A szavakon túli világ igene
A szavak jó esetben is csak letapogatják a valóságot. Minden félreérthető. Amikor édesapám már nagyon rosszul volt, halála előtt néhány nappal, mintha átlépett volna a…
A szavak jó esetben is csak letapogatják a valóságot. Minden félreérthető.
Amikor édesapám már nagyon rosszul volt, halála előtt néhány nappal, mintha átlépett volna a szavakon túli világba. Beszélt, és üzent, de ilyeneket: „Itt van a szűkös boldogság, hát ez baj. Szív, szív, miért… hűha. Mi hány? Ez van. Nem tehetek róla. Föl, le, ez meg az, nem tudom. Meghaltam. Nem tehetek róla. Hát ez van. Nagyon sajnálom.” Nagyon megdöbbentünk, amikor ezeket hallgattuk. Ki az, aki így beszél? Ugyanaz az ember? Mi van ezek mögött a szavak mögött? Mert azzal együtt, hogy szó szerint nem tűntek értelmesnek, mégis, mintha nagyon erős értelmük lett volna. Csak egy másik világban. És mintha ő már kicsit onnan beszélt volna. Ma is fejtegetem ezt az üzenetet. Annyi biztos, hogy miközben néhány évtizedes földi pályánk alatt a szavainkat általában pozicionálásra használjuk, ő ekkor nem ezt tette. Miközben az egész élet szlogen háború, meg jelszó-küzdelem, vagy esetleg brandek ütköztetése, az élet valójában valami sokkal több. És ehhez a sokkal többhöz nehezen jutunk el szavainkkal.
Amikor az ember elkezd beszélni, a legtöbbünk első szava, hogy „mama”, esetleg „papa”, „baba”. De mindegyik esetben a pici gyerek először valakit megnevez. A személy, akihez kapcsolódik mindent magába szív. Isten személye szintén egyben a léte is. Ő az, aki van. A cselekedete ő maga.
Jézus halálakor viszont ezt mondta: „Elvégeztetett.” Megtörtént. Teljesen mindegy, hogy kiről van szó, a lényeg maga a történés. Itt már elbújik az alany, csak az állítmányt halljuk. Maga a létezés magába szippantja azt, aki cselekszik. De az is lehet, hogy éppen fordítva igaz. Isten személye ölel magába mindent a végén. Ez történik velünk: átadjuk szavainkat, és mintha valaki más mondaná ki őket. Elvégeztetett. Nem én teszem, nem én tudom, már nem is tudom, hogy ki tudja, én csupán részt veszek „a cselekvésben”.
Ezt mondja Jézus ezekkel a szavakkal: A ti igenetek legyen igen, a nemetek nem! Állj oda a szavaid mögé, válj eggyé velük, és akkor eljutsz a szavakon túli világba. Mert maga a létezés lesz a fontos, és nem az, ahogyan azt letapogatjuk beszédünkkel. Abszolute nem morális tanításról van szó, nem a becsületességről! Inkább egyfajta lökés ez: állj bele az életedbe! Ha igen, legyen igen. Ha nem, akkor nem. Ne úgy használd a szavaidat, mint valamiféle pajzsot vagy lőszert! Létező társak ők, akik szeretnek, akiket szerethetsz. Fogd őket karon és sétálj egyet! Apámból az utolsó pillanatban előtört a költő, aki ezt tette, ez volt utolsó cselekedete, ezzel integetett el.
2023. február 12. – Évközi 6. vasárnap
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. …
„Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.” Mt 5,17-37
(Kép: Markus Raetz – Igen és Nem, látható Genfben a Place du Rhone-on. A szobor két oldalát láthatjuk a fotón.)
