2015-02-18

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Nemrég tanítottam, és többször az volt a benyomásom, hogy egyszerűen nincs közös nyelvem már a diákokkal. A nemzedékek kérdése egy olyan égető ügy, amivel mindenképpen kell egyházi szempontból is foglalkozni. Nem lehet az, hogy elveszítjük az utat egymáshoz fiatalok és idősek. Találkoztam egy kutatóval Pécsett, Pais Ellával, akiben megkapott az a szeretet és leleményesség, ahogyan nyugdíjasként a fiatalok felé fordul. Elmondta, hogy ő például egyszer írásbeli szerződést kötött egy évfolyammal, igyekezett odafigyelni kéréseikre, de ők is megígérték, hogy nem beszélnek bele a szavába. Dr. Pais Ella Regina generációkutatót hallják.

Pais Ella: Korábban három, legfeljebb négy generáció élt együtt egy emberöltő alatt. Most pedig hat generáció él egy együtt. Nézzük meg, melyek ezek! A csendes generációt azok alkotják, akik 1925 és 1945 között születtek. Itt élnek közöttünk, és nagyon jellemző tulajdonságaik vannak.
Fekete Ágnes: Ez az Apukám nemzedéke.
Pais Ella: Igen, ők a szülők, a nagyszülők. Egy óvatos, visszafogottabb, rendkívül megbízható generáció, akik megtanultak alkalmazkodni. Ez a generáció tizenhat-tizennyolc évesen már házasságot kötött, és általában mélyen elköteleződött. Ezért nem volt annyi válás, mint ma. A hit és az elkötelezettség az ő életükben egészen másképp jelent meg, mint ma.
A következő generáció a "bébi-bumm".
Fekete Ágnes: Ez egy furcsa kifejezés.
Pais Ella: Igen. De talán Magyarországon is van jelentősége, hiszen a negyvenes évek közepétől a hatvanas évekig születettekről van itt szó.
Fekete Ágnes: Tehát a Ratkó-gyerekek is benne vannak.
Pais Ella: Igen, ők is. Ők az elköteleződéseket még mindig megtartják. Ez az első olyan generáció, ahol a tanulás és a diploma nagyon felértékelődött. Azonban a függőség és a szorongások már megjelennek. Az ő gyerekeik az X generációsok, nagyjából a hatvanas évektől a nyolcvanas évek elejéig születettek.
Fekete Ágnes: Ez vagyok én.
Pais Ella: Ez a nemzedék jól kontrollált, hiszen megvannak még a csendes generáció kontrolljai. Megtartotta a magas szakmai igényességet, a karrierizmus náluk fut csúcsra. A szerzés, a társadalmi ranglétra a legfontosabb.
A nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek közepéig születtek az Y generáció tagjai. Ők a technika, az internet világának megjelenésével együtt nőttek fel. Igen erős technikai érdeklődés mutatkozik náluk, azonnal tudnak váltani, pillanatok alatt szocializálódnak, az elmélyült tudás iránti igényük viszont jelentősen gyengül. Kattant egyet a feszültség ollónk megint, mert úgy tűnik, hogy őket már nagyon nehezen lehet bármire késztetni.
A Z generáció nagyjából a kilencvenes évek közepétől 2010-ig születettek generációja. Nagyon sok csoda van ezekkel a gyerekekkel, és van sok-sok gondunk és bajunk is velük. A "bedrótozottak"! Ők már a technika világában élik az életüket. Soha ennyi okos, tehetséges gyerek nem volt, mint ma. Nem tudjuk, miért. Hihetetlenül sok a kifejezetten tehetséges gyerek. Ami nagyon más, mint az előző generációkban az az, hogy problémákban gondolkodnak. Nagyon gyakorlatiasak a gyerekek. Gondolkodjunk csak: hol voltak ilyen gyakorlatiasak? A nagyszülők, meg a dédszülők. Vannak bizonyos archetípus azonosságok és ezek a nagyszülőknél, dédszülőknél, meg az unokáknál mutathatnak azonosságot, mert hihetetlenül praktikus gondolkodásúak a gyerekek. Tehát őket elmélettel gyötörni teljességgel felesleges, mert nem hajlandók tanulni. Ha egy olyan szöveget kapnak, amelyik hosszú, nem tagolt, nincsenek benne kiemelések, ember legyen a talpán, aki ráveszi őket arra, hogy elolvassák. De ha ezt a szöveget meg tudom úgy fogalmazni, hogy gyakorlati probléma köré rendezem,ráadásul, ha gyakorlattalszerezheti a tudását, akkor nyerő lehetek. Ez a generáció nem tűri a hierarchiát, sőt értelmezni sem tudja. S mivel számukra az információ és az információszemét korlátlanul elérhető, nem tudja, hogy mi az, ami érték, és mi az, ami nem az. Nagyon fájó gondunk az, hogy szembe kell nézni az elidegenedés problémájával. Elmagányosodnak a gyerekek.
