2007-11-07

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Mai műsorunkban egy utazásra indulunk: három kis faluba látogatunk el. Mindhárom tősgyökeres református közösség, és mindháromban ez év szeptemberében indítottak egy új református iskolát. Az ok is ugyanaz, a kis faluk iskolái fölött ott lebegett a pallos, a falu vezetése azonban mindenképpen meg akarta tartani a gyerekeket. A református egyházközségek a falu segítségére siettek. Először Gombára, majd Tabajdra, végül Dadra utazunk. Itt Mohosné Rév Anita igazgató, és Szücs Attila presbiter beszélt. Tabajdon Zsirka László lelkipásztor és Zsár Ernőné igazgató. Először Gombáról Ács Mihály lelkészt és Tasi Kálmán igazgatót kérdezte Vörös Virág.

Tasi Kálmán: Nézetbeli különbség van az egyházi és az állami vezetők között. Én úgy látom, hogy az egyházi vezetők művelt, jellemes embereket kívánnak képezni, és ezzel együtt tudomásul veszik azt, hogy ehhez a feltételeket is biztosítani kell. Nem kételkedem abban, hogy az állami, illetve önkormányzati fenntartású iskolák számára is kívánatos, hogy az emberek jó képzésben részesüljenek, de ehhez nem teremtik meg a feltételeket.

Mi abban próbálunk meg segíteni, hogy a képzés megfelelő legyen. Mondok egy példát: az egyházi iskolákban egymást így köszöntjük: Áldás békesség! Az első lépés azonban az, és mi még csak itt tartunk, hogy azt tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy köszönjenek.

Vörös Virág: Ennyire érdektelenek, ellenállóak a gyerekek?

Tasi Kálmán: Egyre többször előfordul, hogy alapvető együttélési, emberi normákra is az iskolában tanítják meg a gyereket.

Vörös Virág: Ön milyen minőségben vesz részt az iskola munkájában?

Ács Mihály: Én képviselem a fenntartót. A művészeti iskolában tanító egyik hölgy a gyülekezetünkben kántor. A munkatársaival és még néhány emberrel együtt úgy látták, hogy szükség van egy önálló művészeti iskolára. Megkérdeztem tőle, hogy mi lenne, ha közösen hoznánk létre ezt az iskolát. Közösen gondolkodtunk, és aztán közösen cselekedtünk: 2004. szeptember 1-jén indult el az iskola az alapító okiratban meghatározott 130 diákkal. 2005. január 1-jén az állam megvonta a kiegészítő normatívát, és ezzel kezdődtek el a nehézségek. A Református Egyház Zsinatának segítségével sikerült egy évet kihúznunk, azt követően pedig saját erőből és az önkormányzat támogatásával folytattuk az oktatást.

Azért volt szükség egy önálló művészeti iskolára, mert az üllői általános iskola keretében nem volt lehetőség arra, hogy minden gyermek művészetet tanuljon. Amikor erre szükség volt, akkor megkerestük az önkormányzatot és felajánlottuk, hogy átvesszük az általános iskolát is. Így indult el szeptember 1-jén a Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

Tasi Kálmán: Ez az iskola eredetileg is a Református Egyház tulajdona volt volt. 2007-ig az önkormányzati iskola működött az egyház épületeiben. Most közösen működünk. A szülők ragaszkodnak az iskolához, és idejáratják a gyermekeiket. Ebből a helyzetből az is következik, hogy nem vagyunk egy klasszikus egyházi intézmény: minden gyermeket felveszünk, aki a településen lakik. Nem csak református, evangélikus és katolikus hittant oktatunk, hanem a hitoktatásban részt nem vevőknek etikát is. Úgy gondoljuk, hogy erre szükség van, mert nagy a káosz a fejekben. Ahhoz, hogy a gyerekeknek igazi választási lehetőségük legyen, meg kell ismerniük a lehetőségeket. Sok olyan gyermek van, akinek a családjában Istenről legfeljebb csak káromkodva beszéltek. Nekik sok mindent meg kell mutatnunk: milyen belülről egy templom, egy istentisztelet, a keresztyének élete. Csak ez után lesznek képesek igazán dönteni.

