2013-04-24

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Számok bűvöletében élünk. Amit nem lehet megszámolni, az szinte nem is létezik. Mennyivel tudományosabb és hihetőbb egy olyan állítás, amit ábrákkal, vonalakkal, tengelyek mentén elhelyezett számokkal mondunk el, mint amit csak úgy állítunk. Pedig tudjuk jól, mennyire manipulálhatóak vagyunk éppen a számokkal. Ez egy nehéz ellentmondása az életnek. Szükség van arra, nyilván, hogy bizonyos dolgokat megszámoljunk, és úgymond objektíven tudjunk. Ezeket az adatokat azonban meg kell tanulnunk helyesen kezelni, értelmezni. Mert például gondoljunk a szeretet erejére. Hányszor átéljük saját kis életünkben, hogy egy apróság, egy ember kedvessége sokkal nagyobb erő, megszámlálhatatlanul több mint, ha sokan tettek volna valamit, és "jó lenne a statisztika".
Ezzel a lelkülettel kezdünk bele mai témánkba, a népszámlálásba. Nem csak Magyarországról, hanem a Felvidékről, a szlovákiai népszámlálásról is szó lesz. Ott nem történt ekkora csökkenés sehol, mint Magyarországon. Jelentős a nyelv- és vallásvesztés, és ez a kettő számokban érdekes módon párhuzamosan halad. Először Nagy Károly Zsolt kultúrantropológust hallhatják, aki a magyar református közösségi szempontokat elemzi.

