Dobozolás
Amikor elfogadjuk életünket, vagy akár egy személyt úgy, ahogy van, akkor jelképesen beletesszük egy dobozba. Feliratozzuk egy-egy életszakaszunkat is például így: „nem volt rá szükségem”,…
Amikor elfogadjuk életünket, vagy akár egy személyt úgy, ahogy van, akkor jelképesen beletesszük egy dobozba. Feliratozzuk egy-egy életszakaszunkat is például így: „nem volt rá szükségem”, vagy ezt mondjuk: „az egy szerencsétlen ember”. Ezekkel a doboz-címkékkel valahogy elboldogulunk az élet elfogadásában. Sokan nem veszik észre a saját dobozaikat. Pedig minden kornak vannak ilyen kliséi, mint „az egy besúgó” vagy „labanc-barát”, esetleg plázacica, vagy álhazafi, de lehet egy „libsi” is. Jézus korában voltak a farizeusok és vámosok. Mi emberek nem tudunk nem dobozolni. Aki nem hiszi el, az a doboztalanság dobozába teszi bele az életet.
Jézus nem akarja lelkünknek ezt a rendjét fenekestől felforgatni, csak arra kér, hogy a saját dobozunkat helyezzük egy kicsit lentebb, mint a többiekét.
Járhatunk úgy, ahogy a Deákné vászna, amely egyszer leesett egy padról és szösszé vált, így mondja a szólás eredetileg. Életünk néhány doboza ködbe vész, sőt teljesen átalakul. Találkoztam olyan emberrel, akit tartottam már nagy bölcsnek, nagy csibésznek, nagyon megfontoltnak és nagyon jó betegnek is – az életszakaszoknak megfelelően. Valószínűleg mindig igazam volt, és ő maga mindez együtt volt.
Jézus különösen szerette ezeket az átalakulásokat. Az otthon maradtról kiderült, hogy ő van a legtávolabb, a tékozló pedig a mindennél közelebb kerül az atyához.
Annak sincs értelme, hogy folyton nyitogassuk a dobozokat. Roppant fárasztó, ha az ember naponta újraértelmezi az életét ilyen kérdésekkel: „Mi lett volna, ha?” „Mit kellett volna tennem?” Isten azt tanítja, hogy először is az elfogadás lelkét kell kiérlelni a szívünkben, és csak utána tudunk bármin is változtatni.
2025. március 30. – Nagyböjt 4. vasárnapja
Azokban a napokban: Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.” Lk 15,1-3. 11-32
