2011-04-13

Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Böjt van. Ez az időszak elsősorban nem az étel önmagunktól való megvonásáról szól, hanem a megtisztulásról. A böjt lényege nem csak az, hogy nem veszek valamit magamhoz, hanem az, hogy azt odaadom valakinek. Remélhetőleg nyitottabbá válok azáltal, hogy kevesebb dolgot és ételt ragadok magamhoz. Ha nem ez a böjt, akkor lehet akár diéta, fogyókúra, sportteljesítmény előtti megfelelő táplálkozás, ami mind az ember egójáról, saját önös érdekéről szól. A húsvét előtti időszak pedig nem az ember önös érdekéről szólna igazán. Most egy olyan történetet szeretnénk bemutatni, amelyik nagyon pontosan elmeséli az önmagunkról való lemondás lényegét. Egy hajléktalan férfit hallunk majd, akinek ellopták a motorját. Ő Mészáros Ervin. Találkozott Gosztonyi Gézával, aki viszont teljes hitével és szeretetével végzi a szociális munkát. Szervezett egy tanfolyamot úgynevezett tapasztalati szakértőknek, ahová Ervint is meghívta. Ez a képzés egy Belgiumban talált módszer arra nézve, hogy ne csupán távolról és kívülről próbáljuk megoldani a legszegényebbek gondját, hanem az ő saját erőforrásaikkal. Ebből a képzésből azonban most valami különleges csoda is lett, a tanfolyamon részt vett nagyon szegény emberek összeadták a motor árát, amivel Ervin talán újra visszakerülhet a munka világába. E történet kapcsán a hajléktalanságról, a kikerülés lehetőségéről beszélgettem Gosztonyi Gézával és Mészáros Ervinnel.

Mészáros Ervin: Az egyetlen lehetőségem, hogy motoros futár legyek, mert az voltam valamikor.
Fekete Ágnes: Ilyen ételkihordó?
Mészáros Ervin: Pizzafutár. Ez az egyetlen lehetőség, hogy talpra tudjak állni. Régebben azt hittem, hogy ha van ennivaló és cigaretta, akkor minden van, de most már tudom, hogy ez nem így van. Már egy kicsit bölcsebben látok előre.
Fekete Ágnes: Hogy lettél hajléktalan?
Mészáros Ervin: Egyáltalán hajléktalan vagyok?
Fekete Ágnes: Nem, mert itt van egy födél fölöttünk.
Mészáros Ervin: Ha úgy vesszük, én már születésem óta hajléktalan vagyok, mert árvagyerek vagyok.
Fekete Ágnes: Meghaltak a szüleid?
