Kivetülések
Sokan kételkednek abban, hogy valóságosan létezik az, amit érzékelünk. Azt mondják, minden kivetülés csupán. Elménkben születik meg a valóság. Ha el tudjuk érni azt, hogy…
Sokan kételkednek abban, hogy valóságosan létezik az, amit érzékelünk. Azt mondják, minden kivetülés csupán. Elménkben születik meg a valóság. Ha el tudjuk érni azt, hogy valamire senki se gondoljon, akkor az a valami nincs is. Az ember meg-megkérdezi magától: Ki vagyok én? Egyáltalán valóságos ez az egész, ami körülvesz? Nem lehet, hogy csupán egy filmben szereplek? Azt hiszem, ez az ősbizonytalanság annak a lenyomata bennünk, hogy az igazi hazánk nem ebben a világban van.
Amikor Jézus vette a kenyeret, és ezt mondta: „Ez az én testem”, akkor végleg a testi valóságba lökte bele önmagát. Valahogy úgy, ahogyan Isten egykor ezt mondta: legyen világ! Jézus a legbizonytalanabb valamit, az evést választotta lakóhelyéül. Egy falat kenyér, de valójában én vagyok. Egy asztal, terítő, ünnep, ennivaló – de igaziból jelenlét. Az élet valóságához azon a kapun jutunk el, amely befele vezet. Kifele zajlik az élet nevű film, de befelé megtalálom Istent. Életünk, elménk, szívünk, mindenünk legmélyébe vezet az Úr, amikor egy falat kenyér a teremtést újra mondja: Legyen! Legyél! Vagy! Élsz! Szeretsz! Menj!
2024. június 2. – Úrnapja, Krisztus szent teste és vére
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák-hegyére.
Mk 14,12-16. 22-26
