2011-06-08

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Mindig mélyen fáj, amikor olyan emberek, akik egyébként a magyarságukat nagyon fontosnak tartják, csúnyán, pontatlanul, rossz szórenddel, elferdített nyelven beszélnek magyarul. Szokták mondani: magyartalanul. Azonban ez egy olyan kifacsart szó, amit egyetlen más nyelv nem ismer, hiszen hogyan lehetne valaki franciátlanul francia. Mint ahogyan nem is franciáskodik senki, csak egyszerűen francia. Ugyanígy se magyartalanul, se magyarkodva nem létezhetünk, csak simán magyarul. A protestantizmusnak, a magyarságnak pedig nagyon sok köze lenne a magyar nyelv védelméhez, hisz a református ősök könyveket nyomtattak, anyanyelvükre tanították a gyerekeket, hogy a Bibliát képesek legyenek elolvasni. Nehezen szedem össze az erőmet, de néha írok egy-egy újságnak, amikor valami csúnya, illetve pongyola vagy fölöslegesen idegen szavakat használó kifejezést olvasok. Ha sokan tennénk ezt, bizonyára szebb lenne a nyelvünk. Most egy olyan faluba látogatunk el, ahol a református egyház nagy feladata a nyelv és a kultúra ápolása. Ez a református közösség a Kárpát-medence legdélebbi gyülekezete Belgrádtól nem messze, Hertelendyfalva. Nemrég ünnepelte a reformátusság határokon átívelő egységét. A hétvégén pedig pünkösd lesz, amely a Lélek egyesítő erejének is az ünnepe. Most lélekben utazzunk el ebbe a messzi közösségbe, ahol szintén magyar reformátusok élnek. Kiss Sándor beszélgetett először a Kerekes családdal, majd Halász Béla lelkipásztorral.

