2011-11-02

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják!
Mindenszentek ünnepe tegnap volt, a halottak napja ma van. Ebben az időszakban mindenki egy kicsit elgondolkodik az elmúlásról, a halálról. Most dr. Bagdy Emőke segítségével tegyük ezt együtt is.

Dr. Bagdy Emőke: A halál az élet szerves része és mindaddig, amíg a kultúrák tudomásul vették és ápolták, rítusokkal gondozták ezt az összekapcsolódást, addig az elengedés természetes folyamat volt. A gyerek azt fogadja el természetesnek, ami őt körülveszi. Tehát így lett a halál is természetes. A méltó halál egyetlen feltétele, hogy az ember szerettei legyenek jelen és ne legyen egyedül. Az Ige is azt mondja, nem jó az embernek egyedül lenni. Nagyon súlyos és depressziós filozófia az, ha belegondolunk, hogy nincs tovább, nincs semmi. Minden tudományos eredmény ellentmond ennek. Ellentmond a rendszerszemlélet, ami azt mondja, hogy az ember a világegyetem tíz-tizenkét dimenziójából a maga kicsi dimenzióiba bezárt életű lényegében, mert az érzékszerveink arra képesítenek, hogy azt a világot tudjuk, érezni, látni, hallani, tapintani, amire érzékszerveink vannak. Az érzékszerveinknek megvannak a határai, hogy mit képesek felfogni. A rendszerszemlélet azt mondja, hogy az ember be van foglalva a világegyetem magasabb szerveződésű rendszereibe, amelyek meghatározzák az emberi lény életét. Függünk például a holdhatásoktól, a minket körülvevő univerzum, égitesteinek hatásaitól, sugárzásoktól… Van másik valóság is, vannak olyan érvényes dimenziók a miénken kívül, amire nincs felfogókészülékünk. Mi emberek szeretetben összetartozunk. A szeretet kötőanyag, összeköt, dimenziókon átível. Bárhol vannak szeretteink, akik eltávoztak, amíg mi emlékezünk rájuk, addig a kapcsolat bizonyosan megvan. A léleknek munka szerettének egy olyan valóságba való átengedése, ahová nem tudja kísérni. Vesztesek vagyunk. Valaki, akit szerettünk, az elment és vele egy darabot elvitt az életünkből. Letört egy darab az énből. A gyász a kétségbeesés stádiumával kezdődik, föl se tudjuk fogni, hogy mi történt. Lehetetlenségnek tartjuk és a gondolatok mindig csak akörül járnak, aki eltávozott és a vele kapcsolatos emlékek emlékkönyvében lapozgatva minden felidéződik. Ezután, jön egy önvádi szakasz, hogy ha ezt, vagy azt tettem volna… Itt jöhet be egy megbetegítő, kóros gyászfolyamat. A léleknek szellőzködnie kell! Azt mondjuk, hogy súlya van a bánatnak, a mellkasra összeroppantó, ránehezedő, fizikai teherként éljük meg. De a megkönnyebbülés szóban benne van a könny. Nem olyan egyszerű a sírás. Eljutni az oldó sírásig, amikor valóban elengedi és siratás történik. Az elkülönítőkben megpróbálják még az utolsó orvosi erővel tovább éltetni a már alig-alig vergődő organizmust. A fizikai életben tartás érdekében a lelki méltó halál lehetőségétől szakítják el az embert. Ha ott vannak az eltávozó mellett, akiket szeret és beszélnek hozzá, akkor is, ha kómában van, hisz hall mindent és tudja, hogy elkísérik őt. Azoknak is jó, akik ezt teszik, el tudnak tőle köszönni, megbékél a szívük. Polcz Alen írja le, hogy amikor meghalt a nagymama, megmosdatták, átöltöztették, ott volt a gyerek, segített mindenben. Az anyuka mondta, "a szemfedőt kösd rá", tehát a gyerek hozzáért a halotthoz. Ha a gyerekek féltek, akkor kifejezetten segítették azzal, hogy a gyerek fogja meg a halottat vagy tekerje meg a lábujját. Félek a haláltól? Valójában nem a haláltól, hanem azoktól a képzetektől, amiket a fejembe raktak a halálról. A gyerek is beleszelídül a dologba és látja, hogy ez egy természetes dolog. Bertók László, pécsi Kossuth-díjas költő verse jutott eszembe, "Mert mind tudjuk, hogy élet és halál/ a pillanat szarvhegyén ül vagy áll." A pillanat szarvhegyén, egy pillanat alatt átkerülhetsz a másik valóságba. Fontos lehet, hogy az eltávozottnak valamijét, ami rá jellegzetes volt, magamra felvenni, a saját viselkedéskultúrám részévé tenni. Ezzel tudja a lélek a sebét, a veszteség fájdalmát végül begyógyítani. Az apám tejeskávéja az én reggeli tejeskávéim részévé vált. Valahányszor azt a pöttyös bögrét a számhoz veszem, akkor együtt vagyok az apám emlékével, az apámmal, magával. Olyan gyászfolyamatokkal találkozunk, ahol több éve meghalt már valaki, de a családtag házi oltárt állít neki, vagy a hamvait a lakásban őrzi… Nem tudja elengedni, határozottan állítom, hogy ez nem jó. Az élet és a halál a létezés két külön birodalma, és ha az ember az egyik szobából átmegy a másikba, az ajtót jó becsukni magunk mögött. Akkor hagyjuk nyitva az ajtót, ha átjárhatóságok vannak. Arra figyelj, ami a te életbeli feladatod! Ő már odaát van. Elengedni, az elengedés nagyon fontos dolog. Az élet félelme helyett az élet bátorsága mellett letenni a voksot, mert aki bátran fogadta az élet kihívásait és megküzdött, az természetesként tudja elfogadni, hogy eljött az idő, amikor bátran átmegy a másik valóságba. Az élet él és élni akar! Koncentráljunk az életre magára!

