A hasonlítósdi vége
A világon a legtöbb harc testvérháború. Az a kapcsolatrendszer, amelyben szüleink áldása és átka alatt élünk, egymásnak ugraszt minket, embereket. Mintha visszhangként örökké a fülünkbe…
A világon a legtöbb harc testvérháború. Az a kapcsolatrendszer, amelyben szüleink áldása és átka alatt élünk, egymásnak ugraszt minket, embereket. Mintha visszhangként örökké a fülünkbe csengene, ahogyan apánknak mondjuk: ez a te fiad… én meg mindig…, és soha,… de ő… Eszembe jutott egy régi film, az Elfújta a szél. Két nő, Scarlett és Melaney különbsége fut végig a filmen. A szerző szinte tökéletesre festette meg Melaney képét: aki mindig segít, aki szinte feláldozza magát, mindenben a jót látja. Amikor már nyilvánvaló, hogy férjét el szeretné Scarlett csábítani, akkor is talál valami magyarázatot az ügyre, és egy rossz szó sem hagyja el a száját. Ezzel szemben Scarlett szeszélyes, önfejű, kegyetlen és hiú, túlzóan is szélsőséges figurának állítja be a film. De a dolog lényege végül is, hogy ennek a kettőnek valahogy együtt kell működnie. Melaney mindvégig látja, hogy Scarlett nélkül nem élne már. Hiába olyan, amilyen, éppen ez a nő kellett ahhoz, hogy életben maradjanak. Aztán Scarlett is rájön arra, hogy az általa butának és sablonosnak tartott Melaney mennyire szerette. Mert a dolgok nem olyan egyszerűek.
Az igazán jó emberek tudják azt, hogy nem fekete és fehér a világ. Nem jó fiúkból és rossz fiúkból áll. Az egyház szereptévesztése, hogy sokszor azt hiszi, neki kell ezt a különválasztást megtennie. A jó testvért meg kell jutalmazni, míg a rosszat meg kell leckéztetni. A valóság pedig az, hogy a lényeg mellett megyünk el: mind a kettőnek egy az apja: „Aki felhozza napját jókra és gonoszokra.” Ahogy korosodik az ember, egyre jobban belátja, mennyi olyan ember segítette útján, akik egyébként már nem élnének akkor, ha a szavaink ölni tudnának. A dolgok nagyon furcsa módon épülnek egymásra, nem a mi logikánk szerint. A filmben az is szép, hogy semmiképpen sem igazolja vissza az egyik asszony jósága a másik galádságát. Sőt, ez a kettő valahogy külön igazság marad, és nem keveredik össze.
Nincs összefüggés az egyik testvér hűtlensége, és a másik hűsége között. Jézustól idegen az agyunkban mélyen és folytonosan működő hasonlítósdi. Isten nem alkukban gondolkodik. Ő a hűséges Fiút keresi. Volt valaki, aki nem hasonlítgatva, sőt összehasonlítás nélkül, soha össze nem hasonlíthatóan megtette az Atya akaratát.
El kell hagynunk ezt a kettős, méricskélős gondolkodásunkat. Ha igazán Istenre szeretnénk hagyatkozni, akkor egyetlen számot ismerhetünk, az EGY-et. Isten egyetlen, én magam kegyelméből egyszeri vagyok, lehetőségeim is egyediek, ebben az egyben kell megtalálnom a Mindent. Nem a két testvér hát a lényeg, hanem az egyetlen Atya. Ebből az egyetlenségből érthető minden. Ebbe az egyetlenségbe érdemes belefeledkeznünk, belemerülnünk, hogy a világ valódi arcát is meglássuk.
2022. március 27. – Nagyböjt 4. vasárnapja
Azokban a napokban: Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Kép: Sieger Köder
