2005-11-09

Fekete Ágnes: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, a műsor szerkesztőjét hallják.

Amikor ifjúsági órára jártam ezelőtt körülbelül húsz évvel, az volt a szokás, hogy ha valaki villamoson utazott, és véletlenül nem vitt magával jegyet, akkor utána vásárolt egyet, és eltépte. Volt ebben a gesztusban valami nagyon szimpatikus, hogy akkor is becsületes akarok lenni, ha nem látom azt, akit megkárosítok. De volt valami furcsa is, hogy az egyén tisztasága, makulátlan életvitele a legfontosabb. Bármit gondolunk is a jegy eltépéséről, az biztos, hogy ma ez a kérdés fel sem vetődik. Mintha maga a villamosjegy szétmállott volna a kezünkben. Már azt sem tudjuk, kié, mennyibe kerül, mert állandóan változik minden. Nem tudok elképzelni már egy olyan közösséget, ahol ez a fajta magatartás honos lehet. A legnagyobb vétek, amit a mostani ifjúság ellen elkövetünk, talán éppen ez az összemaszatolt erkölcs, hogy tetteinket meg sem tudjuk indokolni. Övön aluli ütések sorozata ér mindenkit, és örül, ha talpon marad, nemhogy a villamosjegy erkölcsén merengene. Egyik orvos barátom mondta, hogy ha engem betegen is dolgoztatnak, akkor hadd kapjam legalább a gyógyszereket ingyen a rendelőből. Ma inkább ez a rózsasándoros, emberi igazságtételen nyugvó etika kezd teljesen bevett módon élni közöttünk. Megértem azokat, akik így gondolkodnak, csak fáj, hogy ilyen lett ez a kis ország. Sokunknak az jelent erőt, ha látunk olyan embereket, akik erősek, és kilógnak ebből a sorból. Például tanárok, akik óriásként élnek jelentéktelenségükben is közöttünk. Kobzos Kiss Tamás, az óbudai népzeneiskola igazgatója, az az ember, aki nem a gyors sikerért, nem a nagy jövedelemért, hanem meggyőződésből zenél, tanít, vállal munkát többek között a mi műsorunkban is. Tinódi-díjat kapott. Amint elmondta, ezért a nagyszerű költő ősünkért örül a legjobban a szép kitüntetésnek.

Kobzos Kiss Tamás: Tinódit mindenki ismeri. Eger diadala. Ez is úgy kezdődik: "Ti magyarok már Istent imádjátok." Vajon felfogjuk-e, hogy mit jelent ez a mondat, és mit jelent Tinódi sok-sok híradása arról, hogy Dávid király példája milyen fontos, ahogy a kicsi legyőzi a nagyot. Az utolsó szavai ezek voltak – Vermesy tudósít róla, Sárvár mellett: "Tinódi Sebestyén, megunva már e földi muzsikát, megtért az égiekhez, hogy ott az angyalok között sokkal jobbat tanulhasson. Rám parancsolt, hogy én se sokáig maradjak itt, hanem kövessem őt, hogy én is megtanulhassam az égi muzsikát." A reformáció kezdetén élt, és igazán nem vall színt. Talán azért is nem, mert ő mindig az ország egységét akarta, azt, hogy ne legyen veszekedés semmilyen dologban, a hit dolgában sem. Ez teljesült is, hiszen nálunk ez másként ment végbe, mint pl. Németországban, ahol a háború folyt. Az egyik ilyen háborúról ő tudósit, ahol a magyarok vitézkedtek, pont az ellenreformáció oldalán. Itt is nagyon érdekes, de nem foglal állást. "Tudjátok nem régen Németországban, 1500-t írtak az 46-ban, zendülés lőn az egész impériumban, Károly császár ellen feltámadásba. Idő vala akkor bolond vakságba, nagy tévelygés vala az hit dolgába. Luther Márton hirdetni kezdte vala, az a jó hit, mind azt kiáltja vala." Tehát itt úgy tűnik, hogy Luthert elítéli, de utána ezt mondja: "Az pápa ellen kezdett prédikálni, az emberi szörzés ellen szólani, evangéliumot kezdé hirdetni, sokan kezdének őmellé támadni."

Fekete Ágnes: Mintha mindennek a jó és a rossz oldalát is megmutatná.

Kobzos Kiss Tamás: Igen. Nem bocsátkozik azután teológiai dolgokba.

