2016-07-20

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest hallják.
A világhálón se szeri se száma a lelki üzeneteknek, idézeteknek. A megbocsátásról találtam ezt a megszívlelendő mondatot: "A megbocsátás azt jelenti, hogy szelíden elfordulunk attól a képtől, amelyet testi szemünk lát, és a másik ember egója mögött keressük az igazságot… amikor megbocsátasz, a múltat már nem változtathatod meg, de befolyásolhatod a jövőt." Most erről lesz szó abban a sorozatban, amelyben dr. Szűcs Ferenc magyarázza az Apostoli Hitvallást.

Szűcs Ferenc: Az Apostoli Hitvallás legfiatalabb részéhez érkeztünk el, amely a nagy hitigazságokat, így a bűnbocsánatot is ránk, emberekre vonatkoztatja. Az emberi bűnök valóságát sajnos, nem hinnünk kell, hanem tapasztaljuk. A bűnbocsánat, vagyis az a meggyőződés, hogy lehetséges a bűnnek valami végső és egyetemes megoldása, csak a hit és a reménység kérdése lehet. Ehhez természetesen a bűn bibliai felfogását kell tisztáznunk először. A köznyelvben a bűnt általában valami morális vétségnek tekintjük. A jog pedig bizonyos törvények áthágását nevezi bűncselekménynek. A Biblia különbséget tesz bűn és bűnök között. A bűn az ember egzisztenciális állapota. A Bibliában, ha megkeressük az első bűneset leírását, akkor azt látjuk, hogy egy többirányú kapcsolati zavar jött létre. Először is Istennel, a léte forrásával szakad meg az ember jó kapcsolata, ezért jelképesen már nincs útja az élet fájához. Ez a halált, a fájdalmat, az értelmetlenséget is jelenti. Ennek az állapotnak a gyakorlati megvalósulása az, ahogy a régi bűnvalló imádságok mondták, hogy gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban követjük el a bűnt Isten és egymás ellen. Ezek azonban inkább következményei annak, amit a Szentírás, vagy inkább a teológia eredendő vagy áteredő bűnként emleget. Bibliai értelemben a bűnt, teljes súlyában Jézus Krisztus keresztjén láthatjuk. Mindazt, ami vele történt bűnné tette értünk Isten. Ez több mint az, hogy bűnössé, mert Ő nem volt bűnös. Ő a bűn testének a hasonlatosságát vette fel, tehát ugyanazt a megromlott emberi testet, amit mindnyájan hordozunk. Isten végső válasza a bűnre azonban az, hogy Ő eltörli, megbocsátja, és ezzel egy új státust teremt az ember számára.
Fekete Ágnes: Ez azt jelenti, hogy a bűn eltörlésből tudjuk csak megérteni a bűnt?
Szűcs Ferenc: Igen. A Biblia első üzenete a bűnbocsánat, és nem a bűn. Amikor megértjük Isten bűnbocsánatát, akkor kezdünk igazán a bűnről is helyesen beszélni és gondolkodni. Nem arról van szó, hogy feloldozzuk magunkat vagy elfogadjuk, hogy ilyenek vagyunk, hanem elfogadjuk azt, hogy Krisztusért Isten minden bűnünkről és bűnös természetünkről nem fog többé megemlékezni. De azt is jelenti, hogy a személyes emberi kapcsolatokban is működik a bűnbocsánat. Nem véletlenül kapcsolja össze Jézus az úri imádságban a bűneink bocsánatát azzal, hogy mi is megbocsátunk, pontosabban múlt időben van itt, tehát megbocsátottunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. Illyés Gyulának van egy szép négysoros verse: "Minden ütésed, átkod. Hiába ellenem. Szörnyű a fegyverem: Megbocsátok. /Szörnyű fegyver/ Ez valóban olyan szörnyű fegyver, amely megszakítja és hatástalanítja a bűn láncolatát, amelyet az emberek általában hatványozni szoktak. Valamilyen bűnre, még nagyobb bűnnel válaszolnak. Ma már a lélektan is sokszorosan támasztja alá, hogy érdemes hinni a bűnbocsánat erejében, és a megbocsátást gyakorolni, mert "a gyűlölet az olyan, hogy gyűl és öl, de azt öli meg, aki gyűlöl." – ahogyan Gyökössy Endre mondta. Érdemes gyakorolni a bűnbocsánatot, úgy hogy elfogadjuk magunk számára azt, hogy Isten feloldoz bennünket, nem kell cipelnünk az életünk elrontott dolgainak a terhét, noha a következményei megvannak, és érdemes továbbadni a bűnbocsánatot.
Fekete Ágnes: Milyen forma van itt? A bűnbocsánatban hiszünk, vagy a bűnbocsánatot hiszünk?
Szűcs Ferenc: A bűnbocsánatot hisszük.
Fekete Ágnes: Mintha valami nagyon fontos tény lenne, hogy ez az egyház a bűnbocsánat és az örökélet, amely az életünket tartja.
Szűcs Ferenc: Igen. A hit által értjük meg igazán, hogy van bűnbocsánat, és hogy ezt tovább is lehet adni.

