2003-01-29

Fekete Ágnes: Áldás, békesség. Szeretettel köszöntöm a hallgatókat. Fekete Agnes, a műsor szerkesztőjét hallják. A legfájóbb, amit egy református emberről el lehet mondani, hogy vasárnapi keresztyén, azaz az életének csak egy órájában, egy kicsi szeletében van a hitének jelentősége. Persze, itt mindig könnyű ujjal mutogatni, mert az az illető "olyan". Miközben mutogatásainkkal magunk is azonossá válunk az ítélkezővel. Egyetlen út van, az alázaté. Mai műsorunkban ennek az életvezetésnek a lehetőségét tárja elénk az igehirdetés és az élet példája. Arról hallunk majd vallomásokat, hogy emberek meghajtják magukat és igyekeznek egész falujukkal Istenért élni. De, vajon lehetséges-e ez minden egyes szakmában, életkörülményben? Következő riportunkkal azt szeretnénk aláhúzni, hogy igen. Néhány keresztyén rendőr megalakította a Magyar Keresztyén Rendőr Egyesületet. Hiszik, hogy a rend őreként is lehet és kell keresztyén életet élni. Szuda Zsoltot, az egyesület egyik alapító tagját hallják.

Szuda Zsolt: Néhány hónappal korábban jutottam hitre, mint ahogy rendőr lettem volna. Ezek így összefonódva és egyidőben zajlottak le gyakorlatilag.

Farkas Orsolya: Milyen lehetőséget látott a rendőri pályában, ebben a hivatásban?

Szuda Zsolt: Akkor még nem gondoltam ezt így, hogy hivatásom lesz, egyszerűen munkát kerestem. Miután elvégeztem a Kertészeti Főiskolát, próbáltam elhelyezkedni éppen abban az időszakban, amikor Magyarországon az összes termelőszövetkezet, az összes mezőgazdasággal, kertészettel foglalkozó intézmény szétbomlott és akkor láttam olyan hirdetéseket, amelyekben diplomával rendelkező rendőröket keresnek. Azok a kérdések, amelyek itt felvetődtek, hogy hogyan lehet valaki rendőr és keresztyén, vagy fordítva: hogyan lehet keresztyén és egyben rendőr, az bennem is elsőként felmerült.

Farkas Orsolya: Én még életemben nem találkoztam keresztyén rendőrrel, legalább is nem tudtam róla, hogy keresztyén. Lehet, hogy ez is egy olyan anomália, amit belénk sulykoltak, hogy a rendőr az kemény, brutális. Az elmúlt rendszernek a hozadéka ez.

Szuda Zsolt: Személyre szóló üzenetnek fogadtam el a Római levél 13. részét, ahol az Igénk éppen arról beszél, hogy a felettes hatalmak Istentől rendelt hatalmak. A hatalmak azért vannak egy-egy társadalomban, hogy az ott élő embereket, a gyengébbeket, akik ki vannak téve más emberek erőszakának, azokat is oltalmazza és védje Isten és ennek a szolgájának nevezi őket. A Biblia természetesen nem rendőrt említ, de a rendőrséggel hasonló szerveket és még hozzáteszi azt is, hogy nem hiába viseli a kardot ez a személy, aki Isten szolgája ebben a világban és ezt a társadalmi rendet próbálja fenntartani. Sajnálatos módon mindnyájan tapasztaljuk, hogy a társadalom tele van bűnnel. Amikor ezt végiggondoltam én is, megértettem azt, hogy ez egy szolgálat, egy feladat. Erre éppen Ambrus barátom hozott mindig egy nagyon jó példát, szoktam idézgetni és elmondani: Mindig egy kisgyereket hoz példának, aki építőkockával vagy bármi más éles tárggyal ütögeti egy felnőtt embernek a homlokát, vagy bármit. Az ember lefogja a kezét, de nem töri ki. Ugyanez érvényesül a gumibot használatnál is. Ezt írják elő a törvényszabályozásaink is. Ez nekem is egy felszerelési tárgyam és nem a Biblia a szolgálati eszközöm. Ezzel együtt kell saját magamból kihozni azt a pluszt, amivel egyszerűen fel tudom mutatni azt a bennem lévő gondolatot, azt a bennem lévő Krisztust, aki segíteni akar és segíteni tud az embereken.

