2010-03-31

Áldás békeség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Nagyhét van. Ezek a napok minőségükben különböznek a többi naptól, ha odafigyelünk rájuk. Nem csak egy távoli történetre emlékezünk, arra, hogy Jézus Krisztus egyszer meghalt és feltámadt, hanem a mi életünket belehelyezhetjük ebbe a történésbe. Én magam lehetek Pilátus, vagy lehetek cirénei Simon, aki hordja a keresztet.

Egy idős professzorral beszélgettem ezekről a nagyheti szereplőkről. Bolyki János, a budapesti teológia nyugalmazott professzora beszél arról, hogy a négy evangélium hogyan írja le Jézus szenvedéstörténetét. Sorra vesszük együtt a négy leírást. Először azt kérdeztem, vajon évről évre másképpen olvassa-e Jézus történetét?

Bolyki János: Valamikor a hős Jézust láttam magam előtt, máskor a hatalmasat, most pedig az odaszánt Jézust látom leginkább, aki nagyon sokszor példát mutat. "Atyám, a te kezedbe teszem le a lelkemet." Pont akkor mondja ezt, amikor az Atyáért olyan sokat szenved. Szuverenitás csendül meg ebben a mondatban. Az élet nem olyan, mint egy aranygyűrű: nem elég, hogy egyet gondolok, és átteszem egyik kezemről a másikra. Mégis meg lehet tenni.

Az idős ember más szempontokat is lát már: rendszerint halállal, szenvedéssel kapcsolatos dolgokra fogékony. Akik megírták ezeket a történeteket, nem azért tették, hogy legyen egy könyv, ami tele van bajjal, szenvedéssel, kiúttalansággal. Kiegészítették egymást. Négy evangélium született, és nincs egyezés közöttük. Isten nem azt mondta Márknak, hogy írja meg az evangéliumot, és közben használjon indigópapírt, hogy egy csapásra elkészüljön mind a négy könyv. Megbízta Márkot, Mátét, Lukácsot és Jánost, hogy írják meg, mi történik a középen. Az evangéliumokból kikerekedik egy csodálatos, összetett, mégis egyező Jézus-kép.

Fekete Ágnes: Szokták mondani, hogy hitelesebbé teszi az evangéliumot az, hogy négy van belőle. Pont a különbözőségek szolgálják a hitelességet.

Bolyki János: Ez teljesen így van. Ha az ember arra vetemedik, hogy keresztyén vagy zsidó apokaliptikus könyveket olvas, amelyeket az egyház nem fogadott el hitelesnek, hanem legendának minősítette őket, akkor is azt tapasztalja meg, hogy mennyivel másabbak, összetartozóak a kánonba bekerült evangéliumok.

Máté gyakran használja a következő fordulatot: "Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék…" Zsidókeresztyén volt, és elsődleges célja az volt, hogy a zsidók figyelmét felhívja arra, hogy isteni erők kezdtek el dolgozni és hatalomra jutni. Izgalmas ezt észrevenni.

Fekete Ágnes: Számára a passió beteljesedés.

Bolyki János: Így van.
Nagyon szépek az ismétlések is. Máté gyakran megelőlegezve elmondja, hogy miről lesz szó, aztán elkezdi kifejteni. Jézus a passiótörténetben megmutatja, hogy nem a főpapoké az utolsó szó. Az egyházi bíróság, a nagytanács elítéli a Világ Bíráját.
Máté szépen leírja, hogy tulajdonképpen a világ van krízisben. A krízis nem csak azt jelentheti, hogy kevesebbet vásárolhatok a pénzemből a korábbihoz képest, hanem azt, hogy nem tudok továbbmenni. Döntés előtt áll a világ, amikor krízisben van.

Márk egy másik oldalról közelíti meg a történéseket. Amikor leírja az evangéliumot, már használatban vannak a Jézusról szóló hitvallások, a Jézust dicsérő köszönések, mondások, de azt még senki nem írta le, hogy ki pontosan Jézus. Leírja, hogy ki volt Jézus, mikor élt. Ő az evangélium műfajának megalkotója.
A Messiás-titok is az ő evangéliumában pattan ki. Ez azt jelenti, hogy sokáig nem mondja ki Jézusról, hogy Ő az Isten Fia, Messiás, hanem a démonokkal mondatja ki. Az emberek közül pedig az utolsó percben egy pogány katona szájába adja a Jézusról szóló bizonyságtételt: "Bizony, ez az ember az Isten fia volt."
Márk sokszor nem említi a történetek szereplőinek neveit, valószínűleg féltette őket. Azt írja például Jézus elfogatásáról, hogy egy valaki az ott állók közül kirántotta a kardját, amikor Jézust elfogták, és lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. János azt írja ugyanerről a jelenetről: Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Ő később írta meg az evangéliumot, a történet szereplői már meghaltak, ő is igen idős ember lett. Márk időben annyira közel állt még ezekhez az eseményekhez, hogy bajba sodorhatta volna az érintetteteket, ha a nevükön nevezeti őket.

