2009-07-01

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.

Ez az időszak a nyári táborozások ideje. Számos egyházi esemény várja ilyenkor a gyermekeket. Mi két táborba kukkantunk most bele. Először a budapesti Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigete központjában gyerekekkel és Sánta Ibolya lelkésszel beszélgetett Vörös Virág.

Bendegúz: Nagyon szeretem a dínókat, és jó vagyok csigagyűjtésben.

Vörös Virág: Szoktál itt csigát gyűjteni?

Bendegúz: Néha igen, néha nem.

Vörös Virág: Elárulod a neved?

Bendegúz: Bendegúz.

Vörös Virág: Hány éves vagy?

Bendegúz: Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét. Hét. Eddig azt csináltam, hogy követtem a fiúkat mindenhova.

Gyermek 2: Beszélgettem, ping-pongoztam, csocsóztam és rollereztem.

Vörös Virág: Te egyedül vagy itt?

Gyermek 2: Nem, itt van édesanyám és a két testvérem is.

Vörös Virág: Anyukád mit csinál itt?

Gyermek 2: Segít a gyöngyfűzésben és az ehhez hasonló dolgokban.

Vörös Virág: Többször is voltál már ebben a táborban?

Gyermek 2: Azt hiszem, ez a harmadik alkalom.

Vörös Virág: Kicsodád erdélyi?

Gyermek 2: A szüleim.

Nándi: Nagyon tetszett a kőbevésés. Rovásjeleket véstünk téglába.

Vörös Virág: Mit írtatok rovásírással?

Nándi: A nevemet, Nándi, és a bátorság szót.

Gyermek 4: Tavaly volt lövészet is, és az nagyon tetszett. Most pedig sokat ping-pongoztam és csocsóztam.

Vörös Virág: A komolyabb beszélgetések hogyan tetszenek?

Gyermek 4: Néha kicsit unalmas, de azért jó.

Gyermek 5: Olyan tárgyakat kellett kiválasztanunk, amelyek jellemzőek ránk, és egész héten magunknál kell tartanunk őket.

Vörös Virág: Te mit választottál?

Gyermek 5: Egy dobókockát, mert sokoldalú vagyok, szerintem.

Gyermek 6: Mózesről tanultunk, Istenről, Egyiptomról.

Vörös Virág: Az iskolában vagy otthon nem tanultok ilyenekről?

Gyermek 6: Nem.

Vörös Virág: Mi maradt meg leginkább benned Istenről vagy Mózesről?

Gyermek 6: Mózes néha gyáva volt, néha pedig bátor, Isten pedig nagyon szurkolt neki, hogy bátor tudjon lenni. Segített is neki.

Sánta Ibolya: Ez a hely az Erdélyi Gyülekezet kulturális és karitatív központja, a Reménység Szigete. A régebben táborozó gyermekek RemSzinek nevezték el. Ma kezdődött a tábor, és vannak olyan gyermekek is, akiket korábbról még nem ismerek. Annak külön örülök, hogy sok fiú vesz részt idén a programban. A hagyományos fakultatív foglalkozások a gyöngyfűzés, bőrözés, gyertyamártás. Holnap lövészet lesz vegyesen, de a hét programjait úgy is igyekeztünk elrendezni, hogy a lányoknak legyen lányos, nőies elfoglaltság, a fiúknak pedig valamilyen férfias tevékenység. Általában a gyülekezetünkhöz tartozó családok gyermekei vannak itt a legtöbben, ők évközben is részt vesznek hittanórán. Idén azonban sok olyan családot is megkerestünk, akiknek erdélyi gyökereik vannak szülőkön, nagyszülőkön keresztül. Érkeztek hozzánk vidékről is és Budapestről is, az összekötő kapocs pedig az erdélyi identitás. Mivel ez a gyülekezetünk alapja, szeretnénk ezt megőrizni.