Mészáros Ervin: Nem. Otthagytak. Szerelemgyerek vagyok, nem kellettem. Anyámnak kellett apám és általam akarta megfogni. Innen indult ez az egész hajléktalanság. Ez nem hajléktalanság, én nem negyvenéves korban estem bele, hanem egész életemben tolódtam. Vagy volt annyi erőm, hogy megálljak a talpamon, vagy nem. Magyarul belemehettem volna a bűnbe, az alkoholizmusba, de nem tettem. Megesett, hogy annyira nullán voltam, hogy éheztem. Akkor lefeküdtem itthon és megettem a kristálycukrot, utoljára még a vaníliáscukrot is. A II. kerületben vagyok állandó lakcímre bejelentve, mert ott volt az intézet, ahol fölnőttem. Amikor ellopták a motoromat, bementem a családsegítőbe. Idáig összesen négyszer voltam náluk, pedig regisztrált tag vagyok. Ott láttam, hogy nagyon sokan azért mennek, hogy fizessék ki nekik a rezsit. Én meg azért mentem, mert ellopták a motoromat. Nem tudom, hogy állnak anyagilag, de megoldották. Azt mondta a hölgy, hogy menjek el a Heltaiba, a III. kerületbe és kérjek egy papírt, hogy nem kaphatok munkanélküli segélyt és akkor tud adni húszezer forintot. Ez több évvel ezelőtt volt, akkor még más szabályok voltak érvényben. Elmentem a Heltaiba, sorba álltam és kértem papírt. Amikor visszavittem, kiderült, hogy mégsem az kellett volna, de végül is kaptam húszezer forintot. Az egész életemet végigkísérte ez a bizonyos élősködés, az életben maradásért való küzdelem. Én nem akarok szenvedni. Még jó, hogy agyilag nem vagyok megkattanva. Tavaly nyáron elkezdődött egy iskola, egy tapasztalati szakértő képzés, ami Belgiumban már létező dolog. Az a lényege, hogy a szegénységből kikerült emberek élettapasztalatai össze vannak vegyítve a szociális munkával. Magyarországon negyvenöt embert képeztek, akiket a szegénységből választottak ki. Gézáék engem is kiválasztottak erre.
Fekete Ágnes: Ha jól értem az a lényege a dolognak, hogy azok az emberek, akik ezeket az eseményeket tényleg megélték, azok tudják a legjobban, hogy mi a megoldás kulcsa.
Mészáros Ervin: Igen. Összevetettük az élettapasztalatokat és azóta már nagyon okosan tudom, hogy én marginalizált vagyok. A szót nem is tudom kimondani, de én amúgy is tudom, hogy a társadalom szélén vagyok. Eddig csak éreztem, most már "nyelvezettel" is tudom. A csoporttársaim összeadtak több mint negyvenezer forintot, de rájöttünk, hogy negyvenezer forintért nem lehet kapni motort. Ezután kerestünk olyan embereket és alapítványt, akik segítettek.
Fekete Ágnes: A lényeg, hogy sikerült szponzorokat találni.
Mészáros Ervin: Többen mellém álltak a szegénységből kikerülők közül. Ők adták a többet.

