A pásztorok is hozzátettek
Mit viszek át ebbe a „páratlan” évbe? A lyukas gatyát, amely éppen jó lesz a kerti munkára. Hogy a Szőlőben dolgozzak, hogy eszközzé váljak egy…

Mit viszek át ebbe a „páratlan” évbe? A lyukas gatyát, amely éppen jó lesz a kerti munkára. Hogy a Szőlőben dolgozzak, hogy eszközzé váljak egy…

Jézus maga a szamár volt, legalábbis Robert Bresson szerint. Amúgyis odaképzeljük Krisztus mellé ezt az állatot már a születéséhez, és a végén ezzel indul el…
Nehezen bocsátunk meg. Eseteket látunk, megmagyarázzuk a dolgokat, vagy éppen vádolunk. A másik véglet, hogy pszichologizálunk, és persze, mindent megértünk. Talán a szégyen érzése az,…
Sajnálom. Ez azt jelenti, hogy a saját fájdalmamon keresztül látom, mintegy távolról szemlélem azt, akinek látom a baját. De a fókusz az én érzésem és…
Húsvétról apám halála jut az eszembe. Szerintem sokan vannak úgy, hogy egy betegágy körül sürögnek hosszú hónapokig. Ilyenkor az a kettő négyzetméter megtestesíti az egész…
Zúgolódtak. Különlegesen szép magyar szó ez. Szinte halljuk, ahogyan egy erdő zúg, de azt is, hogy most nem a fák adják ki ezt a hangot,…
Legyetek szemlélődőek! Ez Jézus kérése az utolsó időkkel kapcsolatban. Sőt, igaziból háromfajta lelkületet ajánl számunkra azokra az időkre, amikor folytonosan bekapcsolódnak a szirénák, amikor…