A tavalyi táborunk kifejezetten erdélyi, keresztyén, történelmi személyiségekről szólt, minden nap más-más ember élettörténetével ismerkedtünk meg. Igyekeztünk a gyerekek életkorának megfelelően elvégezni a bemutatást. A tábor végén egy misztérium-játék jellegű előadással, versekkel, zenei betétekkel mutatták be az egész hét üzenetét. Azokat a történelmi alakokat jelenítették meg, akikről tanultunk. Megépítettük Erdély kicsinyített mását. Kék kréta jelezte a folyókat, homokot és követ használtunk a hegyek kiábrázolásához, betájoltuk nagyjából a városokat. Magyarország is ott volt, bár nem érintkeztek a határvonalak, de éppen azért, hogy a két ország között tudjanak mozogni a szereplők, ezzel is megjelenítve azt a vándorlást, amelyben a családjuknak részük volt, és amit az erdélyi történelmi alakok Magyarországnak, a magyarságnak adtak. Érezhető volt a színdarabban az az elkötelezettség is, amellyel az itthoniaknak kell a határon túliak felé fordulniuk. Ez volt a tavalyi programunk, nagyon erre helyeztük ki a témát és az egész nap programját.

Most a bátorság a témánk, kapcsolódva a Csillagpont Ifjúsági Találkozó témájához, mert azt láttam, hogy a mai gyerekek nagyon sok félelmet hordoznak magukban. Nem csak annyit, amennyi a gyerekkor természetes hozománya. Olyan kultúrában nőnek fel, amelyben egy csomó felesleges, megterhelő, őket belülről rémítő félelmet kell hordozniuk. Ma, az első napon, Mindenki fél volt a rejtett cím, amit nem árultam el, nem mondtam ki a foglalkozás során. Beszélgettünk a rossz álmokról, és arról, hogy szerintük melyik korszakban kellett a legtöbb bátorság az élethez. A dinoszauruszok korában, az őskorban, a páncélos lovagok idején, a török megszállás alatt vagy a mai korban? Beszéltünk arról is, hogy kit ismernek legbátrabb emberként. Kevés ember nevezte meg az édesapját, ami szerintem nem egy kedvező jel. Aztán Mózes elhívásának történetéről beszéltünk megszámlálva, hogy hány kifogást talál ez az ember a feladattól való megrettenés miatt, és tanúi lehettünk annak is, hogy Isten hogyan ad neki bátorságot, hogyan biztatja. Nagyon sok energia és fáradtság szükségeltetik ahhoz, hogy felkeltsük egy-egy téma iránt az érdeklődésüket, de fel lehet.

Az Erdélyi Gyülekezet egyedülállóan kedvező helyzetben van, ami abból fakad, hogy karitatív és kulturális központja egy negyven holdas erdő közepén helyezkedik el, ugyanakkor az Őrs vezér tértől 3-4 percre van autóval. Minden adott ahhoz, hogy jól érezzük magunkat: tágas tér, jó levegő, sokszínű elfoglaltság, sportszer, lehet zajongani, mert senkit nem zavarunk vele. Az igaz, hogy most rossz az idő, és beszorultunk a fedett helyiségekbe, de nagyon remélem, hogy ennek ellenére úgy tudjuk végigcsinálni a tábort, hogy a gyerekek a végén is olyan lelkesen mondogatják majd, hogy jó a tábor, mint ma délután.

Fekete Ágnes: Az Érd-Parkvárosi Református Egyházközség napközis hittantáborába is ellátogattunk. A gyerekek után Tóthné Csömöri Andreát hallják majd.

Van itt még egy kis zsíros kenyér, és ha elfogyott, elénekeljük az utolsó éneket. (Áldásoddal megyünk kezdetű éneket éneklik.)

Fekete Ágnes: Neked melyik a kedvenc éneked?

Gyermek 1: Nem tudom.

Fekete Ágnes: Nincs kedvenc éneked?

Gyermek 1: De van, csak nem jut eszembe most egy sem. Nagyon szeretem a felelgetős énekeket. Például a Mélyből hozzád száll szavam.

Fekete Ágnes: Miről volt szó ma?

Gyermek 2: A pénzről. Hallottunk egy történetet. Egy gazdag ember elment hazulról, és három emberre bízta az egész vagyonát. Már nem tudom, hogy milyen pénzeik voltak, de azt igen, hogy az egyiknek ötöt adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet. Aki öt pénzt kapott, elment a vásárba, vett ökröket és szekereket, az ökrök szültek még ökröket, megsokasodtak, és így tudott szerezni még öt talentumot.

Fekete Ágnes: Tehát talentum volt a pénz.

