2012-06-20

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az ember eredendően, ösztönösen egy közösségi lény. A mai individualizmus ezt néha kiforgatja, de nem tudunk egyedül, magunk akaratával és szándékaival megélni. Az is nyilvánvaló, hogy közösségeink valahogy koncentrikus körben épülnek körülöttünk a legszélsőbb emberi közösségtől a legközelebbi társig. Ma két ilyen kör felé nyújtjuk ki a kezünket, ez a két kör az egyház, a református egyház közössége, és a család. Először egy családi fészekbe látogatunk el. A Halász családot, Csillát és Lacit azért jó hallgatni, mert a legnagyobb nehézségeket és botlásokat is mosolyogva mesélik el. Varga Katának beszélték el életüket.

Halász László: Nagymamám Csilla családjánál dolgozott, mert női szabómester volt és ruhakészítéssel és javítással foglalkozott. Szakmai ismeretek bővítésére járt oda hozzá.
Varga Kata: És neked mikor tűnt fel Csilla?
Halász László: Kezdetekben, amikor találkoztunk, kialakult egy kapcsolat. Közös biciklizések, kirándulások. Ő még gimnazista volt. Én a Ganz Villamossági Művekben dolgoztam. Amikor a munkámmal végeztem, ő jött az iskolából és eltöltöttünk egy-egy délutánt.
Halász Csilla: Odajártam nem messze gimnáziumba és mindig találkoztunk. Vittük magunkkal Lacit a templomba, próbáltuk egy kicsit közelebb vonni a mi életünkhöz. Minket katolikusnak kereszteltek. Tizenegy évesek voltunk, amikor elváltak a szüleink. Anyukám egyedül nevelt minket. Pasarétre mentünk a református templomba, mert gyerekfejjel nekünk az tetszett meg. Úgy kezdett el Édesanyánk is odajárni velünk. Rögtön szeretettel fogadtak minket és benne voltunk a sűrűjében. Vasárnaponként Laci csatlakozott hozzánk és ott éltük a rendevúinkat.
Varga Kata: Milyen volt Laci?
Halász Csilla: Nagyon szimpatikus volt, mert más volt a nézete, mint az akkori fiataloknak. Szolid volt, egyszerű, jóképű, nem kényszerítene rá egy lányt semmi olyanra, mit nem akar.
Halász László: A vallásosság nem állt messze tőlem, mert a nagyszüleim hívő katolikusok voltak. Nem voltam egy társaságba járó gyerek. A környezet nagyon szimpatikus volt számomra így csatlakoztam az ifihez.
Halász Csilla: Laci húsz éves volt én meg tizenhat, amikor összeházasodtunk. Pszichológushoz kellett járnunk, hogy normálisak vagyunk-e?
Varga Kata: Pszichológiai engedély kellett ehhez?
Halász Csilla: Persze. Nevelési tanácsadó. Hogy tényleg komolyan gondoljuk-e? Az anyukám úgy nevelt minket, hogy semmiféle bulizások nincsenek, és nem lehet együttélni sem, hanem ha szeret, akkor vegyen el.
Halász László: Visszagondolva eléggé gyors lefolyású dolog volt. Viszont Csilla családja teljesen velünk volt, az én családom azért annyira nem. Apukám pont külföldön volt akkor. Egy szobában kezdtük az életünket.
Varga Kata: Ebben a házban, édesapád házában.
Halász László: Igen.
Varga Kata: Nem cikiztek a lányok?
Halász Csilla: Sőt még a tanárok is azzal vicceltek, hogy Halászné, jöjjön felelni! Semmilyen probléma nem volt, nappali tagozaton le tudtam érettségizni. Szerintem inkább tanácsokat kértek mindig tőlem.
Varga Kata: Én tudom, hogy négy, szebbnél szebb fiatok van. Ezt hogyan terveztétek?
Halász László: Szám szerint nem volt meghatározva, hogy hány gyerekünk legyen. Balázs, az első fiunk is hat évvel a házasságunk után született. A mostani életünk is olyan, hogy nem tervezünk előre semmit, mert úgy érzem, hogy valami vezetésünk van nekünk is és megkapunk mindent, amire szükségünk van, a Jóistentől.
