2011-10-05

Áldás békeség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
Számos hallgatónk keres meg minket azzal a kéréssel, hogy szeretné megkapni, újra elolvasni valamelyik műsort. A világhálón fent van 2002-ig visszamenően az összes műsor gépelt formában, a tebennedbiztunk.hu oldalon. Hangzó formában a www.radio.hu oldalon, a hangtárban hallgathatják vissza az adásokat három hétig. Köszönjük azt a sok levelet, jókívánságot, amit hétről hétre kapunk hallgatóinktól. Most is várjuk majd telefonhívásaikat a 06-30-333-1118-as számon. Azért is fontos, hogy ilyen módon kapcsolatot tarthatunk azokkal, akiket csak az éter hullámain keresztül ismerünk, mert így már nagyon sok mindenkin tudtunk segíteni. Bemondtunk egy hírt, és számos ember éppen ezeken a csatornákon keresztül tudott tenni valamit másokért. Mai műsorunkban szintén emberi összefogásról, segítségnyújtásról lesz szó. Két helyszínre látogatunk el, Budapestre, a Baár-Madas Gimnáziumhoz kapcsolódóan működő Gyökössy Endre református óvodába, a másik helyszín pedig Szinpetri. A Gyökössy óvoda számára úgy készült el a játszótér, hogy 40-50 ember a budai református gyülekezetből és a szülők közül négy egész hétvégéjét odaszánta, és együtt építették meg a gyönyörű favár-rendszert. A fafaragó, tervező Balla Gábor szobrászművész volt. Vele beszélgettem egy fényképalbummal a kezünkben.

Balla Gábor: A szülőkben fogant meg először az ötlet. Szerintem már évek óta gondoltak rá, hiszen tíz-tizenöt éves játékok voltak kint, eléggé lepusztult állapotban. A Budai gyülekezetben több házicsoport működik. Öt-hat család hetenként, kéthetenként összejön és Bibliát tanulmányozunk. Körbeülünk és Krisztus van középen. Erre próbálunk figyelni több-kevesebb sikerrel. Az egyik ilyen házicsoportos alkalmon elhatároztuk, hogy imádkozni fogunk azért, hogy legyen a csoportnak közös feladata, munkája. Minden este összejövünk itt lenn a műhelyben, imádkozunk és akkor majd lesz valami. Egyszer az egyik tagunk az óvodáért imádkozott. Akkor úgy éreztem, hogy annyira átélt és komoly volt az imádsága, hogy bennem a mutató rögtön kilengett. Tudod, mikor a sugárzásmérő elkezd pittyegni. Furcsa volt saját magamnak is, először nem is tudtam vele mit kezdeni, mert az én gyerekeim nem a Baár-Madasban vannak. A gyülekezetből sok gyerek jár oda, de nekem nincs túl sok közöm hozzá. Menet közben a szülők elkezdtek szervezkedni. Koncertet és irodalmi estet szerveztek, ahol adakozni lehetett a játszótér megépülésére. Bekértek egy pár árajánlatot néhány cégtől, akik elég vastag ceruzával húzták meg az árakat. Akkor szólt valaki, hogy csináljak én is egy tervet, hiszen én is játszótereket építek. Kimentünk, megnéztük a helyszínt, lefényképeztük, ahogy ez lenni szokott, majd rajzoltam egy tervet, ami tetszett mindenkinek. Így indult, így jöttek össze a szálak. Rajkai Zoli színész a Katona József színházban, mind a négy gyereke odajár. Ő volt az egyik főmotor. De volt több motor is. Megszerveztek egy olyan estet, ahol zongoraművészek és más nagy emberek felléptek. Meghívták a szülőket és gondoskodtak róla, hogy legyen mit csipegetni és adakozás is volt. Ez hatalmas nagy munka volt.
Fekete Ágnes: Te, mint kivitelező voltál a képben? Ez szolgálat is volt, vagy inkább munka?
Balla Gábor: Elsősorban szolgálat. Tisztában voltam nagyjából az anyagi erőviszonyokkal. Láttam, hogy ebből nem vastagítjuk a pénztárcát. Az előző évben a Budai gyülekezetben az volt a szolgálatunk, hogy a Vajdaságban építettünk egy játszótéri bárkát, Péterrévén. Akkor úgy határoztuk meg magunkat, hogy egy játszótéri kommandó vagyunk. Lementünk Péterrévére és három nap alatt felépítettük a játszóteret. Itt a műhelyben mindent előkészítettem, majd odamentünk tizenöten a gyülekezetből és felépítettük. Annyira áldásos volt ez a szolgálat, hogy mindenki úgy gondolta, jó lenne, ha ennek lenne folytatása. A Baár-Madas felkínálkozott, mint lehetőség, hogy folytathassuk a kommandó működését és összeállt megint a csapat, plusz még külsősök is csatlakoztak hozzánk. Rengeteg óvodás szülő jött el, és olyan gyülekezeti tag, aki az előző játszótérépítésben nem vett még részt. Volt, aki süteményt sütött nekünk, az asszonyok főztek, a gyerekek festettek, csiszoltak.
Fekete Ágnes: Ez több napig tartó munka volt?
Balla Gábor: Volt a műhelyben egy több hónapos előkészítő munka, de a konkrét összeszerelés és a játékok felállítása az négy hétvége volt, szombat reggel nyolctól vasárnap estig. Komoly munka nagy fegyver arzenál, többezer csavar, flex, csiszoló, láncfűrész, dekopírfűrész, fúrógépek, behajtók, menetes szárak, villáskulcsok…