Fekete Ágnes: Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, nyugdíjas fizikatanár, a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Az alapítvány az Erdélyi Református Egyházkerületen belül működik 1999 óta. Célja a híres kolozsvári Házsongárdi temető sírjainak gondozása. Kiss Sándor tett vele egy sétát a temetőben.

Gergely Erzsébet: A temetőt 1585-ben nyitották. Gazdag és szegény egyformán pihenhetett itt. Most is köztemető. Csak most a demográfiai változás miatt nincs a felduzzadt románságnak temetkezési helye és ezért kell a hely. Ez státusszimbólum, a polgármesteri hivatal kegyeltjeinek csak szorítanak helyet, de ezt olyan áron, hogy nagyon sok esetben régi sírokat szüntetnek meg. Kemény érdekekbe ütköztünk, amit utólag vettünk észre. Titkosították az összes adatot és a kutatóknak sem bocsátják a rendelkezésére. A telekkönyv nyilvános, de ez egy éve nem nyilvános, tehát büntetlenül lehet átírni dolgokat és helyet csinálni bárkinek. Ennek a temetőnek még mindig több mint fele magyar sír, de nincs az irodán egyetlen magyarul tudó személy sem. Itt kellene, hogy az érdekképviseletünk, valahogy talpára álljon. A luteránus rész, az egyházi temető. A legrégebbi sír egy sírásáskor került elő. Ez az 1599-ben eltemetett Felten Waida sírja. A felirata: Hodie mihi cras tibi – Ma nekem, holnap neked. Felállítottunk egy emlékkövet, amelyen az összes itt nyugvó akadémikus felvésetett. Soknak már nincs meg a sírja, legalább ennyi maradjon!

