2013-05-22

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok, az adás szerkesztője.
Szent és profán – vallástörténészek úgy mondják, ez a világ két pólusa. A szent, amikor úgymond léttel telített, ami úgy ér el bennünket, mint a most ünnepelt pünkösdön a Szent Lélek az apostolokat. A profán pedig az, amit földi valóságként érzékelünk csupán: a megszámolható, a reálisként megélt valóság. Sajnos ezt a két világot sok esetben külön-külön éljük meg. A reformáció egyik fő célja éppen az volt, hogy Isten egy világáról beszéljen. Az egyházban egyesülnie kellene a szentnek és a profánnak és nem szétválnia. Sajnos nem mindig ez történik. Az biztos, hogy a boldog életnek az az alapja, ha egy húr pendülésére meghalljuk az égi és a földi harmóniát. Nem lehetünk boldogok a szétszaggatott világban, ahol a szívünk egyik fele a földi dolgokért, a másik fele az isteni dolgokért dobog. Kevés olyan embert ismerek, akiben ez a kettős szívdobbanás tényleg egységben van. Egy ilyen kedves tiszteletes asszonyt szeretnénk most bemutatni. Lelkészfeleség, tanár, anya, a magyarság őre, közszereplő egy személyben. Halászné Póth Zsuzsannát hallhatják a Szerbiában található Hertelendyfalváról. Először családjáról, öt gyermekéről faggatta Kiss Sándor.