Halász Csilla: Azt tudtuk, hogy szeretnénk gyereket. Balázs is már elég nehezen sikerült. Már tizennégy éves, nagy kamasz. Utána volt egy válság korszakunk. Balázs februárban született és engem eléggé korán, már augusztusban visszarendeltek dolgozni. Édesanyám volt a segítségünkre és valahol úgy éreztük, hogy elsiklik az életünk egymás mellett. Én is dolgozom, ő is dolgozik, szinte nem is találkozunk, nem is beszélgetünk. Tulajdonképpen különösebb okunk nem volt rá, nem is tudnánk megfogalmazni, hogy mi volt az ok. Ennyi! Nem volt elég időnk sem. Minden anyának, a munka, háztartás és a gyereknevelés mellett kevés idő jut a férjére. Nagyon fontos az, amit most már idősebb fejjel tudunk, hogy minőségi időt, ugyanúgy töltsünk a férjünkkel is, mint a gyerekeinkkel.
Varga Kata: Melyikőtök ötlete volt, hogy váljatok el?
Halász László: Közös megegyezés volt.
Halász Csilla: Elköltöztem és nagyon rosszul esett, hogy a szüleim egyike sem fogadott be. Az ikertestvéremhez kellett költöznöm egy szobába a gyerekkel. Munkát kellett keresnem, mert ráadásul az i-re, feltette a pontot, hogy fölmondtak a munkahelyemen. Nagyon nehéz volt. Én tudom, hogy milyen az, amikor nyomorban van az ember. Üvegeket visz vissza, hogy enni tudjon adni a gyerekének. Én nem haragszom sem az édesapámra, sem az édesanyámra, hogy akkor így döntöttek, mert akkor ez így volt helyes. Utólag az ember belátja, hogy ha akkor mellém álltak volna, lehet, hogy még most sem vagyunk együtt. Úgy gondolták, hogy nem lesz hosszútávú úgysem, hogy külön vagyunk.
Varga Kata: Mik voltak azok az első lépések, amiket újra megtettetek egymás felé?
Halász László: Ott volt Balázs, tehát kapcsolatunk volt egymással. Mindkettőnknek volt egy-egy próbálkozása, kapcsolata, ami nem sikerült egyikünknek sem. Nem tudom neked fölidézni, hogy ez, hogy indult el. A lényeg az, hogy ismét összekerültünk. Akkor mondtam Csillának, hogy én többet nem fogom elvenni feleségül, mert arra gondoltam, hogy egyszer már volt egy ilyen baki és ez megint előfordulhat. De közben megszületett Ágoston és azt nem szerettem volna, hogy házasságon kívül szülessen. Már pocakkal mentünk el a Zuglói Házasságkötőbe és ismét összeházasodtunk.
Halász Csilla: Akkor én elkezdtem Igét olvasni. Próbáltam, kerestem, kutattam a választ és azt értettem meg, hogy nincs más út, csak egy. Valószínűleg én voltam, aki kezdeményezett. Ebben anyukám is támogatott, hogy jó lenne mégegyszer megpróbálni Lacival. Lobbiztak az érdekünkben. Egyszer, kétszer, háromszor ott aludtunk Lacinál a gyerekkel, és végül ő mondta, hogy költözzünk oda.
Halász László: Nálunk ez, majdnem hogy családi hagyomány. Nekem az anyai nagyszüleim is elváltak. Egyedül az apai nagyszüleim voltak, akik házasságban éltek.
Varga Kata: A közvetlen szüleid is elváltak.
Halász László: A húgomék is elváltak.
Varga Kata: Szinte mindenki.
Halász László: Pozitív hozzáállás nem volt senki részéről. Szerintem azért most már másképp látják a dolgot. Úgy veszem észre, hogy a mi családunk az, egy biztos pont a környezetünkben. Másodszor összeállt, több gyerekkel megtámogatott. Segítségnyújtásból, tanácsokból, mindenből.
Halász Csilla: Még pocakos voltam Ágostonnal, amikor Balázzsal a Fasorba kezdtünk el járni. Ez volt nekünk közel. Akkor is a gyerek bőgött a buszon, hogy neki miért kell mennie? Mondtam, hogy ez nem kívánságműsor. Gyakorlatilag én ezt úgy fogtam föl, mintha a gyerekemet iskolába járatnám, hogy később majd kamaszként el tudja majd dönteni, hogy ő mit szeretne. Azt gondoltam, hogy neki ott a helye mellettem. Laci nem jött velünk.
Halász László: Balázs most konfirmáció előtt áll. A gyerekszolgálatba már be-besegít és dicsérik őt, hogy sokat segít. Tetszik neki ez. Nem tudta, hogy miért kell neki templomba járni, most viszont már tapasztalja.
Három éve szántam rá magam arra, hogy konfirmáljak, addig érlelődött ez bennem. Nagyon jó érzés volt kiállni a gyülekezet elé, amikor az eskütétel volt. A mostani életünkben a vasárnap az vasárnap.
Varga Kata: Négy fiúval, kamasszal, kicsivel eljutni templomba az azért egy komoly döntés.
Halász László: Ez már valahogy kialakult az életünkben, hogy vasárnap időben fölkelünk.

