2009-12-23
Gyermekek a budapesti, Salétrom utcai gyülekezetből
Fiatalok a ráckeresztúri rehabilitációs otthonból
Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat karácsonyi műsorunkkal, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják.
A Karácsony attól szép, ha nem mi rendezzük igazán, ha nem az elvárásainkhoz mérjük, ha nem kitaláljuk, hanem eljön. Szinte magától Isten lesz az ünnep közepe. Rengeteg gyermektörténet szól például arról, hogy a nagy rabló megy a kis Jézushoz azért, hogy elvegyen tőle, és kiderül, nincs is mit elvenni, Tőle csak kapni lehet. De jó lenne, ha a mi gyengeségeinkben, magányunkban is meglátnánk az isteni ajándékokat, amiktől nem lehet senkit elválasztani.
Mai műsorunkban szeretnénk erről a több és mélyebb ünneplésről beszélni. Először gyerekekhez látogatunk el, mivel mégiscsak ők az ünnep legnagyobb vágyakozói. A Salétrom utcai gyülekezetben vasárnap tartották a gyerekek Karácsonyát, de Vörös Virág még a próbán járt köztük.
Takács Zsuzsa: Ki lesz az első, aki beszélni fog?
Gyermek: Én.
Takács Zsuzsa: Rendben. Te leszel a második, te pedig a harmadik. Feküdjünk le!
Gyermek: A pásztorok Jézust szeretnék meglátogatni, de van két rabló, akik el akarják lopni tőlük a kis Jézusnak szánt ajándékokat. Útközben találkoznak egy öregemberrel és egy kislánnyal is. A végén a pásztorok mégis odaadják az ételt a rablóknak, akik pásztorok lesznek.
Vörös Virág: Miért fontos az, hogy találkoznak a kislánnyal és az öregemberrel?
Gyermek: Azért, mert az öregember nagyon fázott, és nem tudott elaludni a hidegtől.
Vörös Virág: És mit csináltak a pásztorok?
Gyermek: Adtak neki egy takarót.
Gyermek: A pásztorok mondták az öregembernek, hogy Jézus biztosan meg fogja érteni, hogy nem Ő kapta a takarót.
Vörös Virág: Te kit játszol el?
Gyermek: A kis pásztort, aki találkozik a kis Jézussal, és odaadja az öregembernek a takarót.
Vörös Virág: Mi lesz rajtad, amikor majd ezt eljátsszátok?
Gyermek: Gyapjú, suba és kucsma.
Vörös Virág: Te is pásztor vagy?
Gyermek: Igen, a második.
Vörös Virág: És mi történik a második pásztorral a történet szerint?
Gyermek: Találkozom egy kislánnyal, aki szomjas és fél a sötétben. Neki adom a tejestömlőt, mert a kút nagyon messze van.
Vörös Virág: Te mit fogsz csinálni?
Gyermek: Versmondó vagyok, két verset mondok majd el.
Vörös Virág: Elmondanád most az egyiket?
Gyermek: Igen. Hazafelé a címe.
A gyertyák elalusznak, a távolodó kórus altató, bűvös, simogató mákony.
Repül a szánkó, csörgős csengője csilingeli csendben
édes Karácsony, tündér Karácsony, boldog Karácsony.
Vörös Virág: A jelmezek hogyan készültek el? Ti csináltátok őket, vagy a szüleitek?
Gyermek: Volt, amit valaki kötött, de nem tudom, hogy ki. Néhány dolgot megvettünk, de a legtöbbet magunk készítettük.
Gyermek: Mindenkinek kötött ruhája lesz, a szerepének megfelelő.
Gyermek: Az enyém fekete-fehér színű.
Gyermek: Az én jelmezemet az egyik rokonom készítette egy molyrágta prémkabátból. A hasamnál van egy kampó, itt pedig egy palást, amin van két lyuk. Ott dugom ki a kezeim. A kucsma a kabát ujjából készült, és az én méretemre varrták.
Gyermek: November eleje óta gyakoroljuk ezt a szerepet.
Gyermek: A fiúknak, szerintem, azért tetszik, mert vannak benne rablók. Ők nekem is tetszenek, de nekem az egész darab tetszik.