Fekete Ágnes: Mert a gép előtt ülnek szinte állandóan.
Pais Ella: Kialakul náluk egy virtuális identitás. A játékban ők lehetnek a legnagyobb harcosok, azonban vissza kell térniük az iskolába, a családba a valódi énjükhöz. A bajok akkor következnek, hogyha ezek nem fedik egymást.
Fekete Ágnes: De miért is fednék?
Pais Ella: Valóban. Akkor nem lenne izgalmas a net. Ami odatorkollik, hogy a gyerek nem tud konfliktust kezelni családban, hiszen a neten hogy kezeli a problémát? Úgy, hogy kikapcsolja a gépet és viszontlátásra. "Én vagyok a nyerő, kikapcsollak, nem érdekelsz!" De a családban nem lehet kikapcsolni a testvérkonfliktusokat. A virtuális identitás nagyon-nagyon komoly gondunk. Nem is tudjuk ma még, hogy mennyi baj okozója. Nagyon nehéz helyzetben vannak ezek a fiatalok. Olyan dolgoknak kell megfelelnie, aminek egész egyszerűen nem tudhat megfelelni. Kétségbe vagyok esve pszichológusként, hogy mit várunk a gyerekeinktől? Hol vannak a határok a terhelésüknél?
Fekete Ágnes: A filmek pszichológiai terhére gondoljunk? Vagy erre az egész világra?
Pais Ella: A filmek és az egész világ. És erre az iskola még rátesz. Szinte én nem bírom el a kisgyerek táskáját. Nincs szabadsága. Ugyanakkor ötunokás nagymamaként mondhatom, hogy nincs az a számítógép vagy tévé jelenleg, amely felülírná azt az érdeklődést, amelyet akkor mutatnak, ha nem könyvből, hanem szabadon mesélek. Különösképpen, ha a gyerekkoromról mondok el történeteket. Az csúcs, azt ötödszörre is szívesen hallgatják.
William Strauss és Neil Howe a hatvanas években kezdett foglalkozni a generációs problémák kérdésével. Ők archetípusokat, tehát őstípusokat találtak, amelyeket a lelkünkben hordozunk. Négy archetípust különböztettek meg. Egy "művésznek" nevezettet, akik az alkalmazkodóbbak; egy "prófétának", vagy idealistának nevezettet; egy "nomádot" vagy reaktívot és egy "hőspolgárt". A hősök indítják mindig a változásokat. Ezek nagyon szépen nyomon követhetők a nagy generációs ciklusoknál a történelem során. Az archetípusoknak is ismétlődése van. Például a csendes generáció egy művész generáció. Ők társadalmi krízisek idején születnek. A Z generáció újra egy művész archetípus, és megint krízishelyzetet él meg. Meg kell találni hozzájuk azt a kommunikációt, amelyben nem süketek párbeszéde lesz az életünk.
Fekete Ágnes: A fia minden bizonnyal ilyen Y generációs. Hogy élte ezt meg otthon?
Pais Ella: Nagyon jól. Remélem, hogy mindkét gyermekünk így érezte! Inkább megengedő légkör volt a jellemző nálunk. Egészen odáig, hogy István fiunk, engem például kitiltott az iskolájából, a gimnáziumból. Elmentem az első szülői értekezletre, és ott nyilván olyasmit mondtam, ami másnap visszaérkezett hozzá az osztálytársai által. Családi tanács működött nálunk. Azt kérte, hogy "Anya többet szülői értekezletre ne tegye be a lábát". És én többet nem mentem. A férjem ment. Hosszúpórázra engedtük a gyerekeket azzal, hogy voltak lecövekelt dolgok, amelyeken nem lehetett átlépni. Például, hogy tanulni kell, részt kell venni a családi munkamegosztásban, megbízhatónak kell lenni. Hallgattunk egymásra. Na, ez egy nehéz ügy volt. Kér valamit az ember a gyerektől és egész egyszerűen nem hallja, különösképpen, amikor állatfarmot csinált a lakásból. Sokkal hatékonyabb az, hogy ha a határokat szabom meg, hogy meddig mehetnek el, és ezen belül az ő döntésük, hogy például szuper jól vagy kevésbé jól tanulnak.