Vörös Virág: És sikeres ez a megismertetés? Nem ellenállóak?

Tasi Kálmán: Nem. Eddig még nem tapasztaltunk ellenállást sem a szülők, sem a gyermekek között. Olyan szakkört is próbálunk elindítani, amelyen a Bibliával lehet megismerkedni. Nem akarunk erőszakkal senkit semmire rávenni: azt szeretnénk, ha mindenki önállóan döntene arról, hogy részt kíván-e venni valamiben, vagy sem.

Természetesen egyéb problémáink vannak: fel kell újítani az épületet, ki kell bővíteni, ugyanis nőni fog a gyermekek száma, korszerűsítésre is szükség van. Az az épület, ami száz éve épült, most is jó. Sajnos, ami 26-27 évvel ezelőtt épült, az nem igen jó. Az iskolának eddig sem volt rossz híre, és szeretnénk, ha ezután is bizalommal fordulnának hozzánk.

Vörös Virág: Feltétlenül szükséges volt az egyesülés, vagy meg tudott volna maradni az általános iskola önmagában is?

Tasi Kálmán: A művészeti iskola biztosan nem tudott volna önállóan tovább működni, mivel a normatíva nem növekedett az elmúlt 3 évben. Valószínűleg osztályösszevonásokra és elbocsátásokra került volna sor. Ezzel az egyesüléssel el tudtuk kerülni ezeket a nemkívánatos eseményeket. A költségvetési törvény jövő év augusztusáig szabályozza a normatívákat, addig látunk el mi is. A helyzetünk a következő évek költségvetési törvényeitől függ: ha nem szigorítanak, akkor nálunk sem lesz rosszabb. Most ideális osztálylétszámmal – körülbelül 20 fővel – dolgozunk. A törvény szerint 3-4 évfolyamot össze tudnánk vonni, de akkor 35-36 fős osztályok lennének.

Vörös Virág: Akkor ez egy életmentő akció volt?

Tasi Kálmán: Bizonyos szempontból igen, de ezen túl én bízom abban, hogy szemléletváltást is jelent, biztosabb erkölcsi alapokat tudunk nyújtani a gyerekeknek. Amikor felmérést végeztünk, akkor a megkérdezettek 3%-a nyilatkozott úgy, hogy nem íratja be az iskolába a gyermekét, ha az egyházi fenntartású lesz. Nem így történt, ők sem hiányoznak ma az iskolából. Egyértelmű támogatást érzek az egyház részéről, amit korábban nem tapasztaltam, nem lehetett hova támogatásért fordulni. Ha egy pályázatot készítünk, vagy egy nagyobb feladatra készülünk, akkor egyértelműbb támogatást érzékelek, mint korábban.

Vörös Virág: Ha egy református iskola nem elegendő ahhoz, hogy ezt az otthonról hozott szemléletmódot semlegesítse, akkor mit lehet tenni?

Tasi Kálmán: Hinnünk kell abban, hogy amit csinálunk, az hat. A normatívák drasztikus csökkentése olyan gyerekek kimaradását eredményezheti, akik tehetségesek, de a család anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy támogassák. Nem azért, mert nincs rá igény, hanem mert nincs rá fizetőképes kereslet. Többször is megtapasztaltam, hogy a művészeti képzésben felszabadul, megnyílik a gyermekek lelke, és ez visszahathat az általános iskolai oktatásra is.

Vörös Virág: A művészeti oktatásnak ezek szerint kiemelt szerepe van?

Tasi Kálmán: Lehetne persze e nélkül is oktatni, olcsóbb is lenne, hiszen nem kellene rá költeni. Az oktatás akkor lenne a legolcsóbb, ha eltörölnék a kötelező oktatást. De el kell gondolkodnunk azon, hogy egy képzetlen embert sokkal könnyebb vezetni és félrevezetni.

Vörös Virág: Egy művészeti oktatás során egészen más a pedagógiai felállás. Ha egy gyermek elmegy hegedűórára, akkor ott csak ő van és a tanár.