Fekete Ágnes: A megbocsátás képtelenségének a szélső pontja a háború. Munkatársunk, Kiss Sándor jelenleg éppen Doberdóban van az Isonzó Expressz nevű vonattal, sokakkal együtt az első világháborúra és saját halottaira is emlékezik. Most tartsunk vele egy kicsit ezen az utazáson…

A képet Illyés Tibor készítette MTI

Kiss Sándor: A következő napokban az eredeti hadszíntéren leszünk. Ha hirtelen visszacsöppennénk a száz évvel ezelőtti helyzetbe, ezek a katonák akkor is megállnák a helyüket?
Jásdi Balázs (hagyományőrző): Remélem. Mindenki igyekszik a tudását fejleszteni és csiszolni. Ez nem jelmez. Ez egyenruha. Vérrel nem illik játszani, még az ellenség vérével sem. Tehát aki nem egyenruhaként viseli, az a mindenkori magyar katonaelődöket alázza meg, és az ő hitelüket rontja.
Az egyik dédapám, pont ezen a hadszíntéren hidakat épített. Civilben erdőmérnök volt, és mint utász tiszt hidak újjáépítésén dolgozott. Itt fönt az emlékhelyeknél azt gondolom jobb, ha nem virágot hoznak az emlékezők, mert az úgyis gyorsan elhervad, hanem azt javaslom, mindenki öntsön ki egy kicsit a vizéből, emlékezve arra, hogy mennyit szomjaztak itt a katonák, különösen az első időszakban. Később nagyon komoly vízműveket építettek az itteni csapatok, és akkor már tudtak fölhordani vizet, de az elején volt, aki szomjan halt. Rengeteget szenvedtek, mert az is kockázatot jelentett, hogy elmenjenek vízért, ugyanis velük szemben ott voltak a mesterlövészek, akik azonnal lőttek. Szinte vadásztak egymásra az ellenfelek. Nagyon sok halott volt, és még ha össze is tudták gyűjteni őket, nem tudták eltemetni a sok kő miatt. Hajóágyúkkal lőtték ezeket az állásokat. A kifolyt vér pedig megfeketedett.
A dédnagyapám is itt harcolt, de ő haza jött. Rengeteg fotóm van otthon. Furcsa érzés, hogy ugyanazokon a sziklákon állhatok, ahol száz évvel ezelőtt a dédnagyapám.

A kép forrása: honvedelem.hu

Pintér Tamás (történész): 2010. július 28-án az első világháború kitörésének a kilencvenhatodik évfordulóján indítottuk el www.nagyhaboru.hu oldalt, és azóta is folyamatosan működik. Akkor négyen voltunk állandó szerzői, ma pedig már huszonöt állandó szerzőnk van.
Kiss Sándor: Most, száz évvel a háború után megvannak, megtalálhatók, fellelhetők, előkerülnek még ezek a dokumentumok?
Pintér Tamás: Épp ez a mostani utazás, az Isonzó Expressz 2016-os útja is bizonyítja, hogy még nagyon sok minden van kinn a hozzátartozóknál. Nagyon sok olyan anyagot közöltünk már, amely akár egy fotó hatására került elő, mert valaki meglátta rajta nagyapját, dédapját és megkeresett bennünket, hogy nála is vannak képek, vagy más emlékek. Még napló is került elő. Ezek az írások gazdagíthatják az első világháborúról szerzett tudásunkat.
Kiss Sándor: Kiderül ezekből valami új, amit eddig még nem tudtak?