Halász László: Eleinte a gyülekezetben csak az iskolásoknak volt tanítás és a nagyon piciknek volt gyerekmegőrző szolgálat. Amikor Ágoston fiunk óvodás korba lépett, akkor az a helyiség, ahol voltak, nagyon zsúfolt lett. Így alakult a kis ovis csoport. Ezekkel a szülőkkel vállaltuk a csoportvezetést.
Varga Kata: Te, aki nem vagy egy beszédes ember, mégis tartasz foglalkozást.
Halász László: Egy heti készülés legalább, amíg ezt az öt-tíz perces foglalkozást összerakom.
Halász Csilla: Tíz évnél is több idő telt el, amíg idáig jutottunk. De kitartó voltam és reménykedtem benne. Mert tudjuk, hogy ha valaki hívő, akkor az egész házanépe megáldatik. Én ebben bíztam, bár az ember türelmetlen. Szeretnénk mi gyorsítani ezeket a folyamatokat, amit nem lehet. Ezek voltak azok az évek, amik nagyon nehezen teltek el. Neki is lágyult a szíve, látta azt, hogy én hogyan élek, hogyan változom, a gyerekekre milyen hatással van és ő is ezáltal egyre közelebb került. Én nem voltam vele szemben erőszakos ezen a téren és akkor szépen elkezdett egy-egy alkalomra járni. Aztán jött egy olyan csendeshét, amire én szerettem volna elmenni Nagybörzsönybe, a házaspáros hétre. Oda egyedül nem mehetek a gyerekekkel. Ez volt az első olyan löket, hogy ő is jött.
Halász László: Az első három gyerek, mind küzdelmes volt. Nem jöttek pikk-pakk.
Halász Csilla: Másfél év telt el, mire megszületett Benjámin. Maga a terhesség sem volt problémamentes. Le is írták, hogy a szűrés eredménye pozitív Down-kórra. Az orvosom mindenáron meg akart győzni róla, hogy ezt a gyereket vetessük el, mert nem tehetem ki a családomat annak, hogy egy sérült gyerek szülessen. Ekkor váltottam orvost, mert azt mondtuk, hogy mi akkor is megtartjuk, ha Down-kóros lesz.
Halász László: Én teljesen nyugodt voltam.
Halász Csilla: Nagyon nehéz szülés volt. Mint utólag kiderült kényszertartásban volt méhen belül. Egy kicsi eldeformálódás van a gerincénél. Ez a mai napig korrigálás alatt van.
Halász László: Egy anyuka írt a gyerekéről olyan dolgokat, ami Ágostonra egy az egyben ráillett. Akkor kezdtük el mi is figyelni a gyereket, hogy mi az, ami viselkedésében klappol rá, hogy lehetne vele foglalkozni? Ágoston nagyon barátságos, viszont nagyon hirtelen haragú. Kiabálós, nevetős, háromszoros fordulatszámon él, mint egy átlagos ember. Megvizsgálták a nevelési tanácsadók és most ott tartunk, hogy jár hetente egyszer pszichológiai foglalkozásra, logikai fejlesztő foglalkozásra.