Kiss Sándor: Itt látszik, hogy egymás hegyén-hátán vannak a sírok.
Gergely Erzsébet: Ez még semmi a többihez képest. A bejáratnál a három kiváló személyiség és református püspök sírja látható, Nagy Péter, Szász Domokos és Bartók György. Nagy Péter 48-ban gyutacsgyárat létesített Kolozsváron, hogy a hadsereget támogassa. Sajnos a régi sírok már csak elvétve, szigetként vannak jelen, mert gyakran elé temetnek és ezek a díszes sírok a régi jelleget teljesen elnyomják. Mindenütt beton van. Hála Istennek sok turistacsoport jön, de sajnos egyesek felvonulási területnek gondolják a temetőt. Zászlót lengetnek, és úgy járnak, mint ha birtokosai lennének a területnek. Szellemileg lehetünk a birtokosai, de nem így. Már láttam, hogy a románok is tesznek piros-sárga-kék szalagot. Nem hiszem, hogy jó lenne, itt tíz év múlva szalagháború lenne itt. Mi azokat a piros-fehér-zöld szalagokat a fiók mélyén rejtegettük és börtön is járhatott érte. Most kilométerszámra dobják a szemétbe. Kegyeleti helyen az alázat nagyon fontos. Nem képzelem el, hogy Bölöni Farkas Sándornak, vagy Mikó Imrének örömet okozna az ilyen fennhéjázó viselkedés. Ezt a szív mélyéről kell csinálni és nem lengetve, lobogtatva. A lelkesedésnek más formáját kellene választani, mindig elsütöm azt az ötletemet, hogy minden turista húzzon ki egy gyomot! Mi ötszáz sírt gondozunk állandóan. Szerintem ízléstelen, kőre tenni ennyi szalagot, ráadásul csúnyán is néz ki. Emlékszem, hogy Kós Károly fia, Kós András mindig mérgesen szedte le Kós Károly sírjáról a szalagot, azt mondta, hogy kőhöz nem illik. Ráadásul az még műanyagból is van. Találtam olyan szalagot is, hogy fel foglak emelni Erdély. Kedves jóakarónk úgy képzelte, hogy egy személyben fel fogja emelni Erdélyt. A régi köveket vagy hétszázat felmértünk. Ahhoz hogy műemlék legyen, egyenként pont úgy kell adatlapot kitölteni és dokumentálni, mint egy háznál. Egész nyáron itt a sírok közt mászkáltam, mert a topográfus nem ismerte a helyszíneket. Elég nehéz feladat volt, de most van egy leltárunk, ami óriási dolog és lesz egy térképünk. Bölöni Farkas Sándor sírja műemlékként az unitárius egyház nevén volt, megtudtam az egyik hölgytől, hogy áthúzták azt, hogy műemlék és kihúzták az unitárius egyházat.

Kiss Sándor: Itt Reményik Sándor sírját láthatjuk.
Gergely Erzsébet: Igen, ez egy családi sír.
Kiss Sándor: Itt van Kriza Ágnes énekművész a Magyar Opera örökös tagja.
Gergely Erzsébet: Teljesen elhanyagolt sír volt. Mi hoztuk rendbe.
Kiss Sándor: A kolozsvári értelmiség Házsongárd őrangyalának nevezi.
Gergely Erzsébet: Ezt már többször visszautasítottam, mert az angyalok általában szépek és fiatalok, úgyhogy egy hetvenedik évében járó nőt őrangyalnak becézgetni nem való.
Kiss Sándor: Honnan jön ez az érdekes elnevezés, hogy Házsongárd?
Gergely Erzsébet: Többféle magyarázatot is hallottam. Kolozsvár lakosságának több mint fele szász volt, ezért elképzelhető, hogy egy szász polgár nevéből származik, de lehet, hogy Nyulaskert vagy Mogyoróskert az értelme. Nekünk már zsong. A múlt homályába vész a név eredete.
Itt van megint egy szomorú példa arra, hogy egy szép régi restaurált sír elé egy monumentális síremléket építenek. Így nem is nagyon látszik az Olaszországból származó vívómester sírja.
Kiss Sándor: Az előbb itt a temetőjárók megszólították és tanácsot kértek. Ez gyakran előfordul?
Gergely Erzsébet: Gyakran. Ha látom, hogy a csoportok nagyon kódorognak, akkor segítek. Éppen azon töprengünk, hogy kéne ennek egy intézményes keretet biztosítani, mert az én erőm is véges és azt hiszem, hogy már rég túlléptem a határaimat. Ide kéne egy csapat! Nem lehet, hogy egy hetvenéves, nyugdíjas fizikatanárnőn áll vagy bukik egy ilyen temető sorsa. És ha én meghalok itt nincs folytatás.
Kiss Sándor: A református egyház vagy az állam ezt nem tudná felvállalni?
Gergely Erzsébet: Erről tárgyalunk mostanában. Kaptunk ígéretet, ha külön alapítvány leszünk, de ahhoz itt ötmillió forint a kezdőtőke.

