Arra várhatunk, ami már a miénk
Csak arra várhatunk, ami már a miénk. Csak arra várakozhatunk, ami már egy kicsit bennünk is van. Újra és újra meg kell ízlelnünk ezt a…
Csak arra várhatunk, ami már a miénk. Csak arra várakozhatunk, ami már egy kicsit bennünk is van. Újra és újra meg kell ízlelnünk ezt a…
Nagy és kicsi. Nagylelkű, kicsinyes. Felfele növekedni, vagy lefele kiteljesedni? Volt két ember, akik ki tudták mondani: Kisebb akarok lenni, hogy az növekedhessen, akiért van…
Emlékszem, 2006-ban augusztus 20. vasárnapra esett. Gyerekeink akkoriban öt-hat-nyolc évesek voltak. Ezen a napon, annak akkori rendje-módja szerint szépen felöltöztünk, és elmentünk templomba. A lelkész…
Magyarszéken, a karmelita szerzetes közösség kápolnájában lóg ez a kereszt. Jézus feje köré gyakran írtak három görög betűt. Pontosabban ez egy görög mondat. Ho ón/…
A vallás könnyíteni akar az élet terhein, a hagyomány az embernek visszaadja önmagát – ez Hamvas Béla meghatározása. „Mi is az a vallás? … Sem…
Sokan beszélnek a riasztó végidők jeleiről. Meg az antikrisztusról. Mert a pokol mindig izgalmasabbnak tűnik, mint maga Krisztus. Dante Isteni színjátékából is a Poklot ismerik…
„Játszótársam, mond, akarsz-e lenni?”- mintha ezt kérdezné tőlünk is Jézus. Vagy ezt: Akarsz-e életest játszani? És meg is dicsér minket, amikor jól megy a játék:…
Hasonlítgatunk. Ő abban ügyesebb…, én gyenge vagyok. A másiknak sikerült, amaz meg bután csinálta… Dobozokba teszünk embereket, magunkat is, és úgy ismerjük meg a világot,…
Szeretem Jézus humorát. Helyzet- és jellemkomikum egyvelege a példázat, amelyben egy özvegyasszony verésétől fél az a bíró, aki egyébként nem tart sem az Istentől, sem…
Néha az az érzésem, ezt az országot „lepermetezték” valamivel. A memóriánk szinte tudatosan kirostálja a jót, hogy kellőképpen tudjunk panaszkodni, és elvegye minden életkedvünket. „Uram,…