Halász Csilla: Isten tervébe mindennek megvan a maga rendje. Ennek így kellett történnie, de szintén megint csak utólag veszi észre az ember az életében.
Varga Kata: Időrendben, ahogy haladunk, hamarosan jön a negyedik fiatok.
Halász Csilla: Nem tudjuk, hogy Isten miért szánta még nekünk? Ez rejtély a számunkra. A harmincegy-kettő hétig úgy volt, hogy lány és fiú lett. Már a harmincnegyedik héttől volt egy rossz megérzésem – szerintem minden anyának előfordul ilyen -, amikor azt mondtam, hogy ez nem csuklás, és nem mozgás. Olyan volt, mintha rángatózott volna a pocakomban. Egy reggel úgy mentem el otthonról, hogy nem köszöntem el a gyerekektől sem, mert úgyis jövök egy óra múlva, de nem mentem. Végülis este operáltak meg, mert ijedtemben beindultak a fájásaim is. A kaszabolások közepette, az orvosom áthajolva a paravánon mondta, hogy mégiscsak jól döntöttünk, mert egy nagyon nagy csomó volt a köldökzsinóron. Gyakorlatilag ez a gyermek nem élte volna túl a másnapot. Kegyelemgyerek, így nevezte az orvosunk. Nagyon más, mint Benjámin, a korához képest le van maradva, kis eleven, mindent gyorsan csinál, próbálgatja a szárnyait. Nagyon jó gyerek egyébként és jó hatással van Benjáminra és az ő fejlődésére is.
Varga Kata: Hol tart most az Ágostonról való gondolkozásotok?
Halász Csilla: Amikor szembesültünk azzal, hogy a gyermekünk fimóta vagy ADHD (Figyelemhiányos hiperaktivitási zavar), akkor én egyre jobban kezdtem magam ebbe a dologba beleásni, kutatni, hogy hogyan lehetne jobbá tenni az ő helyzetét. Gyakorlatilag a gyerek diszkriminálva van az iskolában, folyamatos megkülönböztetésben van része. Viszont nekünk nagyon jó pedagógusaink vannak. Nekiindultunk, csináltunk egy "problémalistát", hogy mi az, ami nekünk Ágostonnal szemben problémát jelent és kidolgoztunk egy módszeres tervet, hogy mind ők, mind mi ugyanúgy kezeljük a gyereket itthon illetve az iskolában. Kialakítottunk egy szigorú napirendet, ami az ilyen típusú gyerekeknek nagyon fontos. Nagyon jól működik ez a terv. Mi napi kapcsolatban vagyunk a tanárnőkkel, telefonon, e-mail-en. Arról is tudnak, ha Ágoston ballábbal kel föl. Tudja, hogy ha hazajön az iskolából átöltözés, kézmosás, tanulás.

