2013-09-18

Áldás békesség, szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, a református adás szerkesztője.
Ha válogatni kellene a témák között, hogy mi az, ami a legjobban érdekli az embereket, akkor az egészség és a gyógyítás kérdése minden bizonnyal az első helyen lenne. Ma, szemben a történelem korábbi korszakaival, elsősorban erre az életre koncentrálunk. Szeretnénk, ha minél egészségesebbek és hosszabb életűek lennénk. De vajon hogyan alakult ki ez az egészség-szemlélet? Nem szoktunk bele gondolni abba, hogy Jézus, a keresztyénség üzenete hordozza magában azt, hogy az ember nem passzív elszenvedője csak a betegségnek, és nem véletlen, hogy ispotályok, kórházak sora nyílt meg a középkorban. Ezekről a kérdésekről hallhatnak most Kölnei Líviától, aki az elmúlt szombaton egy különleges tárlatvezetésre hívta a szakrális művészeti fesztivál keretében az érdeklődőket a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba. Előadásának címe: hit és gyógyítás volt. Először munkatársunkkal beszélget majd, utána belekukkantunk a tárlatba is.

Kölnei Lívia: Semmelweis nevét viseli ez a múzeum és könyvtár, ugyanis Semmelweis szülőházában van Budán, közel az Erzsébet-híd budai hídfőjéhez. Megpróbáltam bemutatni az Ars Sacra Fesztivál keretében a látogatóknak azt, hogy a gyógyítás és a vallásos hit hogyan függ össze?

– Van ennek valamilyen személyes motivációja?
Kölnei Lívia: Természetesen. Magam is gyakorló keresztény vagyok, és úgy vélem, hogy a tudomány és a hit összeegyeztethető, ámbár nem szabad összekeverni a kettőt. Az orvoslás története gyönyörűen és nagyon szemléletesen bizonyítja, hogy a hit elválaszthatatlan a gyógyítástól. A mai orvoslás tudományos alapokon nyugszik, viszont emberek, vagyis az orvosok állapítják meg, hogy mik a tudományosság kritériumai. Azt vettem észre, hogy ezek a kritériumok, körülbelül tíz évenként változnak. Az orvostudomány talán a leggyorsabban változó tudományág. Nagyon materialista alapú ez a tudomány, tehát az ember lelkével nem törődnek. A pszichológusok, meg a pszichiáterek egy bizonyos fokig ugyan foglalkoznak a lélekkel, de ők is a periférián. Igazából anyagelvű orvoslás folyik. A test az, ami fontos és a testnek is bizonyos részei. Már nem is az egységes egész, csak részeket lát át egy-egy orvos és nem tud az egész emberrel foglalkozni. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy végigkövessük az orvoslás története folyamán a hitnek, vallásnak és a gyógyító gyakorlatnak a kapcsolatát, mert ez egyben a testnek, és a léleknek a kapcsolatára is rávilágít. A kettő szétválása a felvilágosodás korában indult. Először csak nagyon szerényen és finoman, aztán a tizenkilencedik század második felére alakultak ki a mai materialista alapú tudományos orvoslásnak a határai és struktúrája. Ma nagyon nagy problémát okozhat egy vallásos meggyőződésű orvosnak, hogy a tudomány, amit művel, a vallásosságot, egyáltalán a lelki aspektust teljesen figyelmen kívül hagyja. Magánemberként megteheti ugyan, hogy egységben szemléli a betegét. Azonban, ha jó orvos akar lenni, kizárólag a materiális alapokon nyugvó tudományosság szerint teheti ezt meg.
– Főleg a háziorvosok.
Kölnei Lívia: A külső körülmények, az idő- és az energiahiány, nagyon nehézzé teszi a vallásos meggyőződésű orvos működését. Ebből a szempontból is érdekelt engem a hit és a gyógyítás kapcsolata és azért is, mert kevesen kutatták.