Fekete Ágnes: Akkor ő végül is nem volt protestáns, vagy erről nem tudunk?

Kobzos Kiss Tamás: Protestáns főurak között forgott: Nádasdy sem vallott akkor még nyíltan színt, de az ő sárvári udvarában jelent meg az első Újszövetség-fordítás. Egészen másképp kell ezt értékelnünk, nem mereven. Tinódi és sok társa igazán kereső ember volt. A nagyoknak tanulság pl.: (zene és ének)

"Seregek közt kik vagytok hadnagyok, keresztény hitet azt kik vallatok, ügyetekben nyerni, ha akartok, hallgassátok, ezt megtanuljátok! Álljatok meg, és mind hallgassatok, atyafiak, Istenben mint vagytok, csak Istenben vitézek bízzatok, mert Ő lészen fegyvertök, pajzstok. Tudjátok azt, sok jámbor vitézek, régtől fogván az pogány törökök, elhordották, levágták nemzettök, pusztították, rablották földedöt. Álljatok fel és mind hallgassatok, Krisztust Jézust mind felkiáltsátok, az Szentlelket kérjétek, hívjátok, induljatok, vélem már mondjátok! Sokan várunk, Szentlélek Úristen, jöjjön ím már, légy velünk ez ügyben! Ne hagyj minket elesni hitünkben, mindhalálig vívjunk Te nevedben."

Elég hosszú történet, hogy hogyan lettem zenész, nem is tudom, hogy az lettem-e. Amit én éneklek, az egy köztes dolog. Mindig szerettem volna az egészet megfogni, sok hibával nyilván, ezt nem tagadhatom, de szerettem volna a magyar múlt minél több részét megismerni, amelyeket ezek az énekek elénk tárnak. Pálóczi Horváth Ádám gyűjteménye volt az első, ami egy széles horizontot adott, és az énekeskönyvből megismert énekek. Én nem akartam zenész lenni, ez sokáig így volt, vegyésznek készültem, el is végeztem az egyetemet Debrecenben, de közben egyre többet zenéltem. Öt év restaurátorkodás után, amivel össze is kapcsolódik a zenélés, mert ez is egyfajta restaurálás, amit csinálok, szabadúszó lettem, és ebből kellett megélnem. Ezek nagyon tartalmas évek voltak 1975 és 1985 között. Aztán elkezdtem tanítani, és ez még tovább szélesítette a látókört, mert ha az ember tanít, akkor felelősséget érez, hogy csak a jót adja tovább.

Fekete Ágnes: Édesapád is benne van azért ebben a történetben, nem?

Kobzos Kiss Tamás: Igen, ő féltett engem, sokáig nem akarta, hogy teljesen efelé forduljak, aztán írt egy verset: Fiamnak hangszereihez. Ez egy látványos jele annak, hogy megbékült ezzel. "Pendítsd csak kobzot, citerád, gitárodat, lantodat, valahol gyöngyszemeket látsz és meggyötört arcokat." Nagyon szép vers, máig útmutatóul szolgál nekem. Több versét megzenésítettem és énekelem őket. Persze sok korábbi elképzelésem is fel kellett számolni, mert rájöttem, hogy a népzene nem az, amit mi az iskolában tanultunk, hanem az, amit megismertem először felvételekről, aztán személyesen is. Azokat az embereket is, akik ezt igazán hordozták, hála Istennek sokan élnek még. Azzal, hogy az ember nem átírásokból ismert meg valamit, mintha a természetben kinyitná a szemét, ugyanúgy a zenében is meg tud újulni.

Fekete Ágnes: Mi volt az, ami rossz volt az énekoktatásban annak idején?

Kobzos Kiss Tamás: Eszembe jut ez: "Vékony deszkakerítés, átlátszik az ölelés." Ezt több szólamban kellett énekelni. Egy igazi népdalra nem emlékszem, ami azt jelenti, hogy nem voltak élményeim. Azt, hogy egy zeneszerző mikor született és mikor halt meg, sem tartom igazán fontosnak. A zenehallgatások egy recsegő, Supraphon lemezjátszóról történtek. Ilyenkor teljes csöndben kellett lenni 20 percig, ami egy nyolcadik osztályos gyereknek elég nehéz. Állandó szapulást kaptunk emiatt. Az énekórákon keresztül kevés élmény ért. Akkor kezdtem megérteni, hogy mi a néphagyomány jelentősége, amikor Lükő Gábor A magyar ének formái című könyvét a kezembe vettem. Ez egy olyan hihetetlen provokáció volt, annyira egy másfajta felfogás, még akkor is, ha ezekkel a dolgokkal lehet vitatkozni, de legalább vitatkozni lehet. Korunkban az a probléma, hogy nincsenek igazi viták emberek között, mindenkinek igaza van, az Internet mindenre választ ad, a válasz ellentétére is, igaz információkat nem lehet beszerezni. Sok idő el fog telni, mire rájönnek az emberek. A természetesség lesz, ami az út lesz, de addig még sok kitérőt kell megtenni. És természetesen az oktatást nagyon hangsúlyoznám.