Halászné Póth Zsuzsanna: Öt gyerek az egyáltalán nem sok. Inkább kevés. Bár sok családhoz viszonyítva a mi öt gyerekünk soknak számít. Úgy látszik nem volt elég ragadós ez a példa. Bár a legkisebb fiunk, Benjámin osztályában volt néhány olyan gyerek, aki harmadikként született volt. Van egy-két család, ahol három gyermek van.
Kiss Sándor: Hogy lehetne a családokat rávenni arra, hogy több gyermeket vállaljanak?
Halászné Póth Zsuzsanna: Az egyszerűbben élő emberek jobban elfogadják az életet úgy, ahogy kapják, nem gondolkodnak azon, hogy hogyan fogunk megélni, hanem egyszerűen elfogadják az életet a maga természetességében. És azt is, hogy több gyermekük van.
Kiss Sándor: Önök itt a dél-bánáti szórványban élnek most már huszonöt éve?
Halászné Póth Zsuzsanna: Igen. Pont most volt huszonöt éve, hogy ideköltöztünk. Akkor még teljes létszámú magyar osztályok voltak az iskolában. A kilencvenes években nagyon sok fiatal elment. Harminc-negyven évvel ezelőtt is mentek külföldre vendégmunkásnak és a tengerentúlon is nagyon sok bukovinai székely van és innen Hertelendyfalváról is. A régebbi generációk, az igazi székely családokban sokan voltak testvérek és nem érezte meg annyira ez a közösség, hogy elmentek. A jobblét hozta azt, hogy itt sem születik annyi gyermek. Volt, amikor nem is volt magyar osztály vagy összevont magyar osztály volt. Dániel fiunk, aki most már lelkész, mielőtt a teológiára ment mezőgazdasági középiskolába járt. Előbb állatorvos akart lenni, aztán otthon gazdálkodott. Majd elhatározta, hogy elmegy teológiára. Nem értjük azokat a szülőket, akik nem akarják magyar osztályba íratni a gyermekeiket, mert attól félnek, hogy nem fog tudni továbbtanulni a gyermek, mivel magyar középiskola nincsen. Itt nem kell attól félni, hogy valaki nem tanul meg szerbül, mert akarva-akaratlan ráragad. Ahogy kimennek a gyerekek az utcára az természetes, hogy megtanulnak szerbül. Világnyelvet ma már nagyon sokan beszélnek, de kevés az olyan ember, aki két-három ilyen kisnyelvet tudjon. Ilyen tudással mindjárt több lehetőség nyílik. A mi gyerekeink már nem tudtak itt magyar középiskolába járni. Bácskában tanultak. Magyarkanizsán és Szabadkán, kétszáz kilométerre tőlünk. Nagyon sok munkába került, hogy a rávalót előteremtsük. Itt nálunk ilyen távolságokra nincsenek diákjegyek, ahogy Magyarországon.
Először úgy volt, hogy Baranyába fogunk menni. Mentünk is oda húsvéti istentiszteletet tartani, és ott úgyis mutatták be a férjemet, hogy a leendő lelkész, és amikor ősszel kellett volna, hogy költözzünk, Hodosi püspök úr azt mondta, változott a helyzet, Hertelendyfalvára sokkal szükségesebb volna lelkész, mert ez egy sokkal nagyobb gyülekezet és már négy éve üresen áll a parókia. A férjem úgy gondolta, hogy ha valahol szükség lesz kisegítésre, istentiszteletre, lelkészi szolgálatra, akkor ő majd besegít a lelkészeknek. Ahogy a lelkészhiány itt egyre kifejezettebb lett Kiss Antal bácskai esperes azt mondta: Béla, szükség volna, hogy te angazsáld magad és lelkészi állást vállalj! Mi azt mondtuk, oda megyünk szolgálni, ahol szükség van ránk, ezért nem jelentett gondot, hogy Baranyába vagy a Kárpát-medence legdélebbi gyülekezetébe kell eljönni. Elfogadtuk, hogy itt van szükség ránk.
Kiss Sándor: A délszláv háború ezt a területet is érintette.
Halászné Póth Zsuzsanna: Nagyon közelről megtapasztaltuk akkor Isten kegyelmét. A keresztyén ember tudja, hogy mindig Isten kegyelméből él. Valahogy a mindennapok forgatagában, gyors életvitelében az ember erről hajlandó megfeledkezni. A kilencvenes évek elején Baranyában nagyon nagy harcok dúltak. Apósom azt mondta, hogy ő annyiszor hálát adott a Jóistennek, hogy mi ide kerültünk és nem oda. Azt mondja, ő azt sokkal nehezebben tudta volna elviselni, hogy az ő fia ott van Baranyában. Ott még a mai napig is vannak olyan aknamezők, amelyek nincsenek megtisztítva.
Kiss Sándor: Azért itt sem lehetett könnyű!
Halászné Póth Zsuzsanna: Tőlünk a tartalékosokat vitték el. Szörnyű volt, hogy az ottani magyarokat és az itteni magyarokat szembeállították egymással, mert ott horvát katonaként, itt jugoszláv katonaként kellett egymás ellen harcolniuk. Jött a férjemnek is behívó. Csak ő egyszerűen kimondta, hogy ezt nem írja alá. Úgy látszik, ezt elfogadták, hogy ő lelkész és neki itt a helye, nem a harctéren. Másoknak bujkálniuk kellett és elmentek.