Nagy Károly Zsolt: A népszámlálás arról is beszél, hogy azok az alap-, nagy református identitás-régiók, mint Hajdú-Bihar megye, kezdenek leépülni. A reformátusság bázisa áttevődik inkább a városokba és az embereknek új közösséget kell keresni, aminek az alapja már nem az adminisztratív hovatartozás, hanem az összetartozás érzésének a gondolata. Létrejönnek olyan közösségi hálózatok, amelyek függetlenek az egyházközségektől és ugyancsak az emberek összetartozási érzésén alapulnak. Erre az egyik legjobb példa a Csillagpont. Ezt a rendezvényt kétévente tartják meg a fiataloknak. Nagyon sokan újra és újra rész vesznek ezen. Ők később is tartják egymással a kapcsolatot. Ezek érdeklődési, korcsoporti elvre szerveződő közösségek máshogy, az addigi parochiális rendszertől eltérő módon szervezik át az egyházunkat.
Fekete Ágnes: Nekem nagyon nagy fenntartásaim vannak az individuális igényekből eredő egyházi közösségekkel szemben, amire Amerika adja a nagy példát. Ha jól érzem magam valahol, akkor ott vagyok baptista, ha valahol máshol érzem jól magam, akkor ott vagyok katolikus. Amerikában, amikor elköltöznek az emberek, akkor közösséget is váltanak. Ez a gyökerét vesztett világnak a jelképe is, hogy így alakul az egyház.
Nagy Károly Zsolt: Május 22-én, az egységes Magyar Református Egyház létrejöttekor kialakult egy metafora: a fa. Ennek vannak gyökerei, ágai, virágai, gyümölcsei. Kérdés, hogy ez a metafora leírja-e azt, amik vagyunk? Az a május 22. egy nagyon szépen megkomponált rítus volt, sok embernek alapvető, egy transzcendens típusú új élménye volt. Erre lehet alapozni: "Testvérek, ott volt egy közösségünk. Ezt a közösséget próbáljuk megtartani!" Május 22-ben óriási lehetőség van, ha szépen kifejtjük és kigondoljuk. A kérdés az, hogy ezt meg akarjuk-e lépni? Ha megnézzük azt, hogy hogyan alakult a Csillagpont logója az elmúlt években, nagyon szépen kiírja ezt a hálózatosan felépülő egyházi struktúrát. Hogy mennyire valóság ez a hálózatos megközelítés? Ez nagy kérdés. Nálunk ezek a folyamatok most indulnak el. Volt a rendszerváltás előtt egy fagyott, befagyasztott, hibernált rendszer. Utána volt majdnem húsz év, amikor az egyházunk azzal volt elfoglalva, hogy rehabilitálja saját magát, hogy visszanyerje elsősorban az infrastruktúráját. Eközben kifutott alólunk a talaj. Nagy felelősségünk, hogy megértve a fiatalokat és a helyzetet, úgy kísérjük ezt a változást, hogy közben megpróbálunk nem tökéletesen gyökértelenné válni és elszakadni attól a történeti identitástól, amit a magunkénak vallunk. Egy pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy püspök egy egyháztaggal, vagy egy másik egyházkerület főgondnokával ad hoc elkezdjen a nyilvánosság előtt valamilyen témáról disputálni. Ez most a reposzt.hu hozzászólás mezejében rendszeresen megtörténik. Van egy hosszabb történeti folyamat, ami Trianon környékén indult be. Akkor volt egy erős sokkhatás, amiből megpróbált az egyház magához térni. Ennek egy zseniális mozgatója volt Ravasz László, aki észrevette, hogy vannak autonóm alakulások az egyházban, és azt mondta, nem szabad éppen ebben a bizonyos történelmi helyzetben hagyni, hogy ezek az autonóm alakulások szétfeszítsék az egyházat. Fogjuk össze! "Az egyház missziósítása, a misszió egyházasítása." – volt a jelmondata. Ebből az elvből azonban Ravasz után egy erősen központi irányítású, kézi-vezérelt egyházi struktúra lett. Ehhez hozzászoktunk. Nagyon kényelmes, hogy a püspök megmondja, hogy mit kell, mit lehet, és mit nem szabad csinálni. Aztán, amikor jött a "felszabadulás", akkor szétesett a dolog. Mert vagy az van, hogy minden lelkész úr a saját palotájában, vagy pedig a püspökök látják, hogy ez nem működik és egy kicsit erősebb központi irányítást vezetnek be. Most vagyunk egy olyan szituációban, amikor a pillangó kialakul. Belülről nézve az egyházat, azt tapasztaljuk, hogy a szétesés ereje működik erősen. Sok esetben nem működnek a dolgok, mégis most föl kell tennünk magunknak a kérdést: kik vagyunk mi reformátusok? Ez jó. Fogalmazzuk meg az identitásunkat! Nagyon nehéz ezt a folyamatot pozitíven értékelni úgy, hogy az ember ne legyen egy kicsit frusztrált. Dekadenciának látjuk azt, ami történik ahhoz képest, ami volt. Igen, most valami el is fog múlni kivédhetetlenül. Ugyanakkor lehet reménységünk abban, hogy ebből valami jó fog kialakulni. Itt most valószínűleg nagy káosz lesz. Nagy azoknak a felelőssége, akik tematizáló, véleményformáló szerepbe kerülnek, hogy biblikus látással, történelmi hagyományainkat is látva, egyfajta nyitottsággal próbálják ezt a folyamatot segíteni.
Fekete Ágnes: A legutóbbi népszámlálás eredményei sokak számára kétesek. Másképpen gyűjtötték az adatokat, mint egy évtizede, és biztos, hogy emiatt is csökkent a válaszadók száma. Most nem mentek be a házakba a biztosok, és nem ültek le. Alig tudtam rávenni én is a mi számlálónkat, hogy írja be azt, hogy református, mert neki egyszerűbb lett volna, ha kihagyja ezt a sort.
