2015-07-22

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A történelmi egyházak állandó dilemmája, hogy a múltból szeretnének meríteni, és a jelenben élni. A Tiszántúli Református Egyházkerület most egy programot hirdetett meg "Hirdesd az Igét!"címmel, amely ezt a kérdést szeretné boncolgatni, ugyanis azt tapasztalják, hogy a lelkészek nagyon szétszóródva élnek, és keveset tudnak igazán közösségben gondolkodni. Legelőször a Békés megyei református egyházközségek szántak rá egy hónapot arra, hogy az általuk választott égető kérdést megbeszéljék. Fekete Károly püspök beszél erről a programról.

Fekete Károly: Annyi tükröződik az evangéliumból, amennyi meglátszik rajtam. Ha pozitív, jó, és mások számára hasznos dolgok látszódnak, akkor tényleg evangéliumhirdetés, mert örömhírt hordozok. Ha pedig nem ez tükröződik, hanem valami, ami taszító, idegen, avítt, akkor valószínűleg nem fogja érdekelni a környezetemet az evangélium, és csak bosszankodik, csodálkozik, vagy elkerül.
Fekete Ágnes: Manapság azt szokták mondani, hogy nem "megy át" a számunkra fontos üzenet.
Fekete Károly: Így van! Ha ez az üzenet még közöttünk sem letisztázott dolog, akik erre fölesküdtünk, ezt csináljuk, erre tettük rá az életünket, akkor ott komoly gondok vannak. Ezért indítottuk ezt a programot. Az egyházmegyék választhatnak egy témát, amelyet végiggondolnak, megbeszélnek. Ezeken a beszélgetéseken nagyon sok minden kijön, ami eddig bennszorult a lelkészekben és gyülekezeti tagokban, mert nem merték, vagy nem akarták elmondani, esetleg nem volt rá lehetőség, illetve nem volt olyan társ, akivel megbeszélhették volna. Az ember a lelkének szeretne jót tenni, csak nem tudja, hogy hogyan? Ha már ezt meg tudjuk fogalmazni, az nagy előrelépés, mert akkor lehet keresni a módokat, hogy hogyan elégítsük ki ezeket a belső igényeket. Meggyőződésem, hogy nemcsak emberi vágyak vannak ebben, hanem a lelkiség utáni kiáltás is, amely nagyon sok világi barátunkban is megvan, de kevésbé tudja megfogalmazni, hogy mire van szüksége, mint aki az egyházban van. Az istentiszteleteink légkörének megváltozása attól is függ, hogy bennem, mennyire változik meg a légkör az egymással való találkozásban, valamint abban, ahogyan megérint a Szentlélek bennünket.
Fekete Ágnes: Azt tapasztalhatjuk, hogy amikor jó a közösség, és őszinte kapcsolatok vannak a gyülekezetben, akkor, ha ugyanazok a szavak hangoznak is el, mint egy másik helyen, mégis más lesz az istentisztelet.
Fekete Károly: Biztosan. Ha a vivőközeg megteremtődik, tőlünk függetlenül ugyanazok a gondolatok felerősödnek. Ez az akusztika. Van egy homiletikai klíma, amely befolyásolja, motiválja az igehirdetőt is, mert ezt meg lehet érezni, és az igehallgatót, a befogadót is, mert ő is érez valamit, ami máskor nem így szokott lenni, hanem szürkébb, visszafogottabb. Csak a hiányát tudja megfogalmazni. Amikor az ember ilyen szent pillanatokat kap, akkor lelkesül, azt nem tudja elfelejteni, és ahhoz méri a többit. Az ember vágyjon arra, hogy ne csak az emberi, a magával hozott igényessége legyen, hanem az Isten igényességéhez mérje magát. Attól még nagyon messze vagyunk, úgy érzem. Ehhez kellene fölkapaszkodni, mert a szent Isten nem éri be akármivel. Hogyha ezt tudatosítanánk, akkor az ember már csak az Isten iránti igényességből is megtenné azt, hogy igényesebben gondolkodik. Nemcsak a templom külsejéről. Amikor egy templom romos, akkor érzi a gyülekezet, a település, hogy ezen változtatni kell. De nagy szükség lenne arra is, hogy arra is figyeljenek, ami a templomban, a gyülekezeti házban, a szeretetotthonban vagy az iskolában történik. Ide kellene eljutni.
