2015-07-29

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat. Fekete Ágnes vagyok.
Az elmúlt héten zajlott a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó Tatán. A találkozóról hallhatunk most hangképeket, riportokat. A mai kor egyik nagy kérdése a bizalom volt a főtéma. Sóskuti Zoltánt a Csillagpont főelőadóját kérdeztem először.

Fekete Ágnes: Te találtál a témára, vagy a témához találtak téged?
Sóskuti Zoltán: Eredetileg valaki más tartotta volna a főelőadásokat, de ő visszalépett. Így, amire egy hónappal ezelőtt megtudtam, hogy én leszek a főelőadó, addigra már az egész téma ki volt dolgozva.
Fekete Ágnes: Érződik is, hogy itt komoly csapatmunka volt.
Sóskuti Zoltán: Nekem is tetszett ez a téma, az elejétől kezdve, és úgy gondoltam, hogy erről szívesen beszélek. Amikor már mindent megírtam, itt voltam a helyszínen, leültem ide a tó partjára, ahol most is beszélgetünk. Nagyon szép itt! Akkor éppen egy kacsa úszott el előttem, gyönyörűen hullámzott a víz, és azt kérdeztem magamtól: Te tényleg bízol Istenben, amiről beszélsz? Akkor az volt a válaszom, hogy nem. Sőt, azt láttam magamban, hogy amikor baj van, először iszonyúan félek, utána rohanok az emberekhez, hogy segítsenek, és csak a harmadik lépés, hogy végre elkezdjek imádkozni. Érdekes, hogy én magam is formálódtam azáltal, amik itt történtek. Békesség és harmónia van bennem. Ahogyan most elsimult a tó, és itt ülünk: igen, bízom, csakazértis, annak ellenére is, bízom Benned! A pólókon is ez a felirat olvasható.
Milyen sokszor hitetlennek bélyegezzük azt, akit nem értünk, mert éppen egyfajta hitehagyásban, krízisben van, vagy küszködik. Olyan jó volt arra a mondatra rátalálni, hogy láncold magad egy biztos ponthoz: Isten így is, akkor is, most is szeret. Bármit csinálsz, bármit mondasz, ha nem imádkozol, nem olvasol Bibliát, nem mész templomba, mert nem megy, akkor is ezen az erős kötélen vissza tudsz mászni Istenhez, és el tudod mondani: igen Uram, én is szeretlek. Ezután majd újra tudsz Bibliát olvasni, imádkozni. Többekkel beszélgettem, akiknek ez nagyon komoly probléma.

Fekete Ágnes: Miért van ez így?
Sóskuti Zoltán: Csalódunk. A lelkésztől azt várják, hogy szent ember legyen, de nem attól leszek szent ember, hogy tökéletes és hibátlan vagyok, hanem hogy tudatosan törekszem arra, hogy vállaljam azt, ami nem megy. Utálom, hogy el kell játszani a tökéletes keresztyént, a mindig boldog, mindig Igét olvasó és tökéletes keresztyént, én ezt nem akarom eljátszani! Egyébként kettős érzésem van a Csillagponttal kapcsolatban. Ha az ifiseimre gondolok, akkor engem is zavar az, hogy nem lehet olyan könnyen kontrolálni őket, nem tudjuk, hogy hol vannak, mit csinálnak ezen a nagy területen. Többen ezért féltik a fiatalokat a Csillagponttól. De szerintem van egy önmagukat kontroláló szerep, és egymásra is vigyáznak. Nagyon jók itt a szabályok, például az, hogy teljes alkoholtilalom van. Itt maguk az események adnak fegyelmező erőt. Tudomásom szerint Európában nincs másolyan fesztivál, ahol a lelki dolgok ennyire tudatosan lennének a középpontban. Minden Csillagpont-ellenesnek üzenem, hogy a fiataljainkat nem tudjuk megőrizni mindenhol és mindig, mert úgyis elmennek fesztiválokra, koncertekre, amikor a haverokkal lógnak. Töltsük tele őket jóval, és ez ki fogja szorítani a rosszat. A fiatalokat jóllakatjuk lelkileg, és meghittséget kapnak. Minden nap énekeltük a Jó az Úrban bizakodni című éneket, és szerintem ez volt a legszebb pont, mert olyan imádságos, meghitt hangulatot teremtett. Nem félek kimondani, hogy a "hangulatnak" fontos szerepe van a megmaradásban. Engem is ez tartott meg fiatalkoromban: az ifi hangulata, a táborok hangulata. Nem emlékszem már az akkor elhangzott prédikációkra, de arra emlékszem, milyen volt a fűben ülni és énekelni. Ez a hangulat a Csillagponton is megvan, és mellette rengeteg program is van.
