2016-02-24

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Sokan azért kerülnek nehezen közel a Biblia világához, mert megszokták, hogy mindent az eszükkel közelítenek meg. Érdekes szó ez az ész. Latinból vett kifejezéssel úgy is szoktuk mondani, hogy ráció. Eredetileg ez a katonák napi fejadagját jelentette. Valami olyasmi, amit ki lehet számolni, szét lehet adagolni. A magyar ész szóról viszont inkább az jut az eszünkbe, hogy valaki nagyon figyel, észrevesz, észlel dolgokat. Az ember azonban nem csupán számokkal leírható dolgokat észlel, hanem például azt is, hogyha fájdalom van a szívében, vagy valaki kedves hozzá. Ezeket a lelki észleléseket hívja elő belőlünk a Biblia világa. Ezekről a kérdésekről is beszélt Fabinyi Tibor professzor az elmúlt héten a Gondolkodó szeretet – Gondoskodó szeretet címmel elnevezett sorozatban, amelyet a budapesti Szilágyi Dezső téri egyházközségben tartanak. Témája az volt, hogyan lehetséges a Biblia nyelvezetét összekötni a mai emberek nyelvével. Először az előadásba hallgassunk bele egy kicsit…

Fabinyi Tibor (részlet az előadásból): Dietrich Bonhoeffer, a híres mártírteológus a börtönből írta keresztgyereke keresztelőjére? "Ma keresztyénnek keresztelnek téged anélkül, hogy abból valamit te felfognál. De mi magunk is újra a megértés kezdeteire vagyunk visszavetve. Minden olyan nehéz, távolinak tűnik számunkra. Mit jelent a megbékélés, a megváltás, az ellenség szeretete, a kereszt, a feltámadás? Igen, olyan nehéz és távoli, hogy nem merünk arról beszélni. Egyházunk, amely ezekben az esztendőkben csupán önfenntartásáért küzdött, mintha alkalmatlan lenne arra, hogy a megbékéltető és megváltó Ige hordozója legyen az emberek számára. Ezért a korábbi szavaknak erőtleneknek kell lenniük, és némuljanak el!"
Fabinyi Tibor: Lehet-e a Biblia nyelve és a mai világ nyelve között harmóniát teremteni? A huszadik század embere elidegenedett állapotban van. Egyesek ezt a nyelvvesztés állapotának mondják. Gerhard Ebeling írja, hogy egy sajátos nyelvfelejtés, sőt, nyelvmérgezés állapotában vagyunk. Már nem tudunk igazán Istenről beszélni. Visszaélnek a szavakkal. A Biblia nyelve csoportnyelvvé, privátnyelvvé válik, vagy ahogyan az egyházban szokták mondani kánaáni, zárt nyelvvé válik. Nem tudunk beszélni, ezért sokan hallgatnak, mondván, hogy a csend jobban beszél. Mindkét dolog felelőtlen. Felelőtlen hozzáállás az is, ha nem megfelelően beszélünk Istenről, fecsegünk róla, visszaélünk az Ő nevével, de az is felelőtlenség, ha nem beszélünk róla. A huszadik század embere igazán nem tud, nem mer Istenről beszélni, vagy rosszul beszél. Először az Isten szót kell igazán megértenünk. Az "isten" szó, nem csupán főnév, hanem Isten az ige, Ő az, aki "volt, van és eljövendő", a "vagyok, aki vagyok". Isten létezik, Ő van, és mi is azáltal létezünk, hogy válaszolnunk kell a megszólításra: "Ádám, hol vagy?" Ahelyett, hogy elrejtőznénk, vagy félrebeszélnénk, nekünk is meg kell találnunk az igaz szót. Az igaz szó mindig gyógyít, annak ereje van, míg a hamis szó mérgez, negatív hatása van. Föl kell fedezni a Biblia nyelvezetét, a metaforikus képi nyelvezetet. Úgy szoktam mondani, hogy nem elég fordítónak, hanem nyelvtanárnak is kell lenni, tehát az isteni mondanivalót, nem egyszerűen a mindenkori modern ember képére kell lefordítani, mert a mindenkori ember az változik. Ez a Biblia sajátossága: minden korban akkor élt, ha újra működni kezdett, ahogy Ézsaiás mondja: "Az én szavam nem tér hozzám vissza üresen, hanem megcselekszi azt, amit akarok." (Ézs 55,11) Tehát Isten szava cselekvő ige. Ha ezt megértjük, akkor saját életünkkel is válaszolhatunk. Az egyházban mindig nagy kísértés az, hogy régi dolgokat ismételgessünk. Azt hiszem, a Biblia olvasásának legnagyobb élménye az, ha mindig felfedezünk valami újat, és nyitottak vagyunk a meglepetésre. Vannak bizonyos elvárásaink, és ha azt megkapjuk, akkor elégedettek vagyunk, ugyanakkor nemcsak a bibliaolvasók, hanem a Biblia szerint is: még Jézus is tudott meglepődni. A kánaáni asszony meglepetést okozott Jézusnak: ekkora hitet még nem látott. Erre a meglepetésre van szükségünk.