A kép forrása: nagyhaboru.hu Dr. Szojka Kornél is rajta van a képen

Pintér Tamás: Például Dr. Szojka Kornél naplója úgy került elő, hogy a szegedi negyvenhatos gyalogezredben szolgálókról közöltünk egy fotót, amelyen ő is felfedezhető volt. Látta ezt a képet az unokája, aki elküldte nekünk nagyapja első világháborús naplóját. Elolvastuk, majd elkezdtük közölni. Még a muzeológusok számára is rengeteg olyan újdonsággal szolgált, amelyről más forrással nem rendelkezhettek. A mindennapi élet olyan apró részletei derülnek ki ezekből a naplókból, amelyek sem a hagyományos levéltári forrásokban nem jelennek meg, sem a tárgyakból nem következtethetőek, sem a témáról megjelent szakirodalomban nem állnak rendelkezésre, tehát teljesen újak. Például nagyon érdekes volt Szojka Kornél naplójában a háború alatti mindennapi bakaélet, felszerelési tárgyak, a fegyverzet részletes, aprólékos leírása. Ott olvashatjuk, hogyan is történt a háború idején, amikor hirtelen át kellett öltöztetni a hadsereget, hogyan történt az új felszerelés kiosztása, milyen felszereléssel indulhattak a frontra. Itt az Isonzó Expresszen is nagyon sok olyan utas van, aki ezért jött el, hogy a saját nagyapjának, dédapjának vagy akár édesapjának az emlékét keresse, mert tudja, hogy el volt temetve valahol, vagy ápolták valamelyik kórházban, de azt nem tudja pontosan, hogy hol. Ha mi abban tudunk segítséget nyújtani, hogy ezeket az adatbázisokat elérhetővé tesszük, akkor ők is megtalálhatják a saját hozzátartozóikat. Helyreáll a világ rendje, megtalálják azt a helyet, ahol a hozzátartozójuk nyugszik, vagy ahol ápolhatták, fölkereshetik ezt a helyet, és ez az őseikhez való viszonyuk szempontjából nagyon fontos pluszt tud jelenteni.
Kiss Sándor: A szomszédos kocsiban a Sebő zenekar régi katonanótákat játszik. Ezek a dalok hogyan segítik a történeti kutatást? Hol a helyük a történelmi források között?
Pintér Tamás: A korabeli katonanóták is egyfajta lenyomatai az akkori gondolkodásnak. Ha a Kimegyek a doberdói harctérre című katonadalunkra gondolunk, visszaadja azt a világot, amit akkor átéltek. Az utolsó időszak a történelmünkben, amikor még keletkeztek népdalok. Ezek a dalok valahol az akkori katonák mindennapjai során keletkeztek, és a mindennapi életük, gondolkodásuk jelenik meg bennük. A vonaton látható kiállításunkon vannak olyan írások, amelyek mese formájában adják vissza a nagyháborút. Szinte az utolsó olyan háború, amelyikben még akár mesék is keletkezhettek. Bár ezek nagyon kemény, naturális, néha horrorisztikus történetek, de mégis, ahogy a szerzője, Kovács György elmeséli ezeket, az egy rajzos harctéri napló. Ezekben a történetekben mesévé stilizálja a nagyháborút, ugyanakkor a legborzalmasabb eseményeket írja le ebben a formában, mintha egy népmesét olvasnánk.
Én is református is vagyok, és ez is egyfajta irányt adott számomra.
Ha kimegyek a doberdói harctérre
Feltekintek a csillagos nagy égre
Csillagos ég merre van a magyar hazám
Merre sirat engem az édesanyám
Kiss Sándor: Csillagos ég, merre van az én hazám? – tudakolták itt annakidején a doberdói harctéren a csillagos ég alatt a honvédjeink. Ma mit mondhat nekünk a doberdói csillagos ég?