Azt szeretem még a Csillagpontban, hogy nagyon tükrözi az egyházunk sokféleségét. Szenvedek attól, hogy bárki valamilyen, és azt rám akarja kényszeríteni. Tudjunk örülni annak, hogy a másik valamiben jobb, valamit másképpen ért, a misztériumot meg hagyjuk meg misztériumnak és ne akarjuk "szétmagyarázni". A Csillagpont ilyen szempontból üdítő alkalom az egyházunkban. Idéztem az előadásomban Brückner Előd Ákos ciszter atyát, aki az ökumenikus imahéten azt mondta:"jó lesz egymást itt megszoknunk, mert a mennyben is így ömlesztve leszünk." Tényleg nem értem, mi értelme annak, hogy falakat emelünk és válogatunk, hogy kivel állunk szóba. Olyan jó volt itt tisztelni és emelni egymást. Nem titkoljuk a gyengeségünket, és tényleg nem kell tökéletesnek lenni akkor sem, ha valaki püspök, esperes vagy ifivezető. Igen, ez vagyok most. De igyekszem jobb lenni! Egyébként a fiatalok nagyra értékelték, hogy személyes voltam, és el mertem vállalni a küszködéseimet, a bukdácsolásaimat. Soha semmi nem tud bennünket semmi más úgy összehozni, mint a saját mélységünk. Ezt Krisztusban mondom: "Te is ezzel küszködsz? Én is." Ennek olyan mély összetartó ereje van, hogy az kimondhatatlan. Nem a sikereinkben találkozunk, hanem a kudarcainkban. Csak egy valakinek kell elkezdeni azt, hogy ezt bevallja, és aztán jön a meghitt, mély beszélgetés. Ilyenekben volt itt részem, mert érezték a fiatalok, hogy biztonságban vannak, mert nem egy tökéletes emberrel beszélgetnek. Én is biztonságban éreztem magam, miután önmagukat vállalták.
Fekete Ágnes: Mintha a bizalom és az önismeret nagyon összefüggene a számodra.
Sóskuti Zoltán: Valóban. Minél többet csalódok magamban, és lefoszlanak rólam a magamról gondolt illúzióim, annál inkább Isten előtt látom magamat. Ez az önismeret segít abban, hogy a bizalmamat ne önmagamba vagy a mások elismerésébe vessem, hanem abba, hogy Isten szeret, és ennek ellenére bízik bennem. Református kegyességünkben benne van az önostorozás. Mondjuk magunkra, hogy bűnös, bűnös, bűnös, de nem mondjuk azt, hogy Isten irgalmas, irgalmas, irgalmas. Pedig ha ezt jól látom, akkor én is irgalmas leszek mások bűnével szemben. A Sivatagi atyáknak van egy nagyon szép imádsága: "Ha valakit vétkezni látsz, ezt imádkozd: Bocsáss meg nekem Istenem!" A te vétkedben nem azt látom, hogy milyen vagy te, hanem azt látom, hogy én ugyanilyen vagyok. A hitet az nyomorítja meg, hogy azt hisszük, Isten egy rendőr, aki gumibottal áll mellettünk, és elvárások nehezednek ránk. Én megtanultam az életem egy nagy krízisében, hogy az elvárások megbénítanak bennünket. Pedig az a református, így van benne a kátéban a Tízparancsolatnál, hogy hálából, az Isten iránti szeretetemből fogok változni, formálódni, és nem attól, hogy elvárja Isten, hanem ha már szabad vagyok arra, hogy jót tegyek.
