2008-09-17

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Nemrég gyermekeink nagy veszekedések közepette elvonultak, majd kislányunk érkezett hírvivőként a kertből. Kérdeztem tőle: Béke van? Mire természetesen buggyant ki belőle a szavak: igen, háborúsat játszunk. Kiderült, hogy kis, fogpiszkáló-szerű, műanyag kardocskákat találtak, és azokkal csatarendbe állították magukat. A gyerekek a maguk természetes módján leképezik a felnőttek világát. Az embernek szüksége van arra, hogy megpróbálja erejét, felmérje határait, megtalálja helyét az erősek és a gyengék között. Elfogadjon, de védekezzen is. Mai korunk sokféleségében mindenki igyekszik megtalálni identitását. Műsorunkban több módon is arról esik majd szó, hogyan lehetséges az úgynevezett pluralista, sokszínű társadalomban megtalálni magunkat. Az egyik út a segítségnyújtás, a másik a beszélgetés, adott esetben vitatkozás, a harmadik az elmélyült gondolkodás. Kezdjük a beszélgetéssel. Dányi-Nagy Márió a budapesti teológia hallgatója. Egy évet Oxfordban töltött, ahol apologetikát tanult. Ez a furcsa nevű tudomány arról szól, hogyan védhetjük meg keresztyénségünket azoktól a tanításoktól, amelyek támadják a hitet. Egy fiatal kortársai körében rengeteg szellemi támadást él át. Vajon hogyan válaszolhat ezekre?

Dányi-Nagy Márió: Nálunk az önálló véleményalkotásnak nincsenek igazi hagyományai. Londonban ott van a Speakers Corner, ahol a mai napig bárki, bármit mondhat, és akárki vitatkozhat akárkivel. Ezzel szemben nálunk a történelmi helyzet többnyire nem olyan volt, hogy bármit mondhattak az emberek, amit akartak.

Fekete Ágnes: Ezek szerint az a tapasztalata ennek az évnek, hogy az apológiára, amivel az egyházzal szembeni gondolatvilágra válaszolhatunk, szükség van Magyarországon is?

Dányi-Nagy Márió: Nagyon is. Sok ember világnézetét a mai napig marxista, materialista dogmák színezik. Nem volt alkalom, hogy ezekre válaszoljunk, hogy megadjuk ezeknek az embereknek az esélyt, hogy ők is átgondolják, miért hisznek ebben, és vajon megállja-e a helyét a felfogásuk.

Fekete Ágnes: Nem veszélyes ez a konfrontáció? Hiszen ha keményen szembehelyezkedik az ember valakivel, sokszor csak még inkább megerősíti a másikat az ellenkező hitében.

Dányi-Nagy Márió: De igen. Angliában is az volt a tapasztalatom, hogy amikor az ember világnézetét támadják, akkor szinte fájdalommal igyekszik, hogy kivédje ezeket a támadásokat. Meggyőződéses ateistákat nem nagyon lehet áttéríteni, de mindig vannak olyan emberek, akik a pengeélen táncolnak, akik nem nagyon gondolták még át a lét nagy kérdéseit. Ezeket az embereket lehet általában elérni az ilyen jellegű beszélgetésekkel, de van arra is példa, hogy egy meggyőződéses ateista áttérjen. Az utóbbi idő legnagyobb filozófiai botrányának számít, hogy Anthony Flush, ateista filozófus megjelentetett egy könyvet, amelynek "Van Isten" a címe. Ebben visszavonja a nyolcvan év alatt felállított ateista téziseit. Nagyon tisztelem, hogy volt ereje ahhoz, hogy amikor öregségére az igazság keresésében más eredményre jutott, azt képes volt a nagyközönség előtt belátni. Egy korábbi felvételen, ami az ő és William Lane Krage amerikai apologéta vitáját közvetítette, teljes megdöbbenéssel vettem észre, hogy ez az idős, világhírű filozófus hebeg-habog, és a papírjai között kotorászik. Ezt azzal magyarázom, hogy talán már akkor is voltak olyan felismerései, amelyek az ateista világnézetét megingatták.

Fekete Ágnes: Ennyire kontrasztos a különbség a teisták és ateisták között?