Varga Kata: Honnan van erőd?
Halász Csilla: Minket Isten hord a tenyerén. Az egész családunkat. Még akkor is, ha nem vagyunk olyan tökéletes hívők. Hullámzunk, olyan mintha egy hullámvasúton ülnénk. Csak odaföntről van erő erre. Ugye Laci családfenntartó és minden más rám hárul. Ha időben sikerül hazajönnie, akkor a gyerekeket viszi sétálni, az udvarra, tehát segít.
Varga Kata: Hány éves házasok vagytok?
Halász László: Decemberben lesz húsz. Most talán mind a ketten kellőképpen fáradtak vagyunk, ahhoz, hogy ne egymás hibáit keressük. Ezt a családot el kell kormányozni és most ez a legfontosabb.
Varga Kata: Hogyan békült össze a különbözőségetek?
Halász Csilla: Először az idő. Amikor másodszor összeházasodtunk azt gondolom, hogy más alapokról indultunk, más lapokkal. Megpróbáltuk tolerálni egymást. Ez nem mindig sikerül, mert vannak olyan dolgok a gyereknevelés terén is, amit egy anya másképp reagálna le, mint egy apa, aki következetes. Ilyenkor félre kell állni és egyszerűen, hagyni, ha ő kezdte el azt a vitát lezárni a gyerekek között, akkor ő is fejezi be, aszerint, ahogy ő azt jónak látja. Ezt meg kell tanulni elfogadni. Máskülönben állandóan veszekednénk.
Halász László: Ágoston két gyereknek számít. Gyakorlatilag olyan, mintha ötgyerekes család lennénk. Nem túl nagy a lakásunk, és ha egy esős délután a két kicsi és Ágoston együtt van, akkor aztán tud itt ramazuri lenni és ketten vagyunk rájuk, ami néha kevés.
Halász Csilla: Mindegyik gyerekünkkel megpróbálunk minőségi időt tölteni. Ez az, amit a legnehezebb megadni a gyerekeknek, pláne a nagycsaládosoknak, hogy egyik gyermek se érezze, hogy hátrányba szorul a többivel szemben. Szerencsére megtanulták jelezni, hogyha igényük van ránk: Anya, menjünk, beszélgessünk, üljünk be egy cukrászdába vagy menjünk el egy moziba!
Halász László: A lakásunk mérete nem nőtt a gyerekek számával együtt, ezért mindig valami átalakításra volt szükség ahhoz, hogy elférjünk. De most már lassan tényleg egy villanykörtecserére is napokat kell várni, mert mikorra a gyerekek ágyba kerülnek, mi már hullák vagyunk.
Varga Kata: Születendőben van egy könyv.
Halász Csilla: Amikor januárban Habakuk könyvét olvastuk, az arra inspirált, hogy valahogy segíteni kell ezeken a gyerekeken. Ha nem is az én fiamon, mert ő megkapja a segítséget. De a tapasztalatot leírni, az elmúlt két évünket, hogy egyáltalán tudják azt, hogy ezek a gyerekek milyenek.