Farkas Orsolya: Miben más egy keresztyén rendőr? Elnézőbb esetleg vagy megértőbb az emberekkel szemben?

Szuda Zsolt: Az általános felfogással ellentétben én nem azt látom, hogy emberek egyszerűen bűnözővé válnak és javíthatatlanná válnak, hanem a bűn mögött én azt a kísértést és azt a megkötözöttséget látom, amiből szabadulni lehet. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy bűnözővel, egy bűnelkövetővel szemben én úgy járnék el, hogy valamiféle kedvezményeket adok neki. Az alkotott törvényeink, amiket végre kell hajtani és amire felesküdtem én is, mint rendőr, ezeket mindenkivel szemben végigviszem. A különbség talán az, hogy az emberekben azokat a hatásokat, azokat a kiváltó okokat jobban megpróbálom megérteni, amelyek ahhoz vezettek, hogy ez az ember bűnelkövetővé váljon. Ami rajtam áll és amiben tudok, megpróbálok segíteni nekik, hogy ezekből kikerüljenek.

Farkas Orsolya: Ahogy így beszél, nekem az tűnik ki, hogy a hétköznapi munkája során és keresztyén emberként van jelen a rendőrségen belül. Emlékszik-e egy olyan esetre, amikor ki is derült, hogy ön keresztyénként rendőr?

Szuda Zsolt: Ezt teljesen természetesnek tartom. Ha valaki magát Jézus követőjének tartja itt a földön, akkor ez a legtermészetesebb dolog, hogy ez nem egy vasárnapi keresztyénséggé válik. Ez az egész életére rányomja bélyegét. Volt egy visszatérő vendégem, aki nem saját jószántából jött vissza, hanem egy szerencsétlen ember, egy tipikus megélhetési bűnöző. Rendszeresen lopott, kisstílű tolvaj volt, tyúkot, színesfémet, stb., ami éppen sikerült neki. Volt egy élettársa, egy fiatal lány, aki terhes is volt. Amellett, hogy vele szemben is lefolytattam az eljárást természetesen, egy olyan bizalmi kapcsolata alakult ki köztünk, ami azt eredményezte, hogy bármikor, amikor a kollégáim behozták, azt mondta, hogy mindent elmond, de csak akkor, ha ez az ember bejön hozzá. Neki el tudja mondani, mert tudja, hogy ez az ember megérti őt és meghallgatja. Ez sikeressé tette a büntető eljárást és mindemellett volt arra is lehetőség, hogy az ő saját életében rámutassak azokra a dolgokra, amelyeken változtatnia kell. Ennek kapcsán, anélkül, hogy ő tudna róla, mert ezt nem reklámozom, toborzómunkát sem folytatunk rendőrségen belül, de egyszerűen felismerte, és a negyedik vagy ötödik találkozásunkkor rákérdezett: Százados úr, ugye maga hisz Istenben? Ez számomra egyszerre volt megdöbbentő és egyszerre töltött el örömmel, mert ez azt jelentette, hogy az én viselkedésem, az én kommunikációm azt eredményezte ezzel az emberrel, hogy valóban ki tudtam ábrázolni Krisztust.

Farkas Orsolya: Ön az 1997-ben megalakult Keresztyén Rendőrök Szövetségének a tagja. Hogyan találtak egymásra?

Szuda Zsolt: Ambrusról úgy szereztem hírt, hogy van egy ismerősöm, aki most Zalaegerszegen lelkész és ő révén ismertem meg egyáltalán Jézust. Vele azóta jó kapcsolatom van, bár a távolság egy kicsit lazítja ezt a kapcsolatot és ő hallotta valahol Ambrust beszélni.

Farkas Orsolya: Bata Ambrusról van szó, aki a Keresztyén Rendőrök Szövetségének az elnöke?

Szuda Zsolt: Igen. Ő mondta, hogy hallottam-e arról, hogy vannak keresztyén rendőrök, éppen olyanok, mint te és szeretnének egy szervezetet létrehozni azért, hogy a keresztyénségről és egyben ezzel együtt a munkahelyi feladatokról, amik közösek lehessen beszélgetni. Legyen egy olyan szerv, ahol ezt egymás között is meg tudjuk osztani. Ahogy ezt meghallottam, hogy egyáltalán egy ilyen lehetőség kínálkozik, felvettem a kapcsolatot Ambrussal és így kerülhettem én is be az alapító tagok közé.