Gyermek: Szeretem, hogy sokszor szerepelnek benne a pásztorok, mert én is szeretnék pásztor lenni. A nagymamám vidéken lakik.
Gyermek: Szerintem, ötletes a díszlet is, és mi is jól helyezkedünk el, betöltjük a színpadot.
Vörös Virág: Ki találta ki, hogy ez így legyen?
Gyermek: Zsuzsa néni. Ő szokott kézműves napokat is szervezni.
Vörös Virág: Arról meséljetek még, hogyan készültök otthon a Karácsonyra!
Gyermek: Az oviban vannak kis zsákocskák, amin számok vannak. Az nyithatja ki a zsákocskát, akinek a nevét kihúzzák. Az ajándékokat is mi készítjük.
Gyermek: Én papírból készítettem karácsonyfa-díszt, mert anyukám plafonig érő karácsonyfát szeretne, csak nincs annyi díszünk.
Gyermek: Az iskolában olyan zacskókat készítettünk, amikben majd később apa és anya ajándékait csomagolhatjuk.
Gyermek: Úgy készülünk, hogy már elő is vettük a karácsonyfa-díszes dobozt, és apa azt tervezi, hogy a szabadnapján majd vesz egy karácsonyfát.
Vörös Virág: El tudod mesélni, hogyan ünneplitek a Karácsonyt?
Gyermek: Vannak csillagszóróink, és mindig meggyújtunk egyet-egyet, én pedig közben karácsonyi dalokat éneklek. Kibontjuk az ajándékokat is. Van egy adventi naptárunk, amiben a napokat csillagok jelzik, gémkapoccsal vannak lezárva, és mindig valamilyen apróság van benne. Az asztalt ünnepélyesen terítjük meg, és gyertyát is teszünk.
Gyermek: Az évek során sok karácsonyfa-díszt gyűjtöttünk össze. Hogy pontosan mennyit, nem tudom, de egy szép nagy láda megtelik velük.
Gyermek: Üveggömbök, szalmából készült formák, szaloncukor kerül a fára, minden évben új. És csokoládés puszedlit is rakunk. Az édességeket egy idő után meg szabad enni.
Takács Zsuzsa: Éppen ma osztottuk ki a meghívókat, amelyeket a gyerekek a saját rajzaikkal díszítettek. Minden gyülekezeti tagot meghívtunk az ünnepségre, ami jövő vasárnap lesz. A felnőttek süteményekkel készülnek erre az alkalomra, de a gyerekek is sütöttek a főpróba alkalmából. Az ünnepségen mindenki részt vehet, így a legkisebbektől a legidősebbekig minden korosztály képviselteti magát. Főleg a gyerekek szerepelnek, de az énekkar is énekel, és néhány felnőtt készül egy-két produkcióval. Természetesen áhítatot is tart a lelkész gyermeknyelven, amit mindnyájan értünk, és az egész alkalmat szeretetvendégség zárja. A szereplő gyerekek megajándékozzák a saját szüleiket, a gyülekezet a gyerekeket és a felnőtteket. Ennek egy szép liturgiája van. Az ünnepség napján végig együtt vagyunk a gyerekekkel, a gyülekezetet pedig egy órára várjuk. Már néhány éve hagyomány, hogy így ünneplünk. A műsor magyar költők verseivel indul majd, az énekkar autentikus, régi magyar kórusműveket énekel a műsoron belül. Egyre több gyerek játszik hangszeren, ezért lehetségessé vált, hogy a gyerekekből alakuljon egy zenekar. Persze a felnőttek között is sokan zenélnek professzionálisan. A gyülekezeti énekeket mégis a gyerekek zenekara kíséri majd. A színdarab három nagy részből áll, orgonamuzsika tagolja majd. A műsorban gyülekezeti énekek is helyet kapnak, ami a gyülekezeti tagokat is megmozgatja, így lesz valóban közös az ünneplés.
