Elgazdagodtunk
Játszótérre mentünk a minap. Mindenütt kisautók, dömperek, babakocsik, gyümölcs alakú homokozóformák, vödrök és különféle színes bigyók hevertek. Mondom, micsoda gazdagságban élünk! Már huszonöt éve is…
Játszótérre mentünk a minap. Mindenütt kisautók, dömperek, babakocsik, gyümölcs alakú homokozóformák, vödrök és különféle színes bigyók hevertek. Mondom, micsoda gazdagságban élünk! Már huszonöt éve is sokszor megkaptam anyukámtól: Túl sok a játékotok! Pedig tényleg nagyon igyekeztem visszafogni a gyeplőt! Akkor azt válaszoltam, hogy kérlek, nézz körül a konyhádban, és emlékezz vissza arra, amikor csak a sótartó, meg az alumínium-kotyogós volt a konyhapulton, a gázpalackos gáztűzhely mellett! Most már le sem zajlik ez a párbeszéd. Elgazdagodtunk. De együtt, mindannyian! Senki se mutogasson ujjal egyetlen koldusra se, mert a minap kérte meg Béla, hogy vigyem fel a kiskutyáját autóval a dombra! Az elgazdagodás olyan, mint az elhízás. Nem egyszerre zsírosodik el minden porcikája egy közösségnek, de ugyanabban a folyamatban él, csak sajnos a sor végén sokkal nehezebb, és erre a többi tag nem is gondol.
A játszótéren értetlen tekintetbe ütközött a gazdagságról való hirtelen felkiáltásom. Miért gazdagság ez? Ez csak lehetőség – jött a válasz. És talán ez volt a diagnózis lényegének is a legpontosabb szava. A gazdagság az, amikor az ember azt hiszi, hogy rengeteg lehetősége van. Elérhető távolságba került ma a földgolyó egésze, de valami nagyon kiforgatott módon.
És a legdrámaibb része ennek a folyamatnak az, hogy nincs kiszállás. Apró-cseprő reformokat tehetünk, persze, de alapvetően egy túlhízlalt test részei vagyunk.
Abban reménykedem, hogy Jézust kizárólag a szívem érdekli. És ha tegnap képes voltam arra, hogy lemondjak, és az utolsó sorba kullogtam, legalább ezzel az alkalommal, akkor Ő mosolyog. Mert egy ebédnél, többezer éve Jézust előre kísérték, a legszebb helyre, de neki ez nem tetszett.
Őszintén a tükörbe nézek, és megkérdezem magamtól: vársz-e viszonzást a mai ebédért? Remélem, hogy nem hazudok magamnak: Én is vendég leszek az asztalnál, mégha főzök is. Otthon élem át: egyszerre vagyok vendéglátó és vendég.
Folyton méricskéljük magunkat egymáshoz, de ma nem teszem ezt.
Különben is, a legjobb gyakorló terep mindig a legközelebb van!
Hajrá!
2025. augusztus 31. – Évközi 22. vasárnap
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,1. 7-14
