Titkos malom
Vannak helyek, ahol csak lábujjhegyen lehet járni. Itt mindenre vigyáznunk kell. Ezek az átváltozás helyei. Igy vette le Mózes saruját az égő csipkebokornál. Az a…
Vannak helyek, ahol csak lábujjhegyen lehet járni. Itt mindenre vigyáznunk kell. Ezek az átváltozás helyei. Igy vette le Mózes saruját az égő csipkebokornál. Az a ragyogás egy új élet kezdete volt. Jézus pedig Tábor hegyén értette meg igazán, hogy mi vár rá. A ragyogás billentette őt a csodák világából a szenvedés világába. Ezek a mindent átváltoztató helyek létezésünket szólítják meg. Itt nincsenek tettek, csak a jelenlét tapasztalata, egyfajta dimenzióváltás van a normális élethez képest.
Az emberek általában a völgyekbe igyekeztek mindig, mert ott tudtak vetni-aratni és barátkozni-ellenségeskedni is. A hegyek közé az vágyik, aki kilép az élet természetes medréből. Jézus ritkán ment a hegyre, de ott mindig valami változás történt. Nem is lehet ezt pontosan szavakba önteni. Az evangéliumok nagyon tartózkodóak azzal kapcsolatban, ami ott fent történt. Csupán Lukácsnál olvassuk, hogy Mózes és Illés Jézus szenvedéséről szólt. Ebben a ragyogásban fent, élete legmélyebb pontja készülődik.
Amikor valamilyen vallásos keretben élünk, gondolkodunk, mindig az a cél, hogy minél jobb kapcsolatot alakítsunk ki Istennel. A vallás dolga, hogy ehhez eszközöket adjon. De Jézus ennél sokkal többet él át, és ad nekünk. A misztikusok tudták ezt: nem az alakít át, ha a kapcsolatot élesztgeted, hanem ha te magad azonosulsz Vele. Jézus nem a kapcsolatépítés vallásos rutinját adta. Nem az Istennel való kapcsolatrendezésről van tehát szó, hanem arról, hogy egészen egyek legyünk Vele.
De mit tesz az ember azokban a helyzetekben, amikor a léte, élete, mindene a kérdés? Fut, szalad és gyorsan csinálni akar valamit, „építsünk három sátrat”. Amikor Isten maga a ragyogás, amikor kiderül, hogy mi magunk is benne vagyunk ebben a tündöklésben, nem merünk megállni. Rohanunk, máris ott van egy szerszám a kezünkben, hogy alkossunk már valamit, nehogy a létezésbe belemerüljünk. Hiába vonz minket az isteni fény, mi valami vehemens taszítással válaszolunk legtöbbször erre. Pedig ha valóban figyelünk, akkor érzékelni fogjuk azt az elpusztíthatatlan és mindent átható ragyogást, amely bennünk is él, ahonnan jövünk, és ahova tartunk.
Gyönyörűen beszél erről az átváltozásról a francia Vezelay székesegyház egyik domborműve. Egy misztikus malmot ábrázol, amelybe Mózes önti a búzát, és Pál apostol teszi zsákba a lisztet. Maga a malom Krisztus, a kereszt jelével. Jézus egész létével átalakítja a világot, életté változtat mindent.
Ebben a francia templomban minden délben az átalakító malomkerékre süt a nap.
2022. március 13. – Nagyböjt 2. vasárnapja
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36
(Források: Adya Shanti: Jézus és a felébredés – Filosz kiadó, Zink Michel: Moulin mystique, Annales. Economies)