Kerekes úr: Az őseink, kétszáz családdal együtt 1883-ban Andrásfalváról telepedtek ide, ahol létrehozták Hertelendyfalvát. Azelőtt ezen a helyen szlovák és német nemzetiségűek éltek. A második világháború befejezéséig három nemzetiség élt együtt, de akkor a németeket kitelepítették.
Kerekesné asszony: A székely kálvária még Madéfalván kezdődött 1764-ben, amikor a Madéfalvi Veszedelem megtörtént. Mária Terézia rendelkezése végett Moldáviából Bukovinába telepedtek. Ott hét falut alapítottak. Egyike a hét falunak Andrásfalva, ahonnan az őseink jöttek. Abban a faluban reformátusok voltak. A székely katonákat azért telepítették ide, hogy a Duna mentén védjék a határt. Három falu jött akkor létre: Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza. Rengeteg olyan ének maradt fenn, amin látszik a székely siralmas bujdosás, a búsulás, a nehéz élet, amit végigéltek a kétszáz év alatt.
Kerekes úr: Az idetelepült székelyek földet kaptak. Akik akkor jöttek, mind írástudó emberek voltak, de a sok munka és nehézség miatt az iskoláztatás háttérbe szorult és 1910-től már nem jártak a gyermekek iskolába. Az emberek nagyon nehezen éltek, mert az erdőket kellett kiirtani, kubikoltak, házakat építettek, megkínlódtak mindenért.
Kerekesné asszony: Rengeteg erdő volt, amikor azt kiirtották, a földeket szétosztották majd a gyerekek örökölték és így egyre kevesebb lett az a föld, amiből nem tudtak megélni. Amikor a falu mellett kiépült a három nagy gyár, akkor sokan eladták a földjüket és munkába álltak a gyárakban és abból tartották el a családot. Néhányan vissza is mentek.
Kerekes úr: Tudjuk, hogy a Vajdaságban sok nemzet él együtt. Kicsi korunktól kezdve tudtuk, hogy mi székely magyarok vagyunk, és ismertük a "Mikor Csíkból elindultunk…" kezdetű éneket, mert ez volt a gyermekaltató. Az összetartozásunkat az egyesületünk és a gyülekezetünk fejezi ki. Sajnos, ezután az utolsó zavarodás után, sokan elmentek Hartelendyfalváról. Megijedtek a háborútól, a behívó elől menekültek. Ha összeszámolnánk, akkor biztosan hiányzik vagy száz lélek. Nekem szerencsém volt, hogy a behívóktól megmenekültem, mert sérült volt a lábam, ezért nem vittek be. Kétszer-háromszor behívattak, de nem vittek el. Gondolkodtunk rajta, hogy mi is elmegyünk innen, de először a feleségem lett beteg. Kórházban volt a szemével, amikor ott tartottunk, hogy eladjuk a házat és elmegyünk Magyarországra. Amikor ő felépült, akkor én lettem beteg, két nagy műtéten mentem keresztül és így egészen lemondtunk a menésről és elhatároztuk, hogy maradunk.
Kerekesné asszony: Az első bombák itt estek le. Első nap reggel kilenckor a repülőgyárat bombázták le elsőként. Nagyon megijedtünk. Nem is sejtettük, hogy milyen lesz, arra gondoltam, olyan, mint a második világháborús bombázások, ahol be kellett sötétíteni, de aztán rájöttünk, hogy ez mellékes, mert belátnak mindenhová a műszereikkel. A férjemnek is, nekem is dolgozni kellett menni. Féltünk, mert körülöttünk van az olajfinomító és a vegyipari gyár. Akkor elmentünk egy pár napra Sándoregyházára, egy külföldön élő rokonunk házába. Húsvétra meg visszajöttünk ide, gondolva, hogy nem fognak bántani. De éppen a templomban voltunk, amikor ismét bombázni kezdtek. Nem lehet kifejezni azt az érzést, amit akkor átéltünk. Hallottuk a repülők zúgását. A gyárat lőtték és áldozatok is voltak. Másnap elmentünk Fehértelepre, és ott maradtunk a bombázás végéig. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor este lefeküdtünk és csak hallottuk, hogy fütyül a rakéta, és behunyt szemmel vártuk, hogy vajon hol esik le.
Kerekes úr: Előbb hallatszottak a kutyák, olyan búsan, amikor sírnak. Én mivel a katonaságtól fel voltam mentve, hallgatnom kellett és dolgozni. Minden este el voltunk készülve, a kocsik kifelé álltak mindig a ház előtt. Víz, pokrócok, konzerv mindig volt benne. Felöltözve aludtam. Hallottuk, amikor Szendrődöt bombázták, az a Duna másik oldalán úgy tizenöt-húsz kilométerre van. Csak úgy rezgett a föld. Az egész falu az utcán volt.

Bukovina mit vétettem,
hogy én benned nem élhettem?
Elátkozott apám, anyám,
az Isten es haragszik rám.

Kiss Sándor: Kitől tanultad ezt az éneket?
Kerekes leányka: Hatéves koromtól tagja vagyok a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesületnek.

Kerekesné asszony: Tanfolyamokra jártam, majd átvettem a tánccsoportot. Később kezdtem gyűjteni, amikor láttuk, hogy már elfogytak a táncok. Csak a csárdás, a frisses és a lassú maradtak. A siladri nevű székely táncot például már nem ismerte senki. Emlékszem, hogy kisleánykoromban egy idősebb bácsi táncolta, sajnálom, hogy nem vetettük föl. Akkor az olyan nevetségesnek tűnt, hogy ez a bácsi egyedül járja a táncot, mintha részeg lenne. Sokkal később láttuk meg annak az értékét. Egyedül a karácsonyi hagyomány él még nálunk. Szentestén a gyerekek elmennek nagyszülőkhöz, rokonokhoz és verselnek. A leánymegéneklése is megvan, ami egy gyönyörű szokás. A legények csoportba szervezkednek öten-hatan egy csoma megyen előre, csengőkkel felszerelkedve, aki álarcot visel, és kérdezi, hogy fogadják-e az énekeket?
A szlovákok még a mai napig is népviseletben járnak, de a magyarok nem. A magyarok már a második világháború után nem jártak népviseletben.
Kiss Sándor: Mi lehetett ennek az oka?
Kerekesné asszony: Talán az előrekapaszodás. Az én öreganyám nem járt viseletbe, de a dédöreganyám igen, ő rékliben járt és karincában, ami a kötény.