Tasi Kálmán: A művészeti képzést nem lehet párhuzamba állítani az általános iskolai énekoktatással. Minél kisebb egy csoport, annál közvetlenebb a kapcsolat a diákok és a pedagógus között. A tanárnak annál nagyobb a ráhatása a gyerekekre. A zeneoktatásban közvetlenül kialakulhat a pedagógus-tanítvány kapcsolat.

Ács Mihály: Van egy együttesünk, a Lármafa Együttes. Tehetséges gyerekek alkotják, és ez a csapat a szülőknek is nagyon fontos. Mindent megteszünk azért, hogy ez fennmaradhasson.

Tasi Kálmán: Eddig is jellemző volt az iskolára, hogy az utolsó csöngetés után sem akartak még hazamenni a gyerekek. Úgy kell őket hazaküldeni, mert otthon várja őket az ebéd.

Zsirka László: Nagyon nehéz helyzetben érezte magát a szülői társadalom, mert az önkormányzati iskola társulásra volt ítélve, ami azt jelenti, hogy a gyerekeket el kellett volna vinni egy másik faluba.

Vörös Virág: A létszám miatt?

Zsirka László: Így van. Elkezdtünk tanakodni magunkban, egymás között, hogy mi tévők legyünk. Arra jutottunk, hogy egyházi óvodát és egyházi általános iskolát alapítunk, ami persze nem egyszerű a mai viszonyok között. A szülőket is megkérdeztük, és mindannyian kivétel nélkül támogatták a tervünket. Amikor az engedélyeztetés befejeződött, ők azzal a gesztussal, hogy beíratták a gyermekeiket, azt is jelezték, hogy számíthatunk rájuk a későbbiekben is. Felekezetre való tekintet nélkül íratták be a gyermekeiket az iskolába.

Sok minden nem látható előre, ezért az alapítás egyelőre az első négy évfolyamra vonatkozik, és felmenő-rendszerben fogunk tovább haladni. Az önkormányzattól béreljük az iskola felső szintjét, és minden alsós gyermek az egyházi iskolába iratkozott be. Alsó tagozatos képzés tehát csak az egyházi iskolában folyik, az ötödik osztálytól kezdve pedig az önkormányzati iskolába járnak. A társulás 2008. augusztus 31-ig szól, és ezért még helyben folyhat a felső tagozatos diákok képzése.

Vörös Virág: Párhuzamosan folyik egymás mellett egy egyházi és egy világi iskola munkája?

Zsirka László: Így van.

Zsár Ernőné: A keresztyéni szellemben való nevelés nagyon fontos szempont a munkánkban. Természetesnek vették, hogy étkezés előtt és után imádkozunk. A tanítónők nagyon igyekeznek, barátságosan berendezkedtek, a gyerekek pedig könnyen átálltak.

Vörös Virág: Ahogy egy kis ideig álltam az iskola előtt, szétnéztem, és úgy éreztem magam, mint a "béke-szigetén". Úgy érzem, hogy ez a kis iskola egy mentsvár ebben az összezuhanó rendszerben.

Zsár Ernőné: Próbálunk nagyon odafigyelni a gyerekekre, ami most még könnyű, mert kis létszámú osztályokkal dolgozunk.

Vörös Virág: Nem félnek a jövőtől?

Zsár Ernőné: Ha félnénk, akkor nem kezdtük volna el. Már most komoly akadályok voltak előttünk: a semmiből kellett előteremteni mindent. Nekem azon túl, hogy a szakmai dolgokban kell segítséget nyújtanom, még olyan jellegű feladatokat is el kell látnom, amit más iskolákban az iskola titkár vagy a gazdasági ügyekért felelős elvégez. Szerintem rendelkezünk egy jó adag optimizmussal is, és a hitünk erősít bennünket. Akinek nincs hite, az ebbe nem vágott volna bele.

Zsirka László: A Református Egyház címerében van egy mondat a Római levélből. "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Nem kegyességből hoztam ezt most fel, nem akarom elkegyeskedni a nehézségeket, a problémákat. Miután úgy döntöttünk a presbitériummal, hogy elindítjuk ezt az iskolát, hogy belefogunk ebbe a szolgálatba, akkor nekem is tudomásul kellett vennem, hogy ha négy óra marad az alvásra, akkor annyit alszom, ha több, akkor többet. Minden dokumentumot az engedélyezéshez egyedül szereztem be, az összes tennivalót egyedül végeztem el, és mivel májusban kezdtem el ezeket elintézni, nem sok esélyt adtak annak, hogy ilyen rövid idő alatt mindent el lehet intézni. Meg lehet valósítani, a végére lehet járni.