Fekete Ágnes: A szűkebb családi körből egy jó nagyot lépünk, és a Kárpát-medencei Református Egyház közösségének a körét képzeljük magunk köré. Tarr Zoltán zsinati tanácsos beszél az éppen most Szombathelyen zajló Generális Konventi Ülésen.

Kiss Sándor: Szombathelyen vagyunk a Generális konvent Plenáris Ülése lesz. Mi az a Generális Konvent?
Tarr Zoltán: A Generális Konventet a Kárpát-medencei Magyar Református Egyházkerületek és Egyházak hozták létre. 2004-ben formálódott. Az egyházmegyék és egyházkerületek elnökségei gyűlnek össze a Kárpát-medencéből és beszélgetnek a közös ügyekről, közös dolgokról.
Kiss Sándor: Hány egyház vesz részt ebben a munkában?
Tarr Zoltán: Kilenc egyházkerület vesz részt a Kárpát-medencéből, ami öt egyházat jelent. Magyarországi, Kárpátaljai, Szlovákiai vagy Felvidéki Református Egyház, Romániai Református Egyház, amely két egyházkerület, a Királyhágómelléki és az Erdélyi Egyházkerület, Délvidéki vagy Szerbiai Református Keresztyén Egyház. Ezenkívül a Generális Konvent munkájába most már bekapcsolódott a Horvátországi Magyar Református Egyház illetve a picinke Szlovéniai Református Egyház is. Ez mind magyar nyelvű református egyház. A határontúli közösségek némelyikében igen jelentős számú nem magyar nyelvű református is él. A felvidéki reformátusok két egyházmegyében szlovák anyanyelven élnek, de a horvátországi reformátusok között is vannak horvát nyelvűek, cseh nyelvűek. Épp a mostani ülésen a közös hitvallásunk a Heidelbergi Káté szövegével is fogunk foglalkozni. 2013-ban lesz négyszázötven éve annak, hogy a Heidelbergi Káté első nyomtatott változata megjelent, s erre az alkalomra úgy határoztunk, hogy elkészítjük a káté új fordítását. A magyar református egység ügye mindannyiunk számára egy kötelezettség és egy jóleső érzés, hogy ez meg tudott valósulni. Továbbfejlődéseként tekintünk a Nemzeti Összetartozás Napjára, amelyet, 2010-ben, amikor a Parlament ezt a törvényt hozta akkor is üdvözöltük, hiszen ez a nap már nem a múltba révedésről szól, hanem valóban az előretekintésről. Idén a rövid időre való tekintettel, ami a kérés megérkezésekor látszott, nem harangoztunk. De ugyanakkor nem tiltotta meg a harangozást egyetlen egyház sem. Nagyon sokfelé harangoztak 2012. június 4-én fél ötkor. Ha úgy lesz, a Generális Konvent arról fog határozni holnap, hogy ajánlja, javasolja, kéri a gyülekezeteket, hogy 2013-ban harangozzanak ezen a napon.
Kiss Sándor: Szerdán egy nagy ünnepség is lesz a közeli kisvárosban, Körmenden.
Tarr Zoltán: Így van. Ez a másik jelentős eseménye ennek a Generális Konventnek. Az idén ünnepeljük a Dunántúli Egyházkerület létrejöttének négyszáz éves évfordulóját és ebből az alkalomból lesz egy ünnepi istentisztelet Körmenden. Az az önszervező képesség, az a közösségben való élés, a közösségért érzett felelősség, ami négyszáz éve itt megvalósulhatott, ez a példa, amit e mostani ünnepen is remélünk továbbadni.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa  lelkészi és munkatársi konferenciát rendez a mai evangélizációról június 25. és 29. között Révfülöpön, az Ordass Lajos Oktatási Központban.
 
Az idén először szervezik meg a református általános iskolák Kárpát-medencei találkozóját június 22-én, pénteken Kunhegyesen, 23-án, szombaton Kunmadarason és 24-én, vasárnap Tiszafüreden. mailto:[email protected]
 
A Tiszántúli Református Egyházkerület és a Királyhágómelléki Református Nőszövetség június 22-én, pénteken tartja jubileumi konferenciáját, a Debreceni Nagytemplomban.
 
Alkotmányunk és Európa címmel tart előadást Pozsgay Imre, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára június 23-án délután 5 órakor Dudaron, a református templomban.
 
Az iskolaév végeztével elkezdődnek a nyári hittanos gyermektáborok. Többek között Magyaralmáson már ezen a héten délutánonként, a következő héten pedig Pátyon és Soroksár-Újtelepen tartanak foglalkozásokat.
 
A Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola 7. évfolyamán tanuló diákjai június 9. és 12. között négy napot töltöttek Kárpátalján a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Apáczai Programigazgatóságának ?Határtalanul? című pályázatán nyert támogatásból. 
 
Konfi+ konferenciát rendeznek a 15-18 éves korosztállyal foglalkozók részére augusztus 21. és 24. között Balatonszárszón. A konferencia főelőadója Pécsi Rita lesz. Kedveszményes jelentkezési határidő: július 1. (http://www.reformatus.hu/lap/ifi/mutat/6933/)
 
A Drogellenes Világnap alkalmából könyvbemutatót szervez június 23-án, szombaton este 20 órakor a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Martonvásáron, a volt tsz-udvarban.
 