Nálunk úgy alakult, hogy aki szerepelni szeretne, az mindig szerepelhet, és ez azzal is jár, hogy át kell írni egy kicsit a betlehemeseket, mivel kevesebb szereplőjük van, mint ahány gyermek jelentkezik. Az eredeti történetben csak egy rabló szerepel, de amikor készültünk, a gyerekek felvetették, hogy inkább kettő legyen. Nagyon lelkesek voltak, én pedig átírtam a kedvükért a darabot, így a mostani verzióban két rabló szerepel. Ha így nagyobb örömük telik a játékban, megéri. A mi gyülekezetünk nagyon fontosnak tartja a gyerekmunkát, mert ők a gyülekezet jövője. A gyerekprogramokra az egész gyülekezet megmozdul, és mindenki nagyon sokat segít. Örülnek, ha látják a gyermekek igyekezetét, felkészülését, és a gyermekeknek is jó a felnőttekkel együtt lenni. Így lesz ez egy nagy család. Az ilyen együttlétek miatt ünnep az ünnep.
Fekete Ágnes: Egy különös karácsonyi készülődésre látogatunk most el. Ráckeresztúron szenvedélybetegek rehabilitálásával foglalkoznak. Olyan volt drogos fiatalok beszélnek most, akik az eddigi karácsonyaikat sorra illuminált állapotban töltötték, de most Isten szavára várnak.
Egy olyan élethelyzetben voltam, ahonnan már nem volt tovább. A temető, az elmegyógyintézet és a gyógyulás között választhattam. Amikor idejöttem, az volt a cél, hogy a szervezetem kitisztuljon, utána pedig tudatosítani magamban, hogy miért is vagyok itt. Az volt a kérdés, hogyan jutottam el odáig, hogy irányíthatatlanná vált az életem. Önismeretre kellett szert tennem. Ezek az anyagok úgy működnek, hogy beveszed őket, és úgy tűnik, mintha megoldódnának a dolgok: rosszul éreztem magam, beszedtem egy bogyót, jobb lett. Mindig a könnyebbik utat választottam. Felfedeztem, hogy egy csomó problémát, amelyeket alapvetőnek éltem meg, meg tudok oldani ezzel a módszerrel, ezért kezdtem el rendszeresen drogozni. Ezen kívül volt bennem egy deviáns öntudat: attól, hogy kábítószer-élvező voltam, és így a társadalom perifériájára szorultam, magasabb rendűnek éreztem magam másoknál. Másokat kevesebbnek láttam magamnál, mert nekik fogalmuk sem volt arról, amiről nekem.
Ahogy közeleg a Karácsony, megajándékozzuk egymást, az ajándékokat készítjük éppen. Az asztalosműhelyben fúrnak, faragnak, csiszolnak, követ vésnek a társaink.
Vörös Virág: Mik készülnek?
Én egy-két dolgot láttam csak: kőből vésett hamutartót, fafaragásokat, gyertyákat, képeket. Mindenki azt készít, amit tud.
Kihúztuk egy kalapból annak a nevét, akit megajándékozunk, illetve rajta kívül persze azt lepünk meg, akit akarunk, és nem csak az ittenieket, hanem a családtagjainkat, barátainkat is megajándékozhatjuk. A misszió biztosítja ehhez a tárgyi feltételeket: a szerszámokat, gépeket, alapanyagokat.
Én egy nagyon vicces srácot húztam, ő az egyik hangulatfelelős a házban. Egy mesét, egy történetet írok éppen, ami róla szól. Ősszel voltunk egy csendeshéten a Zemplénben, és angyalosat játszottunk, aminek az a lényege, hogy valakinek észrevétlenül a kedvében kell járnod. Én voltam akkor is az ő angyala, már akkor kitapasztaltam, hogy minek örül, mivel lehet jobb kedvre deríteni. Vers és mese is készül, és ha az időm engedi, akkor készítek neki még egy ajándékot: egy felületre különböző magvakból egy képet.
Vörös Virág: Mikor ünneplitek meg Karácsonyt?