Gosztonyi Géza: Gyönge kisgyerek volt, aki egyébként hihetetlen mértékig tudta ezt kompenzálni, mert elkezdett focizni és elég sokra vitte benne. Egy minősített focicsapatban játszott, ahol voltak olyan etikai dolgok, amikbe ő nem ment bele, ezért egyik pillanatról a másikra kipenderítették a focicsapatból. Akkor volt boldog életében, amikor pizzafutár volt. Ő egy becstelen rendszerben becsületesen dolgozott. Azt lehet tudni, hogy bizonyos helyeken adnak borravalót, máshol meg nem. Ervin kiment azokra a helyekre is, ahol nem kapott borravalót, mert ő ilyen becsületes. Neki ez a fontos. A becsületesség a fizikai szívósságával párosulva biztosítja számára a túlélést. Ervinnek már rég meg kellett volna halnia, ugyanis olyan betegségei vannak, amiket egy átlagember nem él túl. De Ervin túléli, mert van egy etikai tartása és van egy fizikai szívóssága. Ez tartja őt életben. A képzés során azt gondoltuk, hogy Ervint vissza kellene vinni abba a helyzetbe, amiben ő boldog volt. Attól kezdve, hogy ellopták a motorját, ráállt egy totál lejmolós életformára, ami elviselhetetlen, ami igazából neki sem jó. Ő sem örül ennek, de a túléléshez ez kell.
Fekete Ágnes: Hogy érted, hogy lejmolós?
Gosztonyi Géza: Mindent másoktól vár. A napi élelemtől kezdve a lakás berendezéséig mindent. Egy befejezetlen házban lakik a tulajdonos tudtával. Ennek a háznak nincs se ajtaja, se ablaka és víz sincs benne, de berendezte a családsegítőből, jótékonysági akciókból szerzett holmikkal. Intézményekből gyűjtögető ember. Erre mondom, hogy lejmolós. Számomra nem az a fontos, hogy Ervin így él, hanem az, hogy ő nem boldog. Az öntudatának nagyon fontos, hogy autonómiája, szabadsága van. Tudjuk jól, hogy a hajléktalanok esetében mindig ez a legnehezebb, hogy egyetlen dolgot tudok elvenni tőle: a szabadságát. Ezért nehéz egy intézményi ellátásba őt bevinni. Az a pici dolog, ami neki még van, azt veszem el tőle, és nem igazán tudom kárpótolni.
Fekete Ágnes: A lejmolós életéből így lehet őt visszahozni?
Gosztonyi Géza: Talán van egy mákszemnyi esély arra, hogy sikerül, ugyanis az emberbe ez beleég és irtó nehéz visszaváltani. Azért gondoltuk ki a pizzafutárkodást, mert az egy létező életforma volt a számára, amikor tényleg sikere és öröme volt. Úgy tűnik, hogy ennek az első pontja a motor. Kell a motor, de hogyan? Kézenfekvő volt, hogy megkérdezem a többieket, a többi tapasztalati szakértőt. És elkezdődött egy közadakozás. Ha ezek az emberek ezer-kétezer forintokat adnak, akkor a szájuktól vonják meg a falatot, meg a családjuktól. Csodálatos, hogy ezek az iszonyatos helyzetű emberek képesek szolidaritást mutatni! Volt olyan, aki azt mondta, hogy kölcsönbe adja a pénzt, és ez egy újabb gondolatot indított el. Összejött negyvenötezer forint és találtam egy olyan alapítványt, amelyik vállalta, hogy az összeget kiegészíti hetvenezer forintra. Azt gondoltuk, hogy így meg tudjuk venni a motort, csak nem számoltunk azzal a ténnyel, hogy még négyféle dolog után kell fizetni, amíg