Fekete Ágnes: Tehát János idejére már nem volt súlya a részleteknek.

Bolyki János: Már nem volt veszélyes senki számára erről ilyen nyíltan és részletesen írni. Még Márkkal kapcsolatban el szeretnék mondani egy-két dolgot. Azt írja, hogy amikor Jézus a kereszten gyötrődött, sötétség támadt az egész földön három óráig. Ezt sokszor magyarázzák úgy, hogy mivel Keleten gyakoriak a homokviharok, valószínűleg egy ilyennek tudható be ez a sötétség is. Én sokkal inkább azt gondolom, hogy beteljesedett, amit Ámos próféta írt meg: "Akkor pedig sóvárogtok Isten kijelentése után, de nem fogjátok megkapni." Ezt jelenti a beállt sötétség.
Márk felidézi azt is, amit az ott állók gúnyolódva mondtak. "Nosza te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!" "Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni." "A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk." Azt hiszik, hogy az ember csak úgy találkozhat Istennel, hogy Ő megszabadítja szenvedéseitől. Pedig úgy is lehet, hogy erőt kap a szenvedések elviselésére. Belesimul az isteni akaratba a márki passióban szenvedő Jézus.

Fekete Ágnes: Tehát a korabeli zsidóság gondolata szerint Istennek az a dolga, hogy az embert megszabadítsa a szenvedéstől?

Bolyki János: Igen, de ez ma is így van. Egy átlagos egyháztag ugyanezt gondolja. Sokszor hallottam már, hogy valakinek azért nem kell az Isten, mert nem segítette meg. Ki az, aki úgy reagált volna egy Jézuséhoz hasonló helyzetben, mint Ő? Még jobban belesimult az Atya akaratába.
Márk evangéliuma szerint Jézust kétféle itallal kínálták szenvedése során: mirhás és ecetes borral. Mindkettő hozzátartozott a katonák felszereléséhez. Több előnye is volt ezeknek az italoknak: könnyen tudták vinni, az ecetes bor oltotta a szomjat, a mirhás pedig kábította a tudatállapotot. Az ecetes bort Jézus elfogadta, a másikat nem.

Fekete Ágnes: Nem úgy volt, hogy az egyik evangéliumban elutasítja, a másikban elfogadja?

Bolyki János: Ilyen is van, de olyan is, hogy egy evangéliumon belül az egyiket elfogadja, a másikat pedig elutasítja.

Ha Lukácsot vizsgáljuk, az első, amit el kell mondanunk róla, hogy ő egy hellenista pogány ember volt, mielőtt keresztyén lett. Utánajárt mindennek. Lukács szerint a kereszten Jézusnak két kérése van. Az egyik: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!" Vajon kikre gondolhatott Jézus? A zsidó vallási vezetőkre vagy a feldühödött, buta népre? Nem, hanem a kivégzőosztagra. Ők tényleg tudatlanok voltak.

Hadd menjek bele János evangéliumának különlegességébe is!

Fekete Ágnes: Ez tartalmazza a leghosszabb leírást.

Bolyki János: Így van, már a 13. fejezetnél elkezdődik, azaz szinte az evangélium közepén. János evangéliuma a passióban el akarja hárítani a Jézus ellen szóló vádakat.
Azt írja például: Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ki volt az, aki látta és tudta? Ő maga, mert ő valóban látta mindezeket a kereszt alól, ahol ő mindvégig kitartott. Akkor már az asszonyok is hátrahúzódtak, csak János és Mária maradt ott. Jézus egymásra bízza őket, János innen eredezteti az egyházat.
Jézusnak a passióban két furcsa ellensége volt: a zsidó Nagytanács, amely likvidálni akarta Jézust, és Pilátus, amely a lelkiismeretünk története. Már-már hajlik arra, hogy felmentse Jézust, mert ártatlannak találja, de mivel önmagát jobban félti, mégis a zsidók kezébe adja.
A történet a görög drámához igazodik: váltakoznak a helyszínek, négy fordulat adja az ívét.

