2017-01-18

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok!
Ez a hét az egyetemes imahét. Az egész világon a Krisztushívők egységéért imádkoznak a különböző keresztény-keresztyén felekezetek. magyarországon a Kálvin téri református egyházban nyitották meg ezt a hetet. Kukkantsunk bele ebbe a különleges istentiszteletbe. Halljuk majd Szabó István református püspököt, Gáncs Péter evangélikus püspököt, de először Erdő Péter érsek bíborost.
Erdő Péter: Jézus Krisztus a forrása és a középpontja egész keresztény hitünknek. Az Ő személye, tanítása, a vele való közösség, az Ő kegyelmi ajándékaiban való részesedés kereszténységünk éltető eleme, mert Ő az a szőlőtő, akiből mindnyájan kisarjadtunk. Ötszáz évvel ezelőtt Németországban olyan mozgalom kezdődött, amelyet ma reformáció néven ismer a világ. Mindenki érezte, hogy az egyház és a társadalom élete jelentős megújulásra szorul. Ezt a megújulást több módon és több irányban keresték jóindulatú és elkötelezett keresztények, ám a régi szervezeti formák, a gazdasági viszonyok nyomása a városi autonómiák, az arisztokrácia ambíciói, az egyházi javadalmi rendszer bürokráciája sokszor kioltotta a legjobb kezdeményezéseket is. Amikor pedig a nagy németországi reformáció megindult, sokan a szabadító roppant szélvihart látták benne, mások pedig a hit, az egyház, a közrend összeomlásának veszélyes lehetőségét vélték felfedezni. Eleinte sokakban élt a remény, hogy a nézeteltéréseket megbeszéléssel, egyezkedéssel el lehet oszlatni, és talán mégsem kerül sor arra, hogy az egyházi közösség tartósan szétszakadjon. Ezek a remények azonban abban az időben nem váltak valóra. Európa vallásilag kettészakadt. Tanuljunk a múltból és tekintsünk Krisztusra, vállaljuk türelemmel a valódi párbeszédet, ne várjunk el egymástól olyan megoldásokat, amelyek valójában csak a saját hitelveinknek felelnek meg, tiszteljük Jézus Krisztus személyét, aki ma is mértéke, lelke, erőforrása kell, hogy legyen hitünknek és életünknek. Van miért összetartanunk, a sokhelyütt üldözött vagy elnyomott keresztények iránti szolidaritásból is.
Irgalom Istene szomorúsággal tölt el, hogy a jobbítás és megújítás legjobb szándéka is időnként milyen következményekkel jár. Kyrie eleiszon! Uram, irgalmazz!
Eléd hozzuk a múlt bűneinek terhét, amikor őseink nem követték akaratodat, azt, hogy mindnyájan egyek legyünk az evangélium igazságában. Christe eleiszon! Krisztus, irgalmazz!
Gáncs Péter: Megvalljuk azokat a gondolatainkat és tetteinket, amelyek továbbörökítették a múlt megosztottságát, sok-sok falat építettünk magunk köré. Szellemi, lelki fizikai, politikai falakat, amelyeknek megkülönböztetés és erőszak lett a következménye. Bocsáss meg Urunk! Kyrie eleiszon! Uram, irgalmazz!
Szabó István: Imádkozzunk most a világért, az egyházért, a szükséget szenvedőkért! Békesség Istene! Hajlítsd meg, ami merev, rombold le az elválasztó falakat, vedd el a megengesztelődés akadályait, adj békét ennek a világnak, különösen a háborúban, elnyomásban, rabságban, békétlenségben élő népeknek és országoknak! Állítsd helyre az egységet közöttünk, és mutasd meg kegyelmedet!
Urunk, hallgass meg minket!
Teremtő Istenünk, az egész teremtettség sóvárogva vajúdik és epekedik, szabadíts meg minket a teremtett világ kizsákmányolásától! Taníts minket akaratod szerint élni teremtett, szép világoddal! Mutasd meg nekünk kegyelmedet!
Urunk, hallgass meg minket!
Élet Istene, gyógyítsd meg fájó emlékeinket! Szabadíts meg minden önelégültségtől, közönyösségtől és tudatlanságtól! Áraszd reánk a megbékélés lelkét! Fordíts minket magadhoz és egymáshoz! Mutasd meg nekünk kegyelmedet!
Urunk, hallgass meg minket!