Fekete Ágnes: Te is ott voltál négy hétvégét?
Balla Gábor: Én irányítottam a munkálatokat. Kicsit féltem is tőle, hogy mi lesz majd, ha jönnek az amatőr apukák és én, mint "profi" mit tudok majd kezdeni velük, de mindenki nagyon felkészültnek bizonyult. Annyira nem bonyolult munka. Csavarozni mindenki tud. mindenki százszázalékosan teljesített és dolgozott. Ha valamihez nem értek, akkor az a munkaszervezés, de ebben sem voltam egyedül, több csapatra oszlottunk és minden csapatot egy-egy olyan ember vezetett, (Attila, Csaba) akik értették azt a munkafázist. Köréjük szerveződött a többi ember.
Fekete Ágnes: Így utólag milyen erre visszagondolni?
Balla Gábor: "Ez jó mulatság, férfimunka volt" Ezt már az előző játszótérépítésből tanulságként leszűrtük, hogy persze fontos, hogy legyen játszótere a gyerekeknek, de sokkal fontosabb az, hogy milyen szívvel megy oda az ember, és amikor ott van, a többiekkel milyen kapcsolatban van. A mi Istenünk a kapcsolatok Istene. Megépült a gyerekeknek a játszótér és ez nagyszerű dolog! Örülnek neki és ez nagyon jó! De főleg arról szólt, hogy azok az emberek ott vannak és föláldozzák a hétvégéjüket, a szabadidejüket és szeretetben, jókedvben, buzdítva egymást. Ha mindenki ezt hozza a szívében, akkor érezzük, hogy most élünk.
Fekete Ágnes: Megmutatod ezt a könyvet? Az a neve a játszótérnek, hogy Jó Pásztor Játszótér.
Balla Gábor: A földmunkák a munkagépekkel. Ezek az első képek arról, hogy kezdjük összeállítani az elemeket. A játszótér három házikóból és négy stégszerű építményből áll, tehát összesen ez a hét objektum van összekötve kötélhidakkal, függőhíddal. Ad egy olyan élményt a gyerekeknek, hogy nem a földön járnak, hanem a föld felett. Egyik vasárnap este kijött Illés Dávid nagytiszteletű úr és áhítatot tartott, ami nagyon szép volt. Ledolgoztuk a magunk adagját, majd fáradtan leültünk, énekeltünk és hallgattuk az áhítatot. A képen egy idősebb hölgy van, aki masszőr és jó erős keze van. Amikor meghirdettük a gyülekezeti táborban, hogy lesz ez a játszótérépítés, egyik hétvégén jött oda hozzám Saci és a vállamra tette a kezét és azt mondta: "Gáborkám, van egy rossz hírem, ezen a hétvégén nem tudok menni" Számomra ez meglepetés volt, mert nem is számítottam rá, hogy még ő is jön játszóteret építeni, de aztán profin segített. Apák a fiaikkal dolgoztak, ami szerintem nagyon fontos. Tizenkét-tizenhárom éves gyerek a fúrógéppel könnyedén bánt és nagy erőbedobással dolgozott. Városi, radiátoros emberek vagyunk, itt hogy dolgozzon az ember az apjával a hétvégén? Erre nagyon kevés a lehetőség, ezért is volt jó ez a szolgálat. Ezen a képen Iván van, a lányaim rajztanára. Nem gyülekezeti tag, templomba is csak ünnepeken jár, de itt volt mind a négy hétvégén és reggeltől estig reszelt ő is. Az, hogy én ott voltam, az helyén való, a gyülekezeti tagok és a szülők is, de hogy még ő is eljött az már egy csodadolog. Még ha nem is jár mindig a gyülekezetbe, mindannyian gyülekezeti tagnak tekintjük.

