2007-10-31

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Ma a reformáció ünnepe van. 1517-ben ezen a napon tűzte ki Luther Márton 95 tételét Wittenberg kapujára. Vajon mit jelent ez a 490 évvel ezelőtti esemény? Erről kérdeztünk több gyülekezeti tagot, Pecsuk Ottót, a Bibliatársulat főtitkárát, először pedig Dr. Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnöke válaszol a kérdésünkre.

Bölcskei Gusztáv: Van egy nagyon meghökkentő mondat a Bibliában. Pál azt mondja egy helyen: minden a tietek. Ma az emberek azt élik meg, hogy lassan már semmi sem az övék, sem a múltjuk, sem az ifjúságuk, sem az öregkoruk. A média galád, ördögi módon szintén azt harsogja, hogy minden döntés a mi kezünkben van, minden rajtunk múlik. Ez egy megdöbbentő üzenet. A reformáció ugyanilyen meghökkentő volt: visszaadta az embereknek az élethez való bátorságukat azzal, hogy azt hirdette, hogy minden a miénk, mert mi a Krisztusé vagyunk, Krisztus pedig az Istené. Elmúlt az emberek félelme az élettől, nem az volt a legfontosabb többé, hogy meghúzzák magukat, hogy megússzák azt, ami a túlvilágon várja őket. Ezt a nagy felszabadulást kell eljuttatni a mai embereknek is, mert azt élik meg, hogy mindent elvesznek tőlük. A reformáció pont azt erősíti meg bennük, hogy a legfontosabbat nem vehetik el: Krisztushoz tartozunk, ahhoz a Krisztushoz, akit Isten azért küldött, hogy vigasztalásunk és tartásunk legyen. Aki ebbe gyökerezik bele, és ebben áll, az tud szembefordulni a hazug eszmékkel, az embert megnyomorító dolgokkal. Ez a református küldetés.

Fekete Ágnes: Lehet azt mondani, hogy ahogy akkor a Római Katolikus Egyház középkori tanaival szemben a reformáció egy újat mondott, most a fogyasztói világgal szemben kellene megújulnunk?

Bölcskei Gusztáv: Pontosan, mert amit globalizációnak nevezünk, az tényleg egy új gyarmatosítás. Ha megnézi az ember, hogy milyen célokat tűznek ki azok a nagy áruházláncok, amelyek elöntik Afrikát, Ázsiát, Európát, Amerikát, akkor észrevehetjük, hogy az a cél, hogy az emberek minél több időt töltsenek el ezeken a helyeken, hogy a bevásárlás élmény legyen, hogy minél többet fogyasszanak, hogy ne foglalkozzanak a jövő kérdéseivel. A reformátoroknak egyfelől egy megmerevedett és félelmet ébresztő struktúrával kellett szembenézni, másfelől a libertinusokkal, akik azt mondták, hogy ha mindent szabad, akkor semmi nem számít. Az én számomra a legnagyobb szabadság, hogy Krisztushoz tartozom. Ez nem jelent kötetlenséget vagy felelőtlenséget, vagy azt, hogy nincs rálátásom arra, ami gonoszság, igazságtalanság, baj.

Fekete Ágnes: Vajon ma a Református Egyház Magyarországon mit tud tenni ezért?

Bölcskei Gusztáv: Az egyik fontos lépés, hogy ne beszéljünk állandóan magunkról. Az állammal folytatott tárgyalások során nagyon határozottan igyekszünk képviselni azt, hogy mi nem csak a saját jól felfogott anyagi érdekeink miatt lépünk fel újra és újra, hanem azokra a dolgokra is szeretnénk felhívni a figyelmet, amelyek a mi gyülekezeti tagjainkat is érintik, mint magyar állampolgárokat. A református látás az egyházról nem arról szól, hogy az egyház az Isten és az emberek között helyezkedik el; a világgal az oldalunkon állunk az Isten színe előtt.