Nagy Károly Zsolt: Bizonyára voltak visszásságok, amiket biztosan tagadnak minden szinten. Nagyon sok minden más volt, mint az előző népszámláskor, ez igaz. A kérdés azonban az, hogy megpróbáljuk-e megmagyarázni ezt a másságot, vagy pedig megpróbálunk valamit kezdeni ezzel a változással?
Fekete Ágnes: Megítélésem szerint ez egy nagyon jó eredmény, mert azt mutatja ki, hogy aki tényleg oda akarta írni, hogy református, az odaírta. Akkor viszont nagyon sokan vagyunk.
Nagy Károly Zsolt: Kétségtelen, hogy még így is vagyunk egymillió-százezren. Máté-Tóth Andrásnak és Nagy Gábor Dánielnek van egy közös cikke az Egyház és társadalom (www.egyhazestarsadalom.hu) honlapon, amelyben 2012-es kutatásokat említenek, és azt állítják, hogy igazából nem változott nagyot az ország vallásossága. Azoknak van valószínűleg igaza, akik azt mondják, hogy azért nincs radikális változás. Ugyanakkor nagyon fontos dolog az, hogy radikálisan megnőtt azoknak a száma, akik nem válaszoltak. Aki tényleg akart válaszolni, az kierőszakolta, hogy a kérdezőbiztos elfogadja és beírja a válaszát.
Fekete Ágnes: A katolikus egyház volt a legnagyobb "vesztes" a népszámláláskor, jól tudom?
Nagy Károly Zsolt: Az attól függ. Láthatjuk például, hogy Hajdú-Bihar megyében mekkora a veszteségünk. Kiemelt identitású régiónk a Hajdúság és ott negyvenhat százalékról huszonnyolc százalékra csökkent a magukat reformátusoknak vallók aránya. Ez elképesztően nagy veszteség.
Megkaptuk az adatokat Nagycsütörtökre, elelmélkedtünk, hogy lesz-e feltámadás? El kellene kezdeni a számokat értelmezni, a dolgoknak utánamenni! Nagyon remélem, hogy az egyházszociológiai kutatás, ami most kibontakozóban van, lehetőséget ad arra, hogy ennek mögé menjünk. Azt is nagyon remélem, hogy nemcsak szociológiai típusú kutatást lehet ezzel végezni, hanem éppen az attitűdökre, az érzelemvilágra, a gondolkodásra kérdezve próbáljuk majd megnézni, hogy mi van ezek mögött az adatok mögött. Elképzelhető, hogy kiderül, Hajdú-Biharban is ugyanannyian vagyunk, csak valamiért ez most "becsúszott". Mégis úgy gondolom, inkább valószínű, hogy nagy változások közepette vagyunk, amiknek ez egy tünete. Azonban meg kellene nézni azt, hogy mi ez a változás? Megkérdezni azt például, hogy mit hisztek ti, akik reformátusnak valljátok magatokat? Most készítek egy kérdőívet. Ebben van kilencvenkilenc kérdés, amiket a református sajtóból, hittankönyvekből vettem. Ezek olyan állítások, amikkel kapcsolatban a válaszadónak elsőre el kell döntenie, hogy egyetért vagy nem ért egyet vele. Ezek az állítások nagyjából leképezik a magyar reformátusság különböző kegyességi irányzatait, hitvallásaink alaptételeit, történeti identitásunkat. Nagyon érdekes adatok jöttek ki! Első körben hatvannyolc értelmiségi válaszolt a kérdésekre. Például arra a kérdésre, hogy a feltámadásban hiszünk-e vagy nem, a fele igennel, a fele nemmel válaszolt. Sok kérdés akad még: Azért vagyunk kevesebben, mert elköltöznek az emberek? Vagy azért, mert egyre növekszik az iskolázottságnak a mértéke bizonyos régiókban? Vagy fogékonyabbak az emberek arra a narratívára, hogy a vallás magánügy? (Ez nekünk, reformátusoknak nagyon rossz hír. Mert mi szeretjük változtatni a világot és szeretünk hozzászólni a dolgokhoz és odatenni magunkat.)
Fekete Ágnes: Ezekre a kérdésekre sejtés-szerű válasza sincsen?
Nagy Károly Zsolt: Sejtések persze vannak. Kiderülnek olyan érdekes dolgok, hogy az intézményhálózatunk elhelyezkedése, – azaz, hogy mely városban hány református intézmény van – sokkal jobban idomul a 2001-es adatokhoz, mint a 2011-es adatokhoz. Ez is utal arra, amit más forrásból is megerősítettek, hogy nincs akkora méretű változás, mint amit ez a népszámlálás jelez.
Fekete Ágnes: Milyen érdekes részei vannak még a népszámlálási adatoknak?
Nagy Károly Zsolt: Van egy nagyon sajátos régió, ahol a legtöbb intézményünk van. Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Fejér megye. Ez szinte a régi török hódoltsági terület határa. Itt a legnagyobb a migráció, itt vándorolnak az emberek a leginkább, és ez mindig is egy ilyen terület volt. Úgy tűnik, mintha mi "jobbak" lennénk ezekben a lebegő helyzetekben. Minthogyha a református kötődések erősebbek lennének a lebegő helyzetekben, amelyekben itt az emberek élnek. A nyugati megyékben, (Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron) ahol a legkevesebb a református, érdekes módon itt a legalacsonyabbak a veszteségeink, és a nem nyilatkozók száma itt a legmagasabb.
Fekete Ágnes: Azt tapasztaljuk, hogy minél kisebb egy gyülekezet, annál nagyobb a látogatottság arányszáma, annál inkább elérik az embereket, odatartozónak érzik magukat. Kisebbségi helyzetben fontos az odatartozás.
Nagy Károly Zsolt: Éppen erről van szó: a kisebbségi helyzetről. Éppen ez a határhelyzet, a lebegő helyzet, kisebbségi helyzet válik fontossá. Nagyon sok adatunk nincs meg. Ezek nem feltétlen népszámlálási adatok. Inkább a saját adataink nincsenek meg, amelyek éppen azt vizsgálnák, hogy pontosan mit jelent az, hogy kisebbségi helyzetben vagyunk.

