Lapos figyelem
Ki ez a fickó? Fogalmam sincs, mert csak egy nagy, sötét árnyékot látok magam előtt. Nem ismerem meg igazi valómat ebben az árny-masszában. Hátam mögül…
Ki ez a fickó? Fogalmam sincs, mert csak egy nagy, sötét árnyékot látok magam előtt. Nem ismerem meg igazi valómat ebben az árny-masszában. Hátam mögül vetítenek. Takarásban vagyok. Sötét alak vagyok, és még más bizonytalan, félelmes figurák is mászkálnak előttem. A képernyő olyan közel van, hogy nem vagyok képes felfogni semmit igazán. Ez lett a valóság.
De ha hagyom, hogy rám süssön a fény, ha felé fordulok, akkor kicsit hasonlítani is kezdek hozzá. Akkor magam is fényforrássá leszek.
A zsákmányállatoknak többnyire vízszintes vonal-szerű pupillájuk van. Széles sávú, de lapos figyelmet hoznak létre, hogy folyamatosan ügyelhessenek a táplálékra, párjukra, utódaikra, nehogy prédává váljanak. Az embernek nincs erre szüksége. Figyelmünk szerkezete mégis megváltozott, és ez közel vitt minket a vadvilághoz. Folyamatosan hol kidugjuk a fejünket, hol behúzzuk, keresünk, majd menekülünk, mint egy Szurikáta. Mögülünk vetítenek elénk mindenfélét, amelyek elhitetik velünk, hogy nem főemlősök vagyunk, hanem állandó „lapos-látású figyelemben” kell élnünk. Elveszítettük igazi létünket.
Ha azonban megfordulok. Ha engedem, hogy az igazi világosság hasson rám. Ha elkezdem kerekre nyitni a szemem, és szemlélő figyelemmel, elmélyülten meglátom a fénypászmát, akkor megértem ezt az egész helyzetet. Akkor hatalmat kapok. Az lehetek, aki igazán vagyok: ember. Mélyre látó, világosságban élő, a fényt átadó isteni gyermek.
Amikor imádkozunk, a fény időutazásában veszünk részt, és a teremtetlen fény ragyogásába kerülünk.
(Byung-Chul Han, A kiégés társadalma, Typotex, 2019. 29.oldala alapján)
2025. január 5. – Karácsony utáni 2. vasárnap
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. Jn 1,1-18