Említettem az előadásban a felvételi vizsgámat. Magyar-történelem szakra felvételiztem a főiskolára. Osztályelső voltam, és nagyon tanultam, minden tanulásom előtt imádkoztam, mégis csúfosan alulmaradtam, és nem vettek föl. Ezután a Kazinczy utcán mentem hazafelé, ahol nagyon vékonyan látszik az ég, és szidtam Istent, hogy "Benned bíztam, de nem működik ez az egész." Úgy éreztem, átvertek, és ráadásul még katonának is kellett mennem. A katonaság alatt újra felvételiztem, és felvettek. Méghozzá a harmadik legjobb pontszámmal. Most már tudom, hogy ennek így kellett lenni, akkor nem tudtam, nem értettem. Érdekes volt ebben a csalódásban visszatalálni Istenhez. Úgy tűnik, hogy nem lehet megúszni a csalódásokat, küzdelmeket, különben nem lesz bizonyosságunk, nem lesz miről beszélni. Abból lehetnek csodák, ha átéled a szenvedést. Csakhogy ebben a világban megpróbáljuk ezt kerülni. A szenvedés, a szomorúság ellenség, mindig vidámnak kell lenned. És keresztyénként meg aztán végképp nagyon vidámnak kell lenni, sőt még valami kegyes mázzal le is kell önteni az egészet. Ha pedig nagyon rosszul vagy, akkor azt kell mondani: "Isten kegyelméből jól vagyok." Miért nem lehet azt mondani, hogy borzasztóan rosszul vagyok? Mert van úgy, hogy rosszul vagyok, és ezzel az érzéssel kell jelen lennem Isten előtt, mert csak akkor tudok imádkozni, ha az vagyok, aki vagyok.
A Csillagpont az egyház megújulásáról is szól. Az egyház megújulását valahogy úgy képzelem el, hogy a tradícióra épül. Abban kellene megújulni, hogy merjünk mélyebbről meríteni, csendben lenni, jobban alapozni a régiekre. Sőt, az egyház megújulását abban látom, hogy még régebbre nyúljunk vissza. Az első dolog az, hogy bizalmunk legyen abban, hogy mindannyiunkat az Úr Jézus formál. Második pont, hogy értsük meg a tradícióinkat, hogy mi miért van, és becsüljük őket! Keressük meg ezeknek az eredeti értelmét, vagy adjunk neki új értelmet! A harmadik pedig, hogy próbáljunk meg azon gondolkodni: mi az a kevés, ami picit mi az egyházhoz hozzá tehetünk. Miben kellene egy picit formálni? Ebben a Csillagpontnak nagy szerepe van. Szintézisbe kell hozni az egyházat, valami magyar és nem valami idegen szintézisbe. Az sem lehet jó megoldás, hogy a tradíció mellett kardoskodom, és lehurrogok minden amerikai mintát, és az sem megoldás, hogy átveszek egy amerikai mintát úgy, hogy közben nem érdekel,hogy honnan jöttünk.

Gáspár Dániel: Fülekről jöttünk. Voltunk Mezőtúron is két éve, és nagyon megtetszett. Végülis fiatalok vagyunk, reformátusok vagyunk. Gyakorlatilag kötelező programpontja a nyárnak, úgyhogy eljöttünk. A Csillagpont vegyíti egy világi fesztivál és egy egyházi tábor elemeit, ahol testileg csak lemerülni lehet, de lelkileg föl lehet töltődni, úgy kulturálisan, mint hitbeli szempontból.
Fekete Ágnes: Milyen volt a kiscsoport?
Gáspár Dániel: Nagyon jó, hogy a főelőadást kibeszélhetjük kisebb csoportokban. Több szó jut egy embernek, és azáltal, hogy többet beszél valaki, jobban átgondolja a témát.