A másik fontos lépés, hogy az egyháznak teret kell biztosítania olyan civil kezdeményezések számára, amelyeknek a hangja nem jut el a döntéshozókig. Az elmúlt hónapokban ezért rendeztünk kerekasztal-beszélgetéseket, amelyeken a nagycsaládokról, az egészségügyről, az oktatásról, a nevelésről volt szó. Fontos, hogy olyan képük legyen a ma élő embereknek az egyházról, amelyikben ez a jelleg dominál. Nem szabad, hogy azt érezzék, hogy ez egy különálló szervezet, amely kizárólag a saját érdekeit képviseli, azon túl pedig majd lesz, ahogy lesz.

Barth, a XX. század egyik kiemelkedő teológusa írta az egyház szerepéről, hogy olyan, mint a Római Katolikus Egyházban a ministránsé. A ministránsnak egy dolga van: pontosan és hallhatóan csengetni. Az egyháznak a megfelelő időben és érthetően kell megszólalnia. Hogy hányan tagjai egy egyháznak, az másodlagos kérdés ezek mellett.

Gyülekezeti tag1: A reformáció megújulás, változtatás, alkalmazkodás az új körülményekhez. Nagyon nehéz helyes utat választani: mennyire kell megváltozni, alkalmazkodni, megújulni. Jó példa a számítógép, mert ez egy olyan modern eszköz, amellyel mindenki él. Felvetődik a kérdés, hogy szükséges-e, hogy az egyház is éljen vele. Én is eladtam a lelkem az ördögnek: én is foglalkozom ezzel az eszközzel annak ellenére, hogy meggyőződésem, hogy a televízió és a számítógép az ember házában az ördögöt képviseli. Nem azt gondolom, hogy ez önmagában az ördög, hanem inkább az atombombához hasonlítható: lehet jóra és rosszra is használni. A televízió és a számítógép olyan, mint az orvosság: sok mellékhatása van. Ha nem állnának a rendelkezésünkre ezek az eszközök, akkor szerintem jobbak lennénk, és jobban odafigyelnénk egymásra. Az egyház él ezekkel a lehetőségekkel, és ez is a reformáció egyik formája lehet.

Fekete Ágnes: Az lenne a reformálódásunk része, hogy élünk ezekkel az eszközökkel?

Gyülekezeti tag1: Egy olyan világban élünk, ahol a lehetőségek megsokszorozódtak. Régen egyszerűbb volt az ember élete. Nem volt ilyen sok döntéshelyzet, mert az út, ami előtt állt, vagy amin haladt, nem ágazott el olyan sok irányba, mint manapság. Ma nagyon sok információt fel kell dolgozni, és döntéseket kell hozni. Bonyolulttá vált az élet, sokan frusztráltak, nem figyelünk egymásra, nincs időnk. Szerintem az információáradat nem vezet túl sok jóra.

Fekete Ágnes: Akkor mit jelenthet a reformáció ebben a korban?

Gyülekezeti tag1: Élni kell ezekkel az eszközökkel, mert a világot nem tudjuk megváltoztatni. El kell döntenünk, hogy egy kis szigeten akarunk élni, vagy megtaláljuk azt az arany utat, amelyen járva létezhetünk ebben a világban. Ez a megújulás. Az információáradatot pedig le kell csökkenteni, mert nincs szükségünk ennyi ismeretre, és nem is tudjuk felhasználni. A megújulás, a reformáció végül is abban áll, hogy jobban odafigyelünk egymásra. Figyelni egymásra sem a televízión, sem a számítógépen keresztül nem lehet: egymás mellett lenni, a másik szemébe nézni, megfogni a másik ember kezét nagyon fontos dolgok az életben.

Fekete Ágnes: Lehet azt mondani, hogy a reformáció most abban ragadható meg, hogy elvetjük ezeket az eszközöket?

Gyülekezeti tag1: Ez nehéz kérdés, nagyon nehezeket kérdezel. Sok okos ember van, akik folyamatosan ezen gondolkodnak. Nagyon nehéz időket élünk, ez biztos.

Pecsuk Ottó: A reformáció üzenete csak abban a közegben érhető, amelyben az ember vonatkoztatási pontja a Biblia: hit által, kegyelemből. Ha nem a Biblia a vonatkoztatási pont, akkor ezek az érvek nem meggyőzőek. Igazából a reformációt sem tudjuk úgy megünnepelni, hogy ha megpróbáljuk varrat nélkül belesimítani ebbe a pluralisztikus társadalomba, amelyben az embereknek már így is ezer és ezer vonatkoztatási pontjuk van. Ha megtennénk, akkor a reformáció ünnepe egy lenne az emléknapok között. De nem az.