Fischl Vilmos (a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának a főtitkára): Nem a megszokott imaheti liturgiát alkalmaztuk, hanem a lundi liturgiát, amelyet eleve arra írtak, hogy a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából legyen egy ökumenikus közös megemlékezés együtt az ortodox és az anglikán testvéreinkkel, akikkel együtt voltunk tegnap. Azt gondolom, hogy ez egy igazán különleges esemény volt.
Fekete Ágnes: Hogyan tud egy katolikus reformációt ünnepelni?
Fischl Vilmos: Úgy, hogy ha mi protestánsok és a katolikus testvéreink is, őszintén nézzük át a történelmet és a reformáció korát, akkor ebből mindkettőnk részére egy korrekt értékelést lehet adni, és ez történt tegnap. Egy korrekt igehirdetési értékelés volt a katolikus és a protestáns részről is.
Fekete Ágnes: Mit jelent ez?
Fischl Vilmos: A korrekt az azt jelenti, hogy mi protestánsok is elismerjük, hogy mi az, amiben tévedtünk, amiben hibáztunk.
Fekete Ágnes: És miben?
Fischl Vilmos: A reformáció alatt például abban, hogy nem minden úgy ment, ahogy azt a reformátorok akarták. A templom teljes kitakarítására gondolok.
Fekete Ágnes: Tehát a türelmetlenség?
Fischl Vilmos: A türelmetlenség. Voltak nagy vehemenciával rendelkező emberek, akik nem a tárgyalás, a türelem és a megbékélés eszközeit alkalmazták, de ugyanez érvényes a katolikus részről is, gondoljunk az ellenreformációra, a gályarabokra. Ezeket a bűneinket, tragédiánkat kölcsönösen el kell ismernünk mindkét részről. Be kell látnunk, hogy mi protestánsok sem vagyunk tökéletesek, most is vannak hibáink, de ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy a katolikus egyház sem ugyanaz ma, mint a reformáció korában volt, és az a kialakult evangélikus vagy református egyház sem ugyanaz az egyház, mint amely akkor volt. Ha mindezeket mérlegeljük és tisztán, világosan nézünk vissza az ötszáz évre, akkor lehet együtt megemlékezni. Az mindig egy kérdés, hogy ezt mennyire lehet ünnepelni? Nem rejtem véka alá, hogy nekem inkább a megemlékezés szó tetszik jobban.
Fekete Ágnes: Mert az ünnep azt jelenti, hogy valami méltóságos, valami nagy, pozitív dolog, mint például a karácsony?
Fischl Vilmos: Az ünnep egy diadal, teljes győzelem. Azt gondolom, hogy a reformáció inkább emlékezés, megemlékezés, együttgondolkodás. Ha emlékezünk, átgondoljuk ezt az ötszáz évet, az sokkal korrektebb, mint ha ünneplünk, és azt mondjuk, hogy mindent jól csináltunk, és jár nekünk ez az ünnepség. Ebben a formában ez tévútra vinne minket.
Fekete Ágnes: Ha megemlékezést tartunk és így közelítünk hozzá, akkor ez valami többet hozhat? Ez változtat rajtunk?
Fischl Vilmos: Csak ez hozhat változást. Nyilván az egyház az egyetemes, az egy, de mi hogyan tudunk ehhez az egy egyházhoz Krisztuson keresztül még inkább tartozni. A főpapi imádságban Jézus ezt mondja, ezért imádkozik, hogy mindnyájan egyek legyenek. Ez nyilván Jézus kérése az Atyához, és az a kérdés, hogy mi hogyan tudunk ebben a folyamatban részt venni, hogyan tudjuk ezt a folyamatot úgy megtölteni, hogy az Atyához tudjunk járulni? Az imahétnek ilyen szempontból van jelentősége, mert az imahét a krisztushívők egységéért van. Most a németországi egyház ökumenikus tanácsa állította össze ezt az imaheti anyagot, különös hangsúlyt fektetve a megbékélésre, hogy hogyan tudunk mi emberek egymással és az Istennel is megbékélni. Azt az Igét választották, hogy Krisztus szeretete szorongat minket, és ennek van egy katolikus fordítása, amely azt mondja, Krisztus szeretete ösztönöz minket. Tehát a szorongat szó helyett, ösztönöz szót használ a katolikus fordítás. Krisztus szeretete szorongat, ez nyilván nem erőszakot jelent, hanem azt, hogy arra késztet, inspirál, ösztönöz minket, hogy egymást szeressük.
Fekete Ágnes: Tavaly volt az Irgalmasság Éve a katolikus egyházban. Az, hogy a pápa most nem hirdetett egy speciális évet, ez összefüggésben van a reformáció megünneplésével? Lehet erről sejteni valamit?
Fischl Vilmos: Nem gondoltam bele, hogy ennek mi lehet az oka, de nem zárom ki, hogy ezért nem lett kihirdetve erre az évre egyfajta központi gondolatmenet.
Fekete Ágnes: Szerintem, egyébként ez egy szép gesztus.
Fischl Vilmos: Ha ez így van, akkor ez az. A kereszténység az egy gyűjtőfogalom, aki meg van keresztelve az Atya, Fiú, Szentlélek nevébe az keresztény ember. Tudjuk azt, hogy nyolcvan százalékban a vallásüldözések a keresztények ellen történnek a világban. Ott nem kérdezik, hogy te milyen keresztény vagy? Ha valaki keresztény és meghal, azt már keresztény testvéri mártíromnak kell, hogy tekintsük, mert nem a felekezeti hovatartozást nézzük. Ha valami baj van, segítséget kell nyújtani a másik keresztény embernek. Együtt élnek az emberek egy településen, vasárnaponként mindenki indul a saját templomába, végre van egy olyan hét, amikor egy irányba tudnak menni mindannyian. Jó látni a hívőknek, ha a lelkipásztoraik, papjaik együtt imádkoznak, együtt énekelnek, együtt mondhatják az Apostoli Hitvallást. Ez pozitív dolog a híveknek, mert azt mondják, hogy ha a papjaink együtt tudnak működni, akkor ez ránk is kötelező, akkor mi is együtt tudjunk gondolkodni, beszélgetni.
Fekete Ágnes: Igen, legtöbbször a hívek részéről van egy elvárás, és pont a papok, nem tudnak együtt munkálkodni. Jellemzően alul könnyebben megy.
Fischl Vilmos: Abszolút. És ne vegyük el ezt a lehetőséget a híveinktől, hogy reformátusok, evangélikusok, katolikusok vagy baptisták együtt tudjanak imádkozni, együtt tudjanak lenni, együtt tudjanak beszélgetni, együtt mondhassák a Miatyánkot.

