Szándékos vakság
Létezik egyfajta szándékos vakság az emberben. Bizonyos dolgokkal nem merünk szembenézni. Azért van ez, mert úgy érezzük, hogy nincs közünk hozzá: ez nem én vagyok,…
Létezik egyfajta szándékos vakság az emberben. Bizonyos dolgokkal nem merünk szembenézni. Azért van ez, mert úgy érezzük, hogy nincs közünk hozzá: ez nem én vagyok, nem tudom beépíteni az életembe. Vannak dolgok, amikre tényleg fájdalmas ráébredni. Jobbára csak a másik embernél vesszük észre: előtte van valami jó, miért nem azt választja? Visszamegy a sötétbe! Nem negatív, morálisan rossz dolgok ezek. Inkább egy égi hívásról van szó, amit nem látunk.
Miért vagyunk vakok éppen a legjobb meglátására?
Talán mert a múltból értjük meg a dolgokat. Hátranézünk, és korábbi tapasztalataink segítenek abban, hogy értelmezzük azt, amit látunk. Ezt teszik a meteorológusok is, ezt teszik a tudomány mindenféle területén: összegyűjtenek tapasztalatokat, és ezek alapján ítélik meg azt, amit látnak, meg amit várnak. A mindenség alkotójának perspektívája éppen a fordítottja. Ő tudja, hogy mi lesz, és a jövő alapján ítéli meg azt, ami van.
Mindenki azt kérdezi a betegről: Miért lett vak? Kíváncsian várják a választ. A diagnózis felállítása óriási dolog. Ha egy orvos el tudja mondani, hogy milyen elváltozás történt egy ember testében, és miért lett az, ami, már szinte teljes az orvosi siker. Már csak a pont kell az i-re, a terápia. Kutakodunk a múltban is: kik voltak az őseink, hogy rontották el, és hogyan hat az most miránk?
Jézus válasza a kíváncsiskodóknak az volt, hogy a mi az oka kérdésről a mi célból kérdésre irányította a szót. Nem a múltból értelmezte a jelent, hanem a jövőből. Nem az összeesküvéselméletek lényegesek, hanem az, akié a jövő, és aki eljön.
Istenben hinni azt jelenti, hogy a majdaniból értelmezem azt, ami van. Ő a jövőből lép elő. Ezért kapunk erőt a félelem legyőzésére. Jöhet világválság, katasztrófa, mondhatják, hogy holnap a világvége, és még sok mindent. De az idő igazi értelme az egyetlenség: csak egy kézben van a menete. Csak Isten tudja, hogy mi lesz. Ezért minekünk egyetlen dolgunk van, hogy ugyanilyen koncentrációval, összpontosítással csak Istenre figyeljünk!
Vajon egy egyszerű koncentrálással képesek leszünk megszűntetni szándékos vakságainkat? Érdemes észrevennünk, mennyire vakká tesznek minket a körülöttünk levő vizuális erőszak-eszközök. A most zajló világ úgy működik, mintha folytonosan egyfajta optikai elvárásban élnénk.
De amikor az ember csöndben van, akkor néha képes arra, hogy a belső látása felerősödjön a külsővel szemben.
Befelé figyelni. Nem képet mutatni magunkról, hanem önmagunkat adni. A milliófelé szétszóró prizmában látni az egyetlent.
2023. március 19. – Nagyböjt 4. vasárnapja
Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” ….
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38
Kép: Maria Rud
