2012-12-05

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Advent a kedvenc ünnepem. Talán mert az életünk lényegéről szól. Hiszen örökké várunk valamit. Ez a földi élet olyan, hogy soha nincs most, hiszen amint ezt a szót kimondtam már elmúlt. Minden szavunk és tettünk a jövő felé mutat, választ vár, valahonnan valahova tart az élet. Advent erről szól. Isten eljött a világba és el fog jönni. Bármennyire elvontak ezek a gondolatok, mégis a gyerekek értik a legjobban. Ezért most őket kérdezzük meg. Ellátogatunk a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolába. Dr. Zábó Andrásné, Éva, Laposa Andrea tanárnők és Szőnyi Míra, Szabó Csilla diákok mesélnek az ottani adventi készülődésről.
Diák: Papírházakat készítünk és jókívánságokat teszünk bele. Például: Azt kívánom, hogy jobban tudjunk figyelni a tanár nénire! Azt kívánom, hogy sok barátunk legyen és jóban legyünk velük!
Fekete Ágnes: Mindegyikre van egy szám írva?
Diák: Nem. Az osztályból mindenki csinált egy házikót és beleraktunk egy papírt. Minden nap kiveszünk valamelyikből, Nóra néni kiválaszt egy gyereket és a gyerek kihúz valamelyik házikóból egy papírkát és elmondja, hogy mi van ráírva.
Fekete Ágnes: Te mit írtál? Vagy az titok?
Diák: Ezek titkok. Mindennap elolvasunk egyet és akkor derül ki, hogy mi az a titok. Bízunk benne, hogy valóra válik!
Fekete Ágnes: Te miket fogadsz?
Diák: Most például azt, hogy egy hétig nem tévézek. Ezt megpróbálom betartani.
Fekete Ágnes: Sikerül?
Diák: Igen, szokott sikerülni, mert ebben segítenek otthon a szülők is.
Laposa Andrea: A gyerekekkel nagyon szeretjük az adventet, mert ilyenkor talán egy kicsit jobban odafigyelünk egymásra, ebben a rohanó világban. Az osztályon belül postaládát indítunk, ami azt jelenti, hogy minden kisgyereknek van egy borítékja, amit felteszünk a táblára. A nyitott fele van kifelé, és aki úgy gondolja, hogy a társának egy jót szeretne üzenni, akkor azt titokban megteszi és beleteszi a címzettnek szóló borítékba. Ha a kicsik még nem tudnak írni, akkor ők rajzot készítenek. Nemcsak az kaphat jó üzenetet a postaládába, akinek kihúzzák a nevét, hanem a többiek is. Azt láttam, hogy a negyedikes gyerekek nagyon várják ezt.
Fekete Ágnes: Milyen üzenetek vannak?
Laposa Andrea: Például: Köszönöm, hogy délután segítettél a tanulásban. Köszönöm, hogy a párom voltál és beszélgettünk, amíg lementünk az ebédlőbe. Jól esett, hogy megvigasztaltál, amikor az udvaron elestem.
Dr. Zábó Andrásné: Ezt nagyon szeretik és jó látni, hogy ezt értéknek és fontosnak tartják.
Laposa Andrea: Elfelejtik azt, hogy tárgyi ajándékban gondolkodjanak.
Dr. Zábó Andrásné: Nagyon jól esik nekem, hogy ők még befolyásolhatók, formálhatók. Jó látni, hogy észreveszik a körülöttük lévő kisgyerekeket és nagygyerekeket.
Fekete Ágnes: Hányadikos osztálya van most?
Dr. Zábó Andrásné: Most elsősök vannak, de a negyedikeseknél is nagyon jól működik. Hallottam azt, hogy ötödikben is folytatják.