Fekete Ágnes: Most az oktatás körül sok gond van.

Kobzos Kiss Tamás: Igen, más népek Európában éppen most ébrednek rá arra, amire mi Bartók, Kodály, még korábban Liszt jóvoltából ráébredtünk. A hatalmas néptáncmozgalom is itt van, amiről kevesen tudnak. Ez több százezer gyereket érint. Nagyon nagy kár lenne, ha a hideg szélben megfagyna ez a tavaszi friss vetés. Művészeti iskolák a zenei ízlésformálásnak és általában a kultúrának az alappillérei, mert nem csak arról van szó, hogy tehetséges gyerekek zenei pályán továbbtanulnak, hanem valamiben sikerélményük van. Ez egy fontos tényező, és valamiben el tudnak mélyülni, illetve saját nagyszüleikkel, felmenőikkel ilyen módon kapcsolatba kerülnek.

Fekete Ágnes: Az a gond, hogy egy csomó zene teljesen gyökértelenül jött be ebbe az országba.

Kobzos Kiss Tamás: Igen, ma igazi teljesítmény nélkül is el lehet érni sikereket, ez nem jó példa a gyerekeknek. A művészetoktatás nem a gyors sikerről szól, hanem a sokéves tanulásról. Magyarországon ez különösen is meg van alapozva, nem véletlenül említjük Kodály és Bartók nevét. Bartók Béla pedagógiai munkásságáról is sokkal többet kellene beszélni, ilyeneket idézni, hogy: "Ez a zene a földből jött." A népzene, nem csak a magyar, hanem mindegyik a földből jön. Városi embernek született. De New Yorkban is lenézett a földre, és észrevette az apró bogarat, és hosszú-hosszú percekig nézte. Nem hisszük el eléggé, hogy valóban kincset talált, és kincseket hagyott ránk. Ha valamilyen erózió történik a művészetoktatásban, akkor egyre kevesebb a remény.

Fekete Ágnes: És milyen erózió várható?

Kobzos Kiss Tamás: Finanszírozás drasztikus csökkentése van tervben. 25 %-nál is nagyobb normatíva-csökkentés. Nagyon bízom benne, hogy ez nem valósul meg.

Fekete Ágnes: Egyébként a zeneoktatás Magyarországon tényleg jobban megy, mint máshol Nyugat-Európában. Szélesebb réteget elér, ott egy elit dolog zongorázni tanulni, Magyarországon nem az.

Kobzos Kiss Tamás: Ez volt a nagyok vágya, hogy így történjen.

Ének: Ó Irgalmas Isten én könyörgésemben, füledet hozzám hajtsad! Ó, igen jó Isten, minden szükségemben, áldásod szaporítsad!

Fekete Ágnes: Következő riportunk is egy szép emberi példa. Erdőkertesen jártam, ahol a reformátusok templomot szeretnének építeni. Még nem láttam ilyen nagy lelkesedéssel és nem a lelkész erejére támaszkodva templomépítést. Aki honlapunkat megnézi, a www.reformatus.hu -t , fényképeket is láthat arról, hogyan lapátoltak az erdőkertesiek azért, hogy templomuk legyen. Tóth Eszterrel és Kovács Zsuzsannával látogattunk az építkezésre.

Kovács Zsuzsanna: Ez az alsó szint bejárata.

Fekete Ágnes: Le tudunk ide menni? Megnézzük, hogy itt mi, hogy lesz.

Kovács Zsuzsanna: Ez az erdőkertesi épületünknek az alsó szintje, ami egy gyülekezeti terem lesz, 100 ember befogadására képes.

Fekete Ágnes: Ez egy terem lesz?