Két lényeges dolgot néztünk ez idáig kutatással. Az egyik terület a teljesítménymotiváció, mert ez a legkritikusabb pont ma az iskolákban a gyerekek részéről. A másik pedig a pszichológiai immunitás kérdése. Olyan mértékű fatalizmust mutatnak ezek a fiatalok, amilyennel még életemben nem találkoztam. Belső erőfeszítéshez nincs erejük, ellenben rábízzák magukat a véletlenre, a szerencsére, a kiszámíthatatlanra: majd csak történik valami, majd csak megoldódik. Amelyik fiatal eljut a hithez, és eljut Istenhez, ott látok esélyt. Erről lehet is olvasni szakirodalomban is, hogy ha eljutnak a hithez, akkor van kapaszkodó.
Fekete Ágnes: A felnőtt nem tudja elrángatni a gyereket a templomba, mert ott nincs semmi "érdekes", nem élménygazdag, nem színes, nem "szélesvásznú" az istentisztelet. Nagyon pici ennek a nemzedéknek a toleranciaképessége és a monotóniatűrése.
Pais Ella: Nálunk azért járnak szívesen a gyerekek a templomba, mert a szülőkkel mennek. Van egy külön zárt helyiség, ahova a kicsikkel be lehet menni, de a gyerek sírása, hangoskodása nem zavar senkit. Ahogy a gyerek nő, bent lehet a templomban. Anya ölében ül, majdegy másik helyen ül, van egyfajta mozgása. Ott lehet nála a kedvenc macija. És attól sem dől össze a világ, ha menet közben kimegyünk, tehát nem tekintettük ezt egy merev, szigorú kötelezvénynek. Így szívesen mennek a gyerekek. De tudom, nehéz dolog ez.
Fekete Ágnes: Az egyháznak el kell gondolkodnia azon, hogy miként tudja a saját tradícióját úgy megőrizni, hogy közben közeledik a mai nemzedékhez is.
Pais Ella: Nekem is kell közelednem hozzá és nemcsak azt várni, hogy ő fogadja el az én gondolataimat és gyakorlatomat. A gyerekek okosak és elfogadók. Ha azt tapasztalják, hogy én is közeledek hozzájuk, kevesebb lesz a konfliktus, mert ők is azt a helyzetet szeretik, ahol rend és harmónia van. Az a fajta közelítés a gyerekekhez, hogy én elmondom, hogy mi a jó, és mi a követendő, nehezen megy. Az persze nagy kérdés, hogy ezt az egyházaknál új helyzetként, új módon hogyan lehet tenni?
Fekete Ágnes: Az a baj, hogy nagyon megszoktuk a frontális közelítést.
Pais Ella Regina: Pedig nyugodtan átadhatom az ismeretanyagot is problémaként. Nehéz feladat problémaként megfogalmazni, de lehetséges. Az óráimon ötfős kiscsoportokat szoktam kialakítani, ahol mindenkinek meg van a maga feladata. Ilyenkor olyan lázas munka folyik, hogy észre sem veszik az idő múlását és nem is akarják abbahagyni a feladatot.
Fekete Ágnes: Tehát ha a mai fiatalokatszeretnénk az egyházbaintegrálni, akkor az üzenetünket is problémaközpontúbban kellene megfogalmaznunk, és sokkal több interakciót kellene kezdeményezni?
Pais Ella: Köszönöm szépen. Ehhez nem kell hozzáfűznöm semmit. Ha ezt képesek megcsinálni, akkor érdekeltté válnak. Ha nem, akkor nem. Egész egyszerűen ilyen ez a nemzedék. Én hiába erőlködöm, nem fogom tudni visszaállítani oda, ahol én vagyok jelenleg, és amiben én felnőttem.
Egy darabig én is úgy éltem meg, hogy a számítógépem és a telefonom mintha uralna engem. Ma, ahogy megbeszéltük a találkozást, a mobiltelefonom otthon maradt, haza kellett futnom érte, tehát bizonyos értelemben ural engem. De ezen lehet változtatni. Nem kapcsolom be a gépemet. Ez először feszültséget kelt, hogy valamiből kimaradok, aztán mondtam magamnak, hogy nem, ma nem kapcsolom be, majd holnap. Ha valakinek fontos voltam ma, fontos leszek holnap is. Ha meg nem, akkor úgysem számít. Fontos, hogy eszközként használjam a technikát, mert nem lehet kikapcsolni az életünkből. Én annyira tanultam csak meg, amennyire nagyon muszáj, de eszközként.
Fekete Ágnes: Jó, de a Z nemzedék tipikusan az, amelyik ezt nem érti.
Pais Ella: Van egyfajta visszatérés. A pedagógusok szerint már megfigyelhető, hogy nem köti le a gyerekeket, nem érdekli őket annyira a gép. Készségszinten, eszközként használják, de nem ülnek ott reggeltől estig, hacsak nincs játékfüggésük.

