2014-03-26

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Tudjuk, ez az év, 2014 emlékeztet minket arra, ami hetven éve, a második világháború végén történt. Akkor az emberi téboly elszabadult Európában. De vajon hogyan emlékezünk vissza? Van egy pszichológus, aki arra tanít minket, hogy ha nem a megbocsátás erejével nézünk hátra, akkor magunk is tébolyultak leszünk. A bécsi pszichológiai iskolákból a közbeszédben sajnos többnyire Freud nevét halljuk csupán. Pedig ma már mondhatjuk, hogy maradandóbb az, amit Viktor Frankl szinte prófétaként mondott a világról. Például így: "Ha sorsa szenvedéssel sújtja az embert, akkor ebben a szenvedésben is feladatot kell látnia (…). Az embernek a szenvedéssel szemben át kell küzdenie magát annak tudatáig, hogy ezzel a szenvedésteli sorssal is úgyszólván egyszeri és egyedülálló lesz az egész világmindenségben. Ezt a sorsot senki nem veheti le a válláról, nem szenvedheti el helyette… Ez számára egy egyszeri lehetőség is." Frankl a második világháborúban egy koncentrációs táborban mindenét és mindenkijét elvesztette. Mégis úgy látta, vagy a megbocsátás erejével él tovább, vagy pedig újraéli ezerszer is mindazt a szörnyűséget, amit egyszer megtapasztalt. Bagdy Emőke beszél Viktor Franklról.

Bagdy Emőke: Régóta tisztelője vagyok Viktor Frankl szellemi rendszerének, pszichológiájának. Tudomásom szerint a debreceni egyetemen én tanítottam először a tanait. 1995-ben egy nemzetközi pszichoterápiás kongresszuson vettem részt Hamburgban, ahol Viktor Frankl előadást tartott. Ott hangsúlyozta azt, hogy amit az ember legfőbb szükségletének leír az az értelem akarása. Az értelem az ő rendszerében valójában a logosz, mint a legfőbb értelem, istenfogalom. A tudattalan fogalmába ő az úgynevezett szellemi tudattalant is bevonja. Frankl a polgárosodó társadalmat és a kapitalizálódó világot szembeállította azzal a szinte kegyetlen gondolattal, hogy minden elmechanizálódik és elembertelenedik azzal, hogy a tárgyi világ értékei kerülnek a középpontba. Nagyon veszedelmes dolog, amikor a monotónia miatt az ember nem látja a munkája értelmét, és ez egy olyan fajta kiégést, kifáradást hoz létre, hogy a tárgyi világgal kapcsolatos viszonyulásunk áttelepül az emberi kapcsolatokra is. Hogy bánunk a tárgyakkal? Legyen trendi! Eldobjuk, nem javítjuk a régit. Van másik. Elhasználó, kidobó társadalommá váltunk. Hogyan? Egy mentális fertőzöttség lesz uralkodóvá az embereken. Nem vesszük észre, hogy milyen módon manipulál minket ez a világ. Azt csináljuk lassacskán az emberi kapcsolatokkal, amit egyébként a tárgyakkal tennénk. Például összeállunk. Már a kifejezés szörnyű, hogy két fiatal összebútorozik.
Nem élhetünk a jövőre tekintés nélkül! Nem mindegy, hogy milyen jövőt képzelünk el! A végtelenbe haladó jövőt kell látnunk, amely az örökélet irányába mutat, hogy nem ér véget, és a legutolsó pillanat is távlatos. Nem önös érdekbe bezárulva, saját javakat gyarapítva, valamiféle egoisztikus énnagyításra, énnövelésre kell használni a belső erőket, hanem gyarapításra. Gyökössy Bandi bácsi ezt úgy mondta, hogy ez az egoitisz, egyfajta én gyulladásos folyamat. A másikat kell szolgálom, segítenem az életben. Egyszer egy özvegy fordult Franklhoz azzal a panasszal, hogy ő nem akar, és nem tud tovább élni, mert nem tud túljutni a párja elvesztésén. Frankl fantasztikus érzékkel nyúlt az emberi lélekhez, amikor azt mondta a gyászolónak, hogy most gondold el azt a helyzetet, hogy mi lett volna, hogyha te halsz meg előbb? Akkor ott egy nagyon különös belátás pillanata következett, mert azt mondta a gyászoló: nem szeretettem volna a feleségemnek ilyen fájdalmat okozni. Hogy milyen finom húrokon játszott a lélekben, milyen megértési szinteken! Jó, hogyha valaminek, ami velünk történik magasabb értelmet adunk, mint például a szenvedésnek. Frankl azt mondta: a szenvedésnek akkor van értelme, ha egy más ember leszel általa. Ez nem a szenvedés apoteózisa, sokkal inkább a szenvedésnek olyanfajta kötelező földolgozási útja, hogy ha szenvedsz, akkor emeld magasabb szintre! Ne önös érdekből nézd, hanem tedd áldozatként, felajánlásként! Bármily furcsa így első közelítésre ez a gondolat: nagyon súlyos betegeknél látjuk, hogy ez mennyire beválik.
Fekete Ágnes: Frankl gondolatvilágában meghatározó volt zsidó származása. A második világháborúban meghalt a családja.
Bagdy Emőke: Szeretteit elveszítette. Ő úgy került ki a koncentrációs táborból, hogy mindene odaveszett. A kéziratai, szellemi anyagai és kész, megírt könyve is elpusztult. Szeretteit, szellemi értékeit elvesztette, és teljes megraboltság, kifosztottság állapotában, de az élet birtokában hagyta el a koncentrációs tábort.

