A Messiás pora
Kiált az a több milliárd tonnányi por, keringő apró részecske, amellyel mind jobban megtelik a föld. Nem fújja el a jó szél a hosszú út…
Kiált az a több milliárd tonnányi por, keringő apró részecske, amellyel mind jobban megtelik a föld. Nem fújja el a jó szél a hosszú út porát. Talán elfelejtettük időben lerázni a lábunkról?
Jézus egyszer azt mondta tanítványainak: „Amikor beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét, és ha méltó rá az a ház, szálljon reá békességetek, ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza rátok. Ha bementek egy házba, és ott nem fogadnak békességgel, még a port is verjétek le a lábatokról.” (Máté 5,12) Nem szór itt átkot senki! Mintha egyfajta titkos tükörrel találkozna a tanítvány, amin semmi fény nem megy át. Saját javára visszafordul az áldás.
A békét nem lehet elvenni attól, aki benne él. Isten békessége egy diszpozíció, egy álláspont, látószög, amiben csak növekedni lehet. Minden a javunkra szolgál, ha onnan nézzük a világot.
Egyedül a porszemcsék törhetik meg ezt a lencsét. Ez a por néha csikorog. A por néha póriassá is teszi az embert. A por egy emlék, lenyomat, amely örökké hordozza az elutasítottság sebét.
Jézus soha nem verte le a port lábáról. Neki nem volt szüksége a felejtés kegyelmére. Ő a porba írt, amikor megdöbbentette az emberek bűne. Lemosta a port tanítványai lábáról, mert szerette volna a teljesen átadott, mély szeretetet megélni velük. Aztán elesett a porban, azonossá lett azzal az anyaggal, amelyből mindannyian lettünk. Hiszen valamennyien, – látjátuk feleim szümtükhel – por és hamu vagyunk.
Saját magunkat rázzuk le a saját falunkban, amikor nem fogadnak be. Ezekben a pillanatokban igazán egyek lettünk a Teremtővel, akit nem fogadott be ez a világ. Különös módon éppen ezekben a vészterhes időkben vagyunk igazán azonosak önmagunkkal is, az esendő és portestben élő lény mivoltunkkal, de Istennel is, aki folytonosan az elutasítottság érzésében él, és mégis szeretettel tekint ránk.
Ezért nincs más út, mint igazán szívünkbe engedni, megélni ezt a valóságot. Mert ahogyan Jézust minden rádobált sár csak tovább vezette Isten felé, úgy van ez velünk is, akik vándorként poroszkálunk a Földön.
Jóllehet életünk porszemei úgy hozzánk tapadtak, hogy nincs ember, aki ezeket le tudná vakarászni, de Ő feloldhatja ezt a ragacsot, ha előre tekintünk. Ha az Ország felé tartunk.
Ő nem tesz mást, csak vár és vár és vár ránk.
2022. július 3. – Évközi 14. vasárnap
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Lk 10,1-12. 17-20
Kép: ifj. Peter Breughel, Krisztus és a parázna asszony, kb. 1600, Jézus ezt írja a kép szerint a porba: Az vesse rá az első követ, aki…
