2010-11-10

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Nemrég repülővel utaztam, és a városok fölött úgy elgondolkodtam vajon mi lesz ezekből az óriási épületekből egyszer. A régi ember még úgy építkezett, hogy ott, ha jött egy új korszak, akár tűz, akár háború, akár áradat, mert ilyenek mindig voltak, akkor szinte nyomtalanul eltűnt minden. Az ember visszaadta a földnek azt, amit onnan vett. Ma ez lehetetlen. Ma úgy építkezünk, mintha a földön lenne az örökkévalóság. Így épültek a lakótelepek is. Ez a kérdés annál súlyosabb, mivel Európában megközelítőleg 56 millió lakótelepi lakásban közel 176 millió ember él.
Az utóbbi évtizedekben számos helyen a református egyház gyülekezeteket épített ezeken a telepeken. Mai műsorunkban egy konferenciára látogatunk el, amelyen a lakótelepi misszióról volt szó egy könyv kapcsán. Czövek Tamás: Írd meg, amiket láttál – című kötete hét lakótelepi egyházközösség születéséről szól. A Szigetszentmiklósi gyülekezet 10 éves fennállását ünnepelte e könyv bemutatása kapcsán. Az ünnepségből hallhatjuk Harmathy András lelkipásztort, Szabó István püspököt, Csizmady Adrienne szociológust, Pető Viktóriát az őrmezői lakótelep lelkipásztorát, Lovas András és Zámbó András lelkipásztorokat.

Harmathy András: Tíz évvel ezelőtt kezdtük szervezni ezt a gyülekezetet, ezen a lakótelepen. Látható, hogy honnan indultunk és hová érkeztünk. Egy rendőrségi épülettel kezdtük. Ahol most vagyunk, ez volt annak a lőtere. Most ahhoz képest, templomban ülünk, amit kibővítettünk és megszépült. A lakótelepre sokféleképpen nézünk. Van, aki adottságként néz rá, ami egyszerűen itt van, és ezzel kell együtt élni, ezzel kell valamit kezdeni. Szívesen költöznének el, akik benne laknak, de örülnek, hogy van hol lakniuk. Én pedig úgy nézek a lakótelepre, mint ami kiváltság. Kiváltság lakótelepen lelkipásztornak lenni. Nem a szürkesége miatt, hanem Isten országa miatt, ami ebben a szürke háttérben, talán méginkább ragyog. A lakótelepen annyi ember adatik, mint egy szakadozó hálóban. Annyi ember van! Itt Szigetszentmiklóson, mint minden más lakótelepen nagyon sok gyerek cselleng. Nekünk kiváltságunk, hogy megfoghattuk a kezüket és ők meg akarták fogni a miénket és így jöttek sorban. A lakótelepen azzal szembesülünk, ami máshol is megvan a társadalomban, de itt sokkal nyilvánvalóbb módon. Sokan küzdenek az élettel és a feloldást a szenvedélybetegségekben látják. Hála Istennek, hogy ők itt vannak és megérzik az Isten országának szabadítását. A harmadik csoport, aki szintén kiszolgáltatott, az az idősebb korosztály. A lakótelepen is sokan vannak. Fiatalon ideköltöztek, és ha nem tudtak elköltözni, akkor itt maradnak nagy magányukban a lakótelepen. Nekünk ez is kiváltságunk, hogy lehetnek közöttünk idősek is és fiatalok is. Nagyon jó íze van ennek, amikor fiatalok osztják meg az életüket az idősebb generációval és fordítva. Nagyon jó egymásra találni, amikor a családok egyébként alig-alig működnek. Nem véletlen, hogy a lakótelepi lelkészek spontán módon találtak egymásra és létrehoztuk a Panelkört. Összejöttünk tanulni, hogy továbbadjuk, azt, amit mi megéltünk és, hogy bátorítsuk egymást a szolgálatban. A "Panelkönyv", ebből a közösségből és ebből az élményből született. Tanuljuk azt, hogy hogyan kell ma szolgálni Istent, mi az a környezet, amiben az emberek élnek, hogy kell őket megszólítani. Ezért van az előadás a lakótelepek és lakóparkok világáról.