Orémus Péter: Kassáról érkeztünk Felvidékről. Még gimnazista vagyok. Másodikos. Úgy érezzük, minthogyha tényleg egy kis táborban lennénk, de mégis egy hatalmas fesztiválon vagyunk.
Fekete Ágnes: Látom, segítettél kinyitni a vizes palackot egy gyermeknek. Elég nagy gond most itt a víz.
Orémus Péter: Igen, igen, mert nagyon nagy a hőség.
Fekete Ágnes: Körülbelül hány fok van?
Gáspár Dániel: Árnyékban harmincöt, a sátorban úgy hatvan körül.
Fekete Ágnes: Mi tetszett az előadásban?
Orémus Péter: A csalódásról volt szó, ez minden ember életében megjelenik.
Fekete Ágnes: Ti csalódtatok már?
Gáspár Dániel: Természetesen. Szerintem már mindenki csalódott. Megbízunk valakiben és mégsem úgy cselekszik, ahogy azt várnánk tőle. Magunkban is lehet nagyokat csalódni. Szükséges rossz a csalódás. Anélkül nincs élet.
Orémus Péter: Egy négyszáz méteres futóversenyen dobogós szerettem volna lenni, de a testem közbeszólt, és begörcsöltem.
Fekete Ágnes: Végül hányadik lettél?
Vorenus Péter: Aztán később már első.
Gáspár Dániel: Többször fordult már elő, hogy zenével, tánccal szerepeltünk. Biztos sokaknak ismerős az az érzés, amikor jön egy vakablak, se kép, se hang. Nagyon kellemetlen. Ez is egy magamban való csalódás.
Fekete Ágnes: Milyen hangszeren játszol?
Gáspár Dániel: Hegedülök.

Halászi Katalin: Fehérgyarmatról érkeztem, és kiscsoportvezető vagyok.
Fekete Ágnes: Milyen a kiscsoport?
Halászi Katalin: Nagyon hamar megnyíltak a fiatalok, és igaz hitet látok a szemükben, annak ellenére, hogy nem idősek még. Nagyon fel kell készülni hozzájuk, mert bölcsek a korukhoz képest és tisztában vannak a dolgokkal.
Fekete Ágnes: A csalódással kapcsolatban miről volt szó?
Halászi Katalin: Arról beszéltünk, hogy akkor csalódunk Istenben, ha azt gondoljuk, hogy mi jobban tudjuk, mi kell nekünk. Utólag mindig belátjuk, hogy nem így van, mert azt még mindig Isten tudja jobban. Játszottunk is a csoportban.
Fekete Ágnes: Mit?
Halászi Katalin: A televízióból is ismert játékot a Beugrót, ahol adott helyzeteket kell eljátszani. Nálunk egy szerelmi csalódást mutattak be a fiatalok, de a végénpozitív megoldás lett. Nagyon élveztük, végignevettük az egészet. Nagyon ügyesek voltak a játékosok.

Nagy Zsolt: A Budai református gyülekezetbe járok. Ketten vezetjük a párkapcsolati sártat. A tizennégy-harmincöt éves korosztály központi témaköre a párkapcsolat, ezért nagyon sokan eljöttek a programjainkra. Egy kétszáz négyzetméteres sátrunk volt és ez szinte minden előadás alkalmával teljesen megtelt.
Fekete Ágnes: Ez egy égető probléma ma a fiatalok számára.
Nagy Zsolt: Így van. Fontosnak tartottam, hogy az előadások mellett ismerkedési lehetőséget is biztosítsunk a párkeresőknek, ezért szerdán rendeztünk "rapid randit". Nyolcvan főre terveztük, és előregisztrációs program volt, azaz föl kellett előre iratkozni.Azonban nyolcvan fő helyett száznegyven fő jelentkezett. Saját tapasztalatból tudom, hogy amikor jelentkeztem rapid randira, és nem kerültem be a kiválasztott tagok közé, akkor nagyon rosszul éreztem magam, ezért úgy döntöttünk, hogy minden jelentkezőt megpróbálunk elindítani ezen a programon. Négy korcsoport volt. A 14-18, 19-25, 26-31 és a 32-35 éves korosztály. Legkevesebben a 32-35 éves korosztályból jelentkeztek, és ezen belül is inkább a hölgyek. Legnagyobb arányban a 26-31 éves korosztály vett részt a rapid randin. Ezt a csoportot 16-16 fővel is tudtuk indítani.