Fekete Ágnes: Ott határozta el, hogy egész másképp, a megbocsátással akar élni.
Bagdy Emőke: A könyörület, szánalom, irgalom, szeretet, ezek a nagyon mély humanista fogalmak és emberi lehetőségek, és az egész filozófiáját áthatják. Kétség kívül annak a földolgozása, hogy látta az embertelenség sötétjének mélyét, és hogy ezen fölülemelkedjen, hogy meg tudjon bocsátani, ez nagyon nagy lelki feladatot adott neki. Ő azt hiszem valóban a megbocsátás egyik apostola a pszichológiában, aki először tanította ezt akkor, amikor még sehol sem volt az egészségpszichológia megbocsátástana. Mert azt mondta, amit a Biblia is üzen, és több helyről tudjuk a Bibliából idézni: Péter Jézushoz fordult, hogy "hányszor bocsássak meg az ellenem vétkezőnek?" Jézus úgy válaszolt: "Bizony mondom néked, nem hétszer, de hetvenszer hétszer." Ha az Úri imára, a Miatyánkra gondolunk, abban azt mondjuk, hogy "bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Ez egy messziről jövő üzenet: ha hordozza az ember a gyűlöletet és haragot, az őt emészti meg. Felülemelkedés és az előretekintés! Csak úgy tudok továbblépni, ha nem cipelem magammal azt a pakkot, ami a lelkemben van. A veszteségek, a tragédiák súlyok a lélekben és ezeket a súlyokat mind föl kell oldozni, ki kell bontani, ezektől meg kell szabadulni. Hogyan? Nem lehet kidobálni. Ez egy lelki munka, szembe kell nézni azzal, hogy a másik ember éppúgy lehet potenciális ellenség, mint ahogy potenciális barát, és a jót kell látni az emberben, megszabadítani saját magunkat azoktól a veszedelmes gondolatoktól, hogy a másikra azt vetítsük ki, hogy rossz lehet. Csak akkor vetítek ki ilyet, ha magamban elintézetlen haragok és sérelmek vannak. Mert ha nem hurcolok magamban sérelmet, akkor nincs mit kivetítenem. Ezért kell megtisztítani a lelket.
Fekete Ágnes: Ismerve Frankl hátterét, szinte elképzelhetetlen, hogy ez neki hogyan sikerült?
Bagdy Emőke: Hát, igen. Mindezzel hatalmas lelki munkát végzett, de megbirkózott vele. Ha a tálió-elvre gondolunk, ami "a szemet szemért, fogat fogért", az úgy intézi el a megbocsátást, hogy "te ezt tetted velem, én azt teszem veled, kvittek vagyunk, tovább nincs mit egymás szemére hányni". Ez is egy emberi út. Létezik a kegyes megbocsátás is, amikor azt mondjuk, hogy föloldozlak téged, nem teszlek téged felelőssé, elfelejtem. Én meg azt állítom Viktor Frankllal együtt, hogy az ember felelősségvállaló lény. Ez egy nagyon-nagyon fontos dolog: tettem valamit, a tetteimért vállaljam a felelősséget! Ezért a felelősségvállaló cselekményekben, aki elkövetett bármit is, adjon számot róla! Krisztus a megváltásban a mi bűneinkért vezekelt, és a mi bűneinkért szenvedett, tehát a bűnnek valamilyen felelősségteljes következményének kellett lennie. Valóban odaáll nagyon a frankli gondolat mellé, hogy az ember felelősségvállaló lény, etikus lény. Az etika fontos tartalma az emberi léleknek, moralitás etika, nemcsak hiszem, tudom, hogy mit kell tenni, hanem valóban aszerint is cselekszem, aszerint élek.
Fekete Ágnes: Ez hogy jött össze gondolkodásában a megbocsátással?
Bagdy Emőke: Ha valaki vétkezett, tette, amit tett, nem én fogok vele elszámolni, de ugyanakkor a haragomat, a gyűlöleteimet magam kell, hogy valahogy gondozzam, és fölszabadítsam magamban. Ha én nem tudok valahogy megbocsátó utat nyitni, akkor a saját haragom öl meg. Olyan ez, mint egy tályog a lélekben. Ma már tudjuk, a biológia bizonyítja, hogy bizonyos hormonok, a kártékony, negatív érzelmekkel együttjárva lerakódnak a sejtfalakon és gátolják a sejtek egészséges működését. Ma már bizonyított, Candace Pert, biokémikus igazolta, hogy a negatív érzelmekkel saját magunkat betegítjük meg.