Pancsován, a város másik végén repülőgépgyár volt, így az első bombák azt érték, mert először katonai pontokat próbáltak megsemmisíteni. A nyugatiak azt gondolták, hogy itt pár nap alatt végeznek. Nem így történt. Március huszonnegyedikétől egész június tizedikéig tartott a bombázás. Eleinte Pancsován is bombáztak, bár nem annyira sűrűn, mint Belgrádban. Ott mindenfelé hullottak a bombák. De mi azt is éreztük itt. Az ember megtanulja azt, hogy mi milyen hang, a neszeket is ismeri. Előtte szirénáztak, bár volt, amikor a bomba leesett és nem szirénáztak előtte. Itthon voltunk, amikor a falut körbeölelő három gyárat egyszerre bombázták. Akkor a polgármester arra kérte a lakosságot, hogy aki tudja, hagyja el a várost. Nem is a bombázás volt annyira félelmetes, hanem annak a tudata, hogy ezek itt vegyigyárak. Amikor a Petrokémiát bombázták, eltalálták az egyik tartályt és akkor rettentő mennyiségű, rákkeltő, mérgező anyag került a levegőbe.
Kiss Sándor: A gyerekek is itt voltak ebben az időszakban, vagy őket elvitték?
Halászné Póth Zsuzsanna: Amikor ez a nagy bombázás volt, valaki telefonált, hogy menjünk a falu másik végére, mert az mégiscsak két kilométerrel messzebb van innen. A férjem a kisebb gyermekeket kocsival elvitte. Mi két hétig nem aludtunk itthon. A kántornőnk édesanyjánál, aki a falu másik végén lakott. Napközben hazajöttünk ide, mert az állatok itt voltak.
Kiss Sándor: A gyerekeknek mit mondtak?
Halászné Póth Zsuzsanna: Magunkhoz öleltük őket. Emlékszem, amikor a szemben lévő gyár energiaközpontját eltalálták, itt a parókián nem törtek ki az ablakok, bár nagyon közel voltuk.
Kiss Sándor: Tanárként dolgozik. Testnevelést tanít és vannak magyar diákjai.
Halászné Póth Zsuzsanna: Szlovákok többen vannak ezen a területen, ezért ritkán fordul elő, hogy egy osztályban több magyar diák is legyen. Nagyon érdekes, hogy az én osztályomban három magyar diák van. Ha kimondottan hozzájuk szólok, vagy nekik magyarázok, vagy kérdezek valamit, akkor azt magyarul teszem. A diákok elfogadják. Néha valaki szól, hogy mondjam meg szerbül is, mit mondtam.
Kiss Sándor: Pancsován van egy televízió, aminek van egy magyar műsora.
Halászné Póth Zsuzsanna: Eleitől kezdve bevontak engem is a tévéműsor csinálásába. 1999 karácsonyán, tehát a bombázás évében indult meg itt a magyar műsor. Tudni kell, hogy Pancsova már a Milo±eviæ-i időben ellenzéki város volt. A szlovák és magyar közösséget kérték fel, hogy próbálják megkeresni azokat, akik képesek lennének tévéműsort szerkeszteni. Tanárokat, művelődési egyesületeket kértek fel. Rólam tudták, hogy Szabadkáról jöttem és magyar gimnáziumba jártam. Senki nem volt közülünk szakmabeli, ösztönösen fogtunk hozzá a műsorkészítéshez, úgy próbáltuk, ahogy tudtuk és lehetőségünk volt. Hárman csináljuk a műsort Lőcsei Ilonával és Kerekes Emíliával, valamint van egy külső munkatársunk, Martinek Imre, aki nagyon sok hírt és fényképet küld nekünk.
Kiss Sándor: Önkéntesként végzik gyakorlatilag ezt a feladatot.
Halászné Póth Zsuzsanna: A tévétől kapunk jelképes honoráriumként egy kicsit több mint száz eurót. Úgy szoktam mondani, hogy ez szeretetmunka. Megpróbáljuk Dél-Bánát körzetét felölelni. Az iskolákban ritkán van esemény, mert Székelykevén van az egyetlen tiszta magyar iskola. Torontálvásárhelyen, Debelyacsán is vannak magyar osztályok. Kamerákkal ritkán jutunk el ezekre a helyekre.
Kiss Sándor: Ön is egy lelkipásztor lánya.
Halászné Póth Zsuzsanna: Szép emlékeim vannak a gyermekkoromról, annak ellenére, hogy egészen más volt akkor, amikor az egyházat le is nézték, és megpróbálták elnyomni. Lelkészeket is megfélemlítették. Édesapám Feketicsen volt a német gyülekezet lelkésze. Amikor a németeket elűzték, elvitték, elmentek, akkor ő azt mondta, hogy lelkipásztor lett gyülekezet nélkül. Ellenben Szabadkán az ottani lelkész más irányt váltott, az újabb ideológiának adta át magát, otthagyta a lelkészi állását. Így ott egy lelkész nélküli gyülekezet lett. Édesapám és a gyülekezet így találtak egymásra. Édesanyám pedig diakonissza volt mielőtt férjhez ment. Verbászon volt az egyháznak diakonisszaháza, Feketicsen meg árvaháza, de az egyházi intézményeket a második világháború után az egyháztól elvették.
Amikor én férjhez mentem, a férjem nem volt lelkész. Én később lettem lelkészfeleség. A férjemnek már tíz éves munkaideje volt más munkahelyeken. Lehet, hogy ezért ismeri jobban az embereket. Nevetve mondta, vámszedőből lett lelkész, ugyanis az utolsó munkahelye egy piacon volt, ahol helypénzt szedett.

