2012-12-12
Zalka Katalin, Hulej Emese – Családbarát Médiáért Díj
Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok a mai adás szerkesztője.
Egy pedagógus kérdezte meg a családtól, ahol a gyerek szobájában volt egy külön tévé: miért jó az, hogy egy képzeletbeli világot odavarázsol a szobájába, amit meg is élhetne? Számos esetben nem is gondolom én sem végig, hogy egy eszközt használok, amivel virtuális kapcsolatba kerülök emberekkel, virtuális, elképzelt párbeszédet folytatok, miközben meg is élhetném valóságosan mindazt, amit magam elé varázsolok. Távol álljon tőlem a géprombolók régi története. Azért abban van igazság, hogy a tömegtájékoztatás kicsit elrabolja tőlünk a megélhető valóságot. Ennek a családok szenvedik a legnagyobb kárát. Sokan ki is mondják, a tömegkommunikációs eszközöknek jelentős a felelősségük abban, hogy a család értéke megrendült. Nemrég egy olyan díjat osztottak ki, ami ennek a folyamatnak ellene szeretne dolgozni. Zalka Katalin a Képmás című magazintól a Családbarát Médiáért díjról beszélt.
Zalka Katalin: A Képmás és a Média a Családért Alapítvány létrehozta a Családbarát Médiáért díjat. Akkor elhatároztuk, hogy nemcsak a keresztény konzervatív műhelyekben, hanem az egész magyar médiában, alkotó közösségekben, újságírók között, a televízió és rádióműsorokban valamint az interneten is keresni fogjuk azokat az alkotásokat, amelyek a család mellett kiállnak. Egy nagycsalád nem igazán nagy vásárló erő, és az emberből már régóta vásárlót akarnak bizonyos körök formálni és ez sikeresen teljesül is nekik, ha tönkre megy, vagy szétszedhetik a családot. A nagy bevásárló központokban unatkozó emberek kószálnak, mert nincs a napjuknak ritmusa. Nincs megtöltve a napjuk, hogy reggel ezt kell csinálni, vacsorát kell főzni, otthon vagyunk, beszélgetünk, egy a másik családdal összejövünk. A Jóisten néha a nehézségeken keresztül gyakorolja a kegyelmét, ha nincs pénz, nem lehet költekezni. Most látom karácsony közeledtével, hogy miket cipelnek. Nagyobb a doboz, mint az ember, a gyereknek gondja lesz, hogy örüljön neki, mert nem erre van szüksége. Arra lenne szüksége, ami ingyen van. Olyan egyszerű, ha van tiszta víz, tiszta abrosz az asztalon, megfogják egymás kezét és mondanak egy áldást, és akkor kerek a világ.
Októberben már kerestük is az első díjazottat. Minden hónapban díjaztunk egy újságírót, vagy szerkesztőt, volt, amikor szerkesztőséget. Mindig meglepődtünk, hogy kiket hozott a sors elénk.
Fekete Ágnes: Cikkekkel kell pályázni?
Zalka Katalin: Mindenki pályázhat, aki a család témát valamilyen módon felkarolta, a generációs együttélést, azt hogy lehet egymásnak segíteni. A Családbarát Médiáért Díj azt mondja, hogy egy olyan családbarát alkotást díjaz, ami önmagában is egy újságírói, alkotói teljesítmény. Ötvenezer forintot adtunk át minden hónapban és negyedévente adtuk át a díjat egy nagyon kedves ünnepség keretében. Összesen ötven díjazottunk lett így. Nagyszerű emberek, akik különben sohasem találkoztak volna, ezekkel az eszmékkel sem. Egy hidat sikerült így létrehoznunk. 2012-ben megújult a díj és egyszer adjuk ki egy személynek ötszázezer forint értékben. Tíz hónapon keresztül jelölteket állítottunk, interjúkat készítettünk velük, a honlapra feltöltöttük az anyagaikat, úgyhogy a közönség is megismerhette őket. Közönségszavazásra is volt lehetőség. A novemberben lehetett a közönségszavazatokat leadni. A szakmai zsűri döntötte el, hogy kikapja a díjat. A zsűri tagjai 2007 óta vannak velünk: Acél Petra, Borókai Gábor, Kopp Mária – még élt – Süveges Gergő, van egy NOE-es elnökségi tagunk, aki tizennégy unoka boldog nagymamája. Szóltunk a sajtónak is, hogy nagyobb hírverés legyen. Mert nem nekünk fontos, nem a saját dicsőségünkre csináljuk, hanem tényleg keresünk egy közös nevezőt ebben az országban, mert azt gondoljuk, hogy a család tényleg közös nevező tud lenni. Annyi minden fontos dologként van feltüntetve, ami megoszt. Szerintem a mai világban, amikor a természet ennyire tönkre van vágva, és benne az ember a saját mivoltában, már nem emlékszik, hogy honnan jött, mi a feladata, és miért is születik meg. Már az dereng az ember fölött, amit Nagy László mondott, ha lesz emberi arcuk, tehát legyen emberi arcuk az embereknek. Fontos, hogy kezdjünk visszafele tapogatózni, hogy honnan is ered ez az egész. Hitem szerint, ami itt a földön jó van az nem az ember agyában, vagy szívében keletkezik, hanem azt kapja az égiektől. És valami olyasmit valósítunk meg a családban, ami egy égi minta és ezért erős tud lenni, olyan erős, hogy nincs, ami kikezdje.