Farkas Orsolya: Milyen alkalmaik vannak, illetve mennyire összetartó erő ez?

Szuda Zsolt: Az ország különböző részeiről kerültek ki ezek a tagok és ez nehézséget okoz. Örökös témánk az, hogy régiókat szeretnénk létrehozni. Jelenleg a Budapest környékén lakóknak van arra lehetőségük, hogy rendszeres imaalkalmakra jönnek össze és emellett egy olyan szolgálatot kezdeményezett a Rendőr Szövetség, ami éppen a bemutatkozó jelleget segíti különböző gyülekezetekben, ahova meghívás van. Kimegyünk és bizonyságot teszünk arról, hogy lehet rendőrként keresztyénnek lenni.

Farkas Orsolya: Hogyan reagálnak az emberek erre?

Szuda Zsolt: Általában egy-egy gyülekezetben idős emberek is megfordulnak – ezt mindenki tudja -, rajtuk lehet azt látni, hogy megdöbbennek.

Farkas Orsolya: Angliában, Amerikában nagyon nagy hagyománya van, illetve a többi nyugati országban is a keresztyén rendőrszervezeteknek. Magyarországon ez még csak most van kialakulóban.

Szuda Zsolt: Valóban. Náluk talán a társadalmi berendezkedésnek is köszönhetően, hosszú, évekre visszanyúló múltjuk van és ez előnyt is jelent számukra. Szabadabban is meg tudták élni hitüket és emiatt talán nyíltabban fel tudták vállalni azok az emberek, azok a rendőrök a hitüket, gondolkodásukat. Nálunk ez még most kezd kiforrni. Még mindig előfordulnak olyan emberek – ismerek én is olyan keresztyén gondolkodású rendőröket -, akik nem merik nyíltan ezt felvállalni, félnek akár a parancsnokaik miatt, akár lehet, hogy néha ok nélkül is, de attól félnek, hogy emiatt őket valami bántás, retorzió érheti. Hosszú-hosszú évtizedeknek kell eltelnie ahhoz, hogy itt is hagyományként mondhatjuk azt, hogy a rendőrségen belül is működik és elfogadott egy keresztyén szövetség.

Farkas Orsolya: Remélem minél hamarabb eljön ez az idő.

Szuda Zsolt: Bízom benne én is. El kell mondani a rendőrségről, hogy megfeszített munkát végez, leterheltek az emberek, néha sok megoldhatatlannak tűnő gonddal is kell küszködnünk és ebben a helyzetben az ember sokszor elveszíti a türelmét azokkal a kollégákkal is, akikkel egyébként jó viszonyban van, arrogánsan viselkedik és ez nehézzé teheti a munkahelyi kapcsolatot is. Egy ilyen közegben, ha az ember úgy tud viselkedni, hogy ez a nyugalom, kiegyensúlyozottság betölti – ami szerintem a keresztyéni élet velejárója – , akkor egy olyan bizonyságtevő ember lehet a többi kollégái között is, ami láthatóvá válik. Egyszer, amikor bementem, szintén sok gond között és a kolléganő is sok gond között volt, rákérdezett, hogy: Zsolt, hogy tudsz te ilyen nyugodt maradni mindig, amikor ennyi nehézség van? Jó lenne ilyen helyzetekben, ha ráérnék arra, hogy el tudnám mondani, hogy az én életemben a nyugodtság, kiegyensúlyozottság honnan származik. Sajnos erre nincs idő, épp a leterheltség miatt. Ehhez hosszú beszélgetések kellenének. Tudniillik, ha az ember túl gyorsan Istenről kezdene beszélni, sajnos visszautalva a régi társadalmi berendezkedésre is, egy közvetlen elítélést tapasztalna legtöbbször. Ezt úgy bevezetni, úgy elmondani, hogy a másik számára rögtön elfogadható és megemészthető legyen, ez nehéz, ehhez idő kell. Ügyeletes tiszt voltam és a feladatkörömhöz tartozott, hogy a fogdában ellenőrzést hajtsak végre. Az ottani fogdaőrnek feladata ellátása közben lehetősége volt arra is, hogy olvasgasson, és amikor beléptem azt láttam, hogy egy újságot ráhúz egy könyvre. Olyan furcsa volt ez a titkolózás, nem szoktak ennyire titkolni könyveket, és akkor, amikor elővettem az előjegyzési naplót, az asztalt szabaddá tettem, hogy ott dolgozni tudjak, az újságot levéve láttam, hogy egy keresztyén irodalmat olvas. Elpirulva, szégyenkezve mondta, hogy hát, tulajdonképpen ő nem is tudja, hogy ebben van-e valami igazság, ő csak úgy olvasgatja. Próbált nekem magyarázkodni arról, hogy egyáltalán ő hogy mer egy ilyen könyvet a kezébe venni és azt olvasni. Ennek kapcsán tudtam néhány szót mondani neki, hogy én úgy élem meg és úgy hiszem, hogy ebben igazság van. Ebben az a lényeg, hogy ez az ember is keresett valamit, de a másoktól való félelem miatt nem jutott tovább. Ez nagyon jellemző sajnos, még a rendőrségen belül.