December 24-én minden lakó itt van a házban, még az öregfiúknak is itt kell lenniük. Akinek kimenője van, 25-én vagy 26-án élhet vele. December 24-én, kora délután jönnek vendégek: a mentorok és családtagjaik, illetve az otthonnal kapcsolatban lévő Válaszút Misszió munkatársai. Közel száz embert várunk, svédasztalos fogadást tartunk, beszélgetünk, és miután elmennek, megajándékozzuk egymást. A mindennapos esti találkozóra aznap is sor kerül. Ilyenkor mondjuk el, hogy milyen érzések alakultak ki bennünk aznap. Ez fontos része a terápiának. Ha valaki feszült, kedvetlen, vagy éppen boldog, megoszthatja a közösséggel. Nehéz dolog rehabilitáción tölteni a Karácsonyt, de az idősebb lakók és a stáb segít abban, hogy ne forduljunk be, ne legyen túl erős a honvágy. Foglalkoztatnak bennünket: versenyeket szerveznek, filmet nézünk majd, csoportokban beszélgetünk, és így tesszük érdekessé és izgalmassá az ünnepeket. Egy kis félelemmel, de kíváncsian várom. A félelem azért van bennem, mert még soha nem töltöttem a családomtól távol a Karácsonyt. Persze volt már, hogy dolgoztam, például tavaly is, de az más. Félek a honvágytól, a túl erős sóvárgástól. 25-től jöhetnek már látogatók is, és ez könnyíteni fog a helyzeten.
Az utóbbi években mindannyiunk számára abban merült ki a Karácsony, hogy megjutalmaztuk vagy megbüntettük magunkat az évért egy hatalmas mámordömpinggel. Bízom abban, hogy most egy érzelemdús, közösségi, lelki Karácsonyunk lesz vallásos élménnyel, és a másnaposság érzése és a degeszre tömöttség érzése elmarad. Jó is lehet az, hogy a fogyasztói világtól és a züllött életmódtól el vagyunk itt zárva, így van esélyünk arra, hogy ennek az ünnepnek a mélyebb értelmét megértsük.
Van már karácsonyfánk is, kint áll a belső udvaron, majd 24-én feldíszítjük.
Vörös Virág: Te is tartasz egy kicsit a Karácsonytól?
Inkább várom, nagyon szeretek ajándékot adni és kapni.
Én elfogadtam a helyzetemet, és megpróbálok annak örülni, ami van. Szeretem a srácokat, és úgy érzem, hogy ők is szeretnek engem, nem hiszem, hogy problémás lesz.
Vörös Virág: Te milyen érzésekkel várod a Karácsonyt?
Az elmúlt Karácsonyok arról szóltak, hogy minél inkább szétüssem magam, az utóbbi kettő-három pedig kifejezetten durva volt. Nem ünnepet éltem meg, és nem is az ünnep hiányát, hanem egy nagyon mély hiányt. Ez persze a hétköznapokban is kínzott, de Karácsonykor sokkal intenzívebben. Közösségben sem, még csak a családban sem ünnepeltem, ezért ez nekem szokatlan lesz, de nagyon várom, főleg azért, mert olyan emberek között leszek, akiket nagyon szeretek.
Rossz szokásom volt, hogy Karácsonykor bulizni jártam, így anfetaminos és alkoholos másnapossággal ültem le a karácsonyi ebédhez vagy vacsorához. Az utóbbi években egyre kényszeredettebb volt a Karácsony számomra. Nyűgnek éltem meg az ajándékvásárlást és a készülődést, amint lehetett, el akartam menni otthonról, pedig a családom mindig fegyverszünetre, vagy az aktuális problémák zárójelbe helyezésére használta volna fel ezeket az időszakokat. A drogos viselkedésem sajnos az ünnepek alatt is beszivárgott a családba, és megmérgezte a hangulatot. Vallásos nevelést kaptam, de a kamaszkori lázadásnak az is része volt, hogy szembeforduljak a keresztyén értékrenddel és annak képviselőjével, a hitoktatóval. Elkezdtem Nietsche-vel és különböző eretnek tanokkal kacérkodni, érdekeltek a gnosztikusok, a katarok, a bogumilok. Istenben mindig hittem, de nem mindig gondoltam azt, hogy jó. Azt is el kell újra hinnem, hogy Isten szeret engem, és megbocsátott, amikor LSD-t és egyéb hallucigén bombákat fogyasztottam, és belebolondultam az előbb említett témákba. Most letisztult aggyal újraolvasom a Bibliát, és igyekszem befogadóvá válni a keresztyén tanítás számára, és ennek a világosságánál visszatérni egy normális értékrendhez. Fontos lenne újra megélni azt is, hogy megszületett a Megváltó.