Csizmady Adrienne: Amikor a lakótelepi problémakörről beszélünk, akkor abból induljunk ki, hogy nem csak mi vagyunk. Mi még jó helyzetben vagyunk. Nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő országok és városok vannak. Például, Pozsonyban 77% a lakótelepi lakások aránya 17 paneles lakótelepen, Budapesten ez 38%, Bukarestben 82%, és van még néhány olyan város, főleg a volt Szovjetunió utódállamaiban, ahol ez az arány viszonylag magas. 2001-ből vannak népszámlálási adataink arról, hogy a lakótelepi lakosok aránya egyharmad körüli a teljes népességen belül. Budapesten 115 lakótelep van. Az ott élőket megkérdeztük, hogy szeretnének-e elköltözni öt éven belül? A költözési szándék nagyon magas. A Havannán, Csepelen, Békásmegyeren, majdnem hatvan százalék. Egy átlagos, fővárosi mintában, amiben benne van a családi ház, belvárosi bérház is, ott ez az arány harminc százalék körül mozog. Mi a gond a lakótelepeken? Miért akarnak sokan elköltözni? Azt gondolnánk, hogy a panelprobléma az, kelet-európai probléma. De nem. Nyugat-Európában is sok panelt építettek, bár nem olyan sokat, mint Közép-Kelet-Európában. S ott hamarabb rájöttek, hogy ezekkel probléma van s hamarabb kezdték kezelni ezeket a problémákat. Mi pedig futunk utánuk, és megpróbáljuk a jó gyakorlatokat átvenni és megpróbálunk okulni abból, ami nekik nem sikerült. Egyik fizikai probléma az, hogy gyakran alvóvárosok a lakótelepek. A városszélén épültek, a tömegközlekedés sem mindig megfelelő. A házak közötti tér gyakran kihasználhatatlan. Sok zöld terület van a házak között, amikről azt gondolnánk, hogy jó, de ezek a füves mezők, használhatatlanok. Gyakran a szemére vetik a paneleknek, hogy monotonok, túl sok lakó lakik bennük, nagyon egyforma lakásban, uniformizálnak. És tulajdonképpen anonim az egész, mert nem ismerjük a szomszédainkat, nem beszélgetünk egymással. Sokkal rosszabb a helyzet a volt NDK-ban, a vandalizmus, bűnözés és droghasználat szempontjából. Hogyan lehet segíteni? Bontsuk le, vagy újítsuk fel ezeket a lakótelepeket? Nyugat-Európában mindkettőt kipróbálták. Több lakótelepet felújítottak, amik sikeresek is voltak egy ideig, de utána ismét megjelentek a problémák. Volt, hogy házakat, vagy teljes lakótelepeket lebontottak Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában. A lakótelepi lakások nagyrésze nálunk magántulajdonban van, ezért nem lehet csak úgy lebontani az épületeket. A panelprogram zajlik, amiben a fizikai környezet valamilyen szinten megújul, lehet, hogy az ablakokat kicserélik, a fűtési rendszert is szabályozzák, de a bent élőkkel ezek a programok nem törődnek. Ez a nyugati példákból is jól látszik, hogy nem lesz hosszútávú megújítás. A lakóparkok egy másik társadalmi problémát vetnek föl. Ezek elzártak, aki nem él ott, az nem mehet be. Aki pedig ott él, a garázsában beül az autójába és kigördül a lakóparkból, elmegy a munkahelyére, a mélygarázsban parkol, fölmegy az irodájába, majd visszafelé megteszi ugyanezt az utat, legföljebb megáll egy biztonságos bevásárlóközpontnál. A társadalom így nagyon szét tud szakadni, mert van egy olyan réteg, aki nem vesz részt a mindennapi életben és nem is látja azt. A rendszerváltáskor terjedt el a lakópark, mert az akkor meggazdagodott embereknek nagyon fontos volt, hogy megmutassák, hogy ők mások, mint akik eddig voltak. Nekik jogaik vannak, hozzáférhetnek bizonyos szolgáltatásokhoz, "benn vannak a klubban". Ugyanakkor a túlzott biztonságra törekvés paranoiát is okozhat. Dél-Afrikában, Amerikában előfordul, hogy egy gyerek a lakóparkban nő föl. Ott jár óvodába, majd iskolába. És amikor egyetemre kerül sokk-ként éli meg, hogy milyen a világ. Az, hogy hol lakik az ember, az meghatározza, hogy kinek érezheti magát. Éppen ezért nagyon fontos az, hogy a lakótelepeken élők, milyen közösségben tudnak dolgozni, élni és milyen képet tudnak kialakítani magukról. Különösen a lakótelepszerű lakóparkok jelentős részén, olyan lakások is vannak, amik nagyon kicsik. 26,9 négyzetméteresek. Az alaprajzot nézve nagyon jók ezek a lakások és körülbelül tízmillió forintért lehetett megvásárolni. Ezekre még a nagyobb anyagi erő nélküli alsóközép- és középosztálybeli családok is tudtak kölcsönt felvenni. S ezek a családok, akik hamarosan eladósodtak. A lakó hogyan választott? Megnézte az interneten, hogy melyik lakást választja. S az alaprajzot látva sokan csapdába is estek, mert kiválasztottak egy jó alaprajzú lakást, és amikor beköltöztek, akkor derült ki, hogy nem férnek be a régi bútorok, és nincs egyenes fala a lakásnak. Egy-két éven belül tíz százalékuk akart elköltözni. Ötvenhárom százalék mondta azt, hogy azért akar elköltözni, mert túl kicsi a lakás. A beruházók gyakran építettek paneles lakótelepek mellé elég nagy, tízemeletes házakból álló lakótelepeket. A lakóparknak olyan nagy a vonzereje, hogy még a magasfeszültség tövében is el tudták adni a lakásokat, mert zártak, mert színesek, mert szépek és mások, mint a panel lakótelepek. A történelem ismétli önmagát. Egy paneles lakótelepi és a lakóparki lakás egyforma méretű. Annyi a különbség, hogy itt már előszobára sem futotta, viszont van erkély. Beszélhetünk paneles lakótelepről és lakótelepi életérzésről, de ennek nincs vége. Van egy új szegmense, az új lakótelepek életérzése. Minden kornak voltak olyan építményei, amit nem szerettek. Régen ilyenek voltak a telepek, a bérkaszárnyák. Az építészekkel, várostervezőkkel, szociológusokkal, akár pszichológusokkal közös csapatnak a munkája lenne, hogy egy település rendezési tervét kialakítsák.
Harmathy András: Nagyon jó lenne látni, egy szorosabb együttműködést a szociológusok, a tervezők, lelki és szociális munkások között, ami nyomon követné és tervezné a szegregációnak az elkerülését.