Gergely Erzsébet: Berde Áron a Ferenc József Tudományegyetem első rektora volt. Természettudós is, kiváló személyiség. Itt van ez a három eklektikus kripta. Most dőlt össze az a másik. Azt mondták, hogy fa dőlt rá, de nem lehet tudni. A középsőbe már beköltözött egy román barátunk. Óriási betűkkel felírta a saját nevét. Koporsók, csontok ki voltak dobálva. Hosszú ideig itt hevertek a darabok. Nincs annyi tisztelet a régi iránt, hogy meghagyja valahol a nevét.
Kiss Sándor: Ennek az összedőlt kriptának mi lesz a sorsa?
Gergely Erzsébet: Nem tudjuk. A családot ostromolják miatta. Ők Vásárhelyen vannak és kérdezik, hogy mit csináljanak? Egy vagyonba kerül. Olyan nagy bürokratikus rendszere van ennek a pályázásnak, és ráadásul utófizetés van.
Kiss Sándor: Kós Károly sírjánál vagyunk.
Gergely Erzsébet: Talán az állatkerti házikókból felrémlik a neve. A háború után karrier várt rá Magyarországon, de hazajött és hihetetlen odaadással, munkabírással a teljesen összeomlott művelődést íróként, szerkesztőként, építészként talpra állította a Helikonnal. Legalább háromszor a semmiből kellett elindulnia és mindig újra feltámadt és világítóoszlop volt. Az átlag turisták három helyet látogatnak, Kós Károly, Dsida Jenő és Apáczai Csere János sírját. Pedig az Apáczai nem is eredeti. Ez a Kertek nevezetű része a temetőnek. Arisztokraták kertjei voltak itt valamikor, nyulak, mókusok és imitt-amott egy szép sír. Ez lett belőle, tele betonnal, hátul a jobb oldali a Paget kripta. John Paget angol úr volt, aki Wesselényi grófnőt vett feleségül, részt vett a 48-as harcokban, ő írta meg először Erdély és Magyarország történetét angol nyelven. Eszterházyak, Mikesek, Bánffyak, Bethlenek, Huszárok, tehát az erdélyi főúri társaság színe-java.
Kiss Sándor: Itt vagyunk a Bethlen kriptánál.
Gergely Erzsébet: Fiókokba, fülkékbe vannak a koporsók behelyezve és lezárva kőlappal. a fülkék előtt az elhunytak arcképét ábrázoló gyönyörű zománcképek vannak.
Gergely Erzsébet: Ez a Wass Albert családja, van Wass Albert név is, aki a dédnagypapa.
Kiss Sándor: Ő Marosvécsen van. Ugye?
Gergely Erzsébet: Igen. Ez is például egy régi kő, amit nem tudunk, hogyan dőlt le. Egy nap el fog tűnni, de nekünk nem engedik meg, hogy visszaállítsuk. Itt valaki csinált magának temetkezési helyet teljesen szabálytalanul, mert télen nem is temetnek oda, de gondolták, hogy télen senki sem figyeli. Láttuk, amint gróf Mikes Zabolay gróf, Csíkszentmártoni Szabó Lajos főkormányszéki tanácsos síremlékéből ki volt téve 1800-as évekből származó kétszekérnyi törmelék. Lefényképeztük, felküldtük a miniszternek és azt kaptuk, hogy a bizonyítékok nem meggyőzőek és a bérlők nem reklamáltak. De hát már kétszáz éve meghaltak! És nincs nyoma. Egy nap alatt elhordják a törmeléket, jönnek itt a nagy markolós traktorok és pillanatok alatt mindent eltüntetnek.
Kiss Sándor: Mi lesz Házsongárddal a jövőben?
Gergely Erzsébet: Ha reménytelenek lennénk, akkor nem dolgoznánk. Attól függ, milyen lesz a következő nemzedék. Ha tudunk kinevelni érző embereket, akik áldoznak is, akkor lesz valami, de az iskolások, fiatalok nagyon vevők a temető témára. A hetedikes tanítványaim szívesen segítkeznek itt. Nem győztem elég diákot kihozni. Ez egy becsületes, rendes, erdélyi magyar értelmiségi viselkedés. Nem kéne, hogy őrangyal legyek, se kiváló, mert ez egy normális viselkedés. Ott van a sok gyönyörű falusi temető, az enyedi temető. Még a Farkasréti temetőben is lenne mit csinálni.
Gergely Erzsébet: Ez az Iktári Bethlen kripta. Látszik két hattyúnyak nyíllal átlőve. Ez Bethlen Gábor családja. A református egyház főgondnokai voltak, a boncidai kastély urai, amit kis Versailles néven emlegettek. Itt van a nagypapa, az édesapa és Bánffy Miklós emléktáblája. Bánffy Miklós, amellett, hogy író, képzőművész, a boncidai kastély ura, amit Károly herceg, most próbál a hamvaiból feltámasztani. Bánffy Miklós Sopron visszaszerzője, az Opera főintendánsa, tehát egy kiváló személyiség volt.