Fekete Ágnes: Végül egy olyan ortodox papot hallhatnak, aki élete első szakaszában a buddhizmus irányában keresgette a lelki élet útját. Írt is egy könyvet néhány éve ezzel a kérdéssel: Jóga a középkori Európában? Erről is kérdeztem, de előtta az ortodoxia és az ökumené lehetséges útjairól. Nacsinák Gergely Andrást hallhatják.

Nacsinák Gergely András: Az ortodoxia és ökumené kérdésfelvetés azért nehéz, vagy azért is csalóka, mert feltételez egy olyan entitást, az ortodox egyházat, ami tulajdonképpen nincs. Hiszen az ortodox egyház különböző részekre, úgynevezett patriarchátusokra, illetve önálló autokefál egyházakra tagolódik, amelyek között bár teljes a dogmatikai és kánoni egység, mégis bizonyos kérdésekben akár egymással homlokegyenest ellenkező álláspontokat is képviselhetnek.
Fekete Ágnes: Nemzeti egyházak?
Nacsinák Gergely András: Nem mind nemzeti egyház. Például a konstantinápolyi patriarchátus, amelyhez magam is tartozom, egyáltalán nem nevezhető nemzeti egyháznak. Törökországban található, és a görögajkú ortodoxiának volt valaha az anyaegyháza, amely a bizánci időkben végképp nem volt területi jellegű. Például Szent Hierotheosz személyében magyar területekre is küldött missziós püspököket, később a bolgárokhoz, szerbekhez, de ez a görögajkú ortodoxia megmaradt Görögország területén belül és létrejött egy különálló görög nemzeti egyház, míg Konstantinápoly török kézen maradt, és most a diaszpóra ortodoxiáért felelős egyetemes patriarchátus. Egyetemes, tehát az egész világon az ökumenében felelős az ortodoxokért. Tehát ezek nem nemzeti egyházak, ez annál egy kicsit bonyolultabb. Egymással egyenlő patriarchátusok és a belőlük kinőtt nemzeti egyházaknak a szövevénye. Olyat, hogy ortodox állásfoglalást kicsikarni csaknem lehetetlen, hiszen megtörténhet, az teológiai vélemények esetében, hogy például a Moszkvai patriarchátus azt mondja a katolikus szentségekre, hogy azok nem szentségek. Ezzel ellentétben az Egyetemes Patriarchátus meg elismerheti a katolikus keresztségek érvényességét.
Fekete Ágnes: Ez egy valós tény?
Nacsinák Gergely András: Igen. Az Athosz hegyi szerzetesek, akik Konstantinápoly alá tartoznak, azt mondják, hogy nem érvényesek a katolikus szentségek. Ismét csak a legkülönbözőbb vélemények hangozhatnak el, és mindig a helyi püspök fennhatósága az, hogy ezekben az esetekben döntsön.
Fekete Ágnes: Ezek szerinte az orosz ortodoxia egy elég szigorú ortodoxia.
Nacsinák Gergely András: De azon belül is nagyon sok helyi püspök van, úgyhogy ezt nem lehet azt mondani, hogy az orosz ortodoxia ilyen vagy olyan. Álláspontok sokasága él egymás mellett. Az egyházban ez mindig is így volt. Erre mondják ortodox teológusok, hogy hiszen az egyház egy élő valóság, azt nem lehet ilyen szempontból sem dogmatikai kalickába zárni, és pontosan az ortodox egyház életének, vitalitásának ez az egyik látható bizonyítéka, hogy különféle dolgok történhetnek meg egyazon misztikus testen belül. Különféle vélemények, különféle események ütközhetnek egymással és mégis titokzatos módon ugyanannak a feltámadott testnek a része mindegyik. Ahogy az ember fejében is különböző gondolatok egymással ellentétes vágyak, vagy nézetek foglalhatnak helyet, vagy keringhetnek, ugyanúgy a Krisztus testében is előfordul.
Fekete Ágnes: De van valami lehetséges út mégis egymás felé?