– Mit üzen ma az a táblácska, hogy "Krisztus a te gyógyítód"?
Kölnei Lívia: A tizenhetedik századra terjedt el az az allegorikus ábrázolás, hogy Krisztus a gyógyító, Krisztus az orvos, Krisztus a patikus. Ezeken a főleg könyvekben megjelenő képeken, metszeteken, úgy ábrázolták Jézust, mint patikust, aki egy gyógyszeres edényt fog a kezében. Vagy mint orvost, aki egy lombikot fog a kezében. Nyilván, Jézus nem volt orvos és nem volt patikus és az ő korában ezek a fogalmak még nem azt jelentették, mint ma. Ez egy allegorikus kép, ami azt akarja kifejezni, hogy Jézus hozta el a gyógyírt a világ bajára, Jézus a világ megváltója. Ez egy nagyon szép gondolatkör. Tetszik nekem, mert kifejezi azt, hogy valóban a kereszténység, Jézus egy újfajta betegség-megközelítést hozott a korábbihoz képest. Korábban, például az ószövetségi időkben a betegséget Isten büntetésének tartották, amelyet az első emberpár engedetlensége, a szülők bűne, vagy személyes bűnök miatt kellett viselni. Ezzel a passzívan kiszolgáltatott helyzettel szemben, Jézus gyógyításai arról tanúskodnak, hogy ha hite van az embernek és bízik Jézusban, akkor van reménye a gyógyulásra. Az ember már nem passzív elszenvedője a betegségnek, hanem aktív részese. Nagyon fontos az is, hogy Jézus értelmet adott a szenvedésnek. Mivel ő maga vállalta ezt a szenvedéssel teli életutat, nem mondhatjuk azt, hogy a szenvedés egy esztelen, szükségtelen rossz, és mindenáron el kell kerülni. Persze igyekszünk elkerülni, de utólag látjuk sokszor, hogy a szenvedésnek értelme és helye volt az életünkben és valami jobbra vezetett vagy jobbra döbbentett rá. Ez mindenképpen a kereszténységnek és Jézusnak köszönhető illetve az ebből eredő újfajta betegségfelfogásnak.
– Nagyon érdekes volt, amikor a protestantizmus szerepéről beszélt, mint egy szemléletváltásról az orvoslásban.
Kölnei Lívia: A katolikus, vagy inkább úgy mondom a megelőző keresztény felfogásban részben a test szükséges rossz volt. Persze tisztelni kell, hiszen testszerinti feltámadásról beszél a kereszténység. Mindenképpen tiszteletet érdemel a test, de alapvetően rosszra hajló, meg kell regulázni, gyakran csak gond van vele, amikor le kell győzni a test késztetéseit. A szenvedést talán egy kicsit jobban elfogadták a megelőző korokban. Belenyugvóbban meghajtották a fejüket előtte. Azonban a protestantizmus másfajta keresztény képe, emberképe nem belenyugvásra ösztökélt: fontos, hogy jó polgár legyen az ember, dolgozzon, gyarapítsa a vagyonát a közösség javára. A kereszténységet az tudja igazán építeni munkájával, vagyonával, adományaival maga is jólétet teremt maga és a családja számára. Nagyon fontos az, hogy jó fizikai erőnlétben legyen, jó szellemi képességekkel rendelkezzen mindenki. Felértékelődik az emberi test és az emberi egészség. Ez az oka annak, hogy például John Wesley, a metodisták alapító atyja nagyon sokat foglalkozott azzal, hogy milyen az egészséges életmód? 1747-ben meg is jelentetett egy könyvet ezzel a címmel: Betegségek könnyű és gyors kezelése. Meglepő, hogy egy lelkész orvosi kérdésekkel foglalkozik, hangsúlyt fektet a természetes életmódra, gyógynövények használatára, a vízgyógyászatra, az alkoholtól való tartózkodásra. Szólt az érvágás ellen, pedig a korabeli orvosok ezt alkalmazták. Nála kulcsfontosságú fogalom a mértékletesség. Ez továbbgyűrűzött utána a sok kis szabadegyház mozgalmába. Ezek a szabadegyházas protestáns mozgalmak a tizenkilencedik században elértek Magyarországra is. Az Egyesült Államokat abszolút meghatározzák ezek a gyülekezetek. Lelkészek és ezeknek a gyülekezeteknek a tagjai missziónak tekintették azt, hogy az egyszerű emberek számára a higiénia, a szappanos kézmosás, a csecsemőgondozás alapszabályait megtanítsák. Faluról falura jártak és előadásokat tartottak. Az ezerkilencszázhúszas évekből is vannak olyan feljegyzések, amikor valaki arról számol be, hogy "itt jártak az eretnekek, és arra tanítottak minket, hogy szappannal kell kezet mosni." Ez nagyon érdekes dolog. Nagyon pozitív hozzáállása ez a keresztényeknek a gyógyításhoz. Nem is a gyógyításhoz, hanem a megelőzéshez.
– Előadásában érintette a kereszténység által sokszor ingoványos területeknek mondott gyógymódokat.