Fekete Ágnes: A mennyiségnek nagy hatása van, hisz ebben a modern világban irdatlan mennyiségű szót használunk.
Fabinyi Tibor: Valóban. Egyrészt fecsegünk, nem választjuk meg a szavainkat, másrészt hiteltelenül beszélünk. Sokszor elhadarjuk az asztali áldást, szokássá válik. Ha valaki így mondja, akkor inkább nem mondom vele, hanem csendben, magamban mondom. Talán annak több ereje van. A csend sokszor erőt ad. De ez nem azt jelenti, hogy végleges elnémulásra van szükségünk. Zakariás, keresztelő János apja megnémult egy időre. Tulajdonképpen mi is egyfajta értetlenség állapotában vagyunk, megnémulunk, mert igazán nem hiszünk. De mégiscsak szükségünk van arra, ami a történetben olvasható, hogy a némulás után Isten bennünk belül dolgozzék, és egyszerre csak megtudjunk szólalni. Akkor már hiteles szóvá válik az, amit mondunk.
Fekete Ágnes: Átmeneti csendre szükség van. Én azt érzem, hogy néha jobb lenne csöndben maradni.
Fabinyi Tibor: Természetesen így van. Az elmúlt ősszel anglikánok között voltam Muirfieldben, egy anglikán teológiai főiskolán. Az anglikán liturgiában a csendnek nagyon nagy szerepe van. Ezt ott megtanultam. Mi, protestánsok túl sokat beszélünk. Beszélni kell, csak "ideje van a hallgatásnak és ideje van a szólásnak." (Préd 3,7)
Fekete Ágnes: A Biblia nyelve metaforikus. Így szokott felmerülni ez a kérdés például, hogy mit jelent a teremtés, hogyan kell érteni? Hatszor huszonnégy óra alatt teremtette Isten a világot?
Fabinyi Tibor: A Biblia hitünk szerint Isten Igéje. De mi nem Bibliában hiszünk, hanem az Atyában, a Fiúban, és a megszentelő Szentlélekben. A Biblia Isten Igéje, tanúságtétel. Arról szól, hogy ki a Teremtő, ki a megváltó Fiú, és ki a megszentelő Szentlélek. Úgy szól erről, hogy közben én ezt megtapasztalom. Mindig is kísértette, különösen a protestantizmust, hogy a Biblia mintegy bálvánnyá váljék. A hitvallás egy elmondott történet, elbeszélés, idegen szóval: narratíva. A képi nyelvnek, a szimbólumoknak a Bibliában nagyon nagy szerepe van. Egyik kedvenc részem az, amikor Jákob megáldja a tizenkét fiát. Mindegyik áldás mögött ott van egy metafora. Például: József, te termőfaág… A metafora két dolog azonosítása. Jézus tanításának is abban van az ereje, hogy Jézus képekben, szimbólumokban, történetekben tanított. Azt mondta, hogy "ti vagytok a föld sója", "ti vagytok a világ világossága". Az ismerős világból, a természeti világból vett át képeket, történeteket, de mindig tartalmazott az ismerős történet egy meghökkentő momentumot. Gondoljunk például az elveszett juh példázatára! Hol van olyan pásztor, aki otthagy a valóságban kilencvenkilencet és egyért elmegy? Tehát ez a meghökkentő, váratlan dolog, ami elgondolkoztatja az embereket, és azokat, akik fogékonyakká válnak, beengedi, azokat pedig, akik nagyon magabiztosak, és azt hiszik, hogy tudják az igazságot, azokat meghökkenti a példabeszéd. A Bibliában vannak nyugtató és nyugtalanító szavak. Természetesen megnyugtatnak bennünket a zsoltárok, bánatunkban vigasztalnak, énekre fakasztanak bennünket, ugyanakkor mindig van valami nyugtalanító elem is a Bibliában. Szent Ágoston fogalmazta ezt nagyon szépen, amikor azt a kérdést tette föl: "Miért vannak a Bibliában egyszerre világos, és egyszerre nehezen érthető kifejezések?" Majd ezt válaszolta: "A gondviselő Isten műve ez: a világos szavak éhséget csillapítanak és szomjat oltanak, a nehezen érthető szavak viszont megóvnak bennünket a csömörtől." Gondoskodik Isten arról, hogy ne vehessem birtokba az Ő szavát, ne én olvassam a Bibliát, hanem hagyjam, hogy ő olvasson engem. Ne én értelmezzem a szöveget, hanem Ő értelmezzen engem. A megértés tulajdonképpen engedelmesség. Isten beszéde történik, és hogyha megértjük, hogy Isten szava történés, akkor ezek a szavak a mi életünkben is történéssé változnak.