Zsár Ernőné: Most először dolgozom egyházi iskolában, és van összehasonlítási alapom, látom a különbségeket. Az egyházi iskolák komolyabb erkölcsi alapot adnak. Nagyobb hittel, optimizmussal lépnek ki az életbe a diákok ezekből az intézményekből.

Zsirka László: A múlt században élt egy püspök, akinek a nevét most nem említeném. Volt egy fia, aki 18 éves korában azt mondta az apjának, hogy nem hisz Istenben. Az édesapja nagyon bölcsen azt felelte: "Nem baj fiam, majd kinövöd."

Vörös Virág: És kinőtte?

Zsirka László: Igen, neves történész lett belőle. Ez a történet is azt mutatja meg, hogy minden ember életében lehet egy kételkedő korszak, vagy amikor elsodorják a problémák a hit útjáról, de az igény a visszatérésre mindenkiben ott van. Falun nem beszélhetünk arról, amiről egy városban: ha valaki egy gyülekezethez tartozik, akkor valóban aktív részese a gyülekezete életének. Falun a tradíció nagyon sok mindent meghatároz. Van, aki akár 5-6-10 évig is elkerüli a gyülekezetet, a templomot, és aztán visszatér.

Szücs Attila: Egy kisebb csodának tekinthető, hogy a Tatai Egyházmegyében a rendszerváltás óta először református alapfokú oktatás induljon. A történet szálai egészen 1993-ig nyúlnak vissza, amikor is a kárpótlási törvény értelmében az 1948-ban eltulajdonított dadi általános iskola épületét természetben igényelték vissza az egyházközség őrállói. Én akkor már presbiter voltam, és nem teljesen értettem a presbitérium döntését: mire kell nekünk ez az iskola, amikor oktatást úgysem tudunk szervezni, csak egy gondot veszünk a nyakunkba az épülettel. A presbitérium azonban megszavazta, így a Dadi Egyházközség természetben kérte vissza ezt az ingatlant. 15 év távlatából világosan látszik, hogy ez a lépés indította el azt a folyamatot, amelynek következtében 2007. szeptemberében elkezdődhetett a református oktatás Dadon. 2007. március 15-én, az ünnepi presbiteri ülésen hoztunk egy határozatot, melynek értelmében erre az ingatlanra alapozva elkezdtük az iskola szervezését. Dad egy alig 1000 fős kisközség, ahol tavasszal megszűnt a vasút, várhatóan év végén megszűnik a posta, és ha az iskolai oktatást nem sikerül helyben tartani, akkor a falu megtartó képessége veszélybe kerül. Komoly szándék van a kormány részéről a kis települések, illetve az intézményhálózatuk elsorvasztására. Amennyiben a református iskola nem valósulhatott volna meg, akkor az önkormányzati iskola léte is veszélybe került volna. Nagyon fontos tudni, hogy az önkormányzat és az iskola tantestülete is támogatólag állt az ötlethez. Azzal, hogy az oktatás elindult, még nem oldódott meg semmi. A munka neheze csak most kezdődik.

Vörös Virág: Van erre igény?

Szücs Attila: Úgy látom, hogy nagy igény van rá. A többi iskolával együtt, a dadi általános iskola is egy olyan oktatási színvonalon fejezte be a működését korábban, amire az idősebb nemzedék még mindig nagy hálával gondol vissza. Olyan tudást kaptak az akkor itt tanító kántortanítóktól, amely az egész életüket meghatározta.

Vörös Virág: Miben nyilvánulna meg a református szellemiség?