Fekete Ágnes: Ezen a képen gyerekek vannak.
Balla Gábor: Igen, a gyerekek csúsznak-másznak. Amit megcsináltunk hétvégén, azt vasárnap délután tesztelték a gyerekek, hogy működik-e. Amiben mindenki részt tudott venni az a festés. Ebből a könyvből pontosan látszik, hogy miről is van szó. A játszótérből alig látszik valami, de minden képen sok ember van.
Fekete Ágnes: Faragtál is valamit benne?
Balla Gábor: Faragtam egy kis angyalkát. Az egyik ház oldalán, olyan, mint egy kis mini kápolna egy mini házon, azon áll egy kis angyalka, imádkozik, vigyáz a gyerekekre. Közvetlenül a megnyitó előtt készült el egy tábla, amin ki van írva, hogy ez a Jó Pásztor Játszótér és testvéri összefogásból készült. Tölgyfa táblán van és előtte van egy picike kis házikó, amin a református címerről a kis bárányka áll és az első lábainál tartja a piros zászlót a fehér kereszttel. Az átadáskor nem a nemzeti színű szalagot vágtuk át, hanem ezt a zászlót raktuk a bárányka lábához.
Fekete Ágnes: Szobrászként, hogyan kerültél a gyerekmunkákhoz?
Balla Gábor: Amikor kicsik voltak a gyerekek állandóan vittük őket a játszóterekre, de egyik játszótér sem felelt meg az igényeimnek. Akkor még éltek ezek a nyolcvanas évekből visszamaradt vas mászókák és kezdtek bejönni a nyugati színes habos-babos egyedi játszóterek. Pont akkor végzett az egyik barátom a főiskolán. Neki is kicsi gyerekei voltak és onnan jött az ötlet, hogy tervezzünk egy játszóteret. Szerencsénk volt és meg is tudtuk valósítani. Gyermekkoromban sokat játszottam, voltak is játékok, de megcsinálni sosem tudtam. Valahogy nem voltam elég ügyes hozzá és nem voltak szerszámaim sem hozzá. Most meg, meg tudom csinálni és ez nagyon jó! A játékok a legjobb dolog a világon. Mindenkinek tanácsolom. Csináljatok játékokat, mert nagyon jó dolog játszani! A báboknál olyan jó, hogy megmozdul a keze, forog a feje, gurul a kisautó…
Fekete Ágnes: A művészetednek és a hitednek van valami kapcsolata?
Balla Gábor: Megkérdeztek egyszer egy öreg takarító nénit, hogy honnan tudja, hogy megtért? Azt felelte, hogy onnan, hogy most már nem söpröm a szőnyeg alá a szemetet. Megpróbálom a lehető legjobban megcsinálni. Ha már játszunk, akkor az legyen komoly!
Ének:
Áldott Istenünk, a szívünket fogadd el, felajánljuk munkánk a kenyérrel!
Kérünk, fogadd el ezt a fehér kenyeret, hisz ez által leszünk eggyé Veled!
A verejtékes munka Áldott gyümölcse, és sok millió ember élete,
De egyszerű és köztünk élő valóság, így jössz közénk Te is, Jézusunk!