Fekete Ágnes: Ezek szerint az igényesség a kulcsszó.
Fekete Károly: A lelki igényesség. Lehet nagyon egyszerű körülmények között is nagyon igényes lelkiséget megélni, és lehet nagyon csillogó, látványos körülmények között semmit nem kapni, és semmit nem adni. Ha van koinónia, igazi közösség, akkor összjáték és fölfelé emelkedő hatásvan. Szomorú az, amikor a gyülekezeteinkben inkább a lefelé nivellálódás érvényesül. Amikor úgy teremtünk testvériséget, hogy leereszkedünk igényességben és lelkiekben is, ahhoz a legalacsonyabb szinthez, akivel szeretnénk kapcsolatot teremteni.
Fekete Ágnes: Sokan úgy gondolják, hogy működik az egyház, hiszen van bibliaóra, keresztelés és temetés.
Fekete Károly: Igen, de ennél van több. Ez a több az, amikor az ember mindennapjaiba, hétköznapjaiba költözik be a szentséges, vagy ez a másfajta igényesség. Az lenne az igazi, ha az emberek életén látszódna a keresztyénség, és természetes, vonzó, szeretetteljes, hívogató életük lenne. Ez önmagában prédikálás. Nagyobb evangélizáció olykor, mint a műfajilag evangélizációnak nevezett istentisztelet. Az élet természetes részévé tenni az evangéliumot, és az evangélium megélését. Ezért fontosak ezek a témák: hirdesd az Igét – az iskolában, a szeretet nyelvén, vagy énekszóval.
Óriási eredmény lenne, ha megszületne közöttünk a természetesség az egyházban, ahol rengeteg ránk aggatott körülményesség van, szóhasználatban és egymás iránti viselkedésben is. Az egyházi vezető, a lelkipásztor és az egyháztag között gyakran távolságtartás van. Jó lenne, ha ez oldódna! A vasárnap is egészen más lenne, ha a hétköznapi emberközelbe vitt evangéliumi gondolatok, és ezek megélése jellemezne bennünket.
Fekete Ágnes: Tehát most egyfajtamoderált beszélgetésfolyamindult el a Tiszántúlon?
Fekete Károly: Nagyon köszönöm a megfogalmazást: moderált beszélgetésfolyam, azzal a célkitűzéssel, hogy ez ne egy befejezéshez vigyen bennünket, hanem legyen kezdete egy másfajta lelkületnek. Meggyőződésem szerint, saját gyülekezeti tagjaink is sóvárogva várják ezt a körülményt, és bízom abban az ifjú lelkésznemzedékben, aki teológus korában nekem is, mint teológiai tanárnak ugyanezeket fogalmazta meg. Ez a hiányérzet, hogy nem tudjuk kibeszélni magunkat eléggé, mert nagyon egyirányú a beszélgetésünk, ha nincs személyiség, lelkiség amögött, amit mondunk, akkor csupán csak üres szavak.
Fekete Ágnes: Az egyház egy konzervatív struktúra, egyfajta megőrző szerepe van, nem tud gyorsan változtatni, ugyanakkor a másik végletet is látjuk, például az amerikai egyesült államokbeli kisegyházakban, ahol meg minden pörög. Olyan nehéz a változást és az archaizálást harmóniában megélni.