Szücs Attila: Nem csak egy száraz tananyagot ad az iskola a gyermekeknek, hanem a református hitre és erkölcsre alapozva, nevelni is próbálja a mai kor fiataljait. Egy református iskola nem attól lesz református, hogy kiírjuk a falra, hogy református iskola. Az is egy fontos szempont, hogy másfél évvel ezelőtt egy fiatal lelkészházaspár érkezett Dadra, akik nagyon jól beszélnek és értenek a fiatalok nyelvén. Ők végzik a hitoktatást, a gyermekalkalmakat, a vasárnapi iskolai hitoktatást, komoly énekzenei oktatás is folyik. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk már. Nem szabad veszni hagyni azt, ami a miénk. A vidéki, falun élő ember független, önálló gondolkodó, ezért fontos nekünk, falun élőknek, hogy azokat a feltételeket, amelyek a faluhoz kötik az embereket, megerősítsük. Ennek egyik kiemelt láncszeme az iskola. És láss csodát: minden negatív körülmény ellenére, a falu összefogása által egy pozitív, jövőbe mutató kezdeményezés született, ami nagyon jó válasz a falut elsorvasztó kormányzati intézkedésekre.

Vörös Virág: Hogy néz ki az iskola felépítése? Ha jól tudom, akkor csak az alsó évfolyam egyházi.

Szücs Attila: Jogilag és gazdaságilag úgy tudtuk az általános iskolát elindítani, hogy a meglévő önkormányzati tantestületet a Dadi Református Általános Iskola átvette, és Mohosné Rév Anita személyében egy megbízott igazgató került a református oktatási intézmény élére, amely ma a Pápai Református Kollégium tagintézményeként működik. Terveink szerint a jövő évtől kezdve a felső tagozatos osztályokat is elindíthatjuk. Az ehhez szükséges feltételek kialakítására a közeljövőben kerül sor.

Vörös Virág: Ön hogy került be az iskola történetébe?

Mohosné Rév Anita: 22 éve tanítok ebben az iskolában, most éppen GYES-ről jöttem vissza. Ez egy teljesen újonnan induló iskola, ami azt jelenti, hogy minden dokumentumot be kellett szerezni, a pedagógiai programot össze kellett állítani, a Szervezeti és Működési Szabályzatot meg kellett alkotni. Egy olyan iskolát is megkerestünk, akik ezt az utat már végigjárták, és ők nagyon sokat segítettek nekünk. 38 tanulóval indult el az iskola, ami elég kevés. Heti két órában folyik a hittanoktatás, az órarendbe, a délelőtti oktatás keretébe beépített oktatásról van szó. A gyerekek nagyon szeretnek járni. Nem is hittanórának nevezném, hanem inkább foglalkozásnak. Hétfőn és pénteken reggel áhítatot tartunk, jelképesen hétkezdő és a hetet lezáró alkalmakról van szó. Pénteken az utolsó óra közös minden gyermeknek, amikor a lelkészházaspár gitározik, éneket tanít és Igét magyaráz. A gyerekek mindig nagyon várják ezeket az alkalmakat. Volt már délutáni közös foglalkozásunk.

Vörös Virág: Lát a gyerekek részéről érdeklődést, illetve befogadókészséget erre a másfajta szellemiségre?

Mohosné Rév Anita: Igen. Azt hiszem, hogy ez azért nem volt probléma, mert nálunk a gyerekek többsége eddig is járt hittanra. A diákok 70-80 %-a református. Eleinte féltünk, hogy ha a hittanóra kötelező lesz, ráadásul két órában, akkor ez ellen tiltakozni fognak, de erről szó sem volt. Sokan megvették a Bibliát és az énekeskönyvet, pedig nem volt kötelező, de ők szerették volna.

Vörös Virág: Kapott bármilyen formában bármilyen visszajelzést a gyerekektől?

Mohosné Rév Anita: Igen, mert igyekszünk beszélgetni a gyerekekkel és sok programot szervezni, és ez vonzó. Ott látom a változást, hogy amikor az iskola még önkormányzati fenntartású volt, akkor is megünnepeltük a karácsonyt, de az önkormányzati iskolákban a karácsony egy ideig nem Jézus születésének az ünnepe volt, hanem a fenyőünnep. Én voltam olyan helyzetben, hogy amikor egyházi jellegű műsort szerveztem, akkor furcsállták a kollégáim. Ezentúl ilyen nem fordulhat majd elő.

Vörös Virág: Ön hogy látja az iskola jövőjét?