Laposa Andrea: Ez nagyon beléjük ivódik. Például én Évától vettem át osztályt ötödikbe. A gyerekek azt megcsinálták, hogy a dolgozat alján üzentek, hogy kitartás Andrea néni, már nem sok van hátra. Remélem, nem sok rossz válasz lesz, és nem kell szomorkodnia! Oda is írnak ilyen kedves mondatokat és gondolatokat nekünk. Ez nagyon jó érzés.
Fekete Ágnes: Miket csinálnak még adventben?
Laposa Andrea: Jóság kalácsot sütünk. Lisztet lehet gyűjteni olyan dolgokkal, ami ajándék az Úr Jézusnak, akár imádság, Bibliaolvasás, vagy ami közelebb visz egy lépéssel az Úrhoz. Végül megsüti mindenki a saját kalácskáját és ezt az ebéddel összekötött pásztorjátékon adjuk oda a szülőknek, mint ajándékot. Nem könnyű dolog arra megtanítani a gyerekeket, hogy nem a pénzbeni ajándék az igazi ajándék, nem az az igazi érték.
Meg szoktam kérdezni, hogy kinek a születésnapját ünnepeljük? Az Úr Jézusét. Ha az övét – hangzik a provokatív kérdés – akkor miért te kapsz ajándékot? Ezt így végigvezetve, a miért kérdésekből döbbennek rá arra, hogy igen, szeretnünk kell egymást, erre teremtett az Úr bennünket és csak így tudjuk igazán őt megajándékozni, ha egymásnak jócselekedeteket teszünk mindennap és nem csak egyszer egy félórában.
Az angyalkázás az, amikor egymás nevét kihúzzák egy kalapból és az adott időszakban megpróbálnak arra a gyerekre nagyon figyelni. Nem szabad neki ajándékot venni, nem kerülhet pénzbe, csak olyat szabad adni, amiben ő benne van, amit ő tud adni, figyelmesség vagy szeretet. Ha mondjuk, lemond a csokijáról és odaadja, az rendben van, de venni nem szabad. A lényeg, hogy ne tárgyi ajándék legyen. Barátkozol vele, segítesz a leckében. Mindig figyelgetik, hogy ki az, aki közeledik. Van, amikor nagyon hamar egyértelműen, kiderül. Nagyon nyitottak erre a gyerekek, mert nagyon nagy igényük van arra, hogy odafigyeljenek rájuk, szeressék őket. Azt hangsúlyozni nekik, hogy Isten szereti őket. Mindegy, hogy milyen vagy, nem számít, hogy tudod-e a matematikát, Isten akkor is szeret téged. Ezt nagyon megérzik, és minden jó szóra ki vannak éhezve. Persze a tanító néni sem marad ki, ő is húz és őt is húzzák.
Dr. Zábó Andrásné: Olyat is szoktunk a nagyobbakkal, hogy kihúzzák egymás nevét, vagy leírnak egy-egy imaszándékot és pár napig azért a szándékért vagy személyért imádkoznak. Figyelik azt, hogy kinek, milyen problémája van és a nagyobbak maguknak soha nem kérnek, hanem mindig valaki másért, a családból vagy az osztályból valakiért imádkoznak. Ez olyan jó, mert az elsősöknél még olyan kérések vannak, hogy jól sikerüljön a matekdolgozat, és magukra gondolnak, de fölsőben már nem. Akkor már sikerül átirányítani a figyelmüket.
Diák: Alsóban még tekintgettünk, hogy jaj, de jó mindjárt jön a karácsony meg az ajándékok, de most, hogy már "öregszünk", most már komolyabbak vagyunk, tudjuk, hogy Jézus azért jött el, hogy megváltson minket.