Fekete Ágnes: Szociográfusok is mondják, hogy olyan erők is vannak a családban, amik már nem működnek ebben a társadalomban.
Zalka Katalin: Nézzük meg, mi van a háttérben, történhet-e a földön valami, amit az emberek nem akarnak? Nagyon sokszor mondjuk, hogy a Jóisten ezt hogyan tudja nézni? Hát ne felejtsük el, hogy a Jóisten szabad akaratot adott az embernek. Az a meggyőződésem, hogy ami ma történik a világban, az előbb az emberek szívében fogan meg, és nyilván van itt egy kísértés, dolgozik a kísértés, és azt mondja: nehogy már visszatérjetek oda ahonnan jöttetek. A Jóistenek a legfontosabb földi bázisa a család. A gonosznak, pedig az a dolga, hogy minél többet megszerezzen, és hogy ne jusson vissza az eredeti egységbe.
Fekete Ágnes: Tehát, hogy a minta ne működjön?
Zalka Katalin: Igen, hogy ne működjön, és akkor az ember élete úgy telik el, hogy nem tudja miért született.
Zalka Katalin: Szerintem kapcsolatfenntartó kultúránk nincs. Megismerkednek emberek, jön a szerelem, az egy fátyol, Istennek terve van két-két emberrel, tudja kik fognak találkozni. Ez a fátyol széppé tesz mindent, hál’ Istennek, mert együtt tudnak majd elvégezni valami olyat, amire a Jóisten rájuk bízott. Indul a közös élet és a fátyol egyre átláthatóbb, és a feladat, hogy most már kijózanodjon, és a szeretet megerősödjék. A beérett szerelemtől nagyobb dolog nincs. Az a gond, hogy a problémáinkhoz keresünk párokat, és nem pedig önmagunkhoz. Nem az viszi romba a kapcsolatokat, akik vagyunk, hanem akik szeretnénk lenni. Nehéz sokszor kenyéren és vízen, böjtölve, néha önfeledten örülve, de ettől szebbet nem tudok elképzelni. Ezt meg kellene tanítani. Most már én tudnám, mert már leéltem az életemből hatvan évet. Ahol össze akarna állni valami, ott a kísértés jelen van és szedi szét. Ezért esnek szét a házasságok, a barátságokba is beékelődik. Nem tökéletesen zárt a kör. Magyarországon, vagy mondjuk úgy, hogy a magyarságnak az lenne a feladata, hogy keressen egy, vagy több közös nevezőt, amely összekapcsolhatja az embereket, mert pillanatnyilag ezer okunk van nem együtt lenni, nem egy fele húzni. Mert azt mondjuk, hogy te a korán szülöttetekhez tartozol, te a jobb kézzel írókhoz… a család pontosan az az érték, ami mindenki számára adott, úgy hogy van mögötte egy család, amivel sokat nyert, vagy megy egy család felé. Mert az élethez a földi létezéshez köthető. Ezért lenne fontos a család, mint közös nevező, az egység jele, szót tudunk érteni azokkal is, akikkel nem tudunk találkozni, mert más tereken ünneplik a március tizenötödikét, meg augusztus huszadikát. Nem találkozunk, mert az oszd meg és uralkodj ma is működik. Már csak a család az a bázis, ami nem üzleti alapon jön létre. Nincsenek eszmék, érdekek vannak, számok, összeadunk, kivonunk és döntünk és a szívünket nem kell bekapcsolnunk, hogy hol élünk. Ez történik most, összeadja a fiatal orvos az ötöt a hattal és elmegy Németországba… Pedig a feladat az volna, hogy itt mi, akik adózók vagyunk, teremtsük meg azt a jólétet, ami meg tud teremni ott is. Nincs a napnak sem Németországban sem máshol sem, ahol jobb lét van több órája, az embernek sincs ereje. Van egy eszme, ami mögé odaálltak. Miért romlik a helyzet világszerte? Mert a lélek nem korog elég hangosan. A gyomrunk korog, ha éhesek vagyunk a lelkünk is nyilván korog, csak nem halljuk, és nem egy óra múlva, hanem tíz év múlva, húsz év múlva a gyümölcse hiányzik majd.