Fekete Ágnes: Nemcsak a keresztyén rendőrök igyekeznek a deviáns emberekre pozitívan hatni, hanem számos református egyházi misszió is működik olyan emberek között, akik a társadalom perifériáján élnek. Most egy határon túli kis csapat számol be arról, hogy a kárpátaljai cigánytelepeken miféle gyümölcsöző missziót végeznek, különösen azok között a fiatal romák között, akiknek életvezetési gondjaik vannak. Mivel Magyarországra utaztak egy megbeszélésre, ezért sikerült velük kárpátaljai cigány gyülekezetekről beszélgetni.

Jenei Ottónak hívnak, Kárpátaljáról, Munkácsról jöttem. Befejezetem a múlt évben, Komáromban a református teológiát és most Munkácson, mint segédlelkész szolgálok a cigány misszióban.

Tamás Attila vagyok, szintén Munkácsról. A cigány misszióban szolgálok, gyülekezeteket is látogatok és ezeket próbáljuk irányítani.

Fekete Ágnes: Miért vannak most itt Budapesten?

Tamás Attila: A múlt évben négy továbbképzést tartottunk cigány munkatársak részére. Az idén márciusban lesz az első és most szeretnénk összeállítani a programot és megbeszélni, hogy hogyan is legyen.

Fekete Ágnes: Hány cigány munkatársa van ennek a gyülekezetnek?

Tamás Attila: Egész Kárpátalján 11 református cigányközösséggel van kapcsolatunk és ezekből egy vagy két munkatárs szokott eljönni ezekre az alkalmakra. Ez azt jelenti, hogy 15-20-an szoktunk lenni.

Fekete Ágnes: Mennyire képzettek ezek az emberek?

Tamás Attila: Van, aki se írni, se olvasni nem tud, van, aki befejezte a nyolc osztályt, középiskolát. A képzést úgy próbáljuk megoldani, hogy minél több gyakorlati dolog legyen benne.

Fekete Ágnes: Hogy működik ez a cigány misszió, milyenek ezek a gyülekezetek?

Jenei Ottó: Több helyen, különböző módon jöttek létre ezek a gyülekezetek. Voltak emberek, akik meg voltak érintve és indítva, voltak, hogy menjenek és szolgáljanak a cigány testvérek között. Ukránok és a magyarok között feszültség volt és ezek az emberek, akik érintve voltak, ezek mentek hirdetni az evangéliumot. A komolyan átadó életű cigányok tudnak szolgálni.

Fekete Ágnes: A munkácsi cigány gyülekezetről mit lehet tudni?

Tamás Attila: Munkácson kb. 2500 cigány él, külvárosban laknak. Magyarországon ezt telepnek hívják.

Fekete Ágnes: A magyarokéhoz képest rosszabb körülmények között?

Tamás Attila: Ez relatív. Az utca elején van egy szép kétemeletes épület. Szintén cigány. Az utca végén van egy kis putri, amiben szinte semmi nincs. A legjobb esetben ez vályog épület, de rosszabb esetben csak egy egyszerű deszka és ki van sárral tapasztva. A fűtést legtöbb esetben fűrészporos kályhával szokták megoldani. A cigánytáborból jöttek fel, hogy menjünk közéjük hirdetni az evangéliumot és úgy mentem le közéjük a jelenlegi gondnokunknak a házába, mert a gondnok hetente egyszer-kétszer tartott nekik házi bibliaórát és engem meghívtak oda. Azóta is ott vagyok. Azóta épült templomunk, hetente kétszer házi bibliaórát tartunk.