Szabó István: Úgy vagyunk mi itt a huszonegyedik század elején, hogy az egyház megújításának tétele, az egy-egy új gyülekezet. Akkor még nagyon az elején vagyunk a kilencvenöt tételnek, mert tízegynéhány új gyülekezetet tudok, ami az elmúlt tíz-tizenöt évben alakult teljesen újonnan. Messze vagyunk még a kilencvenöttől. Messze vagyunk még attól, hogy elmondhassuk, hogy elmondtuk és letettük és megfogalmaztuk és megcsináltuk. Miben újul meg az egyház? Nem a lehetőségek között válogatunk, nem úgy dől el a dolog, hogy felmérjük, feltérképezzük és valami okosság szerint kiválasztjuk, hogy ott nyílott a legjobb esély, oda érdemes menni. Isten világában nem így van. Meg kell tenned és azért fogod tudni megtenni! Azt hiszem, sokan ismerik Tornyai János Juss című híres képét.
Ez egy nagyon megdöbbentő, sötét tónusú festmény egy alföldi tanyát ábrázoló zsánerkép, ahol föl van rakva az örökség, az asztalra és két asszony veszekszik egy paplanon. Nem is tudjuk pontosan, hogy min? Juss. A magyar ember, jussoló fajta. Mi megszerezzük, ami kell. Nem hagyjuk a magunkét, ha kell, perre visszük a dolgot. Megszerezzük a jussot a püspöktől is, megszerezzük az Istentől is. Mi is ilyenek vagyunk. Azokról beszélek, akik itt vannak a perlők országában, az igazsághajhászók országában, ahol mindenkinek igaza van. Legyen az a keresztyén juss, a szeretet. Az, amit a másikkal megosztunk, amivel a másikat befogadjuk. Ha Isten jussol, akkor Jézus Krisztust nyilatkoztatja ki.
Lovas András: Az, hogy a gyülekezetek, hogy indultak el, az mind Istennek egy különleges története. A gyülekezetek indulásánál nem módszerek voltak, hanem Istentől megkomponált történetek. Később aztán előjön a módszer kérdése, hogy hogyan próbálunk elérni másokat mi, a misszió útja? Erről sok szó esik a könyvben. Minden városi gyülekezetben fontos, hogy legyen egy több héten keresztül tartó folyamat, kurzus, program, ami direkt a kereső embereknek van, ahol többségben vannak a nem keresztyének, ahol találkoznak az evangéliummal, ahol élménnyé is válik számukra az evangélium. Nem az történik, hogy mi a legkülönbözőbb módokon elérünk embereket. Volt, amikor hatalmas energiákat tettünk bele programokba, nagyon kevés eredménnyel. Azt látom, hogy Isten maga az, aki a legelképzelhetetlenebb módon szólít meg és indít el embereket. Például egy ember ateista volt, nyaralás közben elment a Krisna-völgybe, és krisnás lett. Három hónap után rájött, hogy ez így nem megy. Valahogy betért egy gyülekezetbe, ahol volt olyan hely, struktúra, hogy el tud kezdeni ismerkedni az evangéliummal. De Isten Lelke kellett ehhez. Én soha ki nem tudnék találni egy ilyen történetet, hogy egy ilyen embert megtaláljak, meggyőzzek és elhívjak. Van annyi ember, akiben Isten munkálkodik és hozza őket, csak az a kérdés, hogy mi elijesztjük-e őket, vagy be tudjuk fogadni és tovább tudjuk-e őket vezetni?
Zámbó András: Az egyik, amit én fontosnak tartok, hogy az emberekben lévő negatív egyházkép megváltozzék. Ezt nagyon sokszor kell bombázni, nagyon sok élményen keresztül dől meg a magyar társadalomban.