Amin eddig végigmentem, és ami még ezután következik az Isten kereséséről szól. Hiányt éreztem, és ezt szerettem volna megszüntetni. Bár vallásos nevelést nem kaptam, de mindig is foglalkoztatott a transzcendencia és a spiritualitás, és végig jártam egy eléggé kacskaringós utat. Nietsche-vel indultam én is, azaz azzal a gondolattal, hogy Isten halott, szubkulturálisan pedig punk voltam. Így kezdtem el anyagozni, és ez alátámasztotta a hozzáállásomat a spirituális világhoz. A nihilizmus jegyében működtem, de ez sehova nem vezet, ezért különböző spirituális iskolák felé kezdtem el orientálódni: buddhizmus, zen-buddhizmus, jóga, és még sorolhatnám. A drogokkal a tudattágítási módszerek spiritualizálása, illetve technikaként való alkalmazása során találkoztam, de ez sem vezetett sehova, és innen fordultam vissza a keresztyénség felé. Egészen pontosan a Biblia felé, de ez sem volt még a helyes irány, mivel nagyon erősen belemásztam a spirituális iskolák tanaiba, az okkultizmusba, és így a hitem egy szinkretista katyvasz lett. Kerestem Istent, és visszatekintve már látom, hogy terelgetett. Értelemmel akartam felfogni az érthetetlent, amit csak megtapasztalni lehet. Most én is egy átalakuláson megyek keresztül, azért is vagyok itt, hogy megváltozzam. Ennek markáns része az is, hogy a lelki életem békességre találjon. Ez csak Isten megtapasztalása által válik lehetségessé. Karácsony külső megnyilvánulásait nem tartom fontosnak. Azzal küzdök, hogy el tudjam fogadni, és ne utasítsam el zsigerből, ahogyan az életem során eddig elutasítottam. Szeretném megpróbálni átélni a lényegét.
Vörös Virág: Mi a lényege?
Számomra az, hogy csak szeretet által tudunk élni, és a törvény betöltése is a szeretet. Azzal, hogy szeretetben töltjük el a Karácsonyt, megpróbáljuk beteljesíteni azt, amit a Messiás hirdetett. Az Ő jelenlétében teszünk erre kísérletet, mert itt van közöttünk. Ennyi a történet.
Fekete Ágnes: Hallgassuk meg a következő időszak református eseményeit!
Karácsonyi ünnepi istentiszteletet közvetít a Magyar Televízió december
25-én, 10 órától Budapestről, a fasori református templomból.
Istentiszteletet hallgathatnak a Kossuth Rádió hullámhosszán is 26-án 10 órától Szadáról.
Szvorák Katalin karácsonyi koncertje december 27-én, 19 órakor kezdődik
Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály Templomban, melyen középkori és
barokk egyházi zene, Mária énekek, valamint Advent és Karácsony népénekei
csendülnek fel.
A Református Fiatalok Szövetsége szilveszteri összejövetelt szervez.
Szeretettel várnak minden érdeklődő fiatalt december 31-én Budapesten, az
Alag u. 3. szám alatt.
Pergolesi Úrhatnám szolgáló című vígoperáját mutatja be a debreceni
Csokonai Színház társulata december 31-én, 15 órakor a debreceni Füredi
úti református templomban.
Tíz éves az Augsburgi Nyilatkozat címmel Szebik Imre nyugalmazott
evangélikus püspök tart előadást a Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság
következő összejövetelén január 4-én, 18 órakor. Helyszín: Budapest,
Ferenciek tere 7-8., III. lépcsőház, II. em.
Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten Igéjét Ézsaiás próféta könyvének 45. fejezetéből, a 8. verset!
Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal, nyíljék meg a föld, és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt!