Fekete Károly: Ez egy nagy dilemma, hogy hogyan lehet az értékest, az igazán mélyet megőrizni és az izmussá vált dolgokat lefejteni. Pont ezért kellett ez a beszélgetés és közös értelmezés, mert ebben tudjuk felfedezni azokat a kincseket, amelyekben igazi lelki mélység van. Amiket kaptunk, azokat tovább is kell adnunknemzedékről nemzedékre. Azonban vannak dolgok, amelyeket a nemzedékek kitermeltek magukból, és rárakódtak a kincsekre, emiatt nehézkessé váltak. Ízlelgetjük azokat, amik már Jézus óta a mieink, azokat újragondolva maivá lehet tenni. Tehát nem kell föltalálni valami olyasmit, ami eddig ne lett volna meg, de le kell róla fejteni azokat a rétegeket, amelyek az értékét elfedik. Nagyon sok minden rajta van, éppen az istentiszteleten. Ha valaki nem tudja, hogy mi miért következik, mi a logikája, mi az a belső építkezés, hogy honnan hová jutunk el? Az istentisztelet első harmadában mi történik? Mi történik a közepén? Hogyan megyünk el? Miért van több imádság? A többféle éneklési lehetőség, nemcsak a korok szintjén, hogy nem éneklünk régit, hanem csak újat, vagy fordítva, hanem az énekeknek is megvan a műfaja, mert az egyik az bűnbánó, a másik magasztaló, vagy kérő. Sok mindenünk van, amit tudatosabban is összeilleszthetnénk, és ezek tényleg összefüggenének. Fontos az igeválasztás, és az is, hogy nem kell félni a többszöri olvasmánytól, sőt ezt oda lehet adni olyannak, aki értelmesen, szabatosan, szépen, magyarul fel tudja olvasni. Nagyon sok dolog van, amihez talán nem is kellene istentiszteleti megújulás, mert önmagától így kellene csinálni, csak valahogy belefáradtunk.
Fekete Ágnes: Leragadtunk a formánál, és nem értjük, hogy mit miért csinálunk?
Fekete Károly: Én azt érzékelem, hogy elfelejtettük azt, hogy senki nem úgy születik, hogy a református istentisztelet minden ízét tudja, és tökéletesen csinálja. Nem lehet "istentiszteletkészen" születni. Ehhez el kell jutni, és segíteni kell egymásnak is. Sőt olykor a lelkipásztort is segíteni kell abban, hogy megújuljon abban a reménységben, hogy ott történhet valami, még általa is, hogy ha figyel az Úristenre és figyel azokra, akik körbeveszik, és akik meg körbeveszik, azok pedig hordozzák őt és együtt mozognak vele. Ez az együttmozgás lényeges. Amikor valaki leragad valahol, abba bele lehet szürkülni, el lehet sekélyesedni. És ha van valami, ami az istentiszteletnek árt, akkor az a felszínesség. A keresztyén életben is így van, ha az ember felszínesen csak szlogenszerűen mondogatja, egy családban is egy olyan családtag, aki csak Igéket vág a másik fejéhez, de nem éli meg, az semmit nem ér, sőt, lejáratja magát az Igét is. Önmaga se kerül bele, nem kapja meg azt a helyiértéket, amely megilletné, mert nem felel meg neki. Hogyha ebben lenne változás, az nagyon sokmindent megváltoztatna.
Fekete Ágnes: Ez a hitelesség kérdése, mintha a tanulás és a hitelesség két pólus lenne.
Fekete Károly: Tanulás és hitelesség. Mind a kettő nehéz dolog, mert energiát kell belefektetni. Elkényelmesedtünk az Isten dolgaival való foglalkozásban. Mária, Jézus édesanyja sem úszta meg, szinte házi feladatként kapta az angyali üdvözlet végén, hogy forgatnia kellett a szívében az átélt eseményeket. Az Ige nemcsak simogatta a szívét, hanem belemart, tőrt döfött belé. Ez egy munka. Ezt nem lehet megúszni. Most ez az energikus együttlét az, ami kitermeli azt a dünamiszt, energiát, erőforrást, amit a Szentlélek tud adni. És ez az ajándék. Meggyőződésem, hogy amit befektetünk energiát, az meg fog térülni, ha az ember ezt megteszi, beleadja magát az istentiszteletbe akár, mint igehirdető, akár mint igehallgató, akkor azt az Úristen nem hagyja áldás nélkül.