Dányi-Nagy Márió: Magyarországon ezt nem tapasztaljuk, de az angol és amerikai világban egy új mozgalom, az úgynevezett új ateizmus ütötte fel a fejét, ami új identitást adott az addig lagymatag ateistáknak. Hozzá kell tennem, hogy a neve ellenére nincs benne sok új. Amerikában és Angliában ez a mozgalom adott a szekuláris emberek egyházellenességének táptalajt, másrészt abban nyújt segítséget, hogy megtalálják az identitásukat. De nagyon érdekes, illetve sokatmondó dolog, hogy ateista gyülekezetek, ateista áhítatos könyvek bukkannak fel mindenfelé… Richard Dawkins írt egy könyvet, aminek a magyar címe: Az isteni téveszme. Millió számban kelt el. Válaszként megjelent egy másik kötet, amit az egyik oxfordi tanárom, Alister McGrath írt " A Dawkins -i téveszme " címmel. Még a borítója is szándékosan hasonló, így aztán jól egymás mellé lehet tenni őket. Érdemes mind a kettőt elolvasni, és utána eldönteni, hogy melyik a meggyőzőbb.

Fekete Ágnes: Ti is részt vettetek hasonló vitákon?

Dányi-Nagy Márió: Igen, ezek a viták az egyetemi misszióban nagyon népszerűek. Úgy zajlik, hogy felültetnek négy embert egy színpadra, és egyetemisták bármit kérdezhetnek tőlük. Erre az alkalomra sokat készültünk, hónapokat töltöttünk azzal, hogy olyan nehéz kérdésekkel foglalkozzunk, mint miért van annyi szenvedés, ha Isten jó, vagy, hogy hogyan lehet hinni a teremtésben, amikor az evolúciót már bebizonyították. Ez nehéz, mert lehet, hogy a magam számára már megtaláltam a választ, de nagyon fontos, hogy a kérdésfeltevés pillanatában is tudjak válaszolni, és ne csak dadogjak.

Fekete Ágnes: Hogy sikerült ez a misszió alkalmával?

Dányi-Nagy Márió: Bevallom, én személyesen nem szerepeltem annyira jól, de négyen voltunk, és amikor én megakadtam, volt, aki átvegye a feladatom, így összességében az összejövetel hangulata pozitív volt. Látszott, hogy vannak olyanok, akik a komoly kérdéseikre őszintén keresik a választ. Tőlem például azt kérdezték, hogyan lehetséges, hogy egy kétezer évvel ezelőtti esemény – Krisztus halála – hatással van a mostani életünkre?

Fekete Ágnes: Mit lehet erre felelni?

Dányi-Nagy Márió: Elmondtam, hogy egy olyan országból jövök, ahol a szovjet uralom nagyon sokáig fennállt. 1956-ban volt egy forradalom, ami megrengette ezt a birodalmat. Lehet, hogy történelmileg nem teljesen stimmel, de analógiának jó, hogy én személyesen nem éltem még ekkor, de az én életemre mégis hatással van, mert valahol talán ennek is köszönhető, hogy ma Magyarországon nincsen szovjet uralom. Vannak tehát olyan események, amelyek a múltban történtek, nincs sok közünk hozzá, mégis hallatlan nagy hatással van az életünkre. Ugyanígy Krisztus váltsága, bár messze történt időben és földrajzilag is, mégis hatással lehet az életünkre.

Fekete Ágnes: Ez jó válasz. De a kérdés is jó.

Dányi-Nagy Márió: Mindig örömmel tölt el, ha jó kérdést tesznek fel. Én is erősödöm, ha elgondolkodom rajta, hogy hogyan érvényes még mindig Krisztus váltsága, amikor olyan régen történt már.

Fekete Ágnes: Milyen kérdések voltak még?