Gyermek 2: Aki kettő pénzt kapott, szintén elment a vásárba, vett ökröket és mindenféle állatokat, azok szaporodtak, eladta őket, és így lett még két pénze. A harmadik, aki egy pénzt kapott, elásta. Aztán hazajött a gazda, behívatta azt, aki öt talentumot kapott, és visszakérte tőle. Ő elmesélte, hogyan használta a pénzt, és mennyi lett belőle. A gazdag ember nagyon megdicsérte, és meghívta ünnepi ebédjére.

Fekete Ágnes: Aki két pénzt kapott?

Gyermek 3: Ugyanígy járt.

Fekete Ágnes: És aki elásta?

Gyermek 3: Azt megszidta a király, mert semmit nem csinált a pénzzel, és nem engedte be a lakomára.

Fekete Ágnes: Barkácsoltatok is valamit?

Gyermek 2: Terveztünk pénzeket.

Fekete Ágnes: Terveztetek? Hogyan kell?

Gyermek 2: Kaptunk egy kis körlapot, és annak az egyik oldalára felrajzoltuk a tervet, a másik oldalára már szépen rajzoltuk. Arra az oldalra, amelyiken terveztünk, és ezért nem lett olyan szép, később ezüstpapírt ragasztottunk.

Tóthné Csömöri Andrea: Én bankár vagyok, eredetileg közgazdász, és pénzügyi vonalon dolgozom. Ez a hivatásom. De van egy elhivatásom, a nagy szerelmem, gyermekekkel foglalkozni. Kialakult bennem, hogy a gyerekeknek sok szeretetre van szükségük, de nem kell ennyivel megelégednünk, hanem adhatunk nekik tudást is, ismeretet. Ezért kezdtem el járni a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskoláján hittanoktató szakra. Most végeztem, és a szakdolgozatom témája tulajdonképpen ennek a tábornak a tematikája. Szerettem volna, ha a szakdolgozatom a szakmámhoz is kötődik. Isten országa és a pénz a téma. Jézus korabeli pénzekről, gazdasági szereplőkről írok a szakdolgozatom első részében, és így vezetem át a témát a tábor anyagába, amit most a gyakorlatban is kipróbálhatunk.

Fekete Ágnes: Mi volt ma?

Tóthné Csömöri Andrea: A talentumok példázatáról beszélgettünk a gyerekekkel. Több csoportban, korosztályonként felbontva beszéljük meg, dolgozzuk fel a témát.

Fekete Ágnes: Hány gyermek vesz részt a táborban?

Tóthné Csömöri Andrea: 70.

Fekete Ágnes: Kik a munkatársak?

Tóthné Csömöri Andrea: A gyülekezetünk azon tagjai, akik szintén elkötelezettséget éreznek a gyerekmunka irányában.

Fekete Ágnes: A gyerekek egyik legnagyobb élménye az együtt éneklés általában.

Tóthné Csömöri Andrea: Így van, ez egyfajta híd a hétköznapi élet és a keresztyén világ között. Nagyon élvezik, mert közel van a saját világukhoz. A mutogatós énekekkel a legkisebbeket is be tudjuk vonni ebbe az élménybe.

Fekete Ágnes: Hogyan jut el a gyerekekhez a pénz üzenete, hiszen ez tényleg egy kérdéses pontja a mai világnak?

Tóthné Csömöri Andrea: Így van, hiszen felnőttként is nagyon kerüljük a témát, viszont Isten segít helyretenni ezeket a kérdéseket is. Életünk minden dolga Isten elé van helyezve, így az életünk gazdasági részének is Isten előtt a helye. Szerintem, a mai válság idején nagyon fontos, hogy szívből gondolkodjunk. A kevesebbel is megelégedjünk, és a kincsünk ne a mammon legyen, ne a pénz álljon a középpontban, ne csak pénzért tegyünk meg dolgokat.

Fekete Ágnes: A te csoportodban mennyire értették meg a történetet?

Tóthné Csömöri Andrea: Harmadikosok, negyedikesek voltak, és meglepően jól értették. Igyekeztem hétköznapi példákkal megvilágítani számukra a mondanivalót.

Fekete Ágnes: A pénzkérdés előkerült?

Tóthné Csömöri Andrea: Arról kérdeztem őket, hogy ha sok pénzük lenne, mire használnák. Sokan adakoznának. Arról is szó volt, hogy hogyan bánnak a saját zsebpénzükkel, elköltik-e rögtön vagy gyűjtögetik-e.