Mohosné Rév Anita: Ha nem hinnék benne, akkor nem vállaltam volna el ezt a feladatot. Minden kollégám nevében szeretném mondani, hogy mi ezért nagyon sokat hajlandóak vagyunk dolgozni, mert a falunak akkor van jövője, ha iskolája van, ezért nagyon fontos, hogy megmaradjon. Egy iskolaigazgató mondta egyszer, hogy a jó oktatáshoz három dolog kell: tábla, kréta és a tanár személyisége. Én hiszek abban, hogy ez így van.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Pál apostol második korinthusi levelének 11. fejezetéből:

”Ha pedig avatatlan vagyok is a beszédben, de nem az ismeretben; sőt mindenben, mindenképpen nyilvánvalókká lettünk előttetek. Mert ingyen hirdettem nektek Isten evangéliumát.”

Az őszi szünetben Egerben jártunk. Megint megdöbbentő erővel hatott rám a vár története. Dobóék 30-szoros túlerővel szemben kimondták, nem adjuk fel a várat. Inkább a sír, de megküzdenek a törökkel. Tudták, hogy sehonnan nem várhatnak segítséget. Tudták, hogy teljesen reménytelen a küzdelem, mégis valami hihetetlen hazaszeretet fűtötte őket.

40 évvel később zsoldos katonák a jól megerősített várat feladták, mert féltek talán a haláltól, a túlerőtől, a zsold elvesztésétől. Ahogy kimentek, mindenki kapott egy ajándékot, a saját fejét. Ma sorra látom, hogyan hullik kollegáim, ismerőseim ölébe egy-egy munkahely, élet és megmaradás. A dobói küzdelmet nem ismerjük.

Mert – ha görögül kellene mondanom – idióták lettünk. A görög idióta szó eredetileg azt jelenti, olyas valaki, aki annyira önmagára vonatkoztat mindent, hogy nem törődik a körülötte élő emberekkel.

Pál apostol a korinthusiaknak ezt a szót használja. Lehet, hogy idióta vagyok a beszédben, lehet, hogy azt mondjátok, nem tudok még szónokolni sem, de az ismeretben, a lényeglátásban nem vagyok idióta. Pál nem fogadja el a korinthusiak kicsinyességét, sőt nagylelkűségével válaszol rá.

A klasszikus görög társadalomban ott volt a polisz, a város, ahol megvalósíthatták magukat a férfiak. Az volt az életük tere. Ezt ellensúlyozták az asszonyok, akik pedig a kisebb ház dolgaiban teljesítették ki magukat. Ehelyett ma bedőlünk annak, amikor azt diktálja nekünk minden, hogy a te kis házikódat valósítsad meg. Legyél idióta, olyan, aki csak magát látja, csak önmaga körül forog.

Mi a kiút? – kérdezgetjük egymástól. Nyilván Dobónak sem sikerült, hogy egy csapásra kiverje a törököt az országból. Azonban odaadta a szívét egy ügynek. Pál apostol annyira szép kiutat mond. Így ír: olyanok vagyunk előttetek, mint egy nyitott könyv. Nem leplezünk semmit. Tényleg szeretetből mondtuk nektek az evangéliumot.

Talán ha merünk nyitott könyvek lenni, talán, ha őszintén el merjük mondani azt ami bennünk él, a hitünket, a küzdelmeinket és a tiszta szándékunkat, az kivezető út lehet az idiotizmusból. Ebben is példa lehet Dobó István, aki a csata alatt végig nagyon szigorú volt, de őszinte. Ma annyi mímelést, kertelést és hazugságot kell magunkba szívnunk, annyi színjátékra tanítjuk egymást, hogy az sokak számára szinte élhetetlen. Ha egyszer kicsiny hazánkban is átélnénk ezt a világos és tiszta őszinteséget: ennyi a túlerő, ennyien vagyunk, gyengék is vagyunk, félünk is, de nem adjuk fel, megvédjük a várat. Talán a mi dolgunk, hogy elkezdjük, és valós őszinteségünkkel az idiotizmusból kiirányítsuk az emberek tekintetét. Ezt adja meg Isten.
Ámen