Nincs nézőtér
Eredendő jóság vagy eredendő bűn? Itt, Nyugaton, mintha az árnyék feltételezné a fényt, fontosabbá lett az élet sötét oldala. Mintha Isten valami hatalmas kihallgató tisztként…
Eredendő jóság vagy eredendő bűn? Itt, Nyugaton, mintha az árnyék feltételezné a fényt, fontosabbá lett az élet sötét oldala. Mintha Isten valami hatalmas kihallgató tisztként kérdezne naponta: mit követtél el? A lehető legrészletesebben mondd el: Loptál? Ha nem, akkor biztosan titokban arra gondoltál, hogy valamit elveszel. A bűn valami vájkálás, valami kikutatni való titkos betegség, örök rossz sejtelem, hogy a dolgok bennem rosszá alakulnak. A legtöbb, amit tehetek, hogy húzok egy falat, kihasítom magamból ezt a valóságot, és kilépek a rendszerből. Persze ilyenkor szokta az ember igazán újra létrehozni ugyanazt másként. A bűn kérdésköre egy ördögi kör.
Talán e félrecsúszás miatt is fordulnak az emberek Kelet felé. Mert a lelkünk ezt akarja hallani: „Ne feledd ragyogó, igaz természeted, a tudat leglényegét!” (Tibeti halottaskönyv)
Én protestáns hagyományban nőttem fel, nálunk különösen is szokássá vált a bűntudat keltés: Úgyis látom, mit tettél! Nem jöttél haza, amikor megígérted? Legyen lelkiismeret furdalásod! Hogy lehet emögött a fenyegetés mögött meghallani, hogy Isten tényleg jónak teremtett, és úgy szeret, ahogy vagyok! Pedig ez az ősalap, a kiinduló pont, különben hogyan vágynánk egyáltalán a jóra?
Amikor Jézus a szív mélyére vezeti vissza a bűnök eredetét, nem vájkálásba kezd. Egyfajta paradoxont állít elénk. Fénycsóvát húz a nézőtérre: Hahó, mit ültök ott? Eltévedtetek, mert ugyan székek vannak, de ez a színpad! Ti játsszátok a darabot! Titeket néznek az emberek!
Akárhova mész, magadat viszed magaddal. A bűn kérdést nem lelkiismeret furdalással oldja meg, hanem éppen azzal, hogy döntési lehetőséget lát bennünk. Állj fel! Menj, és tedd a jót! Nem az a magaslaton levő megmondó ember oldja majd meg a dolgokat, hanem te magad, a te szíved. Ha az ember lelke mélyén van is valami ragacs, ami magába köt jót és rosszat egyaránt, te szabad vagy, menj Isten hírivel!
2024. szeptember 1. – Évközi 22. vasárnap
Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert. Mk 7,1-8. 14-15. 21-23
Kép: Tomasz Koclęga – szobrász alkotása: Circulus vitiosus