Fekete Ágnes: Mit mondtak?

Tóthné Csömöri Andrea: Megoszlott a véleményük. A gyerekek egy része elkölti a zsebpénzét, ha van neki, másik része összegyűjti, és vásárol valami komolyabb dolgot. A gyermekek fele használná a pénzét jótékony célokra, vagy megosztaná a testvérével.

Fekete Ágnes: Ha te egy bankban ülsz, akkor az érdeked teljesen más, mint az, amiről most beszélünk.

Tóthné Csömöri Andrea: Az igaz, hogy a bank és az ügyfelek érdeke szöges ellentétben van egymással. Meg kell találni a középutat, mert én szeretnék az ügyfeleimnek is jó szolgálatot tenni, és segíteni őket a mindennapi életükben és a hosszútávú tervezésben. Az, ahol dolgozom, pont egy barátias, családias közeg, ezért is szeretnek az ügyfelek hozzánk járni. Nagyon rossz látni, ha az ügyfelek nehéz helyzetbe kerülnek, munkanélküliek lesznek, nem tudják fizetni a hitelt, vagy megbetegednek. Mi nem adunk devizahitelt, így nem is érintett bennünket ez a válságból következő törlesztő részlet emelkedés.

Fekete Ágnes: Nem nehéz? Ez annyira két külön világ?

Tóthné Csömöri Andrea: De nehéz azt csinálni, amit diktálnak, és az ügyfeleken behajtani a mulasztásaikat. Én mindenki azt szoktam tanácsolni, hogy jelezzék, ha valamilyen akadály felvetődik, mert ha már a problémák kialakulásánál azon dolgozunk, hogy megelőzzük a nagyobb bajt, sokat tudunk segíteni. Sok bank ridegen küldözgeti a leveleket, és végrehajtásra átadja az ügyeket, ami egyébként a megszokott menete a nem törlesztett hitelek behajtásának, de mi megpróbáljuk menteni, ami menthető.

Fekete Ágnes: Ha jól értem, te úgy látod, hogy ebbe a világba is lehet emberséget bevinni.

Tóthné Csömöri Andrea: Azt gondolom, hogy lehet.

Fekete Ágnes: A pénzügyek manapság nagyon kínosak sokak számára. Az egyik gyülekezet arra vállalkozott, hogy példaszerű módon támogatási alapot hozzon létre olyan gyülekezeti tagok számára, akik nem tudják fizetni hiteleiket. Ferenczi Zoltánt, méntelek-hetényegyházi lelkészt hallják.

Ferenczi Zoltán: A gyülekezetnek van jelen pillanatban harminc nagyon aktív, elkötelezett, lelkes munkatársa, akikből néhányan egy olyan diakóniai program előkészítésén tevékenykednek, melynek célja gyülekezetünk válságba került családjainak támogatása. A program neve: Egyházunk a házunkért. Ennek a munkának van egy preventív, megelőző célja: azoknak, akik hitelt szeretnének felvenni, szeretnénk nyújtani egy célirányosabb támogatást. A program második lépcsője azoknak nyújt támogatást, akiknek már hiteltörlesztési gondjaik vannak. A jövő évtől szeretnénk egy nagyobb összeget elkülöníteni az egyházközség költségvetéséből erre a célra, és ha szükséges és célszerű, akkor jelzálogbejegyzés mellett egy ingyenes, hosszú távú kölcsönt nyújtanánk azoknak, akik a gyülekezetünkhöz tartoznak. Végül azokban az esetekben, ahol végrehajtásra kerülnek az ügyek, és a beavatkozás lehetősége nagyon leszűkül, közreműködnénk abban, hogy egy-egy család lakhatása ne lehetetlenüljön el.

Fekete Ágnes: Az emberben rengeteg kérdés felvetődik e terv hallatán. Sok embernek van segítségre szüksége.

Ferenczi Zoltán: Ez egy nagyon kicsi egyházközség, mégis ez volt az első probléma, amibe ütköztünk. Az alapvető kérdés szerintem, hogy van-e felelősségünk. Egyöntetű válaszunk volt, hogy van felelősségünk a saját testvéreinkkel szemben. Egy egyház életében nem mindenki egyformán jelenik meg. Azoknak szeretnénk garanciát adni e program keretében, akik rendszeresen itt vannak, akiknek az életében jól érzékelhető a gyülekezetünk iránti elköteleződés, akik a maguk erőforrásaival a gyülekezetünk életéhez hozzájárulnak. Itt nem kizárólag pénzügyi erőforrásokra gondolok, hiszen vannak közöttünk olyanok, akik anyagilag nem tehetősek, de nagyon sokat tesznek a gyülekezet közösségi életéért.