Fekete Ágnes: A magyar kultúra is tartogat számunkra szép számmal olyan egyéniségeket, akik sorsukat példaként és üzenetként élték meg. Benedek Elek életével mintha megmintázta volna a magyar író sorsát. Megtanult küzdeni, és aztán elengedni. Reformátusságáról, hitéről Perjámosi Sándor művelődéstörténésszel, egyik kutatójával beszélgettem.

Perjámosi Sándor:
"Jézus tanítványa voltam,
Gyermekekhez lehajoltam
A szíveket fölemeltem,
Szeretetre így neveltem."

Hogyha sírfeliratának is ezt akarta Benedek Elek, akkor nemcsak egyfajta népi vallásosság volt benne. Ő Jézus útján a szeretetre akart tanítani. Hadd idézzek egy másik négysorost, amit valamikor a Brassói Lapokban találtam, amely akkor zenekritikaként jelent meg. A brassói Feketetemplomban hallott egy orgonaversenyt és ezt írta:
"Indulj lelkem, ne habozzál,
Fűszálként ne hajladozzál!
Szállj egyenest az ég felé,
Borulj az Úr színe elé!"

Tehát ő hívő lélek volt, azonban nem akarta, hogy reformátussága meglátsszék az írásain, mert nem tett különbséget a református és a katolikus gyerekek között, ő mindenkinek írt. Később a proletárdiktatúra idején azt akarták, hogy a proletár gyerekeknek írjon, akkor le is tette 1919-ben egy időre a tollat. Azt szerették volna, hogy folytassa a Jó Pajtást, de kifejezetten a proletárgyerekeknek, mert az úri gyerekek nem fontosak. Benedek Elek azonban nem akart különbséget tenni semmilyen módon a gyerekek között.
Valamikor 1900 környékén volt egy lapja Magyar Kritika címmel. Ez a lap elég sok harcot jelentett a számára, sőt elég sok sajtópört is. Egy tucat sajtópörrel ért véget a lap története. Ugyanis a szerkesztők úgy gondolták, hogy le kell írni azt, hogy melyik művet érdemes kézbe venni, és azt is, ha valamelyik rossz fordítás. Azt hiszem, nem véletlenül búvárkodnak ma is az irodalomtörténészek ebben a folyóiratban. Benedek Elek a Magyar Kritikában egy alkalommal felekezeti irodalom címmel írt Bán Aladár Az áhítat szárnyain című verseskötetéről. Tetszett neki ez a kötet, dicsérte is, majd föltette a kérdést: Hogyan lehet ez? Hiszen Bán Aladár római katolikus, ő pedig kálvinista hitben született, nevelkedett. Azt mondta, ha ő imákat írna, akkor meglátszódna benne a kálvinista szellem, de hogyha ezek szívből jönnek, akkor ugyanúgy a szívhez szólnak, és Bán Aladár is szívesen forgatná, őt is megérintené. Minden felekezetnek megvan a külön irodalma, és ez jó. Nem szabad azonban, hogy bizonyos határokat túllépjenek, a szépirodalomnak nem szabad felekezeti érdekeket szolgálnia. Tehát ő ezen a határon megpróbált túllépni, mégis nagyon fontos számára a saját hite. Rendszeresen húsvétra, a feltámadás ünnepére, karácsonyra megírta a maga kis megemlékezéseit, amibe nagyon sokszor belevonta a magyar nemzetet, a magyarságot, de soha nem megfeledve az Úr Jézusról.