Fekete Ágnes: A nagyvárosi emberek odaszánása után látogassunk egy kicsi faluba, ahol egy egész más helyzetben szintén megdöbbentő összefogás született. Szinpetriben Kuru Krisztiánék háza porig égett ezen a nyáron. Nemsokára azonban beköltözhetnek a felújított házba az egész falu összefogásának jóvoltából. Karcsai Nagy Éva riportját hallják.

Kuru Krisztiánné: Eddig nem volt ilyen összetartás a faluban. Most megtudtuk, hogy milyen a falu. Segítenek egymáson, és segítenek rajtunk is. Ez nagyon jó érzés!
Karcsai Nagy Éva: Közben menjünk át abba az épületbe, ami most épül a régi helyén. Egy-kettőre kész lesz.
Kuru Krisztiánné: Segítenek a falubeliek, így gyorsan kész lesz.
Szomszédasszony: A fiammal együtt, mi is itt voltunk több napon át segíteni.
Karcsai Nagy Éva: A falu összefogásával lassan be is költözhetnek.
Szomszédasszony: Jó lesz, ha minél hamarabb itt lesznek, mert hiányoznak!
Munkatárs: Mi együtt dolgozunk. Amikor gyűjtöttük az adományt, akinek kevés pénze van még az is adott.
Anyuka: Nem is tudom, hogy ennek a sok népnek hogyan fogjuk meghálálni ezt a sok jóságot, amit értünk tesznek. Nagyon jól esik. A szerencsétlenség mellett ebben szerencsések vagyunk.
Karcsai Nagy Éva: Úgy tudom, hogy az albérletben nincsen meleg víz.
Anyuka: Se meleg víz, se rendes hideg víz, se villany. Úgy tudjuk a gyerekeket segíteni, hogy nálunk mosnak, meg fürödnek és van, amikor itt is alszanak. Szatyorból öltöztek, amit kaptak, mert az övékből nem maradt semmi.
Kuru Krisztiánné: Délután négy óra felé itthon voltunk mindannyian. Bementünk enni a házba, a férjem ment ki dolgozni hátul és szaladt vissza, hogy tűz van, vigyük a vizet! A gyerekeket gyorsan kiküldtem az útra, a szomszédasszony jött segíteni, hogy kivigye őket. Mi meg oltottuk homokkal, vízzel. Jöttek segíteni is, de nem tudtunk mit csinálni vele. Aztán jöttek a tűzoltók.
Kuru Krisztián: De addigra leégett a ház. Falugondnok vagyok itt Szinpetriben.
Karcsai Nagy Éva: Hány szobás a ház? Menjünk be, nézzük meg!
Kuru Krisztiánné: Kettő szobás. Be lehet menni nyugodtan.
Kuru Krisztián: Ahhoz, hogy be tudjunk költözni az idén, gipszkartonnal akarjuk beborítani a falakat. Innen került ki egy fal, mert nagyon ingatag volt és ezen változtattunk, mert új tető van és másképp lett a tető feltéve.
Karcsai Nagy Éva: Honnan volt pénzük?
Kuru Krisztián: Ismerősöktől. Adományokat is kaptunk.