Fekete Ágnes: Géresi Róbert felvidéki püspökhelyettes beszél a felvidéki helyzetről.

Géresi Róbert: A 2011-es népszámlálási adatok tízéves összehasonlításban azt jelentették, hogy hatvanezres fogyás mutatható ki a magyarságban, amely arányában tíz százalékos fogyást jelent. Gyakorlatilag ugyanaz a helyzet a református egyház vonatkozásában is. Tíz évvel korábban száznyolcezer ember tartotta magát reformátusnak a népszámlálási adatok alapján, most pedig kilencezer emberrel kevesebben írták be azt, hogy reformátusok. Egyébként itt egy érdekes helyzet alakult ki, mert a húsz évvel ezelőtti népszámlálásnál, ami rögtön a rendszerváltás után volt, csak nyolcvannégy ezren voltunk. A rendszerváltás után a mi egyházunk a Felvidéki Református Egyház mutatta ki a történelmi egyházak között a legmagasabb arányú növekedést. Most a legutóbbi népszámlálásnál ez tíz százalékos csökkenéssel járt.
Fekete Ágnes: Ezt mivel lehet megmagyarázni?
Géresi Róbert: A rendszerváltás után közvetlenül sokan talán még féltek beírni a református identitást. Az idősebb generációban még ott volt a félelem, a kitelepítések tapasztalata. Ez volt az egyik oka annak, hogy sokan nem vállalták identitásukat. A másik ok pedig az, hogy nem fogalmazott egyértelműen az űrlap. Húsz évvel ezelőtt nem beikszelni kellett, hogy milyen felekezethez tartozik valaki, hanem be kellett írni. Nagyon sok kérdezőbiztos, aki segített beírni a dolgokat, egyszerűen nem tudta a reformátusságot hova tenni, és sokakat evangélikusnak írt be vagy egyszerűen nem is töltötte ki azt a részt.
Fekete Ágnes: Milyen a katolikusok aránya?
Géresi Róbert: A katolikusok aránya is hasonlóan változott, ott is olyan tíz-tizenkét százalékos fogyás mutatható ki a tíz évvel ezelőtti adatok összehasonlításában. Körülbelül egyforma az arány mindegyik történelmi egyháznál. A Felvidéki Református Egyház csökkenése azért nem olyan mértékű, mert más közösségekben él. Leginkább falusi közösségekben és a falusi közösségekhez kötődő reformátusokat el tudja érni többé-kevésbé az egyházunk. A nagyvárosokban van az, hogy az emberek eltávolodnak a gyülekezettől, a közösségtől. Stratégiát szeretnénk kidolgozni ezeknek az embereknek az elérésére. Ennél a népszámlálásnál Felvidéken nagyon sokan voltak olyanok, akik egyáltalán nem írtak be sem vallási hovatartozást, sem nemzeti vagy nemzetiségi, kulturális identitást, sőt azt sem írták be, hogy milyen anyanyelven beszélnek odahaza. Érdekes adat egyébként, hogy ilyen szempontból Kassa városa kimagasló. Ugyanis a kétszáznegyvenezer lakosú városban több mint ötvenezer ember nem vállalta a nyelvi identitását sem. Szakembereket is meglepő adat ez a legutóbbi népszámlálásnál.
Fekete Ágnes: Ez a közöny?
Géresi Róbert: Kassára mindig is jellemző volt ez a típusú alkalmazkodás. A város lakossága az éppen hatalmon lévő politikai társadalmi rendhez alkalmazkodik.
Amikor egyértelművé vált, és nyilvánosságra került a Kassa kulturális Főváros 2013 rendezvény konkrét programja, akkor a magyar közösséget egészen negatívan érintette az, hogy meglehetősen kevés magyar vagy magyar érdekeltségű program került bele a hivatalos rendezvénybe. Éppen ezért tavaly decemberben a református egyház konventjének elnöksége úgy döntött, hogy egy református, magyar programsorozatot szervezünk Kassán ebben az évben. A református kultúra része a kassai kultúrának, ezért szeretnénk ezt a rendezvénysorozatot megszervezni. Június 14-én, 15-én, 16-án, péntek, szombat, vasárnap egy fesztivál jellegű rendezvény lesz, amire várjuk a református vagy nem református, de érdeklődő családokat, közösségeket. Nagyon színes programok lesznek Kassa belvárosában, a Rodostói Múzeum kertjében, a Thália Színház és a Márai Stúdió is a rendelkezésünkre áll. Az egyházzene mellett lesz színházi előadás, Bibliakiállítás, képzőművészeti kiállítás, és csoportos városnézést is.