Szállj be hozzánk Máriával
Született kis Jézuskával
Lakjatok mi szívünkben
Lakjatok mi szívünkben

Hogy mi is az angyalokkal
Tiszta szívű pásztorokkal
Dicséretet mondhassunk
Dicséretet mondhassunk

Fekete Ágnes: A karácsonyi készülődés most már főleg a szemünknek szól. Mindenfelé jászlak, kis betlehemek, csillogás, fenyőfa üzeni látó érzékszervünknek, hogy jön a Karácsony. Amint ez közismert, a református templomokban pedig nincsenek képek. Eleink a középkor túlkapásai miatt vetették el a kiábrázolást. Magyarországon azonban nem volt jelentős képrombolás. Itt úgy érezték eleink, mégiscsak ki kell valahogy festeni a templomokat, ha nem is szentképekkel. Vajon hogy állunk ezekkel a képekkel? A mátyásföldi református gyülekezetben jártam, és a falon néhány nagyon megkapó ikont láttam. Kiderült, hogy az egyik gyülekezeti tag ikonokat fest. Varga Valériát megkértem, mesélje el, hogyan kezdődött ez. Először szabadkozott, azt mondta, senki nem fogja elhinni. Végül elmesélte…
Varga Valéria: Jöttek a nyugdíjas évek és borzasztóan untam, hogy nekem csak főzni kell és takarítani és azt mondtam a Jóistennek, hogy "drága jó Atyám, ne haragudj rám, de ez nekem kevés. Adj nekem valami feladatot!" Teltek a napok és egyik hajnalban egy óriási fény jelent meg álmomban. Nem volt alak, csak fényesség és ennyit mondott, hogy fess ikonokat! Megijedtem és felültem az ágyban, nem tudtam, hogy mi volt ez. Még aznap vettem rajzlapot, festéket és mindent, ami kellett. Magam elé tettem és azt mondtam, hogy akkor most kezdjük el! Így kezdődött az ikonok festése. Aztán nem elégedtem meg az ikonokkal, áttértem magyaros témákra és a modern képekre.
Fekete Ágnes: Azelőtt nem is festett?
Varga Valéria: Soha életemben. Egész életemben titkárnősködtem. Az Akadémián, a Műszaki egyetemen, tervezőirodában dolgoztam. Eszembe se jutott, hogy fessek, de nem is értem rá ilyesmire.
Fekete Ágnes: Hogy került közel a hithez?
Varga Valéria: A Mátyásföldi gyülekezetbe úgy jutottunk el, hogy a nagyobbik unokám református gimnáziumba járt és odajárt templomba. Mondta a lányom, hogy gyertek el egy vasárnap, mert nagyon szépen beszél a lelkész. Elmentünk és ottragadtunk. Félév eltelte után a bibliaórára is elkezdtünk járni. Vettem Bibliát és Zsoltárt meg egymásután olyan könyveket, amikben a Bibliát magyarázták. Egyre jobban belemélyültem és akkor határoztam el, hogy ehhez a gyülekezethez fogok tartozni. Mindig olvastam a Bibliában, hogy a gyülekezet az fontos. Aztán jöttek a kemény megpróbáltatások. Most is például az ötvenhat éves vőm három diplomával féléve állás nélkül maradt, így mi segítjük őket anyagilag. Megpróbálom őket nem rávezetni a hitre, mert ezt felülről kapjuk, hanem beszélni róla. Most már nem utasítják el. Két évvel ezelőtt még, ha Jézusról beszéltem nem vették jónéven, de most már elfogadják. A kisunokámat az egyik iskolatársa meghívta falura, az ottani család nagyon vallásos és minden héten mentek templomba. Az unokám akkor ismerkedett meg a hittel és most már ő is azt mondja, hogy nem veti el, hanem igenis hisz benne. A fiamnak