Fekete Ágnes: Ebben az évben egy református vallású újságíró kapta ezt a fődíjat, Hulej Emese. Először azt mesélte el, hogyan került álmai állásába, a Nők Lapjához.
Hulej Emese: Az ilyen álmokat néha büntetésből, néha jutalomból kapja meg az ember. Én nagyon sokáig úgy gondoltam erre, mint egy ilyen bevehetetlen várra, amiért majd éveket, évtizedeket kell küzdeni, dolgozni, és majd akkor bekopogtathatok az ajtaján. Az életemben eljött egy nagyon nehéz időszak, amikor úgy éreztem, hogy ennél rosszabb már úgy sem lehet. Akkor ott maradtam egyedül egy kicsi babával és ezt azért is szeretem elmondani, hogy az ember néha legyen bátor kilátástalan helyzetben is. Írtam egy levelet Schäffer Erzsébetnek is, küldtem egy bűnrossz cikket neki, és ő meg is mondta, hogy a cikk az rossz, de a levél valahogy megérintette, az elég volt ahhoz, hogy kinyújtsa a kezét és megnézze tudok-e írni. Tehát nem protekciót nyújtott, hanem támogatást. Az is egy nagyon jó érzés, hogy úgy tudom eltartani a gyermekemet, hogy közben úgy éltem vele, ahogy szerettem volna, nagyon sokat voltam vele otthon én mentem érte az óvodába, én gyűjtöttem vele délután gesztenyét és viszonylag kevés lelkiismeret furdalásom van. Nem mondom, hogy nincs, de azok inkább, hogy rosszul döntöttem, hibáztam.
Fekete Ágnes: Ha jól értem, akkor tapasztalatból lett a tolla is családbarát.
Hulej Emese: Igen. Nagyon fontos, hogy milyen családból jövök, milyen alapokat kaptam. Ha az ember ezt megtapasztalja, tudja, hogy bármilyen nehéz helyzetből is képes felépülni, vagy legalábbis az a tudat, hogy ezt nem veszíti el, ez milyen sok erőt ad. Mindenképpen képviselem a munkámban, és nem tudatosan ilyen történeteket keresek, és próbálom az olvasok figyelmét is odafordítani.
Fekete Ágnes: Milyen családból jön?
Hulej Emese: Egy nagyon szabályos családból. Nagyon boldogan éltünk, apukám, anyukám, nővérem, meg én. Ami igazán erőt tudott adni, az hogy ez a kis család egy nagy család része volt. A nagyszüleim Kiskunhalason éltek. Én ott töltöttem minden nyarat, ott voltak az unokatestvéreim, a keresztszülők, az nagyon jó volt. Van ilyen konkrét emlékem gyerekkoromból, amikor elmondom, hogy nincs nálam boldogabb gyerek a világon. Ez szerintem nagyon jó dolog.
Fekete Ágnes: Református a családja?