Fekete Ágnes: Találkoztam olyan családdal Felvidéken, akik kifejtették, ők a gyerekeket mindenképpen szlovákiskolába íratják.
A református és a magyar identitás a felvidéki közösség egy részénél nagyon jelentősen jelen van és nagyon meghatározó, viszont látni kell azt is, hogy vannak olyan közösségek, családok főleg a vegyeslakta vidékeken, ahol ez az identitásváltás már folyamatban van. A keleti régióban több olyan gyülekezet van, amely nem egy egyszeri gyors váltással, hanem évtizedek során, a gyülekezet nyelvet vált. Az igehirdetés szlováknyelvű, mert a szlováknyelvű igehirdetésre, istentiszteletre többen jönnek el. Viszont az összes kegytárgy az úrasztali terítő, a szószékterítő magyar Igével van kihímezve.
Fekete Ágnes: És értik a magyart?
Géresi Róbert: Egy része érti a magyart. Az idősebb generáció természetesen inkább a magyar nyelvhez ragaszkodik és a legfiatalabb generációban vannak olyanok, akik nagyon kevéssé értik, vagy beszélik a magyar nyelvet.
Fekete Ágnes: Az a család, akiről beszéltem, kifejtette, hogy ha magyar iskolába jár a gyerek, akkor előbb-utóbb Magyarországon fog kikötni. Ez döbbenetes!
Géresi Róbert: Ez egy jelenlévő gondolat, viszont magam helytelennek tartom. Úgy érzékelem, hogy nagyon sok családban a szülők téves képzete ez, hogy ha ők valamilyen módon sikertelennek értékelik a saját helyzetüket, a gyermekek számára kitörési pontként azt látják, ha hátat fordítanak az anyanyelvnek. De ez egy teljesen téves gondolat, egyik oldalon számtalan példa és statisztika bizonyítja azt is, hogy az anyanyelv megtartása, megőrzése, a lehetőséget bővíti az adott egyén, és család számára, nem csökkenti. Bármilyen területen találkozom olyan értelmiségiekkel, akiknek lenne magyar családi kötődésük, viszont a szülők nem tanították meg magyarul és most már sajnálják, hiszen a Kárpát-medencében a magyar nyelv olyan érték, amely megkerülhetetlen. A felvidéki magyarság egy nagyon speciális helyzetben lévő közösség, hosszú sávban szétszórtan található kis közösségről van szó. Olyan, mint felvidéki közösség a klasszikus értelemben vett magyar társadalomban nem is volt. Az elmúlt húsz évben próbál valamilyen módon a felvidéki magyarság önmagára találni, hol sikeresen, hol pedig kevésbé sikeresen.
Fekete Ágnes: Mi az, ami sikeresnek tekinthető?
Géresi Róbert: A civilszféra megerősödésében. Ők olyan kérdéseket és fogalmakat is föl mernek vetni, amihez a felvidéki magyar politikumnak két évtizeden keresztül nem volt bátorsága, vagy pedig – szerintem – vállalhatatlan kompromisszumkötés miatt nem vetette fel. Ezek a kérdések most már előjönnek, és egy tudatosodási folyamat zajlik. Érzékeltethető ez például azzal a küzdelemmel, amit a szlovák államvasutakkal vívtak a magyar helységnevek megjelenítésére a vasútállomásokon és a menetrendben. Egyelőre ez a csallóközi térségben jelenik meg, de egyre inkább ébredeznek a keleti régióban is az emberek.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