Nacsinák Gergely András: Tudjuk, hogy ortodoxok, katolikusok, protestánsok mindnyájan ebben a világban igyekszünk megtalálni az Isten országához vezető utat. Szerintem ennél nagyobb egyesítő erő nem is képzelhető el.
Fekete Ágnes: Maga a szándék?
Nacsinák Gergely András: Maga a szomj. Szükség a megtisztulásra és a megváltásra valószínűleg ez az, ami kimondva, kimondatlanul, de ebben a világban egyesíti a keresztényeket.
Fekete Ágnes: És az a hiány, amiben élünk?
Nacsinák Gergely András: Valószínűleg igen, hiszen annyiféle keresztény törekvés, vélemény él egymással ezen a világon akár a papsággal, a szentségekkel, a szertartásokkal kapcsolatban, hogy távolról a két szélsőértéket nézve, gyakran meg se lehetne mondani, hogy ezek ugyanannak a vallásnak a követői, de mégis egy valami a krisztusi szeretet és az Isten országának várása mindenképpen közös mindegyikben.
Fekete Ágnes: A hiány az, ami nagyon közös dolog.
Nacsinák Gergely András: Igen, mert ha megszűnünk szomjasnak lenni az isteni jelenlétre, akkor már nincs az a belső lelki mozgató, amiért megpróbálnánk jobbá lenni, akár imádkozni.
Fekete Ágnes: Mit tudunk kezdeni azzal, hogy emberek itt Európában sokkal inkább kelet felé fordulnak? Tényleg lehet azt mondani, hogy figyelj, ne ott keresd, hanem itt keresd!
Nacsinák Gergely András: Nyilván, ha nagyon sokan fordulnak a keleti filozófiák, a keleti meditációs praxis irányába, akkor az egy valós problémára mutat rá, amely részben annak köszönhető, hogy nyugaton az imádság fogalma egy kicsit egyoldalúvá vált. A késői középkorban, különösen a misztikus áramlatokban figyelhetjük meg azt, hogy az imádság az egy individuális szubjektív és erőteljesen érzelmi alapú jelenség lett, amelyet kiegészített vagy ellenpontozott a liturgikus imádság nagyon formális és nagyon szigorú rendje. Még a korai keresztény korban az imádság, mint belső tevékenység, belső mozgás volt, amely meglehetősen sokféle lelki folyamatot foglalt magába. Vagyis nagyon sok olyan vonást, amelyet ma meditációnak mondunk, tehát a belső elcsendesülés, a gondolatok áramlásának megszüntetése, és a többi nyugodtan belefértek az ima terminusába, mint ahogy az ortodoxiában ezek máig ott vannak. Az imádság fogalmának egyfajta leszűkülése figyelhető meg, és csomó olyan lelki folyamat kiszorult idővel az imádságból, amire viszont belső igény volna. Szerintem ezek miatt fordulnak sokan a keleti meditációkhoz, hogy ott találják meg mindazokat a technikákat és tartalmakat, amelyek a nyugati spiritualitásból kikoptak. Az ortodox keresztény felfogásban a misztika sem individuális jelenség. Míg nyugaton, főleg a Rajna-völgyi misztikusok után már teljesen elfogadott, hogy ez érzelmi és szubjektív belső jelenség.
Fekete Ágnes: Mit jelent az, hogy nem egy ember éli át a misztikus élményt?
Nacsinák Gergely András: Azt például, hogy az ortodoxiában a misztika fogalma a legtermészetesebb módon kerül elő közösségi istentiszteletek alkalmával. Magát az eucharisztiát is úgy hívja az ortodoxia, hogy titokzatos, misztikus vacsora. A misztika csúcsát nem az egyéni imaélet képviseli sohasem, hanem mindig az Istennel való közvetlen találkozásnak az Istenből való közvetlen részesülésnek és a vele való egység pillanatainak a közösségi alkalmai. Mi a meditációnál elsősorban közelebbről nem meghatározható belső elcsendesülést vagy megnyugvást értünk, az ember igyekszik zavaró körülményeket kizárni, lelkileg magába mélyedni, elmélyedni… És ezt általában nonverbális tevékenyégként kezeljük, míg az imádságot ezzel ellentétben egy verbális meghatározott, alkalmazkodó dolognak tekintjük. Holott a régi egyházi hagyományban mind a szavakhoz nem kötődő imádságnak, mind pedig a szavakhoz kötődő meditációnak nagyon nagy szerepe volt.