Dányi-Nagy Márió: A másik kérdéskör főleg etikai volt. Angliában sokkal liberálisabb társadalom van, mint nálunk. A homoszexualitás már teljesen elfogadott dolog, ezért majdnem mindig előkerül az a kérdés, hogy mi baja Istennek a homoszexuálisokkal. Az ember persze erre is megpróbál mondani valamit. Szerintem a kérdésfeltevés eleve rossz, mert Istennek nincsen baja a homoszexuálisokkal. Ezt az utálkozó, despota, szűklátókörű istenképet kell először helyre tenni. S csak aztán vitázni ilyen dolgokról, de még akkor is figyelve, mert ha például e kérdés mögé nézünk, akkor látjuk, hogy az a gondolat van mögötte, hogy Isten nem hagyja a homoszexuális embereknek, hogy boldogok legyenek. Ez pedig azért (lenne) olyan fontos, mert a boldogságuk, illetve az identitásuk a szexualitásban rejlik – legalábbis ők így gondolják. Ezért a kérdésre egy kérdéssel kell felelni: mi az igazi boldogság alapja? Meg lehet mozgatni a kérdező ezen alapgondolatait, és sugallni, hogy előfordulhat, hogy ez nem így van. Mikor Isten a Bibliában ezt nem fogadja el, akkor nem a homoszexuálisok ellen beszél, nem akar tőlük elvenni semmit. Sokkal nagyobbat akar adni önmaguk helyett, a megváltást.

Fekete Ágnes: Tehát a még fontosabb kérdésekre kell terelni a figyelmet?

Dányi-Nagy Márió: Azt is tanították Oxfordban, hogy Jézus is sokszor kérdéssel válaszolt, mikor kérdezték. Figyelni kell, mert lehet, hogy eleve rossz a kérdés. Vannak olyanok ugyanis, amelyekre nincs válasz. Például, hogy milyen színű a tíz kilométer. Másrészt egy kérdés mögött sokszor érzelmi mozgatórugók vannak, és nem is biztos, hogy valójában az a fontos, amit megkérdeznek. Mindig érdemes visszakérdezni, hogy pontosan lássuk, igazából mi a probléma. Sokszor csak azért kérdez valaki, hogy akadékoskodjon, és nem is érdekli a válasz.

Fekete Ágnes: Nagyon jó, hogy van egy fórum, ahol megindulhat egy párbeszéd. Ahol lehet kérdéseket feltenni, és azokra válaszolni.

Dányi-Nagy Márió: Nekem abban volt nagy megerősödés ez az alkalom, hogy nincs olyan kérdés, amit nem szabad feltenni. Van olyan kérdés, amire nem tudjuk megtalálni a választ, de nincs olyan kérdés, amit nem szabad feltenni. Nem kell semmit a szőnyeg alá söpörni. Oxfordban az ember találkozik a világ legintelligensebb embereivel. A tanáraim között is voltak világklasszisok. Jó volt látni, hogy a keresztyén hit alapjai nem rengenek meg, még ha ilyen magas szinten támadják is őket. Megerősödtem abban, hogy merjek feltenni kérdést, mert van rá válasz, legfeljebb az én képességeim nem elég jók, hogy megértsem. Úgy érzem, sok ember azért ódzkodik az apologetikától, mert félnek, ha igazán megpiszkálnák a hitüket, akkor kiderülne, hogy nem valódi, szilárd alapokon áll, hanem ingatagon, s összeomlana, mint egy kártyavár. Én most azt érzem, hogy ez nem így van, sőt, ez egy nagyon szilárd alap. Az, amit Krisztusban megtapasztaltam, elsősorban nem észbeli, de még ott is szilárd, mint egy kőszikla.

Fekete Ágnes: A különbözőségeket nem könnyű megélnünk. Magyarországon is annyi külföldi él, hogy az ember néha már nem is tudja, hova kapja a fejét. Nyilván vannak, akik pénzhajhászás miatt jöttek ide, és nem igazán értjük, hogy miért kell otthont adnunk a számukra. Viszont van, aki a háború elől menekül hazánkba. A Magyarországi Református Egyház ilyen asszonyok számára indított dajkaképző tanfolyamot. Vörös Virág először egy menekülteknek tartott nyelvórát látogatott meg, majd pár szót váltott egy szomáliai menekülttel, végezetül a program koordinátorával beszélt.

A nyelvórán…

Nyelvet tanuló asszony (erős akcentussal): Családommal ebédelek, és tévét nézek.

Tanárnő: Nagyon jó. És mikor mész templomba?