Fekete Ágnes: Ezek között az emberek között van olyan, aki végleg eladósodott? Ez egy érzékelhető probléma? Vannak ilyen esetek?

Ferenczi Zoltán: Most még nincs, illetve az egyik munkatársunkhoz érkezett egy megkeresés, de gyakorlatilag nincs. Arra szeretnénk felkészülni, hogy ha például az egyik gyülekezeti tagunk elveszítené a munkahelyét, mellé tudjunk állni, mint ahogy ez a családban is lenni szokott. Van a gyülekezetünkben két olyan szakember, aki munkaügyi vonalon dolgozik, van, aki a pénzügyekhez ért, van, aki jogi segítséget tud nyújtani. Van egy csapat, amely azt vállalta, hogy ennek a tervnek a részleteit a nyár végéig, ősz elejéig kidolgozza. A jövő évi költségvetésben pedig el szeretnénk különíteni egy olyan összeget, amelyet kifejezetten erre a célra tartanánk fenn.

Fekete Ágnes: Én annyira azt látom, hogy a magyar társadalom kettészakadt. Tapasztalatom szerint, az egyházi közösségbe ilyen intenzíven tartozó emberek nem a leszakadó csoportba tartoznak általában. Látok olyan családot, akinek árverezés alatt van a háza, ezzel sajnos együtt jár a közösségekből való kiszakadás, a családi konfliktusok, a válás, a gyerekek problémái. Azok a családok, akik ide jutnak, nagyon sok síkon problémás családok. Az a nehéz, hogy ezt az egészet vissza kell fejteni. Hogyan lehetséges ez?

Ferenczi Zoltán: Én nagyon örülök annak, hogy a gyülekezetünk vegyes, nem egy homogén közösség. Vannak vagyonos, módos emberek, vannak anyagiakban nem annyira tehetős, de gondolkodásmódjukban meghatározó értelmiségiek, és vannak szegények. Így egész egy közösség. Most olyasmi történik az országban, ami miatt a jövőben nem kizárólag csak azokat fenyegeti veszély, akik mostanra már marginalizálódtak vagy peremhelyzetbe kerültek, hanem például pedagógusokat. Sok olyan pedagógusról tudok, aki elveszítette az állását. Tartoznak a gyülekezetünkhöz értelmi sérültek, akiknek a gondozása is nehéz kérdés. Néhány éve mondhatja el magáról a gyülekezetünk, hogy vannak olyan adakozói, akik havonta akár 10000 Ft-tal is hozzájárulnak gyülekezetünk céljainak megvalósításához. Ez azt is jelenti, hogy a gyülekezet már nem küszködik annak a nehézségével, hogy megszűnésével kelljen szembenéznie, hanem stabil anyagi életet élhet. Így tehetünk félre ilyen célokra is, de a mi helyzetünk is bármikor megváltozhat. Szerintem, az egyház legyen az elsők között akkor, amikor társadalmi kérdésekre érthető, megfogható és megvalósítható válaszokat ad. Sok missziói, diakóniai programunk van. Ősszel indul a daganatos betegek hozzátartozóit támogató programunk, illetve a szegénységben élő családok gyermekeinek korai fejlesztését is támogatjuk. Nagyon nehéz megszólítani a mélyszegénységben élőket.

Fekete Ágnes: Mi a mélyszegénység?

Ferenczi Zoltán: Azok tartoznak ide, akik minden szociális hálón kihullanak, akiket a támogatási rendszerek nem érnek el, akik nem tudnak iskolába járni, mert nincs pénzük buszjegyre, vagy nincs villany a lakásukban, és ezért nem tudnak tanulni. Vannak nagyon nehéz sorsú életek. Amióta belülről is láthatom egy-két ilyen család életét, elgondolkodom azon, ha ilyen körülmények között nőttem volna fel, tudnék-e másként viselkedni. Az ítéletalkotásom lecsendesedett azóta. Úgy tudnánk leginkább segíteni, ha a gyermekek társadalmi beilleszkedéséhez hozzá tudnánk járulni valahogyan. Fel szeretnénk vállalni egy-két ilyen családot, gyermeket, őket végigkísérnénk. Most is vannak olyanok, akiket megpróbálunk támogatni, segíteni, hogy nehogy az legyen, ami a tanítványokkal volt Jézus megdicsőülésének színhelyén.