Fekete Ágnes: Most Katona Gyula, Békés megyei esperes, és Markó István, egyházmegyei gondnok mesélik el tapasztalataikat.

Katona Gyula: Elsőként jelentkeztünk a programra és ez gyakorlatilag fejesugrás volt a sötétbe. Egy remek felelőssel sikerült nagyszerűen megszervezni, előkészíteni, és a lelkészi kar is nagyon pozitívan fogadta, amikor bejelentettem a lelkésztestületi ülésen. A májusi téma az igehirdetés eszközeiről szólt.
Markó István: Elsősorban a Biblia a hordozója Isten Igéjének. Erről volt egy nagyszerű, nem szofisztikus és magasröptű előadás Gyulán. Többnyire presbiterek és gyülekezeti tagok vettek részt az előadáson, ahol bibliatörténetről, a kanonizációról volt szó, és a Vizsolyi Biblia történetét is meghallgattuk.
Katona Gyula: Okányban egy orgonafelújítás kapcsán szerveztük meg a megyei záróalkalmat, ahol püspök úr is hirdette az Igét, a készülő új liturgiás könyv egyik mintaliturgiája alapján számos más lelkészt is bevonva. Olyan liturgikus elemeket tartalmazó ünnepi alkalom volt, amely nem a kánaáni nyelven szólt. Ez egy nagyon jó visszhanggal történő lezárása volt az egész eseménynek.
Fekete Ágnes: Mi volt az egészben a legjobb?
Katona Gyula: Közelebb hozott bennünket egymáshoz, felismertük azt, hogy amit csinálunk, azt lehet jól és kevésbé jól is csinálni, és érdemes azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne még jobban csinálni. Egy lelkipásztornak az igehirdetés, és annak eszközei mindennapi feladatok és kihívások. Ezt jó komolyan venni, mert ha nem, akkor nem vagyunk a helyünkön.
Fekete Ágnes: Azt hallottam, hogy a lelkészek hiányolják a presbiterektől érkező visszajelzéseket.
Markó István: Presbiteri kiskörökben beszélgettünk erről is, hogy honnan indultunk és mit akarunk elérni. Debrecenben azt gondoltuk, hogy ismerjük egymást presbiterek, azonban a beszélgetés során kiderült, hogy nem így van. Ha ezek az ad hoc körök állandó találkozó körök lehetnek, motorjai lehetnek a világi résznek. Nagyon áldott alkalomsorozat volt.
Fekete Ágnes: Szokott visszajelezni a prédikációkra?
Markó István: Minden egyes istentisztelet után odamegyek a lelkészemhez és megdicsérem, mert ha igazán résztvevője vagyok az istentiszteletnek, akkor a Szentlélek működik. Ha működik, akkor az alany a másik oldalról is működtető lelkész szívében és lelkében is működött. Én ezt meg szoktam köszönni. Kritikát nem mondok, mert az istentisztelet nem kritika – nem kritika, tetszik – nem tetszik kérdése. Ha bevillan egy pillanatra az Ige, és az ad nekem egy lelki borzongást, akkor ezért köszönettel tartozom a másik testvéremnek. Ezt így látom, ezért mindig megköszönöm.
Fekete Ágnes: A lelkészek mit mondanak, szoktak visszajelezni a hívek?
Katona Gyula: Igen. Ilyeneket, hogy most kimondottan neki szólt, egy adott élethelyzetben ez neki segítségére volt. A tekintetekből is nagyon sok minden kiolvasható. Nem feltétlenül szavakkal történik visszajelzés.
Fekete Ágnes: Ez jó dolog?
Katona Gyula: Igen! Én úgy gondolom.
Fekete Ágnes: Ez a programsorozat kommunikációerősítő szeretne lenni, hogy minél több visszajelzés érkezzen, és minél több kapcsolat szövődjön?
Katona Gyula: Igen. Teljesen így van, és ezt így is éltük meg. Úgy tűnik, arra is van igény, hogy ennek valamilyen módon folytatása legyen.
Markó István: Az okányi befejező alkalmon kipróbáltunk egy új liturgikus formát, több lelkész, és presbiterek szolgált. Átélhettük azt, hogy nem egy, hanem több szolgáló volt, több lélekrezdülés, az Ige többfajta megközelítése, többfajta látás egyszerre egy istentiszteleten belül. Sok presbiternek elmeséltem, és aki hallotta, mindenki felvillanyozódva várja az alkalmat, hogy kipróbálhassa. Hogy aztán ebből melyik gyülekezet, melyikre rezdül, majd eldöntik ők maguk. Egyértelműen hozzá kell nyúlni a megmerevedett liturgikus struktúrához. Mi például Gyulán próbálkozunk azzal, hogy az istentiszteleten bemutatkoznak a különböző ifjúsági csoportok. Az Ige megélése, a közösségi megélés színtere is egyben a vasárnapi egy-másfél óra. Próbálkozunk több istentiszteleten egy kis szeretetvendégséggel is.