Nyelvet tanuló asszony (erős akcentussal): 11-től 3-ig.

Tanárnő: Az hosszú idő. 11-től 3-ig templomban vagy? Are you in the church? Igen? Jó. Waffa, te hányig alszol szombaton?

Waffa: 9-ig.

Nyelvet tanuló asszony (erős akcentussal): Kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap.

Tanárnő: Nagyon jó.

Ennep: Szomáliában nem dolgoztam, csak otthon maradtam. De itt, Magyarországon kell nekem pénz keresni. Nem tanultam itt semmi, nincs papír, ezért kell diploma lenni. Van nekem négy gyerekem, most Afrikába vannak.

Vörös Virág: Szeretnéd idehozni őket?

Ennep: Igen, de kicsit nehéz. Nagyon sok problem van.

Vörös Virág: Te hogy tudtál ide jönni?

Ennep: Nagyon nehéz volt. Először jöttem a Szomáliából hajó. Voltunk sok emberek, Magyarország más ország, nem tudunk menni tovább. de először hallotta, hogy Európába tudunk menni, és itt tudunk élünk, mert háború van a Szomáliába.

Vörös Virág: Azért jöttél el?

Ennep: Igen.

Vörös Virág: Hogy tetszik Magyarország?

Ennep: Béke van, és ezért nagyon jó nekem. Az a baj, Szomáliában háború van. Ez a különbség Magyarország és Szomáliában.

Vörös Virág: Itt maradsz Magyarországon?

Ennep: Igen, szeretnék itt maradni, ha minden jó lenne. Körülbelül hat éve gyerekeim nem élek vele. Ha tudunk élünk együtt akkor nagyon jó.

Vörös Virág: Most kivel élnek ők?

Ennep: Anyukám. Magyarországon mindig volt valaki segít. És ezért én hiszem Isten, aki egyedül van egész világ. Nem érdekel, ami lehet, ami milyen nehéz, hogy néznek emberek

Kanizsai Dóra: Szeretnénk ezeket a menekülteket felkarolni, és segíteni nekik. Dajkának képezzük ki őket. A program első felében stabil magyar nyelvtudást szereznek, majd erre épül az OKJ-s képzés. A részvevőink között vannak két-három gyermekes anyukák, akik számára testhez álló feladat a dajkaság. Tíz nő veszt rész a programban Budapesten, öt pedig Debrecenben.

Vörös Virág: Hogy került Magyarországra ez a tizenöt ember?

Kanizsai Dóra: A programban hat szomáliai nő vesz részt, de vannak irakiak, irániak, nepáliak, kubaiak és togóiak is. Egy részük már elhagyta a menekülttábort, és megpróbálnak saját lábra állni, a csoport másik fele, aki még menekülttáborban van, szintén hamarosan kiköltözik, és nekik is szeretnénk támogatást biztosítani. Nagyon sok sebet hoztak magukkal, hányatott élet van mögöttük. Erről nehéz bárkinek mesélni. Úgy hiszem, szeretnék ezt mindannyian lezárni. Olyan nőket kerestünk, akik már menekültstátusszal rendelkeznek, illetve fontos volt, hogy szeressék a gyerekeket. Polgárháború, vallási üldöztetés, nemzeti, etnikai konfliktusok, életüket veszélyeztető események miatt hagyták el a saját országukat. Általában emberkereskedőkön keresztül, vagy saját pénzből utazva próbáltak országról országra jutni. Sok esetben az emberkereskedők kirakták őket Magyarországon azt állítva, hogy ez már a Nyugat. Vannak olyan emberek, akik eredetileg kicsit tovább szerettek volna jutni, de itt most már megvan a menekültstátuszuk, amit nagyon nehéz megszerezni. Ezért új országba vándorolni, új befogadó állomáson hónapokat tölteni, illetve a papírokat újra megszerezni, túl fáradtságos lenne.

Vörös Virág: Mennyire befogadóak a magyarok?