minden papírt elintézünk. Magyarul az állam annyira megsarcolja az adófizető állampolgárt, hogy százharmincezer kettőszáz forintot kellett fizetni a hetvenezer forintos használt motorért. Ezek után nagyon nagy kérdés, hogy egy szegény ember vissza tud-e kapaszkodni a társadalomba? Baráti közösség összefogásából sikerül egy embernek valamit kikaparni, majd kiderült, hogy mindaz a pénz, amit tizenöten összeadtak az semmire nem elég. De nem szabad ezt negatív dologként felfogni, hanem inkább a pozitív oldalát kell meglátni, nevezetesen azt, hogy mégiscsak sikerült egy megoldást találni. Menet közben ez a félig adom, félig kölcsönadom gondolat elindított egy újabb kört. Mégpedig a bányászpénztárok gondolatát. Régen a szegény bányászok és munkások csekélyke összegeket tettek be egy kasszába, és amikor jött a sújtólég, vagy szükség volt a pénzre, mert lakodalmat rendeztek, akkor ebből a kasszából kaphattak a tagok. Ugyanezt próbálnánk meg Ervinnel kapcsolatban, mert arra jöttünk rá, hogy az ő nézőpontjából ez a pénz, talált pénz. Ami egyébként neki hihetetlenül nagy összeg. Megbeszéltük Ervinnel, hogy a felét tekintse kölcsönnek, és apránként dobja be egy közös kasszába. Legyen ez az ötvenezer forint a közös bányászpénztár kezdőtőkéje! Másik tapasztalati szakértő esetleg meg tudja csináltatni belőle a fogát. Ez a végtelen mélyszegénységben élő kör gondolni sem tud arra, hogy megcsináltassa a fogát és így esélye sincs arra, hogy visszaintegrálódjon. Egy szélesebb társadalmi támogatás mellett ez nagyon sokat hozna a konyhára. Ehhez képest a szociális munka a kontrollmechanizmusok, rendőri, adminisztratív és bürokrata funkciók felé tart. A segítőből 2011-ben rendőr és bürokrata lesz.
Fekete Ágnes: Ervin esete pont azt mutatja, hogy egy személyes mechanizmust kellene inkább kiépíteni, hogy a bürokráciából egy személyes kapcsolatrendszerbe terelhessék az ezekkel az emberekkel való foglalatosságot.
Gosztonyi Géza: Ez egész biztos. De egy ilyen életformaváltás az nem megy úgy, hogy az ember egyik napról a másikra másképp gondolkodik és másképp él. Ervin nagyon okos. A mellette levő házban egy hívő ember lakik. Ervin odaadta neki a pénzt és azt mondta, hogy semmi szín alatt ne adja neki azt vissza, akárhogy kéri is, csak akkor, amikor a mentora ott van és mennek megvenni a motort. Ebbe a dologba érdemes energiát rakni.
Fekete Ágnes: Hogyan segít a hited ebben a munkádban?
Gosztonyi Géza: Ezt nagyon nehéz elmondani.
Fekete Ágnes: Az érzékelhető, hogy nem csak úgy csinálod ezt.
Gosztonyi Géza: Az édesanyám zöldkeresztes védőnő volt, ahol a szociális és az egészségügyi szempontok együtt voltak. Az édesanyám sokszor magával vitt engem is a budafoki barlanglakásokba, hogy ne legyek kulcsos gyerek. Csak tette a dolgát és ez természetes volt. Lehetnék mérnök, mert van egy mérnök diplomám. Lehetnék szociológus, mert van szociológus diplomám, és lehetnék szupervízor, mert arról is van diplomám. Ehhez képest szociális munkás vagyok, és ettől érzem jól magam.