Kölnei Lívia: A tudománytörténet marxista alapokon úgy gondolta, hogy a tudományos fejlődés egy csapásirányú, egy és oszthatatlan folyamat, ami határtalan, vagy inkább határa a csillagos ég. Előbb-utóbb minden bajra megtalálja az orvostudomány a gyógyszert, vagy a védőoltást. Minden emberi bajra meglesz majd a gyógyír.
– Ebben a múzeumban is volt egy ilyen vonulat, mint említette.
Kölnei Lívia: 1965-ben, amikor az állandó kiállításunk létesült, ez a nézet tartotta magát, ez egyfajta marxista történelemszemléletből, a fejlődéselméletből következik. Minden, ami ettől a fő csapásiránytól eltér az sarlatánság. A mi állandó kiállításunk is ennek szellemében, az akadémikus orvoslás szerint épül fel. Ezért negatív előjellel említenek meg egy-két alternatív gyógymódot, például a mesmerizmust, magnetizmust és főleg a homeopátiát, mint ami késleltette az orvostudomány fejlődését vagy káros alternatíva volt. Ehhez képest ma már az a történelemszemlélet, hogy sokféle emberfelfogás és tudományfelfogás létezhet. Meg kell nézni, hogy a kínai orvoslás alá eső emberek száma mennyi és az európai népesség mennyi? A kínai népesség hogyan növekedett? A homeopátia pedig az egyik legerőteljesebb ezen alternatív gyógymódok közül, ez ma is létezik. Kevesen tudják, hogy ez egy európai eredetű, több mint kétszáz éves orvoslási módszer, egy komplett rendszer. Nem teszi feleslegessé az akadémikus orvoslást, hanem mellette párhuzamosan fut a maga elveivel. Másképp közelíti meg az embert, és másképp közelíti meg a betegséget. A homeopátiás gyógyszerek hatását ma még a tudományos orvoslás módszerével nem lehet bizonyítani és éppen ezért nagyon sokan ellenérzéssel viseltetnek iránta. Alapításától kezdve nagy viták övezik a homeopátiát. Vallásos, akár református, akár katolikus körökben is megosztott a vélekedés a homeopátiáról. Ugyanis, mivel az akadémikus tudomány szerint nem megalapozott a homeopátia, ezért sokan úgy gondolják, lelkészek és papok, hogy akkor ez, csak sarlatánság lehet. Ha pedig mégis hat, vagy jó hatást gyakorol, akkor ez valami ezoterikus, misztikus, mágikus hatás, jobb ezzel nem foglalkozni, mert mint ilyen valószínű, hogy a gonosz fennhatósága alá tartozik. Ezzel szemben más papok nagyra becsülik azt, hogy nem materialista alapú orvoslásról van szó. Samuel Hahnemann ennek az irányzatnak az alapítója, istenhívő, evangélikus ember volt. Egyébként a homeopátiát ma Magyarországon ugyanúgy csak végzett orvosok gyakorolhatják. Az kevéssé köztudott, hogy a tizenkilencedik században a francia katolikus egyház egyenesen előírta a homeopátiát a hívei számára, mert nem akarta, hogy az ateista, materialista orvosok kezébe kerüljenek a hívei. Azt is kevesen tudják, hogy Magyarországon is nagyon gazdag története van a homeopátiának. Több évtizedig homeopátiával gyógyították a betegeket például a Bethesda kórház elődjében. Ma gyermekkórház, akkor felnőtteket ápoltak itt elsősorban. A gyöngyösi városi kórház elődjében is több mint harminc évig homeopátiás gyógyítás folyt, valamint a szatmári kórházban és Kőszegen is. Ennek nagyon nagy történelme van Magyarországon és bizony lelkészek, papok is lelkes terjesztői voltak. A kereszténység körében ez egy újkeletű ellenérzés, de tudományos körökben már a tizenkilencedik században nagy viták övezték a homeopátiát. Voltak orvosok, akik lelkesen melléálltak és voltak, akik lelkesen ellenezték.
– Könnyebb vagy nehezebb helyzetben van egy keresztény ember, aki megbetegszik?
Kölnei Lívia: Én inkább előnyét tapasztalom ennek, abból a szempontból, hogy több segítséget kaphat egy keresztény, ha beteg. Arra gondolok, hogy például több lehetősége van a lelke karbantartásához, mert nemcsak orvoshoz, pszichiáterhez, pszichológushoz mehet el, hanem beszélgethet lelkészekkel vagy olyan gyülekezeti tagokkal, akik nála tapasztaltabbak, és szívesen átadják a tudásukat. Előny az is, ha a szenvedés elér valakit, hogy felnézhet Jézusra. Van egy nagyon szép történet arról, hogy amikor valaki egy nehéz betegséget visz, azt álmodja, hogy egy sivatagos területen kel át, mélyebben vannak a lábnyomok a homokban, és kiderül, hogy Jézus viszi a vállán valójában. Megtapasztalhatja egy hívő ember, hogy több kapaszkodója van az életben. Ugyanakkor vannak ennek korlátai is, mert főleg kisebb gyülekezetekben, ahol kevésbé van lehetőség az emberi sokszínűségre, nehéz megélni a különféle gondolkodásmódokat, a különféle lelkületet.