egyik karácsonyra vettem egy Bibliát és azt mondta, hogy ez neki nem kell, mert nem hisz Istenben. Na, gondoltam jól van! Imádkoztam érte szüntelen és egyszercsak felhívott telefonon és közölte velem, hogy Édesanyám köszönöm, hogy megadtad nekem ezt a lehetőséget és most már hiszek és elmondta, hogy hogy történt. Ez egy olyan ajándék az életemben, hogy ha adnának két milliárd forintot, annak nem örülnék úgy, mint ennek, hogy a gyerekeim is ezen az úton vannak.
Fekete Ágnes: Érdekes, hogy sokszor az ember egy megpróbáltatás közben kerül közelebb Istenhez. Egy betegséggel kezdődött önnél is.
Varga Valéria: Tudja mi volt az érdekes? Az, hogy nem voltam megijedve. Eszembe nem jutott, hogy jaj, mi lesz és mit fognak velem csinálni?
Fekete Ágnes: Egy daganatos betegség volt?
Varga Valéria: Egy daganatos betegség. Mentem kétszer is kontrollra egy hónap múlva meg megint egy hónap múlva. A körzeti orvos nem akarta elhinni, hogy elmúlt a daganat. Megkérdezte, hogy hogy csináltam, mondtam, hogy felülről kaptam valamit. Ő csak mosolygott, de nem szólt rá semmit. Azóta engem nem látott.
Fekete Ágnes: Egyszercsak megérezte, hogy Isten meggyógyította?
Varga Valéria: Hittem benne. Kicsit olyan misztikusnak tűnik, de ez a valóság. Olyan dolgok történnek, amiket nem lehet elmondani, nem lehet elbeszélni, ezt megéli az ember. Álmomban sem gondoltam volna, hogy én hívő leszek, mert nagyon messze állt ez tőlem. A Bibliában is az van, hogy a hitet felülről kapjuk, mert az nem igaz, hogy az ember leéli az élete háromnegyed részét és nem hisz és egyszercsak puff, mint derült égből a villámcsapás holnaptól már hiszek. Ez annyira misztikus dolog, hogy tényleg csak felülről jöhet.
Fekete Ágnes: Sokszor tényleg kell egy nagy negatív dolog.
Varga Valéria: Ezek a próbák szükségesek, hogy megmaradjunk. Azt mondtam, "Uram csak adjad, akkor sem hagylak el, akármi történik is, nekem te vagy az első helyen". A gyerekek egy évig nem szóltak hozzám, azért mert kijelentettem, hogy nekem Krisztus van az első helyen. Ők akkor még nem hittek. Azt mondták, hogy akkor ne is menjünk hozzájuk többet. Egy évig nem szóltak hozzám, és ezt is ki kellett bírni. Nagyon szeretem a gyerekeimet. És egyszercsak felhívott telefonon és mondta, hogy meggondolták magukat és valami igazság van benne. Eljöttek hozzánk és elkezdtünk beszélgetni. Mondta, hogy arra kér engem, hogy ne akarjam őket megtéríteni, várjam meg azt, amíg maguktól megkapják a hitet. És vártam.
Fekete Ágnes: Az ikonokkal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy az ikon nem egy református dolog.
Varga Valéria: Az igazi ikonfestéshez belső hit kell és el kell vonulni a világtól. Az a lelki béke, ami akkor megszállt, amikor elkezdtem csinálni, azt nem tudom elmondani. Teljesen kizártam a világot, mintha nem is lenne. Volt úgy, hogy reggel elkezdtem kilenc órakor festeni és délután ötkor hagytam abba.
Fekete Ágnes: A reformátusoktól azért a képek távol állnak. Nem?