Hulej Emese: Igen, református. A nagypapám presbiter volt Kiskunhalason és rendszeresen jártak templomba. Érdekes és azt hiszem egyáltalán nem volt ritka abban az időben, hogy nem volt erőltetve, és nem volt igazán tovább adva a hit. Ezért én nagyon sokáig nem is tudtam vele mit kezdeni. Az édesapám evangélikus és minden vasárnap elment a templomba. Én sokáig még csak kereső sem voltam, inkább azt mondanám, hogy kívülálló, aki nem értette, hogy az Isten miért nem akar vele semmit. Úgy éreztem, hogy rendes kis nő vagyok, de kívülálló. Életemben ez a nagy törés mindent felforgatott. Akkor úgy tűnt, hogy mindennek vége, ma már tudom, hogy sok mindennek a kezdete volt ez, és például az Istenhez való kapcsolódásomat is innen számítom. Nem egy pont, nem egy pillanat, ami jött felülről, hanem az ember úgy megérti, hogy igenis van valami terve és az fontos volt. A fiamat is ezért egy kicsit későn keresztelték meg. Az én esetemben ez egy belső történés volt, hát az ember ilyenkor azt kérdezi, hogy miért, miért velem, és mi lesz ebből? Hogy próbál talpra állni és talpra áll ilyen pici dolgokat véghezvisz, hogy tudja szoptatni a gyerekét, úgy hogy nem eszik, semmi erejére ráébred és utána ráébred arra, hogy ez az erő mégsem az övé. Ugyanakkor erre lehet hagyatkozni és ebből lehet meríteni. Ekkor el kezd gondolkozni, hogy akkor honnan is jött ez az erő? Itt azért elég sokan mással magyarázzák, nekem egyértelmű volt, hogy ez az Istentől jön. A kapcsolatommal nem vagyok elégedett, azt hiszem, nem vagyok elég alázatos, vagy elég hálás, de én abban is biztos vagyok, hogy ez nem marad mindig így. Egy pár éve voltam a fiammal Rómában, és a Szent Péter Székesegyházat is természetesen megnéztük. Én minden templomban elmondok egy miatyánkot, nem tudom miért, ez egy kialakult szertartás. Ott is el kezdtem mondani és elakadtam, a felénél nem jutott eszembe. Ez egy borzalmas érzés volt, éreztem, hogy itt valami törés történt a kapcsolatban azóta jobban vigyázok rá, ha mondhatom ezt.
Fekete Ágnes: A Miatyánk elakadása mutatta, az Istennel való kapcsolat elakadt.
Hulej Emese: Igen, igen. Én a szavakkal nagyon jó barátságban vagyok. Nem rajzolok, nem zenélek, nekem a szavak az eszközeim, és ha ott van valami probléma… Arra figyeltem fel igazán, hogy ez miért nem megy, pedig akarom, de nemcsak akarni kell, hanem valami mást is, valami többet. Nehéz ezt szavakba önteni. De azóta egy kicsit más lett a helyzet. Például azóta egyáltalán nem vagyok biztos, hogy minden templomban el kell mondani egy miatyánkot, amiket a magam megnyugtatására gondoltam ilyen eszközöket, azok nem helyettesítik a belső koncentrálást, a belső igazi megnyílást, a figyelmet.
Hulej Emese: Az ember hisz abban, hogy van értelme az életet tovább adni és van értelme a hétköznapokat lépésről lépésre megtenni, egy gyönyörű gyakorlása a hitnek.
Fekete Ágnes: A családbarátság, hogyan alakult?
Hulej Emese: A munkámban minden cikk családbarát. Én olyan írásokat írok, amelyben a személyiségem nagyon benne van, ez elvárás a lapunknál. Az ember óhatatlanul is saját értékeit teszi előtérbe már a témaválasztásnál is, és a kérdéseivel, a téma megközelítésével is, hogy kiket szólaltat meg, milyen szakértőket keres, mind az ő értékeit képviselik. Mindig ezt mondják, hogy a család a társadalom egyik legkisebb egysége, ennek a szervező elvét kell érvényesíteni a nagyobb egységekben is. Amikor azt látja az ember, hogy megrendül és elvész, minden, ami körülöttünk van. Az emberek ennyire bizonytalanok és ettől agresszívakká válnak egymással szembe ez az egyik oka, hogy nem lehet kiállni a jól bevált értékek mellett. Teljesen elborzadva hallottam, hogy az Európai Unió most azzal foglalkozik, hogy a pénzérméken ne legyen vallási jelkép. Inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy akkor romlott el ennyire ez az Unió, amikor ennyire eltávolodott attól, amire épülnie kellett volna, és ez egy óriási probléma, mert az összes többi erre épül.
Fekete Ágnes: Ha a család az érték, akkor innentől kezdve olyan egyszerűvé válna.