A kép forrása: bocskaidandar.hu

Dudás Ferenc (tábori lelkész): Visszatekintünk az őseinkre, akik megcselekedték azt, amit a haza megkövetelt. A háború semmiféleképpen nem jó. Tulajdonképpen nem győznek. Hősi halottak lehetnek, és megküzdhetnek valamiért, esetleg a következő generáció jövőjéért, de mély sebeket hagynak, és ezek olyan sebek, amelyek nehezen gyógyulnak, sőt, ezek a sebek, generációkon keresztül meglátszódnak, és ezeket hordozzák. A katonák családot hagytak otthon. Ők nem győztek. Egy háborúban lehet, hogy területet foglalnak, lehet, hogy megnyernek csatákat, de az áldozatok sohasem győztesek. Tudjuk nagyon jól, hogy Doberdó a stratégiai pontjai miatt jellegét vesztette, mert a front eltolódott. Az Osztrák-magyar Monarchia nyerte meg a csatát, de a későbbiek folyamán ennek már nem nagyon volt jelentősége.
Kiss Sándor: Pedig nagyon sokan meghaltak a csatában.
Dudás Ferenc: Így van! Ha lelkipásztori szemmel nézem: a háborúban nincsenek győztesek. Mert a szenvedésnek akkor van értelme, ha valami többletet kapunk. Azonban, ha ezt a többletet már nem kapjuk meg, akkor a szenvedés hiábavaló. Tábori lelkészként mondom, hogy amíg két ember él ezen a földön, és amíg az Úr Jézus Krisztus vissza nem jön, addig itt a földön háborúskodás fog dúlni. Ezt el kell fogadni. A bűnnek ez a következménye, és keresztyénként nem dughatjuk a fejünket a homokba, hogy ezzel nekünk nincsen dolgunk. De van! Kövessük Jézust és igyekezzünk akár csak egynek a szenvedését is enyhíteni! Annakidején a Doberdói fennsíkon a csaták közben talán ez lehetett a dolga a tábori lelkészeknek is. Meggyőződésem, hogy nem a fegyvereket áldották ők meg, hanem az embert, hogy élve jöjjön vissza.
Minden háborút úgy indítanak el, hogy mögötte ott van egy ideológia. A tábornoktól az utolsó katonáig van egy közös ideológiai képük, amely arra indítja őket, hogy induljanak el, és vívják meg a csatákat. Mi védekező álláspontot foglaltunk el itt az első világháborúban. Az Osztrák-Magyar Monarchiától területeket szerettek volna elfoglalni, és ebből kifolyólag meg is volt a magyar katona ideológiája. Ezen a fronton megcselekedték, amit megkövetelt a haza, abban a reményben, hogy boldog jövendőt biztosítanak a felnövekvő generációnak, ha ezt a veszélyt megállítják. Valamit be kellett ültetni az emberek agyába, ahhoz hogy elinduljanak, és önkéntesek legyenek. Itt a déli szakaszon nagyon sok önkéntes vonult be. Jó háború azonban nincs. De azt mondhatják, hogy a békességért harcoltok.
Kiss Sándor: Jézus azt mondja, hogy aki megüt téged jobb felől, annak tartsd oda a másik orcádat is.
Dudás Ferenc: Tapasztalatból mondom, hogy Jézusnak ezt a mondását sokan úgy veszik fel, mint egy köntöst, hogy saját gyávaságukat leplezzék. Azt mondják Jézus tanítása miatt hagyják, hogy belegázoljanak az életükbe és megalázzák őket. Csak a kérdés az, ha volna hozzá erejük és eszközük, hogy vissza tudjanak ütni, akkor is hallgatnának a jézusi szóra? Jézus egy életformát, életvitelt próbált meg átültetni ezzel az emberekbe, hogy ha megteheted, ha megvan hozzá az erőd, ért téged egy sérelem, akkor a sérelemre ne sérelemmel válaszolj, mert az egy ördögi kört generál, és pusztítás lesz a vége. A jogos önvédelem itt is megáll, de ne legyen bennünk bosszúállás, mert a bosszúállás az Istené, és majd Ő intézi a dolgainkat.
Kiss Sándor: Sokszor halljuk, hogy a katonák a békességért küzdenek, de tudjuk, hogy valójában valamilyen nagyhatalmi célokat szolgálnak.
Dudás Ferenc: Ez így van! Láthatjuk a világtörténelemben, hogy nincs szent háború. A föld az Istené, de nekünk ajándékozta, hogy itt a lehető legjobban éljünk. Azok a nemzetek, amelyek istennek képzelték magukat, eltűntek a történelem süllyesztőjében. Hol vannak már azok a nagy birodalmak! A Prédikátor könyvében ezt olvassuk: "Megvan az ideje az ölelésnek, megvan az ideje az öleléstől való távoltartásnak." Ennek alapján megvan az ideje az emlékezésnek is. Emlékezni kell! Aki nem emlékezik, az a gyökereit vágja el. Úgy gondolom, most, hogy itt vagyunk a Doberdói fennsíkon, itt nem szabad elfelejteni azt, hogy itt száz évvel ezelőtt, azért harcoltak, hogy mi most békességben itt lehessünk.
Kiss Sándor: Úgy tudom, személyes indíttatása és terve is van itt ezekben a napokban.
Dudás Ferenc: Igen. A dédnagyapám, Nagy István itt esett el 1916-ban. Próbáljuk majd kideríteni, hogy melyik temetőben van eltemetve. Szeretnék oda kimenni és megemlékezni arról, hogy itt esett el, és itt ontotta vérét.