Fekete Ágnes: Ha jól értem, akkor e mögött az a gondolat húzódik meg, hogy a Református Egyház és a protestantizmus elment abba az irányba, hogy a hit egy lelki kérdés. A kommunista éra is ránk erőltette ezt. Nem sok közünk van a társadalmunkhoz!

Ferenczi Zoltán: A Reformációnak és a Jézus körül zajló eseményeknek azért volt robbanásszerű a hatása, mert az, ami történt, azoknak az embereknek a kérdéseire adott választ, akik ott voltak. Mi kikkel akarunk kommunikálni? Melyek azok a társadalmi tényezők, amelyekre mi rezonálunk? Azt érzem, hogy más a küldetésünk, mint amit megvalósítunk. Úgy kell átadnunk a ránk bízott üzenetet, hogy a másik azt értse alatta, amit én akarok neki mondani.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Péter apostol első levelének 4. fejezetéből!

"Ki-ki, amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai."

Egyik nap egy barkácsáruházban jártam, sajnos nem volt lehetőségem máshol keresni festéket. Hatalmas betűkkel a csábító szöveg: Ide jöjjön! Számítógéppel kikeverjük az Önnek megfelelő színt. 24000 szín közül választhat! Ebben a mondatban a maga rémes tökéletességével megfogalmazódott az a nagy becsapás, melynek nap, mint nap az áldozatai leszünk. Ugyanis nincs 24000 szín. Elvileg persze lehetséges, de valójában nem vagyunk képesek arra, hogy ezt érzékeljük. És ha képesek is lennénk, sem lennénk képesek arra, hogy 24000 szín közül válasszunk. Ha elénk tennének ennyi lehetőséget, beleszédülnénk, mert az ember képtelen arra, hogy ennyi mindent befogadjon, kiválasszon, mérlegeljen. A valódi választás mindig csak átlátható mennyiségű dolgok között lehetséges.

A végtelen lehetőségek tárházát hazudják elénk. Nem is vesszük észre, hogy milyen alattomosan szüremkedik ez a világ az életünkbe. Amikor az az érzésünk, hogy valamiről lemaradunk, vagy még ezt is, azt is meg kell tudnunk, akkor ennek a világnak az árnyképei lettünk. Az elérhetővé varázsolt végtelen, mint valami emésztő száj, szeretne mindent bekapni. A matematikai fogalmak is szépen tükrözik ezt a szemünk elrejtett kettőséget. Megkülönböztetik a véges számlálhatatlant és a végtelen számlálhatatlant. A színek sokasága elvileg megszámlálható, gyakorlatilag lehetetlen.

Érdekes, hogy mostanában a köznyelvi fordulatokban is sokszor szerepel ez a tévképzet, mert azt mondják, hogy számtalan ember vagy számtalan alkalom volt, holott az lenne a helyes kifejezés, hogy számos alkalom volt. Ez a magyar nyelvben a megszámlálhatatlanul sok kifejezése. Nincs a végtelenség a kezünkben. Az életben lemaradunk dolgokról, és véges keretek között kell botorkálnunk. Mégis, a sokféleségre, a színes világra való teret kapunk Isten jóvoltából. De nem a birtoklás, hanem a szolgálat területe az, ahol a Biblia újból és újból sokféleségről beszél. Ahány ember annyi kegyelem, annyi jó, annyi szépség ebben a világban. Hihetetlen, ahogyan már kicsi gyermekekben látszik, mennyi jót képesek megtenni. Isten nem egysíkú, egyféle, homogén világot teremtett, nem adott ránk semmiféle egyenruhát, nem áll ellent semmiféle fejlődésnek, hanem gyönyörködik a sokszínű világban, ahol egymás javára lehetünk sokféleségünkkel. Ne a falra varázsolandó színek végtelen világa gyönyörködtessen elsősorban, hanem lássuk meg önmagunkban és egymásban Isten kegyelmét, amivel sáfárkodhatunk.
Ámen