Gergely Erzsébet: A temetőből összeszedtünk köveket és restauráltuk őket, hogy ha minden elvész, akkor is legyen itt egy kis folt, amit Noé bárkájának nevezek.
"Három élő gyermek kesereg utána
Sámuel, Dániel és a bús Zsuzsánna,
akik özvegy anyjokkal nyögnek érzékenyen,
sóhajtson egy szívest, aki itt elmegyen."

"Lévén még világolt élete fáklyája,
reformátusok jó organistája." Tehát egy kántor, akiről olvastunk, de nem tudtuk az életrajzát.
Sajnos, így összelocsolták fekete festékkel, de annak örülök, hogy nem törték szét. Az is előfordul, hogy ami fát ültettek a csornai és a zsámbéki kistérségből, azt kihúzták, amikor volt az az egyházi felvonulás, akkor ültettük vissza ezeket a fákat.
Gergely Erzsébet: Ez 1723-as kő, Folt Jakab, egy felvidékről, Eperjesről ideszármazott gyógyszerész sírköve. Ezt az 1800-as fedlapot úgy mentettünk meg egy magyar értelmiségi család csákánya alól. Ez meg egy mészáros mester jelvénye, tagló és ökörfej.
Kiss Sándor: Mennyi kulcsot hord magánál?
Gergely Erzsébet: A fő kulcsok körülbelül egy kilót nyomnak. Azokat magammal szoktam hozni, ha valaki megkér, akkor kinyitom az ajtókat.. Bánffy Miklósnak a hamvait titokban hozták. Nyolc embernek engedték, hogy végakarata szerint ide elkísérhesse. Be volt ázva teljesen. Most már a falak megvannak. A gyerekek kapálják. Van vagy harminc szerszámunk, ha hozunk nagyobb csoportot, akkor ezzel gyomlálgatnak. Van itt minden, csak legyen ember is!
Kiss Sándor: A Bethlen és Bánffy család kriptája, a Házsongárd Alapítvány szerszámos bódéja? Biztos megértik az itt lakók.
Gergely Erzsébet: Szerintem nagyon nagy szeretettel néznek le ránk.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A magyarság lelki arcáról szól a VII. Harkányi Szabadegyetem november 5. és 10. között. Többek között az ősmagyar hitvilág és a magyar keresztyénség kapcsolatáról tart előadást Szabó István püspök november 5-én, szombaton, Harkányban, a Hotel Koronában; vasárnap 16 órakor ugyanazon a helyszínen Kopp Mária a magyar társadalom gyógyíthatóságáról beszél. Esténként irodalmi és zenei előadások is lesznek.

A Pápai Református Teológiai Akadémia Kálvin Kutatóintézete konferenciát rendez Kálvin pedagógiájáról november 9-én, szerdán 14 órától csütörtök délutánig a Pápai teológián.

Jótékonysági hangversenyt rendeznek a lepramisszió javára Szvorák Katalin és Andrejszki Judit közreműködésével november 6-án, vasárnap 16 órakor Budapesten a kelenföldi evangélikus templomban.