Az életünk zsinórmértéke a Biblia, és ez nem egy szlogen, amit az ember jobb híján mond. Számtalan ellenpéldát láthatunk erre: ha az emberek másra akarják alapozni az életüket, akkor egészen más felismerésekre, de leginkább a káoszba jut az életük. Mi nem a mindentudók gőgjével vagyunk itt, hiszen a mi életünk is útkeresés, de megpróbáljuk a Bibliával a kezünkben ezt az utat keresni. A Biblia évének a jelmondata nagyon eligazító lehet: boldog, aki olvassa. A Jelenések könyvéből való ez a gondolat, ami azt mutatja, hogy nem azért olvassuk a Bibliát, mert kötelező, hanem azért, mert már olvastuk a Bibliát, és tudjuk azt, hogy ami abban van, az ad valamit.

Fekete Ágnes: Velem is előfordult már, hogy reggel kinyitottam a Bibliát, és rácsodálkoztam egy mondatra, a nagyszerűségére, és örültem.

Pecsuk Ottó: Évtizedes bibliaolvasás után is találhatunk olyan gondolatokat, amelyek ismeretlennek tűnnek, pedig valószínűleg már olvastuk. De időközben teljesen más felismerésre vezethet ugyanaz az Ige. Kimeríthetetlen tárház. Meg kellett fogalmaznom magamnak, hogy az, amit készen kaptam a szüleimtől, amiben nevelkedtem, hogyan lehet teljesen az enyém. Van egy kislányom, és naponta a vállamra nehezedik annak a tudata, hogy meg kell mondanom neki, hogy hogyan tudja elhelyezni magát ebben a világban. A Szentírás egy óriási eszközt ad a kezembe ehhez a feladathoz. Az egyházon belül megvan a Biblia szerepe: folyamatosan nőnek fel azok a generációk, amelyek teljesen tudatlanok a Bibliával kapcsolatban. Nagyon fontos lenne, hogy az emberek egyéb csatornákon keresztül is halljanak róla, arról, hogy ez nem egy ijesztő dolog, nem egy olyan könyv, ami senkit nem érdekel, hanem egy könyv, amit mindenki olvashat. Úgy gondoltuk, hogy e cél érdekében hirdetjük meg a Biblia évét. Így lesz 2008 a Biblia éve.

Gyülekezeti tag2: 1963-ban Párizsban jártam. Egy vasárnap elmentünk a templomba, ahol a latinul folyó mise keretén belül egy lelkész franciául hirdette az Igét. Nagyon tetszett, hogy nem latinul, hanem a gyülekezet anyanyelvén prédikált. Luther tételei között ez központi helyet foglalt el. A Református Egyházban közösen éneklünk, és ma már a Római Katolikus Egyházban is megfigyelhető ez a gyakorlat. Azt is fontosnak tartom, hogy mindenki maga mondja el a saját imáját magában. A lelkész közösen kéri mindannyiunknak a kegyelmet, de kell legyen egy rövid idő, egy perc, amikor mindenki a saját imáját mondhatja el.

Gyülekezeti tag3: Két évvel ezelőtt november körül kaptuk meg a 13. havi nyugdíj második felét. Úgy határoztunk, hogy veszünk egy szép díszmagyar ruhát. Betértünk a Bartók Béla úti öltönyházba, ahol felpróbáltam egy szép öltönyt, de nem volt nálam pénz. Az eladó szerette volna, ha adok egy kis foglalót, mivel kértem, hogy tegye félre másnapig a ruhát. Láttam rajta, hogy kétkedik abban, hogy másnap visszajövök. Református becsületszavamra ígértem neki, hogy másnap nyitáskor ott leszek, és szemmel láthatóan ez megnyugtatta. Elhitte, hogy visszamegyek az öltönyért. Másnap 10-kor ott is voltam, és megfizettem az öltözet árát. Ez egy epizód, ami azt mutatta meg, hogy ha egy ember megvallja a hovatartozását, az sokat jelenthet másoknak.