A következő történet bár egészen máshol és másként történt, mégis hasonló abban, hogy az életre az igazi megoldások mindig alulról és összefogással jönnek. A fóti ökumenikus iskolában minden évben készítenek egy kiállítást, egy úgynevezett installációt, ami a diákok ötletein és művein alapul. Egy egész éven át készülnek erre a rendezvényre, amely most már kapuit zárja. Az idei kiállítás címe: Az a csodálatos négyes. Olyan képeket, hangokat kerestek, amelyek az iskolát mutatják be, és valamiképpen kötődnek a négyes számhoz, illetve a hithez. A kiállításról Hollai Gábor tanár, Urbán Jonatán és Zakos Dóra diákok beszélnek.

Hollai Gábor: Pedagógusként csodálatosnak tartom, hogy kincseket fedezhetünk föl az emberekben és megerősíthetjük őket, amitől ők kivirágoznak. Olyan ember vagyok, aki nem a szájbarágós dolgokat szereti. Segítek abban, hogy elindítsam az embereket a személyes történetük útján, de nem én fogok válaszokat adni. Megnyitok dimenziókat, de keresse ő meg a válaszait. Azt gondolom, hogy a hit, az tényleg ilyen. Attól, hogy magyarázom, lehet, hogy előrébb jut, de nem biztos, hogy megérti, én inkább ajtókat nyitok. Én ebben hiszek.
Fekete Ágnes: Hogyan nyílnak az ajtók?
Hollai Gábor: A kamaszok abban a korban vannak, amikor nagyon keményen elkezdik azt keresni, hogy mit is kezdjenek ebben a világban és ehhez az első kérdés, hogy ki vagyok én? Mi hasznára lehetek a világnak? Ha csak könyvszagú dolgokat csinálunk, akkor ez nem könnyű feladat. Látszik is, hogy bajban van egy tizenkettedikes, ha csak tanul és tanul. Egyfelől, lehet, hogy nagyon szellemi élete lesz és meg is találja ebben a helyét, de nagyon sok gyereknek ez kevés. A személyiségünk egésze szempontjából szinte mindenkinek kevés ez. Az én feladatom az, hogy keresgéljem a gyerekekben rejlő kincseket, és amikor érzek valamit, akkor azt megerősítsem. Akkor látszik, hogy nyílik, bontakozik, mint ahogy Dóri a fotózással. Megtaláltam benne valamit, ami érték, és ez egyre csak nőni fog, mert biztos, hogy ezentúl fényképezni fog. A kamasztársaságban ez egy nagydolog.
Fekete Ágnes: Nehéz megtalálni önmagukat ebben a korban.
Hollai Gábor: Önmagukon nem az egót, az individuumot értjük, hanem a dimenziókat, a társakat, az Istent. Ha ez átragad őrájuk, akkor…
Fekete Ágnes: …ez az Isten ajándéka adott esetben, amit őtőle kaptak.
Hollai Gábor: Az biztos.
Zakos Dóra: A Határtalanul című fotópályázaton vettem részt és harmadik helyezett lett a Verecke fényei című képem.
Fekete Ágnes: Mi van a fotón?
Zakos Dóra: A Vereckei-hágónál készítettem. Már indultunk vissza a buszhoz, amikor eszembe jutott, hogy nem készítettem képet, ezért visszafordultam és fotóztam egyet, de pont a nappal szembe sikerült, ezért sötét a kép. Megmutattam a tanár úrnak, amikor az igazgatónő meghirdette a pályázatot, és ő kiválasztotta ezt a képet, mert neki valamiért megtetszett. Végül bekerült a legjobb háromba.
Fekete Ágnes: Gratulálok!
Zakos Dóra: Köszönöm szépen. Én nem voltam annyira istenhívő, amikor idejöttem, de most már más a helyzet. Annyira jó, hogy az áhítatokon is ott vagyunk, mert ez is formálja az osztályközösséget. Egymás közösségébe járunk ifi órákra.
Fekete Ágnes: Mik voltak a te ötleteid a kiállításban?
Zakos Dóra: Én a hangokat csináltam. Minden tagozathoz jött egy hang. Az alsósokhoz, akik zajosak, amikor az udvaron játszanak, a felső tagozatnál állandóan törik az ablak, mindig berúgják focilabdával. Ezt lehet hallani a videón. A gimnáziumban viszont zenéket vágtam össze. Mindenki máshonnan jön és más az egyénisége, és mégis egy egységet alkotnak az osztályok. A tanáriban a vízforraló hangját vettem föl és az szól. Egy játékos beavatás után lesz tagja az ember ennek a csapatnak.
Fekete Ágnes: Ez mit jelent?