Részlet Kölnei Lívia tárlatvezetéséből:

Annál a vitrinnél egy picike baba van elefántcsontból faragva. Egy csodálatos tizenhetedik századi szülészeti szemléltető baba. Fel lehet nyitni és rétegekre szétszedni a hasát. Elterjedt az a nézet, hogy az egyház nem engedélyezte a halottak boncolását egészen az ezerötszázas-ezerhatszázas évekig. Ez így csak részben igaz. Mert valóban volt egyfajta tisztelete a halottnak és voltak viták. De ettől függetlenül a középkor folyamán végig boncoltak.

Ez egy érdekes kép. Egy flamand festő ezerhétszáz körüli munkája, amelynek címe: Akhilleusz lándzsája vasreszelékével gyógyítja Télephosz sebét. Lándzsaütötte sebről van szó. Nagyon régi gondolata az az embereknek, hogy hasonlót, a hasonlóval kell gyógyítani, azaz a kutyaharapást szőrével. Ez az elv már Hippokratésznál feltűnik.

Itt van a Szent Margit vezeklő övének nevezett tárgy. Esztergomban van az eredeti. Annak a mintájára nagyon sok vezeklő öv-másolat készült. A szülő asszonyok hasára vagy mellé tették szülés közben, mert úgy vélték, hogy ez megkönnyíti a szülést.

Hihetetlenül fejlett rendszere alakul ki Európában az ispotályoknak, amik a közhiedelemmel ellentétben nem kórházak, hanem szegényházak, menedékházak voltak. Vándorok találtak ott nyughelyet és ennivalót, és a betegeket is ellátták.