Fekete Ágnes: Ma a hónap utolsó szerdáján a budapesti teológusok reformációi istentiszteletébe hallgatunk bele. Igét hirdet Békési Sándor, dékán.

Békési Sándor: Hallgassuk meg Istennek Igéjét, amint írva található Pál apostolnak a korinthusi gyülekezethez írt levelében, a 2. fejezetben.

"Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk. Ámde nem e világnak, nem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét, hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, amelyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre."

Láthatjuk, hogy amikor az egyetemek ügyéről van szó, akkor a bölcsesség és a kiművelt ember gondolata fel sem merül. Helyette ki-kicsoda játék, statisztika, a pénz az úr. Bölcsesség.

Korinthusban sem volt másképpen, mint a mi dekadens világunkban. Világváros volt, mint Athén. Sokszínű intellektuális és vallási érdeklődéssel, gazdasági és politikai érdekeltségekkel. Amikor Pál apostol a világ veszendő fejedelmeinek a bölcsességéről szól nekik a nekik írt levélben, akkor nem Szókratészról, Platónról vagy Arisztotelészről szól, nem a filozófia, a bölcsesség szeretete ellen prédikál. Pál levelében a világ veszendő fejedelmeinek bölcsessége nem más, mint földöntúli hatalmak és erők dekrétumai itt a földön. Paul Tillich szavaival: maga a démoni befolyása a társadalomban, a kultúrában, a politikában és az egyházban egyaránt. A közvéleményt olyan erősen meghatározó áligazságok szilánkjai ezek, amelyek ugyan nem állnak össze egy kerek, egész bölcseletté, de éppen ebben van a könnyebbségük az elfogadásra. Nem kell megküzdeni értük, nem kell tanulni, nem kell ellenőrizni sem, esetleg megcáfolni csak, hanem tekintélyelvként elfogadni, és meghajolni előttük. Ez az áligazságok mindenhova beszűrődő hatalma. Amikor a demokrácia, népfölség bűvszavait szajkózza valós tartalom nélkül, amikor a piac mindenre érvényes diktátumát képviseli, akkor erről a démoni dekrétumról van szó.

Ezzel állítja szembe Pál apostol Istennek titkon való bölcsességét. Persze akkor miért nem látható ez igazán a világban? Miért nem fogadják el általánosan? Azért, mert olyan bölcsesség ez, amely nem a maga ragyogásában, hanem éppen elvetettségében és rejtettségében, porban és piszokban, borban és kenyérben mutatkozik meg. Ezért nem ismerik fel az okoskodók és hatalmasok, és bolondságnak tartják.

Ezt mondja a levélben: "Nem tudok egyébről közöttetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről?" Kedves Testvérek! A megfeszített Jézus Krisztus az Isten titkos bölcsessége. Amíg a világ démoni, dekrétumai időtlen igazságot közölnek, kürtölnek, addig a Poncius Pilátus alatt Megfeszített az időbe és történelembe metszette örök tettét. Míg a démoni dekrétumok a szkepszis örök rabjai maradnak, addig a feltámadott Úr igazsága átível a kezdettől a végig.

Mint végső bizonyság, Istennek ez a titkos bölcsessége ragadta meg Luther Márton doktort, s robbantotta bele a világba a reformált teológiát, amely teljes egészében evangélium. Csak a rejtőzködő Isten, a Megfeszített szenvedésén át ismerhetem meg a dicsőség Urát, fordítva soha. Más szavakkal: hiába mutatom a természetet, az csak természet marad. Nem derül ki Isten igazsága, szépsége, jósága. Hiába mutatom a történelmet, abból sem derül ki. Joggal kérdezik: hol van Isten ebben a világban. Ha minden összeroppan, létemben érzem, hogy elveszett ember vagyok, hogy nincs értelme gyönyörködni a természet apró szépségeiben sem, mert sokkal nagyobb súly nehezedik a vállamra, amikor valóban mindenki elhagyott, akkor olyan jó egy helyben ülni, és azt látni, hogy Krisztus keresztje az egyedüli, amely megváltja az életemet. Csak Krisztus keresztje után fedezem fel, hogy ebben a megváltottságban kapok egy látást. És a természetben, a teremtettségben ott van az Úr dicsősége. Ha a megfeszített Jézus Krisztusra nézek, akkor tudatosul bennem, hogy Ő váltotta meg az életemet.