A Válaszút Misszió elsősorban kábítószerfüggő fiatalok segítésével foglalkozik. 20 éves szolgálatának hálaadó napját tartják április 30-án, kedden 10 órától Budapesten a Csaba utca 3. szám alatt.

Ökogyülekezeti konferenciát rendeznek április 27-én, szombaton 10 órától Budapesten a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában, az Abonyi utca 21. szám alatt. A konferencia főtémája azt kutatja, vajon mennyi a természetes és a mesterséges a bennünket körülvevő világból.

A Protestáns Tavasz rendezvénysorozat részeként, Magyarország és a maradék világ címmel beszélget Balog Zoltán miniszter, Szabó István püspökkel és Lánczi András filozófussal április 25-én, csütörtökön 19 órától Budapesten, a Hold utca 18-20. szám alatti templomban.

A Dunamelléki Nőszövetség asszonykonferenciát tart Hitvallás-vallástétel címmel május 11-én, Szekszárdon a református templomban. Jelentkezési határidő: április 30. ([email protected])

Nemzetközi Börtönmissziós Imahetet tartanak ezen a héten. Az imahét témája szerte a világon: a félelem.

Hálaadó istentisztelet lesz az új gyülekezeti ház felépüléséért április 28-án, vasárnap 15 órakor Szalkszentmártonban. Igét hirdet Szabó István dunamelléki püspök.

A Tatai Református Egyházmegye idei kórustalálkozóját április 27-én, szombaton 9 óra 30 perctől rendezik meg Császáron, a református templomban.

Énekes-zsoltáros istentisztelet lesz a Kálvin kórus közreműködésével április 25-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

Orgonazenés áhítat lesz Varga László szolgálatával április 28-án, vasárnap 18 órakor a budapesti Deák téri evangélikus templomban.

Jótékonysági hangversenyt rendeznek a székesfehérvári Talentum Református Általános Iskola és az Olajfa Református Óvoda javára Mészáros János Elek közreműködésével április 26-án, pénteken 18 órakor Székesfehérváron, a Budai úti református templomban.

A Magyar Continental Singers együttes ad koncertet április 27-én, szombaton 17 órától Mezőzomboron, a református templomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét az első Korintusi levél első fejezetéből!

"Mindegyikőtök ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajon Pál feszíttetett-é meg értetek?" (1Kor 1,13)