Fekete Ágnes: Halászné Póth Zsuzsanna után is maradunk a szent és a profán témájánál. E hétvégén lesz a 10. Református Zenei Fesztivál Budapesten, a Kálvin tér, Bakáts tér környékén. Böszörményi Gergely a rendezvény szervezője mesél a hétvégi eseményről.

Böszörményi Gergely: Az alapgondolat ugyanaz, nem kell minden évben azt változtatgatni. Azt szeretnénk megmutatni a reformátusoknak és más felekezetűeknek, hogy milyen az egyházunk. Arra jöttem rá a tíz év alatt, hogy a hitről is nehezebb beszélni az embereknek, ha nem ismerjük az egyházunk struktúráját. Tehát, ha nem tudja egy diák, hogy mi a zsinat, nem tudja, hogy hány missziónk, szeretetszolgálatunk, iskolánk… van, akkor tulajdonképpen egy légüres térben kezdünk beszélni, pedig egy gyermeknek kötődnie kellene ehhez. Ne vasárnapi reformátusok legyünk, akik elmegyünk tíz órakor a templomba és utána tizenegykor már egészen másra gondolunk. Tehát nekünk, egyháztagoknak is kötelességünk az evangélium terjesztése, az evangélium továbbadása. Az a feladatunk és elhívásunk, hogy ezt összefogva, közösen tegyük meg. Mindenkinek ez a kötelessége. Arra hívjuk a különböző református közösségeket, hogy jöjjenek el! Nagyon komolyan gondolom, hogy a református egyházban mindenféle művészeti ágban olyan tehetségek vannak, akiket feltétlenül meg kell mutatni, és tovább kell adnunk az evangéliumot!
Fekete Ágnes: Az előadók között szerepel egy tehetséges csellista fiú is.
Böszörményi Gergely: Igen, a tizenöt éves Devich Gergely, aki a Zeneakadémia kiemelt tehetségek osztályának a tagja. Egyik osztálytársával fognak zenélni. Egyébként Kocsis Zoltán születésnapi koncertjén is Gergő fog csellón játszani. Ezeket a tehetségeket érdemes megmutatni.
Fekete Ágnes: Ő hova valósi?
Böszörményi Gergely: A Fasori gyülekezetben presbiter a papája, aktívan élik a hitéletüket a gyülekezetben. Pont ezekre vagyunk kíváncsiak és ezeket szeretnénk megmutatni.
Fekete Ágnes: Még kik fognak szerepelni?
Böszörményi Gergely: Vannak az úgynevezett "világi" zenekarok. Ezeket azért hívom "világi" zenekaroknak, mert őket világi fesztiválokon is lehet látni. Lesznek olyanok is, akik kifejezetten szakrális helyeken játszanak. Fellépnek azok a kórusok, orgonisták, hangszeresek, akik esetleg csak templomban és csak egyházi alkalmakon játszanak. Ez is egy nagyon szép pálya és szép kör. A Református Zenei Fesztivál úgy épül fel, mint maga a presbiteriális egyház, hogy vannak az egyháziak és vannak a világiak. Többek között fellép az After Crying együttes, az Ismerős Arcok, Lovász Irén, Szalonna és bandája. Szalonna egy viski református családból származik Kárpátaljáról. A papája, mamája és a húga is zenél. Azt szoktam kérni tőlük, hogy az előadás végén menjenek föl a színpadra, ahol abbahagyják a népzene játszását és együtt a négytagú család kezdjen el zsoltárokat énekelni négy szólamban. A közönség egészen pontosan nem érti, hogy most itt mi történik, de mindenki tudja, hogy ettől református zenei fesztivál a Református Zenei Fesztivál, hogy egyrészt nagyon sok zenei stílus belefér, másrészt az evangélium mindig ott van velünk.
Fekete Ágnes: A profánból a szakrálisba érkezik meg.
Böszörményi Gergely: Így van. És talán a kultúra és a kultusz egymásra talál. Ez az az érzés, mely azt hiszem mindannyiunkat megérint, és azokat is megérinti, akik egyébként nem járnak templomba és nem is hívők. Jó példa erre a fáklyás menet. Az idén a Kálvin téri templomot renoválják, így nem tudunk a Kálvin térre megérkezni, mint eddig kilenc éven keresztül, hanem fordítva fogunk menetelni. Felhívtam a Bakáts téri katolikus templomban az atyát, a barátomat, aki eddig is befogadta minden évben a fesztivált, és megkérdeztem tőle, hogy ha az idén a Kálvin térről indulunk és a Bakáts térre érkezünk, akkor beenged-e bennünket a katolikus templomba, egy református áhítatra? Ő erre azt mondta gondolkodás nélkül, hogy a templomban van a helye. Figyelem az idén a Kálvin térről indulunk és a Bakács térre érkezünk meg!
Fekete Ágnes: Ez mikor lesz?
Böszörményi Gergely: 24-én, pénteken. A fáklyás felvonulás és a késő esti áhítat mindig az első nap legfőbb eseménye. Az idén két püspök fog szolgálni Steinbach József, a Dunántúlról és Fazekas László, a Felvidékről. Pont ezen a hétvégén lett volna a felvidéki kórustalálkozó és így a felvidékről több kórus is jön énekelni. Ezen a zenés esti áhítaton egy egyesített kétszázötven fős egyesített kórus fog énekelni.
A körülbelül hétszáz emberből álló fáklyás menethez minden évben csatlakozik harminc-negyven olyan ember, akik csak megkérdezik, hogy mi történik itt és velünk tartanak a templomba is, miután elmondjuk nekik, hogy ez a Református Zenei Fesztivál, ahol az Úristen dicsőségére énekeljük a zsoltárokat.
Egy másik nagy alkalmunk van, amelyet tavaly indítottunk útjára. A Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekel egy ötszáz fős kórus, ahogy a határontúli testvéreink mondják a "nemzet múzeumának" lépcsőjén akarunk énekelni. Más, mint a Nemzeti Múzeum. Itt most valóban egy ötszáz fős kórus jön össze, amelyben még az országgyűlés kórusából is jönnek emberek. Jó előre feltettük az internetre az énekrendet és az éneklendő kottákat, hogy minél többen tudjanak csatlakozni a kórushoz.
Fekete Ágnes: Nagyon érdekes kerekasztal beszélgetések is lesznek.
Böszörményi Gergely: Czakó Gábor és Bíró Zoltán fognak beszélgetni. A következő napra meghívtuk a PRÚSZ-t a Protestáns Újságíró Szövetséget. Novotny Zoltán, – reméljük, egészsége megengedi, hogy eljöjjön – Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója, Nagy Katalin, a Lánchíd Rádióból és Csoma Áron, a Confessio című folyóirat felelős szerkesztője lesznek a meghívott vendégek.
Fekete Ágnes: Ezek hol lesznek?
Böszörményi Gergely: A szokásos helyen, a Ráday utca 28. szám alatt a teológia dísztermében. A harmadik napon reformátusok a parlamentben címmel lesz beszélgetés. Balogh Zoltán, Kocsis Máté, Hoppál Péter, Demeter Zoltán és többen is elvállalták az eljövetelt. Olyan ezeknek a beszélgetésnek a légköre, mintha egy igazi baráti társaság lenne, tulajdonképpen csak egy pohár bor hiányzik mindenki kezéből.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Amint hallották, a Magyar Református Egység Napjához kapcsolódva rendezik meg idén is május 24. és 26. között a Református Zenei Fesztivált és a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd elnevezésű programját, amelyben önkéntesek sokasága tesz valamit a környezete jobbá, szebbé tételében.
A X. Zenei Fesztiválon koncertek, ifjúsági- és gyermekprogramok, előadások, kerekasztal beszélgetések várják az érdeklődőket Budapesten a Kálvin tér, Ráday utca, Bakáts tér környékén.
A háromnapos Református Zenei Fesztivállal párhuzamosan rendezik meg a fiataloknak szóló ZEFÍR-t, ahol ifjúsági zenekarok zenélne és bemutatják a Márk kísérlet című előadást mindhárom nap más-más helyszínen.
Bibliás Könyvesbolt nyílik a Biblia Múzeum felújításához kapcsolódva május 24-én Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