Makovecz Imre szakrális épületeiről nyílt kiállítás Máté Gábor fotóiból Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában. A kiállítás november 20-ig látogatható.

Könyvvásárt rendez a Harmat Kiadó november 4-én és 5-én, 10 és 19 óra között Budapesten, a Hársfa utca 33. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Jézus szavát Máté evangéliumából, a boldogmondások közül.

"Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztalódnak." (Máté 5:4.)

A sírás a legmélyebb bánat és a vigasz között félúton van. Most valószínűleg sokan jártak a temetőbe, és a síroknál sírva egy kicsit megkönnyebbültek. Jó érzés nézni a lámpást, látni a kivésett neveket, meghajolni a virággal és sírni. Nem véletlen lett szállóige Gyökössy Endre parafrázisa: boldogok, akik még tudnak sírni, mert őket még meg lehet vigasztalni.

Környezetünk inkább arra szokott ösztökélni minket, hogy nyeljük el a könnyeinket. Nem illik sírni. Én is mindig kiszaladtam a mellékhelyiségbe, ha társaságban elérzékenyültem. Az ember praktikákkal úgy igazítja fizimiskáját, hogy ne látszódjon rajta a sírás. Szinte ott halljuk a gyerekkori szólást ilyenkor: "Ne légy anyámasszony katonája!"

Jézus nem azt mondja, hogy nem baj, hogy sírsz, csak nyugodtan add ki fájdalmadat, majd én megvigasztallak, hanem azt mondja: "boldogok, akik sírnak". Ezzel mintha isteni rangra emelné a sírást. Azt üzeni, hogy a sírásban ott van az ő boldogsága. A sírás mintegy feljogosít minket Jézus vigaszára. Jézus először nem elveszi, hanem megszenteli a könnyeket.
Hiszen Jézus maga is többször sírt. Péterből előcsalogatja a könnyeket a megtérésre. Jézus örül ezeknek a mély érzelmeknek. A kiégett ember az, aki nem tud már sírni. Akinek már minden mindegy, aki nem érez se jót, se rosszat. A kiégett ember nem tud sírni. Jézus előcsalja könnyeinket. Kinccsé teszi őket, hogy az öröm ikertestvéreivé legyenek.

Ha valami baj történik velünk, akkor manapság azt suttogja a fülünkbe a világ, nem baj, majd megoldjuk. Depressziós vagy? Vedd be ezt a pirulát, és minden rendbe jön. Mindenre van kész megoldás, a könnyeket gyorsan és rövid úton letöröljük az arcodról. Ezzel szemben mondja Jézus szinte megbotránkoztatóan: nem kell elvenni a sírást, mert boldogok, akik sírnak. Van valami mély értelme annak, valami mély jelentősége, ha sírunk, ha szomorkodunk. Ilyenkor válunk képessé arra, hogy Jézus útját megértsük. Ilyenkor válunk arra is képessé, hogy a másik embert megértsük. Aki minden gondját csettintésre megoldja, soha nem fogja megérteni a kereszt titkát. Nyilván nem arról van szó, hogy a sírás cél, vagy jó dolog a fájdalom, mégis úgy tapasztaljuk, hogy szükséges a lélek gazdagságához.

Luther Márton fordította úgy ennek a boldog mondásnak a másik változatát, hogy boldogok, akik fájdalmat hordoznak. Ez a szép kép mindent elmond: vállunkra venni a fájdalmat és vinni. Nem lenyelni, eldugni, hanem hűséggel vinni – ez Jézus útja. Ha merünk sírni, merjük kimondani a bajt, akkor tapasztaljuk Isten ölelését.

Amikor sírunk, tehetetlennek érezzük magunkat. Minden eszköz kihull ilyenkor a kezünkből, csak a magunk érzését látjuk valóságosnak. Talán azért is szereti Jézus a sírást, mert ő is eszköztelenül és egyedül volt a kereszten. Éppen a legnagyobb fájdalom vált ott ünneppé. Adja Isten, hogy könnyeink egyesülni tudjanak Jézus könnyeivel, és így megvigasztalódjunk. Ámen.