János evangéliumának története összehasonlítható Márkkal. Mindkét evangéliumban szerepel a Gecsemáné, ugyanígy a Szanhedrin éjszakai ülése, ami szabályellenes volt, cirénei Simon megragadása és arra való kényszerítése, hogy vigye egy darabon a keresztet. Ezek a momentumok csak Jánosnál és Márknál szerepelnek. János Mátét sehol sem idézi. Péter egyre inkább csúszik a tagadás útján lefelé, Jézus pedig egyre inkább emelkedik a hitvallás útján. Ott volt, látta, megértette: higgyetek! – ez az üzenete Jánosnak.

Fekete Ágnes: Kik voltak a kedvenc szereplői a passió-történetben?

Bolyki János: Arimátiai Józsefről minden zsidó embernek Sámuel jutott az eszébe. Abból a városból származott, ahonnan József is. Jézust mindig egy József viszi, amikor tehetetlen. Máté evangéliuma elején, mint egy kisbabát, egy szót sem szólva, engedelmeskedve, itt pedig, mint halottat. Nem szégyelli Jézust, hanem arról tárgyal, hogy adják ki neki a holttestét. Ez előzi meg a csendet, a várakozást, Húsvét hajnalát.

Fekete Ágnes: Ebben az esztendőben különösen is örülhetünk a Húsvétnak, mert ritkán fordul elő, hogy a nyugati és a keleti keresztyének együtt ünneplik ezt az ünnepet. Ugyanis más naptárok és szempontok szerint számolják ki az ünnep időpontját. Idén még a zsidó Páska ünnep három napja is egybeesik a Húsvéttal. A Húsvét időpontjának a kérdése a keresztyénség legelejétől kérdéses volt. Erről a kérdésről beszélgettem a budapesti teológia doktorandus hallgatójával, Balassa Eszterrel.

Balassa Eszter: A jeruzsálemi gyülekezetben, amelyet ősgyülekezetnek is nevezünk, voltak viták arról, hogy a szombatot is megtartsák-e vagy csak a feltámadásra emlékezzenek vasárnap. Az utolsó vacsora eseményei a zsidó Pészah vagy páska ünnephez köthetőek. Ezért eleinte úgy gondolták, hogy a három nap eseményeit akkor kell megünnepelni, amikor a zsidók a Pészahot ünneplik.

Ez Niszán 14-e estéjén kezdődik Keleten, eleinte tehát Niszán 14-hez ragaszkodtak bizonyos keresztyén csoportok. Rómában és Alexandriában pedig az ehhez legközelebb eső vasárnapot kezdték el ünnepelni, hiszen vasárnap a feltámadás napja. A pápának gyakran kellett olyan feljelentésekkel foglalkoznia, amelyek azok ellen irányultak, akik a zsidó Pészah szerint ünnepelték a feltámadást. Iréneusz közvetített a szemben álló felek között, de csak 325-ben a niceai zsinaton született határozat arról, hogy a Húsvét napja a tavaszi napforduló utáni első holdtöltét követő vasárnap. A zsidók holdnaptárat használnak, ami azt jelenti, hogy holdhónapokban mérik az időt, de az év napév. Mivel 12 holdhónap rövidebb, mint egy napév, a hónapok sem esnek mindig ugyanakkorra. Például a Pészahnak tavasszal kell lennie, ezért ha korábbra esne, beiktatnak egy plusz hónapot pont azért, hogy tavaszra essen a Pészah. Van egy Ádár nevű hónap, ami elé esetenként beilleszthető egy Vöádár nevű hónap. A zsidóknál a hónap mindig újholdtól újholdig tart, így a Niszán is, így Niszán 14-e mindig pont telihold. A keresztyének pedig ugyanettől a teliholdra következő vasárnap ünneplik a feltámadást.

Fekete Ágnes: Ebben a vitában nagyon sok minden volt. A zsidó kultúrától való elszakadás, és a mégis abban való maradás is. Húsvét vetette fel végül is a keresztyénség nagy identitás-kérdését.