Fekete Ágnes: Most két fiatal tanárt, lelkészt hallhatnak a Budapesti Református Teológiáról, először Siba Balázs a Károli Egyetem teológiai tanára, majd Márkus Tamás, a Károli Egyetem lelkésze beszél tapasztalatairól a mai fiatal nemzedékkel kapcsolatosan.

Siba Balázs: Ez a nemzedék hasonló a vízben úszó halhoz, amely folyamatosan szűri a vizet, hogy oxigénhez jusson. Ők az információ tengerében úsznak, amelyet folyamatosan szűrnek, és sok mindent átengednek magukon. Tehát sokkal felszínesebb, de sokkal szélesebb az a merítés, amelyben gondolkodnak, vagy látják a világot.
Fekete Ágnes: Valóban jól tudják szűrni az információt?
Siba Balázs: Van felelősségünk abban, hogy segítsünk az összefüggések és az értékek meglátásában. Még az egyetemen is foglalkozom a média olvasásának szempontjaival. Például azzal, hogy a médiában mennyire van jelen az élmény-centrikusság. Mindegy, hogy milyen előjellel, de hasson! Legyen benne energia, mert a legdrágább ebben a világban az a figyelem megszerzése. Ebben vagyunk versenyben, mint egyház. Vajon akarunk versenyezni, ellenkultúra vagyunk, szubkultúra vagyunk, vagy valahogy részesei vagyunk ennek az egésznek és formálói? Ezek olyan kérdések, amelyekre nagyon sokféle válasz születik, de nincs egyértelmű felelet. Generációkkal ezelőtt jobban megvolt az, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki egy területen kompetens, meg szakértő legyen. Megvoltak az alapsémák, könyvek… Most sokkal inkább az a jó, ha elérem a szükséges információt.
Fekete Ágnes: Mit jelent ez az egyház szempontjából? Ezek a fiatalok lelkészek lesznek.
Siba Balázs: A generációsjegyek rájuk is érvényesek, például hogy kevésbé olvasnak. Nagyon okos fiatalokkal találkozom. Jellemző rájuk a gyors átolvasás, a képi világ, az impulzusok azok, amelyek megszólítjákőket. Kicsit úgy érzem, mintha visszamennénk valahogy a kezdetekhez, amikor egyéni tanulási utak voltak. Volt egy mentor, egy sztárec, aki mellé az ifjú szerzetes odaköltözött és tőle az életben tanult. Ma is ehhez közelítünk. Ma már számítógépes rendszerek, tanulási rendszerek épülnek fel úgy, hogy a számítógép tanul minket. A teológián most vagyunk félév elején. Itt is megvan, hogy én mit szeretnék, és mi a követelmény. Kértem, hogy legyenek kreatívak, találjanak ki ebben a gondolatkörben valamit, ami érdekliőket. Nem szabad elfelejteni tanárként, hogy én azért vagyok itt, hogy ők tanuljanak, és nem azért, hogy a diákok nekem megfeleljenek.