Kanizsai Dóra: Skót missziónak hívják azt a gyülekezetet, ahová a legtöbb keresztyén vallású menekült család jár. Ez egy nagyon befogadó közösség, s így valóban otthonra találhatnak. De a mindennapokban sok megalázó esemény történik velük. Mi, munkatársak is, ha a munkánkról mesélünk, sokszor találkozunk azzal a kérdéssel, hogy minek foglalkozunk menekültekkel, amikor a magyar társadalomban rengeteg olyan csoport van, akiken segíteni lehetne. A Menekültmisszó a Református Missziói Központ része, amely tizenegy további társadalmi misszió munkáját fogja össze. Ezek a missziók a társadalom egyéb segítségre szoruló rétegeivel foglalkoznak. Ki-ki talentuma szerint odaáll, és segít a szükségben.

Fekete Ágnes: Amint mondtuk, a mai sokféle vallású és nemzetiségű társadalomban a segítségnyújtás és a beszélgetés mellett egyre nagyobb szükség van az elmélyült gondolkodásra. Rengeteg felszínes ismeretet tárnak elénk az újságok. Most egy olyan folyóiratot mutatunk be, amely óvakodik a felszínességtől. A Katekhon című kiadvány egyik fő célkitűzése, hogy a nyugati és a keleti teológiát összekösse. Igyekeznek fordításokat megjelentetni az ókeresztyén irodalomból, abból az időszakból, amikor még nem hasadt szét a keresztyén egyház. Mostanában egy számítógépes levél is köröz, amely arra szólít fel, kérjük egyházunk vezetőit, foglalkozzanak a húsvét időpontjának egységesítésével. Talán mi itt, Magyarországon nem érezzük ennek a súlyát, azonban azokban az országokban, ahol sok ortodox vallású él, nagy nehézséget okoz, hogy másképpen számolja ki kelet és nyugat az ünnep időpontját. Erről a kérdésről is beszéltem a Kathekon folyóirat főszerkesztőjével, Hanovszky Bélával. Az újság 2004 óta 13 alkalommal jelent meg.

Hanovszky Béla: Ez a folyóirat nem hoz semmi bevételt, mindenki ingyen csinál mindent, még a grafikus is.

Fekete Ágnes: A keleti – nyugati párbeszéd kifejezett célja ennek a folyóiratnak?

Hanovszky Béla: Igen, így van.

Fekete Ágnes: Úgy tűnik, sok fiatal keres valamit az ortodoxiában, amit meg is talál.

Hanovszky Béla: Én is ilyen példákat látok. Aki keresztyénként megtér, az mind ortodox lesz. Nagyon sokan térnek meg erre a hitre.

Fekete Ágnes: Mi lehet ennek az oka?

Hanovszky Béla: Az ortodoxiában annak a mondatnak, hogy emeljük fel a szívünket, van ereje. Nálunk ez csupán egy mondat.

Fekete Ágnes: Milyen feladatot tölt be ez a folyóirat?

Hanovszky Béla: Mindig azt mondom, Keletet a Nyugat fogja megtermékenyíteni, Nyugatnak pedig nincs más esélye, mint hogy Kelet megtermékenyítse. Ez kölcsönhatás. Meg kellene találni azt a hidat, ami összeköti a világaikat. Ha valaki elolvassa a Bűn és bűnhűdést, számára esetleg fura részleteket találhat a jezsuitákról. De ezek nem azért furák, mert önmagukban is megkérdőjelezhetőek, csak más a világuk.

Fekete Ágnes: Hogy tud ebben az összekötésben segíteni a folyóirat?

Hanovszky Béla: A baráti körünk 15 különböző felekezethez tartozó emberből áll. Megpróbáljuk közös nevezőre hozni a hitünket.

Fekete Ágnes: Mit gondol arról a felvetésről, hogy húsvétot egy időpontban kellene tartanunk?