Balassa Eszter: Igen, a Széder-esti lakoma volt az utolsó vacsora. Jézus és a tanítványai is zsidók voltak, és rendes zsidók módjára megülték ezt az ünnepet. Egyiptomot gyakran értelmezik úgy, hogy a züllöttség, a bűn országa, a minden rossz országa. A kimenetel onnan a minden bűntől való megszabadulás, a bűnből való kivonulás szimbóluma lett. A zsidó elképzelés a Pészah-ról pedig az, hogy elővetíti a messiási korban bekövetkező végső megváltást. Tehát ahogyan az egyiptomi szolgaságból megváltotta őket Isten, úgy fogja majd a Messiás az Ő idejében megváltani a kiválasztott népet ebből a világból. Jézus pontosan ezt teszi az emberiséggel a páska ünnepén.

Fekete Ágnes: Ennek már a Bibliában is ott a nyoma.

Balassa Eszter: Igen, Pál apostol mondja, hogy Krisztus a mi páska-bárányunk.

Fekete Ágnes: A vita eredője nem is a két tábor közötti feszültségből adódik, hanem a zsidóságból. A zsidóság semmiképpen nem akart a hellenizmussal párbeszédet folytatni, és erre Alexandriai Philón a legjobb példa talán.

Balassa Eszter: Az alexandriai zsidóság egy teljesen más társaság volt. Ha megnézzük a Biblia görög fordítását, a Septuagintát, arra a következtetésre juthatunk, hogy azért volt szükség rá, mert ők még héberül sem tudtak. De nem csak Alexandriában volt ilyen a helyzet, hiszen a Makkabeus felkelés oka is az volt, hogy a Krisztus előtti 160-as években nagyon erős volt a hellenista kultúra, a görög nyelv, a színház befolyása a Szentföldön is. Sok zsidó viselt görög nevet. Az identitás kérdését az oldja meg, hogy 70-ben lerombolják a templomot. Azok, akik a rabbinikus zsidóságot megalapozták, konzervatív zsidók voltak. Úgy döntöttek, hogy csak a Szentírással foglalkoznak, azt kutatják, magyarázzák, és a hellenisztikus befolyásnak ellene állnak. A hellenisztikus zsidók fogékonyabbak voltak a kulturális, szellemi hatásokra, sokan közülük keresztyének lettek.

Az is problematikus volt, hogy a Pészah egy mozgó ünnep, azaz mindig más időpontra esik, nem mindig péntekre és vasárnapra, így előfordulhatott, hogy azok, akik Niszán 14-éhez ragaszkodtak, hétfőn vagy kedden ünnepelték a feltámadást. Pedig a vasárnap a feltámadás napja. Fontos volt vasárnapra tenni az ünnep időpontját.

Fekete Ágnes: Mondhatjuk, hogy leginkább a zsidó-keresztyén gyülekezetek ragaszkodtak a leginkább Niszán 14-hez?

Balassa Eszter: Iréneusz mestere Polikárp volt, az övé pedig János evangélista. Kis-Ázsiában Jánosra hivatkozva ragaszkodtak Niszán 14-hez, mint az úrvacsora időpontjához. Az evangélista tekintélyére hivatkozva alapozták meg álláspontjukat. Mindenki megpróbált szentírási alapon érvelni saját álláspontja mellett.

Fekete Ágnes: Iréneusznak mi volt ebben a szerepe?

Balassa Eszter: Iréneusz Lyon püspöke volt, tehát Nyugaton élt, Policárp pedig Kis-Ázsiában, Szmirnában élt. Iréneusz inkább mesterét támogatta volna ebben a kérdésben, de azt tapasztalta, hogy nem kívánatos megosztottságot eredményez, ha akár hetekkel később ünnepli Húsvétot a keresztyének egy része. Az volt a célja, hogy kibékítse a két tábort. Ezért írt levelet a pápának, aminek következménye lett a létrejött egyezség.

Fekete Ágnes: Rómában egy másik időpontban ünnepelték?

Balassa Eszter: A Római Birodalom különböző területein különböző naptárak léteztek. Róma és Alexandria sem ugyanazt a naptárat alkalmazta, ezért bármennyire is egyetértettek abban, hogy a feltámadást vasárnap kell megünnepelni, más napokon ünnepelték, mert más naptárat használtak. Rómában legkorábban március 25-én, legkésőbb pedig április 22-én lehetett Húsvét. Alexandriában már ezek a határok is elcsúsztak pár nappal Rómához képest. 525-ben egy Dionüsziosz Exiguus nevű szerzetes készített egy Húsvét időpontját kiszámoló naptárat, és onnantól kezdett egységessé válni Húsvét időpontja. Bár a keleti keresztyének, az ortodoxok a mai napig máskor ünnepelnek ragaszkodva ahhoz, hogy Pészahkor nem lehet Húsvét.