A középkorban messze nem volt olyan nagy társadalmi megbecsültsége az orvosnak, mint ma. A mesteremberekkel egyszintű valaki volt. Ez egy szép barokk ábrázolás: A Szentek közössége. Bár többféle címmel is lehetne illetni. Mennyei pártfogókat kerestek a különféle bajokhoz. Ez teljesen érthető, hiszen nagyon kevés betegséget tudtak valóban gyógyítani. Óriási volt a halandóság. Sokkal nyitottabb volt a kapcsolat a mennyország, a túlvilág és az evilág között, mint ma, amikor ez a kapcsolat szinte nem is létezik. Vagy legalábbis nem akarunk róla tudomást venni. Egy nagyon zárt materiális világban élünk.

Alexis Carell, a Nobel-díjas tudós orvos az ezerkilencszázas évek elején tanúja volt csodálatos gyógyulásnak olyan módon, hogy egy halálán lévő tébécés fiatal hölgynek ő volt az orvosa. Az ő meggyőződése szerint csodák nincsenek, és biztos volt benne, hogy az a hölgy meghal. Azonban gyakorlatilag néhány nap alatt hihetetlen javulást produkált ez a végstádiumban lévő beteg. Ő pedig folyamatosan mérte, figyelte, hallgatta és vizsgálta.

Most menjünk át arra az oldalra, ahol egy üveg mögött fekvő hölgyet láthatnak, olyan mintha üvegkoporsóban lenne a teljesen viaszból készült anatómiai demonstrációs tárgy. A II. József kérésére alapított Josefinumban, amely egy katonai orvosi akadémia volt, hihetetlen mesteri tudással készítették ezeket a demonstrációs figurákat.

Ha az orvoslásról beszélünk, akkor az egyszerre megelőzés történet, valódi sikeres gyógyítások és a kudarcok története is. Érdekes, hogy 1928-ban volt egy kuruzslás elleni kiállítás itt Magyarországon, pont azért, hogy a sok sarlatán népi gyógymódot megpróbálják az orvosok háttérbe szorítani. Ott például a szülőszék is a sarlatánságok közé volt sorolva, mert akkor az volt a divat, hogy csak fekve szabad szülni.

Uram, ne büntess engemet!
Ne ostorozzon két kezed!
Ellankaszt úgyis már a kín,
Megháborodtak csontjaim.

Háborog itt a lelkem is.
Hol vagy Uram, hogy nem segítsz?
Térj vissza, mentsd ki lelkemet!
Mentsd meg a testem. Nagy beteg.
/Gryllus Dániel – Gryllus Vilmos – Sebestyén Márta: Halld meg szavaimat Isten! 6. zsoltár/

Fekete Ágnes: Amint említettük, az elmúlt hétvégén kezdődött a szakrális művészeti fesztivál. Szombaton ennek keretében volt a templomok éjszakája. Több református templom is kinyitotta kapuit, többek között a Debreceni Nagytemplom. Gáborjáni Szabó Botondot hallhatják, a Kollégium igazgatóját.

Gáborjáni Szabó Botond: Arra jöttünk rá, hogy vannak olyan tősgyökeres debreceniek, akik legfeljebb azt a gyülekezetet ismerik, ahová ők járnak, de ismerik a többi helyi templomot. Pedig nagyon sok érték van itt Debrecenben, ami egy szűk belvárosi sétába is belefér. Ezt szerettük volna megmutatni és erre jó alkalmat kínált a Templomok Éjszakája. Van egy program a honlapunkon, ami a későbbiekben is fennmarad, így lehetséges, hogy lesz olyan, amikor egy dunántúli csoportnak kínáljuk ugyanezt. Azonban a debreceniek számára is meghirdetjük majd máskor is. A tapasztalatok hatására ez nyilván minden egyes következő alkalommal kicsit módosulni fog. Lehetséges az, hogy a résztvevők igényei miatt például, úgy kell módosítanunk a jövőben, hogy kevesebb helyszínt választunk ugyan, de arra is adódik alkalom, hogy a helyi lelkésszel találkozhassanak a résztvevők, aki elmondja a helyi nevezetességeket, és kérdéseket is lehet feltenni neki. Azt gondolom, hogy ez a látogatás akkor adja a legtöbbet, hogyha az érdeklődők az adott felekezetekről is közvetlen tapasztalatokat, élményeket szereznek, jellegzetességeikkel is találkoznak. Nemcsak a külső jellegzetességekkel, hanem olyan dolgokkal is, amelyek egy beszélgetés során világosodhatnak meg a kívülállók számára.

