Minket nagyon megosztanak
Minket nagyon megosztanak. Az embernek az az érzése, hogy valósággal egymásnak akarnak ugrasztani. Mint mikor az óvodában az egyik gyereknek adnak öt szem csokit, a…
Minket nagyon megosztanak. Az embernek az az érzése, hogy valósággal egymásnak akarnak ugrasztani. Mint mikor az óvodában az egyik gyereknek adnak öt szem csokit, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet. Nem kérdés, hogy mi fog történni. Oszd meg, és uralkodj! Legyen mindenkinek jó, de te nem kapsz belőle annyit. Ez folyik mindenütt.
Jézus kérdése ez: Mit teszel ebben a keretezettségben? Mit teszel, amikor ugrasztanak? A példázat igazi válasza az, hogy egyetlen cselekvési tér van ilyenkor: hogy a szeretet emlékét erősebben hordozzuk magunkban, mint a megosztottságét.
Jézus példázatának az embere kiválóan alkalmazta a „Divide et impera!” elvét. Úgy sejtem, hogy szándékosan nem úgy kezdődik ez a történet: a mennyek országa hasonló…, hanem így: úgy van ez. És tényleg! Igy van ez! Itt a földön újra és újra ebben a keretben élünk. Szerintem Jézus példázatának az indító képe a földi valóságot írja le.
Persze könnyű annak, aki öt tálentumot kap. Abban rögtön megszületik egy bíztató belső kép: Engem jónak tartanak, hát megyek, és megmutatom, hogy valóban az is vagyok! Azonnal cselekvésbe kezd. Pontosabban a lelkében megszületett kép elkezd működni. Az az ember pedig, akit látványosan a leggyengébbnek tartanak, szintén alkot magában egy képet. A szívében elképzeli azt, aki oszt és azt is, akit kiosztanak. Benne ez a szánalmas kép valósítja meg önmagát. Mert mindig az a belső, lelkünkben megszületett kép valósul meg, amit elhiszünk magunkról és a világról. Ha szépnek látok valakit, akkor az meg is fog szépülni! Csak akkor tudunk jól élni a megosztó világban, ha ezt felismerjük: a belső, magamban alkotott képemben van a megoldás!
De menjünk még tovább! Nem lehetséges az, hogy a mélyben mind a három szolga én magam vagyok? A saját életemben megvalósítom a megosztottságot is, az erőt is, és ezt a kicsinyes magam ellen fordulást is. Tudom, hogy erősségem a közösségépítés. Bátran szervezek, és igyekszem arra, hogy emberi szálak összeszövődjenek. Öt tálentum. Jön rá még öt. De a gyenge pontjaim! Jaj, ma sem tudtam türelemmel leülni, csendben lenni. Nem hittem el, hogy az imám többet ér ezer szónál. Ki is dobtam a kukába ezt az időt. Az imádkozó énem, ez az egytálentumos kénytelen volt átadni mindenét a szervező, nyüzsgő énemnek, és ez az idő ment a „külső sötétségbe”. Mert amit a belső, titkos lelki emberem elpazarolt, abból mind pörgős, felesleges hülyeség lett. Mert nem hittem az egy tálentumomban. Pedig tizenkét angyalt akart küldeni az Úr egy távoli titkos faluba az imádságom által. Abból az egyből egy sereget alkotott volna, ha hagyom. Ha elhiszem. Ha lelkem legbenső titkos képét befogadnom a felszín csobogása és megosztottsága helyett.
2023. november 19. – Évközi 33. vasárnap
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!”
Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Mt 25,14-30
Kép: Elena Muraiu