Én Istenem, hol fogok én meghalni
Hol fog az én piros vérem kifolyni
Olaszország közepében lesz a sírom
Édesanyám arra kérem ne sírjon

Kiss Sándor: Lajos bácsi volt már korábban is itt Doberdó környékén?
Bálint Lajos: 1952-ben kezdtem a katonai szolgálatomat Blednél, és 1953-ban Nova Goricán voltam a határon. Ott a határon megy a vonat, ezért a kocsik mindkét végén rendőr állt, nehogy véletlenül is átlépjünk Olaszországba.
Kiss Sándor: A Vajdaságból került oda?
Bálint Lajos: Nagyon sok vajdasági magyar gyerek volt fönn Szlovéniában. Még a szerb tisztek is nagyon becsültek bennünket. Édesapám és a testvére is harcolt az első világháborúban. Az ő emléküket jöttem fölidézni, és hívő emberként is kötelességemnek tekintettem, hogy koszorúzással is tisztelegjek előttük.
Kiss Sándor: Az édesapja is itt szolgált?
Bálint Lajos: Nagyon örültem, hogy abban a városban lesz a szállásunk, amelyet Édesapám legelőször említett innen a Doberdói fennsíkról. Kibányásztam a levéltárból, hogy itt megsebesült, majd Ljubjanába került a kórházba, utána pedig Szombathelyre, végül haza Bácskossuthfalvára.
Kiss Sándor: Vajon miért nem mesélt az itteni harcokról? Nem kérdezte, vagy ő nem akart mesélni az itteni rossz élményekről?
Bálint Lajos: Fájt neki ezekről mesélni. Látva ezt a karsztot, el tudom képzelni, milyen nehéz lehetett itt futóárkokat ásni. Ki kellett bányászniuk a köveket, hogy az árkok elkészüljenek, és részben védelmet nyújtsanak. Most sírni tudnék, mert annyira megrázó ez. 2014-ben is voltam fönn, és ez új erőt adott nekem. Amikor innen hazamentem, más embernek éreztem magamat. Most, amikor az egyházban meghallották, hogy hová készülök, azt mondták: "Nyolcvanöt éves ember már hová megy? Mit kószál? Mit keres?" Én keresem a gyökereimet.
Kiss Sándor: Láttam ma, hogy úgy ment fel a hegyre, mint egy macska.
Bálint Lajos: Köszönöm szépen. Ha én Szlovéniába jövök, akkor nem sétapálcával jövök. Hegymászó tapasztalataim is vannak.
Kiss Sándor: Ön református presbiter Bácstopolyán.
Bálint Lajos: Igen, egy szórványgyülekezetnek vagyok a presbitere.
Kiss Sándor: Az édesapja is református volt. Hogy segítette vajon őt a hite a helytállásban itt a doberdói harctéren?
Bálint Lajos: Nem nehéz kérdés. Aki hitet vall, az vallja a jövőt, és vallja a szeretetet, a kötelességtudást is. Ha ma nem, akkor holnap igen, mert azt meg kell csinálni. Hát, én is ebben nevelődtem, így gondolkodom. Büszkén elmondom, hogy édesapám sokat tett a bácskossuthfalvai református templomért. Ő készítette a templom kerítését és a hősi emlékművet is. Az utolsó leheletéig hitéből fakadóan önként dolgozott.

Hírek
Az Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom Tájoló címmel szervez zarándoklatot Budapest, Solymár, Pilisszentlászló, Dobogókő, Dorog, Gerecse útvonalon át Tatára középiskolás és egyetemista fiatalok részére július 25. és augusztus 1. között.

Istentiszteletet közvetít a Kossuth Rádió Árvavölgyi Béla lelkipásztor szolgálatával július 24-én, vasárnap 10 órakor a tahitótfalui református templomból.

Pótfelvételit hirdet a Pápai és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia az ősszel induló képzéseire. Jelentkezési határidő augusztus 19.

Missziói találkozót tartanak július 23-án, szombaton 10 órától Budapesten, a Kelenföld Montázs Központban. A találkozón részt vesz dr. Keszi Krisztina Zambiában szolgáló misszionárius, Ede és Gyöngyvér Luz, akik korábban Ecuadorban voltak, valamint fiatalok, akik a rövidebb missziói utakra készülnek. (Etele út 55.)