Kovács Zsuzsanna: Ez egy terem lesz, amit lehet majd mindenféle programra használni. Ez egy ajtó helye, ez folytatódik majd arra konyhával és vizes blokkal. A felső szinten lesz majd a templom, ott, a fölső sarkon lesz majd a templomtorony. Úgy terveztük, hogy több szakaszban építjük meg.

Fekete Ágnes: Először lehet ez is a templomtér.

Kovács Zsuzsanna: Igen, lehet ez is a templomtér, úgy is szerettük volna, hogy az idén ezt lefedjük, de sajnos nem jutottunk hozzá minden forráshoz, majd tavasszal fejezzük be ezt a szakaszt.

Fekete Ágnes: Addig hol tartják meg az istentiszteleteket?

Tóth Eszter: A faluházban tarthatjuk most az istentiszteleteket. A színházteremhez tartozó kis öltözőben tartjuk a gyerekeknek a foglalkozást, és az általános iskolás korúaknak a könyvtár melletti kis szobában. Hála Istennek sokan vagyunk, így három helyre is szükségünk van. Köszönjük a faluház vezetőinek és az önkormányzat képviselőtestületének, hogy mi ezeket a helyeket használhatjuk.

Fekete Ágnes: Lassan kinövik a templomot, pedig még kész sincs.

Kovács Zsuzsanna: Igen, legalábbis úgy tűnik most. Jó lenne, ha egy- két évig még ilyen tempóban növekedne a gyülekezet. Három-négy évvel ezelőtt nyolc személy gyűlt össze házaknál, azóta 50-60 felnőtt jön az istentiszteletre.

Tóth Eszter: A kicsiket is hozzák az édesanyák, két évestől öt éves korúig. Most már ők is szép számban vannak.

Kovács Zsuzsanna: Van ificsoport is, 14-18 éves korig, 15-20 fiatal vesz részt az alkalmakon.

Fekete Ágnes: Itt láttam fényképeket arról, amikor a gyülekezet tagjai építették azt, ahol most vagyunk.

Kovács Zsuzsanna: Van egy olyan vállalkozónk, aki a gyülekezet tagja. Úgy volt, hogy akik a gyülekezetből jelentkeznek munkára, azokat irányítják és dolgozhatnak, és az ő napidíjukat a vállalkozó befizeti a gyülekezet pénztárába.

Fekete Ágnes: Mit csináltak konkrétan, mert az szokott a gond lenni, hogy a mai építkezési stílus mellett nagyon nehéz kalákában dolgozni.

Kovács Zsuzsanna: Az alapásástól a betonozásig, a falak felrakásáig mindenben tudtak eddig segíteni. Olyan volt, mintha mindenki a sajátját építené.

Gergely Ferenc Barnabás: Az én nevem Gergely Ferenc Barnabás. 2003-ban végeztem el a teológiát, feleségemmel együtt. Még csak most cseppentem bele ebbe az egészbe, mert augusztus 1-jén költöztünk ki Váchartyánba, tehát a két településen lévő reformátusok egy gyülekezetet alkotnak. Nagy örömöm, hogy nem a lelkész építi a templomot. Ezt jelzi az is, hogy amikor ide kerültem augusztus 1-jén, akkor már elindult a munka. Van egy templomépítő bizottság, amelynek tagjai minden héten összeülnek, mindenkinek van egy feladatköre, megbeszéljük, hogy ki mit intéz el a következő heti ülésig. Nagyon örülök, hogy a lelkész mögött van egy ilyen háttér.

Fekete Ágnes: A presbiterválasztások idején nagyon jó példa ez.

Gergely Ferenc Barnabás: Presbiterek is nőttek ki ebből a csapatból, olyanok, akik felelősséget is vállaltak. Múlt vasárnap választottuk meg presbitereinket. Vannak olyanok, akik szívesen jelentkeznek a gyerekmunkára, néha én is beszállok, de szinte csak vezényelni kell. Én egy nyüzsgő méhecskeraj képét látom Erdőkertesen. Vannak fiatalok, akiket egy presbiter már évek óta tanít, foglalkozik velük, mennek nyáron táborozni, néha télen is.

Fekete Ágnes: Hol tanítja őket?

Gergely Ferenc Barnabás: Fóton az ökumenikus iskolában. Olyan korba léptek, amikor már alkothatnak ifit, most próbálom én továbbvinni őket. Nem csak én viszem tovább őket, hanem egy csapat, tehát az idősebbek.

Fekete Ágnes: Nagy felelősség egy templom építése, de nagy öröm is.