Fekete Ágnes: Úgy értve, hogy még véletlenül sem?

Balassa Eszter: Így van, még véletlenül sem, így a biztonság kedvéért ők még egy vasárnappal odébb teszik Húsvétot. Idén nem így van. Több helyen olvasható volt, hogy tíz év után először egy időpontban van Pészah és Húsvét, de ez sem teljesen van így, hiszen csak az ünnepkör esik egybe. Niszán 15, tehát Pészah első napja március 30-án van, Húsvét pedig április 4-én lesz. Tehát a Pészah hét napja és a Húsvét három napja egybecsúszik, de a kovásztalan kenyerek ünnepe és a páska vacsora nem esik egybe.

Fekete Ágnes: Hétfőn van holdtölte. Mindenesetre nagyszerű, hogy idén együtt ünneplünk az ortodoxokkal, az egész keresztyén világ Húsvétja egy időpontban van.

Balassa Eszter: Igen, bár az is érdekes, hogy a dátum különbözőségét megoldották ugyan, erről zsinati határozat is született, de az ünneplésben a mai napig is eltérések vannak. Különbség még mindig, hogy Nagyszombaton böjt van-e vagy sem. Keleten azt mondják, hogy Nagyszombaton, amikor Jézus még a Pokolban volt, már van ok az örvendezésre, hiszen a Pokol már jajgat, és nem tudja elviselni Jézus jelenlétét. Nem sokkal később Jézus feltámad, és felhozza onnan a lelkeket. Ismerünk erről apokrif történetet is: alvilági próféta-gyűlésen az ószövetségi próféták fogadják Jézust. Keleten azt ünneplik, hogy ez már az öröm ideje, mert a Sátán hatalmának vége lett, Jézus ledöntötte a kapukat. Nyugaton viszont úgy gondolják, hogy mivel Jézus még lent van, még nem támadt fel, ezért még böjtölni kell.

Fekete Ágnes: Ez a vita a protestánsok és katolikusok között is kialakult a sonka evés kapcsán. A katolikusok már szombat este megeszik a húsvéti sonkát, a protestánsok pedig csak vasárnap reggel.

Balassa Eszter: Igen, ami a zsidó felfogással magyarázható. A zsidóknál a nap napnyugtával kezdődik, így a szombat este már vasárnapnak számít.

Fekete Ágnes: Tehát a harmadnap is ezzel magyarázható.

Balassa Eszter: Így van, sokak számára nem érthető, hogyan jön ki a harmadnapra való feltámadás.

Fekete Ágnes: A feltámadás jelképe mégis csak a hajnalhasadás.

Balassa Eszter: Nem véletlen, hogy régebben akkor ünnepelték a feltámadást.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a húsvéti ünnep református eseményeit, híreinket!

Nagyszombaton, április 3-án virrasztást tartanak az erdélyi gyülekezetben, Budapesten, a Gyógyszergyári út 3. szám alatt. A liturgia éjjel 11 órától reggel 7 óráig tart. Kisbuszok indulnak 1/2 10-től az Őrs vezér teréről.

Passióénekes istentiszteletet tartanak úrvacsorával április 1-jén, 18 órától a budapesti Kálvin téri templomban a Kálvin Kórus közreműködésével. Elhangzik többek között a János-passió az Eperjesi Graduálból.

Nagypénteki zenés elmélkedésre kerül sor a Hylarion Énekegyüttes közreműködésével április 2-án, 18 órakor a Budapest-Németajkú Református Egyházközség templomában.

Ugyanitt tartanak közös istentiszteletet tűzgyújtással a németajkú református, evangélikus és katolikus gyülekezetek április 3-án, 20 órától.
A pontos cím: Budapest, Hold u. 18-20.

Megnyitották az Áldott Orvos, betegség és gyógyulás a Bibliában című kórházi vándorkiállítást a Bethesda Gyermekkórház éttermében. A kiállítás április 14-ig tekinthető meg Budapesten, a XIV. kerületben, a Bethesda u. 3. szám alatt.

Jótékonysági koncertet ad Rákász Gergely orgonaművész április 8-án, 18 órakor a paksi Jézus szíve római katolikus templomban. A koncert teljes bevétele a paksi református templom több mint 100 éves, Országh-féle orgonájának felújítását szolgálja.

Református istentiszteletet közvetítünk Húsvét hétfőn a Kossuth Rádióban. Az adás április 5-én, 10 órától Makóról szól majd.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Márk evangéliuma 8. fejezetének 35. verséből!