Jenei Ottó: Közöttük az annyira nyilvánvaló, hogy ha valaki keresztyén, mert az ő életmódján, viselkedésén meglátszik, tiszteletben is tartják egymást. Aki keresztyén, tiszta szívből, és törekszik arra, az megváltozik és azt lehet látni és azt mások is észreveszik. Most egy fiatal barátunk jut az eszembe, aki eddig kábítószerezett és megkérdezi, hogy most miért jársz gyülekezetbe, miért kezdtél el bibliát olvasni?

Fekete Ágnes: Miben áll ez a változás leginkább?

Tamás Attila: Mindenféleképpen erkölcsi változás, nem ütik a feleségüket, odafigyelnek a gyerekekre és fontos számára a család. Van olyan változás is, hogy pl. idős korra is nekikezdenek tanulni írni, olvasni, többnyire olvasni. Lassan betűzik a Bibliát. Szoktunk vetíteni keresztyén bibliai filmet. Most próbáljuk beindítani a kazetta missziót.

Fekete Ágnes: Hány ember jár ott templomba?

Tamás Attila: A hétköznapi alkalom 25-30 fős, a vasárnapi alkalomra 50-60 ember jár. A cigány istentisztelet az nem olyan liturgikus istentisztelet, mint egy magyar gyülekezetben. Pl. 11 órakor kezdődik hivatalosan az istentisztelet, legtöbb esetben már fél 11-kor ott vannak a hívek és akkor egy félórát énekelünk, amit szeretnénk megtanítani velük. Nagyon szeretnek énekelni és utána van közösség, imádság, köszöntés, igeolvasás, de ez nyitott. Nem úgy, hogy csak prédikálok és mondom, hanem várom azt, hogy reagáljanak az Igére. Megbeszéljük. Fontos az, hogy ne csak prédikáljunk, hanem az emberek meg is értsék azt, amit mi szeretnénk mondani.

Fekete Ágnes: Mivel ez a hónap utolsó szerdai adása, szokásunkhoz híven egy hosszabb evangelizációs prédikációt hallgathatunk meg. Cseri Kálmán 20 évvel ezelőtt mondta el a most hallható igehirdetést. Annak ellenére, hogy régi a felvétel, engedjék meg, hogy most közzé tegyük, mivel annnak idején ezt magam is hallgattam és sokakkal együtt nagyon megérintett.

Cseri Kálmán: Isten Igéje, amelynek alapján az ő Szent Lelke segítségével az ő üzenetét hirdetem néktek, a Lukács evangéliuma 12. részének 16-21-ig terjedő verseiben így van megírva:

”16. Egy példázatot mondok nekik, így szólván. Egy gazdag embernek bőven termett a földje. 17. Azért magában így okoskodott: Mit cselekedjem? mert nincs hová betakarítanom a termésemet. 18. És ezt mondta: Ezt cselekszem. Az én csűreimet lerombolom, és nagyobbakat építek; azokba takarítom minden gabonámat és az én javaimat. 19. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! 20. Isten azonban ezt mondta neki: Bolond, ezen az éjjelen elkérik a lelkedet tőled; és amiket készítettél, kiéi lesznek? 21. Így van dolga annak, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.”