"…Ki az, akit meg nem száll időnként a csüggedtség? Ki az, aki egy-egy bús órában fel nem sóhajtott, miként a keresztfán szenvedő Jézus: Én Istenem, én Istenem miért hagyál el engemet? Ám akit nagy cselekedetekre, aki nemzete javának szolgálatára hívott el az isteni Gondviselés, készüljön el a nehéz megpróbáltatásokra, s ne állítsa meg útjában a tépelődő gondolat: oh jaj, ha babér helyett töviskoszorú lesz a jutalmam! Aki az emberek hálájára számít, aki a földi javakban, a tömegnek tapsaiban várja a közért való fáradozásainak jutalmát: megérdemli a keserű csalódást. Oktalan volt számításában, s nem volt önzetlen cselekedeteiben. …Aki fél, hogy lábát megvérzi a tövis, apostolnak nem való. Buzdíthatod-e az embereket egyszerűségre, ha magad nem vagy egyszerű minden dolgaidban? … sokan emelkednek magasba a földi létrán, de kevés azoknak száma, akiknek lelke, szeretete itt marad közöttünk… Ünnepelvén Jézus feltámadását… szálljon el a csüggedés lelkünkről!… Serkentsen új erőre, lelkességre Jézus feltámadása s a keresztrefeszítés ne öntse el félelemmel a szívünket! Emeljük a népet szívünkhöz, hadd érezze melegét!" (Benedek Elek cikke: Magyarság 1902. március 30.)
Perjámosi Sándor: Benedek Eleknek volt egy kellemetlen élménye. Valamikor a századforduló környékén egy idős, erdélyi papnak a lánya beleszeretett egy katolikus fiatalemberbe, aki éppenséggel tanár volt egy katolikus iskolában. Szerettek volna összeházasodni. Azonban a katolikus fiú elvesztette volna az állását abban az esetben, ha reverzális nélkül házasodnának össze. Ezért a református lánynak reverzálist kellett adnia, hiszen a katolikus egyház megkövetelte abban az időben azt, hogy amennyiben az egyik fél katolikus, akkor katolikus legyen a gyermek is. Elég nehéz helyzet volt, de az idős pap úgy érezte, hogy mindennél előbbre való a lánya boldogsága, tehát beleegyezett a házasságba. Emiatt nagyon megtámadta a lelkészt a saját esperese. Ennek kapcsán Benedek Elek az újságjában írt egy vezércikket, egyformán ostorozta a katolikus püspök könyörtelenségét és a kálvinista papok középkori elfogultságát, ahogy ő nevezte. Erre viszont reagált egy vidéki esperes és rágalmazó cikket írt ellene. Erre Benedek Elek válaszolt, aminek következtében egymást állították a törvény elé. Beperelték egymást. A bíró bár szíve szerint Benedek Eleknek adott volna igazat, nem tehette a jog szerint, márcsak azért sem, mert Benedek Eleknek nem ez volt az egyetlen sajtópöre. Följegyzik, hogy a református újság lapszerkesztője a perben azzal vádolta Benedek Eleket, hogy árulója lett hitének. A bíró föl is tette neki ezt a kérdést: "úgy érti kérem, hogy vallást változtatott?" Adott volt egy polémia. Benedek Marcell úgy írja, hogy szánalmas volt maga a per. Úgy érezte, hogy nem ütötte meg azt az erkölcsi nívót, amiről ez a történet igazából szólt volna. Benedek Elek viszont megpróbál túllépni ezen.