Zakos Dóra: Nekem például el kellett adnom egy hullahopp karikát a többieknek, hogy kiderüljön, mennyire tudok kommunikálni az emberekkel. Szerdánként délután mindig összejövünk, ötletelünk, fotózunk. El szoktunk menni egy téli alapozó útra, ahol megtervezzük a kiállítást, és utána már csak a felépítés marad.
Urbán Jonatán: Az volt a lényeg, hogy megörökítsek négy korosztályt, az alsót, a felsőt, a gimnáziumot és a tanári kart. Megpróbáltam mindegyik korosztályból valamilyen mozzanatot, valamilyen jellegzetes dolgot kiragadni. A nyolcadikos lány ábrándozik és kicsit szétszórt. Ez már gimnázium, ahol a szétszórtság már külsőleg nem látszik, de belül nem tudják, hogy hol vannak. Ez a tanári részleg. Úgy gondoltuk, hogy jellemző a tea, a kávé és az egyéb ízek élvezete. A vendégek interaktívan beleélhetik magukat és ott lehetnek a kiállításban.
Fekete Ágnes: Az alapötlet honnan jött?
Urbán Jonatán: Ez a kiállítás első részénél látható, ahol a Négyes nevezetű község meg van jelenítve.
Fekete Ágnes: Van egy ilyen falu, hogy Négyes?
Urbán Jonatán: Igen, a Tisza-tótól nem messze. Ott volt a kreatív tábor, ahol megszületett az alapötlet.
Fekete Ágnes: Hogy jön ki a négyes? Mi minden négy itt?
Urbán Jonatán: Négy nagy kép van négy korosztályról. Minden képen öt szereplő található. Ötször négy az húsz, ami az iskolánk korához kapcsolódik, ugyanis az idén húsz éves az iskola. Ezzel tisztelegtünk előtte.
Fekete Ágnes: Tényleg tiszteled az iskolát?
Urbán Jonatán: Természetesen. Tizenegy éve járok ide az iskolába, gyakorlatilag itt élek.
Fekete Ágnes: Jó itt élni?
Urbán Jonatán: Igen. Én szeretem az iskolánkat. Nálunk a keresztyén értékrend nagyon fontos, és ha rájön az ember, hogy ez milyen sokat jelent az életében, akkor úgy gondolom, hogy megtalálta az élete értelmét és számomra is nagyon fontos ez a dolog. Körbenéz az ember a világban, hogy mik történnek, milyen katasztrófák vannak, és ahogy látja a többi embert, akkor rájön, hogy van valami abban, ami a Bibliában le van írva, hogy ez nem hülyeség, és jó esetben efelé a dolog felé fordul. Én is látom, hogy mik történnek, időnként megborzongok, és csak imádkozni tudok. Ott a négyes jegyet mutatják be egy jótanuló és egy rossztanuló szemszögéből, hogy mit jelent számukra négyest kapni. Egy ellenőrzőben lehet látni a jegyeket a rossztanulónak a négyes jegy láttán jókedve lesz, a jótanuló pedig rossznéven veszi a négyest.
Hollai Gábor: Kicsi volt a mozgásterünk, mert szűk a folyosó, ezért lett duplafalú. És egyszercsak összeállt, lett eleje, hátulja, ajtaja, ablaka, szólt a hang, meglett az összhatás. Nagyon jó.
Fekete Ágnes: Tényleg nagyon jó! Egy kicsit azt üzeni, hogy bárhol, bármit meg lehet csinálni.
Hollai Gábor: Azt tudom jól, hogy ez nem az én művem. Ez nem egy biznisz, hogy betettem valamit és kaptam ezt cserébe. Ez valahogy születik.
Fekete Ágnes: Engem nagyon érdekel ez az Istennel kapcsolatos három négybetűs szó.
Hollai Gábor: Akkor átjön? Én abban azt szeretem, hogy nem kell magyarázni. A kiállítás közepén van, tehát nagyon hangsúlyos. Aki elég sokat olvasott, járt hittanórákra, annak a háromszögről biztos, hogy a Szentháromság jut eszébe, tehát fölfelé is mutat. A három szó után a negyedik megint olyan, hogy fölemel, kimozdít ebből a dimenzióból.
Fekete Ágnes: Négy darab négybetűs szó van kilógatva egy érdekes emberi mutatványként.
Hollai Gábor: A sorrend is nagyon beszédes. Indul azzal, hogy FELÉ, akkor előbb-utóbb VELE megyünk, ezután ÖRÖM ébred bennünk. Így megvan a háromszög. Utána a kiállítás terében visszatekintünk a vezérfonal mentén, és látjuk azt, amint ez a három dolog velünk megtörténik, akkor valószínűleg bennünk is lezajlik és megszületik az a szó, hogy HÁLA.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Tárlatvezetést tart Szabó István dunamelléki püspök Munkácsy Krisztus-trilógiájánál április 16-án, szombaton délután 3 órakor a Magyar Nemzeti Galéria A épületében. Közreműködik Gryllus Dániel.