Ha a vége jó, minden jó – szoktuk mondogatni. De, mitől függ az, hogy a vége jó legyen? Egyáltalán számolunk-e mi komolyan azzal, hogy egyszer vége lesz? És ez a vég nem a semmi, hanem a számadás. Van-e valami összefüggés a vége és az egész között? Tehetünk-e mi valamit azért, hogy a vége csakugyan jó legyen? Amíg valaki egy életen át számolgat és amire számít, mihelyt elmegy innen azonnal felszámolják. Mitől függ tehát az, hogy jó véget érjünk? Attól függ, hogy hogyan utazunk odáig, amíg megérkezünk a végére. Itt kezdődnek a bajok, mert oly nagy sebességgel szokás manapság utazni, hogy menet közben alig tud valamire figyelni az ember. Sokan végigszáguldanak egy életet úgy, hogy a legfontosabbakat nem veszik észre. Egyszerűen figyelmen kívül hagyják azt, ami az életüket igazán meghatározná. Ezek az emberek sokszor nagyon sikeres, eredményes emberek, mint ahogy a Jézus példázatában szereplő gazdag is az volt. Mégis, az élete végén döbbent rá arra, hogy elhibázta az egészet. Váratlanul halt meg. A gyászjelentése így kezdődhetett volna, hogy tragikus hirtelenséggel… A nevét nem jegyzi fel a Szentírás. Feljegyzi azonban Isten minősítését az életéről, és ez így hangzott, hogy: bolond. Miért nevezi Isten bolondnak azt, aki így él, mint ez a példázatban szereplő ember? Azért, mert menet közben pontosan azokra nem figyel, amik az életét értelmes életté tehették volna. Ebből a rövid példázatból is kiderül, hogy négy nagyon fontos tényezővel nem számolt. Nem számolt Istennel, nem számolt a felebarátjával, nem törődött a lelkével és nem gondolt az örökkévalóságra. Miközben száguldunk, sokszor elfelejtjük, hogy hova, hogy egyszer vége lesz ennek a száguldásnak, miközben gyűjtünk és szerzünk (sokszor elfelejtjük, hogy mit is, milyen áron, minek és kinek) és a nagy rohanásban és a nagy szerzésben koldus szegények maradunk. Azt mondja, hogy így jár mindenki, aki kincset gyűjt magának és nem az Istenben gazdag. Ez az ember nem számolt Istennel. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy egy rövid jeleneten belül hatszor emlegeti önmagát és egyetlen egyszer sem említi Istent. Mindig csak önmagáról beszél, Isten nem jut eszébe. Itt kezdődik a története, hogy egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. Mi következik ebből? Önmagában elkezd tanakodni, hogy hova tegye a fölösleget. Miután olyan nagy a tartaléka, hogy évekre elegendő, elbizakodottságában hosszú időre számol, mindet begyűjti a saját magtárába, azt mondja, hogy: jó ideig most már nem is kell dolgozni. Istennel nem számol. Azzal az Istennel, aki az egész számítást egyetlen mozdulattal keresztülhúzhatja. Nem bolond? Azt gondolja, hogy csak gazdagság, csak tartalék kell ahhoz, hogy jól tudjon élni. Egészen természetesnek tartja, hogy élhet is majd azzal, amit szerzett, és még azon az éjjelen meghal. Úgy gondolkozik, mintha az élet csak attól függne, hogy mink van, mit szereztünk, mit gyűjtöttünk, és azon már nem gondolkodik, hogy mik vagyunk egyáltalán, kitől függ az, hogy leszünk-e mi még holnap, jövő ilyenkor, vagy sok esztendő múlva. Egyedül és kizárólag Istentől. Aki Őt kihagyja a számításaiból, az előre tudhatja, hogy rossz eredmény jön ki. Az csak elronthatja az egészet. Erről az emberről egyébként semmi rosszat nem mond Jézus. Valószínűleg nem is tesz semmi rosszat. Szorgalmasan dolgozott, tervezett, gondoskodott magáról, az övéiről, okosan, takarékosan, előrelátóan, sikeres élete volt, Csak, mindezt úgy csinálta, mintha nem lenne Isten, sőt, mintha ő rendelkeznék mindennel. Vannak emberek, akik a jóért önmagukat dicsérik, a próbáért Istent vádolják. Jóbnak a felesége is ilyen volt. Amíg Isten ajándékokkal áldotta őket, az magától értetődő volt, önmaguknak tulajdonították, amikor próbák jöttek, azt mondta: átkozd meg az Istent. Jób azt mondta, hogy úgy szólsz, mint egy a bolondok közül. A jót elvesszük Istentől, a rosszat nem kellene tőle elvenni? De, mit