Varga Valéria: A képek távol állnak és én mindig csodálkoztam, hogy ez lett a feladatom. Egyszer nagytiszteletű úr megengedte, hogy a folyosón egy pár képet kirakjak. Óriási sikere volt. Én nem ezekben a képekben hiszek, hanem, amit ábrázolnak. Isten fia emberré lett, és az emberformáját festem meg. Az, hogy viszek bele pluszt az érzéseimből, az egy dolog, mert például, amik a könyvekben vannak ikonok mindegyik olyan, hogy elkeseredik az ember, ha ránéz. Valahogy úgy próbáltam ábrázolni, hogy ő a keresztfán is Isten fia volt. Szenvedett és folyt a vére, de akkor is volt benne egy fenség. Nem tudom úgy ábrázolni, hogy csorog a vére. Mindig mondja a tiszteletes úr is, hogy azt szeretem a maga ikonjaiban, hogy nem ilyen búskomor, hanem szinte felüdíti az embert, amikor ránéz. Nem hiszem el Jézusról, hogy mindig könnyezett, meg szomorú volt. Próbálok valami olyasmit belevinni, ami több annál. Elfogadom, hogy Isten fia volt. Nehéz erről beszélni, hogy sokan nem hisznek. Itt van például az a trafikos fiatalember, aki református családból való, járt a templomba, bibliaórára ugyanúgy, mint mi, de egyszercsak azt láttam, hogy a kirakata tele van Buddhával és más keleti szobrokkal. Kérdeztem, hogy mi történt vele, azt mondta, hogy átment a buddhistákhoz, mert egy bibliaórán azt mondta a lelkésznek, hogy ő nem tudja bevenni ezt a maszlagot, hogy Jézus Krisztus Szentlélektől fogantatott.
Fekete Ágnes: Kálvinnak az volt az érve, hogy Jézus istenségét nem lehet lefesteni.
Varga Valéria: Emberként élt itt a földön, köztünk járt, evett-ivott velünk. Mint embert tudtam ábrázolni, de azt a pluszt bele kellett vinni, amit én itt belül éreztem. Technikailag nem olyan jó, mint egy igazi festőművész műve, de azért fogja meg az embereket, mert több van benne, mint az, hogy egy tökéletes festmény.
Fekete Ágnes: Ez a festmény egy magyaros keretben van.
Varga Valéria: Ez Illés próféta. Ez a tiszteletes úr kedvence, ezt neki festettem. Illés elfogadta Isten parancsát. Ez meg János apostol, amikor már idős, itt van mellette egy tanítványa, aki leírja a Jelenések könyvét. Mária Magdaléna, amikor leborul Jézus elé. Ez az élet fája. Amikor festek, megszűnik a világ, olyan, mintha ott lenne velem és én ott vagyok vele. Akkor nem foglalkozom semmivel, szinte a zajt sem hallom, csak béke, szeretet és elmélyülés van.
Fekete Ágnes: A végén nem is a festmény a lényeg?
Varga Valéria: Nem, nem a festmény.
Fekete Ágnes: Ezek a kazetták is olyan szépek.
Varga Valéria: Ugye?
Fekete Ágnes: Ez hová készült?
Varga Valéria: Az imaházba készült, de festettem a Mátraházán és a Galyatetőn lévő református üdülőkbe is.
Fekete Ágnes: Ilyen festést már nem is vállal?
Varga Valéria: Nem tudok. Úgy kettévágták, hogy az nem igaz. Rákérdeztem az Úrnál, hogy Uram miért? Nem kaptam választ, csak azt, hogy most mást kell csinálnom. Pont egy éve, hogy elkezdtem festeni, hogy eltereljem a figyelmemet bizonyos dolgokról és egyszercsak nem ment, nem működött tovább a festészet, nekem most más a feladatom. Rájöttem, hogy a családommal kell foglalkoznom, rájuk kell koncentrálnom mindenféleképpen, nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is és önteni beléjük a lelket.

