a rossz? Azután ölbe vettem, nem szóltam többé erről. Megnyugodtunk. De, én azóta is azt érzem, mintha az egész világgal valami hasonló történne felnagyítva. Ott ülnek sokan a millió gép előtt – a hasznos és jóra használható gép előtt -, közben mégis valami rossz történik és mi képtelenek vagyunk elmagyarázni azt, hogy miért rossz a rossz, hogy miért fontos a jó. Vagy ha mondjuk, az elmegy a fülek mellett.

Segíthet bennünket az, hogy a Biblia a szolgaság fogalmával beszél a rosszról. Egy olyan emberi lekötelezettségként beszél a bűnről, amely nem egyszerűen döntés: akarom – nem akarom kérdés. Mi szeretnénk, ha vagy a szabadság vagy a szolgaság között választhatnánk. Ha az életünkben újra és újra felbukkanó útelágazásoknál józan felfogóképességünkkel szabadon dönthetnénk. Valójában, ahogy korosodik az ember, egyre világosabb előtte az a millió kötöttség, ami közül esetleg választhat. Egyik szolgaság után a másik vár minket. Tehát a kulcs nem a szabadság érzése. A kulcs inkább az az ölelés, ahogyan az ember magyarázatra képtelen voltában magához emeli gyermekét, hiszen Isten tökéletes szeretetével ezt tette az egész világgal. Mi eltekeregtünk, a magunk szolgaságait választottuk, és ő nem azt tette, hogy még részletesebb törvény magyarázatot adott, hanem elküldte egyetlen fiát. Elénk élte szeretetét, hogy ez győzzön meg minket arról, hogy mi a jó. Isten adja, hogy ezt az ölelést megérezzük, hogy Jézus végtelen szeretetéből meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól.
Ámen.