Fekete Ágnes: Nemcsak a Biblia, hanem a saját eszünk is lehet bálvánnyá.
Fabinyi Tibor: Az ész az eszköz. Adomány az értelem, tehát semmiképpen sem szabad elvetni, de ez több mint a mi értelmünk. Isten beszéde nem azért igaz, mert meg van írva, hanem azért van megírva, mert igaz. Az írás csak másodlagos dolog: Őróla szól. Az írás először szó volt, Isten beszélt, és a szó, írássá vált. Jézus maga sem írt le semmit. Egyszer írt a porba. Sőt, nem adta a tanítványainak azt a parancsot, hogy írjatok le mindent, amit mondtam, hanem ezt mondta: menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet! Adjátok tovább, hirdessétek! Valószínűleg szóban hirdették sokszor írástudatlan emberek. Az írás átmeneti állapot, és Isten azt akarja, hogy ismét szóvá, vagyis hanggá váljék, és ez a hang, ez a szó eljusson az emberi szívekig. Tiszteljük a Szentírást, de nem a "papírospápában" hiszünk, mint mondani szokták, hanem annak jelöltjében, egy személyben, a Szentháromság Istenben.
Fekete Ágnes: A teremtéstörténet is egy példázat?
Fabinyi Tibor: A teremtéstörténet elbeszélés. Nem egyszerűen mese. Az a szemlélet, hogy minden egyes napot huszonnégy órának tekintünk, az a tizennyolcadik-tizenkilencedik-huszadik századi ember gondolkodásáról vall. A Biblia embere még nem racionálisan gondolkodott. A teremtéstörténet arról szól, hogy Isten ennek a világnak alkotója, és nem a teremtés hogyanjára ad választ. Én is vallom, hogy Isten teremtménye vagyok, de emögött egy biológiai folyamat van. Nagyon nagy baj lenne, ha ezt a biológiai folyamatot megkérdőjelezném: Azt, hogy kilenc hónap volt szükséges ahhoz, hogy létrejöjjek. De egyedülálló személy vagyok, és minden embertársam egyedülálló személy, Isten teremtménye. Ez egyszerre a hit és a tudás kérdése is. A teremtéstörténet hitvallás. Nagyon nagy baj, ha mi az emberi rációt eszközként használjuk arra, hogy igazolódjék a mi szószerinti olvasatunk.
Fekete Ágnes: Amikor valaki tudományos állításokat mond, akkoris gyanús, ha valami túlságosan egybeáll, ha minden megmagyarázható, nincs sehol egy lyuk. Ha nincs kérdés, az a legbiztosabb jele a hamisságnak!
Fabinyi Tibor: Pontosan. Minden válasz célja az, hogy újabb és jobb kérdéseink legyenek, és ezáltal örökké párbeszédet folytassunk Istennel. Ez a párbeszéd mind a tudományban, mind az Istennel való viszonyunkra is áll. Van egy olyan szemlélet, mely szerint a történettudomány is előbb-utóbb bizonyítja a Biblia igazságát. Keller, Die Bibel hat doch recht című könyvében bizonyos régészeti ásatások eredményeit hozza föl. Azt mondja, hogy bár hosszú időn keresztül kétségbe vonták a Biblia igazságát, de az újabb történeti régészeti kutatások mégis a Bibliát igazolják. Ha egyszer véletlenül megtalálnák Noé bárkáját, sokan tapsolnának, hogy ez győzelem a liberális teológia fölött. Vagy ha megtalálnák Jézus perének jegyzőkönyvét, akkor azt mondanák, hogy lám-lám, ez is igaz! Csak az a baj, hogy az igazság kritériumát egy olyan valóságból vették, ami nem a Biblia valósága. A Biblia nem egy külső igazságról beszél, hanem olyan beszéd, amely engem igazzá tesz. Mi nagyon szeretünk igazolni dolgokat, és keressük a külső bizonyítékokat, amelyek emberileg igazak. Tehát mi emberi módon akarjuk olvasni a Bibliát, emberileg akarjuk igazolni, de valójában a Biblia tesz minket igazzá. Az a célja, hogy mi igaz emberekké váljunk, nem pedig az, hogy a mi pillanatnyi dogmatikai igazságunkat, hitünket és meggyőződésünket külső valóságból történeti, vagy bármilyen más kutatásokra hivatkozva igazolhassuk.
Fekete Ágnes: Ez is az ego és az ész bálványáról szól. Én vagyok az, aki tudom, mi az igazság, és lám, most már ő is megtudta.
Fabinyi Tibor: Mankóra van szükségünk, a rációmankójára, de ha mankó van, akkor nem kell hit! Ha evidencia van, akkor nem kell hit! A hit lényege az, amit Jézus mond, amikor Tamás meg akarja tapintani: "Boldogok, akik nem látnak, és hisznek" (Jn 20,29). Mi emberek olyanok vagyunk, mint Tamás. Ha meg tudjuk fogni, ha itt van a bizonyíték, akkor igaz. Ő jelen van, csak ez a jelenvalóság nem a mi rációnkkal igazolható, hanem azzal, ahogyan Ő a beszédében és a szentségekben megmutatja magát: ez az Ő jelenvalósága.