Pető Viktória: Olyan furcsa képek vannak az emberek fejében Krisztusról, az egyházról. Például azt mondják, a nagyapám megharagudott egyszer a lelkészre, azóta mi nem járunk templomba. Ez formálja a gondolkodásukat. Mindent belekevernek, hogy milyen is igazából a keresztyénség. S ezeket kell szinte lehámozni róluk, amik rájuk rakódtak az életük során. Ez igazából a nagy feladat, mert ezt nem lehet elvégezni egy pár hónap alatt. Ez nagyon sokszor egy élethosszig tartó tanulási folyamat. Nagyon befolyásolja az embereket a média. Vannak olyan más egyházak, akik sokkal inkább jelenvannak, önálló műsorral rendelkeznek. Tehát az a lakótelepi ember, aki beengedi ezeket a gondolatokat a nappalijába, de nem engedi be a kopogtató lelkészt az ajtaján, sőt még a lépcsőházba se, vagy már a kapucsengőn elutasítja, mert valamit összetársított a fejében, pedig mi még sose találkoztunk.
Vörös Virág: Ezt hogy hidaljátok át?
Pető Viktória: A prédikációimnak az alapja a négy evangélium és a nagyon egyszerű krisztusi tanítások, amelyek egyértelműek. Ezek folyamatosan teszik helyre az emberekben ezeket a téves képzeteket. A legnagyobb nehézség mindig a templomépítés, amivel minden gyülekezet megküzdött. Számomra mindig fontos volt, gyerekként, hogy a református templomnak van egy központi helye és van tornya. Ezzel szemben kikerültem a lakótelepre, ahol volt egy öreg, koszos, iskolai terem, amiben szocreál bútorok voltak. Ott kellett istentiszteletet tartani. Ez nagyon meglepő dolog volt, hogy ez az istentisztelet helye. Nyilvánvalóan ez is formálta az ember szolgálatát. Hogy nem az a fontos, ami eddig volt, hanem az, hogy próbáljunk a létezőből, az elérhetőből kialakítani egy istentiszteleti teret.
Vörös Virág: Nem voltál elkeseredve?
Pető Viktória: Őszintén szólva, még sírtam is, mert egyáltalán nem láttam szépnek azt a lakótelepi közeget. Nagyon el voltam keseredve, hogy nincs egy asztalunk, nincs egy termünk, ahova be lehet lépni. Ahol vagyunk azt is csak béreljük. Mindig mindent össze kellett pakolni. Ezzel ma sem állunk máshogy. A mai napig egy gyermekotthon könyvtár helyiségében vagyunk és ahhoz, hogy vasárnap délelőtt istentiszteletet tudjunk tartani, nagyon komoly előkészületre van szükség. Mindenki tudja már a feladatát. A tizedik emeletről hozzuk le az orgonánkat. Át kell rendeznünk minden vasárnap a termeket. Mindez nagyon fontos szervezői munkát igényel.