Hanovszky Béla: Isten adja, hogy megvalósuljon. Ez fontos lenne. Az a kiszámolás, hogy a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap van a húsvét, túl sok esetlegességet tartalmaz. Mit minősítünk napéjegyenlőségnek, utána következő holdtöltének és azt követő vasárnapnak? Esetleges ezekre a kérdésekre a válasz. A kereszténység nem évfordulókat ünnepel. Mikor született Jézus? Egy biztos: nem télen. Mikor ünnepeljük? Télen. Mi a legfontosabb része az egész karácsonyi körítésnek? Az ökör és a szamár, amelyek megismerik Uruk jászlát, te pedig nem ismerted fel Uradat, Izrael. Ennek ellenére meghagyjuk és megtartjuk ezt a szokást, mert így alakult ki. Az Úr Jézussal kapcsolatban nincsenek ilyen faktumok. De ez is mutatja, hogy minden ünnepnek van egy gyökere, amin alapul

A folyóirat megrendelhető a szerkesztőség címén: 8085 Vértesboglár, Pf. 1.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát az Apostolok Cselekedetei 9. részéből:

”Volt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr megszólította: kelj föl, menj abba az utcába, amelyet egyenesnek mondanak, és keresd meg Sault, mert íme imádkozik. Anániás így felelt: Uram sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett. Erre ezt mondta az Úr: Menj, mert választott edényem ő.”

Anániás és Pál két teljesen különböző világ volt az őskeresztyénségben. Már akkor is nagyon tarka képet mutatott a közösség. Anániás a csendes, szolgálatkész tanítvány példája volt. Sem azelőtt, sem utána nem tudunk róla semmit, Pál azonban mindig elmeséli megtérése történetével, hogy ez az istenfélő ember meggyógyította. Anániással szemben áll Pál, aki nem volt egy szelíd típusú ember. Azt olvassuk, lihegve kereste a keresztyéneket, hogy megölje őket. Egy szenvedélyes ember, aki számára az elvek élet vagy halál kérdését jelentik. Az a fajta, aki azt mondja: mindent, vagy semmit. Elképzelni is nehéz, milyen súlyos szava lehetett Istennek: Menj Saulhoz, aki téged halálra keres, aki az ellenséges tábor oszlopos tagja, és gyógyítsd meg! Nem könnyű szeretet-próba lehetett ez. Mégis ezek a próbák vezetnek a jövő felé.

A tolerancia, a másság elfogadása manapság kulcsszó. Semmitmondó ideológiák csöpögnek lassan az agyunkba. Jézus nem a másik ember elviselésére tanít. Sokkal mélyebb az Ő parancsa, mert abban nem az emberek különbözőségén van a hangsúly, hanem az Isten szeretetén. Anániásnak nem azért kell Saulhoz mennie, hogy megtanulja elfogadni őt, hanem azért, mert Isten szereti Sault. Isten szeretete olyan, mint egy mágnes, tovább mágnesez mindenkit, és arra hív, legyél több önmagadnál.

Ha csupán földi viszonylatokban gondolkodunk, akkor mérlegelünk, meglátjuk az előrevivő erőket, megfigyelhetjük a hátráltató körülményeket, meg lehet határozni, mi alkalmas és mi alkalmatlan… Anániás számára Pál alkalmatlan és hátramozdító erő lenne. Isten mégis meglátta Pálban a misszió atyját. Az Istentől kapott szeretetnek ez a lényege, Isten sokkal szebbnek és jobbnak lát. Terve van azzal, akivel nekem nincsen semmiféle tervem.

És miről ismerték meg Jézus tanítványait? Arról, hogy jól mentek a dolgok közöttük? Arról, hogy tökéletesek voltak? Nem. Arról, hogy egymást szerették. A tökéletlen Pál és a tökéletlen Anániás megtalálták egymást Isten szeretetében. Ez a bizalom volt az ősegyház titka. Képesek voltak félretenni a csalódást, a megszokott sablonokat, ahogyan egymást ismerték, amit egymásról tapasztaltak, és Krisztus szeretetének a fényében eltörpültek az egymástól kapott sebek.

Hol vannak ma az anániások, akik csendesen odamennek a pálokhoz, a lihegő emberekhez, és meggyógyítják őket. Hol vannak a pálok, akik megvakulva elfogadják ezt a gyógyításra nyújtott kezet?

Jézus azt mondja, amikor lakomát rendezel, ne a barátaidat hívd meg, akik viszonozzák szeretetedet, hanem azokat, akiktől biztosan nem kapsz viszonzásul semmit. A viszonzatlan szeretet az, ami Krisztust kiábrázolhatja bennünk. Ezt adja meg a Mindenható a szívünkbe!
Ámen