A tanév végeztével már szükségtelenné vált, de még használható iskolatáskákat és más tanszereket a Magyar Református Szeretetszolgálat összegyűjti és nyár végén nagycsaládosok között fogja szétosztani. Akinek vannak ilyen tanszerei, kérjük, hogy jutassa el a szeretetszolgálathoz. (Gyűjtőpontok: Budapesten a Hungária krt. 200. alatti irodánkban, illetve Debrecenben a Füvészkert u. 4. szám alatt.)
 
Olvasótábornak ad otthont a Szegedi Kis István Református Gimnázium június 24. és 28. között Békésen. A tábor előadói lesznek: Láng Gusztáv, Pomogáts Béla és Szathmári István.
 
A Southminster Ringers amerikai csegettyűkórus koncertet ad június 22-én, pénteken 18 órakor Debrecenben, az Árpád téri templomban.
 
Ezen a nyáron is lesz kántorképző tanfolyam Pápán, június 22. és július 8. között.
 
Fiatal önkéntesek jelentkezését várják az augusztus 30. és szeptember 2. között Budapesten az Arénában megrendezendő nemzetközi ifjúsági találkozó, a 10. Genfest szervezői. Azt is kérik, hogy aki szeretne részt venni a programon, június 30-ig regisztráljon a honlapon. (www.genfest.org) 
 
Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Máté evangéliuma 23. fejezetéből!

Jézus mondta: "De jaj, néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be." (Máté 23:13.)

 
Egyszer kisiskolás fiunk kérdezgetett az imádságról, arról hogyan találkozhatunk Istennel? Próbáltam neki magyarázni, hogy csukd be a szemed, figyelj nagyon Istenre, mond el neki azt, ami a szívedet nyomja – mondtam azt, amit egy rendes lelkész megtanult. Mire a középső elkezdett nyöszörögni. Mi bajod van? – kérdezem. Szó szót követett. Magyarázgattam tovább az én fejem járása szerint: Hunyd be a szemed, figyel Istenre stb. Mire ő azt mondta, ha becsukom a szemem, egy törpét látok, aki egy talicskát tol a réten és gombát gyűjt. Nagyon megszégyenültem, mert elképzeltem azt a rétet, és sokkal szebb volt, mint az, amit én rájuk akartam erőltetni.

Egy sokkal színesebb Isten adta világban képzelődik a lányunk. Persze ezzel nem akarom azt mondani, hogy ne beszéljünk az imádságról. De a gyerekek megszégyenítően normálisabbak, mint mi!

Jó lenne azt tapasztalni, hogy a templomban alapvetően nem propaganda folyik, hanem tényeket hirdetnek meg. Nem kell nekem mindenáron kivájkálnom magamból azt, amiről nem is tudtam, hogy rossz, de most kiderítették. Így az egész életünk a tökéletességre való igyekezet lesz, mint a farizeusoké. Jézus a készséget és a hűséget kéri tőlünk. Létünkben hív minket! Nem azért szeretek templomba járni azért, hogy ott győzködjenek engem. Mindenféle praktikákat bevetnek, hogy egyre intenzívebben hozzájuk tartozzak. De szeretek templomba járni oda, ahol megélem, hogy ebben a zűrzavarban Krisztus mellettem van, és beszélgethetek Vele. Szeretem azt, amikor tisztaságot érzek, nem a hipószagot.
Sokszor – miközben oly bűnösnek tartjuk a világot, éppen mi esünk a legmélyebbre. Nem vagyunk tiszták. Nagyon is sebezhetők vagyunk, a világ gyarlóság áradatában benne vagyunk nyakig, nem lehetünk erkölcscsőszök.
Krisztus nem arra hívott el bennünket, hogy világokat gyártsunk, kategóriákba soroljunk dolgokat, hanem hogy hűségesen figyeljünk rá! Rá figyelni azt jelenti, hogy nem a magunk hatékonyságára figyelünk, nem a pillanatra, nem az eredményre, nem a láthatóra, hanem a láthatatlanra. Ezt adja meg Isten! Ámen.