Kerekes leányka: Remélem, hogy majd, ha gyerekem lesz meg tudom tanítani magyarul beszélni! Ez a célom az életben.
Kiss Sándor: Mit mond a 2004. december ötödikei dátum egy hertelendyfalvi székelynek?
Kerekes úr: Nem éreztük jól magunkat. Szomorúak voltunk, mint mindenki, aki a határon túl él. Szerettük volna, hogy meglegyen a kettős állampolgárság lehetősége! Mi nem vagyunk hibásak, hogy el lettünk csatolva. Most már örömmel fogom kérni.

Kiss Sándor: Az 1883-as idetelepülés óta Ön a hertelendyfalviak negyedik lelkipásztora.
Halász Béla: 1988-ban kerültem ide a Kárpát-medence legdélebbi gyülekezetébe. Az elődeim is hosszú ideig szolgáltak itt. Bácskából származom. Azelőtt nem is ismertem Dél-Bánátot. Itt teljesen más mentalitás uralkodik. Egyszerűen jó emberek, ha kell, össze tudnak fogni és az egyházukhoz hűek.
Kiss Sándor: Kinn az udvaron, a parókia udvarán disznóvágás zajlik.
Halász Béla: Földműveléssel is foglalkozom és gazdálkodom is. Városi ember lévén természetesen nem értettem sem a földhöz, sem az állattartáshoz. Mindezt itt tanultam meg. Nagyon sokat segítenek a gyülekezeti tagjaim. Most már több mint húsz éve gazdálkodom. Van szarvasmarhám, disznóim és egy kisebb csapat birkám is.

Kiss Sándor: Ahogy megérkeztünk a faluba, láttuk, hogy a templom fel van állványozva.
Halász Béla: 2009 óta renováljuk a templomot. A vakolatot teljesen le kellett szedni. A tetőszerkezet megjavítása égetően fontos volt. Ha Isten is úgy akarja, most 2011-ben ünnepélyesen be fogjuk fejezni.

Az elmúlt hétvégén volt Budapesten a Református Zenei Fesztivál. Takács Ibolya hangkép összeállítását hallják, amelyben szereplők, résztvevők és dr. Bagdy Emőke is megszólal.

Fiatalember: Szerintem azért jó egy ilyen kezdés, mert így nem gondolják azt az emberek, hogy itt csak református énekeket hallhatnak. Kicsit színesebb programokat nyújt így a fesztivál.
Takács Ibolya: Milyen volt a közönség?
Fiatalember: Meglepően lelkes.
Fiatalasszony: Véletlenül pont Már hazafelé tartottunk, amikor meghallottuk, hogy a Keep Floyding együttes lép föl. Ennek nagyon megörültünk, mert ismerjük és szeretjük őket.
Zenekari tag: Én az EtNoé zenekar tagja vagyok. Az idén alakultunk. A zenénk közelebb áll a rockzenéhez, mint a népzenéhez. Sokan vannak, akik vagy az egyiket, vagy a másikat szeretik. Tagja vagyok a Sator Quartetnek, akikkel középkori latin himnuszokat énekelek. A Református Zenei Fesztivál egy rendkívül nyitott és színes zenei palettát felsorakoztató seregszemle, úgyhogy mi nagy örömmel vettük a meghívást.
Résztvevő: Azt hiszem a mai világban már megengedhető, hogy a templomi énekkarokon kívül más zenekarok is fellépjenek.
Takács Ibolya: Hogy hívnak?
Kislány: Brigitta.
Takács Ibolya: Kivel jöttél ide a fesztiválra?
Kislány: Anyával. Koncertet hallgatunk.
Takács Ibolya: Honnan hallottak erről a rendezvényről?
Anyuka: A bölcsődében volt kiplakátolva.
Takács Ibolya: A Ráday utcai Biblia Múzeumba is be lehet térni a Református Zenei Fesztivál ideje alatt.
A múzeum dolgozója: Ilyenkor nem zárunk be öt órakor, mert elég nagy az érdeklődés. Családok, gyerekek és fiatalok is jönnek.
Takács Ibolya: Van-e esetleg olyan tárgy, ami előtt többen megállnak, több időt is eltöltenek a látogatók?
A múzeum dolgozója: Igen, például itt van a Vizsolyi Biblia eredeti példánya, amit 1590-ben adtak ki. Ez a Károli Biblia Rákóczi György tulajdona volt, és saját kézírása van benne. Ezt a másik Bibliát egy öreg néni családtagjai hozták be. A néni a háború alatt nehéz körülmények közé került, mindenét elvesztette, de a Bibliája megmaradt egy abroszba csavarva. A múzeum érdekessége az a kézzel írt Biblia, amit negyvenöt perc alatt írt le hétszáz ember. A gyerekeket a falon látható római kori metszetek érdeklik, amik lovas hajtásokat mutatnak be.
Takács Ibolya: Mi az, ami kifejezetten tetszett önnek?
Résztvevő: Nagyon tetszett a kecskeméti százhúsz tagú diákkórus.