Fekete Ágnes: Benedek Elek nagyon szatirikus hangot ütött meg – talán emiatt is volt ez a sok pör – másik oldalról meg tényleg rágalmazó hang volt a válasz.
Perjámosi Sándor: Igen, nagyon éles volt ez. Benedek Elek szatirikus, ironikus oldala azért rendszeresen ott van minden cikkében. A századforduló környékén két kritikustól féltek nagyon. Az egyik Ady Endre volt, a másik pedig Benedek Elek. Volt olyan, hogy össze is tévesztették az írásaikat. Előfordult, hogy Ady Endre összes művei közé besoroltak egy Benedek Elek írást, merthogy annyira harcos jellegű.
Ő éveken keresztül utána a református templomba nem tette be istentiszteletre a lábát. Amit ő azért úgy oldott meg, ahogy fölépítette a saját kis birtokát Kisbaconban, hogy annak az egyik végében a templom volt, másik végében a temető. Arra sétálgatott és az istentiszteleteket a saját kertjéből hallgatta végig úgy, hogy a templomba nem kellett belépnie.
Fekete Ágnes: Makacs ember lehetett.
Perjámosi Sándor: Mindig is az volt. Mindig az igazság, a gyengébbek szolgálatában állt. Volt egy mondása: "ha a róka a nyulat üldözi, akkor a nyúl pártján vagyok. Ellenben ha a nyúl káposztát eszik, akkor a káposzta pártján." Tehát mindig az elesettek, a gyengék, és mindig az igazság oldalán volt, félretéve a különféle vallásokat.

Fekete Ágnes: Nagyon magas erkölcsiségről szól az, ahogy hazament Kisbaconba, amikor a legtöbb ember eljött Erdélyből.
Perjámosi Sándor: Ő úgy érezte, hogy otthon van a helye. Elárvult az erdélyi magyarság, elárvultak az erdélyi magyar gyerekek, elárvultak az erdélyi magyar írók. Neki haza kellett menni és összefogni őket. Ebben az időben azért Benedek Elek neve nagy névnek számított. Az ő hangjára sokan megmozdultak. A székelyföldi írókat összefogta, az erdélyi gyerekeknek, és minden határon túli gyereknek a Cimborával megpróbált valami szellemi táplálékot nyújtani, amely nemcsak egyszerűen egy gyerekújság volt, hanem egy kis irodalom, magyar történelem, és helyesírásra nevelt. Azt lehet mondani, hogy a kor egyik első interaktív újságja volt. Folyamatos levelezésben állt a gyerekekkel. Egyszer egy bukaresti ácsmester írt verseket. Benedek Elek megírta neki, hogy nem tanácsolja kiadásra ezeket a verseket, de mégiscsak jobb, hogy tollforgatással próbálkozik, mint hogyha kocsmába járna, és ott próbálna barátokat lelni. Volt ilyen is. Ma néha úgy érezzük, hogy élesek lennének ezek a hozzászólások, de akkoriban azért ez a helyén volt.
Fekete Ágnes: Döbbenetes, hogy tulajdonképpen akkor nyíltabb volt a társadalmi közbeszéd.
Perjámosi Sándor: Sokkal nyíltabb. Olyan dolgokról és olyan szinten lehetett nyíltan beszélni, amely ma sok esetben megengedhetetlen. Akkoriban nem vált közönségessé ez a beszéd.

