Ajtó-emberek
Két ember nyitott kaput Isten útjának ebbe a világba. Az egyik testében, a másik lelkében. Egyik sem tudta, mi vár rá. Egyenes emberek voltak, akik…

Két ember nyitott kaput Isten útjának ebbe a világba. Az egyik testében, a másik lelkében. Egyik sem tudta, mi vár rá. Egyenes emberek voltak, akik…

Néha az az érzésem, ezt az országot „lepermetezték” valamivel. A memóriánk szinte tudatosan kirostálja a jót, hogy kellőképpen tudjunk panaszkodni, és elvegye minden életkedvünket. „Uram,…
Jónás egyszer viharba keveredett. Nem vállalta küldetését. Vízcseppé szeretett volna válni, amelyik nem gondolkodik, nem dönt, nem vállal semmit, csak dobálja tetszőlegesen a természet ereje….
Fekete pedagógiának hívják azt, amikor fenyítéssel igyekeznek elérni azt, hogy a gyerek fejlődjön. Pedig pozitív megerősítésre van mindenkinek szüksége. Mostanában azonban végre arról is lehet…
A világon a legnehezebb érzés az, ha valakit szeretni szeretnél, adnál, de ő nem nyújtja ki a kezét. Rámosolyogsz, és ő viszolygással viszonozza. Nem tud…
„Egy keleti költői kép szerint: a bűnös lélek olyan, mint a lefelé fordított fáklya. A szentek titka viszont épp az, hogy visszaállítják a felborult értékrendet….
Szeretjük az „egymondatos” válaszokat. Miért nem vagyok boldog? Mert hiányzik… Jézus a „nyolcmondatos” válaszokat szereti, amelyek útra késztetnek, folyamatot indítanak el a lelkünkben. Gyökössy Endrétől…