Fekete Ágnes: További híreinket, a következő hét református eseményeit hallgassák meg!
Ezen a héten vasárnapig tart a Szakrális Művészetek Hete, azaz az Ars Sacra Fesztivál, amely szakrális sétákkal, kiállításokkal, hangversenyekkel várja az érdeklődőket. Többek között szeptember 19-én, csütörtökön 19 órától tizenöt zsoltárt ad elő Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta az Óbudai Kulturális Központban. Szombaton az Alkotó Muzsikusok Társasága ad hangversenyt 19 órakor Kispesten, a Kós Károly téri templomban. A Szent Efrém Férfikar énekel szombaton 22 óra 30 perctől Budapesten, a Mária utca 25. szám alatt. A fesztivál záróeseménye szeptember 22-én, vasárnap 19 órakor lesz Budapesten, a Mátyás utca 8. szám alatt, ahol Bogányi Gergely Liszt műveket ad elő.

Krisztus tanítványai címmel őszi evangélizációs hetet tartanak szeptember 22. és 29. között Budapesten, a Pasaréti református templomban. Az istentiszteletek vasárnaptól szombatig minden este 18 órakor kezdődnek.

100 éves fennállását ünnepli szeptember 21-én, szombaton 10 órakor a Kiskőrösi Református Egyházközség. A hálaadó istentiszteleten Szabó István püspök hirdet Igét.

Evangélizációs istentiszteleteket tartanak Végh Tamás szolgálatával szeptember 22-én, vasárnap 11 órakor valamint hétfőn és kedden 18 órakor Budapesten, Soroksár-Újtelepen, a Szent-László utca 149. szám alatti templomban.

Látom, amit mondasz… címmel rendez Biblikus konferenciát a Sárospataki Református Teológiai Akadémia szeptember 23-án, hétfőn 13 órától Sárospatakon a Rákóczi út 1. szám alatt.

Az asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány következő disputájának vendége Bagdy Emőke pszichológus lesz szeptember 19-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. (Károlyi Mihály utca 16.)

A keresztény jelenlét, misszió és társadalmi felelősségvállalás az új médiában címmel rendezik meg a második keresztény blogger- és újságíró találkozót szeptember 21-én, szombaton 18 órakor Budapesten, a Horánszky utca 20. szám alatt.

A Liebenzelli Missziót mutatják be azon a Missziói konferencián, amely szeptember 21-én, szombaton 10 órától kezdődik Budapesten, a Nagyvárad téri református templomban.

Először rendezik meg szeptember 22. és 29. között a Kárpát-medencei Református Művészeti Fesztivált Tiszafüreden, a Református Negyedben. Istentiszteletek, kiállítások, hangversenyek, könyvbemutatók és gasztronómiai bemutatók várják az érdeklődőket.

Schubert hangversenyt rendeznek szeptember 22-én, vasárnap 16 órakor Pócsmegyeren, a református templomban. A hangverseny után emléktábla avatás lesz és Turán Pál vetített képes előadást tart.

István király emlékezete címmel rendezik meg a Tabulatúra Régizene klub következő összejövetelét szeptember 23-án, hétfőn 19 órakor, Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti református templom nagytermében.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Ézsaiás próféta könyvének 46. fejezetéből!