Fekete Ágnes: Nemrég az utcán nézegetve a feliratokat, megállapítottam, hogy most már megszámolni se lenne lehetséges azt, hogy hány nyári fesztivál van az országban. Mindenfelé megszámlálhatatlan témában tartanak rendezvényeket, a szilvásgombóctól a mangalicáig.Most ezekben a napokban egy református fesztivál is zajlik, amelyet kétévente rendeznek meg, ez a Csillagpont ifjúsági találkozó. Amikor ez a műsor készült, még a rendezvény előkészületei zajlottak. Mindenféle ifjúsági mozgalom is jelen van, és hirdeti munkáját. Amikor Tatán jártam, a KIE, Keresztyén Ifjúsági Egyesület éppen díszítette a sátrát. Ott beszélgettem fiatalokkal.

Garancsi Kinga: Tavaly óta vezetem a KIE kávéházat. Budapestről jöttem, és a Keresztyén Ifjúsági Egyesület tagja vagyok.
Szente Kata: A dekoráció felelőse vagyok. Próbáljuk minél jobb színvonalon megcsinálni a sátrat.
Fekete Ágnes: Hogyan kerültél ebbe a szolgálatba?
Szente Kata: Hívtak, hogy jöjjek önkénteskedni.
Csanádi Lili: Az iskolánkban sokat hirdették, hogy lehet önkéntesnek jelentkezni és szívesen jöttem.
Fekete Ágnes: Melyik iskolába jársz?
Csanádi Lili: Deák téri Evangélikus Gimnáziumba.
Buczogi Annamária: Én is abból az iskolából jöttem önkéntesként.
Fekete Ágnes: Milyen programok lesznek ebben a sátorban?
Garancsi Kinga: Mivel kávéház, az elsődleges a kávéfőzés. A Klasszikus pont nevű Közösségi térrel vagyunk együtt, ezért remek klasszikus zenei koncertek lesznek. Van egy fekete jurtánk, egy pihenős részleg, ahol párnák közt kávézgathatnak az emberek. De készülünk még esti filmvetítéssel, illetve esténként csendsétával. Mindig próbáljuk ahhoz igazítani a programot, ami éppen a jelenlévők igénye, vagy amihez kedvük van.