Gergely Ferenc Barnabás: Nagy öröm. Amikor együtt elmegyünk, fogjuk a lapátot és ássuk a gödröt, az alapot, látom a munkatársi közösséget, ahogy jönnek és megfogják a talicskát, izzadnak egész nap. Van, aki kész szabadságot is kivenni. Ezek nagyon megindító mozzanatai egy templomépítésnek. Azt szeretném, ha a miénk lenne a templom, és nem csak úgy kapnánk ajándékba. Jó lenne annak az útját kikönyörögni, meglátni az Istentől, hogy hogyan lehet a miénk ez a templom. Kiküldtünk a gyülekezethez tartozóknak egy-egy felajánló nyilatkozatot megkérdezve, hogy ki milyen részt tudna vállalni ebből a szolgálatból. A templomépítés költségvetése 80-90 millió forint. Nagyvállalkozókat is kerestünk már meg, történtek is nagy felajánlások. Természetesen egyházi oldalról is döngetünk kapukat. Nemsokára elkészül vázlatos honlapunk, www.erdökertes.telehaz.hu, ahol meg lehet tekinteni a munkálatokról készült képeket, lehet olvasni rólunk, kik vagyunk, hányan vagyunk, mit tervezünk.

Ének

Fekete Ágnes: Híreink előtt szeretettel köszöntjük Böszörményi Gergelyt, a Stereo Kft. vezetőjét. Már sok református zenei rendezvény fűződik a nevéhez, most "Öt koncert – öt ország – egy nemzet" címmel lesz egy nagyszabású jótékonysági koncertsorozat. Mit tudhatunk erről?

Böszörményi Gergely: Határon túli magyarok zenéjét már 2001 óta szervezünk. Ennek az volt a lényege, hogy határon túlról meghívtunk zenészeket Magyarországra, a Zeneakadémiára, ahol együtt zenéltek magyar zenészekkel. Sok esetben a tanítómesterek játszanak együtt a tanítványokkal. Így pl. a Kerekes és a Tímár testvérek, akik most is fellépnek. 2003-ban eljutottam oda, hogy nem tudtam többé elfogadni, hogy olyan CD-ink vannak, amelyeket nem lehet elérni a határon túli területeken. És ezen a bizonyos 2003-as koncerten bejelentettem, ami belülről már régen feszített, hogy nagyszámú, nagy értékű CD-állományt szeretnék ajándékozni négy, határon túl élő magyar közösségnek. Nevezetesen a Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben és Vajdaságban élő magyarok számára. Azzal a célzattal, hogy a magyarországi zenei értékek legyenek ott elérhetőek. Ez egy szimbolikus törekvés, hiszen ettől még nem lesz kapható a CD a városokban, de legalább valamit elkezdünk. Hetvenhárom független kiadó csatlakozott a felhíváshoz. Ma már tudjuk, hogy Beregszász, Révkomárom, Szabadka és Kolozsvár református kezelésű könyvtárai kapják ezt az adományt. Akik zenével foglalkoznak, tudják, hogy néz ki 450 különböző cd, ez lesz az adomány. Egy zenei tékát indítunk el ezekben a városokban. Ez is ökumenikus módon történik, hiszen a katolikus rádió segítségével negyven különböző CD-t kaptunk. Tillai Aurél kórusa is benne van az adományban, de van benne az egyházi zenén kívül természetesen népzene, világzene, régi zene és a szimfonikus rock, a blues és a jazz is megtalálható. Egy olyan keresztmetszetet szerettünk volna nyújtani, amely viszonylag jól reprezentálja Magyarországot, ezt jövőre is meg fogjuk ismételni. A fővédnök Mádl Dalma asszony, a Magyar Karitász jószolgálati nagykövete. A koncert november 16-án lesz a Thália Színházban este 7 órától. A résztvevők: Bánffy György színművész, a Vujicsics, a Söndörgő és a Kormorán képviseli Magyarországot, és a négy határon túli területről hívtunk zenészeket, a Bástya Citerazenekart, Pál Lajost és zenekarát Kárpátaljáról, a Kerekest, a Tímár testvéreket és Demeter Erikát Erdélyből és a Vajdaságból eljön Bakos Árpád és macedón barátai. Egy olyan koncert van előttünk, amire ha valaki eljön, 2-2,5 órán át jól tudja érezni magát, és a 2000 forintos jegy megvásárlásával már támogatta az ügyet.