Fekete Ágnes: A hite megmutatkozott abban is, hogy hazament, és hogy mindig szolgálatként élte az életét.
Perjámosi Sándor: Hit nélkül nem tudta volna megtenni ezt a szolgálatot. Rendszeresen írt gyerekeknek esti imádságokat is. A Cimborában, de a Jó Pajtásban is szerepeltek ezek a kis esti imádságok. Például az egyik: Imádság a beteg édesanyáért. Ezek akkor természetes dolgok voltak, hogy egy-egy kisgyerek az édesanyjáért imádkozik alkalmasint.
Az utolsó levele írása közben, ahogy letette a tollat, meg is halt. Akkor történt ez, amikor ellehetetlenült Cimbora kiadása. Ebben a levélben azt írta, hogy ő már ezt nem tudja vállalni. Az utolsó leírt szavak azok: "hogy dolgozzanak!" Erdély életében nagyon fontos szavak maradnak, mert bármit lehet csinálni, a fő, hogy dolgozzanak, csinálni kell akkor is a mindennapi munkát, nem szabad elernyedni, nem szabad másnak lenni, nem szabad siránkozni, dolgozni kell!

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Magyarországi Ökogyülekezeti Mozgalom is csatlakozott a Föld Órája akcióhoz, amely a túlzott és fölösleges energiahasználatra kívánja felhívni a figyelmet úgy, hogy március 29-én, szombaton este 20 óra 30 perctől a résztvevők egy órára kikapcsolják az árammal működő készülékeiket. A részvételi szándékot a világhálón lehet jelezni: www.foldoraja.hu

Demokrácia keresztyén szemmel címmel tart előadást Tőkéczki László március 26-án, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Szent László utca 149. szám alatti templom tanácstermében.

A Holokauszt emlékév kapcsán disputát is rendez az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány: március 27-én, csütörtökön, 18 órakor a Petőfi Irodalmi Múzeumban György Péter esztéta és Szabó B. András evangélikus lelkész beszélget.

Ünnepi istentiszteleten adnak hálát gyülekezetük megalakulásának 70., egyházközséggé alakulásának 65. és új templomuk felszentelésének 15. évfordulóján március 30-án, vasárnap 10 órakor Budakeszin, a református templomban.

Dr. Nagy Attila iráni utazásáról tart élménybeszámolót a Debreceni Református Kollégium Budapesti Baráti Körében március 29-én, szombaton 15 órakor Budapesten, a Tábornok utca 2. szám alatt.

Jótékonysági hangversenyt tartanak Cseri Kálmán igehirdetésével a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium javára március 29-én, szombaton 18 órakor Budapesten, a Pozsonyi úti református templomban.

Az ötödik Megyei Csengettyűs Találkozót rendezik március 28-án, pénteken 13 órától Parasznyán, a Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskolában.

Pálhegyi Ferenc kapcsolatápoló kurzusának következő előadása a gyakori kommunikációs félreértésekről szól március 31-én, hétfőn, 18 órakor Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét!