115 évvel ezelőtt virágvasárnap szentelték fel a Budapesten, a Szilágyi Dezső téri templomot. Ennek emlékére április 17-én, vasárnap a 10 órakor kezdődő istentisztelet után szeretetvendégség és kézműves foglalkozás lesz a templomkertben, majd Füle Tamás fényképeiből nyílik kiállítás.

Presbiteri konferencia lesz, április 17-én, vasárnap 10 órától Törökszentmiklóson, a református templomban.

A Protestáns Tavasz 2011 rendezvénysorozat keretén belül Bognár János előadói estje lesz április 14-én, ma este 19 órakor Budapesten, az Alkotmány utca 15. szám alatt.

A Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat is jelen lesz a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon április 14. és 17. között a Millenárison. A kedvezményes könyvvásár mellett könyvbemutatók is lesznek.

Győzhetetlen én kőszálom címmel énekmondó versenyt hirdetnek a Rákóczi-szabadságharc szatmári békéjének 300. évfordulója alkalmából általános és középiskolás valamint a felsőoktatásban résztvevő tanulóknak. Jelentkezési határidő: április 30. ([email protected])

Mozgássérült fiatalok és segítőik Krisztus szenvedéstörténetét elevenítik meg a nagyhéten Ajkán, Pápán, Takácsiban, Marcaltőn, Nagysimonyiban, Nagyalásonyban és április 22-én, nagypénteken Budapesten a Zuglói evangélikus templomban.

A Kelenföldi Barokk Esték soron következő hangversenyén Johann Sebastian Bach János passióját adják elő, április 16-án, szombaton 17 órakor az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti templomban.

Nagyböjti áhítat keretében archaikus népi imádságok és moldvai csángó húsvéti énekek hangoznak el április 14-én, csütörtökön délután 4 órakor az Aszódi Javítóintézet kápolnájában.

Simon Andrással és "beszélő képeivel" találkozhatnak az érdeklődők ma este 19 órakor Debrecenben, a Református Kollégium Nagykönyvtárában.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Lukács evangéliuma 15. fejezetéből!

"A vámszedők és a bűnösök, mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák Őt" (Luk 15:1.)

Ez a mondat a jól ismert tékozló fiú példázata előtt áll Lukács evangéliumában. A törvénytudók magukon kívül vannak azon, amit Jézus tesz, és erre mondja példázatát, okulásukra. De vajon mi az, ami valójában zúgolódásra késztette a törvény embereit? Hiszen ők is hittek a megtérésben. Ma a farizeus szó egyfajta szitokszó. Akkor azonban ez nem így volt. Jézus bírálatainak a célpontja éppen a legkiválóbb, legkegyesebb zsidó réteg. A farizeusság hitt a megújulásban. Mai szóval, térített is. A zsidóságban sokan úgy gondolták, hogy ebbe a hitbe születni kell, tehát nincs ok arra, hogy meggyőzzenek bárkit hitükről. A farizeusok viszont azt gondolták, hogy nem formális hitre hívott el a Mindenható, és a szív és értelem teljes odaadását, a törvény teljes tiszteletét meg kell értetni az emberekkel. Jézus ezért mondja: "Ti bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek."
Ha hittek ezek az emberek a megtérésben, mi volt a bajuk azzal, hogy Jézus odafordul a bűnösök felé? Valószínűleg az, hogy Jézus nem elvárásokkal közelített hozzájuk. Nem úgy kereste a bűnösöket, hogy "gyertek ide, és ha majd jók lesztek, akkor befogad a Mennyei Atya", hanem egyszerűen olyan volt Jézus körül a levegő, hogy ezek az emberek közeledtek hozzá. Jézushoz nem megtért emberek közeledtek, hanem bűnösök. Jézus úgy bocsát meg embereknek, hogy semmi biztosítékot nem kap arra, hogy ezentúl majd megváltoztatják életüket. Sőt a legtöbb ember, akivel beszélgetett nyilván eltűnt a szeme elől.
Miért ez a tágkeblűség? Nem vezet káoszhoz, ha az ember ennyire nyitott szívvel áll mások eltévelyedéséhez? Jézus nem társadalomreformer volt. Nem engedte a Mennyei Atyát típusokba sorolni, sőt arról beszélt, hogy Isten semmilyen kategóriába nem szorítható bele. Ő egyszerűen vár. Ma sincs ez másként. Vannak, akik feltételekkel, örök védekezéssel közelítenek minden felé. Az Istenről is el tudják mondani, hogy milyen és miféle rendszerekben létezik. Vannak emberek, akik az elveken túl, egyszerűen csak tapasztalják, hogy a Mennyei Atya befogadja őket, hogy megkegyelmezettek és van miért örülni. Isten ölelése mindannyiunkat várja. Ámen.