Lovas Áron: Én is a KIE-n keresztül jöttem ide, és ugyanoda járok iskolába ahová a többiek.
Fekete Ágnes: Mit kell tudni a KIE-ről?
Lovas Áron: Az1844-ben alakult YMCA nemzetközi szervezethez tartozó magyar ifjúsági egyesület. Úgy kezdődött el, egy fiatalember, aki fölment a városba, látta a gyári munkások rossz helyzetét és a szegénységet, és elkezdett bibliaórákat, ima összejöveteleket tartani a szobájában. Ennek hatására indult el Magyarországon is 1883-ban a KIE szolgálata. Én a Tappancs munkaág tagja vagyok, négy-öt éve.
Fekete Ágnes: Az mit jelent?
Lovas Áron: Ez a munkaág a cserkészethez hasonló feladatokat végez. Minden nyáronvan egy tíznapos tábor két korosztályban lányoknak és fiúknak külön-külön. Vannak évközi csoportok- például a mi iskolánkban is -, ésősszel vezetőképzőket tartanak. Vannak más munkaágak is – például a Nyomkeresők -, de azok nem olyan aktívak itt Magyarországon.
Fekete Ágnes: Milyen egy Tappancs tábor?
Lovas Áron: Az erdőben vagy egy mezőn sátorozunk. Éjjelente egyik sátor lakói őrködnek. Zászlónk is van. Délelőtt bibliaóra van először, utána pedig elég sok sportolás. Nagyon szívesen játszunk Indiaca-t.
Fekete Ágnes: Az mi?
Lovas Áron: Olyasmi, mint egy röplabda. Hasonlóan játszák, de úgy néz ki, hogy kicsi ütőfelülete van és tollak állnak ki belőle. Elég sok sport van, utána ebéd. Délután kirándulások, akadályversenyek és erdőjátékok vannak, például számháború.
Fekete Ágnes: Idén volt már Tappancs tábor?
Lovas Áron: A fiatalabbaknak már volt, az idősebbeknek pedig augusztusban lesz. Arra megyek.
Fekete Ágnes: Hol lesz az a tábor?
Lovas Áron: A Mecsekben.

Hírek:
Református iskolatörténet a XVI. századtól 1948-ig, illetve napjainkig címmel tart előadást Tőkéczki László július 26-án, vasárnap 15 órakor Pócsmegyeren, majd iskolatörténeti kiállítás nyílik, amely augusztus 23-ig lesz látogatható.

A Lepramisszió köszönetet mond mindazoknak, akik felhívásukra adományaikkal hozzájárultak a nepáli földrengés során súlyosan megsérült Anandaban leprakórház épületeinek helyreállításához.

A Sukorói Zenei Nyár keretében Scheer Lívia énekes és Balogh Zsolt zongoraművész ad hangversenyt július 25-én, szombaton 19 órakor a sukorói református templomban.

A Durham Egyetem kamarakórusának koncertje lesz július 25-én, szombaton 19 órától Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

A Tabulatúra Régizene Együttes ad hangversenyt július 25-én, szombaton 19 órakor Várpalotán, a református templomban.

A Tiszáninneni Református Egyházkerület kántorképzőjének záróhangversenye július 25-én, szombaton 11 órakor lesz Miskolcon, a Belvárosi református templomban.

A Crescendo Nyári Művészeti Akadémia tanárai és diákjai Tokaj különböző szabadtéri helyszínein adnak promenádkoncerteket ma 17 órakor. A tavalyi gálagyőztesek hangversenye 24-én, pénteken 17 órakor lesz a tokaji zsinagógában.

A Credo Nyári Művészeti Fesztivál keretében Nagymaroson, augusztus 3. és 9. között délutánonként író-olvasó találkozókat tartanak, ahol többek között Füzesi Magda és Kovács Sándor kárpátaljai és Bodnár Éva felvidéki íróval is megismerkedhetnek az érdeklődők. Esténként 19 órától lesznek koncertek, ahol fellép a Mezővári Gyermekkórus, a Credo Együttes, és más határon túli kórusok és zenekarok.

A Magyar Continental Singers Contini csapata koncertezik július 23-án, csütörtökön 18 órától az abaújvári református templomban.

A Gömörszőlősi Értékmentő Tábor festett templomkazettáiból nyílt kiállítás Budapesten, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban, a Fő utca 6. szám alatt. A tárlat szeptember 5-ig látogatható.

Angol nyelvű keresztyén tábort szerveznek Aggtelek közelében 10 és 25 év közötti fiatalok részére július 27. és augusztus 9. között.

Gueth Gyula lelkipásztor születésének 100 évfordulója alkalmából ünnepi istentiszteletet tartanak július 26-án, vasárnap 16 órakor Balatonőszödön.