Mert ha valaki meg akarja tartani az életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megtalálja azt. (Mk 8:35)

Húsvét legfontosabb üzenete az idén számomra, hogy nem én vagyok a Megváltó. Talán megdöbbentő ez a mondat, persze, hogy nem én vagyok, hát hogy lehetne egy gyarló ember a megváltó. Azonban gondoljunk bele, hányszor látjuk magunkat abban a helyzetben, hogy képesek lennénk megoldani olyan dolgokat, amelyek nincsenek a hatáskörünkben. A mai ember legfőbb kísértése, hogy megváltónak gondolja magát. Mindent maga akar csinálni. Az emberiség ráveti magát erre a világra, és az egészet birtokba akarja venni. Olyan dolgokat is tulajdonná teszünk, amik pedig nem a miénk. Talán a legnevetségesebb példa erre a szél, meg a Nap, amit Istennek ezek a teremtményei adnak, az nem lehet emberi tulajdon. De a végtelenül habzsolni akaró emberi életösztön ráveti magát mindenre. Észre sem vesszük, hogy ez a birtoklási vágy hogyan formálja át tudatunkat, hogyan fordít egymás ellen, hogyan hiteti el magunkról, hogy olyan dolgokra is képesek vagyunk, amik pedig nem a mi dolgunk. Az ember lassan azt kezdi hinni, hogy minden őérte van, ő a dolgok alfája és ómegája, sőt ő birtokol mindent, róla, érte, általa szól minden ezen a világon. Értem süt a Nap, értem van a családom, értem nyüzsög ez az egész világ, és mindennek, de mindennek járandósága van felém. Ide jutott az ember.
Pontosan látható ma már, hogy ez a felfogás a pusztulásba vezet. Ahogyan az élősködő növény – elpusztítva a fát – önmagát is elpusztítja, úgy az élősködő ember felfalja önmagát is.
Az a baj, hogy bár mindenki látja az emberiség e nagyméretű tévesztését, a szekér már olyan tehetetlenséggel szalad, hogy nemigen lehet megállítani. És valljuk be, amit a világról mondunk, az mindig igaz a saját személyes életünk síkjára is. A mi életünk szekere is szalad a világéval együtt.

A keresztyénség legfontosabb üzenete, hogy a dolgok a lét síkján dőlnek el. A kérdés az élet alappillére. Jézus Krisztus, amikor Isten Fiaként az életéhes világot meg akarta váltani, akkor nem a világ hajszájával kezdett el foglalatoskodni. Nem kezdett el fáradozni a világ jobbításán. Nem állította meg a szekeret. Semmi effélét nem tett, hanem letette az életét. Isten története azt mondja el, hogy az élet megoldása csak az élet átadása lehet. Az odaadás, az elengedés mozzanata segíthet csupán. Eljött a Megváltó, Isten Fia itt járt köztünk, és odaadta mindenét. Nem elmondta, hanem megmutatta, hogy a világot nem dolgaiban lehet helyreállítani. Persze ezt már akkor sem értették, hiszen egy hatalmas, erőskardú királyt vártak. Kis küzdelmecskékkel gondolták kivívni a csodát. A csoda, a nagy küzdelem azonban az emberi szív és az élet mélyén van.

Magamban kell legyőznöm azt, aki mindenáron győzni akar, azt, aki meg akarja minden áron tartani az életét. El kell engednem ezt a világot, és azt a végtelen birtoklási, tudási és mindenféle ősvágyat, ami azt a tündérképet mutatja, mintha mi lennénk a világ közepe. Krisztus életének az elengedése mindannyiunk markát kinyitja. Nem a miénk az élet, nem miértünk van, nem mi vagyunk megváltók.

Jézus Krisztus a Messiás, Ő az, aki teljes szeretetével felénk fordult, és ezért csak Felé érdemes fordulni. Nincs más út. Valaki egyszer megkérdezte, ha eljönne egyszer egy tökéletes ember erre a földre, akinek tényleg semmi hibája nem lenne, mit tenne… Ha meggondoljuk, mást erre nem is válaszolhatunk: odaadná önmagát. Még a józan megfontolás is ezt az utat mutatja. De ha ez az élet útja, akkor ezen a Húsvéton tényleg mindannyiunknak döntenünk kell: markolás, ragaszkodás helyett az elengedés, a megszerzés helyett az elfogadás útjára kell lépnünk, mert "aki meg akarja tartani az életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti az életét énértem és az evangéliumért, megtalálja azt". Ámen