Vörös Virág: Hogy bírja ezt a kis gyülekezet?
Pető Viktória: A gyülekezet azt érzi, hogy mindenki munkája nagyon fontos. Nálunk van, aki az orgonát hozza, van, aki a virágot, a terítőt vagy az énekeskönyveket. Így minden egyes embernek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy vasárnap istentisztelet legyen a lakótelepen. S ha ő hiányzik, nincs senki, aki megcsinálja ezt helyette.
Vörös Virág: Ennek van egy nagyon komoly, pozitív oldala is. Kritikaként szoktam hallani, hogy a hívek csak beülnek a padba és várják, hogy a lelkész csináljon egyedül mindent. Itt ez a probléma nincs?
Pető Viktória: Nálunk egyáltalán nincs így. Csak a családias, szeretetteljes közegre nyitottak az emberek és az, hogy meg vannak szólítva és szinte már a második pillanattól kezdve feladatot is kapnak. Ez nagyon fontos. Máshogy nem is lehet.
Vörös Virág: Hányan vagytok ebben a gyülekezetben?
Pető Viktória: A mag az harminc. Van ennek egy vonzáskörzete, ami akár nyolcvan fő is lehet, de az istentiszteletek nagyon kis létszámúak egyelőre nálunk. Ezek az emberek viszont, ha esik, ha fúj, ott vannak. Nekik ez már nagyon fontos. Mostanában kezdtünk el kisgyermekes családok felé jobban lépni, mert vannak a gyülekezetben fiatal házasok és szépen lassan növekszünk. Fontos az, hogy legyen egy önálló helyünk végre és tudjunk így is növekedni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Még két napig tart a VI. Harkányi Szabadegyetem programsorozata. Ma este 5 órától a mai és a régi keresztény családok és a nemzet kapcsolatáról hallgathatnak előadásokat és Reményik Sándorra emlékezhetnek Harkányban, a Korona Hotelben. Holnap este pedig a Terehegyi Faluházban lesznek előadások.

Kreatív bibliaórát tart a Budapesti Keresztyén Ifjúsági Egyesület november 15-én, hétfőn este 6 órától az Üllői út 24. szám alatt. November 16. és 20. között pedig minden este 6 órakor imaórát a KIE Világimahét alkalmából.

Új gyógytornatermet adnak át november 12-én, pénteken délután 2 órakor Budapesten a Bethesda Kórházban.

A Csillaghegyi Esték keretében Fodor István tart előadást Lehetőség és felelősség címmel, november 10-én, szerdán este 6 órakor, Budapest-Csillaghegyen a Vörösmarty utca 2. szám alatt.

Dr. Pálhegyi Ferenc tart előadássorozatot Boldog szerelem és házasság gonosz időkben címmel a Budapesti Ráday Kollégium Dísztermében, november 15-én, hétfőn este 6 órakor. A soron következő előadás témája: A földi küzdelem mennyei perspektívája

A Nyitott esték programsorozat keretében, Dr. Bagdy Emőke a párkapcsolati és családi problémákról tart előadást november 16-án, kedden este 6 órakor a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

"a vers a végső menedék", címmel rendezik meg Nagy Gábor irodalmi estjét november 14-én, vasárnap, 16 órakor Szombathelyen a Református templomban.

A Sc.Art együttes jótékonysági hangversenyt tart az iszapkárosultak javára november 12-én, pénteken 19 órakor Budapesten a Szilágyi Dezső téri templomban.

Bibliaiskolát szerveznek az úrvacsora bibliai alapjairól és reformációkori gyakorlatáról, november 11-től 13-ig esténként 5 órakor a Miskolc-Tetemvári Gyülekezetben.

Kétféle tanulmányi napot is rendeznek: a katasztrófák áldozatainak lelkigondozásáról november 13-án, szombaton 10 és 16 óra között Budapesten a Ráday utca 28-ban.
Valamint a Gyökössy Intézet az idősek lelkigondozásáról, november 15. és 17. között Kecskeméten.

Evangélizációs hét lesz Végh Tamás szolgálatával, november 15. és 19. között minden este 6 órakor Budapesten, a Kerepesi út 69. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Mózes első könyvének legelejéről!