Fekete Ágnes: Következő beszélgetőtársunk Aaron Stevens, a budapesti Skót Misszió lelkésze. Kiss Sándor a skót gyülekezet történetéről és a mostani, 175 éves évforduló megünnepléséről faggatta őt.

Aaron Stevens: Százhetvenöt évesek vagyunk, ha úgy nézzük, hogy 1841-ben volt az alapításunk. Azonban a történetünk egy kicsivel előbb kezdődött. 1839-ben egy misszionárius küldöttség indult Skóciából a Szentföldre, mert akkoriban a Skót Egyháznak nagyon fontos missziói célja volt a zsidók megtérítése. Az egyik misszionárius leesett a tevéről, és megsérült, tehát haza kellett mennie Skóciába. A Duna mentén haladtak, és Budapesten szálltak meg, hogy megpihenhessenek, talán betegek is voltak. A monarchia ideje alatt ez a terület nem volt igazán kedvező környezet a protestáns misszionáriusok számára. Az ország ugyan katolikus volt, de József nádor felesége Mária Dorottya evangélikus volt. Amikor meghallotta, hogy skót protestáns misszionáriusok vannak itt, megkereste és vendégül látta őket. A palotában megkerestette a leghosszabb ágyat, mert az egyik misszionárius nagyon magas volt. Valahol azt is olvastam, hogy a ház melletti utcára szalmát szóratott, hogy a kocsik kerekei ne legyenek olyan hangosak. Így biztosította a pihenést, és segítette elő a skót lelkész gyógyulását. Nagyon vendégszerető volt. Amikor a misszionáriusok haza indultak Mária Dorottya azt üzente a Skót Egyháznak, hogy ha zsidók között akarnak misszionálni, idehozva a skót missziói lelkületet, ezt bátran megtehetik Budapesten is, a magyar protestánsokkal együttműködve. Ezt a meghívást 1839-ben vitték haza a misszionáriusok, és 1841-ben jött egy küldöttség, azzal a céllal, hogy a zsidók között végezzenek szolgálatot, evangélizációt, a magyar protestánsokkal, evangélikusokkal és kálvinistákkal együtt. Az itteni skót lelkészeknek jó kapcsolatuk volt Mária Dorottyával. Mária Dorottya elmondta nekik, hogy mennyire sajnálja azt, hogy nincsen evangélikus templom a Várban. Erre a skót reformátusok szereztek adományt, így lett evangélikus templom a Várban. Akkoriban a Lánchídon dolgoztak skót hídépítők. Az is cél volt, hogy az itteni skótoknak is legyenek lelkészei. Manapság, bár nem pontosan ugyanilyen formában, mégis hasonló a három célkitűzésünk: Egyrészt az egyházak közötti párbeszédben veszünk részt. Szoros kapcsolatunk van a menekültmisszióval. Például most is, miközben beszélünk, muszlim menekültek vannak itt az épületünkben, akik magyar nyelvet tanulni járnak ide. A másik, hogy egyértelműen most is a magyar protestánsokkal, különösen a reformátusokkal nagyon szorosan együtt működünk. Angol nyelvű gyülekezet vagyunk, ami azt jelenti, hogy járnak ide skótok, angolok, kanadaiak, amerikaiak, sőt van egy svéd presbiterünk, de egy olasz önkéntesünk is. Akik nem tudnak magyarul, és gyülekezetet keresnek, nálunk ezt megtalálhatják. Értük vagyunk itt. De vannak olyan magyarok, akik külföldön tanultak, és szívesen járnak ebbe a gyülekezetbe. Ma reggel találkoztunk néhányan, és visszatekintettünk a százhetvenöt éves történetünkre: Azt láttuk, hogy voltak olyan időszakok, amikor nem lehettek itt skót lelkészek, de a misszió megmaradt. Magyar lelkészek mindig itt voltak, még 1848 körül is és a kommunizmus alatt is.