Fekete Ágnes: Ott arányos volt a fiúk-lányok aránya?
Nagy Zsolt: Mondhatni, arányos volt. A 14-18 éveseknél több fiú volt.
Fekete Ágnes: A középiskolás korosztálynál a fiúk nem nagyon mernek ezek szerint ismerkedni.
Nagy Zsolt: Ez így van, de szerintem ez nem feltétlen korhoz kötött. Azt vettem észre, hogy a fiúkban van egyfajta bizalomvesztettség, félnek közeledni a hölgyek felé, és félnek az elutasítástól is. A 2015-ös tatai Csillagpont témája a bizalom, ezért is gondoltuk, hogy egyfajta önbizalom-erősítőnek is felfogható az, ha valaki el meride jönni.
A ma felnövekvő generáció életében a személyes kommunikáció háttérbe szorul, elsődleges most már az online kommunikáció, azon belül is a Facebook. Nem tanulják meg elvállalni a gondolataikat, őszintén kommunikálni, és nem tanulják meg vállalni a felelősséget sem a kimondott szavaikért, gondolataikért: sokkal egyszerűbb leírni egy gondolatot a gépen, és becsukni a laptopot, mintsem vállalni annak a következményét, hogy mondok valakinek valamit, és utána belenézek a szemébe.
Fekete Ágnes: Talán-talán be is gyakoroltak valamit?
Nagy Zsolt: Igen. Sokszor, azt vesszük észre magunkon is, hogy sopánkodunk a problémáinkon, viszont elfelejtünk lépéseket tenni a változásért. Hogyha az első lépést megteszi valaki, akkor a többi lépés már sokkal könnyebb lesz.
Fekete Ágnes: Tehát, ülj le, és beszélgess?
Nagy Zsolt: Igen. Ki kell mozdulni, tenni kell érte, ismerkedni kell. Bízunk benne, hogy találkozni fognak a párok. Ez egy hosszú út. Én is tavalyi szakításom óta komolyan elkezdtem az önismerettel foglalkozni. Ámbár sosem voltam az a típus, aki csak a másikat hibáztatta volna egy-egy konfliktus kialakulásáért. Az én nagymamám mindig azt mondta, hogy egy konfliktusért két ember a felelős. Nehéz annak a felismerése, hogy nem vagyok olyan tökéletes, mint amilyen tökéletesnek esetlegesen magamat gondoltam. Ha felismerem, az még csak egy dolog, de nem biztos, hogy be is merem magamnak vallani. Az a csodálatos ebben a táborban, hogy lehetőségeket is kínál ahhoz, hogy ha valaki szeretne elindulni a lelki fejlődés útján, azt itt megteheti.

Győri Zsófia, az Immánuel Otthon igazgatója: Kulcsár Tamással, a táncpartneremmel Debrecenből, az Immánuel Otthonból jöttünk. Tamás már kijárta az iskolát.
Kulcsár Tamás: Igen.
Győri Zsófia: Szép táncot táncoltunk el az áhítat kiegészítéseként vagy erősítéseként. A szülei minden rezdülését értik.
Fekete Ágnes: Ez az öröm kifejezése?
Kulcsár Tamásanyukája: Igen.
Fekete Ágnes: Mindhárom nap a bizalomról volt szó, és az utolsó áhítatban láthattuk ezt a bizalomról szóló táncot is.