Dr. Bagdy Emőke: Mindenképpen segítenünk kell egymást, hogy a női nembeli lényeget, az életfeladatot teljesíteni tudjuk. A mi generációnkban már általában harminc év fölöttre tolódott az első szülés, ezért támogatni kell, hogy a nő úgy szülhessen, hogy meglegyen a lélektani háttere. Egyedül felnevelni egy gyereket nagyon nehéz. De lelkileg egészséges gyermeket nevelni még nehezebb. Mint ahogyan a Nap és a Hold kell a mindennapokhoz, úgy kell a férfi és a nő egy olyan kapcsolathoz, amiben az ember ép személyiséggé fejlődik. Amennyiben csak az egyik oldal van meg, a szeretetoldal és nincs meg az erőoldal a férfi részéről, akkor sajnos egy olyanfajta túlzott elvárás rendszer alakul ki a gyerekben. Azt érzi, hogy neki minden jár és ki is követeli magának, ami torzítja a személyiségét. A korlátok, az akadályokkal való megküzdés feladata, amit az apa tud igazán, az anyával szövetségben a gyerek elé állítani, izmosítja és edzi a lelki rendszert. Lelki gerincünk hogyan lesz? Hát úgy hogy megedzük, és valóban kidolgozzuk azt a lelki izomzatot is. Manapság olyan természetesnek tartjuk, hogy a fizikai izmainkat fitnesszel meg mindenfélével karbantartjuk, de arra nem gondolunk, hogy lelki izomzatunknak is kell lennie. Kialakult-e eléggé a lelki izomzatunk vagy csak zsírszövet van helyette és nem cselekvő, aktív erő. Nézzük meg, hogy mi van a fiatal férfijainkkal! A legtöbb fiatal az anyjára támaszkodik, és szinte mindent készen kap, amit elfogad viszonzás nélkül. Később a párkapcsolatában is ezt várja el. Ez nem egy természetes, nem egy érett felnőtt kapcsolat, hanem egy csecsszopó, parazita attitűd, ami akkor alakul ki, ha egy fiú nem tanulja meg a tulajdon apjától, egy férfitől, hogy hogyan kell helytállni, támaszt adni, egy nő mellett lenni. Ha a szerepek nem tisztázottak, összefolynak, vagy felcserélődtek, akkor a gyerek lelkében egy torzult kép jelenik meg erről az ősvalóságról, amit mi lenyomatolunk a lelkünk mélyén. Mi is olyat csinálunk, amilyet tapasztaltunk. Egy rossz és elrontott kapcsolati helyzetből a saját felnőtt életére kivergődő embernek nem lesz megfelelő lelki izomzata, nem lesz edzettsége, nem lesz akarati élete, nem lesz vállaló képessége, hanem sodródik, és mint a szél fútta levél él egy identitással a világban, amit kaméleon identitásnak nevezzünk. Odacsapódik, ahol jót kap a világban, ahol táplálják, ahol ingyen adnak valamit. Lelki gerinc nulla. Gyakorlatilag puhatestű marad az illető. Ezért ez közös emberi felelősségünk. Felelősek mindazok a szakemberek, – mint magam is – akik tudják, mit lehetne tenni, mert "vétkesek közt cinkos, aki néma". "Rám tekint pártfogón e század" és nem tudom, hogy rám tekint-e, de az biztos, hogy azt a tudást, ami hatalom, azt tovább kell adni szeretettel! Csináld ezt! Ez nem ajánlás, hanem parancs. Bűne az annak, aki nem teszi. Saját felelőssége. Úgy gondolom, hogy nagyon nagy szerepe van a pszichológiai kultúrának abban, hogy segíteni tudjunk. Talán az utolsó órában. Van egy tudományos irányzat a pszichológiában, a boldogság pszichológia. Ez, azt kutatja, hogy mitől, hogyan lehetnénk boldogabbak? A hála, hogy én neked köszönetet mondok. Amikor te megkapod ezt a köszönetet valamiért, rögtön áthangol téged egy olyan lelki állapotba, hogy te könnyebben megköszönöd annak a másik embernek, aki éppen neked adott valamit. És ez így megy tovább szinte láncreakcióban, hogy egy pozitív apró kis jó cselekedet irradiál, kiterjed, és így szinte megváltoztat egy csoport klímát, egy együttesnek az érzelmi állapotát, és így lehet szép lassan megváltoztatni azt a világot. Ebben egyelőre nagyon veszteségre állunk. Az emberi lelki erőknek olyan pusztulását tapasztaljuk, amit meg kell állítanunk. Vannak felelősebbek, mint a szakemberek és vannak felelősek, hiszen mindnyájan felelősek vagyunk, és ha nem tesszük a dolgunkat vétkesek is.