Feljött immár az a csillag,
feljött immár az a csillag,
Keljenek fel, kik alusznak,
keljenek fel, kik alusznak.

A fák, füvek lengedeznek,
a fák, füvek lengedeznek,
Az angyalok énekelnek,
az angyalok énekelnek.

Nem fogadta semmi pompa,
nem fogadta semmi pompa,
Béfektették a jászolba,
béfektették a jászolba.

De amikor megszületett,
de amikor megszületett,
Fény borítá bé az eget,
fény borítá bé az eget.

Fekete Ágnes: Hallgassák meg a következő hét református eseményeit, híreinket!
Az embermentő Jó Pásztor Bizottság munkájának állít emléket a december 6-án, csütörtökön 10 órakor kezdődő konferencia, amelyet Budapesten, a Református Zsinati Székház dísztermében tartanak.

A reménység pedig nem szégyenít meg címmel rendeznek konferenciát a kerettantervekről, az egyházi intézmények finanszírozásáról, az egyházi nevelés-oktatás közoktatásban betöltött szerepéről és a hit és erkölcstan és etikaoktatásról december 7-én, pénteken 10 órától Budapesten, a Knézich utca 3-13. szám alatt.

Szarka László geofizikus-mérnök tart előadást december 7-én, pénteken 18 órakor Budapesten a Pasaréti templomban. Az előadás címe: Környezeti kulcskérdések, keresztyén szemmel
Szabóné Kármán Judit két cigányságságról szóló kötetét mutatják be december 5-én, azaz ma 17 órakor Budapesten,a Petőfi Irodalmi Múzeum Vörös termében. Az íróval Naszádi Kriszta beszélget.

Dobos Károly születésének 110. évfordulóján emlékező-hálaadó rendezvényt tart a Lepramisszió december 9-én, vasárnap délután 4 órakor Budapesten, a Szabó József utca 16. szám alatt. Az igeszolgálatot Bölcskei Gusztáv püspök végzi, a megemlékezést Riskóné Fazekas Márta tartja.

Adventi jótékonysági börzét rendeznek a Szivárványország Fogyatékosok Napközije javára december 8-án, 10 és 18 között, valamint december 9-én 11 és 14 óra között Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatt. Valamint december 9-én, vasárnap délután fél 4-kor Debrecenben, a Klub Barabás Étteremben, az Immánuel Otthont javára.

Az idén is megrendezik a Keresztyén Karácsonyi Könyvvásárt december 7-én, pénteken 14 és 20 óra között valamint 8-án, szombaton 9 és 17 óra között Budapesten a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban és ma délután öt óráig Győrben, a Széchenyi István Egyetem aulájában.

Mátyás Lajos nyugalmazott esperes templomfestményeiből nyílik kiállítás december 11-én, kedden 9 óra 45 perckor a Tatai Református Gimnáziumban. Kálvin életéről szól a Magyarországi Református Egyház Zsinatának vándorkiállítása, amelyet december 20-ig lehet megtekinteni Kömlődön. A Magyar örökségünk tárgyai című kiállítás december 16-ig tekinthető meg Budapesten, a Cimbalom utca 22-24. szám alatt.

Karasszon Dezső adventi orgonahangversenye december 7-én, pénteken 17 órakor lesz Hódmezővásárhelyen az Ótemplomban.

A Kelenföldi Barokk Esték keretén belül Johann Sebastian Bach két kantátáját adja elő a Lutheránia Ének és Kamarazenekar és Alföldy-Boruss Csilla orgonaművész december 8-án, szombaton 17 órakor a kelenföldi Református Templomban.

Adventi kórusénekes istentisztelet lesz december 9-én, vasárnap 18 órakor Budapesten, a Kálvin téri templomban. A Praetorius Kamarakórus énekel, Pétery Dóra orgonál, Kéringer László pedig szólót énekel és vezényel.

A Misztrál együttes adventi koncertet ad december 9-én, vasárnap 17 órakor, Budapesten, az Angyalföldi református templomban.

Fekete Ágnes: Hallgassuk meg Isten szavát Ézsaiás próféta könyve 8. fejezetéből!