Kedves Testvéreim! Pál apostol másik alapgondolata ebben a levélben a beszéd. A bölcsesség beszéde. Ugyanis bölcsesség és beszéd elválaszthatatlanul összetartoznak. Megint előhozok egy pogányt. Cicero említi a Szónok című művében: "Ha szónok vagyok, azt nem a rétorok iskoláinak, hanem az Akadémia sétányainak köszönhetem." Filozófia nélkül senki nem válhat tökéletes szónokká. Az élet, a kötelességek, az erény, az erkölcsök alapos ismerete nélkül ugyan szónokolhat-e, megérthet-e valamit bárki is. A bölcsesség beszéde egyben a prédikátor élete is.

Pál beszéde is az erőtlenségben, a félelemben és nagy rettegésben megy végbe. A prédikátor soha nem lehet magabiztos, mert nem a saját gondolataival győzi meg és győzi le a hallgatóságát, hanem Krisztus kereszthalálát kell bemutatnia. Sőt, a félelem és rettegés éppen a keresztre ment Krisztusnak való megfelelés végett rázza meg az Ige hirdetőjét. Az erőtlenség nem Pál fizikai betegségére utal, hanem sokkal inkább arra a belső önkritikára és szikár fegyelemre, amellyel aláveti önös véleményét az Isten vele szemben álló igazságának is. Mert az Úr külsőleg és belsőleg, szőrőstől-bőrőstől, teljesen alkalmassá akar tenni. Ezért vigyázzatok testvéreim, amennyiben maga-biztos, gőgös szónokot láttok a szószéken! Ne higgyetek neki! Ő a hamis próféta, a szektás guru, a démoni dekrétumainak titkos ügynöke.

Luther Márton 1521. áprilisában a wormsi birodalmi gyűlésre érkezve gyomorgörcsökkel küzdött, remegtek a térdei, elment a hangja. Vele szemben pápai bullák, császári rendeletek, mint démoni dekrétumok hatalmasságai magasodtak. Luthert nem csak kívül, hanem leginkább belül gyötörték ezek a dekrétumok. Mégis kiállt középre, V. Károly császár elé, a hozzá hasonló reformokkal érvelő Husz János megégettetésének történelmi tapasztalatával. Mit várhatott ez a doktor? Nem számíthatta ki, hogy megússza, hiszen Luther nem volt jó politikus, de jó teológus volt, és ez elég. Mindenki ismeri azt a néhány mondatot, amit ott elmondott: "Lelkiismeretem Isten Igéjének foglya, melynek nem tudok és nem is akarok ellenállni. Itt állok, másképp nem tehetek." Ez az önátadás a démoni dekrétumok dárdái között az igazi teológus kiállása és hangja. Ez az erőtlenség, a gyomorgörcs, a remegő térdek, ez a keresztrevertség az Isten bölcsességének a diadala démoni dekrétumok dárdái között. És ez szinte minta.

Isten bölcsességének a prédikátora nem tanult ékesszóló, hanem bizonyságot tevő tanú, aki nem elsajátította a dekrétumokat, hanem megváltó Urától kapta az átélt bölcsességeket. Beszédével nem démoni erő gyűri maga alá a lelkeket, hanem Isten Lelkének ereje emeli fel az elveszettet. Nem az érzéki ember olcsó cinizmusát, félelmét és gyűlöletét osztja meg, hanem a lelki ember mennyei táplálékát osztja szét. Az Isten bölcsességének beszéde bolondságnak és botránynak bélyegzetten mindig a megsemmisülésből jő. Ez a kezdet: mert mindig a kereszt felől és a sír mélyéből emelkedik fel, hogy a végén a szívekben és az elmékben megfoganjon, és majd egyszer – ki tudja mikor – belátásra jutva győzedelmeskedjen. A krisztusi dramaturgia törvénye ez: Ha megvetett vagy, ne félj elvetett mag, mert végül úgyis a dicsőségre támad fel Isten bölcsessége a te szádból és életedből, ma, vagy holnap, a történelemben, de mindenképpen mindörökké.
Ámen