Manapság nagyon furcsán használják az emberek az igekötőket. Nem azt mondják, hogy meghalok, hanem hogy behalok. Nem azt mondják, hogy elvállalom, hanem hogy bevállalom, és így tovább. Az egyik ilyen furcsaság, amely már régóta szokásban van, ez a szó, hogy beosztás. Élj beosztással, oszd be a pénzedet, és így tovább. Pedig milyen önellentmondás ez az igekötő ehhez a szóhoz. Mert mit jelent osztani? Azt jelenti, hogy egy egységet, ami jól megvolt eddig, szétválasztunk. Térben, időben vagy gondolatban a részek közötti eddig meglevő szorosságot megszüntetjük, és darabjaira szedjük azt, ami egész volt. Mindenki előtt ott van ez a kép. A be igekötő pedig azt jelenti, hogy valami sokaságot belehelyezünk egy rendszerbe. Valamit, ami kint volt, befogadunk, bemegyünk a házba, betakarjuk, és így tovább. Tehát ez a két szókép teljesen ellentmond egymásnak.
Mégis valahogy ebben a képi ellentmondásban élünk. Az időt is részekre bontjuk, század másodpercekre törjük, és ezeket a másodperceket felvéssük oszlopokba, mintha létezne az idő anélkül, hogy a percek egymáshoz kapcsolódnának. Kiszedünk egy képből egy részletet, és úgy teszünk, mintha azt a részletet külön festette volna meg a művész. Szétosztunk és beosztunk, széttörjük a világot és összeragasztjuk.
A számmisztikusok azt mondják, például Hamvas Béla is így ír, hogy az egy az egység, a teljesség, az Isten száma. A kettő, a szétosztódás, az emberi feszültség, a teremtett világ száma. Az egy kettéosztódik, szétfeszül, és megszünteti önmagát, az egységet. A három viszont az újratalált egység jelképe, amikor valami, egy külső erő, a transzcendens, Isten újra egybeszerkeszti a szétvetettséget, a szétosztottságot. Ezért Szentháromság az Isten, ezért a legstabilabb a háromlábú szék, és ezért olvassuk azt is a Prédikátor könyvében, hogy "ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el." A számok is elmondják a maguk nyelvén a teremtett világ történetét. Mert a világ szétosztódások és újraegyesülések folyamata.
Hányszor megtörtént az egyházban, hogy az egyik Kéfásnak, a másik Apollósnak a bőrébe bújt, és a vonzás-taszítás elvével szétosztotta az egységet. Ez a mi megosztott, kettős világunk, az újból és újból előjövő kísértés. Mivel nem látjuk erősen azt a Krisztust, aki újra egységet teremtett ebben a világban, nem érezzük ezt a végtelen és halálos szeretetet, ezért a széttöredezettség ereje lesz úrrá rajtunk, a "vonz és taszít" mágneses ereje erősebbé válik, mint a Teremtés egyetlen erőforrása. Amíg a földön élünk, ez így lesz. Osztunk és fosztunk, veszünk és adunk.
Magam előtt látom kisgyerekeinket, akik két teljesen egyforma kis sapkán képesek voltak összeveszni, de a mai kamaszokat, akiknek három egyforma kell mindenből, mert különben "nincs igazság". De valljuk meg a felnőtteknek is hasonló nevetséges játékai vannak: "ezt én mondtam", "te vagy a hibás" és így tovább. Szétosztjuk ezt a világot. Ez a kettő feszülete. A kettőből nincs visszaút az egy felé. Össze lehet tákolni, kötözgethetjük azt, ami széttört, nem fog sikerülni. Tökéletes kép a pillanatragasztó. A széthasogatott pillanatokat – huss, már össze is kulimászoltam. Tudjuk, micsoda álom ez. A kettő csak a háromban válhat újra eggyé. Aki nem ebbe az irányba halad, az a "beosztó".
Nyilván nem a takarékosság ellen beszélek én most. Inkább a mai világ művi jellege ellen. Miközben spórolásra ösztökélnek minket a szavak szintjén, valójában egyre pazarlóbbá tesznek. Beosztjuk dolgainkat, kidekázzuk, közben több a veszteség. Nem lehet az az ember célja, hogy összeragassza a széttört világot. Isten képes csak arra, hogy egybeteremtse azt, amit mi széttörtünk. Vajon elhisszük-e, hogy Isten képes megoldani azt, amit mi nem? Látjuk-e, hogy az egymásnak feszülő emberek benne kapnak közösséget? És ez tényleg ajándék, nem pedig egy kimunkált, párthatározatban megadott elv. Nem beosztani kell a szétfoszlott világot, hanem imádkozni azért, hogy az a harmadik szál egybetartsa.
Két ember marakodik az utcán. Ha odaállok közéjük, csak az lesz az eredménye, hogy engem is elkezdenek marcangolni. Valahogy egy külső pontból, valami abszurd, valami egész más módon ki kell szólítanom őket a helyzetükből. Nem könnyű feladat. De Isten ezt az utat választotta. Az egymást marcangoló emberek közé elküldte a Fiát, az egyetlen és szeretett Fiút, őt adta nekünk, beleengedte osztogató és fosztogató világunkba, hogy őt is szétmarcangolják úgy, ahogyan egymást. Voltak, akiket magával ragadott ez a szeretet. Vannak, akik ezt meghallva megtalálták a hármasság útját, és most már újra egységben élnek önmagukkal és Istennel.
Azt gondoljuk most talán, hogy ez az "egy, kettő, három" – valami távoli elméleti kérdés, pedig nem. Két kezünk van, hogy testvéreinket, barátainkat jobbról és balról átöleljük. De van egy láthatatlan harmadik kezünk, a hit keze, amivel elérhetjük azt, aki bennünket együtt átölel. El lehet indulnunk a hit útján. Adja ezt meg nekünk Isten! Ámen.