"Júdás mondta: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig rendeltek néki harminc ezüstpénzt." (Mt 26,15)
"Némely mag a jó földbe esett; és növekedő és bővölködő gyümölcsöt adott, némely harminc annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit." (Mk 4,8)

A harmincas számról elsőre Júdás harminc ezüstpénze jut az eszünkbe. Ez harminc tetradrachma volt, amelyet tiruszi ezüstnek is neveznek, körülbelül félmillió Forint, egy rabszolga ára. Itt emberkereskedelem folyt. Ráadásul valaki, aki végignézte a csodákat, aki lelkesen követte három éven át, Júdás az, aki egyszercsak eladja, feladja – egy rabszolga áráért. Egy ember kiszámolhatóvá lett. Belekerült az "ennyiért megéri" gondolkodási formába. Harminc darab anyag – egy emberi lélek. Cserélhető. Pontosabban nem cserélhető. Hiszen a történet folytatása, hogy Júdás visszavitte a pénzt. Indulattal kérte, hogy fordítsák vissza a cserét, de ez már nem volt lehetséges. Az ember, ha felcseréli az életét tárgyakkal, akkor már nagyon nehezen elképzelhető a visszaút. És nem a mai korunknak szóló jövendölés ez? Az ember egy dolgozó gép. Értékeket, dolgokat termel, és ebben a tárgyiasulásban feláldozza az életét. Észre sem vesszük, ahogyan kisiklik a kezünkből a gyermek, a természet, a jövő.
Mi tévők lehetünk ebben a világban? Mit tud tenni valaki, aki nem akar embert árusítani, de egy rabszolgapiac közepén él? Jézus az áldozat útját mutatja nekünk. Ő maga lett rabszolgává. Jézus nem karddal ment szembe ezzel a világgal. Nem akadályozta meg Júdást sem. Sőt, szinte kértre, tegye meg, amit akar. Előre tudta, hogy ez az embervásárlás prófétai üzenet lesz. Hiszen Jézus valóban kifizetett adóssággá lett. Jézust helyettünk adták el! Jézus lázadás és harc helyett mindent fölülírt. Mindennek új értelmet adott. Káprázat, amit látunk. Isten valósága nem az, amit a szemünk tapasztal. Van egy másik világ! Ez pedig a harmincszoros termés valósága.
A magvető veti a magját, nincs ebben semmi különös. De ez a kép új értelmet nyert: az önfeláldozó ember és az újjászülető ember képévé lesz. Hiszen az életünk mindenképp rámegy valamire! Rámegy az önzésünkre, őrült vágyainkra, elpusztítjuk testünket és lelkünket, és vár ránk az ijesztő öregség. Jézus azt kéri, hogy tudatosan áldozatként éljük az életünket: magként, amely arra van, hogy a földben elhalva gyümölcsöt teremjen. Legalább harmincannyit. Manapság átlagosan 200 kg vetőmagot vetnek egy hektár területre, és mondjuk, hogy 5-6 tonna termést kapnak. Ennek az aránynak mindenki nagyon örül. De a bibliai időkben műtrágya és vegyszer nélkül ez nem volt lehetséges. A harmincszoros termés elképesztően nagy, és akkor még nem vagyunk a hatvanszoros és a százszoros termésnél.
Jézus számvilága eltér a mienktől. Azt mondja, hogy ha odaadjuk magunkat neki, ha tényleg kilépünk a megvásárolható világból, nem hisszük el ezt az őrületet, hogy a tárgyak megszerzéséből áll az élet, akkor csodákat látunk. Az életünk nagyon nagy kincs! Akinek van füle, hallja! Annyi a feltétel tehát, hogy figyeljünk. De berreg a mobilunk. Annyi mindenre kell egyszerre figyelnünk! Képesek vagyunk egyáltalán összeszámolni, mennyi bizgentyű vesz körül bennünket? Ki kell ebből a kacatvilágból lépnünk, ahogyan a magvető is kiment, különben nem látjuk, nem értjük meg őt, és harmincezüstös világunkban maradunk! Érdemes rá figyelnünk, mert ő mindent odaadott értem is, érted is! Áldozattá lett, és ezzel gyümölcsterméssé változtatott minden áldozatot! Ámen.