Győri Zsófia: Ezt a táncot terapeutákkal, koreográfussal, a szülőkkel és Tamással együtt alkottuk meg. Azt gondoltuk, hogy egy fogyatékos gyermek születéséről szól majd. Az édesanyja nézi jobbról, balról, egy kicsit más, kicsit furcsa. Aztánjönnek az első lépések, ahogyan járkálunk körbe, ahogyan kísérem őt. Vannak felemelő pillanatok, amikor megemelem, és együtt pörgünk. Anyaként az ember sok felemelő pillanatot él át. Meg azt is, hogy most nagyon nehéz, leteszem, elég volt. Mégis, amikor letenném, kiderül, hogy nem lehet letenni. Ebben Tamás szüleinek a története is benne van,mert időnként tényleg elfáradnak a szülők, és letennék, deaztán mégiscsak magukhoz veszik újra. Egyetlen olyan pillanat van, amikor elengedem, amikor fizikálisan nem fogom Tamást, és ez az a pillanat, amikor imádságra nyújtom ki a kezem az ég felé. Tehát ez az, amikor el lehet engedni, mert igazán más tartja. Illetve van egy nagyon fontos momentum még, amikor letérdel Tamás, és vele szemben térdepelek. Akkor ő az, aki feláll először, és ő húz fel magához. Ebben a sokszor egyoldalúan értelmezett fogyatékos és segítő kapcsolatban mindig azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a segítők, mi vagyunk az erősek, és sokszor nem mi vagyunk az erősek, hanem ők azok, akik felemelnek bennünket.
Fekete Ágnes: A pörgésnél megdöbbentő vastaps volt, tehát azt mindenki nagyon érezte, hogy miről szól.
Győri Zsófia: Sok helyen adtuk már elő, de ennyire értő, érző közönséget még mi sem találtunk. Megdermedt a közönség is, ez nagyon inspiráló volt.
Fekete Ágnes: Részt vettek a koreográfia kitalálásában?
Kulcsár Tamásanyukája: Végülis igen, mint szülők összeraktuk.

Fekete Ágnes: Imre Zita dunaszentbenedeki lelkipásztor.
Imre Zita: Csillagszóróként vagyok itt a Csillagponton.
Fekete Ágnes: Ez mit jelent?
Imre Zita: A csillagszórók a kiscsoportvezetők munkáját segítik, meghallgatják a tapasztalataikat, bátorítanak, vigasztalnak, és hogyha valami tanácsra van szükség, akkor igyekeznek segíteni. Az információáramlásban is van szerepe a csillagszórónak. Azt láttam most, hogy ez elég jól működik: a résztvevőtől eljutnak az információk a csoportvezetőkig, a csoportvezetőktől a csillagszórókig, és a csillagszóróktól a stábtagokig, vagy akár az előadóig is. Pont most volt egy visszajelzés, hogy tegnap valaki egy csoportban jelzett az előadónak és aztán az előadó összefutott a kiscsoportvezetővel.
Fekete Ágnes: Miért nem megy oda bárki közvetlenül az előadóhoz?
Imre Zita: Azért, mert ez egy többezres fesztivál. Persze, egyébként Zoltánhoz nyugodtan odamehet bárki.
Fekete Ágnes: A csillagszórók többnyire lelkészek?
Imre Zita: Igen, mindannyian lelkészek.
Fekete Ágnes: Az, nagyon jó, hogy bár elég nagy fesztivál, mégis nagyon sok személyes kapcsolatépítés is lehetséges. A legtöbb fesztiválon arra nem helyeznek hangsúlyt, hogy a kiscsoportos találkozók is jók legyenek.
Imre Zita: Igen. Egyik nap az volt a feladatom, hogy járkáljak, és lássam, hogy kik azok, akik nem találták meg a csoportjukat. Azt tapasztaltam, hogy nem sokan bóklásztak egyedül, vagy kettesével, hanem a legtöbben a csoportban voltak. Velem is jöttek a gyülekezetünkből fiatalok, és már ők is töltenek időt más gyülekezetekből való fiatalokkalis a szabadidőben. Szinte lehet látni lelki szemeinkkel, hogy itt valami épül. Az előadók, az igehirdetők, akiket eddig hallhattunk,mind megtalálták önmagukat a református identitáson belül. Modernek is, mai kontextusban élnek, tehát nem kell erőltetniük ezt, hogy önmagukat kell adniuk és szerintem, mivel ők elfogadták önmagukat, ezért nem esik nagyon nehezükre, hogy önmagukat adják. Ez az őszinteség nagyon üdítő és nagyon bátorító, és szerintem sokaknak segít. Csalogató is: gyertek erre, mert ez jó!