Áldás leszel címmel rendezik meg július 27. és 31. között a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozót a sástói Mátra kempingben, ahol koncertekkel áhítatokkal, előadásokkal várják a fiatalokat. A találkozón a Paraklétos Könyvesház kiadványait is meg lehet vásárolni.

A 26. Művészetek Völgyén, július 22. és 31. között számos református eseményen vehetnek részt az érdeklődők. Többek között július 23-án, Fekete Károly püspökkel lesz beszélgetés, 24-én, vasárnap Tóth Orsolya és Szabó Mátyás zenei kíséretével tartanak istentiszteletet a református udvarban, ahol a fesztivál minden napján a boldogságról szólnak a programok.

Fekete Ágnes áhítata:

A kép forrása: nagyhaboru.hu

"És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal. Mert ha csak azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, a kik őket szeretik. És ha csak azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik. És ha csak azoknak adtok kölcsönt, a kiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek." Lukács 6,31-35

Régi közmondás, hogy ha ellenséget akarsz szerezni, legjobb kölcsön adni. Ha a mai gazdasági mechanizmusokat nézzük, mintha ez történne körülöttünk. A kölcsön szó azt jelenti, hogy valamit úgy adunk másnak, hogy a vevő azt bizonyos időig használja, majd visszaadja. A kölcsön lényege a viszonzás. Voltaképpen az egész emberi élet egy nagy kölcsön. Életet kapunk, életet adunk. Sőt, rosszabb eset is van: pofonokat kapunk, pofonokat adunk. De jó dolgokat is kapunk, voltaképpen az egész életet kölcsönbe kapjuk hetven-nyolcvan évre, és aztán egy váratlan pillanatban visszaveszik. A lelkünk egyensúlyra lett teremtve. Bármikor kibillenhetünk, de máris keressük a visszabillenés lehetőségét. Ha túlságosan hajszoltak vagyunk, akkor pihenni kell. Ha sok gyerek zsibong körülöttünk, akkor keressük a nyugodt felnőtteket és fordítva. Minden egyensúlytalanság keresi a harmóniát bennünk. Kölcsönösségen alapul ez a világ.
Jézus pedig mintha teljesen önellentmondásba kerülne ezzel a renddel. Az első mondat rögtön felborítja a kölcsönösség elvét: azt tegyétek, amit ti is akartok magatoknak. De ki akarja azt, hogy kölcsönvegyen, és ne kapja vissza? Ki akar magának ellenséget? Jézus a kölcsönösség elve fölé megy, és azt mondja, ennek a bűnös világnak van szüksége lelki mérlegre. A paradicsomból kiszakadt régi énünk mérlegel bennünk örökké. Dobjuk el ezt az eszközt, és adjunk, szeressünk, viszonzást nem várva.
Kemény lecke ez. Felborítja a lelki egyensúlyunkat. Igen, Jézus egyfajta egyensúlytalanságot hozott el, kibillentette ezt a jól beágyazott világot. Lövészárok lövészárokkal szemben. Vétek vétekkel szemben. Adok, veszek – sajnos ebben élünk. Jézus pedig túlmegy ezen, és kiveszi a mérleget a kezünkből.
Más ilyet nem mondhat, mint az, akinek kezében van a világ. Aki megragadta azt az egyetlen biztos pontot, amin keresztül minden mozog. Arkhimédeszi megértésről van itt szó. Jézus igazi, szívünket érintő kérdése éppen ez: megvan-e ez a pont? Lelkünk egyensúlya ezen a ponton áll vagy bukik, és nem a szép kis meggyártott pszichológiai egyensúlyunkon. Hogy most éppen mosolyt ragasztok az arcomra, hogy ellensúlyozzam depressziómat, ez gyenge játék. Az igazi harmónia abban áll, ha merem vállalni Jézus kibillenését. Engedd el magad. Engedd el azt a sok-sok biztonságot adó mankót, mérleget, kitalálást, védekezést, pajzsokat és páncélokat, amikkel éled az életedet. Ragadd meg Isten kezét, akkor az Ő fia leszel. Egyensúlyosságodat nem csatákban és győzelmekben, hanem a Mennyei Atyában kapod meg.
Adjad Urunk, hogy nyitott szívvel éljünk és elengedjük a kölcsönösség elvét! Ámen.