100 éves a Fasori református templom. Ennek tiszteletére 100 órán keresztül nyitott kapukkal jubileumi kiállításokkal és rendezvényekkel várják az érdeklődőket május 26. és június 2. között. A nyitó istentisztelet május 26-án 10 órakor lesz, 17 órakor pedig ünnepi hangversenyt tartanak.

A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonában nyílt napot tartanak május 28-án, kedden 9 óra 30 perctől Ráckeresztúron.

A Magyar Református Egyház Missziói Irodája országos cigánymissziós konferenciát szervez május 23. és 25. között Mályiban.

A Református Missziói Központ Vakmissziójának Debreceni közössége és a Magyar Népfőiskolai Collégium közös programján dr. Kis Boáz szolgálata után Melegh Vilmos színművész tart előadást május 25-én, szombaton 11 órakor Debrecenben a Mester utcai templom gyülekezeti termében.

Zrínyi Ilona születésének 370., halálának 310. évfordulójára emlékezve konferenciát tartanak május 26-án vasárnap 16 órakor Budapesten a szabadság téri templomban.

A Sárospataki Tudományos Gyűjtemények szervezésében cserkészeknek tartanak családi napot Isten, haza, embertárs szolgálata címmel május 25-én, szombaton 10 órától.

A Kelenföldi Barokk Esték Keretén belül orgonahangversenyt rendeznek Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész részvételével május 25-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti templomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét János evangéliuma 3. fejezetéből!

"Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek? És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van." (János 3,12-13)

Sok embernek a szétesettség az alapérzése ma. A régi dolgokat, szokásokat, helyeket nem találjuk. A világ amúgy is folytonosan változik, de most mintha még raktak volna rá egy lapáttal. Az embernek az a benyomása, hogy tudatosan változtatnak körülöttünk mindent, nehogy átlássunk a rendszer szitáján. Kapkodjuk a fejünket a beadandó papíroktól a boltok és mindennek a rendje fölött, mert nem tudunk kiigazodni. Esik szét minden. A Biblia találó módon az első bűnesethez köti ezt az életérzést. Amikor az ember úgy döntött, hogy nem szeretne az Istentől való függőségben élni, egyszerre észrevette, hogy idegen a másik ember, hogy az állat is már egy kísértő, félelemes valami, az alma is csak vágyunk tárgya, a föld, az ember a dolgok mind széthasadtak, és mintha valami ősrobbanás történt volna, nagy ívben röpülünk egymástól egyre távolabbra, egyre magányosabban. Mintha ez a folyamat most még jobban begyorsult volna.
A tudomány is ízekre szed mindent, megannyi részecske szaktudósai állnak egymás mellett, a maga kaukázusi krétaköréből, mert akkor kiderül tudatlansága. Mindenki arra törekszik, hogy a legapróbb részletekig tudjon valami apróságról mindent. Sok pici tökéletességecske áll egymás mellett, persze egy nagy tökéletlenségben. Fájdalmas ez az út. Mindenkit fölkényszerítenek a maga pulpitusára, hogy a vaslábú asztalkán egyensúlyozva játssza el a maga hegedűdarabját, mert itt egyéni produkciók kellenek. Egyedi szenzáció, amivel valami különleges köröcske születik a sok kis kör mellé vagy fölé. Az ember otthon is a munkahelyén is gőzerővel rajzolgatja a köröket, megerősíti a határokat, és főállásban szétválasztja a világot.
Krisztus azért jött el, hogy egységet teremtsen. Ez a legfontosabb, amit róla elmondhatunk. De most is csak beszélek-beszélek, és még a szavak is olyan sután darabolják szét a dolgokat. Isten és az ember egysége nem beszéd kérdése. Ez valami átütő erő, amivel Isten megajándékozhat minket, ha nyitottak vagyunk erre. Jézus arról beszélgetett egyszer Nikodémussal, hogy neki újjá kell születnie. Nem értette ez a tanult írástudó. A szétszaggatott világ logikájával megkérdezte: hogyan mehetek vissza az anyám méhébe? Jézus az egység nevében válaszolt: ha földiekről beszélek, nem hiszitek. Ha azt mondom nektek, hogy mondj igazat, vedd pártfogásodba, ne ölj, nem értitek. Hogyan hinnétek el, ha mennyei módon szólnék nektek? Ezzel mintha azt mondta volna: földi kuszaságinkból nincs út az egység felé. Nem úgy működik az élet, hogy majd összeszedjük magunkat, majd addig ragasztgatjuk a részeket, míg vissza nem áll a régi váza egysége. Csak a mennyből ajándékba kapott világ hozhatja el azt az érzést, hogy a dolgok a helyükre találnak. Ez a gondolat hasonlítható egy elképzelt kétdimenziós kis emberkéhez, aki fejjel lefele, oldalazva szaladgál egy papíron, mint valami egyiptomi piramisfestmény. Ha össze akarja kötni a papír két sarkát hosszú kacskaringókat kell oldalaznia. De ha kiemeljük erről a papírról, ha megfordítjuk, ha felállítjuk, akkor nagyon hamar megtalál mindent ez a kétdimenziós papíremberke. Így van ez velünk is. Húzhatunk vonalakat, világunk szétesett részei közé, de a megoldás csak egy külső erő lehet. Persze ezt az erőt nem könnyű megtalálni. De gondoljunk bele, milyen lehet Istennek azt látnia, ahogyan mi botorkálunk kétdimenziós figuraként. És hiába mondja, hogy oda ne menj, mert baj lesz! Mi meg csak azt látva, ami az orrunk előtt van, potyogunk bele a gödrökbe. Krisztus egyetlen lehetséges utat tárt elénk. Önmaga odaáldozásának az útját. Tékozló fiú számára, mennyei tékozló fiúként odaadta önmagát, hogy mi ebben a széttört világban megtaláljuk az egységet. Ámen.