Fekete Ágnes: Mit jelent akkor meditálni?
Nacsinák Gergely András: A korai kereszténységben a meditáció szó egy nagyon pontosan meghatározott dolgot jelent: szentírási szövegeket mormolni félhangosan. Egy szöveghez kötött, szövegen alapuló, latin szóval rumináció, egy kérődzés, amelynek során az ember fogja, és újra és újra ismételve rágódik bizonyos szentírási mondatokon vagy verseken, vagy akár hosszabb szövegeken, egészen addig, míg a saját, belső hangján nem szólal meg, azaz, amíg sajátjává nem lesz. Ez egy transzformáció. A keresztény élet lényege mindig egy transzformáció. Mivel ez az átváltozás a végső cél, ennek egyik technikai eleme, pontosan ez a menet, ez a meditáció, amikor az ember a saját belső párbeszédét, a gondolatok által futó áramlását helyettesíti a Szentírás szövegeivel, hogy azzá váljon, hogy azzá változzon át. Ez egy mentális folyamat, egy mentális transzformáció. Ennek a kiteljesedése pedig az eucharisztia, amikor testileg is elkezd átváltozni valami mássá, a romlandóból romlatlanná, az ideiglenesből az örökbe elkezd átmenni. Ez egy folyamat, amelynek az imádság, vagy a meditáció az egyik része. Johannes Cassianusnál mondja az egyik szkétiszi, egyiptomi apát, hogy az emberi elme az úgyis állandóan jár, az állandóan működik, olyan, mint egy malom, állandóan jár és őröl, de nem mindegy, hogy konkolyt az emberi gondolatok törekjét járja állandóan, vagy pedig tiszta búzát, ami az Istennek Igéje. Mi az imádságot elsősorban egy értelmi folyamatnak gondoljuk el, a korai kereszténység és a keleti kereszténység mindmáig az imádság szerves részének tekinti például a testi böjt megtartását, és az aszkézis különböző formáit, amely nem választható el a lelki folyamatoktól.
Fekete Ágnes: Tehát a test is imádkozik, amikor böjtöl?
Nacsinák Gergely András: Így van! A test számára a lemondás fogalma így fordítható le. Az a fajta kereszténység, amely lemond a test átváltoztatásáról, az kicsit félre is érti a kereszténység lényegét, hiszen az ember testből, lélekből és szellemből álló konglomerátum. Ha az egyiket kihagyjuk, akkor egy csonka dolgot kapunk végeredményül.
Fekete Ágnes: A keresztény meditációban az értelmet nem kell otthagyni egy pillanatig sem?
Nacsinák Gergely András: A buddhista meditáció arról szól nagyon nagy részben, hogy a tudatfolyamatokat mintegy belső szikével szedje szét. A buddhizmus alaptétele az, hogy nincs a személyiségnek magja, tehát nincs lélek, nincsen másik, aki felé tartunk, nincs isten, és nincs lélek sem, aki tartana valami felé. Tehát a dolgok és a tudatfolyamatok, nyelvi folyamatok üresség természetét kell feltárnia a meditálónak, és ehhez van igazítva a meditációs technika maga is.
Fekete Ágnes: Míg a keresztény meditáció?
Nacsinák Gergely András: Míg a kereszténységben az emberi személyiséget, nem illuzórikus dolognak tételezzük, hanem egy valós téttel bíró teremtett léleknek. Az egész emberről szól ennek az átváltozásnak a folyamata. Sem az elmét, sem az észt, sem a szépséget, sem pedig a testet nem lehet kihagyni belőle.