"Hallgassatok reám, keményszívűek, a kik távol vagytok az igazságtól. Elhoztam igazságomat, nincs messze, és az én szabadításom nem késik." (Ézs 46,12-13)

Egyszer, még régebben egy szakácskönyv bevezetőjét olvastam el. No, ez az, amit az ember mindig átlapoz, nem nagyon szoktuk komolyan venni főleg a főzésről szóló könyvek elejét. Rám azonban mélységes hatással volt, amit olvastam. Ugyanis arról volt szó, hogy egy nő sok mindent tehet, halmozhatja a feladatait, szaladgálhat, mirelit ételeket is tehet otthon az asztalra, de akkor küldetését nem tölti be. Az, hogy valaki egészséges étellel táplálja a családját, egy óriási hivatás. Ez az életadás egy formája. Lehet, hogy rettentő fontos és magasztos küldetést teljesítek, de közben kialszik otthon a tűz, megszűnik a lélek és tűzrakóhely melege, akkor értelmét veszíti az összes futkosásom. Akkor kezdtem el kenyeret sütni. Arra gondoltam, micsoda bolondság, hogy én megveszem a rossz kenyeret, mondván, szaladnom kell fontosnak vélt dolgaim után, és éppen a legfontosabb hivatásom elől menekülök, amit ráadásul szeretek is. Mert annál nincs jobb érzés, mint amikor együtt a család, és mindenkinek ízlik az étel, és jókedvünk van. A főzés kérdése csak egy metszete mindannak, amiben manapság élünk. Messze földeket bejárunk, de otthon nem tudunk rendet teremteni. Mindenféle fontos ügyet elintézünk, de a saját családunkban nem érezzük jól magunkat, ott nem tudjuk megoldani a gondokat. Körbejárunk mindent, szaladunk magunk után, de ha megkérdezzük, miért is csináljuk, csak hebegünk, mert magunk is érezzük, nincs igazi válasz. Csak úgy futunk, futunk, mert futni kell. Pontos ránk az ézsaiási szó: "távol vagytok az igazságtól". Mindentől távol vagyunk, mert állandóan a nagy távolságokat keressük, pedig az igazság közel van. Nincs messze. Egy kegyes zsidó haszid történet szól arról, hogy az egyik rabbi tanácsolja a másiknak, hogy utazzon el messzi barátjához, mert az ágya alatt kincset talál. Nagyon boldog a barát, reménykedik a sok aranyban, több száz kilométert megtesz, Lengyelország északi tartományába. Ott beszélget rég nem látott barátjával, majd benéz az ágya alá, de ott nincs semmi. Amikor azonban hazafelé bandukol, rájön, hogy valójában mégiscsak kapott kincset, igaza volt a rabbinak. Az a megértés lett a kincs, hogy azt nem messzi földön kell keresni, hanem otthon. Sokszor körbefutjuk a világot, mire rájövünk, otthon van minden, amire nekünk szükségünk van.
Tudjuk, hogy a görögben két szó van arra, hogy idő, az egyik a kronosz, a másik a kairosz. Kronoszt általában sarlóval a kezében öregemberként ábrázolták. Ez a múló idő, a szétválasztás, és így a halál jelképe is. Kronosz a ketyegő és sodródó idő. Kairosz viszont az alkalom. Az a pillanat, amikor valamit megragadhatunk a múlandóságból. Képileg ezt úgy ábrázolták az ókorban, hogy fut egy szakállas ember, szárnyak vannak a lábán, a homlokán előrenyúló göndör haj van, de hátul teljesen kopasz. Hiába szalad valaki utána, nagyon nehéz megragadni. Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki egy-egy tincset le tudjon vágni hajából és megőrizze. A kairosz nem a mennyiségről, hanem a minőségről szól. Ez az Isten ideje, amikor ő akar szólni. A keleti egyházakban minden istentisztelet előtt el is hangzik: eljött Isten végzésének az ideje. Ez a végzés mindig eljöhet. Ez a végzés közel van hozzánk. A keresztyénségben éppen az az új, hogy a kairoszt, az időt, mint lehetőséget nem futással tudjuk elérni, nem azzal, hogy odasettenkedve levágunk egy tincset az idő hajfonatából, hanem azzal, ha megértjük és betöltjük küldetésünket. Sokszor nehéz megadni a választ egyszerű kérdésekre: valójában mi a legfőbb dolgom? Mi a hivatásom, miért élek? De érdemes ezeket a kérdéseket Isten szeretetének az erejében megkérdezni és megválaszolni. Adja meg ezt a kérdést és választ mindannyiunknak a Jóisten! Ámen.