"Ti ne mondjátok összeesküvésnek, amit e nép összeesküvésnek mond, és félelme szerint ne féljetek és ne rettegjetek; A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek!" (Ézsaiás 8,12-13)

Manapság tele vagyunk összeesküvés elméletekkel. Különböző páholyokról szólnak emberek, vagy népekről és csoportokról, akik mindent elkövetnek azért, hogy titokban átvegyék a hatalmat, se szeri se száma az ilyen honlapoknak és könyveknek. Nyilván mindben van igazság, de valahogy mégis sántít az, amikor egyetlen szálra akarják a mai kor összes eseményét felfűzni. Ott is összefüggéseket látnak, ahol nincsenek. Ezen méláztam, amikor ez a bibliai rész került elém: Ti ne mondjátok összeesküvésnek, azt, amit e nép annak mond. Tökéletesen mai üzenet. Akkor Izraelben nem titokban mentek a dolgok, mindenki látta, sejtette, hogy két nagy nép összefogott Júdával szemben. Ézsaiás próféta pedig fogott egy írótáblát és ráírta: hamar a zsákmányra! És hozzátette, ellenségeitek zsákmányát gyűjtögethetitek. Elképzelhetjük, azt a sok pesszimista, sajnálkozó embert, akik azt dünnyögték magukban, amit ma is sokan: végünk van, nincs remény. Kicsik vagyunk, gyengék vagyunk, elsöpörnek minket. Ézsaiás erre nem fegyvert fogott, nem nemzeti felszabadító mozgalmat indított, hanem azt mondta: Ne ezektől féljetek, ezek elvesznek, észre sem veszitek. A Seregek Urát féljétek! Mert az Ő kezében van minden nép, tőle rettegjetek. Ne az összeesküvésektől tartsatok, hanem attól, hogy nem vagytok az Úr pártján.
Az ember mindig hátranéz, és a múltból szerzett tapasztalatok alapján értelmezi azt, amit lát. Ezt teszik a meteorológusok, ezt teszik a tudomány mindenféle terültén, összegyűjtenek tapasztalatokat, és ezek alapján ítélik meg azt, ami lesz. Isten perspektívája éppen a fordítottja. Ő tudja, hogy mi lesz, és a jövő alapján ítéli meg azt, ami van. Ott a történet János evangéliumában, a vak meggyógyítása. Miért lett vak? Mi az oka, kíváncsian várták a választ… A diagnózis felállítása óriási dolog. Ha egy orvos el tudja mondani, hogy milyen elváltozás történt egy ember testében, és miért lett az, ami, már szinte teljes az orvosi siker. Már csak a pont kell az i-re, a terápia. Kutakodunk a múltban, szeretnénk pontosan látni, mi miért történt, ki kivel volt, hogyan fogott össze, kik voltak az őseink, hogy rontották el, és hogyan hat az most miránk? Folytathatnám a sort.
Jézus válasza a kíváncsiskodóknak az volt, hogy a mi az oka kérdésről a mi célból kérdésre irányította a szót. Nem a múltból értelmezte a jelent, hanem a jövőből. Nem az összeesküvések a lényegesek, hanem az, akié a jövő, és aki eljön.
Advent van. Ez a legkülönösebb ünnep. Négy hétig folyvást az időről gondolkodhatunk, amiből annyira kevés van, ami röpül, és aminek a pillanatait szeretnénk a múltból a jövő számára átmenekíteni. Isten pedig a jövőből lép elő. Istenben hinni azt jelenti, hogy a majdaniból értelmezem azt, ami van. Ezért nem félünk. Jöhet világválság, katasztrófa, mondhatják, hogy holnap a világvége, és még sok mindent. De Istené a jövő. Senki másnak nincs a kezében, csak neki. Az idő igazi értelme ez az egyetlenség, hogy csak egy kézben van a menete. Érdekes meg-megismételt kijelentés az evangéliumban, hogy a világ utolsó napjának az időpontját Isten még Jézusnak sem mondta el. Ha Szentháromságban hiszünk, ha Jézus Isten fia volt, ugyan mi az értelme ennek a mondatnak? Az az értelme, hogy az idő egyetlen, egyetlen kézben van a helye, valami hihetetlen koncentráció, csak Isten tudja, hogy mi lesz. Ezért minekünk egyetlen dolgunk van, hogy ugyanilyen koncentrációval, összpontosítással csak Istenre figyeljünk! Ez legyen adventünk öröme! Ámen.