Fekete Ágnes áhítata:

"Egy törvénytudó odament Jézushoz és ezt kérdezte: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig ezt monda: A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz. Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?" Lukács 10,25-29

Az evangélium egyik legnépszerűbb szereplője a samaritánus. Számos jótékonysági mozgalom tőle kölcsönözte a nevét. Kevesen gondolnak azonban bele, hogy nem ő e példázat főszereplője, hanem a félholtra vert ember. Hiszen, amikor odaálltak a kérdéssel Jézus elé: "ki az én felebarátom?" Ő egy emberről kezdettel beszélni, aki elindult az úton. Óhatatlanul is az ő szerepébe bújtatta ezzel a hallgatót. Majd a példázat végén nem azt a kérdést tette fel, hogy ki volt irgalmas a felebaráthoz, hanem fordítva: ki volt a félholtra vert felebarátja? Kicsit furcsán is hat ez a kérdés. Ki lett volna? Amikor az ember élet-halál között van, nem nehéz válogatni a segítő kezek között.
Igen, amikor perspektívánk nagyot zuhan, amikor nem a ló tetejéről, hanem az út széléről figyeljük az embereket, egyszerre minden másképpen fest. Ez a látószög a példázat lényege. Mintha azt mondaná Jézus: Ti idejöttetek okosan megkérdezni: Ki az én felebarátom? Filozofálhatunk, bölcselkedhetünk, de ennek a kérdésnek a valódi helye az útfélen van. Akkor, amikor nem az a kérdés, hogy te szánsz-e mások számára a szabadidődből, a pénzedből, hogy milyen forrósággal szeretsz, hanem hogy kiszolgáltatottan, a rablók prédájaként találsz-e egy embert, aki segít? Meg kell vallanom, nem egyszer éreztem magamat a pap és a lévita szörnyű szerepében. Pedig, amikor templomba sietek még különösebb gonddal figyelem az embereket, nehogy ebbe a hibába essek. Mégis, mindannyian szaladunk és eközben a legfontosabb pillanatokat elfelejtjük.
De mindennek a súlyát valóban akkor érezzük meg, amikor mi állunk az út szélén baleset után vagy betegen, rokkantan. Velünk nem állnak szóba, minket néznek le, a mi bőrünkön ég a többi ember szeme. Akkor egyszerre megértjük ezt a példázatot és a názáreti Jézus üzenetét is. Akkor látjuk őt a kereszten, bele merünk nézni kínjaiba, átszögezett kezébe, és merjük meghallani kiáltását: "Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet?" Isten mindannyiunk életébe elhelyez a maga mértéke szerint ilyen értő pillanatokat. Egyet hadd meséljek el!
Egy kolléganőnk halt meg nemrég. Az utolsó hetekben az intenzív osztályon találkoztam vele. Valamit magyarázott, de nehezen értettem. Mozgatta a lábát és két "o" betűt próbált formálni a szájával. Azt hittem, azt magyarázza, hogy már tudja mozgatni a lábát. De lassan megértettem, azt mondja angolul: Going home. Ezzel egy énekre célzott, hogy ezt majd a temetésén jó lenne meghallgatni. Most is előttem van a kép, ahogyan vízszintesen "biciklizett" az ágyban, szinte teljesen béna testével és készült menni, földi vándorlása után Istenhez. Aztán eljött a temetésének az ideje. Elvittem ezt a zenét magammal, ahogyan kérte. Azonban a lejátszó nem játszotta le a hanghordozóról, hanem elkezdte az összes riportomat letölteni. Csak akkor tudta a pendrive-ról lejátszani, hogy ha minden mást letörlök, és csak ez maradt rajta: Going Home, megyek haza.
Mintha még ezzel is tanított volna engem. Mert ez az élet lényege, hogy Krisztus átölelte őt és rajta keresztül engem is. Ha már mozdulni sem tud az ember, ha vízszintesen van, járni sem tud, már mindent letöröltek élete lemezéről, akkor is Krisztus felebarátja marad, az Ő forró szeretetében élhet. Ámen.