jelent az, hogy Istenre figyelve élni? Azt, hogy vele egészen valóságos közösségben élni. A hétköznapjainkat is, vagyis: nem a saját életét éli többé a maga feje szerint. Így válik az ember azzá, akivé Isten teremtette. Így kerül a helyére. Ennek a gazdagnak ez hiányzott az életéből. A második, ami hiányzott belőle, hogy nem volt tekintettel a felebarátaira. Ezt honnan tudjuk? Onnan, hogy bármiről van szó, az az enyém. Az én füvem, az én gabonám, az én javaim, az én terveim, az én házaim, minden az övé. Amikor kiderül, hogy nem tudja hova tenni a bő termést, akkor azt mondja: lerontom a csűreimet, nagyobbakat építek és oda takarítom be minden gabonámat. Isten gyermekeire annyira jellemző az, hogy ha valaminek nincs helye az életükben, azonnal tudják, hogy ez nem nekik való, ezt Isten nem nekik szánta. Ez biztos, hogy valami olyan, amit sáfárságként adott nekik és tovább lehet adni másnak. Így von be Isten minket az ő csodálatos, gondviselő munkájába, hogy rajtunk keresztül végezzük az ő gondviselő, áldott munkáját. Ezért tudom, hogy mit mire adott, mit kinek adott. Micsoda gazdagságot jelent az, amikor valaki felszabadul erre a csöndes, hűséges, kézbesítő szolgálatra. Nem mindent magamnak, és ha nem fér már, akkor leontom és nagyobbat és mindent magamnak takarítok be. Nem, hanem mindent az Úrnak adtam, és ő mutatja, hogy mi kié abból, amit reám bízott. Volt egy idős asszony, aki egész életén át ezt a kézbesítő szolgálatot végezte. Szorgalmas, hűséges férje volt és ami a keresetből nem kellett otthon a gyerekeknek, azt szétosztotta a falu szegényei között. Ebben az időben, amikor még semmiféle szociális gondoskodás nem volt özvegyekről, árvákról, betegekről, magányosokról, minden reggel a templomba ment, onnan hazafelé bevásárolt a családjának meg a betegeinek és soha sem csak a saját családjának főzött. De, amikor az övéi jól laktak, két kis szatyorba bekerültek a kis lábosok és járta a házakat. Micsoda bolondság ez a világ szemében és micsoda értelmes élet az Isten minősítése szerint. Nem elherdálta azt, amiért megdolgoztak, hanem észrevette azokat, akikhez az Isten őt küldi, és akikhez rajta keresztül küld mindennapi falatot. Wesley Jánosról feljegyezték, hogy amikor évi 30font jövedelme volt és takarékos beosztással 28-ból kijött, kettőt mindig odaadott másoknak. És, amikor évi 50-60, sőt a későbbiekben 100 font jövedelme lett, akkor is 28-at költött magára és a fennmaradót odaadta másoknak. Micsoda királyi gazdagság ez! Szabad vagyok arra, hogy elfogadjam az én Uramtól azt, amit nekem ad, azt, ami nekem szükséges és továbbadjam másoknak azt, amit nem nekem adott, csak nálam tett le, mert így von be engem az ő gondviselő munkájába. Ez tette természetessé az első keresztyén gyülekezetben azt, hogy sokan eladták a vagyonukat, vagy annak egy részét és nem volt szegény a gyülekezetben, noha nagyon sok magányos, jövedelemnélküli, beteg, elesett, öreg volt akkor is a gyülekezetekben. De, talán az egész világ gondolkodására ma ez a jellemző: minél kényelmesebb életre jutni, minél nagyobb kenyeret szerezni, némi vigadozás, szórakozás, az élvezetek. Nekem máig is a legemlékezetesebb szilveszter éjszakám az, amikor nagyon szerény körülmények között élve, a szolid vacsora után a család nyugovóra tért, eloltották a villanyt is és én engedélyt kértem, hogy még egy kicsit fennmaradhassak csak úgy, a sötétben fölöltözve egy széken, és az egész esztendőt Isten elé vittem. Egy számomra akkor még szokatlanul hosszú imádságban elmondtam neki mindazt, ami a szívemben van. Ennek a csöndes imának a végén fölajánlottam neki az életemet. És egészen bizonyos voltam azon az éjszakán, hogy elfogadta. Nem volt se nagy evés, se nagy ivás, de ott volt az Isten, aki maga elé engedett egy nyomorultat és elfogadta. Az, ami az Istennél van, az a teljes öröm. Boldog ember az, aki meglátja mulasztásait és engedi, hogy küldje őt az Úr másokhoz.