" És látá Isten, hogy minden a mit teremtett, ímé igen jó." (I. Móz 1:31.)
Gonosz világban élünk. Sokszor úgy érezzük, semmi remény, hogy valami is jobbra forduljon. Az egyházban is, a hogy a hírekben is elmondtuk ilyen előadás címeket adunk: boldog házasság gonosz időkben. Ha két ember összejön, a harmadik szavuk az lesz, hogy mennyire fenyegető minden körülöttünk. Ha nézek egy-egy képet az utcán, amin valamelyik terméket híresztelik, mindig valami elemi düh tör fel belőlem, mert azt látom, hogy folyamatosan és tudatosan és alantas módon becsapnak minket. Szörnyű ez a világ. És néha arra gondolok, de hát Isten szereti ezt a világot. Lehet, hogy én utálom, de Ő nem. Isten szereti ezt, a számomra gonosz világot. Isten nem a jó világot szereti, hanem a világot, úgy ahogy van.
Nemrég részt vettünk egy előadáson néhányan, ahol elhangzott ez a mondat, Isten nem teremt selejtet. Isten nem selejtként potyogtatott minket ebbe a világba, és senkit, egyetlen lényt sem selejtezett ki. Aminek ő létet adott, az jó. Rögtön fönnakadt többeknek a szeme: Biztos ez? De hát nézzünk körül, nézzük meg, hogy mi folyik… nézzünk a betegségre, nézzünk a bűnre, nézzük meg, mi zajlik a világban… elmondható, hogy íme, minden jó?
Általában az első válaszunk erre az, hogy jó volt minden. Eljött azonban a bűn. Megromlott minden, és most már nem jó. Ez a vita évszázadokon át folyik, vajon mennyire erős a bűn, mennyire romlott el, mennyire maradt meg a jó, és így tovább. Most csak egy egyszerű életből vett példával szeretném elmondani azt, hogy Isten jónak teremtő ereje milyen erős még ma is.
A világon a leghidegebb pontokon körülbelül mínusz 70 fok van. Vannak állatok, amik ezt még kibírják. De van egy pont, ez a mínusz 273 fok, aminél nem létezhet hidegebb. Tehát van egy fizikai határ, ami alá nem mehet a hőmérséklet. Viszont a meleg, az nem ilyen természetű. A láva 1200 fok körül hömpölyög ki a föld mélyéről, és a meleg hőmérsékletnek nincsen egy meghatározható vége, hogy ennyi lehet a legmelegebb test. Mintha Isten a természetbe is beleteremtette volna, hogy nem arról van szó, hogy rossz a világ, és hogy a rossz és a jó játszanak egymással. Nem arról van szó, hogy Isten megteremtette ezt a világot jónak, de jött egy rossz Isten, az ördög, a bűn, nevezzük bárhogy, és azt lerontotta. Nem olthatja ki Isten munkáját semmi. A világ egyetlen kézben van, és az Isten keze. Lehet, hogy most mínusz 70 fokon érzékeljük a világot, lehetséges, hogy rettenetes nagy a baj, sőt biztos. De tudnunk kell, hogy van egy határ, amit egyszerűen nem tud átlépni a rossz, ahogyan a mínusz 273-at nem tudja átlépni a hideg. Ez az egyszerű természeti jel mutathatja számunkra, mennyire okunk van a bizakodásra. Ha Isten azt mondta a világra, amikor megteremtette, hogy nagyon jó, akkor igyekezzek kinyitni a szemem, hogy meglássam azt a nagyon jó világot, mert ez a világ itt van, benne élünk, csak nem vesszük észre. Ezek az őszi színek, de annyi minden jelzi, mennyire szép, valóban szép Isten teremtett világa. És szép vagyok benne én is, szép a mellettem élő ember, mert mindannyian valamit hordozunk Istenből. Ha más nem győz meg bennünket arról, hogy nem kell kárognunk e világ rettenetes mélységéről, legalább Krisztus szeretete győzzön meg minket, mert ha valahol, a kereszten tényleg látszik, hogy van egy határ lefele menet, aminél mélyebben már nincsen. Persze meg lehetett ölni Jézust, meg lehetett kínozni, de azt nem lehetett megakadályozni, hogy ő Megváltó legyen. Nincs az az emberi gonoszság, ami ne tudna átalakulni. Krisztus átváltoztatta a halált életté, a kínt megváltássá. Ezt a változtató erőt, a bűnöknek ezt a meghatározását, határossá tételét adja ő nekünk. Adja Isten, hogy legyenek lelki szemeink meglátni, Istené ez a jó világ. Ámen