Ici-pici igazság
Vannak olyan szavak, amelyek hozzánk nőttek, amelyek -mindenkinek másként és másként – a szívünkbe vésődtek. Nekem ilyen az igazság szó. Ezelőtt néhány évvel elkezdtem videókat…
Vannak olyan szavak, amelyek hozzánk nőttek, amelyek -mindenkinek másként és másként – a szívünkbe vésődtek. Nekem ilyen az igazság szó.
Ezelőtt néhány évvel elkezdtem videókat készíteni. Akkor egyik kollegám azt javasolta, készítsek sorozatot azokról a jézusi mondatokról, amelyek így kezdődnek: Én vagyok. Így jutottam el addig a mondatig, hogy „Én vagyok az igazság”. De erről nem tudtam beszélni. A mai napig tologattam magam előtt, hogy valamit mondjak az igazságról.
Fájón jut eszembe sok cinikus megjegyzés: nincs igazság! Meg az is, amikor az emberek fillérekért adják oda igazság utáni vágyukat. Talán azért, mert félnek. Mert megtanultak félni.
Azt hiszem, hogy szép, nagyon-nagyon szép dolog vágyni az igazságra! Ez egy belénk ültetett erő.
De vajon mire vágyunk igazán, amikor az igazságra vágyunk? Az ember szereti a rendezettséget, szereti a harmóniát, amikor a dolgok a helyükön vannak. Azt hiszem ez az eredője ennek a szomjnak a lelkünk mélyén. Jó érzés, amikor az ember nem hazudik, nem leplez semmit sem, ilyenkor kendőzetlen az élet.
Ennek ellenére az ember érzi azt, hogy az igazság egy ici-pici valami. Mintha a szívünkben az igazság és a szeretet különböző szinteken létezne. A szeretet sokkal mélyebben van, és sokkal többet mond el a valóságról és a harmóniáról.
Szerintem mindenki átélte már, hogy valamit igaznak gondolt, valamiért lelkesedett, teljesen belevetette magát, és később kiderült, hogy árnykép volt az egész. Az igazság mindig egy pillanatnyi állapot. A szeretet viszont, az árat és visszafizetést nem ismerő szeretet tényleg örök.
Amikor valami igazságtalanság történik az emberrel, az olyan, mintha valami kampót ránk akasztanának. Ebbe minden beleakad. Ennek nincsen köze a tényekhez, hogy kivel pontosan mi történt, hanem egy sajátos méretű kampó-rendszer alakul ki az emberben, ami igazából a lélek korábbi történetével függ össze, és nem azzal, ami most történik.
Hajlamos vagyok arra, hogy magamra óriási kampókat akasszak. Nagy erővel akadnak belém igazságok, történések, összefeszülnek a dolgok. De aztán ezek a kampók is elmúlnak. Mert ezeknek az a természete, hogy jönnek és mennek. Az igazság gyönyörű, de nem azon a szinten fogható fel, amelyen mi élünk. Nálunk sokkal magasabb.
Ha csak hazugságból hazugságba lépegetünk, és soha nem kiabáltuk ki lelkünkből az igazságot, akkor valószínűleg nem is találjuk meg azt az egységet, ahol a szeretet, a szépség és az igazság találkoznak.
Amikor Jézus azt mondta: Én vagyok az igazság, már látta a keresztet. Látta azt az egyetlen metszéspontot, amely minden valóságot magába szív. Valószínűleg látta ekkor már, hogy nem lehet az igazságot megélni, akarni, szeretni anélkül, hogy őt ne szegeznék fel a keresztre. Ennek az egésznek a megoldása Isten felől csak az, hogy itt, a földön az Emberfia beszél sebzetten az igazságról.
És most, több évezred után azt látjuk, hogy ez nagyon szép: valaki bele tudta olvasztani a szeretetbe az igazságot. Ez a paradoxon tesz minket halló, meghalló emberekké.
2021. november 21. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya
„Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”
János 18,37
Kép: Lyuba Yatskiv