Hírek

Ezen a héten rendezik meg országszerte az egyetemes imahetet, amikor a különböző felekezetek egymás templomaiban, imaházaiban tartják istentiszteleteiket. A hét záróalkalmait január 22-én vasárnap tartják. Többek között 16 órakor a Pécsi Székesegyházban Gáncs Péter evangélikus püspök igehirdetésével és 17 órakor a Debreceni Nagytemplomban Kocsis Fülöp érdek metropolita igei szolgálatával.

Keresztény-zsidó imaórát tartanak az Ökumenikus Imahét nyolcadik napján, január 22-én, vasárnap 17 órakor Budapesten, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz templomban.

A reformáció és a magyar kultúra címmel tart előadást Hafenscher Károly a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 20-án, pénteken a 17 órakor kezdődő ökumenikus istentisztelet után Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának aulájában.

A megújult Bibliamúzeum ünnepélyes megnyitását január 19-én, csütörtökön 11 órakor tartják Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt. A kiállítást Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere és Szabó István dunamelléki püspök nyitja meg.

A Csillaghegyi Esték sorozat keretében Kőszeghy Péter irodalomtörténész tart előadást Czobor Mihályról és a Theagenes és Chariclia című művéről január 18-án, azaz ma este 18 órakor Csillaghegyen, a Vörösmarty utca 2. szám alatti gyülekezeti teremben.

A Kecskés Együttes ad koncertet január 23-án, hétfőn 19 órakor a Tabulatúra régizene Klub következő összejövetelénBudapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

Alföldy-Boruss Eszter fuvolaestjével folytatódik a Kelenföldi Barokk Esték hangversenysorozat január 21-én, szombaton 17 órakor Budapesten az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti templomban.