Karcsai Nagy Éva: Mező Arnold lelkész a segítőkhöz tartozik. Nem egyháztagok Kuruék, mégis segítenek rajtuk.
Mező Arnold: Nyilvántartásunkban szerepelnek. Reformátusok. Nem az a lényeg, hogy valaki egyháztag vagy nem egyháztag, nem az egyházon van a hangsúly, hanem a településen és hogy összefognak az emberek. A háttérzajokból is hallatszik, hogy fát fűrészelnek éppen az emberek és pakolnak. Teherautók jönnek-mennek. Minden egy cél érdekében működik, azért, hogy minél hamarabb beköltözhető legyen ez az épület.
Karcsai Nagy Éva: De hát alig nyolcvanan vannak, hogy tudnak segíteni?
Mező Arnold: Krisztus egyedül volt, a tanítványok tizenketten és most hányan vagyunk. Nem a létszám számít, hanem az akarat. Ami ma történt itt, az jövő héten megtörténhet bárhol, máshol. Egy ilyen kis közösségben át tudják érezni egymásnak nemcsak az örömét, de a terheit is. Ahányszor felnézek erre az udvarra, mindig látom, hogy valaki itt van és dolgozik, cserepet igazít, falat vakol, vagy éppen talicskával hordja a földet. Nem azt mondanám, hogy segítünk, hanem hogy egymás terhét hordozzuk. A szinpetri gyülekezetben harminc évig nem volt helyben lakó lelkész és ezt a harminc évet nem lehet egyik napról a másikra pótolni. Megesett, hogy nem volt istentisztelet, mert nem volt kinek prédikálni, aztán volt, hogy egy valaki volt, majd egy-két, három ember volt, most már vannak sokan. Ha megtörtént a baj, azon kár siránkozni. Fogjuk meg, ami a kezünk ügyében van és próbáljuk meg megtenni a lehető legtöbbet, amit meg tudunk tenni. Egy hetven-nyolcvan éves nyugdíjas nem tud maltert keverni, de egy evangélizációs estén hallgathat jó zenét, és ha beleteszi az adományát a perselybe, akkor segíteni is tud. Az egész falu tehetetlenül nézte végig, ahogy leég a tető, de nem tehettünk semmit. Az önkormányzat, az egyházközség, a település minden egyes lakója nagyon igyekezett, hogy felépüljön ez az ingatlan. Ennek reményében tartjuk az evangélizációs koncertsorozatot is. Mind a fellépők, mind az igehirdetők nagy várakozással jöttek. Tegnap volt az első alkalmunk, amiről elmondhatjuk, hogy nagyon sikeres volt. Amikor idekerültünk bő öt évvel ezelőtt, akkor meglátogatott itt minket az egyik professzorunk és mondta, hogy elég kemény ez a fa, amibe a fejszénket vágtuk. Most csak annyit mondott, hogy jó volt azért az éle annak a fejszének. Edelényből és Hollandiából is érkeztek már adományok, akik nem tudnak részt venni ezen a sorozaton, de szeretnének részesei lenni annak a csodának. Mert mi csodának nevezünk, hogy valóban tudunk tenni egy közösségért, egy családért.
Karcsai Nagy Éva: Interneten elérhetők-e?
Mező Arnold: A www.szinpetri.tirek.hu internetcímen, a gyülekezet honlapján naprakész információkat talál mindenki.
Karcsai Nagy Éva: Hogyan fogják bebútorozni? Azt láttam, hogy az albérletben van egy franciaágy meg egy kiskonyha.
Kuru Krisztiánné: Az nem a miénk. Az ott volt az albérletben.
Kuru Krisztián: Végül is olyan sok holmink még nem nagyon lesz, de az a lényeg, hogy át tudjunk jönni és már itthon legyünk.
Karcsai Nagy Éva: A gyerekek hogyan élték át ezt az időszakot?
Kuru Krisztiánné: A kislány még nem tudja, mert ő még kicsi. A kisfiú sírt sokat, hogy hol fogunk aludni.
Kuru Krisztián: Mondta a tűzoltóknak, hogy most már elég volt, rakják rendbe a szobáját, mert ő már álmos. Nehezen viselte, de talán már túl van rajta.
Kuru Krisztiánné: Most is, amikor jön haza az óvodából, mindig kérdezi, hogy kész van-e a ház?
Karcsai Nagy Éva: Önök olyan fiatalok. Hány évesek?
Kuru Krisztiánné: Huszonkettő vagyok.
Kuru Krisztián: Én meg harminchárom. Néha éjszaka látom magam előtt, ahogy ég a ház és tehetetlen vagyok. Nem tudtam mit csinálni, a családot mentettem. Amiért küzdöttem gyerekkorom óta, az most elment. Nagyon jól esik, hogy segítenek, de én akkor leszek boldog, ha vissza tudom segíteni.
Kuru Krisztiánné: Volt itt egy szekrény, az tele volt papírokkal és poharakkal. A Biblia meg az énekeskönyv a papírok között volt. Minden elégett, de az a kettő megmaradt.
Ének:
Úgy kellene egy új dal, úgy kellene egy jó út.
Ki mondja meg, ki tudja már? Mindenütt emberek várják!