Kiss Sándor: A Bethesda kórház alapításából hogyan vette ki részét a skót gyülekezet?
Aaron Stevens: Százhetvenöt évvel ezelőtt volt egy skót hölgy, aki itt volt Pesten, és beteg lett. Ő adta az első adományt, hogy megalakuljon a Bethesda kórház. Az elején ez nemcsak gyerekkórház volt.
Kiss Sándor: Hogyan készülnek az évforduló megünneplésére?
Aaron Stevens: Az már biztos, hogy szeptember 17-étől lesz egy egész hétnyi eseménysorozat, amelyben lesz egy vasárnap ünnepi istentisztelet. Beszélgettünk róla, hogy legyen kiállítás, de skót táncházat is akarunk tartani, mert a skót kultúra közel áll a magyarokhoz. Lesz olyan, amikor egyszerűen csak egy jó hangulatú esemény lesz, és lesz nyilván szintén jó hangulatú istentisztelet is. Hálát adunk érte, hogy a magyarok és a skótok együtt Isten eszközei. Együtt keressük, hogy Isten mit vár most tőlünk? Ha ottmaradunk az emlékezésnél az egy szép dolog, de nem ez a főfeladatunk, hanem az, hogy mi is ugyanolyan komolyan vegyük a hitünket, mint amennyire az elődeink.

Hírek
A reformáció tanítása – a tanítás reformációja címmel rendeznek konferenciát február 25-én, csütörtökön 9 órától Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Az Isten-kérdés és az ember lesz a témája a Dunántúli Református Akadémia következő előadási napjának, amely február 27-én, szombaton 10 órakor kezdődik Pápán, a Teológiai Akadémián.

A Debreceni Kollégium Budapesti Baráti Körében a Trianonhoz vezető út címmel tart előadást Sziridopulosz Archimedesz történész február 27-én, szombaton 15 órakor Budapesten, a Tábornok utca 2. szám alatt.

Földvári Tibor tart előadást a II. Helvét Hitvallásról a következő presbiterképzésen február 27-én, szombaton 10 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri gyülekezeti nagyteremben.

A Kanizsai Esték keretében Köntös László tart előadást Magyarság, keresztyénség, Európa címmel február 26-án, pénteken 18 órakor Nagykanizsán, a református gyülekezeti teremben.

Nyílt előadássorozatot tartanak Bölcsföldi András szolgálatával február 25. és 27. között esténként 18 órakor és 28-án vasárnap 9 órakor Székesfehérváron, a maroshegyi imaházban.

Családkonzultációs hétvégét rendeznek a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban február 26-án 17 órától vasárnap délutánig.

Énekes-zsoltáros istentiszteletet tartanak a Kálvin Kórus szolgálatával február 25-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban.

Évközi kántorképző tanfolyam indul február 27-én, szombaton 9 órakor Miskolcon, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban.