Fekete Ágnes: A következő hét református eseményei, híreink következnek.

Ezen a héten tartják a Budapesti Deák téri evangélikus templomban a 22. Bach hetet. Ma este 7 órakor fuvola-csemballó kamaraest lesz többek között Jean Michel Tanguy közreműködésével, holnap orgonahangversenyt tartanak.

Ugyanitt kerül sor ökumenikus bibliaolvasásra június 13-án, pünkösdhétfőn fél egytől. A Szentírást a pünkösdi eseményekhez kapcsolódóan több nyelven olvassák majd fel gimnazisták, egyetemisták és közéleti személyiségek, művészek, sportolók és politikusok.

A Békés-tarhosi Zenei Napok Keretében tartják a "Szép magyar beszéd" anyanyelvi kurzust és olvasáskonferenciát, amely június 27. és 30. között Békésen, a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban. A konferenciára június 10-ig lehet jelentkezni. (Gellénné Körözsi Eszter [email protected])

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Missziói Irodája könyvgyűjtést szervez a dencsházai és vilmányi tanodák, valamint a horvátországi magyar reformátusság számára. A gyűjtés keretében elsősorban gyermek-, ifjúsági- és ismeretterjesztő könyveket, valamint magyar nyelvű klasszikus szépirodalmat várnak. ([email protected])

Hock Bertalan orgonahangversenye lesz a Kelenföldi Barokk esték keretén belül június 11-én, szombaton 17 órakor, Budapesten az Október huszonharmadika utca 5. szám alatt.

Jáger István grafikusművész kiállításának megnyitója június 11-én, szombaton 17 órakor lesz Alsóörsön, a református templom kiállítótermében.

Cigánymissziós konferenciát szervez a Magyarországi Református Egyház június 22. és 25. között Budapesten. A konferenciára angolul beszélő önkénteseket keresnek, akik segítenek az előkészületekben és a helyszínen. Az önkéntesek jelentkezését június 10-ig várják. ([email protected])

A Magyarországi Református Egyház Vakmissziója hitmélyítő csendeshetet tart június 14. és 19. között Tahiban, a Sion hegye Konferenciaközpontban.