Fekete Ágnes: Tetszett nekem az a mondat, ami elhangzott: "Ha szeretnéd tudni, hogy az Isten hol keres, akkor nézd meg a lakcímkártyádat!"
Imre Zita: Igen. Azért is tartom ezt fontosnak, mert van egyfajta nagy vándorlás van, mindig mindenki keresi a helyét valahol máshol. Mindegy, hogy hol, csak máshol akar lenni. Ebben a helyzetben ez egy fontos üzenet: először nézzük már meg, hogy hol vagyunk, miben vagyunk, mi ott a feladatunk. Nem kell elmenni mindig valahova máshova. Az egyik csoportban nagyon érdekes volt a csoportvezető tapasztalata. Azt mondta, hogy próbálják meg elképzelni, hogy egy olyan világban élnek, ahol nem kell aggódni semmiért, nem kell félni semmitől, bizalomteljes légkör van. Megpróbálták eljátszani ezt a képzeletjátékot, de nem sikerült. Nem sikerült, mert ez elképzelhetetlen. A fiatalok azonnal azt kérdezték: de honnan tudnánk mi abban a világban, hogy nincs okunk semmitől sem félni, hogy nincs veszedelem? Tehát nagyon sok olyan kérdés felmerült, ami megmutatta, hogy ugyan nagyon vágyunk rá, hogy egy olyan világban éljünk, ahol bizalom van, de annyira elszoktunk tőle, hogy ez elképzelhetetlen. Megakad az ember ebben. Amikor nem gondolunk bele, akkor azt szoktuk mondani, hogy a bizalom az természetes dolog, a bizalomvesztés pedig a rendkívüli. Közben pedig egy olyan világban élünk, vagy olyan lett a világ miattunk, hogy az fogja a rendkívüli eseményeket kiváltani, ha bizalmat adunk és ajándékozunk.

Szikszai Szabolcs áhítata:

Ezután Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kistermetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: "Zákeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom." Lukács 19,1-5

A kivetítőn látunk egy olyan képet, amelyet a Facebook-on nagyon sokan megosztanának. Egy valószínűleg szép hölgy tart a kezében egy lapot. A hölgy elrejtőzik, de a véleményét tudhatjuk. A lapon az alábbi szöveg olvasható: "Akinek fontos vagy, az keres téged. Aki látni akar, talál rád időt. Akinek kellesz, megtalál. A többi csak kifogás." Vajon úgy is igaz-e ez az állítás, hogy aki nekem fontos, azt keresem. Akit látni akarok, találok rá időt. És aki nekem kell, megtalálom.
Mert a képen látható szöveget nevezhetnénk a bizalmatlanság receptjének is. Bizalmatlanul elrejtőzöm egy lap mögé, nem látszik az arcom, nem látszik, ki vagyok, és szemrehányást teszek a világnak, hogy én nem vagyok elég fontos, engem nem akarnak látni azok, akik nekem fontosak, és nem kellek senkinek sem. Jó kifogás, hogy mások kifogásait használom kifogásnak.
Néha azt is mondjuk, hogy ha fontos lennék Istennek, akkor Isten keresne engem, ha kellenék neki, akkor tenne valamit, de Isten nem tesz semmit. Nem figyel oda, amikor kudarcok érnek. Ha kellenék neki, akkor bizonyítaná mindezt! Pedig itt egy viszonossági elvről van szó, ami ebben a mai világban nagyon hiányzik az életünkből. Elvárom ezt és ezt, nekem meg kellene kapnom Istennel szemben bizonyos dolgokat, deaz az igazság, hogy én magam nem vagyok ott, nem akarom látni, nekem nem fontos. Viszont Zákeus kereste azt, aki kereste Zákeust. Sőt szerette volna őt látni.