Úgy kellene egy jó szó, úgy kellene egy jó hír.
Ki hozza el, ki tudja már? Éhesen, szomjasan várják.

Jaj, nekünk, ha helyettünk a kövek beszélnek!
Jaj, nekünk, ha helyettünk a kövek beszélnek!

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!

Rendkívüli helyállásért érdemjel-et adományozott a Belügyminisztérium a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, az egy évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa utáni segítségnyújtásukért.

"Kék Vödör – Remény tele" jelszóval, nagyszabású élelmiszer- és adománygyűjtési akciót szervez októberben a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Református Egyházmegye, a Magyarországi Dorcas Segélyszervezet és a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az idén a határon inneni és kárpátaljai rászoruló családokhoz juttatják el a kék vödröket az adventi időszakban. ([email protected] 06-70/3796763)

A lepramisszió őszi csendesnapját október 10-én, hétfőn 10 órától tartja Budapesten, az Alag utca 3. szám alatt. A kalkuttai leprakórházban tett látogatásról lesz képes beszámoló.

Dr. Pálhegyi Ferenc Háborúság – békesség címmel tart előadássorozatot az őszi időszakban. Az első előadás a bennünk dúló harcokról szól, október 10-én, hétfőn 18 órakor Budapesten a Ráday utca 28. szám alatt.

Teológia a tudományok között címmel rendeznek lelkésztovábbképző napot október 12-én, szerdán háromnegyed tíztől a Sárospataki Teológia Imatermében. Előadást tart: Maróth Miklós, az MTA alelnöke és Bölcskei Gusztáv püspök.

Evangélizációs estéket tartanak Mező Miklós kárpátaljai lelkipásztor szolgálatával ezen a héten péntekig, minden este 17 órakor Szarvason a református templomban.

Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel lesz a Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága szervezésében a helyi ifjúsági csoportokban október 7-én, pénteken.

Mézes Zsolt evangélikus teológus tart előadást a zarándoklatról a Farkasréti Ökumenikus Esték következő összejövetelén, október 10-én, hétfőn este fél hétkor Budapesten, a Németvölgyi út 138. szám alatt.

A Dunántúli Református Jogászok első találkozóját rendezik meg október 8-án, szombaton 10 órától Pápán, a Református Teológiai Akadémia Dísztermében.

A második Magyar Református Szórványkonferenciára kerül sor október 11. és 13. között Mályiban, a Mécses Központban.

Az Országos Református Nőszövetség újjáalakulásának huszadik évfordulója alkalmából tartanak találkozót október 8-án, szombaton 10 órától, Budapesten a Pozsonyi út 58. szám alatt.

A Kálvin téri Zenés Esték keretén belül orgonaestet tartanak október 6-án, csütörtökön 18 órakor, Budapesten a Kálvin téri templomban.

A Kisoroszi Református Művészeti Misszió Festőtáborának alkotásaiból nyílik kiállítás október 6-án, csütörtökön délután fél ötkor Budapesten a Baár-Madas Református Gimnázium B épületének II. emeletén.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a Máté evangéliuma 14. fejezetének 20. verse alapján!

"És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral." (Máté 14:20.)