25 év feletti, egyedülálló, keresztény fiataloknak szerveznek egy hétvégét, június 11-én és 12-én Debrecenben a Szappanos utcai Baptista Imaházban. Jelentkezni június 9-ig lehet. (Muraközy Judit tel.: +36 20 886 2836)

A Csillagpont nevű Református Ifjúsági Találkozót július 19. és 23. között rendezik meg Tatán. A négy nap alatt, tizenöt helyszínen százhúsz program várja a fiatalokat. Az egyik főelőadó: dr. Bagdy Emőke lesz.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol Római levele 8. fejezetéből!

"Kicsoda szakíthat el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság… vagy éhség?" (Róma 8:35.)

Az éhezés nagyúr. Állítólag az emberiség háromféleképpen válaszol rá. Elvándorol, fellázad, vagy belehal. A Biblia első lapjain rögtön találkozunk a vándorlás megoldásával. Ábrahám az éhezés elől menekül egy időre Egyiptomba. Így kerül egész Izrael is József segítségével később Egyiptomba. De olvasunk lázadásról is, hiszen a pusztában Mózes ellen az éhezés miatt lázad fel a nép: Kihoztál minket az egyiptomi húsos fazekak mellől, hogy éhen haljunk a pusztában? – mondogatják vezetőjüknek. De sajnos rengeteg olyan emberről is olvasunk a Bibliában, akinek nem volt módjában sem elvándorolni, sem fellázadni, csak várta az éhhalált. Példa erre a sareptai özvegy, aki azt tervezte, hogy előveszi az utolsó adag kis lisztecskéjét, megsüti az utolsó pogácsát és meghal. De éppen ez a történet mutatja, hogy létezik egy negyedik féle viszonyulás is az éhezéshez. Sőt a Bibliában újból és újból előjön a nép imádságában: az Úr szemmel tartja az őt félőket, kimenti őket a halálból, és az éhségben is eltartja őket. Létezik valami különleges bizalom, ami az ételt, az élet legalapvetőbb mozgatórugóját is Istenre bízza. Ez a bizalom jelenik meg Pál apostol vallomásában: "Ki választhat el Krisztustól? Az éhség?" Nem – az nem választhat el, hiszen annyit éheztem, üldöztek, majdnem meghaltam – írja, de mindezekben tapasztaltam Krisztus jelenlétét. Sőt meg van győződve arról, hogy sem halál, sem élet, sem éhezés, sem fegyver sem semmi nem választhat el Isten szeretetétől minket.
Ma az ösztönökkel igyekeznek bennünket megfogni. Ha Ábrahám ösztönszerűen elvándorolt hazájából, ahol éhezés volt, most csordában mennénk el azonnal onnan, ahol nincs mit enni, mert már annyira tömegesen és ösztöneinkben lettünk irányíthatóak. Isten egy olyan egységre hív bennünket, ahol már nem számítanak ezek a belső irányító erők. Pál apostol nem tagad, nem azt mondja ájtatosan: ne fájjon annyira az éhezés, ne ez irányítson, hanem állít: egy új és sokkal fontosabb kötődésre hív. Isten szeretetében mindez megoldódik. A sareptai özvegynek az volt a dolga, hogy az utolsó marék lisztjéből az Isten emberének adjon pogácsát. Ez volt a bizalomnak az a jele, amire Isten válasza így hangzott: nem fogy ki a véka, mindig lesz a tálban liszt. Ezt a kicsi bizalmat kéri tőlünk is. Sose felejtem el, amikor egyszer régen festettünk, és nem volt pénzünk kifizetni a végén azt a számunkra hihetetlen nagy összeget, amit a festő mondott. Akkor olvastuk éppen Mária énekét, aki megénekelte, hogyan töltött meg éhezőket javakkal, gazdagokat pedig üres kézzel bocsátott el… Gondolkodtam, mit kellene eladnunk ahhoz, hogy kifizessük az összeget. Mire innen is onnan is hozott a postás váratlanul pénzt, és minden magától megoldódott. Az ember életében vannak ilyen kis csodák, ha észrevesszük őket. Ha bizalommal keressük Isten kezét, akkor az éhezés sem annak a jele lesz, hogy innen el kell menni, hanem hogy Krisztus szeretetétől még ez sem választ el. Adja Isten, hogy Ő valóban egy mindennél biztosabb pont legyen számunkra. Ámen.