Márkus Tamás: A kilencvenes években születtem, tehát én még elvileg az Y generációba tartozom, tehát már az egyetemen is van egy generációs különbség. A fiatalok az információkat már nem annyira a könyvekből, mint inkább az internetről szerzik. Azonban nem mondanám, hogy kevesebbet olvasnak, csak valahogy célirányosabban és gyorsabbanolvasnak. Bár divat őket kritizálni, hogy mennyire felületes a tudásuk, csak azzal nem számolnak, hogy ők ezt a tudást mennyire máshogy sajátítják el.
Fekete Ágnes: Érdekes szituáció az, hogy szinte kizárólag fiatalok felelőse és maga is fiatal.
Márkus Tamás: Igen. Azt látom, hogy képekben kell beszélni a fiatalokkal, fontosak a szimbólumok, és a mediális eszközöket kell igénybe venni. Tudom, hogy ez sokaknak nem tetszik, de ennek ellenére ez a realitás. Fontos szerintem az is, hogy legyen rövidebb a kommunikáció. Ez akár kihathat arra, hogy milyen hosszú legyen egy istentisztelet vagy egy igehirdetés. Ez nem feltétlen a tartalmat kurtítja meg. Föl lehet használni az ifjúság képességeit, amiben ők jobbak, mint mi. Nagyon érzékenyek például különböző szociális problémákra. Fontos, hogy nem kell megkongatni a vészharangokat! Mondják sokan, olyan emberek is, akik diákokkal vagy fiatalokkal dolgoznak, hogy ők nem szeretik az internetet, vagy a facebook-ot. Nagyon jó! Csakhogy ha azok, akiket el akarnak érni, kilencvenkilenc egész kilencven százalékban szeretik a facebook-ot, akkor tegyék meg, hogy ők is regisztrálnak a facebook-ra, és megjelennek ott. Ez valami iszonyú nagy mobilitást és alkalmazkodást kíván a korábbi generációktól.
Lesz egy egyetemi bibliaóra, ami nem is bibliaóra, hanem inkább diákkörnek hívjuk, hogy a többiek se ijedjenek meg az elnevezéstől. Ugyanis, aki egyházi környezetben nőtt föl az azt mondja, hogy "ó, bibliaóra, jaj de jó a Bibliával fogunk foglalkozni", de egy szekularizált családban felnőtt bölcsész vagy jogászhallgató nem feltétlenül ugrik egy ilyen címre, hogy bibliaóra. Úgy tervezem, hogy valamilyen közéleti problémára, kérdésre reflektálunk a Bibliával. A mai fiatalokat igenis érdeklik az elméleti dolgok, csak a lényegre kíváncsiak, de arra nagyon. Fogékonyak a lényegre, bár mi különféle módszerekkel próbálunk közelíteni hozzájuk azt gondolva, hogy adott esetben nincs radikális határozott véleményük. A korábbi generációknak vannak sémái, engem is így akartak elérni, csakhogy én nem innen közelítettem. A klasszikus módszer: "gyere el ifibe!" Az ifiben körbe ülünk, és utána játszunk. Én, aki úgymond modern fiatal voltam az interneten nézelődtem, érdekelt a teológia, engem például nem az fogott meg, hogy elmenjek egy közösségbe és játsszak. Nekem volt egy nagyon jó közösségem, volt egy nagyon jó családi hátterem, és nem akartam elmenni valahova, hogy társasozzak egész délelőtt. Engem az érdekelt, hogy mi a teológia? Mit mond Isten? Hogyan lehet közvetíteni? A korábbi generáció, még mindig ezeket a bevett sémákat "nyomatja", amelyekről ők azt gondolják, hogy el lehet érni a mai fiatalokat. Egy bizonyos szubkultúrát el lehet vele érni, de a szekuláris bölcsészeket, jogászokat és közgazdászokat biztos, hogy nem fogják elérni. Ezeknek az emberek be van osztva az idejük, mennek jobbra-balra, tanulnak, a gyorsaságra vannak ráállva, lényegeset akarnak tanulni, ezek nem fognak egy délelőttöt eltársasozni ilyen-olyan közösségekben. Miközben iszonyatosan ki vannak éhezve arra, hogy valami lényegeset halljanak.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
A Magyarországi Református Egyház XIV. Zsinata február 25-én, délelőtt 10 órától tartja alakuló ülését Budapesten.

Dénes István az Operaház karmestere tart előadást A teremtő erő és az alkotás a zenében címmel február 24-én, kedden 18 óra 30 perctől Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt.