Hétvégén egy családos lelki feltöltődésre mentünk egy faluba. Úgy tűnt, hogy nem tudunk elmenni, végül azonban azt történt, hogy szinte mindenki visszamondta, és mi elmentünk. A háziak készültek, de a ház üres maradt. Nemcsak a ház maradt árván, hanem ott feküdt az asztalon tizenkét kenyér. Ennyit rendeltek a vendégeknek. Azonnal eszembe jutott Jézus története, amikor tizenkét tele kosárral szedték össze a maradékokat a kenyércsoda után. Nálunk pedig nem volt, aki megegye a tizenkét kenyeret. Ott az volt a kérdés, hogyan lakhat jól a szegény, ma azon spekulálunk, hogy bundáskenyér vagy melegszendvics formájában együk meg a maradék kenyeret. És itt nem az ennivalón van a hangsúly, hanem a bőségen. Lelki túltengésben is vagyunk. Nem arról van szó, hogy van végre egy hely, ahol a lelkem megtelik, ahol erőt kapok, és megyek tovább az úton, hanem van ezer hely, ahol a legkülönfélébb módszerekkel feltupírozzák a lelkemet, én meg válogatok a szellemi-lelki javak között is. A megmaradt tizenkét tele kosár világát éljük. Ma nem csoda a maradék, hanem munka. Néha egy-egy keresztény közösséget is úgy látok, mint egy cukrászdát. Nem az a kérdés, hogy a lelkileg éhes emberek enni kapjanak, hanem hogy a dobos torta vagy a Rákóczi túrós a kedves lelki eledelük, és minden egyes igényt igyekeznek a lelkészek kiszolgálni. Aki magyarosan kéri az Igét, azt is megkapja, aki az amerikai stílust szereti, az is megtalálja a magáét. Üres a ház, de ott marad a tizenkét kenyér. Ez a fájdalmas kép mindennél élőbb ma.
Egy gazdag ifjú kereste fel egykor Jézust. Mindene megvolt, mégis valami odahajtotta Jézushoz. Azt érezte, mindent megtart, minden rendben van, a lehető legjobb mindabban, amit az élet számára adott, mégis hiányzik valami. Jézus nem tesz mást, mint visszatükrözi ezt az érzését. Igen, csurig tele van az életed, ráadásul csupa jó dologgal van tele, de ez a sok, ez a hiány éppen. Mi is sokszor azt hisszük, hogy ha még ez vagy az lenne, akkor jobb lenne az élet. Jól megy a templomban is minden, csak még ott egy kis festés, amott egy új hitoktató, egy intézmény, egy kert, egy ez, egy az, és akkor majd előrébb megy az egyház szekere. Nem vesszük észre, hogy az egyházban is ez a sok minden éppen a fogyatkozás. Nem az a dolgunk, hogy a cukrászdában a lehető legnagyobbra növeljük a választékot. Nem vízszintes, mennyiségi síkon kell növekednünk.
Jézus Pétert, akit már majdnem elvittek a hullámok, a víz tetejére hívta. Fölülről, a dolgok, ügyek, események tengere tetejéről hív, hogy nézzük az életet. Ő uralja mindezt. Amíg a habok között próbáljuk túlélni a mindennapokat, addig minden pillanat nyereség vagy veszteség. Nem is vesszük észre, hogy kapkodjuk a levegőt, amikor válogatunk a kendermagban, és azon gondolkodunk, mi is lenne a legjobb megoldás, a bundáskenyér vagy a melegszendvics. Jézus magasan fölé emel ezeknek a kérdéseknek, gazdagságnak, szegénységnek, és hatalommal vezeti az életünket. Ha meglátjuk Őt, ha meglátjuk azt a valakit, aki belehelyezett ebbe a világba, aki mindenét odaadta, akkor könyörögni fogunk mindenért, és nem a maradék-kezelés lesz a gond.
Én magam is alul maradok ebben a küzdelemben, egyáltalán nem vagyok jobb senkinél. Dobál a szétdobáló, az ördög, hogy ne a lényeges dolgokkal foglalkozzam, foglalkozzunk, hanem csak vergődjünk nyugodtan a tárgyak, elintéznivalók és ügyek hullámain. Könyörögjünk Jézushoz, hogy hívjon járni a tengeren! Érezzük az ő minden badar földi dolog fölötti erejét! Hogy örömmel láthassuk a csodát, a tizenkét tele kosár maradékot, és ne az üres házon, a meg nem evett kenyéren sopánkodjunk. Ámen.