Hulej Emese: Igen, de azért nem mindegy, hogy mit tekintünk családnak. Amikor elkezdenek egy fogalmat így megrágni és kitágítani, úgy gondolják, hogy bármi köré, bármilyen nemű köré lehet családot szervezni. Bevallom, hogy én ebben nem hiszek. Mondom ezt én, aki kétfős családban élek a fiammal. Én családnak tekintem magunkat a fiammal és vannak szertartásaink, együtt ülünk az asztalnál, amit egy tizenkilenc évessel már nem olyan könnyű elérni. Nagyon sokáig mindig együtt ültünk az asztalnál, és mi egy család vagyunk anya és fiú. Nagyon megválogatnám, hogy mit vonok be ebbe a fogalomba, és mit nem. Ezekre nem sajnálnám az időt végiggondolni. Én például nagyon sokat foglalkozom örökbefogadással is, és nagyon sok mindent kellene végig gondolni, hogy segítsük ezeket az embereket igazán családdá válni. Nemcsak a jogokat, meg a harcokat megvívni, hanem sokkal mélyebb szinten kellene végiggondolni mit jelent az apaság, mit jelent az anyaság, mit jelent születés és akkor nekik könnyebb lenne. Itt sem az egyenjogúságért kellene feltétlenül harcolni, hanem hogy hogyan simulnak ők össze egy másik úton. Éppen a mi lapunk történetében volt egy eset, amikor törvényt módosítottak, hogy az egyedülálló nők is részt vehessenek mesterséges megtermékenyítésen. Én ebben nem voltam benne, és nem is tekintem egy járható útnak. Nagyon durva dolog, amikor valaki "gyerekhez akar jutni".
Fekete Ágnes: Nem egy fogyasztási világ és nem egy birtoklás világa család.
Hulej Emese: Igen, pontosan, és valahogy képessé kell válnia egy nőnek arra, hogy meg tudjon nyílni, meg tudjon foganni, és világra tudjon hozni egy gyereket. Természetesen előfordulhat, hogy bármi történik, és egyedül marad a gyerekkel, de hogy hol van ennek a kezdete, hol van ez a pont, ahol ez az élet megteremtődik, azzal én nagyon-nagyon óvatos lennék. A családról érdemes elgondolkodni olyan értelemben is, hogy sok fiatal külföldre megy dolgozni, így elszakadnak egymástól a generációk. Nagyon sokszor halljuk, hogy a magyar munkaerő milyen rugalmatlan és nem megy az ország egyik feléből a másikba. Nem így kell nézni, hanem hogy itt milyen hatalmas erő van abban, hogy a családok ragaszkodnak egymáshoz, úgy érzik, hogy csak együtt tudnak boldogulni, és nem akarják helyettesíteni a nagymamát a bébiszitterrel, és nemcsak azért mert nincsen pénzük, hanem mert nem akarják ezt. Még egy ilyen pici országban sem akarnak az ország egyik végéből a másikba utazni, és ez szerintem egy óriási érték, óriási erőforrás. Vannak, akik egyik házból a másikba költöznek, de annak is van értéke, akinek otthona van, amiért küzdött, amit felépített, egy két évet várt a tetőcserére, mert nem szakad el olyan könnyen tőle, ezek a gyökerek tartanak meg egy erős építményt.
Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az új Polgári Törvénykönyv tiszteletére konferenciát rendez Egy új korszak hajnalán címmel, december 13-án, csütörtökön 9 órától Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában, az Abonyi utca 21. szám alatt.
A Presto Kamaraegyüttes adventi koncertje lesz december 15-én, szombaton 16 órakor Budapesten, a Pestújhelyi református templomban, a Sztárai Mihály téren.
Jótékonysági estet rendez a Svábhegyi Református Missziói Egyházközség, az Istenhegyi Plébániával összefogva december 16-án, vasárnap 16 órától Budapesten, a Diana Parkban.
Adventi könyvvásár és hangverseny lesz a Gönci Református Vegyeskar szolgálatával december 16-án, vasárnap délután fél négytől Göncön, a református templomban.
A Füredi úti Református Esték program keretében adventi beszélgetős orgonakoncert lesz Karasszon Dezső orgonaművész szolgálatával december 13-án, csütörtökön 18 órától Debrecenben, a Füredi úti református templomban.
Adventi énekes liturgia lesz Tóth Anikó vezetésével december 15-én, szombaton 17 órától a Debreceni Kistemplomban.
A III. Keresztény Film- és Könyvnapokat rendezik meg december 14. és 16. között Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A rendezvény keretén belül december 15-én, szombaton 17 órakor a 150 fős erdélyi énekkar, a szentegyházi Gyermekfilharmónia kórus lép föl.
Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Prédikátor könyve 5. fejezetéből!
"Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen!" (Préd 5,2)
Gyors világban élünk. Benyomások érnek pillanatok alatt, aztán megyünk tovább és a következő élmény kitörli az előzőt. Az időmérés is, ahogyan fejlődik úgymond a tudomány, egyre kisebb egységekre bontja ezt a furcsa valamit, amit időnek nevezünk. Az első naptárak években és hónapokban számoltak csak, a nap szakaszait mérték, aztán jöttek az órák, majd a percek, a másodpercek, most már századmásodpercek vannak, sőt a fény sebességéhez mérjük a dolgokat. Gyorsul a világ. Pedig természetesen nem gyorsabb semmi sem, hiszen a csillagok nem a mi mértékegységeinkben menetelnek az égen. Ugyanolyan szép komótosan lesz reggel és este, mint régen. Mégis döbbenetes hatással van ránk, ha mellettünk mindenki rohan. Előbb utóbb mi is rohanni kezdünk. Egy népmese is szól erről, amikor a kiskakas futni hívja a többi állatot, mert valami ijesztőt látott. Mindenki csak a kakas beszámolójára és rettenetére épít, és végül vagy tízen mondják: fussunk, fussunk! – de fogalmuk sincs merre.
Így vagyok én is ezzel. Mindenki arról beszél, mennyi mindent elvégzett már karácsonyra. Egyből ideges leszek, mert én az égvilágon semmit nem tettem még. Ne gyorsalkodjál! – mondja Károli Bibliája ezzel a gyönyörű szóval. Ebben a kifejezésben benne van az is, hogy benne élsz a gyorsaságban, és magadra is visszahat ez, már pörög a nyelved, pedig nem kellene. Érdekes, hogy a karácsonyi történetben milyen fontos és visszatérő szó a sietség: Mária sietett, hogy elmenjen Erzsébethez, aki Keresztelő Jánost hordta a szíve alatt. A pásztorok is gyorsan mentek Betlehembe, mert látni akarták a kis Jézust. Mindenki rohant valahova. Ez azonban egy másfajta szaladás volt. Ezek az emberek mindent félretéve siettek azért, hogy a megértett igazságot megerősítsék tapasztalatukkal. Ezek az emberek zarándokok voltak. Nem a rutin feladatokban siettek, hanem valami különleges, szent tapasztalatban.
A Példabeszédek könyve azt mondja: "Ne gyorsalkodjál a te száddal! Mert az Isten a mennyben van, te pedig a földön." Azaz, csak nagyon gyarló, pillanatnyi ítéleteket hozhatunk, de Isten mindent át tud forgatni, és kiderülhet, hogy a mi sok beszédünk teljesen felesleges és helytelen volt. Ki ne élte volna át, hogy valamit mondott, ami akkor nagyon igaznak tűnt, de az idő kikezdte igazságunkat, és mára egészen másnak tűnik az, amit korábban állítottunk. Összevesztem egy kollegámmal, vitatkoztunk szakmai kérdéseken, később kiderült, hogy a gyerekem őt hallgatja a legszívesebben, éppen azért mert olyan konok és merev, ami nekem nem tetszett. Így forgatja a jó Isten néha mosolyogtatóan ellenkezőjére a dolgokat.
Vigyázni kell a gyorsasággal. Óvatosan kell bánni azzal, amikor valaki négy percben össze tud foglalni éveket. Ezekből az összefoglalásokból, előre megemésztett kis igazságokból éppen a lényeg hiányzik. Nyilván nehéz megítélni, hogy mitől gyors vagy mitől lassú valami. Az emberek karakterüknél fogva is eltérő tempójúak. A gyorsaság talán akkor veszélyes, amikor fő szemponttá válik. Mert van olyan, hogy egy gyors és jó szó nagyon sokat ér. De itt a jóság húzta magával gyorsan az ember száját, és nem a gyorsaság hurcolta hátán a jóságot. Az a baj a gyorsasággal, hogy Isten idejét szeretnénk megelőzni. Versenypályán képzeljük magunkat, ahol mindenképpen a lehető leggyorsabban el kell érnünk a célt, és a cél már nem is lesz fontos egy idő után csak az, hogy gyorsan-gyorsan haladjunk.
Nekünk a cél a fontos. Advent van. Ebben az időben arról gondolkodunk, hogy Isten országa eljön. Nem úgy igaz, hogy gyorsan haladunk a világ vége felé, bár látszólag ez történik. Úgy igaz, hogy Isten éppen a maga tempójában eljön hozzánk. Lépked felénk. Aki egyszer eljött, eljön megint. Már ezen a karácsonyon talán titkosan, talán a szívünkben megelőlegezett módon találkozhatunk vele. Ezt adja meg Isten! Ámen.