Fekete Ágnes: A koncert tehát jövő szerdán este hét órakor lesz a Thália Színházban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát a 130. Zsoltárból:
"Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt."

Mostanában éppen akkor kel föl a nap reggel, amikor imádkozunk. Sötétben nyitjuk ki a Bibliát, és világosban csukjuk be. Ez gyönyörű képe az emberi életnek. Várjuk, hogy úrrá legyen végre a fény földi homályunk fölött. Milyen jó, hogy Isten úgy alkotta meg ezt a világot, hogy mindennap átélhetjük szemünkkel is azt a csodát, hogy a világot nap mint nap kihozza a mélységből, amikor a nap felkel. Az egyik egyiptomi remetéről mondták, hogy este felállt, Kelet felé fordult, és felemelt kézzel imádkozott reggelig. A legnagyobb sötétségben is Kelet felé nézett. A mi irányunk inkább Nyugat. A lenyugvó nap, az elmúlás, a gondok; az, amikor a világon elterpeszkedik az éjszaka. Ha erre tekintünk, a dolgokat nem tudjuk jól szétválasztani, mert minden ködben úszik. Az igazság hamisságnak tűnik, és fordítva. Fájdalmak lesznek úrrá rajtunk, és a halál. Pedig ha megfordulnánk, akkor a felkelő napot látnánk még a lemenőben is. A felcsillanó fénysugarat vennénk észre ott is, ahol nem tudnak erről. Ez velünk majdnem minden reggel pontosan megtörténik, mert nem a napot látjuk meg először, hanem azt, hogy a hegyoldalon az egyik ház ablaka megcsillan. Nem tudom, kik laknak ott, de ők a fény első követei számunkra. Eszembe jutott az a sok-sok ember, akik így csillognak körülöttünk akkor is, amikor nem látjuk a napot. Amikor kétségbeesem, amikor semmi kiút nem tűnik fel, minden olyan kusza és homályos, jön egy néni, eszembe jut egy barátunk, aki hihetetlen erővel gondozza évek óta férjét. Ezek a hajnali felcsillanó fények. Csak el kell hinnünk, hogy ezek a fények valóban világítanak. Az ember sokszor nem érzi ezt. Beszélünk, osztjuk az igazságot, elmegyünk egymás mellett, és nem észleljük a felelősséget. Nemrég egy lány, akit régen tanítottam hittanra, elmondta, hogyan él benne valami, amit én húsz éve mondtam neki. Megdöbbentő érzés volt. Vajon gondolok így minden szavamra? Vajon sejtem, hogy mennyi embernek lehetek hajnali felcsillanó fény? Vagy szétesett állapotomban mennyi embert megfosztok attól, hogy meglássa a felcsillanó fényt? Adja Isten, hogy igazán hajnalunk legyen!
Ámen

Énekajánló – 2005. november 20.

Az egyházi év utolsó három vasárnapjának eszkatologikus tematikája azt is kifejezi, hogy amint az egyházi esztendő két végpontját Krisztus két eljövetele (a testben megjelent Szabadító és azt ítéletben eljövő Bíró) keretezi, az emberi történelem nagy része és személyes életünk is Krisztussal történő két találkozás között zajlik. Ez utolsó vasárnap evangéliuma (Máté 25,1-13.) a tíz szűz példázata, epistolája (2. Péter 3,3-14.) pedig az új égről és új földről szól. Mindkét részben ott vannak a kétkedők, akik a hosszú, látszólag eseménytelen várakozási idő miatt elalusznak (Máté ev.), vagy éppen hitüket elveszítvén gúnyolni kezdik a hívőket (Péter lev.) Földi időszámításunkban lejárt az év és ez arra figyelmeztet, hogy az égi óra utolsó ütését senki nem ismeri, ezért tehát: éberen vigyázzatok, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok… Máté 25,13.

Énekrend a Szentháromság utáni 27. vasárnap igéihez:

Fennálló ének: 36,2. Uram, a te nagy hűséged (az ének elé illő bevezető ige: Zsoltárok 36,6-7,10.)

Derekas (fő) ének: 366,1-5. Az én időm, mint a szép nyár (éneklése ajánlható a 38. zsoltár dallamára is)

Igehirdetés előtti ének: 234,1. Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét, vagy 304,1-2. Kapuk emelkedjetek

Ráfelelő ének: 130,3. Énnékem reménységem, vagy 304,6. Isten Báránya, jövel

Záró ének: 367. Emeljük Jézushoz szemünk