Kocsis István Árva Bethlen Kata című drámát mutatják be január 22-én, vasárnap 16 órakor Pócsmegyeren, a református templomban.

A protestantizmus öt évszázada a Dunántúlon címmel rendeznek kiállítást a lábatlani Gerenday Közösségi Házban. A tárlatot Millisits Máté művészettörténész nyitja meg január 20-án, pénteken 17 órakor.

Huszár Gál énekeskönyvének dalaiból énekel Dinnyés József január 20-án, pénteken 17 órakor Borsodgeszten, a könyvtárban.

Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész ad hangversenyt január 19-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében. (1088 Ötpacsirta u. 4.)

A Palástban című, a nagykunsági lelkészek bizonyságtételeit tartalmazó könyv bemutatóját tartják január 20-án, pénteken 16 óra 30 perctől Szolnokon, a Verseghy Könyvtárban.

Megjelent a Református énekek 15. cd-je és 8. dvd-je, amely a 2016. július 2-i hangverseny felvétele.

Fekete Ágnes áhítata:

"Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa." Máté 19,14

Jó dolog játszani. Felnőttek is egészen ki tudnak simulni, önfeledté válnak, amikor játszanak. Nemcsak Kosztolányi kérdezi meg kedvesétől: "Játszótársam, mond, akarsz-e lenni?" Hanem Isten is ezt kérdezi tőlünk: Akarsz-e életest játszani? Sokkal szebb és jobb az élet, ha így tekintünk rá. Amikor Jézusfelnézett Zákeusra a fán, mintha ezt mondta volna. Ügyes bújócskás vagy, de most megvagy! Zákeus belement a játékba, lejött, és a házában folytatta a főzős játékot. A gazdag ifjúnak meg mintha ezt mondta volna Jézus: Akarsz monopolisat játszani? Akkor húzz egy szerencsekártyát! Nicsak, ez van rajta: mindenedett add el, és menj vissza a startmezőre. De a gazdag ifjú nem akart ilyet játszani. Kiszállt, nem úgy, mint Zákeus. Jézus szeretne velünk játékosan bezsélgetni. Mert ezzel az ő nagy játékával felszabadít minket arra, hogy önmagunk legyünk, és igazán éljünk. De mi sajnos nagyon komoran ülünk, megvannak a magunk gyártotta szabályok, azokhoz kellőképpen ragaszkodunk is, és valami eltér, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk, akkor dühöngünk. Mint valami Harpagon járunk-kelünk, és keressük biztonságunkat magunk gyártotta rácsaink mögött. De mintha Isten most azt kérdezné tőlünk: akarunk-e velem játszani? Vagy inkább farizeusok akarunk lenni? Akik mindig véresen komolyak, aki soha nem tévednek, akik fixa ideáikban élnek? Nagyon szűkös ez a világ. Isten világa ennél sokkal tágasabb. Hiszen megtehette volna, hogy az erdő fái tablettákat teremnek, azokat szépen beveszük, jóllakunk, és utána megyünk a gépeink mögé. De ő nem ezt gondolta ki, hanem egy ezer és ezer színben pompázó kertet adott, különféle gyümölcsökkel, amik különféle ízűek, különféle időben teremnek, ezekből főzhetjük mi a legfinomabb ételeket, és így élünk ezen a földön. Roppan különféleségbe helyezett monket, hogy kedvünk legyen játszani! Ezen az egyetemes imahéten igazán gondolhatunk sokféleségünkre, láthatjuk azt a nagy szabadságot, amibe Isten minket belehelyezett. Hány és hány féle úton juthatunk el ugyanahhoz a Mennyei Atyához! Ha vállaljuk gyermekségünket, vállaljuk azt is, hogy nem tudjuk a teljes igazságot, nem vagyunk mindenhatók, hanem ez csupán az Isten tulajdonsága, akkor földi játék életünkben bizonyára megtaláljuk egymást is, gyermekségünkben egymásra bukkanunk. Ezt adja meg nekünk a mi Mennyei Atyánk! Ámen.