Nagyon elgondolkodtatott, vajon miért a harmat a jelképe ennek a karácsonyváró időszaknak, amikor pedig télen nemigen van harmat, hiszen minden megfagy. A katolikusok így is nevezik az adventi hajnali istentiszteleteiket mifelénk, hogy "Rorate", azaz harmatozzatok. Aztán az is furcsa, hogy azt olvassuk, hogy az égből jöjjön a harmat, hiszen köztudott, hogy a harmat a pára kicsapódása, tehát éppen nem égi eső.
Lassan bomlott ki előttem ez a kép.
A régieknek nagyon fontos volt, hogy vannak égi vizek, amik fentiek, és vannak lenti vizek. Nem véletlen, hogy a teremtéstörténetben is az egyik első tette volt Istennek, hogy a fenti és a lenti vizeket szétválasztotta. Isten kezében van ez a szétválasztás. Rajta kívül más nem teheti meg azt, hogy ami fent van, lejöjjön, és ami lent van, felmenjen. Mindannyiunk tehetetlensége is benne van ebben a képben: mi soha nem tudjuk elérni az Istent, hiába szeretnénk legalább a lába nyomát elérni, valahogy kikényszeríteni tőle javunkat. A régiek bölcs gondolata, hogy Isten a szétválasztás teremtő erejével valami áthatolhatatlan, és számunkra elérhetetlen pilléreket adott ebbe a világba.
Amikor Krisztust várjuk, akkor viszont gyönyörű képe ennek a harmat. Ez az a víz, ami sem felülről, sem alulról nem származik. Jézus lett az, aki összekötötte ezt a szétválasztott világot. Lehetőséget adott arra, hogy a föld és az ég találkozzon, hogy igazság sarjadjon, hogy megnyíljon az ég és a föld.
Lelkünkben mindig ott van ez a vágy, ha mélyen el is temetjük, hogy a mi földi nyavalyás pályánk találkozzon a végtelen és mindenható isteni tervvel. Emlékszem, mennyire döbbenetes volt számomra, amikor kislányunk néhány évesen lerajzolta ezt az Igét. Éppen olvastam, és odahozott egy rajzot. Egy hatalmas Nap és egy gyönyörű virág képében jelent meg a szó. Odaadta művét, és én megláthattam benne Isten üzenetét. Ő megértette, hogy az ég lehajol, és kinyitja a kis virág szívét, mert minden életnek ez a vágya, hogy Isten távolinak tűnő ajándéka eljöjjön hozzánk.
Az egek harmatoznak. Itt van köztünk az, amit eddig fentinek hittünk. Mi sokszor várjuk a hatalmas esőket, azt hisszük, Isten a viharban, a robbanásszerű eseményekben van jelen. Azt hisszük, hogy lármáz, kiált, mindenfelé ordibálják azt a szót, ami végre kell nekünk. De tudjuk, hogy a virágoknak milyen fontos a harmat. Milyen rengeteg vizet fel tudnak így szívni, szinte láthatatlanul.
Az egek nem viharoztak, amikor eljött Jézus, nem palotában, nem a politika színterén, nem a nagy vallási vezetők között, nem a rikkancsok száján jelent meg, hanem titokban egy nagyon kevéssé elgondolható helyen. Ez a harmat titka. Isten szétválasztó hatalma most egyesítő hatalommá lett, ott van bennünk, mellettünk, közöttünk immár ez az egység, csak rá kell csodálkozni. Karácsony nem azoknak boldog, akik meghatározott szépségben ünnepelnek, hanem ott, ahol megnyílik az emberek szeme a látásra, Isten lelket nyitogató életének megtapasztalására.
Hadd búcsúzzam most Teréz anya imájával, és ezzel kívánok mindenkinek áldott, békés, szent karácsonyi ünnepeket:
Nyisd meg szemünket Urunk, hogy megláthassunk testvéreinkben!
Nyisd meg fülünket Urunk, hogy meghalljuk jajkiáltását azoknak, akiket éhség, hideg félelem és erőszak gyötör!
Nyisd meg szívünket Urunk, hogy szeressük egymást, ahogyan te szeretsz!
Újítsd meg bennünk lelked, szabadíts meg Urunk, hogy egyek legyünk! Ámen