Szerintem a bizalom olyan, mint az orosz rulett: hat lövésből egy megsebezhet. Lehet, hogy sebet fogunk kapni. A pakliban ott volt, hogy Zákeus végül meg fog szégyenülni. Az ember nem túl jó bújócskázó, de Jézus nagyon jó ebben a játékban, és mindig megtalálja az embert. Zákeus elrejtőzött egy fügefára. Emlékeztethet ez arra a történetre, amikor Ádám és Éva a fügefalevelek mögé akart rejtőzni. Hol vagy Ádám és Éva? – kérdezte Isten. Elrejtőztem – mondta az első ember. Isten azt kérdezte: Ki mondta ezt neked? Most is ott a kérdés: Ki mondta neked, hogy sose bízz meg a nőkben, sose bízz meg a férfiakban? Ki mondta neked, hogy sose bízz Istenben, a papokban, az egyházban? Ki mondta neked azt, hogy ne bízz senkiben? Megnézted már azt az embert, aki neked ezeket a "jótanácsokat" adta? Magányos ember.
Mert tudjátok mi az eredménye a bizalmatlanság receptjének? A magány. A bizalom, döntés. Hat lövésből egy megsebezhet, de ebben a folyamatban megszületik a bizalomvezérelt élet. Mi ott vagyunk valahol a fügefán, ott vagyunk a lap mögött, ami elé oda van írva a "hatalmas nagy életbölcsesség". Rejtőzködésben vagyunk. Zákeus üzletember volt, pénzzel ügyeskedő ember, aki nagyon értette az üzlet világát. Bedobod a pénzt és megkapod, ami jár. Ez így működik. Gyakran használjuk ezt a kifejezést. Gondolkodtatok már azon, hogy amikor azt mondjuk: én így működöm, akkor lényegében azt mondjuk: én egy gép vagyok.
Minden bizalmatlanság mögött egyfajta adok-kapok üzleti szemléletmód van: adok neked valamit, ha te adsz nekem cserébe valamit. Jézus nem követeli azt, hogy Zákeus bizonyítson. Nem mondja, hogy akkor majd később újratárgyalhatnak, és megbeszélhetik a feltételeket. Jézus bement ebbe a házba, és így történt a változás. Ez egy igazi evolúció. Zákeus lemászott a fáról, és ettől kezdve elindult a fejlődés. Zákeus rájött arra, hogy számára a pénz jelenti a biztonságot. Ezért fajsúlyos az, hogy Zákeus szétosztotta azt, amije volt, a négyszeresét adta vissza a jogtalanul elvett pénznek.
Ki kellett lépnie a rejtőzködésből és nyitnia kellett az emberek felé. Neked is ki kell lépni abból, amiben vagy! Talán engem is elég gyakran láttok az okostelefon mögött. Mennyivel egyszerűbb a messenger-en beszélgetni egy szép lánnyal, mint odamenni hozzá. De a kapcsolatban csak a bizalom működik. Bár kaphatunk sebeket, de ott tanulhatunk meg bízni. A bizalmatlanságból úgy tudunk egy másik életmódba átlépni, ha elkezdjük újrafogalmazni azt, ami előttünk van. Próbáljuk meg ezt a szöveget is másként megfogalmazni: Bízom, mert Jézusnak fontos vagyok és keres. Bízom, mert látni akar, és talál rám időt. Bízom, mert kellek neki és megtalál. A többi csak kifogás.
Keress meg Jézus, mert tudom, hogy fontos vagyok Neked. Látni akarlak, kérlek, találj meg! Szabadíts meg a bizalmatlanságból, hogy bízni tudjak és keressem azokat, akik fontosak nekem, hogy bizalommal találjak időt azokra, akiket látni akarok, adj bizalmat, hogy aki kell nekem, akire szükségem van, arra rátaláljak! Ámen.