Hűség a viharok idején címmel rendeznek többnapos programot február 19. és 22. között Debrecenben, a Nagyerdei református gyülekezetben.

A Kanizsai Esték keretében Köntös László tart előadást az európai értékrend válságáról február 21-én, szombaton 17 órakor Nagykanizsán, a református templomban.

Dr. Engler Ágnes tart előadást Gyermekvállalás női és férfi szemmel ma Magyarországon címmel február 19-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Piarista köz 1. szám alatt.

Kiengesztelődés a népek között címmel rendeznek cigánymissziós konferenciát február 25. és 28. között Balatonszárszón, az SDG Családi Hotel és Konferencia Központban.

Evangélizációs esteket tartanak böjt első vasárnapjára készülve február 19. és 22. között esténként 18 órakor Boldván, a gyülekezeti teremben.

"És ki az a Pál?" című monodrámáját adja elő Debreczeni Tibor február 18-án, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Biblia Múzeum földszinti kiállítótermében.

Toró József és Imreh Sándor festőművész tanárok közös kiállításának megnyitója február 24-én, kedden 11 óra 45 perckor lesz a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának Díszteremében.

Énekes-zsoltáros istentiszteletet tartanak a böjtre készülve február 19-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

Vadász Attila orgonahangversenye lesz a Kelenföldi Barokk Esték keretében február 21-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október 23. utca 5. szám alatti református templomban.

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány bibliaismereti versenyt hirdet középiskolások részére, amelyre február 20-ig lehet jelentkezni. (bibliatarsulat.hu)

Fekete Ágnes:

"Jézus mondta: Mit akarsz? (Zebedeus fiainak anyja pedig ezt mondta): Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől. Jézus pedig felelvén, mondta: Nem tudjátok, mit kértek." Máté 20,21

Egyik nap nézegettem a galambokat egy téren. Volt két madár, amelyik folyton egymást bántotta. Ahogyan tudták, csipkedték a másik nyakát. Aztán amikor elfáradtak, kicsit eltávolodtak egymástól, és maguk körül köröztek. Láttam már más haragos állatoknál is, hogy dühükben önmaguk körül forognak. Megvallom, kicsit magamat láttam meg ebben a képben. Én is, mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy a magunk igazát leverjük a másikon, és ebben a harcban nem vesszük észre, hogy önmagunk körül forog az egész világ. Jézus ebből a búgócsigaszerű helyzetből szeretne minket kiszólítani.
A böjti idő alkalmas arra, hogy meghalljuk Jézus kérdését: "Mit akarsz, hogy cselekedjem?" Egyáltalán mit akarsz? Szeretnél önmagad árnyékaként saját magaddal táncolni? Vagy szeretnél ebből a helyzetből kilépni? Mit akarsz? Betegektől, és itt ettől az anyától is ezt kérdezi. A legtöbb esetben Jézus válasza az, hogy "legyen!" Itt azonban valami nagyon nagy szeretettel Jézus nem adja meg az anya kérését. Talán azért is, mert ez nem valódi akarat volt. Ez valami képlékeny vágyódás, amikor egy anya a fiaiban szeretné megfordítani önmaga boldogtalanságát. Mintha azt mondta volna ez az asszony, még a mennyben is búgócsigát akarok játszani.
Úgy gondolom, nem az az igazi feltevés, hogy vannak rossz vágyaink és vannak jók, van rossz akaratunk, és van jó, hanem inkább, mint valami rossz labdaátadásnál sokszor gellert kapnak a vágyaink. Zebedeus családja nagyon szerette Jézust. Mindig közel szerettek volna lenni hozzá. És ez jó! De ezt kisajátító módon akarták. Nem vette észre ez az anya, hogy vágya önmaga köré tekerte őt. Ugyanakkor a vak, amikor azt válaszolta Jézus kérdésére: azt akarom, hogy lássak, ezzel éppen azt fejezte ki, hogy szeretne kilépni abból, amiben él. Nem akarok haragudni az állapotomért, nem akarok senkit hibáztatni, nem akarok embereket segítségemre hívni. Mit akarsz? Mintha ezt válaszolta volna: Jézus, a te tettedre vágyom.
Adja Isten, hogy önmagunk körüli forgásunkból ki tudjunk lépni ebben a böjti időszakban! Ámen.