Fekete Ágnes áhítata:

Jézus második mondata, amelyet a kereszten elmondott így hangzik: "És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban" Lukács 23,43

Jézusnak ez a szava a valódi reményről tanít minket.
Szombaton megnéztük a moziban A nagy dobás című filmet. Nem különösebb a művészeti értéke, emiatt nem érdemes megnézni. A 2007-es tőzsdeválságról szól. Viszont van ebben a filmben egy érdekes jelenet, amikor az egyik főhős rájön, hogy mi is folyik a pénzvilágban: Egy rulett asztal mellett ülnek, és ott van egy hölgy, akinek nagyon jó lapja van, ráadásul ő az, aki mindig nyer. Az emberek ebből arra következtetnek, hogy nyilván legközelebb is nyerni fog, és fogadnak rá. Sajnos azonban veszít, így a fogadó fogadójának a fogadója is elbukja a pénzét. Mert az emberek mindig a jelenből kiindulva értelmezik a jövő reményét.
Reménykedünk, tehát arra gondolunk, hogy a jelen gondolata megvalósulhat a jövőben. Az alapján, amit tapasztalunk, például, hogy éhesek vagyunk, húzunk egy vonalat a jövőbe, és reménykedünk az ennivalóban. A reménynek ezen a felfogásán keresztül manipulálnak minket. Ha valaki felfelé ívelő pályán mozog, akkor egyértelműen reméljük, hogy mögötte biztonságban leszünk. Ez a földi remény. Jézus országa viszont azt hozta el nekünk, hogy Ő a jövőből húzott egy szálat visszafelé. Az ő reménye az, hogy a feltámadás kapujában állunk. Az őskeresztyén gyülekezetek ezért ünnepeltek a katakombákban, hiszen a halál már nem volt félelemes számukra. Eljött Jézus, aki szinte a jövőből helyreállította a múltat is. Mert az az igazság, hogy a szívünk mélyén erre vágyunk! Az csak egy nagyon felszínes emberi vágy, hogy most rossz, és majd legyen jó. A Jézus bal oldalán függő gonosztevő is ennek az érzésnek engedett, amikor ugyanazt kiabálta, amit a többiek: Jézus egy gonosztevő, szálljon le a keresztről, akkor majd jó lesz. Itt a jelen vesztesége, a szenvedés, a gyűlölet, a halál, és ha ezt meghosszabbítva a túlélés jön el, akkor jól van.
De az az ember, aki Jézus jobb oldalánál függött, feltárta szíve elrejtett zugát, ahol valami még többre vágyott. Mert valójában mindenki a rég elvesztett Paradicsomra vágyik. Abban a világban reménykedünk, ahol nincsenek játszmák, ahol nincs félelem, ahol visszatér az ártatlan gyerekkor és visszatalálunk az anyaméhbe, újra igazán önmagunk lehetünk. Mindannyiunk szívének a mélyén ott dobog ez a vágy: de jó lenne visszamenni oda, abba a rejtekbe, ahol szeretnek, elfogadnak, értékes lehetünk és szabadok. Ez a Paradicsom. Ez Ádám és Éva kertje, és Jézus ráérez a lator szíve-dobbanására, hogy tiszteletével és szeretetével ezt az elveszett paradicsomot keresi. Érdemes beletekinteni szívünk mélyének rejtekébe, érdemes leleplezni földi játszmáinkat. Vegyük le álarcainkat, és ki fog derülni, hogy nekünk is ez a reményünk! Jézus ezt az országot hozta el, ebbe hív mindannyiunkat. Kéri, hogy ülj ide mellém, egy picit csendesedj el, engedd, hogy szeretetem legyőzze szíved csatáit! Ez a győzelem eltörli az idő szorítását is. Nem számít, hogy mi volt, örök mában, örök jelenben mondja Jézus: ma velem vagy. Ma történik ez. Mi mindig álmodozunk, meg emlékezünk. Jézus viszont ma, az "itt és most"-ban szólít meg.
Erre hív ez a böjt is! Soha ne önváddal imádkozzunk, soha ne azért, mert kell, mert valaki azt mondta, hanem azért, mert Jézus szeretete hív. Azért imádkozzunk, mert végre a szívünkre hallgatunk, arra a belső, mély hívó szóra, amely nem a földi kis reményecskéket keresi, nem csalfa és vak álmok után fut, hanem úgy, mint aki megérezte a Mennyek országának illatát. Ő itt van, jelen van, velünk van, ez az, a mi felé tartunk. Nem mese ez! Jézus szólongat minket ma: Gyere, még ma velem leszel a Paradicsomban! Ámen.